Alceron-fennsík

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Vas. Jan. 23 2011, 16:27

*Első mondatain elgondolkodik. Majd felel az utat bámulva.*
-Ne aggódj! Jól vagyok.-
*Mondta csendesen. Bár őszintén szólva vájt a feneke és a háta is. De ez most mellékes. Vajon mit tenne a férfi, ha elmondaná az igazat? Megsimogatná fájó tagjait? Pff... még a gondolat is szánalmas. Majd a folytatás, hogy akár a városban is maradhat, gondolkodóba ejtette.*
~Már le akarnál kaparni magadról?~
*De inkább megvárta a választ a kérdésére. Úgy hallgatja a férfit, hogy nem rá néz. De amikor azt mondta, elmondja Ninquënek, hirtelen felé fordította a fejét és kikerekedett szemekkel bámult a mágusra.*
- Ez most komoly? He...-
*Kínjában elneveti magát.*
-Szerinted képes lesz megbocsátani? Ehh... én ezt nem értem...
*Zavartan újra az útra nézett. Kisebb hatásszünet következett, de aztán folytatta csendesebben, mintha magának mondaná.*
-Egyszerűen nem értelek... Nem szokás csak úgy elmondani a másiknak, hogy bocsi, de megcsaltalak. És itt is van az lány, akivel vétkeztem. Betehetjük a lábunkat még hozzád? -
*Hirtelen a férfire tekintett, s kissé hangosabban, idegesebben beszélt.*
-Szerinted én betehetem a lábam hozzátok?! Amint elmondod neki, rám néz és a kardjával széjjel hasítja a fejemet. Szerinted képes lenne megtűrni a házban? Szerinted képes volna kiadni még a szobát, ahol alszom? Képes lenne ételt adni nekem, megengedné, hogy ránézzek Nírára? Ahogy megtudja mi történt, nekem ront és kitépi az összes hajamat! Vagy azt szeretnéd, hogy elmenjek? Ennyire voltam én neked jó? Kihasználsz és most elküldesz magadtól? Éljek az erdőben, haljak éhen? Pedig még ígéretet is tettél nekem, hogy megtanítasz a varázslatokra. Hova lett mindez? Felfogtad egyáltalán mit teszel, ha elmondod az egészet Ninquënek?!-
*Teljesen felháborodott, szemei csak úgy szórták a szikrákat a férfi szemeibe. Neki teljesen idegen az, hogy őszinteség, bűnbánat. Dagorladban ilyen? Soha. Hazugságra nevelték és arra, hogy soha ne kérjen bocsánatot, mert az a gyengeség jele. Ha hibázott is, alakítsa úgy a dolgokat, hogy neki legyen igaza. Most épp ezt próbálja elérni.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Vas. Jan. 23 2011, 17:15

*Dreamient meglepi a lány kifakadása. Néha elfeledkezik róla, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint ő. Ez rendben is volna, de a mostani helyzetben nincs más választása, mint elmondani a feleségének, mi is történt.
Természetes, hogy Ninquë enyhén szólva sem fog repesni az örömtől és még véletlenül sem dicséri meg őket, de inkább elmondja az igazat, minthogy hazugságban éljen a kedvese mellett, akit szeret.
A mágus nem haragosan, csupán határozottan a lány szemébe néz.*
- Ne nézz engem kétszínű, gyenge embernek! Ahhoz kell az igazi bátorság és erő, hogy beismerd a tetted, nem az eltitkolásához! Én egyenes vagyok, és senki kedvéért nem fogok hazuggá válni.
Mellesleg ki használt ki téged? Nem rémlik, hogy nemet mondtál volna bármire is….
*Kissé halkabban folytatja tovább, immáron szintén csak az utat nézve.*
- Talán elfelejtetted, amit ígértem. Külön szállást Manun Lyrätben.
Én állom a szavam, nem hagylak éhen veszni, sem fedél nélkül.
Ahogy azt sem hagyom, hogy bármelyikőtöknek bántódása essen.
Valóban, elképzelhető, hogy nem térhetünk vissza a házba, de annyit azért kinézhetnél belőlem, hogy meg tudom oldani a te szállásodat és étkezésedet….senki nem beszélt itt olyanról, hogy elküldelek, vagy akár kihasználtalak volna. Ha így érzed, azzal nem tehetek semmit.
*Határozottan néz a lány szemeibe. Meglepte, hogy ilyesfélét gondol róla.
Ezek szerint nem is próbálta megismerni egész idáig. Őszintén szólva már az is fura, hogy azt képzeli, hogy egy nép vezetője ne tudná megoldani a szállását.
Egy rövid ideig még csendben halad tovább.*
- Furcsán gondolkodsz, Arya, mintha nem is e föld szülötte lennél….
Mindkettőnket ismerhetsz már annyira, hogy még akkor sem akarunk ölni, mikor muszáj lenne.
Téged sem fog bántani senki, az meg, hogy nekem megbocsát-e a feleségem, téged kevéssé érint.

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Hétf. Jan. 24 2011, 11:32

Az első reakciónál még felháborodott tekintettel nézte a férfit. Majd, amikor elfordult, ő is elfordult és az utat nézte. A folytatás is érdekes volt. Nem tudta, mit mondjon, mire gondoljon. Nem értette ezt az egészet. Zavaros volt számára. S most megismerhette Dreamien másik oldalát is, azt, aki megvédi az igazát. Igazi határozott ember. Arya már majdhogy nem félt tőle. Megingathatatlan, kitartó. Határozott. Olyan erő áradt az istharból, ami egyszerre vonzotta, de el is menekült volna tőle. Most úgy elvágtatna jó messzire. Úgy menekülne. El akar menni. De mégsem tesz semmit. Mikor a férfi ránéz, ő is újra a szemébe néz. A férfi már nem láthat a nő szemében felháborodást, inkább csak zavart. De Arya még mindig nem felelt. Elfordította a tekintetét, úgy mentek tovább. A következő szavakra kikerekednek a szemei, de nem mozdul. Igyekszik megnyugodni. Hát... valóban nem e föld szülötte. Az utolsó mondatokat is úgy hallgatta, hogy előre nézett, nem a beszélőre. S nem felelt. Mondhatni nagyon hosszú csend következett. Csak mikor már közeledtek a városhoz, akkor szólalt meg. De nem nézett a férfira.*
- Akkor Manun Lyrätbe költözöm. -
*Mondta érzelem mentesen. Lassan elérkeznek a város őrökhöz.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Hétf. Jan. 24 2011, 13:24

*Arya nem reagál. Tifar azt már megszokta, hogy mások nem mindig tartják be az ő játékszabályait, ez rendben is van, hiszen senki nem kényszeríthető őszinteségre, becsületre.
Nincs kedve beszélgetni neki sem.
Nem is várja el a lánytól. Gondolatai vissza-visszatérnek az Aryával töltött pillanatokhoz, s ezek keverednek a kedvesével kapcsolatos emlékekkel.
Az évek alatt sok összegyűlt ezekből.
Jók, amikor megismerkedtek, amikor összeházasodtak, amikor beköltöztek az általa épített házba. Rosszak, mikor Etele tört be az életükbe és tette a földdel egyenlővé. A hosszú hónapok, amiket az üldözésükkel töltött.
Az egymásra találás, Níra születése, a sok együtt töltött boldog pillanat elnyomta a rosszakat.
Most viszont ő okozta a rosszat, s ez a szívébe markol neki.
Arcán csak a mogorvaság látszik, szemei árulkodnak a fájdalomról.
Nem néz ő sem a lányra, míg meg nem szólal.*
- Rendben, szólok, hogy készítsék elő a szobádat.
*A város égbe törő tornyai és a belőle áradó mágia mind érzékelhetővé válnak lassan, s hamarosan már a hídon léptetnek, ahol Dreamiennek feltűnik az egyik őr vigyora, ahogy nem is rá, hanem Aryára mereszti szemeit.
Előbb az őrre, majd a lányra néz, majd megint az őrre pillant.
A katona azonnal elkomolyodik és haptákba vágja magát a vezér érkezésére, nincs több vigyorgás, lazaság.
Csendben léptetnek be lovaikon a városba, s Dreamien Manun Lyrät felé fordítja lovát.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Kedd Jan. 25 2011, 18:31

*Csak biccent Dreamien szavaira, majd már a hídon menetelnek. Ő is felismeri a férfit, és először elereszt felé egy nőies, igen észrevettelek tekintetet, de aztán szeme sarkából látta, hogy Dreamien figyeli, mi is történik. Így nem nézett többet az őrre, csak mikor pont elléptettek mellette. Ő volt közelebb az őrhöz. Nem tudta Arya, most mi következik. Rögtön megmutatja neki a mágus az új otthonát? És ezek után mi lesz? Vajon Ninquë hogy reagálja le a dolgot? Még mindig el van képedve attól, hogy a férfi be akarja vallani a nőnek a dolgot, de az is felmerült a lányban, hogy talán amúgy is rájönne az elf, hisz lélek-kutász. Érzékeli, ha valami nincs rendben. Emlékszik, hogy volt, amikor a nő hozzáért, és akkor, mintha valamit megtudott volna a lányról. Ebbe belegondolva megborzong a lány, s nem akarja tudni, vajon mit látott benne a tünde. De most szépen mennek a város felé.*

Tárgy: Re: Alceron-fennsík Csüt. Jan. 27 2011, 13:41

*Tifar nem figyeli, hogy mi történik a lány és az őr között. Inkább nyomasztják a történtek, így aztán mikor lovaikkal belépnek a kapun, egyenesen Manun Lyrät felé fordulnak
Az isthar csendben, de normális tempóban halad.
A toronyba érve a lány ismét megtekintheti a mágusvezérek rezidenciáját, mert a szoba nem a bejárat mellett található.
Dreamien Odint a kapu mellett hagyja, s az őrök között áthaladva a torony gondnokának, egy idős mágusnak szól, hogy készítsen elő egy szobát Aryának.*
- A hölgy a vendégem, ennek megfelelően bánjatok vele!
*Ezzel Aryához fordul.*
- Ha nem szeretnél velem jönni vissza, akkor maradj nyugodtan, rendezkedj be. Én nem maradok itt, visszamegyek a házhoz….
*Ezzel meg is fordul, majd nagy léptekkel elindul vissza lovához.
Nem telik sok időbe és már a fennsík felé tart. Nem hajszolja Odint, annyira nem siet. Rendezni akarja gondolatait, mire Ninquë elé kerül.
Maga sem vallja be, de fél. Fél attól, ami rá vár, hogy végleg elveszíti a családját egyetlen szarvashiba miatt.
Képtelen felfogni, hogyan s juthatott idáig. Önmagát kérdezgeti gondolatban, s ostorozza, mert nem bírt az ösztöneivel, amik eddig nem is jelentkeztek nála, mióta Aryát megmentette.
Minden gondolata ekörül forog.
Jó időbe telik, lassan dél lesz, mire a fennsík túlsó oldalára ér, ahol a ház is fekszik.
Ahogy közeledik érzi a működő védelmi pajzsokat a ház körül. Legalább ebben és abban a mágusban bízhat, akit nemrég bízott meg Minäril Calathban.
Ha ő nem lehetne Níra és Ninquë mellett, akkor bennük és a fél tucat csatamágusban bízhat, akik a fennsík tetejéről őrzik a házat.
Lassan felsejlenek a ház körvonalai, s már látja is a kéményből kígyózó füstöt az ég felé.*
~Ninquë itthon van….istenek, most segítsetek!~
*Száll le a lováról, s lép a bejárati ajtó elé.*

*Sok idő telt el azóta, hogy a darthar elhagyta Luth Diron barlangját.
Tifar katonai valahogy folyton rátaláltak, de hiába űzték, hajtották, a lélekfosztó egyre ügyesebben kerülte ki üldözőit, igaz, ez sokszor azzal járt, hogy mind távolabb kellett engedni tolni magát a fennsíktól és a gyűlöltek házától.
Azonban az idő telt és a munka, melyet még az előtt végzett el, beérett.
Hamarosan sötét erők gyülekeztek a mágusok honának egén.
A mágusok vezérének legádázabb ellensége támogatókra talált.
Nem túl sokra, de elégre ahhoz, hogy legyen értelme egy támadásnak a ház ellen.
Barlon azonban óvatos volt, s nem hiába.
Mielőtt találkozott volna velük, sikerült elkapnia néhány városlakót, még Minäril Calath biztonságot nyújtó falain kívül.
Tőlük tudta meg, hogy Arya munkája beérett.
Az isthar megcsalta feleségét!*
~Jól van, kislány, jól van…elvégezted, amit igértél..~
*Mosolyodott el Etele szakállába, de a mosoly csupán valami hideg utánzata volt a régi, még élő mosolynak. Csak számító gyűlölet volt benne, s a bizonyosság, hogy itt az idő, hogy lecsapjon rájuk.
Azt is megtudta, hogy a hölgyek most Morilindëben vannak, s ha ez így van, talán még inkább szüksége van a segítőkre, kiket sikerült verbuválnia az épp regnáló mágusvezér ellen.
Mindenkinek vannak ellenségei, ezt Barlon is tudja jól, erre épített, mikor kutakodni kezdett.
Nem volt könnyű, mert a fiatal mágusvezér igen népszerű hazájában, de azért talált úgy egy tucatnyi mágust, kik kaphatók voltak a tervre.
Nekik csupán kicsinyes bosszú ilyen-olyan vélt, vagy valós sérelemért.
Ezekre Etele nem is kíváncsi, egy a lényeg. Haragszanak Tifarra, s a közös érzések elegendők ahhoz, hogy összekovácsolják őket egy csapattá.
A mágusok már ott gyülekeztek a fennsík erdeiben, de Etele szavára mind összeálltak.
A darthar az őt üldöző csatamágusokat is velük ejtette csapdába, s most elégedett, sunyi mosollyal gondol arra a jó pár halottra, akit a rajtaütés után az erdőben hagytak maguk mögött, s az egyenruhákra, melyek most a mágusok seregének tagjainak tüntetik fel a csapatot.
Már csak az éjjelre várnak, hogy végre elindulhassanak.
Úgy tudja, a Cua család nem Morilindë legbiztonságosabb helyén lakik, ez hamarosan ki is fog derülni, s a lélekfosztó már most elégedetten gondol arra, milyen is lesz, mikor kardjáról már Tifarék vére csöpög le a kezében tartott kölyök arcába.*

/Mirawenn /

A kis tündér békésen lebegtetve a szárnyait úszott a levegőben az orom fölött. A kiálló sziklacsúcs a földről is remek rálátást biztosít az alant elterülő folyóvölgyre. De ez nem zavarta meg a kis nép vezetőjének mindennapjait. Könnyedén repülhetett volna a folyó felett, hogy még lélegzetelállítóbb panorámából szemlélje a tájat.
Viszont Zaphyrának nem volt szüksége erre. Csupán nem tudott ellenállni a kíváncsiságának. Egy kereskedő szekere, mely nem rég még elakadt, már újra csörömpölve folytatja az útját a szurdok lejtőjén lefelé. Talán a héten esett esők okozzák, hogy ilyen nehezen halad az útján.
Csak hamar vissza is fordul a megnyugtató fejlemények tudatában a valda, hogy mosolyogva kérdezze meg a fán csücsülő barátnőjétől:
-Hol is tartottunk?
-Szólj rá Illára, hogy jöjjön le ő is ide!
-Nem megyek, mert sáros leszek.
-Hagyd! -szólt az úrnő- Ha nem jön le, akkor megisszuk előle az összes teát. -ezzel kecsesen megfogta a tálcán lévő kis arany teáskannát és kitöltött magának egy újabb adagot, hogy demonstrálja a fenyegetése komolyságát.
-Nem leszel. Mi is a pokrócon ülünk, nem a földön. Tisztára nedves és gyűrött lesz a ruhád azon az ágon.
*A négy fős társaság beszélgetése így folyt tovább, miközben úgy tűnik, egy elf közeledett feléjük az útról letérve.

/Zaphyra/

- Mond csak Ary, muszáj minden pocsolyába belegázolnod?
Két elf hölgyemény karcsú alakja bontakozik ki a sűrűbb fákkal szegélyezett csapáson. Egy napja, hogy átvágtak a fennsík kopárabb részein , de még mindig hosszú út áll előttük. Dombokra föl, völgyekbe le, de lovaik már ösztönösen ismerték az utat, így a két fiatal teremtés nyugodtan cseverészhetett anélkül, hogy figyelték volna a letaposott ösvényt maguk előtt.
- Meg akarom mosni a lovam csüdjét.
Válaszolja a göndör hajzuhataggal megáldott elf,ki az Ariana névre hallgat, s mandulavágású méregzöld szemeivel hunyorogva néz a mellette lovagló húgára. Ezt látván az csak hangosan felkuncog, s meghúzva kissé a kantárszárat gyorsabb tempóra ösztökéli hátasát.
- Verseny!
- Ez nem verseny, mivel már előnyben is vagy te csaló!
Kiáltja még húgának Ariana, de azért ő is Mirához hasonlatosan megsarkantyúzza aranyszín telivérét. Pár percen keresztül folyt a küzdelem,ahogy próbálta beérni Mira gyors frízét, ám szokás szerint jóval lemaradt mögötte.
- Ez igazságtalan! Zimankó sokkal öregebb, mint Éjvihar , és egyáltalán amikor a ... Hmmm...Mira? Miért álltál meg? Majdnem belétek szaladtunk.
A hollófekete hajú lány nem válaszolt, csupán egy pontra fókuszált a távolban. Riana is követte húgának tekintetét, s megpillantotta a teázó valdák csinos kis társaságát.
- Hogy az a... Alceron nyila szelné ketté! Hát eltévedtünk volna? Nem megmondtam Mira, hogy a másik irányba kellett volna elindulni?! Lefogadom, hogy toronyiránt haladunk egy tündérek lakta falucska felé.
A vöröshajú elf kisasszony méltatlankodása elég hangosra sikerült ahhoz, hogy a tündérek is meghallhassák. Mira rosszalló pillantást vet nővérére, kinek arca ugyanolyan sápadt porcelán színű, mint sajátja.
- Ne légy már ilyen udvariatlan... Egyébként pedig nem hiszem, hogy eltévedtünk.
Mondja nagy magabiztosan, miközben mindketten szép ráérősen közelebb kaptatnak a pokrócon ücsörgő kis tündér csapathoz. Közvetlenül a pokróc előtt megállva kissé tán megszeppenve figyelik a társaságot, hiszen nem sokszor láttak tündért életükben, végül Ary felszólal.
- Üdv néktek ősi nép gyermekei. Hol vagyunk?
Tér rögtön a lényegre a göndör hajú, miközben Mira csak végigsimít vékony tenyerével az arcán.
- Üdvözlet! Úgy érti eltévedtünk. A mágusok faluját keressük. Jó helyen járunk?
Kérdi, s könnyedén le is pattan a hatalmas mén hátáról. Ary mindeközben pisze orrát mozgatja a tea finom illatára.

/Mirawenn/

A teázók kis csoportja is felfigyelt a két tünde közeledtére, ám a pikniket nem zavarta meg a két lány civódása. Sokkal inkább mosolyogva szemlélték. Egyedül Ila, az arany valda volt az, aki lejött -vagyis inkább lerepült- a fáról, hogy a hamarosan megérkezők körül csapkodja a szárnyait. Úgy tűnik az úrnő kíséretében a vita kimozdult a holtpontról.
-Üdv nektek is, kedves vándorok! -köszöntötte az érkezőket a kék szárnyú tündér a takarón ülve- A falu egészen pontosan... -ez után kicsit elhallgatott, hogy egyik mutatóujjával arra mutasson, amerre a kanyonban csörömpölő szekér is halad, majd kisvártatva a másikkal szögesen a másik irányba, hogy aztán inkább szájába vegye jobb mutatóujját és zavarában ráharapjon, miközben bal kezével alátámaszt a könyöknél- Melyik mágus falut keresitek? Van egy mesés varázsló falu az elfek területén is, nem rég épp ott jártunk. De a Mágusok földje viszont arra van, ott egész sok ilyen település van...
-Szerintem ahhoz a mágushoz tartanak, akiről beszéltél. -szólt bele a beszélgetésbe a teázgatás közben az egyik szürke valda.
-Melyik? Az ékszerész?
-Nem! Tudod, az a... Amelyikre azt mondtad, hogy varázsló. Az a vezető, aki itt lakik.
-Jaj, Dreamien Tifar? Az ő otthona arra felé van. -mutatott egy szögesen más irányban a tündér nép vezetője. Arcáról teljesen lemosta a zavarát a boldogság, hogy sikerült részletes útmutatást adnia.
-Miért nem ültök le hozzánk teázni? Elmondhatnátok, hogy mi járatban vagytok. Én Zaphyra vagyok, a valda nép irányítója. Ő, aki most is körülöttetek döngicsél Illa. -mutatott a parányi arany valdára, aki valóban egy óriás dongóra emlékeztetett a magas elfek mellett- Ők pedig Ameti és Opla.
*A kosár mellett ülő két hölgy lelkesen integetett a bemutatásuk örömére.
-Sziasztok!
-Gyertek! Van csipkebogyónk, kekszünk és teánk! Legyetek a vendégeink!
*A fűzfavesszőből font kosár mellett a már említett arany teáskannán kívül volt jó néhány ezüst csésze is, jut mindenkinek bőven. Egy tündér sosem tévedne akkorát, hogy ne legyen hely még néhány vendégnek.
Illa pedig röptében kikapott a piknik kosárból egy csipkebogyó termést és oda vitte a két lovasnak. Persze nem csak ennyit fognak kapni, csupán csak az arany valdák jóval apróbb termetűek, még a szürke valdáknál is, ezért számára ez egészen nagy falatnak számít. Közben Zaphyra mutatta kezeivel, hogy foglaljanak helyet.

Mira barátságosan elmosolyodik az üdvözlésre, nem úgy, mint nővére, ki vékony karjait maga előtt keresztbe fonja, s inkább körmei állapotát vizsgálgatja.
- A nevem Mirawenn, ő pedig a nővérem Ariana.
A lassan zötykölődő szekér felé pillantott, amerre a tündér mutatott, majd annak kék szárnyát vette szemügyre. Mostanra Ary is felkapta a fejét és unottan pillantott a kanyon kacskaringós ösvényére. Fáradtnak és csalódottnak érezte magát.
- A nővérem egy gazdag és nagyhatalmú mágus menyasszonya. Éppen hozzá tartottunk vendégségbe. Azt mondta az Úr, hogy birtokán hatalmas kastélya van, melynek csúcsa már a kopár fennsíkról is látszik.
Csak hát a nővérek semmi ehhez hasonlatos jelenséget nem láttak, pedig az elfek jó szeme messzi földön híres. A "nagyhatalmú úr" pedig igazából nagyot lódított az Awenthir családnak, hogy Ariana közelébe férkőzhessen egy pásztorórára, s nem többre , ámde azóta se híre se hamva a kóklernek.
- Daranel a látó. Hallottatok már róla?
Rossz hírét talán igen. Daranelnek ez csupán az álneve ám, igazából egy egyszerű útonálló, ki minden faluban más asszonynépet szédít hazugságaival. Kihasználja őket, rosszabb esetben ki is rabolja s aztán tovább áll. Mira már sejti, hogy mese volt az egész, de említeni nem merte eddig elfogult nővérének... még a végén ráfogná, hogy irigy teremtés és nem örül más boldogságának.
- Dreamien? Ékszerész? Óh nem, nem őt keressük.
Lép közelebb vidáman Mira, ám mosolya rögtön lefagy arcáról Ary újabb méltatlankodására.
- Dejszen ez időpocsékolás. A szerelmem már vár engem. Bizonyára aggódik!
- Akkor igazán aggódhat még egy keveset.
Vonja meg gömbölyű vállacskáit Mira, s kedvesen biccent Zaphyra felé, jelezvén, hogy elfogadja a meghívást.
- Hmm isteni az illata.
Fűzi még hozzá, s lopva a zabos vörösre pillant, vajon ezzel meghozta-e a kedvét. Mira aztán Ary kezébe nyomja Éjvihar kantárszíját, s leporolgatva a nadrágját a tündérek mellé térdel a pokrócra.
- Üdv Ameti, Illa és Opla. Ti tündérek mindenkivel ily kedvesen viselkedtek?
Máris érezte, hogy a három lelkesen integető teremtés jókedve átragad rá is. A csipkebogyó hallatán már Aryana szeme is felcsillanni látszott, savanyú ábrázata mellett. Kikötötte egy alacsonyan lógó faágra a két mént, s megigazgatva szoknyájának redőit ő is leült Mirawenn mellé. Végtére is nem minden nap hívja meg őket teázni a valda nép vezetője.
- Már két napnyi járóföldre jöttünk az otthonunktól. Elmondása szerint pontosan itt kellene lennie valahol a kastélynak, de az nincsen... sehol.
Mondja Mira, s nővérére pillantva látja annak szomorúságát, miközben a termés vékony ágacskájával kezd játszani.

/Miraven/

-Jaj nem! Tifar és az ékszerész... ömmm... két külön történet. -mondta elpirulva Zaphyra, aki a kérdés hangsúlyából úgy érezte, mintha beszélgetőtársa összekavarodott volna kicsit a „világos útbaigazítás” alatt.
Eközben szempillái lelkesen verdestek, ahogy az elragadóan mesés történetet hallgatta.
-Hát... lássuk! A mágusok vezére biztosan nem lehet, hiszen ő már házas, úgy tudom. Viszont Mágus Földön nem meséltek senki másról nekem, aki a két nép között él. Nem lehet, hogy rosszul értelmezted, hogy melyik fennsíkon lakik? -kérdezte, hiszen népük körében oly kevés hátsó gondolattal találkozott, hogy még talán Ariana jobban gyanakszik már, mint ők. A szerelem láttán lelkesen megpróbálva kigombolyítani a szálakat.
-Ó, hát ez természetes. -mondta Opla a szívélyes vendéglátás megemlítésére.
-Az az igazság, hogy csak a szürke valdákra jellemző. -mondta elszomorodva Ameti.
-Dehogy! Ott van Vena... Nagyon kedvesen fogadta azt a myrthét. -majd megcsípte barátnője arcát, hogy egy kis mosolyt csaljon újra rá- Attól még, hogy nem tudjátok megmutatni az otthonotokat, még kedvesen fogadjátok az idegeneket.
-De olyan kár, hogy nem láthatják az igazgyöngy gyűjteményemet. -fakadt ki végül bánatának okáról a kis arany valda.
-Hol is tartottunk? -kérdezte Zaphyra- Ja, igen! A kekszet is kóstoljátok meg, mert jól megy a teához!
*A kék szárnyú tündér gondolatai egyre gyakrabban elkalandoztak. Barátja, Omen, biztos tudna mondani valami bölcset, hogy miért nem találják a kastélyt. De ő az egyetlen titok, amibe még a bizalmas barátnőit sem engedi betekinteni, így próbálja kerülni, hogy felhozza őt témának.
-Mi lenne, ha Ameti és Opla megkérdeznék a kereskedőt? Végül is -úgy tűnik- ő is mágus. És ha sokat utazik, akkor hallott már talán Daranelről.

» Alceron-fennsík