1. Ragyogó Tölgyes

*Bizony a dalocska szép volt és a varázslat is sikerült, így igen gyorsan száguldunk. A madárka egyre gyorsabban repül és lassan a Tölgyes körvonalai látszódnak.Elnevetem magam.*
-Wáhú!! Mindjárt otthon leszünk! *kiáltom el magam és a hangomból árad a megkönnyebbülés, az izgalom és a vidámság. Ahogy hallom, Lyllen-nek is tetszik ez a gyorsaság. Majd lassan a Tölgyeshez érünk és a madár be is repül a fák közé.*
-Oké, azt hiszem innen már mehetünk magunk is *mondom Lyllen-nek, mire a madár leszáll egy ágon.*
-Kössz a fuvart! *simítom meg mosolyogva a madár fejét. Majd Lyllenre nézek.*
-Isten hozott Ragyogó Tölgyesben! *köszöntöm mosolyogva, majd a kezemet nyújtom a fiúnak.*
-Gyere! Megmutatom az odúmat! *jelentem ki büszkén, majd elkapom a fiú kezét és repülni kezdek. Sebesen cikázunk az ágak között és közben lágyan énekelgetek. Majd hirtelen megtorpanok a falu határába. Leszállunk egy ágra és Lyllenre nézek.*
-Mit gondolsz, nem kellene láthatatlanná változtatnunk Téged egy időre?*kérdezem a fiút kissé bizonytalanul és a fali irányába pillantok.*

*Szédült sebességel közelednek a Tölgyes felé, majd Aysha kiadja a parncsot. Leszállnak, azaz a tündérke már le is szállt a madárról. Lyllen is megköszöni a fuvart, és megsimogatja a madár buksiját, ám ezzel egyidőben le is rántják a jószágról. Nagyon úgy néz ki, hogy valakinek sietős. A kis tündér otthonosan mozog, úgy, hogy a térképre már semmi szükség. El nem engedné Lyll kezét, és vonszolja magával az oduja felé, habár nem nagyon ellenkezik a fiú. Tetszik az ötlet, miszerint rontsunk be egyenesen a falu közepébe. Aztán hírtelen megállnak és Aysha feltesz egy kínos kérdést. A fiú arcán tehetetlen düh égett erre a mondatra. Maga elé meredt és sokáig nem mondott semmit. Lassan ökölbe szorúlt a keze, de fújt egyett és a következőkre jutott.*
-Nem...azt hiszen nem lenne túl előnyős. Tekintve, hogy fiú vagyok számítottam az ellenszenvre, de ha még be is lopózok, mint valami tolvaj, aki nem szeretné ha tudnák, hogy itt van, csak azt érném el, hogy megalapozottnak vegyék a feltételezésüket, miszerint nem lehet bennünk megbízni. Nem,... csak azok sunnyognak álruhában, vagy varázslattal láthatatlanul, akik hátsó szándékkal jöttek. Én nem rejtegetek semmit!
*Dühös elszántság villant meg a szemében. Ránézett a Tölgyes kis odúira, és arra gondolt, vajon milyen élete lett volna itt. Biztos sokkal biztonságosabb. Evolyran rejtekén védve mindentől. Önfeledt élet, ehelyett...harc, vér, harc. Lehorgasztotta a fejét, majd keserűen elmosolyodott. Eszébe jutott egy régi könyv sorai*
~A nép, az istenadta nép...

*Bizony száguldunk a fák között, immár saját kis szárnyunkat használva. Majd egy hirtelen ötlettől - vagy épp balsejtelemtől? - vezérelve félrehúzom Lyllen, mielőtt még a faluba érnénk és felteszek neki egy kissé kínos kérdést. Lyllen szemébe düh és harag lobban, mire kissé hátrálok tőle. bizony igen megijedek a fiútól, aki még ökölbe is szorítja a kezét. Egy lágy pillantással a fiú szemébe nézek, majd odalépek hozzá és megfogom a kezét. Gyenge mozdulattal kibontom az öklét és a kezébe teszem az enyémet.*
-Nem akartalak megbántani, teljesen igazad van *suttogom a szemébe nézve és biccentek egyet, majd lágyan elmosolyodom habár még kissé félek, hogy Lyllen-nek lesz egy újabb kitörése. De a fiú megnyugodni látszik, így lágyan elmosolyodom.*
-Indulhatunk? *kérdezem, majd ha a fiú biccent, akkor ismét a kezét fogva reppenek fel és kissé lassabban haladunk a falu fölött. Az erdő alján kisebb állatok sétálgatnak, valamint pár tündér dolgozik. Tisztítja a virágokat, vagy épp festi őket. A fák lombjában is megy a munka. Diókat és mogyorókat osztogatnak az állatoknak a kis tündérek, valaki az ágakat portalanítja és van, aki a leveleket. Mindenkinek megvan a maga dolga, így alig vesznek észre minket. Lyllenre mosolygok, majd magyarázni kezdem, hogy ki mit csinál, közben mutogatom is a különböző ismerőseimet. A tekintetem találkozik Flora anyóval, de ő nem mond semmit és nem is jön oda. Úgy tesz, mintha nem is látott volna minket, ami azért kicsit bánt. Majd végül megérkezünk az én odúmhoz. Egy apró, kerek ajtajú kis odú. Félrehajtom a levélajtót, és betessékelem Lyllen-t. Bent nem sok minden van, egy egyszerű kis ágy, levél párnával és takaróval, valamint egy apró kis asztal két kis székkel.*
-Nem valami nagy, de otthonos *jelentem ki mosolyogva, majd a szék felé mutatok, hogy üljön le.*

*Kirekesztettként élni nem könnyű. Hála az Istennőnek, eddig nem tudta miből lett kirekesztve. Sorstársaival együtt, fáradtságos munka árán egy új világot teremtettek maguknak. Egy olyat ahol nincs kirekesztés. Ezt tanúlta amióta az eszét tudja. "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Tizenhét évéből azinte mindet arra kellett fordítania, hogy minnél több mindent tudjon. Tudjon kommunkiálni az álatokkal, értse legalább az alapvető varázslatokat, de tehetsége miatt, neki több mindent is megtanítottak, legyen jó kardforgató, legyen kicsit ez kicsit az. Egyszóval legyen polihisztor, ha életben akar maradni ott, ahol a víz csak varázslattal hozható elő, ahol Etele síksága eltemet ha nem figyel, ahol Dagorlad a szomszéduk. Van egy kis gyöngy ami elrejti a betolakodók elöl az országot, ezáltal csepnyi biztonságot adva a falu lakóinak, ám ez most lemerülni látszik. Lyllent választották ki arra, hogy vigye el a hírt ide, és bírja rá a tündéreket az együttműködésre. Ha nem jár sikerrel, mind elpusztulnak. Most pedig látva ezt a virágzó életet elszorúlt a szíve. Itt nem kéne attól tartani, hogy bármelyik pillanatban elvehetik az életüket egy kis varázserő reményében. Chameshi lankáin járt, szíve méllyén, és talán el is merült volna a keserűségben, ha Aysha nem lép közbe. Rámeredt a lányra, de ellentétben az eddigiekkel, nem tudott mosolyogni, pedig érezte, hogy oldania kellene a feszültséget. Túl mély volt a seb....viszont a tündérlányka megtette amit ő nem tudott. Megfogta a kezét és békítgetni kezdte Lyllent. Nem jutott szóhoz, csak hagyta magát, hadd vigye a lány ahova akarja. Valahogy repülés közben elfelejtett szétnézni. Nem látta kik vannak lent. Ayshát figyelte ahogy magyaráz csengő hangján. Még akkor is Aysha körül jártak a gondolatai mikor betessékelte és leült a székre ahova invitállták.*
~Olyan kedves hozzám...pedig egy vagyok azok közül, akiket a népe ellenségnek tekint.

*Örülök, hogy végre itthon lehetek. Néhány ismerősnek intek, de nem nagyon figyelnek. Érdekes. Talán direkt hajtja el mindenki a fejét és talán direkt nem köszönnek nekem? Érdekes. De most nem figyelek rájuk, hiszen Lyllennek mutatom be a falut. Olyan hatalmas lelkesedéssel, hogy észre sem veszem, hogy nem figyel rám, nem kérdez vissza és csak előrefelé néz. Amikor végül megérkezünk az odúmhoz, hatalmas boldogság és szeretet terül szét a szívemben és az egész testemben. Csak vigyorogni tudok és most egy rémhír sem törölné le az arcomról a vigyort. Még egyszer végigpillantok a falun és meglátom, hogy Flora anyó minket néz. Lázasan integetni kezdek neki, de ő csak visszaint és megy a dolgára. Felvont szemöldökkel figyelem és legszívesebben odarepülnék hozzá és megölelném, de mivel vendégem van, így Lyllenre figyelek, aki már bent is van az odúmba. Sietve utána lépek és leültetem egy székre. A fiú nem szólal meg, csak mered maga elé. Körbenézek, majd az egyik kis szekrényhez lépek. Egy apró kis kancsóból vizet töltök, majd készítek egy teát, amit varázslattan felmelegítek.*
-Tessék! Nagyon finom! Erdei gyümölcsös tea *jelentem ki büszkén, mosolyogva, majd én is belekortyolok az apró csészébe.*
-Tetszett a falu? *kérdezem lelkesen és még mindig nem veszem észre, hogy Lyllen gondolatai nem igazán itt járnak.*

*Aysha csak mondja a magáét. Árasztja az infókat, amik talán eljutottak a iú fülébe talán nem. Mikor bent megkérdezi, hogy tetszett-e a falu szomorúan rámered a teájára.*
-Hmm, igen...-*Majd belekortyol.*-Nagyon finom, még nem ittam ilyen teát, de igazán érdekes íze van.
*Próbálja terelni a témát, de nem lehet. Minduntalan vissztérnek a gondolataiba a tündérek. Lassan feláll és kinéz az Aysha melleti kis ablakocskán. Keseűen elmosolydik. Kint több tündér abbahgyta a munkát és sutyorogni kezdett. Egy-egy hangosabb szót el is lehet fogni.*
-Ki ez?
-Nem láttad...FIÚ!
-Oh, Aysával van...gondolod, hogy veszélybe került?
-Nem, Aysha legalább is nem úgy tűnt...
-Félrevezethette...
*Lyll visszangedi a függönyt és rámosolyog a lányra.*
-Ezennel hivatalosn is megérkeztem!
*Megissza a teáját, és visszaül a helyére.*
-Igazán otthonos. Tele vidám színekkel.-*Jegyzi meg a lánynak míg körbenéz.*
-Aysha?...Nem bánod, hogy velem jöttél? Így bajba is kerülhetsz... szóval nem kellett volna végigvezess. Talán jobb lett volna egyedül bejönnöm...nem akarlak belerángatni az én problémáimba...*Mered rá a lányra komolyan.*

*Elkészítem a teát, ami nagy szó, mert nem vagyok ilyen házias. többnyire mindig máshogy megyek enni, vagy épp nem is itthon eszem. így mondanám Lyllen-nek, hogy becsülje meg, de inkább nem, hiszen akkor mit gondolna rólam? Hogy még ételt sem tudok készíteni magamnak? Na azt már nem! ennyire nem égetem le magam. Pedig tényleg erről vagyok híres. A kis árva leányzó, aki egyedül lakik és mindig máshoz megy. Nem mintha bánnák ezt. Legalábbis egy páran biztos nem. van egy csomó család, akik szívesen fogadnak be ebédre vagy épp vacsorára. Amúgy meg inkább a mókusokkal szoktam lógni. Bármit, csak ne kelljen dolgozni. Ahogy ezeket végiggondolom, elmosolyodom, majd Lyllen-t figyelem, ahogy belekortyol a teába. Úgy tűnik, hogy ízlik neki, mire büszkén kihúzom magam.*
-Én gyűjtöttem a hozzávalókat és Flora anyó meg segített összekeverni a füvet *magyarázom büszkén, vigyorogva. Majd Lyllen az ablakhoz sétál, mire megfordulok és én is kilesek az ablakon. Néhányan az ablakot figyelik és suttogni kezdenek. De én csak vidáman kihajolok a zablakon és integetni kezdek nekik.*
-Hogy halad a munka? *kérdezek egy csapat tündért, akik minket figyelnek. Csak megvonják a vállukat, majd elfordulnak.*
-Undokok... *morgom magamba, majd visszaülök a székre. A megérkezésre elvigyorodom.*
-Bizony! Na és mit akarsz itt kezdeni? Nem is mondta el pontosan, hogy mit is szeretnél *kérdezem a fiút, mert vagy nem mondta el, vagy én nem emlékszem rá - ami azért kicsit cikibb, de hát ez van. Majd a furcsa kérdésre felvonom a szemöldököm.*
-Bánni? Ugyan! Nem sokszor utaztam még verében, baromi vicces volt *kacagok fel vidáman és önfeledten. Egyáltalán nem érződik rajtam, hogy bánnám, vagy félnék hogy Lyllennel vagyok.*
-Ugyan! Majd elmegyünk Flora nénihez és beszélünk vele. Ő ismeri a régi legendát és azt hiszem egyáltalán nem ítélte el a tündért és a fiait *mesélem komolyan. Majd hirtelen abbahagyom és elvigyorodok.*
-Illetve... Majd kiderül, ha meglát *nevetem el magam.*

*Aysha mint aki nem fogja fel miről beszélnek odalent, megpróbálkozik beszédbe elegyedni...sikertelenül. Egy tudálékos amolyan "én tudtam" vigyor húzódik a fiú szája szélére, majd kijelenti, hogy megérkezett, ami mosolyra készteti az elötte állót is. A kérdésre kitérő választa ad. Nem akarja megrémíszteni ezt a láthatóan tündérien naív lánykát, ám nem túl jó hazugságok terén, így elég bizarr választ ad.*
-Szeretnék a vezetőtökkel találkozni.-*Ez valahogy úgy sikerült, mint ha egy bérgyilkos árulná el valódi célját, de nyílt tekintete megcáfolja ezt a feltételezést, feltéve ha lány nem csak a szavakra ad, hanem a gesztusokrra is. Míg kényelmetlenül fészkelődik a székén, és furcsa jövő képek kavarognak a fejében, nem igazán a leghelyesebben rakta ösze a mondatát, de talán ezt kompenzálni rátért a saját égető kérdésére. Aysha vidáman válaszolt, és a verebes utazásssal támasztotta alá, mennyire nem bánja, hogy így alakult. Lyll legszívesebben felnevetett volna és megölelné a kis tündért, de nem tette. Fáradt volt, érzelmileg fáradt. Hálás volt ennek a kis lénynek aki társa lett ebben a nehéz időben. Egyedül talán nincs esélye, de Aysha visszadta az erejét. Rákönyökölt az asztalra és az üres bögrével játszadozott unott képpel és széles vigyorral az arcán. A szárnyai ki-be csukódtak lassan az izgalomtól. Most minden olyan nyugodt volt, szeretné élvezni sokáig, így ahogy most van...Ayshával.*

*Bizony valóban beszélgetni próbálok, de a többiek csak elfordulnak egy-egy fintorral. Kissé sértődötten vonulok az asztalhoz és ülök le ismét, majd Lyllen-t kérdezem, hogy tulajdonképpen mit is akar itt. Mikor kijelenti, hogy szeretne a vezetőnkkel találkozni, elmosolyodom.*
-Flow nagyon aranyos tündér. Nem hiába lett ő a tündérek vezetője. Mindenkivel rettentő aranyos - még velem is, pedig tudja, hogy mennyire lusta vagyok *pirulok el egy kicsit, majd utána esik le, hogy végül is most elárultam magam, hogy nem igazán csinálok semmit. Lesütöm a szemem, majd hogy eltereljem erről a figyelmet, a fiú bögréjébe pillantok.*
-Kérsz még? *kérdezem és meg sem várva a választ töltök a fiúnak még egy bögrével az erdei gyümölcsös teából. Én nagyon imádom ezt a fajta teát és nem tudom elképzelni, hogy valaki ne szeresse.*
-Mikor akarsz találkozni Flow-val? Mert hozzá előre be kell jelentkezni. Nem lehet csak úgy odaállítani hozzá, nem ám! *jelentem ki büszkén és bólintok is egyet, megerősítve azt, amit mondtam. Majd halk ajtókopogás hallatszik. Lyllen-re pillantok, majd az ajtóhoz sétálok. Kitárom a kis levélajtót és meglátom Flora anyót.*
-Szervusz Aysha! *köszön lágy, öreganyós hangon a hosszú, [You must be registered and logged in to see this link.]*
-Flora néni! *ugrok a néni nyakába és jól megölelgetem. Majd elkapom a kezét.*
-Nézd, nézd kit találtam! Lyllen, ő itt Flora anyó. És nézd, ő fiú! *húzom be lelkesen az anyókát a házba és vezetem Lyllen elé, aki vélhetőleg kissé meg van szeppenve.*

*Hiába mondaná, hogy "nem köszönöm", a tündér nem ismer ellenkezést, így nekilát a teának. Addig is marad így a hangulat. Aysha nem veszi rossznéven a furcsa hanghordozást, sőt lelkesen latolgatja a fiúnak ki is itt a főnök. Lyllen elneveti magát, ami egy kicsit nem ide illő. Erre a fiú is rájött, és könyezve próbál magyarázkodni.*
-Sajnálom. Annnyira más ez mint gondoltam. Hírtelen egy drabális férfit képzeltem el, erre szembesülnöm kell, hogy közel s távol én a vagyok az egyetlen férfi. Még szoknom kell a helyzetet..
*Majd betoppan a már említett Flóra anyó //Itt úgy leírnám, hogy "Holle anyó" Very Happy

//, és Aysha a nyakába zuhan. Lyllnek kerekre tágul a szeme. Ez aztán a családias légkör. Elmosolyodik.*
~Mi bezzeg, mást sem csinálunk csak a dagorladiakról beszélünk...rusnya egy téma, ehh.
*Aysha beinvitálja a sokat emített őszes hölgyet, miközben végig ujjal mutogat a fiúra. Lyllen szemlesütve várja a megaláztatást, de mivel egyenlőre nem szólal meg a tündér, ő kezdeményez. Meghajol és bemutatkozik.*
-Lyllen vagyok Chameshi követe. Üzenetet hoztam az ottani tündérektől, és bátorkodom elvinni Flow úrnőnek. Önben kit tisztelhetetek?
*A szíve a torkában dobod. Egy-egy szót elharapot az ijedségtől, de talán nem beszélt olyan rosszúl mint várta. Állva várta meg a hölgy reakcióját.*

*Bizony a tea ismét a bögrébe kerül, és Lyllen nem szól egy szót sem. Nem mintha érdekelt volna. Majd elmesélem, hogy ki is itt a vezető, és hogy Flow nagyon kedves és tiszteletre méltó tündér a faluban. Mire Lyllen elneveti magát. Furcsán nézek a fiúra és várom, hogy megmagyarázza, mi ebbe a vicces, majd mikor elmeséli, hogy ő egy nagydarab férfit képzelt el, elfintorodom.*
-Igen, itt csak te vagy fiú, úgyhogy nyugi. Pár szempilla rebegtetés és megnyersz mindenkit *jegyzem meg vigyorogva, majd belekortyolok a teámba. Közben kopogtatás hallatszik az ajtó melletti kis falon. Az ajtóhoz rohanok és megjelenik Flora anyó, akinek a nyakába ugrok, majd ujjal mutogatva Lyllenre bemutatom neki. Flora néni megnézi a fiú tündért, én pedig csak leülök és várok, hogy megbeszéljék a dolgokat. Lyllen bemutatkozik a néninek, aki végigméri a fiút.*
-Fiú tündér? Chameshiből? *méri végig a néni Lyllen-t összehúzott szemöldökkel. Majd sóhajt egyet és leül a székre, ahol az előbb Lyllen ült.*
-Már számítottunk a követségre, de nem gondoltuk, hogy egy embert küldenek *morogja magába Flora anyó, majd rám néz, mire kérdőn nézek rá.*
-Aysha, el kell kísérned a fiút Flow-hoz. Szólok neki, hogy holnap délelőtt fogadjon titeket *jelenti ki a nő, majd ismét kissé gyanúsan végigméri a fiút, és kireppen az odúból.*
-Holnap megyünk Flow-hoz. Hallottad?*kérdezem izgatottan Lyllen-t, majd odareppenek elé.*
-Ne legyél ideges, Flow nagyon kedves, biztos örömmel fogad majd *bátorítom a fiút mosolyogva.*

~Szempilla rebegtetés?...~*Döbben meg a srác.*~Mit ért ezen?
*De azért nem kérdezi meg. Majd megérkezik az öreg hölgy. Lyll bemutatkozik és állva marad. Flóra anyó azonban fejcsóválva leüll a sárc helyére. A két kézenfekvő kérdésre csak bólint a fiú, ám amit utánna megjegyez a nő, azt nem hagyhatta szó nélkül.*
-Már elnézést, de ennek nem mi vagyunk az okozói.
~"Ember"...ez meg milyen szóhasználat...hát jöhetett volna másmilyen tündér is?
*A nő azonban mosolyogva válaszolt az arrogáns kitörésre.*
-Éles a nyelved fiú,... tudod te miért kellett ennek így lennie?-*Lyllen felhúzta a szemöldökét, és mély utálattal válaszolt*
-Nem hiszem, hogy sok értelme volt.
*Az öreg hölgy lassan felállt.*
-Hát ezért.
~Hogy?
-Nem vagy tisztában a kultúránkall és az életvitelünkell. Nem vagyunk emberek.
*Lesúlytó szavak ezek. Lyllen fájdalma kiült az arcára.*
-Én sem vagyok ember...
*Suttogta maga elé. A nő viszont csöndben elballagott mellette. A fiú mozdulatlanul állt egy helyben. Minden elhomályosult elötte a hírre. Jobban utálják mint gondolta, vagy...talán bele sem gondolt, mennyire utálhatják. Flóra anyó végül az ajtóban megfordúlt. Látta a letört fiút, és nem lehet tudni, hogy megsajnálta e, vagy csak fenntartotta a megváltoztatás jogát, de biztatón fordúlt hozzá, mielött kirepült volna.*
-Talán igazad van... és akkor mi hibáztunk.
*Aztán Ayshával váltott pár szót, amit a tündérfiú nem igazán figyelt. A kis tündérlány közelségét érezte. Hallota biztató szavait, ami meg is nyugtatta. Rámosolygott, és leüllt a helyére.*
-Szóval holnap.

*A kis beszélgetést csak fél füllel hallgatom, ami Flora anyó és Lyllen között zajlik. Sajnálom a fiút, hiszen ő személy szerint nem tehet semmiről. Hogy a népe tehet-e valamiről, azt pedig nem tudom. De nem is az én dolgom eldönteni. Én Lyllen-t nagyon megkedveltem ez a pár nap alatt, ahogy ide repültünk és beszélgettünk, de a népéről nem tudok semmit mondani. És nem is fogok, amig nem ismerem meg őket. Mikor Flora anyó elhagyja az odúmat, Lyllenhez lépek. Mosolyogva bátoritom egy kicsit a fiút, majd kipillantok az ablakon és pajkosan elmosolyodom.*
-Van kedved megismerkedni Mókussal? *kérdezem titokzatosan, kislányos izgalommal, majd elkapom a fiú kezét.*
-Gyere, szeretni fogod! *mondom nevetve, majd kirángatom a fiút az odúból. A mellettünk lévő ágra repülök és meg is jelenik egy kisebb mókus. Még kölyöknek tűnik és nagyon örül nekem. Megsimitom a fejét, majd Lyllenre pillantok.*
-Gyere ide! *tartom felé a kezem, és ha a fiú megfogja, akkor magam mellé állitom, majd felültetem a mókus hátára. Majd rácsapok az állatka fenekére.*
-Gyerünk! Kapj el, Mókus! *kiáltok vihogva, majd cikázni kezdek az ágak között, a kis mókus pedig nekiiramodik és Lyllennel a hátán utánam ered.*

*Letörten ücsörög a neki szánt kis széken, mikor Aysha előáll egy kis kedvcsinálóval. Felnéz rá, de se igent se nemet nincs ideje mondani, még végig se gondolhatta mit mondjon, a lányka elkapta a kezét és már kint is voltak az oduból. Másodszor rángatja vissza a depresszió árnyékából Lyllt a lány, és mikor ez eszébe jut hangosan felnevet, majd felveszi az iramot.*
-Jól van! Igazad van.
~Élvezzük az életet amíg lehet.
*Azok az idők jutottak eszébe, mikor otthon próbálgatta a szárnyait. Utánna mennyit játszadozott. Napokig elmaradt, volt hogy már-már a keresésére indúltak. Nem törődni semmivel, csak élvezni az életet. A holnap majd aggódik magáért. A melletük lévő ágra felugrik egy kölyök mókuska aki láthatóan majd kiugrik a bőréből izgalmában annyira örül Ayshának. A lány közelebb húzza a fiút, aztán rá is ülteti az állatkára. Lyllnek sem kell kétszer mondani. Hát felül, Aysha meg rácsap a mókus fenekére pajkosan és sebességre vált. A felszólításra, na meg a csapkodásra, nem lehetett mit tenni. A tündérfiú még nagyjából kábultan a sok ellentétes élményktől majdnem le is esett rólla, ahogy megindúlt az állat. Egyszóval keregetőztek egy nagyot, Lyll vetett véget csellel. Megbeszélték a mókussal, hogy tőrbecsalják a kislányt. Felugrottak a lány magasságának majdnem kétszeresére, és elékerülltek míg Aysha lelassult, hiszen pár pillanatig nem voltak sehol. Mikor újra előrre nézhetett a lány, már elötte álltak, és egy laza mozdulattal felragadta a háta mögé a fiú. Fülig érő szájjal, fordúlt az immár mellette ücsörgő lány felé kedves komolysággal.*
-Körbevezetnél mégegyszer? Mókuskád vállalt egy darabig.
*Simogatta meg új barátját, a mókust //^^ még jó.//*

*Úgy tűnik, hogy Lyllen nagyon elgondolkozott és elszomorodott arra, hogy Flora anyó őt hibáztatta és tett egy két nem túl pozitiv megjegyzést mind a fiúra, mind annak népére. Egy pillanatig sem kell gondolkodnom, hogy mivel is vidithatnám fel a fiút, hisze Mókuska már egy ideje a gondolataim között járkál, hogy meg kell őt látogatnom és be kell mutatnom neki Lyllent. Ahogy kinézek az ablakon, Mókus már ott csücsül az egyik közeli ágon. Valószinű, hogy énrám vár, mert látta, mikor megjöttünk. Kirántom Lyllent az odúmból és a mókus elé rángatom a fiút, majd felültetem rá és kergetőzni kezdünk. Egy ideig birom az iramot és ahogy nézem Mókuska is. De egy pár pillanatig eltűnnek az eyik ágról, igy le is lassitok, majdnem hogy megállok, hogy körbenézzek. És ekkor az egyik ágról előttem terem a mókus, rajta Lyllen-nel, aki el is kap és maga elé ránt a mókus hátára. Elnevetem magam.*
-Oké, ti győztetek!*nevetek vidáman és csengőn. Hangomban egy cseppnyi bánat, vagy aggodalom sem csendül, szintiszta vidámság és élvezet. Lyllen kérdésére felvonom a szemöldököm, majd felszállok a mókus hátáról.*
-Hát, ha nagyon szeretnéd...*motyogom nem túl lelkesen. Nem nagyon fűlik hozzá a fogam és eszembe jut az is, hogy lehet, hogy Lyllent még mindig nem fogják jó szivvel fogadni. Elgondolkodva lebegek egy darabig, majd a fiúra nézek.*
-Hát... Gyere! *nyújtom a fiúnak a kezem, majd ha megfogja, akkor leszállunk a földre és gyalogszerrel fojtatjuk tovább az utunkat. A fák között apró kis ösvények vannak, amiken mi, tündérek közlekedünk. Azok egyikén indulunk el a Fő Fához, ahol Flow lakik.*

*Glorien érkezik ide az újdonsült kis barátjával.*
- Na egyenlőre itt jó lesz. talán valamennyivel vidámabb kis hely. De gyere ide közelebb. Megtörölgetlek a ruhámban, így könnyebben megszáradsz.
*Nem is várta meg a reakciót. Fogta a szoknyáját és óvatosan megtörölte vele Lyllent. *
- Na látod? Már is szárazabb vagy. Pár perc és röpködhetsz kedvedre.
*Mondta barátságosan és elengedte a fiút.*
- Neked esetleg nincs valami leányka a színen? Vagy olyan aki tetszik?
*Kérdezte vigyorogva és várja a válaszát a fiúcskának. Közben szét néz a helyen is. Sok kis tündérke lakhat itt. Aranyos, szép hely ez.*

*Azon kapja magát, hogy a Ragyogó Tölgyesben kötnek ki. Hát jobbat is találhattak volna, de a helyzetet tekintve egyértelmű, hogy az első napos tisztás félén letelepednek. Itt meg még nincsenek is olyan sokan a faluból.
Aztán Glorien elkapja a grabancát és szépen tisztára törli. Meg is lepődik a dolgon, de hát nincs más választása. Egy picike tündér mondjon ellent, egy oriásnak.
Végül a tünde felé fordúl, kissé vörösen a kérdésre.*
-N-nem nincs.
Eddig csak egyetlen kislány volt barátságos hozzám, és hát jóbarátok lettünk, de nincs senki olyan...
*Aztán egy hírtelen ötlettől vezérelve átölelte az új nagy "barátot".
Elkapta a elegközelebbi testrészét, a karját, és mondhatni abba kapszkodott bele.*
-Habár, oylan egyedül vagyok sokszor...
*Nem engedte volna el Glorient most semmi pénzért, akár fel is emelhette a lány.*

*Mosolyogva hallgatta a fiút. Látta, hogy elpirult. De ez is aranyos volt. Érezte, hogy belecsimpaszkodnak a karjába. Nem tett megjegyzést. Egészen az arcához emelte a fiúcskát.*
- Egyedül? Szegényke. Pedig olyan aranyos vagy. Azok a kislányok meg nem látnak a saját szemüktől.
*Mondja kedvesen és egy puszit nyom a fiúcska arcára.*
- Tudod hasonlítasz valakire. Aki nagyon közel állt hozzám. Egy kisfiúra. Az én kisfiamra. De neki jobb, ott, ahol van. A múltam része.
*Kicsit elszomorodott. De valóban jobb Galwornak, hiszen már nem is emlékszik bizonyára rá. Olyan kis pici volt még.*
- Na de mindegy már. Ha magányos vagy nyugodtan keress meg. Én bármikor szívesen beszélgetek veled.
*Mondta megnyugtatás képen. Hátra dől picit, megtámaszkodik a kezein.*
- Van testvéred Lyllen? Vagy valami hozzátartozód?
* Kérdezte kíváncsian. Most a tündéren van a sor. Ő mondjon magáról pár dolgot.*
- És amúgy mivel foglalkozol? Mit csinálsz szívesen szabadidődben?
*Egész kellemes itt. Sóhajt egyet, mert Aldo arca mindig megjelenik. Akár merre is néz. Mindenhol van valami, ami eszébe juttatja. De majd megszokja és akkor már nem lesz gond ezzel sem.*

*Megpuszilják, valahogy ez sem váltja ki belőlle a kicsikre jellemző reflexet, valahogy jó érzés. A tünde olyan kedves, és biztosra veszi, hogy nem csak vele, mással is. Aztán Glorien elmondja, hgy édesanya. Ránéz a tündére, azokkal a nagy, szomorkás szemekkel. Fájón vonja össze a szemöldökét.*
-Én anya nélkül nőttem fel, és még most is örülnék neki, ha valaki azt mondaná, hogy az édesanyám.
Nem kérdeznék tőle semmit, csak átölelném, és nem engedném el.
*Egy fájdalmas mosoly suhant át rajta. Hát igen,nekis e volt fenékig tejfel az élete.*
-Mi a faluban, egy nagy családként nőttünk fel.
Mindenki segített a másiknak, és testvéreinknek meg apáinknak és fiainknak hívtuk egymást.
Mivel nem volt tudomásunk arról, hogy a gyerekek hogyan kerülnek a faluhoz, nem tudtuk másképp megoldani, a megérkező csecsmők gondozását.
Mindannyian ilyenek vagyunk. Kvázi kitaszítottak.
De mindez nem is lett volna gond, ha a falunk nem kerül vészesen közel Dagorlad határához. Az az ország aggresszívan terjeszkedik, és minket tündéreket mint valami helyettes energiaforrást kezelnek.
Láttam m i történik azal a tündérrel akit elkapnak. ...borzalmas.
*Ahogy elmondta, felevenedett a rémkép. Lehajtotta a fejét, és sírt. Halkan, minden felhajtás nélkül gurltak le a könnyek piciny arcáról.*
-Nem akartunk segítséget kérni Ragyogó Tölgyestől, de nincs más választásunk.
Ezért vagyok itt, de elbuktam.
*A hagnján nem hallatszott, hogy folyik a könnye, nem akarta megilyeszteni Glorient. Ezért is hajtotta le a fejét, hogy ne lássa ilyen arccal.*

*Hallja, hogy egyedül nevelkedett fel. Igazán szomorú. De valahogy még is volt családja. Érdekes lények ezek a tündérkék. De ő már eldöntötte a gyermeke sorsát. Ő nem fog érte menni. Jobb neki ott, ahol van. Jó nevelést kap és lehet van már más, akit anyjának tekint.*
- Dagorlad? Ó, azokkal mindig csak a baj van. Ideje lenne valakinek a sarkára állnia és kézbe venni a dolgokat.
*Mondta Lyllennek. El is gondolkozott a dolgon. Majd meglátja, mit tehet az ügy érdekében. magához húzta a szomorú fiút és megölelte nagyon finoman, hogy ne fájjon neki. Nem látta, hogy sírt, de nem is kellett, hiszen anélkül is tudta, hogy nagy a fájdalma.*
- Esetleg tudok neked valahogy segíteni?
*Kérdezte és nagyon reménykedett benne, hogy bizony tud majd.Azzal a népséggel még Álomfalván is gond volt. Szövetségre kéne lépni velük. De majd szépen eltervezi na dolgokat. Csak az a baj, hogy ehhez Aldo is kéne. Hogy mindenhez köze van annak a férfinak! Hihetetlen volt a nő számára, de sajnos ez így volt.*

*Jólesik neki az ölelsé, nem fáj, gyengéden öleli át a tünde. Szorosan belebújt a ruhzájába, és onnan hallgatta amit mondott a nő.
MAjd gyengéden de határozottan megingatta a fejét. Nem, nem tud segíteni.*
-Köszönöm, de ezt nekem kell végig csinálnom.
De azt hiszem...-*Töröülte le a könnyeit arcáról, és újból mosolygósabb lett.*
-... új erőre kaptam általad.

-Örülök, hogy segíthettem.De te is segítettél nekem.
*Elgondolkozott, hogy ha vezető akkor lehet ismeri Aldot. És akkor most jól kikérdezi.*
- Mondd csak. Ismered Aldo Barrast? Ha igen, szívesen meghallgatnám a véleményedet róla.
*Na most ha ismeri legalább megtudja, hogy mi szárad még a lelkén. Most már elengedi a fiút, mert látta, hogy megnyugodott. Ha akar mellé ül, de maradhat a közelében is. Ahogy jónak látja.*

*Ott marad ahova leteszi a lány, legfeljebb fészkelődik kicsit. Még nem száradt meg teljesen, jó egy óra lesz legalább, míg repülni fog tudni.
Valamilyen Barrasról kérdezik. AZonban erre is csak megrázza a fejét.
Nem, nem ismer semmilyen Aldo Barrast.
-Nem tudom, de sok emberrrel találkoztam úgy, hoyg nem tudom a nevét.
Leírnád neked, hogy néz ki?

*Na hát, ezek szerint még sem lett olyan nagy név. Egy kis hamiskás mosoly suhant át arcán.*
- Ő egy mágus. Magas, fehér haj, hideg kék szemek. határozott kiállású. És nagy a szája.
*Ezen is elmosolyodik. Lehet így már ismerős lesz a tündérkének.
- Nem valami barátságos. Inkább magának való.
*Magyarázza. Talán csak nem lehetett rájönni, hogy ő az, aki a szívének fontos. *
- Na? Rémlik?
*Ha nem az se baj, csak remélte, hogy tud róla valamilyen információval szolgálni a tündérke.*

*Tágra nyjlt a szeme, a leírás teljesen egyezett egy általa m egismert vámpírral. Igen, de akkor hogy ismerheti mágusként a nő? TAlán még a érgi időkből, hiszen tünde, de akor is. Elég bizar.*
~Elmodjam neki?
Biztosan nem lesz jó hír...nem is tudom, szerintem csak hasonló volt. áff
*Aztán mégis rászánta magát.*
-Ez érdekes, mert mágust ugyan nem, de egy hasonló vámpírt már láttam.
Éppen tartottak valamerre egy kisebb fehér hajú lánnyal, valószínűleg ő is vámpír, amikor belém botlottak.
Nos, mit ne mondjak, voltidő amit kertrec mögött töltöttem, elkaptak a dagorladiak, de azok ketten, még ha véletlenül is, de kiszabadítottak.
Elég kemény kűzdelem volt a részemről ott életben maradni, de sikerült!
*Kihúzta magát mint egy háborús hős. Aztán mintha fény gyúlt volna mge benne.*
-Azaz.. utánna is találkoztam azzal a fivkóval....
és és Aldonak hívták a vámpír társai.
Biztosan vámpír volt.
De...*Meredt rá a nőre*
~Csak nem ő az a fiú a múltjából?
-...csak nem? Biztosan mágus? És nappal találkoztatok?
Lehet, hogy az egy másik Aldo volt....
*JAh igen, egy másik Aldo amelyik pont ugyanúgy nézett ki, mint akit Glorien leírt. Feletébb különös*

*A fiú szavaira egyre nagyobbra nyíltak a szemei.*
~ Vámpír? Lehet jobb lett volna, ha akkor meghalok..
- Vámpír?
*Csak ennyit bír kinyögni. Most a napokban, amikor látta, nem volt az.*
- Amikor nemrég találkoztam vele, akkor nem volt az. Legalább is már.. Miket meg nem tudok. De legalább pozitív az, hogy megmentettek. De ki lehetett az a nő? Mindegy nem érdekel. Hagyjuk is. Legalább már tudom mitől olyan sötét a lelke. Lelke? Az nincs neki. Ahogy szíve sem.
*Kicsit elgondolkozott. Égett a vágytól, hogy meg tudja, mi ez a vámpír dolog. Lehet felkeresi majd, mert azért tisztázniuk kell pár dolgot, mielőtt végleg elszakadnak egymástól.*
- Szóval téged is elkapott az a mocskos banda? Szegényem. Remélem már biztonságban vagy.
*Mondta őszintén. Kezdett a szívéhez nőni ez a fiú. Olyan kis barátságos volt vele.*
- Mondd csak. Nálatok mindenki ilyen barátságos? Vagy csak én érezzem magam kivételnek?
*Érdeklődött Glroien mosolyogva.*

*Összehúzta a szemöldökét, és kissé ráncolni kezdte a homlokát is a nő hangos gondolkodását halgatván. Annyira mérges lett hírtelen, hogy el is felejtkezett, hogy még nem "tudna" repülni. Egyszeriben felreppent, egyenest a tünde arca elé. Pár centi választotta el őket egymástól, és a szemei közé bökött.
Most haragudott.*
-Mond csak, mit szeretnél te ettől az Aldotól?
Sokan lesznek vámpírrá akár akaratukon kívűl is, inkább azon gondolokdj, hogy ha tényleg így volt, hogy sikerült újból emberré lennie.
Talán éppen miattad, te meg lenézed. Ezt nem szeretem!
*Jelentette ki már-már sértődött hangon*
-És amíg él, mozog, gondolkodik, addig a lelke is megvan.
De ha nem szereted, jobb ha nem is mégy a közelébe.
*Ez volt a véleménye, és úgy érezte ezt most el is mondja. Hát kibökte. Még, hogy nincs lelke. AZ a másik lány, Cecília, vámpír létére tudott szeretni, nem érti ő sem, hogy hogyan, de talán egyzser meg fogja tudni. Azonban addig is megtanúlta, hogy ne ítélkezzen. Heil istennő úgy is megteszi helyette.
A kérdésre csak egy félmosolyt küldött felé, vegyítve a közben inkább pajkos durcivá alakult roszkedvével.*

*A kis tündér haragja meglepte. Pláne akkor amikor Aldot kezdte védeni.*
- Hogy mit akarok tőle? Jó kérdés. Talán szerelmet, amit csak irántam érez. Csak nem tudom, hogy tud e még érezni..
*De ne fejezte be, mert a tündérke ismét meglepte.*
- És mi az hogy miattam? Azt hitte meghaltam.
*De csak ennyit tudott mondani. *
~ Vagy még is miattam?
*Teljesen össze volt már zavarodva. Biztos volt abban, hogy felkeresi. *
- És én ne szeretném? A világon a legjobban őt szeretem. Teljes szívemből. Amíg világ a világ az övé leszek.
* Szemei könnyel teltek meg. De nem is annyira a szomorúság könnyeivel, hanem a meglepettséggel és a fájdalommal. Lehet már soha nem lesznek együtt, de még egyszer beszélnie kell vele. *
- Mit tudsz még? Mert abban biztos vagyok, hogy akkor ismered valamennyire. Esetleg van még róla valami meglepetés?
*Kérdezte már már lemondóan. Nem haragudott Lyllenre. Egyáltalán nem. Inkább a sorsra, a világra, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozták.*

*Ezt akarta hallani, és nem is leplezte, hogy örül annak ahogyan érez a nő, és hogy ezt kimondta.
Azonban nagy meglepetés lesz Gloriennek, mert Lyllen...*
-Nem tudok ról aza ég világon semmit.
*Tárta szét a karjait.*
-Csak derengett, hogy a leírt mégusod hasonlít egy vámpírra, aki persze madárnak nézett.
Nem sok tündért láthatott a hapi!
*Kihúzta magát és élvezte, hogy viccelődhet a nagy gonosz férfin, akibe szerelmes ez a tünde itt.*
-Én úgy tartom, hogy mindenkiben ott lakozik a fény, amíg nem halt meg addig van remény, és ha tényleg ennyire szerted, akkor egyértelmű, hogy mit kell tegyél.
Csak hallgass a szívedre.
*Most ő repült Glorien felé, és megsimogatta a gondterhelt arcot.
OLyan lágyan, és kedvesen, amilyenek csak a tündérek tudnak lenni.*

* Egyből elapadtak a könnyei, amikor a fiúcska megszólalt.*
- Ezt nevezem szemtelenségnek fiatalember. Szerencséd, hogy ilyen pici vagy. Különben lehet most kaptál volna egy pofont.
*Most elnevette magát. És ahogy Lyllen beszélt róla, az még inkább mulatságos volt.*
- Az a hapi valóban nem látott sok tündért szerintem se.
*Most már nagyon nevetett. Ki látott már ilyet? Milyen pici és milyen kis sunyi. *
- Lehet tudom mit kell tennem, de vele kapcsolatban most nagyon bizonytalan vagyok. De meglátogatom, mert erre a vámpíros történetre felettébb kíváncsi vagyok. És van még pár dolog, ami magyarázatot kíván.
* Jól estek neki Lyllen szavai. *
- Vannak még más tündér fiúk rajtad kívül? Mert be kell valljam te vagy az első, akivel találkoztam. Lányhoz már volt szerencsém, de fiúhoz még nem