4. Minnaräll vízesés

*Csak flegmán felhúzta a szemöldökét, mikor a kis tündér véleményezte a fű letételét. Lyllen ismét könyörög. Arya dühös lett.*
- Ostoba! Talán meg akarsz halni? Megmondtam, hogy a közelemben nem vagy biztonságban! Rendben, azt csinálsz, amit akarsz!
* Így hát továbbmentek, Arya nem is hozta szóba többet, hogy jobb volna távozni a kis tündérnek. Aryának azonban különös érzése támadt.*
~ Mintha valaki figyelne...~

*Victor természetesen nagy ívben kerülte a városokat. Esze ágában sincs felfigyeltetnie magát bárkivel is. A városok tabuk! Hamarosan vissza kell térnie Dagorladba, egyszerűen csak meg akarta még nézni a szépségéről híres tündetájat. A vízesések felé indult, mert hallotta egy utazótól, hogy nagyon szép hely. Gondolta, megy, s megnézi magának. Még egészen távol volt, amikor meglátott a távolban egy alakot. Egy fa mögé állt, hogy az ne vegye észre. Minél közelebb ért az alak, kivehetővé vált, hogy nő, s van is valami... valaki a vállán. Victor szemei kikerekedtek.*
~Csak ő lehet, senki más.~
*Majd meglátta a lány arcát.*
~Nocsak. Ez nem a Darkmen lány? Huhhú... ő az, akit a nagy Darkmen keres. Már rég nem dolgozok neki, de biztosan megörülne nekem, ha visszavinném hozzá a lányát.~
*Elereszt egy gonosz mosolyt.*
~ Ch... de nem vagyok én senki talpnyalója.~
* Előjött, mikor Arya már a közelben volt.*
- Üdv, Darkmen!
*Köszöntötte enyhe mosollyal az arcán. Majd Lyllenre nézett, s felé biccentett.*
- Nocsak...

*Leostobázták.
Ez kicsit fájt, de hát biztos több esélye lenne, mondjuk akárki ellen egyedül?
Azért mégicsak egy mágus!
Pff, mindegy. CSak ült kukán. Épp azon gondolkodott, hogy menjen e vagy maradjon, mikor eléjük termett egy ismerős valaki.
Egy nagyon is emlékezetes arc.
Kitágultak a pupillái is, ahogy az illető teljes életnagyságban megjelent.
MÉg köszönt is!
De valahogy most nem az jutott eszébe, hogy milyen udvarias.
Nem szóűlt semmit, az első értelmes dolgot lépte meg ami az eszébe jutott.

Arya tarkójához a haja alá bújt... remélhetőleg nem látszódtak ki a szárnyai.*

*Arya hirtelen megállt, amikor megjelent előtte egy alak. A csuklya a fején volt, de szőke haja, zöld szeme, s jellegzetes békés zümmögésű hangja egyértelmű volt.*
- Áhh!
*Egy pillanatra felkiáltott a döbbenettől. Végig tőle menekült, erre most itt van. Arya hirtelen nem is tudta, mit csináljon. Legszívesebben futásnak eredt volna, de mozdulni sem tudott. Gyorsan hátrakapott, s előhúzta varázsbotját.*
- Ne merj közelebb lépni! Egy rossz mozdulat és meghalsz!
*Emlékeiben pedig kotorászott villámsebességgel, s próbálta feleleveníteni az altató varázslatot. Remélte, hogy az utóbbi pár évben nem szerzett varázserőt a dagorladi.*

*Felvonta a szemöldökét, mikor a lány felkiáltott, s megfenyegette. Victor enyhén elmosolyodott.*
~ Ugyan... a Seylától kapott fekete liliom megóv az egyszerű varázslatoktól. De ezt jobb, ha nem tudod.~
*A kis tündér után nézett.*
- Csak nem összebarátkoztatok? Ne aggódj, Arya! Nem érdekel az ügyed az apáddal. Nem viszlek haza. Csak jobb, ha tudod, már a haját tépi amiatt, hogy nem talál téged, több mint egy éve. Azt mondja, jó kém lehetnél. Hisz erre képeztek ki téged. Nem igaz?
*Elereszt egy sanda mosolyt.*
- Ugyan pillangócska. Csak nem éppen betartod, amit mondtam neked? "Ne kerülj a szemem elé".
*Victor sóhajtott egy nagyot. Majd Aryára nézett komoly tekintettel.*
- Apád sok dagorladit küldött a nyomodba. Légy óvatos. Ch... ha megtudják, hogy találkoztam veled, de nem fogtalak el, akkor nekem végem. Jobban teszed, ha engem is kerülsz, mert a közelemben van állandóan Morgan, a varázsló, aki figyeli minden léptemet. Csak éppenséggel egy napra meg tudtam tőle lógni. Szóval jobb, ha kerülsz!
*Majd Lyllen felé sandított.*
- Te is, tündér. Mert akarni fogják az erődet.

-Azt hiszem félek tőlle.
*Súgta Arya fülébe, de amit nem súgott, az az, hogy, ez a találkozás még jobban megerősítette benne az elméletét miszerint azok is akik egyszer letértek vagy sosem látták a jó utát, rátalálhatnak.
Elmosolyodott.*
-Már várom a napot, mikor a Sárkányúr is elinduljon azon az úton amin ő.
*sejtette meg véleményét Arya de csak is Arya előtt.
Mert habár ezt hiszi, tényleg fél a Szőkeségtől.*

*Összehúzta a szemöldökét a kérdésre.*
~ Jó kém... mi?! Ch..~
*Hallotta Lyllen beszédét, hogy fél a szőkétől.*
~Én is félek... sajnos, félek~
- Miért engednél el? Ez nem vall rád. Nem ismersz kegyelmet.
*Majd meghallja Lyllen újabb mondatát. Keserűen elmosolyodik. Kissé felé fordul, bár nem könnyű, mert a nyakánál van, de Arya közben szemét a férfin nyugtatja.*
- Ugyan... biztos valami hátsó szándék van a dologban.
*Biztos hallotta ezt a férfi is, de azért még odafordult.*
- Nos, beszélj! Mit kérsz cserébe?
*Nos igen... Arya még arra is hajlandó lenne, hogy eltöltsön egy éjszakát Victorral a szabadsága érdekében, de tudja, hogy ez a Strathos más férfi, mint a többi. Na jó, annyira nem más, hogy esetleg a saját neméhez vonzódna, egyszerűen csak annyi a gond, hogy ő tényleg fából van.*

*Victor összehúzza a szemöldökét.*
- Cserébe? Ugyan... tudnál nekem bármit is ajánlani? Nem kell tőled semmi. Fogalmad sincs az álmaimról, vágyaimról. De azt hiszem, én most megyek. Morgan dühös lesz, ha hosszabb időre eltűnök. Erre a kis szárnyas lényre meg vigyázz.
*Majd elindult, hogy kikerülve őket elmenjen.*

~MI? Mit adna cserébe?
*Fel nem tudta fogni ahelyzetet.
Csak figyelt, és nem értett semmit.
Azt azonban igen, hogy ha még tagadja is, Victor Stratos, alias Szőkeség, megkedvelte őt.
Még figyelte egy darabig a férfit, aztán Arya fülébe súgta ami eszébe jutott.*
-Nah, mit szólsz?
*Kis kuncogást is halhatott a Drakmen lány.
Úgy néz ki Lyllennek nem esett le ebből a beszélgetésből, hogy a láyn is dagorladi.
Talán azért mert a féleleme elhomályosította.
Tólságosan sok minden történt ahhoz, hogy felfogja az apróbb dolgokat is.
Többek között azt, hogy, hogy-hogy ilyne jól ismerik egymást, és főleg hogy ismerhetnek olyan embereket akik tuti dagorladiak....
Ezt mond nem vette észre, pedig szembetűnő volt.*
-Vigyáznod kell rám !

~na mit szólsz?~
*A kérdés. Arya kikerekedett szemekkel nézett Victor után. Nem mondott neki semmit, csak hagyta, hogy ellépegessen lovával együtt. //Nah mert ott volt a ló is//*
- Nem tudom, mire vélni.-
*Felelte csendesen.*
~ A hajamnál fogva meg kellett volna ragadnia, s Morgan elé kellett volna vetnie. Morgan? Morgan... ő nagy mágus... mit keres Victor oldalán? Ő mindig ezredesek mellett szolgált. Ezredesek... ezredesek... EZREDESEK?!?!?! Áhh! Csak nem Ezredes lett végül Victorból?~
- Hogy?
*Alig figyelt.*
- Oh igen... vigyáznom... de szerintem arra gondolt, hogy nehogy elvegyem az erődet. Ne haragudj Lyllen, de ez a beszélgetés még bármit jelenthet. Elenged, de cserébe kér majd valamit, amit majd később közöl velem, ha nem leszel itt. Illetve vigyázzak az erődre, mert valakinek már odaszánt téged. Így is érthetjük, a békésnek vélt szavait.-
*Hosszan nézte a férfit, majd továbbindult.*

*Fellvonta azsemöldökét, és miután a Szőkeség biztosan távozott, fel is repült a lány elé.*
-Nem mondod komolyan!
Ilyen alávaló lenne?....
*AZoban ezt már inkább magának, mint Aryaának mondta. Hátrafordulva, Victor után.*
~Az nemlehet.
*Hát igen. Nme sokat éllt még meg azokból a szörnyűségekből amit életnek hívnak a dagorladiak, de talán nme is fog.
Viszafordul Arya felé.*
-És most? Letáborozunk?

*A kérdésre Arya hátrasandított.*
~ Végülis, ami elől menekültem, már megtalált...~
- Igen. Pihenünk. De reggel ha felkel a nap, az első dolgod legyen, hogy elmész. Most már tudsz vigyázni magadra. mellettem semmiképp nem vagy biztonságban. Amint hallhattad... dagorladiak üldöznek engem. -
*Közben keresett egy jó táborhelyet, majd fákat gyűjtögetett. Végül varázslattal meggyújtotta, s már ücsörögtek is a tűz mellett. Teljesen besötétedett. *
- Te mit szoktál enni?
*Ő maga nem volt éhes, bár sosem az. Most azonban végképp nem volt kedve enni. És aludni sem fog. A füstölőtől lehet, hogy Lyllen meg is halna, mert erős. Így az egész éjszakát ébren fogja tölteni, de a kis fiúcskának erről nem kell tudnia.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Hétf. Aug. 20 2012, 12:01

*Szóval tényleg letáboroznak. Lyllen a Szőkeségről morfondírozott. Vajon tényleg olyan gonnosz mint mondta ez a különös lány? Arya meglehetősen sokat tudóként mutatkozott be nálla, ami a dagorladiakat illeti, s ez már, önmagában is félelmetes. Szívesen rákérdezett volna, de álmos volt. Aztán a lány keresve egy jó helyet az éjszakára tábortüzet gyújtott. A tündér lelkendezve konstatálta az amúgy alap varázslatot.*
-Nagyszerű. Szinte a semmiből csináltad!-*Összecsapta a tenyerét, és melegedve, mert más azért fázott a vizes ruhákban, Arya felé nézett mosolyogva.*
-Te tényleg nagy varázsló lehetsz.
Én csak pici varázslatokat tudok. Annyit amennyi épp a saját tenyeremben elfér....
Habár... a fény megidézése jól megy, hihi
*Örült, hogy eszébe jutott ez a képesége, így nem érezte magát olyan gyengének, majd visszafordult a tűzhöz, hogy oda tartsa a kezeit.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Pént. Aug. 31 2012, 09:20

*Kicsit meglepte a kisfiú nagy lelkesedése, de aztán azonnal leesett neki, hogy hát hogyne csodálkozna ilyesmin egy kis naiv tündér. Így erre az egészre nem is reagált, mert nem is tudott volna hogyan. Majd jön újabb ténymegállapítás, ami Arya számára kicsit elsietett volt a tündér részéről. Komoly tekintettel válaszolt.*
- Azokra a varázslatokra vagy képes, melyek lényednek, méretednek, s tudásodnak köszönhetően a birtokában lehetsz. Magamhoz viszonyítva nem hinném, hogy többet tudok nálad, ha a tündérekhez viszonyítunk téged.
*Nem mintha annyira a szívén viselte volna a kisfiút, nem mintha biztatni akarta volna, egyszerűen csak kijött a száján az, amiben hisz. Ezt tartja igazságnak. Akkor minek titkolná?*
- Most pedig, ha nem bánod, aludnék! Jobb, ha te is így teszel.
*Mondta kissé szigorúan és kimérten, s már le is dőlt, s lehunyta a szemeit. *

//Glorien//

*Két napja volt már itthon. Az új otthonában. Az elfek földjén, hol kedvese, Glorien volt az úrnő. Bár nem sokszor lépett be az elfek területére evolyrani évei alatt, egész hamar megbarátkozott a gondolattal, hogy itt fognak élni. Ki tudja, talán életük végéig. Fiával is hamar közös nevezőre jöttek, s igaz lesz mit csiszolni az apa-fia kapcsolaton, de a jövő elég pozitívnak ígérkezik. Talán most már nem vár rá több veszélyes kaland, sem rá, sem szeretteire, kiket szokás szerint akaratán kívül is bele ránt a bajba. Meglehet, hogy már csak az vár rá, hogy megállapodjon itt velük és belekezdjen egy békés-nyugodt életbe, mely majd pár száz év múlva szintén békésen végződik. Nem véletlen, de soha nem gondolta, hogy ez megadhatik majd neki, hisz ahogy életét kezdte a Fekete Lovagok között...
Szeme felcsillant, amint Glorient észrevette közeledni a zöld füvön. Aranyszínű haját akkor ragyogta be a környéket ébresztgető felkelő nap.*
-Nocsak, felébredtél, kedvesem?
*Nézett rá mosolygó tekintettel.*

*Glorien álmosan lépkedett a vízesésnél. Kicsit mérges volt Aldora, hiszen megint elkószált.. Aztán észre is vette.*
- Igen fel! De neked mindig fel kell bosszantani, a folyamatos kijárkálással.
*Mondta durcásan, de hamar megenyhült.*
- Nem vagyok egyedül, de akivel jöttem lemaradt.
* Aztán már hallani lehetett a gallyak ropogását kicsit távolabbról.*
- Nem hagy békén, amióta hazajöttünk. Folyamatosan rólad kérdezősködik, noha múltkor találkoztatok és azt mondta még haragszik rád. EZ nem igaz. Nagyon szeret Aldo. Végig itt volt mellettem, csak amióta a kedves nagypapa vett neki egy csúzlit, folyamatosan a madarakat hajkurássza. Most is elrohant fára mászni, hogy lőjön egyet. Persze én ellenzem, de apja fia.
* Odabújt Aldohoz és onnan várta, hogy mikor bukkan fel a fehér fejecske.*

* Galwor közeledett boldog anyja felé, még mit sem sejtve arról, hogy apja is jelen van. Ezért fel sem nézett, hanem büszkén felemelte a madarat, amit kilőtt.*
- Nézd anya! Sikerült végre! Odaadhatom a szakácsnak, hogy süsse meg nekem?
*Kérdezte vigyorogva, hiszen tudta jól, hogy anyja nem eszik húst és ezzel csak bosszantja. Aztán felnézett és a madarat egyből leengedte. Bosszús lett a tekintete.*
- Te mit keresel itt apa? Békén hagyhatnál már minket.És anya!
*Nézett rá még bosszúsabban.*
- A te régi hercegednek a testvére jött egyszer, mikor távol voltál. Azt hiszem feleségül akart ő is venni. Már megint. Annyian jönnek.
*Mondta mérgesen és levágta a földre madarat és belerúgott egy nagy kőbe, ami előtte hevert. Bosszantotta az, hogy az apja elment és az anyukáját nem vette feleségül, így nap mint nap kellett azt néznie, hogy jöttek és csak jöttek a férfiak. Egyetlen egy volt, akit nagyjából elfogadott, de már ő sem él. És akkor most itt van az apja, akit egyébként nagyon szeret, csak most borzasztóan haragszik rá. Noha múltkori találkozónál nem haragudott ennyire Aldora most annál inkább, hogy nincs mindig velük és az anyukáját meg el akarják vinni. Odarohant Aldohoz félrelökte és Glorenhez bújt , majd elkezdett pityeregni.*

-Bosszantani?
*Nézett kérdően Glorienre.*
-Hiszen jól tudod, azt sosem akarnám, kedvesem.
*Szemeiből enyhe komolyság tükröződött, de amint Glorien durcás arckifejezése is felenyhült, ő sem firtatta tovább a dolgot. Néha elbóklászik, de ez is csak azért van, mert túl sok a szabadideje. Bajt már nem áll szándékában senkinek okozni, a jót meg próbálja tenni fia közelében, de Galwor sem engedi mindig magához közel. Mikor milyen kedve van a gyereknek. Persze meglehet, hogy napról-napra sikerül közelebb kerülnie hozzá, de azért míg az utolsó, kettejük közötti gátat is ledönti, melyet az idő állított, beletelik még pár hónapba.
Ugyanolyan mosolyogva nézett a közelgő Galworrra, mint kedvesére. De a mosoly hamarosan elmosódott szála széléről. Hagyta, hogy gyereke félrelökje Glorien mellől és helyébe lépjen. Bár hátat fordított neki, de ő mégis leguggolt hozzá és úgy szólt a pityergő kis lényhez, ki anyja ruháját markolászta, miközben könnyeit ráhintette.*
-Nem hagyhatlak békén titeket. Ezt te is jól tudod. Nekem már ti vagytok a minden. Ha újra elmegyek nem marad semmim és senkim. Tudom, hibáztam, sokat az életben. De hadd, hogy helyrehozhassam.
*Nem tudni a gyerek reagál-e valamit egyáltalán az egészre, de számára már ez is kimerítő volt. Ha legalább ne sírna. Mindig menekült, ha valakit sírni látott. És nem azért, mert nem tudta megérteni az illetőt. Épp ellenkezőleg, szinte irigyelte, hogy olyan könnyen fel tud szabadulni más a sírás által, míg, számára eme lelki megkönnyebbülést a fekete lovagok szívébe fojtották.*
-Ha ezután is ezt akarod, hogy itt hagyjalak, hát elmegyek.
*Mondta száraz torokkal.*
-De nem szeretném anyádat pénzéhes kérők kezére hagyni. Ezért most megkérdezem tőled...
*Guggoló helyzetéből fél térdre ereszkedett majd úgy folytatta, zsebében kutatva.*
-...Megkérdezem, adod-e anyát feleségül nekem?...Glorien...
*Nézett kedvese szemeibe, amint ujjára felhúzta lassan a gyűrűt, melynek ékkövén megcsillant a felkelő nap egyik sugara.*
-Hozzám jössz feleségül?
*Fél szeme szerelmén, fél szeme Galworon.
Vajon mind a ketten igent mondanak?*

*Glorien hagyta, hogy a kisfiú kibosszankodja magát, hiszen ez a legjobb dolog, amit tehet. Ha magában tartja, akkor az nagyon rossz. Simogatta a fejecskéjét és figyelte az apja reakcióját is. Aztán Aldo letérdelte és figyelte minden mozdulatát. De arra, amit mondott nem számított. Egyáltalán nem, hiszen ő abban a hitben volt, hogy ez a dolog soha nem fog bekövetkezni.*
- Ezt most te komolyan gondolod?
* Kérdezte meghatódva,. Nyilván nem ez lett volna a megfelelő reakció, de hát az ő kapcsolatukban semmi sem működik a megfelelő képpen.*
- Nos! Ha tényleg így szeretnéd, akkor én boldogan igen mondok.
* Letérdelt a kisfiúhoz és Aldohoz, majd átölelte őket és megcsókolta kedvesét.*
- Ennyi idő után is tudsz nagyszerű meglepetéseket okozni Aldo! Ez most nagyon szép volt tőled!
* Majd letörölt egy könnycseppet az arcáról. Tényleg meghatódott, de már mosolygott a könnyek között. Várta, hogy a kisfiú mit fog vajon ehhez szólni és ideje felvilágosítani, hogy anya miért is hízott meg egy kicsit.*

* Figyelte apja cselekedeteit és letörölte a könnyeit.*
- Nem hagyhatsz el? Miért?
*Érdeklődött. Nagyon nagyra nyitotta szemecskéit, amikor az apukája először tőle kérte el az anyukáját.*
- Te most feleségül akarod venni anyát?
*Kérdezett ő is vissza anyja után. Aztán hatalmas vigyor lett az arcán.*
- Én IGEN IGEN IGEN!!
*Mondta és már ugrált is örömében. Kezdett megnyugodni a kis lelke. Felkapta az előbb eldobott madarat és párszor körberohanta vele a tisztást. Szegény madárnak a végére alig maradt tolla, de ez most nem zavarta.*
- Akkor én lelőttem az ünnepi ebédet! Talán még anya is eszik belőle.
*majd egyet gúnyosan kacagott, hiszen tudta, hogy ez lehetetlen. De talán odaül velük a húsevéshez, még ha ő nem is eszik azt.*

-Igen, komolyan gondolom!
*Nézett határozottan, de ugyanakkor kedvesen szerelme szemeibe. Majd a gyerek fele fordult.*
-Bizony, feleségül veszem. Vagyis kérem.
*Miután Galwor is beleegyezését adta karjába ölelte családját. Végük a kis csirkefogó kiszabadította magát anyja és apja szerető öleléséből, s a döglött állattal kezdett játszani.*
-Galwor! Szeretném, ha többé nem ártanál egy állatnak sem, még játékból sem. Minden élőlénynek joga van a szabadsághoz, az élethez, meg a szeretethez.
*Nézett végig családján. Végül mosolygó szemei Glorienen állapodtak meg.*
-Hallottam, hogy gyűlésbe hívtak a minap. Hát menj, még van néhány hely, amit újra beszeretnék járni én is itt Evolyranon, aztán amikor visszaértél, megtárgyaljuk az esküvő részleteit.

» 08. Osgiliad vízesés