Alceron-fennsík

*Észre sem veszi, hogy a mágus egy pillanatra másképpen nézett rá. Csak a fénygömböt látta. Majd a darthar is megidéz egy fénygömböt. Elég ellentmondásosnak hangzik. Arya ránéz és figyeli a férfi gömbjét, egyben igyekszik nem szem elől veszíteni a férfi minden egyes mozdulatát. A gömb kialszik. Arya komolyan néz a saját gömbjére, majd elismétli, amit Etele mondott.*
-Fuscus.-
*Majd összezárta a kezét. A fény kialudt. Arya elégedetten és sikerélménnyel az arcán mosolygott a férfira.*
-Váó!! Ez nagyon jó!-
*Majd továbbmentek. Egy jó séta után egy patakhoz érnek. Etele ráhagyja a választást. A lány komoran a férfira néz.*
-Komolyan nem tudom. Nem akarok rosszul dönteni. Te ismered azt az embert, tippelj te. Gondolom neked jobbak a megérzéseid.-
~Kivéve, amikor nekem látomásom van, de most semmi nincs... általában azok veszedelem közelében jelennek meg...~
*Megint a patakra néz.*
-Talán váljunk szét? Vagy nézzük meg az egyik helyen, és ha nem arra van, akkor a másikon?-
*Látszik, hogy komolyan töri a fejét a dolgon. Már szeretne végre találkozni az istharral. Hátha tud olyan varázslatot, amit Etele nem... Na meg a feladat is felkeltette a figyelmét. Teljesíteni akarja.*

*A darthar nyelvével élvezettel csettint egyet, mikor látja, hogy Arya hibátlanul végrehajtja a varázslatot.
Közben a lány fejtegetni kezdi, hogy nem akar dönteni, inkább Barlon mondja meg, merre menjenek tovább.
Nem sejti, hogy Arya esetleg Tifartól is tanulni akarna, bár ha nem vakítaná el a gyűlölet, talán eszébe jutna ez is.*
- Tényleg ismerem Tifart…és van is ötletem, merre keressük. Végülis nem sietünk sehova. Ha egyik irányban nem lelünk rájuk, meglesznek a másik irányban.
Szerintem az elfek felőli oldalra, tehát északabbra kell mennünk.
Az asszonya tünde. Könnyen lehet, hogy az ő pereputtyánál talált magának menedéket az a szemét.
*Int Aryának, majd átgázol a patakon. A túlparton kanyargós szerpentin tűnik elő keskeny ösvényként a fák és a bokrok takarásában. Etele azon indul el. Hátranéz Aryára, hogy követi-e.*
- Erre!
*Az út már az elején is sziklás, hasadékos részeken vezet át és a darthar gyakorlott vándorként jó hasznát veszi a varázsbotnak. Annak a segítségével méri fel maga előtt a terepet. A korábbi eső nyirkossá és csúszóssá tette a fennsíkot és ez is nehezíti az előbbre jutást.
A mágus nem is kapkod. Reméli, hogy a lány is van olyan tapasztalt, hogy kövesse példáját.*

*Figyeli Etele válaszát. Úgy tűnik, hogy most nincs olyan rossz hangulatban a mágus, és ennek örült a lány. Tehát a tündék felé mennek. Átgázolnak a patakon, majd elindulnak a sziklás, csúszós úton. Arya makacskodott még egy darabig, nem akarta elővenni a botot, hogy arra támaszkodjon. De egyszer megcsúszott, szerencsére nem akadt bele Etelébe, így nem zuhantak le és a lány is hamar meg tudott állni.*
-Chö...-
*Vág egy gúnyososan beletörődő képet, majd hátranyúl és előkapja a botját. Arra támaszkodva, az segítségével halad tovább az úton. Közben kérdez.*
-No és mi a terved?- *Kikerül egy eléggé ingadozó sziklát.* - Ha odaérünk csak bebámulsz az ablakon, vagy van valami ötleted? Egyáltalán én hogyan csatlakozhatnék Tifarékhoz. Kellene egy terv, ami nem átlátszó, és Tifar megsajnál és befogad...-
*Mondja a magáét, miközben a veszélyes utat nézi és kerülget, óvatosan lépeget nyomában Etelének.*

*Az ösvényen felfelé Arya nem használja a botját. A darthar nem szól, de figyeli. Egy pillanatra meghűl ereiben a vér, mikor a lány megcsúszik, de szerencsére összeszedi magát és végre a varázsbotot is használni kezdi.
Arya végül a terveiről kérdezi Etelét.
Szó, mi szó, azon még nem sokat gondolkodott, hogy mi lesz, ha megtalálják Tifarék házát, mivel eddig elég messzinek tűnt az a pillanat.
Most azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak közeledik.*
- Nem fogok most azonnal támadni. Fel kell mérni a terepet. Szóval bebámulok az ablakon…
*Hátrapillant Aryára. Azt gondolta, hogy van már terve neki. Végülis még lehet, nem sürgeti őket senki.*
- Azt hittem, erre már van ötleted.
*Árulja el az igazságnak megfelelően.*
- Tifar hajlamos segíteni minden jöttmentnek. Ha látja, hogy segítségre szorulsz, biztosan megjelenik majd.
*Elhallgat. Csendben haladnak tovább. *

*Csak megvonja a vállát, amikor a férfi közli vele, bebámul az ablakon. Amikor Etele befejezte az utolsó mondatát Arya kissé maga elé morogva, de a férfi számára jól hallhatóan mondja.*
-Akkor a legjobb lenne, ha innen most lezuhannék. Akkor tényleg olyan lennék, akin segíteni kell. A legfontosabb, hogy nem hibázhatunk. Ha már úgy csinálunk, hogy rajtam segíteni kell, akkor legyen is úgy. A legjobban hazugság egy kis igazság.-
*Továbbhaladnak. Végre felérnek a hegytetőre, már eléggé elege volt a lánynak a felfele mászásból. Megállnak egy kicsit. Arya körbenéz,majd komolyan szólal meg.*
-De most tényleg Etele... meg kell sérülnöm.-
*Néz mélyen a férfi szemébe.*

*Etele megrökönyödve pillant a lányra. Le akarna zuhanni a mélybe. A fennsík tetejéről.messzire ellátni, s a darthar most a távoli tájakat fürkészi.*
- Nagyon is jól ismerem a hazugságok természetét.
*Rápillant Aryára.*
- Hogyhogymeg kell sérülnöd? Milyen sérülésre gondoltál? Baleset, vagy harci sebesülés?
*A mágus közben letekint a fák között és egy apró házikó teteje villan ki a a lombok közül.
Barlon izgalomba jön, úgy néz végig a fennsík meredeken emelkedő oldalán.*
- Ott van…
Látnia kell. Mindenképpen.
Amennyire az isthart ismeri, a ház varázslatokkal van körbevéve, valószínű, hogy még a környéke is el van varázsolva.
Etele nem tudhatja, hogy mennyire jól gondolja.
Tifar megerősítette a ház védelmét, miután a tündérfiút onnan rabolták el a dagorladiak. Úgy Megerősítette, újabb csapdákat, varázslatokat állított fel a régieket pedig aktiválta.
Erősnek kell lennie, ha meg akarja állítani az esetleges újabb dagorladi támadást. *

*Nem felel azonnal a kérdésre. Gondolkodik. Közben Etele felismer egy kis házikót, ami igen csak valószínű, hogy Tifaék otthona. Arya is jól megnézi magának. Kedvesnek tűnik, szívesen odaköltözne egy kis időre. Az arca komoly marad.*
-Talán lehetne valami erdei bandatámadás. Öten rám támadtak, én igyekeztem ellenállni, de nagyon megvertek. Azonban sikerült megszöknöm, és ide tévedtem. De a sérüléseim miatt összeestem a ház ajtaja előtt pár méterrel...-
*Mondta ezt a házra nézve. Majd kisebb szünet után valami furcsa sejtelmes tekintettel, de még mindig komoly arccal nézett a mágusra.*
-Mit gondolsz?-
*Majd újra a házat nézte.*
~Nem sok kedvem van összeveretni magam Etelével, de nem tehetek mást. Különben nem hisznek nekem és nem sajnálnak meg. Mi más okuk lenne befogadni? Egy szegény vándort elszállásolnak? Akkor másnap már mehetnék is utamra. De nekem itt kell lennem napokig... hetekig...~

*Etele még mindig a házat figyeli.
Legszívesebben most azonnal lemenne oda….de nem. Nem ostoba. Még egyszer nem megy neki Tifarnak csak úgy.
Hatott rá sötét ismerősének a figyelmeztetése is, miszerint vigyázzon vele.
Közben Arya is megszólal. Etele csak fél füllel hallgatja ötletét. Fejében már tovább is van gondolva a terv.
Gondolatban számba veszi megmaradt adósait, lekötelezettjeit is, kijöhet belőle, ha nem is öt fő, de három-négy támadó biztosan.*
- Vannak még ismerőseim a környéken, akik megtehetik ezt nekem. Úgy tényleg rablótámadásnak tűnhetne…de ne aggódj, ha beleegyezel, szólok nekik, hogy csak annyira verjenek meg, amennyire a hihetőséghez kell.
*Arca sunyi mosolyra húzódik. Így már tetszik neki a formálódó terv. A lány miatt most nem aggódik. Ez kell ahhoz, hogy Tifar elhiggye, segítségre van szüksége.
És ha elhiszi, onnantól beindul a terv.
Elég, ha befogadja a küszöbükön összeeső lányt, onnantól majd Arya dolga lesz szétfeszíteni a Tifar-család kötelékeit.
Most bízik a terv sikerében, s ha így lesz, az istharnak nem lesz elég tiszta a feje ahhoz, hogy legyőzhesse őt.
Gondolatban még össze is dörzsöli tenyerét. Persze mindehhez most Arya beleegyezése, majd utána meggyőző játéka kell.*

*Arya arca komoly, már inkább sorsába beletörődően szomorú.*
-Chö... na ja... nincs más választásom. Benne vagyok.-
*Mondta kissé fájdalmasan, ugyanakkor mégis hidegen, mintha nem lenne nagy cucc, hogy jön jó pár pali, é szépen összeverik. Nagyon nincs ínyére ez, de tudja, hogy meg kell tennie. Még soha nem tett ilyet. De most legalább kiderül, milyen fából is faragták. Dagorladi! Egy dagorladi pedig nem hátrál meg a fájdalomtól, se semmilyen kihívástól veszélytől. Tűrnie kell a cél elérése érdekében. Ráadásul ez az ő terve volt. Nem mondhatja vissza. Nem hátrálhat meg. Nem is Eteléért teszi, sokkal inkább saját magáért.*
~El kell viselni egy-két ütést ahhoz, hogy tűrjem majd az apámmal való harcot. Nem lesz gyerekjáték. Fel kell készülnöm rá testileg és lelkileg is. Muszáj! Ezt én akarom így.~
*Kissé olyan hangulatban volt, mint a vágóhídra küldött bárányoknak lehet. Mintha a halálba menne. Pedig csak arról van szó, hogy hagyja félholtra veretni magát. Nem nagy dolog... Kissé megbabonázva a tudattól, hogy mi vár rá, leül a fűben és a boton lévő övet nézegeti.*
-Azt is mondd meg nekik, hogy nem fogom hagyni magam, úgy készüljenek fel. Akár a célért teszem, akár nem, az ösztönöm úgyse hagyná, hogy ne védekezzek...-
*Mondja ezt a botot nézve.*

*Elácsorogna még egy kicsit nézve Tifarék házát, közelebb is menne, de nem akar még lebukni. Arya szolgálhat neki megfelelő infókkal a házat illetően, így neki kisebb lesz a lebukás esélye.
Közben a lány rábólint tervre.
Barlon figyeli az arcát.
Lélekfosztó, szinte látja, ami lejátszódik benne, de nem szól.
Arya kérésére csak bólint. Nem is kell mondania, a leendő támadók minden hájjal megkent gazfickók. Számítani fognak ellenállásra.
Várhatóan élvezni fogják.
Még egy pillantást vet a házra, majd a lányra néz.*
- Induljunk vissza. Útközben szétválunk majd, össze kell szednem a csapatot. Én nem leszek ott a támadásnál.

*Biccent a fejével, és feláll, hogy elinduljanak.*
-Reméltem is.-
*Válaszolt arra a kijelentésre, hogy a férfi nem lesz ott a támadásnál, úgy hogy az utat nézte. Elég furcsa lett volna, hogy azok után, amit átéltek, a férfi még végignézze, ahogy agyonverik. A kezében ott volt a bot és szépen lassan sétálgattak lefele a meredek hegyről. A bottal segítette az útját. Végig csendben volt, hacsak közben meg nem szólította a mágus. Mikor leértek, akkor szólalt meg először..*
-Még annyi, hogy nálam kell hogy legyen az összes álomfű és az a tea, amelyik enyhíti a tüneteket. Mégis mit csinálok Tifarnál ezek nélkül?-
*Néz komolyan a darthar szemébe. Egy kicsit mérges is a férfira, hogy az ilyen könnyen beleegyezik az agyonveretésbe. Hogy az ennyire kegyetlen és szívtelen. Nem csodálkozik rajta, de jobban esett volna neki, ha mondjuk nem megy bele ilyen könnyen és nem maga ajánlja fel, hogy küld embereket a szétveretésre. Közben persze azt is tudta, hogy nincs más megoldás, de akkor is ezt érezte. Rosszul esett neki a férfi reakciója.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Szer. Aug. 11 2010, 18:01

*Kissé izgatottan, mégis nyugalmat erőltetve magára ment az úton Tifar otthona felé. Rajta volt a köpeny, és természetesen a hátán a botja a háti szíjra kötve. Csak odakap és már a kezében is van. Igyekezte gondolatait elterelni a félelemről. Inkább arra koncentrált, hogy mégis ezután mi lesz. Ha Tifar nem talál rá, akkor sem kell félnie, mert akkor ott lesz valaki, aki vigyáz rá, hogy meg ne haljon. Megborzad a gondolattól. Vigyázni kell rá, hogy ne haljon meg? Vajon ennyire ki akarják verni belőle az életet? Minden porcikája tiltakozott ez ellen, de ő csak baktatott tovább és hátra se nézett, hogy ne gondoljon a megfutamodásra. Nem... nem Eteléért teszi. Saját magáért. Most kipróbálhatja magát egy igazi életre-halálra küzdelemben, amiben biztos lehet, hogy nem halhat meg. Mert nem halhat meg, tilos neki. Izgalommal tölti el a tudat, hogy hamarosan találkozhat azzal a híres Dreamien Tifarral. Vajon milyen ember? Kedves? Okos? Erős? Jóképű? Vagy inkább öregapós? Nem lenne a szája íze szerinti való. Bár Etele sem a a világ leghelyesebb pasija, de azért nem rossz... nem volt rossz vele... Kíváncsi, hogy Dreamiennel vajon meddig jut. Meg tudja- e dönteni a házasság szilárd oszlopait? Igazi kihívás. És már egész testével, vérével arra vágyik, hogy kipróbálhassa magát ebben a feladatban. De most még csak a nehezebbik és fájdalmasabb résznél tart. De már alig várja. Bár kíváncsiságát az is lohasztja, hogy ha véletlenül felülkerekedne a támadókon, akkor hagynia kellene magát... bár ettől nem fél... tudja, hogy most kipurcan. Idézőjelben. Csak találja meg hamar az a Tifar aztán gyorsan gyógyítsa meg, mert nincs nagyon ínyére ez a kitettség érzés. Bár a fájdalommal volt alkalma találkozni. Megesett, hogy büntetésből az apja kikötözte egy fához és jól megkorbácsoltatta. Ez szép dagorladi hagyomány. Így illik... Ezekkel a gondolatokkal és már-már felbátorodva közeledett az otthonhoz. Legszívesebben rohanna, hogy ne érje el a sorsa... de nem teheti.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Szer. Aug. 11 2010, 23:49

*Dreamien ráérősen léptet lefelé az ösvényen. Nem siet. Tudja, hogy nincs senki koránra előjegyezve és élvezi az ébredő erdő neszeit, illatait.
Érzi az alatta léptetó Odin izmainak finom, összehangolt és könnyed mozgását. A csődörrel már szinte összenőttek. Ismerik egymás mozdulatait, hangulatait.
Nem egyszer a ló már előre tudja, mit akar a mágus, s még azelőtt cselekszik, hogy Tifar utasítaná.
Örömmel hallgatja a csendet és nem sejti, hogy nem is olyan sokkal előtte egy lányra várnak sötét percek.*

*Sötét tekintetek lesik az ösvényt, amelyen Arya közeledik.
Ahogy halad az ösvényen, hirtelen egy ige hallatszik a sűrűből.*
- Gaio noltus!
*Megmozdul a föld a talpa alatt, szinte feldobja a lányt a levegőbe. Még láthatja, hogy szemből egy vékony, magas férfi érkezik sebesen. A célja, hogy amikor a lány a magasba emelkedik a föld mozgására, alulról alá rúgva derékon találja. Két oldalán két hajlított, fogazott élű penge lengedezik, mikor támadásba lendül.
A második támadó balról közelít, fél szeme hiányzik, s azon oldalról sül el az ökle is, egyenesen a lány testét véve célba. Hátán megvillan a pallos markolata, míg övébe tűzve nem látható a két gyilok, csak azok markolata.
Harmadik támadója, egy köpcös fickó, kezében Ónix végű bottal támad, s a bot felülről sújt lefelé Aryára, ha úgy sikerül épp fejen találja, ha sikerül elhajolnia, akkor az ütés testet ér.
A negyedik, egy kiválóan rejtőzködő, szinte nesztelenül mozgó óriás. Még nem mutatkozik, figyel és vár.
Vár, hogy be kell-e mocskolnia neki is a kezét, vagy elegen lesznek hárman a fiatal lány elintézésére.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 08:50

*Nagyban sétálgat, amikor egyszer csak megtorpan. Erősen lehunyja a szemét. Csak pár pillanatkép. Látja maga előtt támadóit és azt, mivel támadnak. Ebben a pillanatban a föld megremegett alatta. Szemből jött az első támadó. A lány hagyta, hogy az erő feldobja a magasba, sőt elrugaszkodott, így a vártnál magasabbra repült.. Abban a pillanatban hátranyúlt és előkapta a botját. Az első támadó, aki felé akart rúgni, célt tévesztett, illetve a lány a bottal a lábára ütött. A magasságtól pedig a balról érkező veszített célt. Majd természetesen egy idő múlva földet ér a lány //hisz ez nem a Mátrix//, majd az ónixos csap felé. Az utolsó pillanatban még kikerülte a fejével a támadást, de a bot vége eltalálta a vállát, ami igen csak fájdalmas volt. A lány egy pillanatra felüvöltött, de aztán gyorsan az ajkába harapott. Az ütéstől a földre esett, majd arrébb gurult pár métert, hogy legyen egy kis előnye. Feltérdelt. Haragosan nézett a támadóira. Fájós karjában a bot volt, az egészséges kezével pedig a fájós vállát fogta.*
- Ennyire alábecsültök?! Hol van a negyedik?!
~Pff... Etele... magadra találtál bennük... szép barátaid vannak. Legalább az egyik jóképű lenne.~
*De ezek csak pár pillanat alatt történnek. Gyorsan fel áll, fájós bal kezéből átdobja a jobba a botot, majd a fájdalommal mit se törődve megidéz egy tűzgömböt.*
-Flamma pila!
*Hála Etelével való harci gyakorlatainak, megtanulta, hogy az az igazi támadás, ha egyszerre többet támadnak. A tűzgömböt az első támadó felé dobta, aki rúgni akart. De ahogy kimondta a varázsigét, már az ónixoshoz fordult és rákiáltott.*
-Flectorus!
*Az eredménytől független ugyanabban a pillanatban mögé mutatott egy nagyobb darab kőre, majd újra megszólalt.*
-Solo bona!-
*A kő a kezébe került, majd a felé dobta, aki ököllel próbált támadni. Majd ezek után, mivel azonnali ellentámadásra számíthatott, határozottan a kezeibe vette a botot védekezésre készen.*
~ Remélem azt is mondta nektek a drága Etele, hogy egy dagorladi mágus vezér lánya vagyok!! Ki vagyok képezve mindenre. Ráadásul... a mesterem... Adam se volt senki...~

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 09:59

*Az isthar még mindig elgondolkodva halad a fennsíkon. Épphogy felér a fennsík tetejére, s készül lefelé léptetni a mágusok oldalára. Leszáll Odin hátáról, hogy könnyebbé tegye az ereszkedést. Úgy van vele, hogy majd felül rá, amikor már leértek.
A mágus érzékei egy pillanatra kinyílnak, mágiát érez a levegőben. Keveredik, s bár a fennsíkon használják, mert többen vannak, nem a közvetlen közelében történik.*
~Vajon kik varázsolnak ezen az elhagyott fennsíkon? Jobb, ha megnézem, tudnom kell, veszélyt jelentenek-e ránk.~

*Mindhárman meglepődnek, kevesebb ellenállásra számítottak. Arra gondoltak, hogy Arya az első támadássorozatra a földre kerül és ott már összetörve lent is marad.
A szemben álló támadó egy pillanatra megemeli fájós lábát, sziszegve néz Aryára. Csak egy pillanata van rá, hogy félre hajoljon a tűzgömb elől. Valójában inkább a földre vetődik hajolgatás helyett, így a gömb akadálytalanul száll el felette. A földön fekve ő is egy tűzgömbbel válaszol, bár dobása csak arra jó, hogy a lány lábát találja el vele, kérdés, hogy a másik kettőre való figyelés mellett van-e elég lélekjelenléte Aryának még erre is reagálni.
A köpcös botja kiesik kezéből, de nem csak azzal tud harcolni. Míg félszemű társa nem látva a felé szálló követ csillagokat látva tántorodik meg, addig ő meglepő gyorsasággal egyik kezével megragadja a botot meghúzza, hogy a lány azzal legyen elfoglalva, nehogy kivegye a kezéből, másik kezével pedig a Arya már amúgy is sérült bal vállára sújt.*
- Calen calta!
*A Darkmen-lány így az ütés sokszorosát élheti át mentálisan és fizikailag is a támadás pillanatában.
Eddigre már a félszemű is magához tér és hátulról karjával elkapja Arya nyakát és magához húzza.
Csípőjével Arya derekát tolja előre, míg egyik lábával támaszkodó lábának a térdét löki meg, hogy kibillentse az egyensúlyából.
Közben a fülébe súgja szavait.*
- Kislány, ne akard azt tudni…jön, ha jönnie kell….de talán egy kis játékhoz mi is elegek leszünk neked.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 14:56

*Örült a sikereknek, de a tűz támadásra nem várt. Elérte a lábát, de abban a pillanatban, mondhatni reflex szerűen kimondta a vízgömb varázslatot.*
- Orbis aqua!
*Kiáltotta. A tűz megperzselte a lábát, de szinte azonnal el is aludt a víztől. Azonban ez az akció elterelte a többi támadásról a figyelmét. A botos pasas megint támadásba lendül elég sikeresen. A varázsigével nagyobb fájdalmat tudott okozni a lánynak, aki a fájdalomtól összeesett. Összeszorította a szemét és megint az ajkába harapott, hogy ne kiabáljon. De ajkai vérezni kezdtek. A félszemű azonban hátulról felállította, megragadta hátulról a nyakát és beszélni kezdett. Illetve kibillentette a lányt az egyensúlyából. Arya előre döntötte a fejét, ami furcsának hathatott. Majd egy hirtelen mozdulattal hátracsapta a fejét, amivel el kellett találnia a férfi állkapcsát vagy orrát. Mivel a szorítás enyhült, megfordult, és most megint azt alkalmazta, amit Etelénél. Térdével a férfi ágyékába rúgott.*
-Jó szórakozást!-
*Mondta feleletnek a férfi utolsó mondatára. Majd felkapta a botját, de a vállába hasító fájdalom lebénította. Gondolatai villámsebességgel cikáztak, hogy most mégis mit tegyen. Megfogta fájós vállát, és gyorsan kimondta a vividus varázsigét. Tudta, hogy nem sokat ér, de jobb a semminél. Tényleg enyhült egy kicsit a fájdalom, de nem sokat.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 16:54

*Az ishtar közben sietősre fogja lépteit. Egyre több féle mágiát érez a levegőben, s ez nagyon nyugtalanítja. Még ha egymással küzdenek is, veszélyes családjára nézve. Odin is idegesebben hegyezi füleit, s enyhe ügetésre váltva követi gazdáját, aki laza futásba megy át lefelé. Persze azért óvatosan, hiszen lejt az ösvény, s esze ágában sincs sem zajjal, sem eséssel felhívni magára a figyelmet.*

*A félszemű támadó elengedi Aryát, vérző orrát tapogatva tántorogna hátrébb, de az ágyékrúgás el is feledteti vele orrának fájdalmát.
Amíg azonban a lány a hátulról támadó félszeművel volt elfoglalva rengeteg időt hagyott a másik kettőnek. A szikár, még fektében rúgja meg a lány lábait, mindkettőt, remélve, hogy ki is sikerül rúgnia őket.
Közben az ónixos sem tétlenkedik, egy „Solo bona” kíséretében a bot ismét a kezében van, s ujjával rákoppint elsuttogja az újabb igét.*
- Yalte tirros!
A bot eltűnik kezei közül, s csak markának állás mutatja, hogy még benne van, de abból szinte lehetetlenség kiszámítani, hogy merre is van a vége.
Csak arra vár, hogy a lány mozduljon, s ha sikerül társának akciója és Arya a földre kerül, akkor úgy, ha nem sikerül, akkor csak addig vár, amíg Arya feléjük fordul, abban a pillanatban döf a lány gyomra felé, s gonoszul elvigyorodva mondja ki ismét a fájdalomfokozó varázsigét, mikor érzi, hogy a fegyver testet ér.*
- Calen calta!
*Közben a szikár is feltápászkodik, rápillant a földön agonizáló társukra és utána a botos által támadott lányra néz.*
- Flectorus!
*Közben már indít is egy rúgást, amely Arya testére irányul.
Negyedik társuk még mindig a sűrűből figyeli a küzdelmet. Nem lát okot a beavatkozásra, de azt el kell ismernie, hogy Arya meglepte őket.
Jól harcol a lány, s ha nem tartozna Etelének, másképp is állna hozzá. Így azonban észrevétlenül rejtőzködve az erdő zöldjében közelebb ólálkodik a küzdőkhöz. Még mindig nem mutatja magát. Vár.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 18:07

*Sajnos sikerül kirúgniuk a lábát, így elesik. Az egy dolog, hogy jó harcos, de három emberrel egyszerre, főleg mágussal még nem harcolt. Így nem tökéletes minden. A gyomrába kap még egy ütést fájdalom fokozóval. A lány megint felordít, de el is veszíti a botot, majd arrébb gurul, hogy ne támadják meg újra azonnal. Egy darabig el van a fájdalmával, de már tudja, hogy nincs tovább. Így beveti azt a fegyvert, amit csak a nők szoktak jól használni. Nagy nehezen felállt és a szikár felé rohant. Beleharapott annak a karjába, és sehogy sem volt hajlandó elereszteni. Tiszta erejéből harapta a férfi csuklóját. Közben körmeivel belekarmolt a férfi arcába, és tovább karmolgatta. Egyértelműen a kétségbeesés jelei voltak ezek. Innentől kezdve üthették, bármit tehettek vele, ő nem eresztette a férfit. A szemei könnyesek voltak. Ne feledjük egy 17 éves lányról van szó. De hirtelen, mintha felvilágosodott volna. Fájó mozdulatokkal a tarisznyájába nyúlt, de még mindig a szájában volt a férfi karja. Elővette a tőrét és beleszúrta annak a combjába. Majdnem a szívébe szúrta, de az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogyha ekkora hibát elkövetne, akkor a többiek biztosan megölnék. Akkor Etele ide vagy oda, a társuk miatt meg kell ölniük őt. Így maradt a bal comb. Ezután elengedte fogaival a férfi csuklóját, és ha verte az ónixos, vagy nem verte, akkor is megfordult és egy tűzgömböt irányított. felé. Ha az, akinek a combjában a tőr volt elesett, akkor Arya ráesett. Ha nem, akkor elé esett a lendülettől és a fáradságtól.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 22:17

*A mágus siet lefelé a fennsíkról. Siet, mert aggodalma egyre nő. Folyton családja jár az eszében, miközben tudja, hogy ettől kevésbé feltűnően kellene, de nem tud és nem is akar észrevétlenebb maradni.
Lassan, mintha küzdelem zaját is hallani vélné, bár a távolság még mindig elég nagy. Botja a kezében van, kardja az oldalán és nem fé.*.

*A szívós Földmorzsolót meglepi a lány harapása és karmolása. Amikor a fogsor rácsattan a kezére, előbb azt sem tudja, hogy mihez kezdjen. A következő pillanatban azonban szabad öklével elkezdi erőből ütni Arya arcát.
Közben feltápászkodik a félszemű is, és bár orrából még folyik a vér, hasa és egész alteste görcsben van, ő is ütni kezdi a Darkmen lányt, s hogy ne maradjon ki a sorból, fájdalom fokozójával a botos is oda-odasújt. Hol a veséket véve célba, hol a karcsú nyakszirtet, hol a törékeny test másik részét.
A tőrdöfésre a szikár felordít, s lerogy a földre. Kezével elmarkolja a tőrt és kirántja a sebből. Ekkor esik rá Arya, újabb fájdalmat okozva neki.
A szikár támadó ép lábával és kezeivel löki le magáról Aryát.
A botos figyelmetlen, a tűzgömb elől már nincs ideje kitérni, így azonban a gömb elkapja és távolabb löki a küzdő felektől, átég ruháján és testén is égési sérüléseket okoz.
Szitkozódva áll lábra, némi erőfeszítés árán.
A félszemű habozik egy fél pillanatot, ám ekkor lép ki a negyedik támadó az erdőből. Egyik pillanatban még senki nem volt látható ott, a következőben már felsejlik magas, izmos alakja. Ha Aryának még van annyi ereje, egy igazi órást láthat maga fölé magasodni.
Az órás lenyúl, fél kézzel felemeli a lányt a ruhájánál fogva, majd távol tartva magától ránéz társaira.
Nem szól, ám szabad kezével ott, a levegőben kezdi ütni a lány mellkasát, gyomrát, felsőtestét.
Érezhető, hogy a célja az, hogy minél nagyobb kárt okozzon benne.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Aug. 12 2010, 23:56

*A fájdalmak az ütésektől, rúgásoktól, varázslattól halványulnak, néha benyilallnak, néha nagyon fájnak, néha nem is érzi. Agyában köd jelent meg, nem volt teljesen magánál. Nem gondolt már semmire, csak arra, amit éppen tett. Fel sem fogta, hogy a tűzgömb és a tőr hatásos volt. A földön feküdt összerogyva, összeverve, félájultan. Ekkor valaki felemeli. Ránéz feldagadt arccal és szemmel, és az tovább ütötte. Egy cseppet sem volt kellemes. De még mielőtt ütni kezdte volna, Arya eleresztett egy gúnyos mosolyt, ami eltorzult arcán igen furcsán hatott, és lehelet gyengén megszólalt.*
-Rád vártam...-
*Tudta, hogy ez a valaki lesz, aki igazán kiüti. A képek melyek a támadás előtt cikáztak benne, ezt is megmutatták. Utolsó erejével még köpött egyet a földre jelezve véleményét az óriásról. Néha-néha megrándult egy-egy gyomorba vágásra, de már nem volt ereje küzdeni. Mondhatni feladta. Ez az érzés hatalmába kerítette. FELADTA!!! Borzasztó volt erre rájönni. Ő, dagorlad egyik legnagyobb vezetőjének és mágusának a lánya, a legjobb hadsereg parancsnok által kiképzett tanítvány nem adhatja fel!! Na meg Etele i biztos jó volt valamire...Furcsa mozdulatokat kezdett a karjával tenni, miközben ütötte az óriás. Nyegle, alaktalan mozdulatok voltak. De a lényeg úgy is az, hogy a lány tudja, miért teszi. Egy varázsigét suttogott erőtlenül, de mégis parancsolón.*
- Lumora tilus!
*Hatalmas fény jelent meg 50 méteres hatókörben. Valószínűleg az arra járó vándorok is észreveszik. //Á dehogy, cseppet sem célzás //Ez elvette a lány utolsó erejét, ráadásul bot nélkül tette... A fény valószínűleg egy pillanatra megvakította az óriást. Ha elengedte reflexből a lányt, akkor Arya lezuhant és elájult. Ha nem engedte el, akkor a lány beleharapott az óriás kezébe és azért engedte el és azért ájult el. Akárhogyis, az eredmény ugyanaz. Eszméletlen feküdt a földön és fejéből folyt a vér...*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Pént. Aug. 13 2010, 09:22

*Az óriást meglepi az utolsó varázslat. Csak a lányra figyelt eddig. Arra, hogy rendesen elvégezze, amit vállalt, amire Etele kérte, hogy végre törlessze a darthar felé adósságát.
Figyelt, hogy az ütések üljenek, de ne legyenek halálosak. Nem kenyere az efféle munka, s nem is sűrűn végez ilyet, de ezt a helyzet és Barlon hozta.
Magában megveti társait és Etelét is. Talán ő az egyetlen, kinek szívében még van szánalom négyük közül. A többiek háttérbe húzódva Aryától kapott sebeikkel vannak elfoglalva, de közben van, aki nyálcsorgatva, van, aki csak komolyan és van, aki bosszúvágytól csillogó szemmel figyeli az óriás munkáját.
A fényre nem engedi el Aryát, ám a harapásra már reflexből, szinte eldobja a kezébe maró lányt.
Ebben a pillanatban érkezik egy mágus a sűrűből. A fák még kitakarták előle a fény javát, így nem vakul el, mint az a négy martalóc, akit első pillantásra meglát.
Majd észreveszi az alélt lányt is, aki közöttük fekszik. Nem hülye az isthar, egy szempillantás alatt felméri a terepet.
Látja a fénytől káprázó szemüket is, s szíve haragra gyúl az erős férfiak iránt, kik négyen szinte félholtra vertek egy védtelen lányt.
Botját a mellette az ösvényen heverő kődarabhoz érinti.*
- Cavarällé!
*Sötétség borul a tájra, mintha egy barlang mélyén lennének, s a fényesség után ez újabb másodperceket jelent a mágusoknak, mire visszanyerik látásukat.
Dreamien azonban nem áll meg ennél, hiszen most kell kihasználni a meglepetés erejét.
Botjával az óriás homloka felé bök.*
- Resectum tracta!
*A célpont ugyan nem repül nagyot, de azért hanyatt esik a varázslat erejétől, eközben Tifar már úton is van. Következő célpontja a félszemű, s az még káprázó szemmel, betört orral, sajgó ágyékkal nem elég gyors, hogy hárítsa a támadást.
Az isthar pedig botjával támad. Egyik végével a nem túl szilárdan álló ellenfél bokáját söpri meg, míg a hanyatt eső mágust fordultában a másikkal fejbe is suhintja.
A félszemű némán terül el a földön.
Ekkorra azonban már a szikár is lép, s a mágusvezér talpa alatt megmozdul a föld.
Dreamien megtántorodik, miközben már érkezik is az ónixos.
Botja elől azonban elkapja fejét istharunk, s fordultában lábbal rúgja mellbe a tűzgömb helyén a köpcöst.
Közben az óriás immáron fejét rázogatva áll fel, Dreamien látva ezt botját elhúzza maga előtt és az ige kiejtése után megjelenik teste körül egy ezüstös színű aura.*
- Libida cerva! Fassus sum!
*Ez utóbbit már két kezének előre lökése közben ejti ki, s az óriás ismét a földre huppan. Dreamien eközben már botjával ismét suhint egyet, ezúttal a szikár felé. Fektében nehezen kerülné el a csapást, mely elhajlásának köszönhetően nem a halántékát, hanem fültövét éri, de ugyanolyan hatásos.*
- Nem éppen becsületes küzdelem volt ez, négyen egy lány ellen…
- Neked ahhoz nincs közöd…
*Az ónixos és az óriás együttesen támad. A botos mágus tűzgömbje szétfoszlik az isthar ezüstszínű páncélján, a páncéllal együtt. A támadó mágus ezt bizony megrettenve fogja fel, hiszen nem találkozott még olyan mágussal, kin nem fog a varázslat.
Nem tudja, hogy a burok, melyet látott, csak egy varázslat ellen elég, s meg is szűnt hárítva a támadását.
Azonban már úton van felé Dreamien tűzgömbje is. Csak egy, mert közben foglalkoznia kell az óriással is.
Fürgén kitér a még mindig kicsit széteső mozgású nagy termetű mágus támadása elől, s hátulról rúgja meg a térdét a mellette elrohanó támadónak.
Az óriás térdre rogy, Tifar pedig botját emeli újabb csapásra. Az óriás alkarjával hárítja azt, de térdelő helyzetéből kevéssé éri el a mágust.
Ebben a pillanatban az isthar behunyja szemét és feloldja a sötétség varázslatát, hogy újra fény borítsa az ösvényt, elvakítva ezzel utolsó támadóját.
A bot vége felizzik a fényhozó hangtalanul formálódó szavaira, s a fehéres izzású kristályt nyomja oda az óriás oldalához. Égető fájdalmat kell éreznie, s ez elég is már neki.
Nem volt szó más mágussal való összecsapásról, csak a lány összeveréséről.
Ilyet nem vállalt, s ezzel a többiek is így vannak. Teljesítették, amit vállaltak.
Egymást támogatva hátrálnak Dreamien elől lefelé az ösvényen.
Az isthar csak addig követi őket szemével, míg biztossá nem válik, hogy már nem éri újabb támadás.
Már ott térdel a vérző, megtört test előtt.
Nem gyógyító, de azért néhány apró dolgot meg tud tenni, hogy enyhíthessen a lány fájdalmán.
Kezét finoman végigjáratja rajta, felmérve, hol lehet törés, zúzódás, s amiket talál, azokra ráüt botjával és a „Virilus com” igét ismétli el minden alkalommal. Ezektől a fent említett sérüléseknek gyógyulniuk kell.
De tudja, hogy ez nem lehet elég. Kezét is végighúzza Arya teste felett.*
- Vividus!
~Itt nem tudom megmenteni. Ninquë is kell hozzá, s talán még nagyobb gyógyítóra is szükség lesz. Istenek!….Hogy megverték ezek…~
Sebtiben levág néhány ágat, nem szívesen mozdítja a testet, míg Ninquë meg nem nézte. Ezekre erősíti köpenyét, s már készen is áll a hordágy. A végét Odin nyergéhez rögzíti, s gyengéden belefekteti a lányt.*
- Indulj, Odin! Hazamegyünk!
*A ló elkezdi felfelé húzni a hordágyat, míg Dreamien hátul marad mellette, és szemmel tartja a sérült lányt.

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Pént. Aug. 13 2010, 09:52

*Hosszú ideig ájultan fekszik. A nagy megmentési akcióból semmit sem érzékelt. A nagyobb találkozások előtt mindig van valami látomás, így, mielőtt becsapódott volna a földbe, mikor lezuhant, egy félmásodperces képben látott egy idősebb mágust jönni, hogy megmentse. Már jó ideje eszméletlen volt, hamarosan a házhoz értek, amikor felébredt. Fáradtan nyitotta fel szemeit, és azonnal a mágusra meredt.*
~Vajon... ő... Tifar?~
*Annyira fáradt volt, hogy gondolkozni sem tudott tisztán. Csak nézte az isthart. Érezte róla, hogy az. A mágusok általában ezt megérzik. A lány is csak mostanában kezdte ezt megérezni. Mielőtt Etelével találkozott volna, számára minden varázstudó ugyanolyan volt. De most tudja, hogy istharról van szó, így szinte biztos benne, hogy Dreamien baktat mellette. Béke uralta el. Az, hogy pihenhet, és végre feküdhet, és végre valaki megmentette. Úgy megkérdezte volna a férfitól, hogy kicsoda ő, de meg sem tudta mozdítani az ajkait, még a fejét sem. Csak nézte a mágus szemét mélyrehatón. Belemélyesztette a szemeit és nem eresztette. Nem akarta. Pihentette a férfi szemének látványa. Illetve ilyenkor is Arya marad Arya. Tehát szeret másokra hatással lenni. Nem voltozik meg senki sem egyik pillanatról a másikra. Vagy 2 percig nézte pislogás nélkül a férfi szemét, majd újra lehunyta a sajátját, és megint nem volt magánál.*

//Úton Minäril Calathba//

*A mágus Odin hátára szállva elhagyja az udvart. Egy fél orrhosszal lemarad a lány mögött, hogy közben figyelhesse. Arya testének mozgása a lovon több dologról is árulkodhat.
Egyik, hogy mennyire gyakorlott lovas, de a fontosabb az, hogy mennyire vannak fájdalmai, hiszen amennyiben vannak, arról ha az arc álarc marad is, a test egyértelműen szól.
Nem venné a lelkére, ha az út miatt rosszabbodna Arya állapota, márpedig a kettős fennsík elfek felőli oldalán vannak, ami azt is jelenti, hogy át kell kelni a folyóvölgyön és a másik fennsíkrészen is, hogy Minäril Calathba jussanak.
Dreamiennek ez az út cseppet sem megerőltető, de egy lánynak, aki pár napja még csaknem halálán volt, könnyedén az lehet.
Csendben haladnak az erdőben. A mágus, gondolataiba van mélyedve. Etele barlangbeli tartózkodása is nyugtalanítja, bokros teendői is jelzik, leendő napja sem lesz éppen sétagalopp.
Közben már beérte a lányt és a korábban látott információkat elraktározta elméjében.
Rápillant Aryára, mikor meghallja a hangját.*
- Ebben a munkakörben minden nap hosszú és az, hogy Etele itt van, még hosszabbá teszi a napomat.
Mit tervez mára a városban?
*Nem mutatja, de meglepi a lány komoly felnőttes tekintete, hiszen nemrég még derűsen, már-már cserfesen viselkedett a házban.
Mélyet szív a friss levegőből, majd egy nagyobb sóhajjal ki is fújja a levegőt.
Valahol olvasta, hogy az ilyesfajta légzés felfrissíti a testet és csökkenti a lélek terheit is egy kicsit.
Lehet benne valami, mert a sóhaj nagyon jól esett.*

*Azon gondolkodik, vajon miért marad le a férfi, de aztán igyekszik nem foglalkozni vele. Amikor a kérdésére felel a férfi, a lány csak biccent egyet. Majd kérdés következik.*
-Szerintem nézelődök csak, bejárom az egész várost. Szeretem, ha jól ismerek egy környéket. Kíváncsi létemre minden kis zugot meg fogok lesni, és nem is fogom elfelejteni, hogy hol van.-
*Most megint egy kicsit kislányosan mosolygott, de amikor a férfi nagyot sóhajtott, akkor elkomolyodott és megszólalt egy gyengéd mosolyt eleresztve, de már felnőttesen.*
-Nem lesz semmi baj. Higgye el. Ne legyen feszült, mert az nem javítja a helyzetet. Ön áll a jó oldalon. Ön fog nyerni, mert mindig a jó győz.-
*Bele sem gondolt, mit mondott. Mondhatni Etele ellen jósolt. Őszintén tudta mondani, mégis belül remélte, hogy tud segíteni a dartharnak.
De abban már nem biztos, hogy kívánná a Tifar család halálát. De pont ettől félt. Tudja, hogy az a legjobb megoldás, ha meghalnak. Ha ő nem is tudja megtenni, Etele megteszi, ráadásul a lány segít ebben. Ezzel feketébbé teheti a lelkét, így könnyebb lesz majd az apjával végezni. Azonban nagyon gondolkodik azon, hogy valóban meg kellene valakit ölnie. Csak mégis kit?
Bátorítón néz a férfira, úgy, akire számít. Semmi kislányosság nem látszik benne. Ellenkezőleg. Most egy igazi nő lovagol a férfi mellett.*

*Dreamien érzékeli a bátorítást, látja a mosolyt is, de szülei jutnak eszébe. Ők tényleg jók voltak, jobbak talán, mint ő maga. Mégis megöltek őket egyetlen darthar.
Valahogy nem tud hinni abban, hogy mindig a jó győz, és a gonosz elnyeri méltó büntetését.
Erre gondolva enged el egy kissé szomorú mosolyt, miközben Aryára nézve válaszol neki.*
- Sajnos a világ nem ilyen egyszerű….nem győz mindig a jó és van, hogy a gonoszok büntetlenül követhetik el tetteiket, elkerüli őket a büntetés….
S jónak sem éppen mondanám magam. Én is csak olyan átlagos vagyok, mint mindenki más. Teszem, amit helyesnek érzek és gondolok….
A darthart nem szabad alábecsülni. Akik így tettek, mind megbánták.
*Ismét csak csend következik. Etele neve valahogy mindig a rossz hangulatot hozza magával, mintha már a nevében is erő lenne, mintha ott lakozna benne a gyűlölet.
Pedig az isthar sokat adna azért, ha kitörölhetné az életéből azt a mágust és mindent, amit tett.
Tekintetét komolyan előre szegezi az ösvényre. Már lefelé haladnak, a folyóvölgy felé, hamarosan el is érik a folyót.
A gázló, amelynek túloldalán az ösvény folytatódik egy szép, méretes barnamedve ideiglenes halászó helye a jelek szerint.
Az ominózus mackó éppen a víz fölé hajolva igyekszik halakat kikapdosni. Odin hamarabb jelezte ugyan, mint hogy Dreamien látta volna, mit érzett meg a ló, de így már elég nyilvánvaló az idegessége.
A mágus megállítja lovát és úgy néz a medve szemébe. Halkan szól Aryához is.*
- Állj!
Nem muszáj megölni, ha nem támad. Kereshetünk másik gázlót a folyó mentén. Majd onnan folytatjuk utunkat.
*A medve szemmel láthatóan éhes és nem kimondottan örül a váratlan utazóknak, előbb csak le-fel kezd el járkálni a kövek között, majd felágaskodik és úgy szaglászik idegesen a levegőbe.*

*Elment a jó kedve. Dreamien állandóan óvatosságra inti az Etelét lebecsülőket.*
-Ezt már mondta párszor.-
*Dörmögte maga elé, de valószínűleg a férfi is hallotta. De most csend következett. Elértek egy bizonyos vizet. Nem biztos benne Arya, hogy a múltkor is erről jöttek volna. Na igen, mert nem erről jöttek. Amikor félájultan vitte a mágus az otthonába a lányt, akkor sem tudta nagyon figyelni az utat. De ez most mindegy is. A gázlón egy mackó halászott. Arya is, mint az isthar megállt. *
~Ne muszáj mi?~
*Nem tudta, mit tegyen.*
-Nem lehet valami varázslattal elterelni a figyelmét?-
*Legszívesebben megölte volna. Nem mintha szíve mélyén gyilkolásra vágyna, csak tudta, hogy ha ölni akar, akkor kezdetnek megteszi egy medve is. Dreamienre tekintett, hogy most mi legyen. Szerette volna a csúnyább megoldást, de félt attól, hogy elveszítené Dreamien hitelét. Suttogva szólal meg.*
-Ha messze van a következő gázló, akkor maradjunk ennél. Ha közel van, akkor felőlem kerülhetünk. Csak szeretnék már minél hamarabb a városban lenni. Rég voltam zsúfolt helyen és hiányzik.*
*Egészen gyenge érv volt, de mást nem mondhatott. Cselekedni azonban semmit nem mert. Nem az ő feladata. Majd Dreamien megoldja a dolgot.*

*Dreamien nem reagál a lány szavaira. Abból indul ki, hogy ő még nem találkozott Etelével, nem tudhatja, milyen is a darthar. És arra is gondol, hogy bizony, a lány örülhet ennek.
Közben a mackóval továbbra is egymást figyelik. Dreamien nem veszi el tekintetét a medvéről. Egyenesen a szemei közé néz, miközben halkan válaszol Aryának.*
- Bár mágusok vagyunk, nem kell mindenhez a mágiát hívni segítségül. A medve a természet része. Jó helyen van itt, számára mi vagyunk a betolakodók. Nem dolgunk beleavatkozni a természetbe, ha van más út is.
Egy varázslat könnyen megrémítheti és meggyőzheti arról, hogy támadjuk őt. Onnantól már nem lenne más választásunk, mint megküzdeni vele.
Arról nem tehet, hogy épp erre vetődtünk.
*Az isthar int a lánynak, hogy keressenek a folyó folyásán feljebb egy másik gázlót. Ha elindul a lány, lassan ő is elfordítja lovát, miközben szemei továbbra is a medve tekintetét tartják fogva. Bízik benne, hogy a tekintet visszatartja az állatot a támadástól.
Nem tudatosul benne, hogy a lány milyen érveket hoz fel arra, hogy sietne előre. Ráadásul ha a medve támadna, nem csak saját biztonságával kell törődnie, hanem Aryáéval is. Nem biztos benne, hogy könnyedén képes lenne védeni magát a sérülésekkel egy medve mancsaitól, vagy állkapcsától, ami legalább akkora kitátva, mint a lány feje.*
- Itt elég keskeny a folyó és most alacsony a vízállás is. Tele van feljebb gázlókkal

//Nyugodtan használhatod a macit te is, csak egy szimpla njk a játékban //

*Lassan maga mögött hagyta Heil Barum hegyeit. Már azt hitte sosem jut túl rajta. Néma csendben menetelt az éjszakában, mikor a távolból víz csobogását hallotta. A csobogás felé vette az irányt. Később elért egy folyót. Odalépett a partjához, majd nehézkesen leguggolt, kezét a vízbe eresztette. Mikor meg szerette volna dörzsölni a kezeit, iszonyatos fájdalom hasított végig karján. Kezeit kikapta a vízből és értetlenül nézett rájuk. Ám ekkor észrevette, hogy a hegyekben töltött napok alatt kezei megfagytak, és sebek egész sora ékeskedik rajtuk. Óvatosan visszaeresztette a vízbe és egy korty vizet merített a folyóból. Lassan felállt, hogy menjen tovább, ám semmi ereje nem maradt, a fáradság legyűrte őt. A közelben meglátott egy fát és odaült a törzséhez. Felnézett a Holdra, majd elgondolkodott. Nemsokkal később kezeit a térdeire eresztette, majd lassan a fejét a kezeire hajtotta. Miközben lassan eresztette a fejét, még egyszer utoljára végignézett a tájon, majd elaludt. Néhány óra alvás után felnyitotta szemeit és megpillantotta a napfényt. Már hetek óta nem látta a napot. Kinyújtózott, hagyta hogy átjárja a testét a nap melege. Majd lement a folyóparthoz, ivott néhány korty vizet, megtöltötte a kulacsát. Miután oltotta szomját, visszament a fatörzshöz, elvette kardját, az oldalán levő szíjhoz erősítette és továbbment. Néhány óra folyamatos gyaloglás után levelek zergését hallotta a közeli bokorból. Előkapta kardját és várta, hogy mi bújuk elő a bokorból. Egy kisállat volt. A hasához nyúlt, napok óta nem evett. Lassan osont a kisállat fele, majd egy hirtelen mozdulattal kioltotta életét. Felvette, majd kezében vitte tovább. Ismét leszállt az est. Letáborozott a folyó mellett, tüzet gyújtott, majd elkezdte sütni a kisállatot. Úgy egy óra alatt készen is volt. Pár perc alatt el is fogyasztotta, majd álomba szenderült. Az éj leple alatt egy zajra riadt fel. Vonyítás hallatszott a távolból. Felpattant és gyorsan kapkodta a fejét, nem tudta, hogy megérezte-e őt a vadállat, meg akarja-e támadni.*
~Vajon mi lehet ez. Ilyet még nem hallottam soha. Már bánom, hogy elcseréltem az íjamat néhány falat húsért.~
Kulacsát, kardját elrakta, majd továbbállt. Egy kerek héten keresztül menetelt a folyó mentén, esőben, napsütésben, éjjel, nappal. Csak néhányszor állt meg, hogy erőt gyűjtsön. Szebbnél szebb tájakat látott, bár neki ez nem igazán tűnt fel. Látott különösebbnél különösebb állatokat, növényeket. Talált elhagyatott bányákat is, bejáratánál díszes kövekre bukkant. Néhányat elrakott, hátha hasznát veszi később. A bányák bejáratánál töltötte az éjszakákat. Most egy végeláthatatlan erdő terült el előtte. Lassan végignézett, egyik végétől a másikig, nagy levegőt vett és elindult az erdő belseje fele.*
~Talán ezt is túlélem valahogy...~

*Igazat adott magában a mágusnak. A medve a természet része. Ó de szépen hangzik. Dagorladban a medvéken gyakorlatoztak, ha éppen nem akadt rabszolga. Megindulnak hát és otthagyják a macit.*
-Jól van.-
*Mondja semlegesen az isthar utolsó szavaira. Végre elérnek egy gázlót és éppen indulnának át rajta, de hát ki tudja miért, talán halászati szezon van, ott is volt egy medve. De az kissé morcosabb volt, mint az előző. Amint meglátta a "betolakodókat", ő már ki is nyilvánította nem tetszését. Morogni kezdett, majd a gázlón a két idegen felé futni kezdett. Arya bár már mágus, mégis ösztönéből indulva nem víz- vagy tűzgolyót küldött, hanem fogta a kését és egyenesen a támadó maci szeme közé célozva eldobta. *

//Az a maci túl aranyos volt :P Itt van ez. Very Happy

//

*Dreamien látja, hogy Arya ugyan elfogadja a döntést, de nem örül neki. Nem is beszélnek a következő gázlóig, ám ott sem járnak túl nagy sikerrel. Valószínű, ha nem is halászati szezon van, de mindenképpen valamelyik halfajnak a rajzása lehet, amit a medvék ráadásul igen kedvelhetnek.
Ez a medve nem olyan békés, mint a másik, igaz, az sem volt éppen jó kedvében, de nem támadott azonnal.
Az istharnak megfordul a fejében, hogy talán a közelben lehetnek bocsai, de első látásra a maci hímnek tűnik, így gyorsan elveti az ötletet.
Tifar még nem reagál, ám Arya buzgó módon kését hajítja az állat szeme közé.
Talál is, és a mágusvezér és a lány is várják, mekkora lesz a hatása a támadásnak.
A medvét saját lendülete is viszi tovább, ám a medvekoponya kemény dolog és bár a kés beleáll a homlokba, jó nagy fájdalmat okozva neki, meg is szédül, fejét rázogatva áll talpra.
Újabb üvöltés hagyja el a macit és a hatalmas test, fejében a késsel, ismét támadásba lendül.
Dreamien kikapja botját az Odin oldalán lévő tartóból, s a medve felé bök fele. Még mindig nem akarja megölni.*
- Resectum tracta!
*Hatalmas egy erdei medve teste, s ereje még hatalmasabb, de a mágus sem gyenge, s a varázslat hatására a macit mintha mellbe taszították volna, ugyan nem repül nagyot, de a gázló kövein csúszik vissza egy-két lépésnyit a hátán.
Tifar oldalra fordítja a lovat, hogy ha kell, újabb támadást indíthasson a maci ellen.
Egy pillanatra átnéz Aryára.*
- Szép dobás volt! Lehet, hogy jön még…

» Alceron-fennsík