01. Evolyran kapuja

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Csüt. Feb. 05 2009, 17:25

*Talán egy órájába is beletelt mire rálelt a megfelelő fekvőhelyre.Egy hatalmas fa tövében jókora nyílás éktelenkedett.Óvatos léptekkel megközelítette,hátha egy állat menedékhelye.De amaz üres volt.elégedetten lépett be a fa odvába mi elég tágnak nyílt ahhoz hogy ha lefekszik kényelmesen eltudjon helyezkedni.Nem is teketóriázott sokat,kardját lecsatolta és a lánnyal megosztott szárított húsból evett pár falatot,majd oldalára feküdt és lefeküdt.A csillagos éjszaka éppen látható volt az odúból,nem takarta a fák sűrű lombkoronája.Meredten nézte e távoli ékességeket.Észre sem vette mikor aludt el...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Csüt. Feb. 05 2009, 17:40

*Az éjszaka fertelmes volt.többször felriadt az éjszakai hangoktól,mi állatoktól eredt.Figyelmeztető bagoly huhogás, farkas ordítások és számtalan apró állatka oltári hangos mozgása.Hamar elaludt de álma nem volt édes,így szinte hajnalik törökülésben ült s lesben várta a rá támadó állatokat.Hajnalra teljesen kimerült,így elborult és aludt úgy ahogy volt.Bár nem hallott semmit és nem is érzett semmit.
Órákkal - hosszú órákkal - később arra kelt hogy nagyon melege van.Verítékben úszott egész teste,hosszú haja az arcához tapadt.Gyorsan négykézlábra emelkedett és szemrevételezte az odút.Első gondolata az volt hogy valaki felgyújtotta,de amikor nem látott narancsos lángokat megnyugodott.Ha már négykézláb volt megragadta kardját és egy kis zacskót majd kikúszott a fából.mikor felegyenesedett meglátta a melegség okát. Összevont szemöldökkel nézett farkasszemet egy tűzdémonnal,kinek lángnyelvei még jó hogy nem gyújtották rá a fát.Bár ő azt hitte. Zubogó vérárama és hevesen dobogó szíve a fejébe szállt,azonnal előkapta varázspálcáját és rászórta a varázslatot.*
- Jegs humcër!-*kiáltotta,mire a környező fákból vízgömbök csapódtak a démonra,kinek lángjai már nem voltak oly félelmetesek és izzasztók.A fák levelei zörögve szórták az óriáscseppeket a tűzdémonra,ki pillanatok alatt semmivé foszlott.
Alkarjába törölte nedves,gyöngyöző homlokát.*
- Ez meleg volt...-*szó szerint.Egy fekete szalaggal összekötötte hosszú haját és a közelben csobogó patak felé vette útját.Úgy érezte meg kell mártóznia...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 07:52

*Hanyag,lusta léptekkel szeli az erdőt a közelben lévő patak felé.most már sokkal óvatosabb és szemfülesebb.Nem tudta honnan a csudából kerülhetett oda az a démon.Honnan sejtette hogy az odúban van? Vagy talán nem is ő volt a fő célpontja? Ezt már sosem fogja megtudni,minden esetre a továbbiakban fel lesz készülve az ilyen kellemes meglepetésekre. Szerette mágiáját használni,nem is vitás.Ez volt a mindene a kardján kívül.
Amint egyre közeledett hallotta a folyó hangjait.Most már eltéveszthetetlen volt az irány s hamarosan meg is pillantotta a partot majd a széles folyót.A köves,kavicsos szélére ment s lecsatolta övét,s így tovább lefelé.Hamar lecsupaszította magát,anélkül hogy körbe kémlelt volna akad e figyelője.Az apró kövek szúrták talpát,így gyorsan belegázolt a hideg vízbe.Alámerült majd felbukkant,kezével hátrasimította hosszú pirosan fénylő haját.Testén apró cseppek gyöngyöztek s a libabőr is megjelent.Nem éppen fürdőzésre való idő volt e kora reggeli óra,de fel akarta frissíteni magát. Úszott pár karcsapásnyit,majd kisompfordált a ruháihoz.Tenyerével letörölte a cseppeket,hajából kicsavarta a vizet,majd előre hátra csapkodta tincseit.A végső mozdulatával hagyta had omoljon arca köré büszkesége,majd hagyta hogy a nap gyenge sugarai felszárítsák nedves bőrét.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 07:59

*Talán egy órán keresztül is sétálgatott a parton,hol a távolba kémlelt,hol a víz folyását bámulta.Úgy járt s kelt fel alá ahogyan a természet szülte.Meztelen volt.De itt az erdő mélyén cseppet sem zavarta,biztosra vette más is akadt már ki a folyó adta lehetőségeket kihasználta ivás vagy fürdés céljára.
Miután teste megszáradt s haja is elfogadhatóvá vált számára felöltözött és folytatta útját Chattal faluja felé. Bár fogalma sem volt merre találja,elég leleményes volt így biztosra vette hogy megtalálja.A sűrűn nőtt fák és bokrok között haladt egy utat keresve.A környező hegyek füléje tornyosultak,ezt látta a fák lombkoronáján át,hol gyérebben nőtték ki magukat. ~ De jó lenne ha itt lenne Bercelise....ez az út sem lenne ennyire unalmas ~ gondolja sóhajtva,s minden reménye szerint még találkozik a faluban a lánnyal.Hisz tudta hogy ő is eme erdő foglya s bár más út irányt választottak a céljuk egy volt.
Folytatta útját egészen egy tisztásig,minek szélén gyökeret vertek lábai...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 08:05

*Sosem látott még ilyen fénylő arany hajzuhatagot.amint megpillantotta a tünde lányt - mert tünde volt ezt látta karcsú termetéről és haja közül kikandikáló hegyes füléről - nem bírt mozdulni. Nézte kecses,finom mozdulatait,hófehér selymes bőrét melynek a nap sugarai sem ártanak.Csillogó tekintettel,kaján mosollyal futtatta végig pirosan izzó tekintetét,míg nem a tünde észre nem vette.Ruhája sejtelmesen áttetsző volt,a férfiúi nemre való leghatásosabb látvány tárult szeme világa elé. Amint megpillantotta mezítlábas hófehér lábát, hosszú combját,kerek vékony csípőjét majd telt kebleit,szinte levegőt is elfelejtett venni. Páratlan szépség volt,tökéletes formája a női nemnek. Tekintetük találkozott mikor a szemébe nézett,mely kedves és hívogató. Lágy mosollyal szája körül indult el feléje...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 08:13

*A távolság elenyésző volt,mégis kihasználta eme kis távolságot és fogva tartotta tekintetével a tündéét. Társaságra vágyott nem is vitás,de amint a lányhoz közelebb ért ő mosolyogva hátrált meg.Azonnal megszakította lépteinek egymás utánságát és megállt. Kedves,lágy hangon szólott hozzá,nem akarta elijeszteni.*
- Ne félj nem bántalak! Ne menj el kérlek....!-*kérlelte,próbálta eltüntetni a kaján vigyort képéről,de ez nehezen ment.,Férfiból volt s most itt az erdő kellős közepén egy szépséges tündelány akadt útjába.Bár nem volt rossz fiú egy elenyésző gondolatig átfutott egy két izgalmas dolog az agyán.Persze ez csak gondolat volt,a lánynak nem kell félnie tőle.Tisztelte és becsülte a női nemet.*
- Örülök,hogy találkoztunk,bár társaságra nem számítottam. Chattal falujába tartok,tudnál nekem segíteni?-* kérdezte a legkedvesebb hangján,minden hátsó szándék nélkül.A tünde szemérmesen lepillantott a földre majd vissza rá.Szeme ragyogott,mosolya gyönyörű volt,mely engedte megmutatni hófehér fogait. Racatho tett egy két lépést a lány felé,ki már nem mozdult,csak tekintetét táncoltatta a föld és ő közte.*
- Ne félj nem bántalak....csak a segítségedet szeretném kérni....-*türelmes volt,hogy is ne lett volna. Még mindig szerencsésebb mintha egyedül folytatta volna útját,mindenféle útbaigazítás nélkül.Most legalább megvolt az esélye annak hogy a lány megmutatja neki a helyes utat és talán vele is tart. ~Milyen jó is lenne....~ ábrándozott,de nem élte bele magát. Nyugodt,vidám tekintettel fürkészte a lányt,ki úgy látszik nem lesz segítségére...

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 08:25

*A nap egyre magasabban járt az égen,gyenge sugarait a tájon legeltette.Ahogy megcsillant a tünde haja mámorító volt,állandó mosolya megszédítette.Csupán azt nem értette miért nem szól hozzá.*
- Nagyon szép a mosolyod kedvesem és igazán tündöklő látvány vagy,nem is értem miért kószálsz egyedül ebben a sűrű erdőben...-*felelte neki kedvesen,kihúzta magát és karját összefonta a mellkhasa előtt.*
- ....de meg tudnád nekem mutatni az Evolyranba vezető utat? Sokat segítenél vele....-*próbálkozott újra.Válasz nem de egy mosolyt azt megint kapott,lassú szempilla rebegtetés s sejtelmes pillantások.Már éppen újra szólásra nyitotta volna ajkait,mikor a lány karcsú keze felemelkedett és a két hegy közötti erdős területre mutatott,mi innen nézve ugyan olyan volt mint bármelyik erdő.Utat nem látott,így visszapillantott a lányra.*
- azt én is sejtem drágám,de eltudnád mondani hogy merre van ez az út?Eleget bolyongtam már az erdőben,semmi kedvem még napokig magányosan kóborolni.De persze ha velem tartasz...-*vigyorogta el magát,mire a lány gyors pirulásnak indult.Heves fejrázás volt a válasz.*
- Nem tartasz velem vagy nem mondod meg?-* kérdezte szemöldökét enyhén megemelve,ránctalan,sima arca kedvesnek és érdeklődőnek mutatkozott.Egy két gyors ugrással a lány előtt termett,hogy ne tudjon menekülni,majd két oldalról megragadta vállát és a szemébe nézett.*
- Ne fél nem bántalak...-*szólt újra nyugtatólag,mert érzete a tenyere alatt hogy a lány remeg. Tekintete félős volt,ajkai remegtek. ~ A fenébe ez nem volt jó ötlet! ~ szidalmazta magát,majd hüvelykujjával simogatni kezdte a lány valóban selymes bőrét.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 08:32

* Mindegy volt már el nem engedhette míg nem szedte ki belőle az utat,mert le merte volna fogadni hogy egyből elszalad.Fogócskázni meg nem volt kedve.*
- Figyelj, nagyon kellemes társaság vagy s örülök is neki hogy összefutottunk,de elárulnád végre merre találom az utat mi a faluhoz vagy Evolyran városához vezet?-* kérdezte utoljára,mire a lány újra csak aranyló tincseit rázta meg,s ajkai enyhén szétnyíltak. Beszélni kezdett ezt látta ajkai mozgásából,artikulációjából.De hang nem színesítette e tájat a tündétől.A hirtelen felismeréstől összevonta szemöldökét s enyhül fogása.*
- Nem tudsz beszélni....-*nem kérdezte hanem kijelentette.A lány bocsánatkérőn tekintete szemeibe,majd kibújt fogása alól és megfogta kezét.Mosolyogva nézett rá majd fejével ugyan arra bökött amerre egyszer már mutatott.*
- Követlek!-*értette meg s a lány után ment.Engedte hogy vonja maga után.A tündének gyors sietős léptei voltak.Nem értette hova sietnek,hisz bizonyára úgy is elérik céljukat.
Sajnálta hogy nem tudott szót váltani ezzel a szépséggel.Gondolataiba merülve követte a lányt.Hogy lehet ily kegyetlen az élet hogy ezt a bájos,tüneményes teremtést némán bocsájtotta e földre.Mily kegyetlen e világ...Néha néha felpillantott hogy kövesse az útvonalat,még mindig mélyen a gondolataiba volt merülve mikor órákkal később egy szekeret pillantott meg a kocsisával,ki nem éppen a legboldogabb perceit élte...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 14:50

*Ravaszkás mosoly ült ki arcára. Hamarosan Evolyranba ér és akkor végre megmutathatja, hogy mekkora mágus is ő. Útközben megcsodálta a szép hegyeket, a magas fákat és a kis völgyeket. Igen rokonszenvesnek találta ezt a helyet. ~És ez még csak a kapuja. Mi lesz később?~ Gondolta, majd csak ment tovább és tűzgolyókkal játszogatott, miket a tenyerében keltett életre. Varázsbotja is nála volt ugyan, de most az csak a hátára volt erősítve. Minek neki az most? Még nem öreg, hogy bottal kelljen járnia! Még a végén kinevetik az evolyrani lakosok miatta. Ezt ő nem akarta megkockáztatni, így jobbnak látta a hátán hordani fókuszát. Földig érő köpenye ugyanolyan barna volt, mint a bőre. Szinte egybeolvadt arcával. Így sokkal nehezebb felismerni, hogy egy mágus van a köpeny alatt. Sokkal inkább tűnik egy szellemnek vagy démonnak, mint egy mágusnak. Ezt Zothar nagyon is szerette. Sokszor vált már eme köpeny az ő javára. Mint például mikor a Belhan-tenger felőli erdőségben járt. Ott éppen arra járt egy rablócsapat, s meg is rémültek, mikor meglátták őt közeledni. Eldobtak mindent,a mit csak elloptak, s sikoltozva futottak el előle. Persze akkor már jócskán sötétedett. Mint most. De úgy tűnt, nem történik semmi változás. Eddig sem látott embereket és valószínű, még estig sem fog. Pedig még ma éjszaka előtt el kellene jutnia Evolyranba. Nem lenne valami szerencsés idekint szunyókálni. Ki tudja, miféle vadállatok járnak errefelé vadászni éjszaka? A mágus megszaporázta lépteit, de hiába. Egyre gyorsabban sötétedett és már-már úgy tűnt, hogy nem is haladt egy métert sem. Ez igen zavarta, s egyre idegesebb lett. ~Na, most aztán jól kiszúrtam magammal! Ha idekint kell aludnom, akkor nagy gondban vagyok! Jobb lesz, ha még addig készítek valami tákolmányt, míg látok valamennyit...~ Azzal megállt két egymásra hajló fa között és elkezdett gondolkodni, mit is kellene összeszednie, hogy tudjon valamiféle alvóhelyet készíteni éjszakára. Sok minden nem jutott az eszébe, hiszen nem szokott ő igazán a kétkezi munkához. Már éppen vette is volna elő botját, hogy egy begyűjtőbűbájjal összeszedjen egy kis faanyagot. De ekkor eszébe villant, hogy nem tanácsos ily sötétben varázsolni. Még megláthatja valami olyasmi, aminek nem lenne szabad. Így hát elhúzva száját elindult, hogy keressen rönköket és leveles ágakat, hogy készítsen egy búvóhelyet, ahol meghálhat éjszakára.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 15:13

*Nem volt valami szerencsés. Csupán egy-két vastagabb ágat és pár leveles gallyat tudott összegyűjteni. Ott állt most felettük és szakállát simogatta. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy hogyan is kezdjen neki az egésznek. Csak összehordott pár "fadarabot", ami neki megfelelőnek tűnt az "építkezéshez", de most, hogy itt állt tétlenül, eléggé elbizonytalanodott a saját tudásában. ~Persze. Varázslat nélkül már nem is vagyok olyan nagy fenegyerek! Ha csak egy kicsit is....de nem szabad! Nem varázsolhatok, mert különben még idő előtt leleplezem magamat. Szépen le kell, hogy nyugodjak, és nekiállni a barkácsolásnak.~ Leguggolt és úgy tanulmányozta tovább "gyűjteményét". Azon gondolkozott, hogy mit is tudna összehozni ilyen kevés alapanyagból. És egyszer csak megszállta az ihlet. Remek ötlete támadt. El is indult a nagy ágakkal és keresett egy olyan falat, ami sziklából áll. Bolyongott egy ideig, közben rásötétedett, de nem adta fel. Pár óra múlva talált is egy neki megfelelő helyet, ahol elkészítheti végre ideiglenes otthonát. Lehuppant a földre, hogy kifújja magát. Igen fárasztó volt fizikai munkát végeznie. Nem szokott hozzá. A varázslat mindent elintézett helyette. Neki csak egy lendítés a kezével és máris megvan, amit akart. Most is így tett volna. De nem tehette. Így hát felállt, és nekikezdett az "építkezésnek". A nagyobb és vastagabb ágakat nekitámasztotta a szikla egy-egy biztonságos, stabil részéhez, majd a levelekkel teli gallyakkal takarta le őket. Így úgymond egy kisebb házikónak nevezhető valami jött létre, ahol álomra hajthatja fejét és talán még biztonságban is maradhat. Körülnézett, bár nem látott semmit sem a nagy sötétségben. Csak remélni merte, hogy nem vette észre és nem követte senki sem. Ezután lassan bemászott a szűk kis tákolmányba, majd álomra hajtotta fejét. De balszerencséjére még nem tudott elaludni. ~Vajon mit fogok odabent találni....Lehet, hogy már senki sincs itt a régiek közül. És én pedig hiába jövök....akkor aztán nagyon pipa leszek! Nem a semmiért küzdök meg ennyi akadállyal, hanem azért, hogy új otthont leljek és hogy nagyra tartsanak! Hisz régi otthonomban mily gyarló emberek éltek. Mindenkit megvetettek, aki kevesebbet tudott a másiknál. Aki pedig többet, azt meg kiutálták....mint engem is. De remélem, hogy most már minden rendbe fog jönni és itt igazi mágusokra, becsületre és igazságra találok! Csak lenne is a valóságban olyan, mint képzelem...~ Ezekkel a gondolatokkal fejében aludt el, hogy másnap folytassa útját Evolyran felé.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 15:30

*Nehezen ébredt. Már a nap javában sütött, mikor ő épp próbált kikászálódni a tákolmányából. ~Hogy az a....Most sokkal kevesebb időm van arra, hogy még ma Evolyranba jussak! Ezt jól elrontottam! Még hogy aludni...nem kellett volna! Hisz nem támadtak meg! Épségben vagyok és úgy tűnik, a közelemben sincs semmi veszélyes! Hogy miért is hallgatok én mindig a többi mágusra? Sokkal egyszerűbb lenne a saját belátásaim szerint cselekedni...~ Ekkor végre sikerült kijönnie alvókuckójából. Felegyenesedett, majd köpenyét vette szemügyre. Az csupa kosz volt. Morgolódva kezdett bele e lepucolásába, mikor észbe kapott, hogy most akár varázsolhatna is. Vagy mégsem? Ezt már nem kellett eldöntenie, ugyanis felnézvén egy igen furcsa alkot pillantott meg, nem messze tőle. Megdermedt. Mi van, ha észrevette őt és csak arra vár, hogy előbújjon és elkaphassa, kirabolhassa, megölhesse...Tudta, hogy itt most nincs sok lehetősége. Legalábbis amiből élve kijuthat. ~De mi van, ha elaludt? Vagy csak egyszerűen ennyire süket, hogy nem veszi észre, mikor felkelek? Bár lehetséges, hogy ez is a terve része! Be akar csapni, át akar verni! De az én eszemen nem jár túl! Hiszen én vagyok Zothar, a Dragon családból, kiknek nagy a híre egészen a Belhan-tengeren túl. Csak most egy a baj.....a Belhan-tenger másik partján vagyok.~ Eddigi hevességében fel sem tűnt neki, hogy az az alak nem is a lábain áll. Sokkal inkább lebeg a levegőben. Mindenesetre nem lehetett semmi lábalkalmatosságot látni, így arra lehetett következtetni, hogy az egy szellem vagy egy démon. Zothar ezt észre is vette hamarosan, s csak most szembeült azzal, hogy mekkora veszélyben is van. Hiszen ő nem igazán harcolt még démonokkal, se szellemekkel. Bár már hallott róluk. Igen, mintha tanult volna róluk még a mágusiskolában. Megpróbálta előszedni efféle tudományait, miközben egyre csak vizslatta a démonszerű lényt. ~Remélem, hogy nem valamiféle magas szintű lénnyel van dolgom, mert különben nekem már annyi. Soha nem képeztek ki ilyen esetre...~ Most jött csak rá igazán, hogy mennyire képzetlen még és hogy mennyi dolgot kell tanulnia. Talán nem is akkora mágus, mint azt gondolja magáról.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 15:47

*Még mindig a lényt méregette. Most már eljutott odáig, hogy biztos volt benne, egy démonnal van dolga. No, de az a kérdés, hogy miféle démon is ez. Hiszen nem mindegy, hogy milyen varázslattal támadja meg. Ráadásul akármikor észre is veheti őt, s akkor biztosan vége van. ~Vajon......vajon milyen démon is.....nem emlékszem! Pedig kellene! Alaposabban is megtanulhattam volna! Most nagy szükségem lenne rá! Törd a fejed, Zothar! Tudod, csak nagyon mélyre el van ásva az agyadban! Gondolkozz, és kutasd elő azt az információt! Mi különbözteti meg a démonokat egymástól? Mi is? Pedig itt van a nyelvem hegyén és nem tudom kimondani! Ez kész őrület! Muszáj tudnom! Kifutok az időből és észrevesz, ha nem vigyázok!~ Azóta nem mozdult, mióta megpillantotta a démont. Erősen törte a fejét, de egyelőre nem jutott sokra. Sok-sok iskolai emlék előtört belőle, de ezek mind feleslegesek voltak. Párbaj, veszekedés, csókolózás az egyik lánnyal.....mind egytől-egyig felesleges információk, mik csak foglalják a helyet az agyában. Ahelyett, hogy csupa hasznos dolog lenne a fejében! Már majdnem odáig fajult a dolog, hogy földhöz verte lábát, de aztán hirtelen megvilágosodott. Végre eszébe jutott, hogy miféle démonnal is kell megküzdenie. Legjobb esetben csak egy varázslattal elintéznie...~Egy tűzdémon! Hát persze! Még Efar tanár úr tanította meg nekem, hogy amely démon igen magas és bíborvörös köpenyben jár, az csakis tűzdémon lehet! Hogy ez miért nem jutott az eszembe! Pedig mennyire szerettem a mestert hallgatni. No igen...csak hallgatni. Megtanulni, amit mond, azt már nem. hogy milyen lusta voltam!~ Mosolyodott el halványan, majd azon kezdett el agyalni, hogy miféle varázslattal is tudná elintézni a démonkát, aki szintén nem mozdult, mint ő maga. De ezen már nem kellett annyit gondolkodnia, mint a démon kilétén. Hamar eszébe jutottak a jó mester bölcs szavai. "Ne feledd, kicsi Zothar, a tűzdémonokat csakis valamilyen víz- vagy jégvarázslattal tudod elűzni magadtól! Semmilyen más varázslat nem használ...sőt, még táplálkoznak is a többi varázslat mágikus erejéből. Úgyhogy, ha találkozol is eggyel, fiam, akkor ne feledd, hogy egy okos kis jégvarázslattal könnyen elintézheted. Mutatok is egyet..." Örült annak, hogy legalább az órákon odafigyelt. Most már csak elő kell kaparnia fejéből a varázsigét és mehet a menet.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 16:06

*Mélyen a démon hátába fúrta tekintetét. Már nagyon akart vele végezni....vagy legalábbis jól elkergetni. ~Most már csak a varázsigére lesz szükségem és elküldhetem innen ezt a pokolfajzatot! Csak jönnék már rá, mi is az a varázsige! Aqua....valamiféle Aqua, tudom! De Aqua micsoda? Aqua.......Immobiliam! Igen! Ez az! Végre rájöttem! Most már csak hangtalanul elő kéne vegyem a varázsbotomat, s ráküldeni a varázslatot. Remélem, hogy sikerülni fog..ugyanis nekem inkább a tűzvarázslatok az erősségeim.~ Halkan a háta mögé nyúlt. Tagjai elzsibbadtak, de megpróbált minél hatékonyabban dolgozni és minél gyorsabban. Lassan kiemelte helyéből a botot és maga elé helyezte úgy, hogy a démon felé mutasson a vége. Végül, mikor már minden tökéletesnek tűnt, bagy eevgőt vett, majd elkiáltotta magát.*
-Aqua Immobiliam!
*Azzal jeges varázs tört elő botja végéből, s csillogva szántotta végig a levegőt egészen a démonig, aki viszont már későn vette észre a veszedelmet. A varázslat egyenesen a hasfalába "szúródott". A démon csak annyit tudott tenni, hogy jól megnézte magának Zothar arcát, majd jéggé fagyott. A mágus nevetve nézte végig a jelenetet. Bár nemrég még azon imádkozott, hogy túlélje ezt a találkozást, most már magabiztosan állt ott a reggeli napsütésben. ~Nos, ez nem is volt annyira nehéz! Csak többet kellene gyakoroljak! Így jár az, aki találkozik velem, Zothar Dragonnal! Már alig várom, hogy minderről beszámoljak a városban! De addig is...~ Azzal elindult a megfagyott démon felé, s kacagva járta körül. Miután jól megnézte magának, csak belerúgott egyet, s a "jégszobor" szilánkjaira hullott. ~Ez a démon sem fog többet zavarni engem! De most ideje lesz elindulnom, hogy minél előbb odaérjek és biztonságban elegyek! Mert ez a "lakásépítés" nem az erősségem. És azt is remélem, hogy az előbbi akciómat nem látta senki sem!~ Körülnézett, majd fejébe csapta a csuhát, s botját felemelve a napsütötte fűről, elindult Evolyran felé.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 16:29

*Friss élményeivel dúsulva ment tovább az úton. Hatalmas fák övezte ösvény volt az, amin járt. A fű nem nőtt ki rajta. Hisz biztosan sokan járnak eme úton. Kissé melege volt már, mert a nap egy ideje erősen tűzött. És hát mit lehet mondani, a köpeny alatt nem volt valami kellemes ezt elviselni. Kisebb állatkák, mókusok és madarak követték a mágus útját, miközben rezzenéstelen arcáról próbáltak leolvasni egy-két érzelmet. De nem igazán jártak sikerrel, hisz Zothar arca semmilyen érzést nem tükrözött. Mintha nem is lennének neki gondolatai, érzései, semmi. De legbelül azért persze érzett ő! Már hogyne érzett volna! Csak ezt jól el tudja rejteni a nem kívánt szemek elől. Örült, hogy ismét nappal van és folytathatja az útját, valamint, hogy legyőzte a tűzdémont. Még fütyörészett is egy kicsit, hogy ne legyen oly unalmas az út. Mivel hát nem volt annyira változatos a környezet sem. Fák és fák és fák és fák. Szóval nem csoda, hogy lassan kezdte unni az egészet. Már épp azon gondolkozott, hogy megpihen, mikor úgy látta, hogy a távolban egy kis rét leledzik. Ennek megörülve kissé megszaporázta a lépteit, hogy minél előbb odaérjen. Miközben elkezdett "vágtatni", egyre furább dolgokat vélt felfedezni, ahogy egyre közelebb került a tisztáshoz. A fák egyre alacsonyabbak lettek és a fű is kezdett egyre dúsabb lenni. De ezzel most nem igazán foglalkozott. Ment és ment, gyorsan szedte a lábait. Már alig választotta el pár méter a tisztástól, mikor megpillantott valamit. Valami emberformájút. Talán most végre találkozik valakivel? Vagy nem is végre? Hiszen lehet, hogy csak lelepleződik és akkor már nem is lesz meglepetés az érkezése Evolyranba. ~Nos, ez nehéz döntés lesz. Odamenjek hozzá, vagy kerüljem el jó messzire?~ Eközben mozogni látta az alakot, s mintha az felé fordult volna. És mit láttak meg Zothar szemei? Hát egy gyönyörű arcot és hosszú, szép hajat meg egy pár hegyes fület. Egy tünde nő állt ott a rét közepén, s már kiszúrta őt. A mágus kristálya, ami a nyakában lógott, elkezdett világítani. ~Ez rosszat jelent..~ Olyankor világított eddig a kristály, mikor Zothar erős vonzalmat kezdett érezni valaki iránt. Most sem volt ez másképp. Nem tudott szabadulni a tünde szépségétől. Így hát úgy döntött, mégis arrafelé veszi az irányt. Mosolyogva indult el a nő felé, hogy elbeszélgessen vele egy kicsit.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 16:48

*Tüzes vágya nem hagyott alább, ezért óvatosságból ruhája alá rejtette a kristályt, ami még jobban világított, mint eddig. Mosolyogva vette le a kapucniját, majd egyre csak közeledett a lányhoz. Mikor odaért, illedelmesen köszöntötte a hölgyet.*
-Szép napot, hölgyem! Remélem, szerény személyemmel nem zavarom kegyedet!
*Csillogó szemekkel nézett a tündelány még gyönyörűbb szemeibe, s várta, hogy az köszöntse, de csak mosolyogva tekintett rá. Zothar ezt a viselkedést nem tudta mire vélni. Hiszen őt mindig lelkesen köszöntötték, midőn meglátták. Ekkor jutott eszébe, hogy ő nem is hazájában van, így nem is ismerik. Természetes, hogy nem köszönnek vissza neki csak úgy! Így hát várt egy kicsit, de még mindig nem történt semmi. Ott álltak egymásra mosolyogva, de egyikük sem szólt semmit sem. A mágus ezt megelégelve nyájasan megszólalt, hogy legalább ne álljanak ott olyan bambán.*
-Drága hölgyem, ne nehezteljen rám mulasztásomért! Be sem mutatkoztam! Zothar Dragon vagyok, kedves. De nyugodtan szólíthat egyszerűen Zothar-nak és csak tegezzen, kérem!
*Azzal kezet csókolt a hölgynek, majd gyönyörű haját kezdte el jobban szemügyre venni. ~Mintha csak aranyból fonták volna! Nagyon szép! Még sosem láttam ehhez foghatót!~ De a lány még mindig csak mosolyogva állt ott, igaz belepirult egy kicsit a kézcsókba. Zothar nem tudta, hogy mi lelete a tündét, így csak tovább folytatta bókjait.*
-Kegyed ne haragudjon, hogy zavarom...mert gondolom ezért nem szól hozzám...de nem bírtam ellenállni a szépségednek! Tudod, mikor megláttalak a nap aranyló sugaraiban, azt hittem, angyalt látok. De szerencsémre egy számomra sokkal kedvesebbet találtam. Egy gyönyörűszép tündét...
*Maga sem tudta, hogy mit csinál most igazából. Hiszen neki kell jutnia Evolyranba. Ehelyett meg itt enyeleg...vagy legalábbis próbál enyelegni egy tündével, aki eléggé megmozgatta a fantáziáját.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 17:03

*A lány még mindig nem szólt semmit sem. Zothar már kezdett aggódni, hogy talán ennyire lényegtelen a lány számára? De ez nem lehet! Hiszen a lány folyamatosan mosolyog rá. Tekintetük találkozott, de a tünde egyből el is kapta onnan teljesen elpirulva. A mágus is kissé elpirult, csak ez nem látszott sötét bőrén. ~Most mit kezdjek vele? Nem hiszem, hogy nem akar megszólalni! Itt valami nincsen rendben! De most már itt sem hagyhatom, hiszen az nagyon nagy udvariatlanság lenne! Különben is...még akár el is szórakozhatok vele egy kicsit amolyan kis pihenő gyanánt.~ Mosolyogva megfogta a lány kezét, hol sima, selymes bőrt tapintott. Elmosolyodva szólt.*
-Kedvesem, látom nem nagyon akarsz megszólalni, de azért én tudtodra adnám.....szóval te nagyon...tetszel nekem. És szeretném...szeretném, ha mondanál valamit. Legalább küldj el, ha nem tetszek neked és zavarlak! Csak mondj valamit, kérlek! Gyönyörű ajkaid hadd nyíljanak szóra! Biztosan a hangod is nagyon gyönyörű! Kérlek, szépségem!
*Már majdhogynem rámászott a lányra, úgy kérlelte. A hölgy heves fejrázással akart tudatni valamit, amit Zothar nem értett. Értetlenül tekintett a szépségre, s próbálta megfejteni a titkát. Ekkor történt is valami, amiről már a mágus is megértette a helyzetet. A tünde a gyönyörű ajkaira mutatott, majd megrázta a fejét, s hozzá még kezeivel is mutogatott. A férfi nagy szemekkel nézte a lányt, s csodálkozva vette tudomásul, hogy az néma. ~Most hogyan fogja elmondani, hogy tetszem-e neki?....Van egy ötletem! Lerajzoltatom vele!~ Mosolyogva kezdte el mutogatni, hogy a lány rajzolja le vagy mutassa el, hogy mit szándékozik tenni. Elég bugyután nézhetett ki, de ezzel most nem foglalkozott. Egyetlen célja az volt, hogy megértesse magát a szépséges tündével. Úgy tűnt, hogy lassan sikerül is. Zothar megállt, amint a lány elkezdett mutogatni és feszülten várta, hogy mi lesz a végeredménye bohóckodásának.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 17:22

*A tünde kezével egy szívet formált, majd átölelte a levegőt, mintha valakit meg akarna ölelni. Zothar ezt mosolyogva nézte végig, majd ő is elmutogatta azokat, amiket a kedves lány mutatott neki. Úgy tűnt, megértették egymást, de azért a férfi ég hozzátett pár mondatot, hisz a lány nem volt süket, csak néma.*
-Drága tündehölgy! Megengedi, hogy magával maradjak egy ideig? Vagyis....nekem mennem kellene. Evolyranba tartok. Megkérdezném, hogy velem tartasz-e? Hisz gondolom, te ott élsz....
*A lány heves fejrázással adta Zothar tudtára, hogy nem így van. A mágus csodálkozó szemeket meresztett a tündére. De a lány nem foglalkozott vele. Odaszaladt a mágushoz és szorosan átölelte. Úgy tűnt, hogy szívesen a férfival tart, így a mágus mosolyogva kezdte el simogatni a lány haját. Az pedig felnézett rá, majd hosszú másodpercekkel később a férfi ajkain csüggött már. Zothar szenvedélyesen csókolta a mézédes ajkakat. Teljesen kikapcsolt. Nem figyelt semmire sem, csak a lányra koncentrált. Nagyon kellemes érzés volt őt csókolni. Ez volt az igazi szerelem első látásra. A forró csók után Zothar mosolyogva pillantott a tünde szemeibe, majd szép halkan megkérte.*
-Ezek szerint akkor velem tartasz....Kérlek, áruld el a neved! Hisz még nem is tudom, hogy nevezzem eme gyönyörű teremtést!
*Feszülten figyelte, ahogy a lány a porba rajzolja a nevét. "Lynessa", olvasta a férfi, majd elmosolyodott és úgy ölelte át újdonsült kedvesét. Csókok özönét zúdították egymásra, alig bírtak el magukkal.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 17:37

*Még mindig csak ölelték és csókolták egymást. Nem foglalkoztak a külvilággal. Lassan átadták magukat az érzések világának és az ösztöneiknek. Hihetetlen volt, hisz alig ismerték egymást pár órája, de már ott tartanak, hogy hámozzák le egymásról a ruháikat. Elvonultak egy magányos, sötétebb helyre, s ott folytatták tevékenységüket. Zothar kezei a lány csodálatos idomait kényeztették, s lassan eggyé vált testük. A ruhákat csak félredobálták, s nem foglalkoztak velük. A tünde megállt, mikor megpillantotta a világító nyakéket, de a mágus megnyugtatta, s tovább csókolta. Egymáshoz simulva kezdtek bele szerelmi játékaikba. Hosszú hosszú órákat töltöttek el együtt, alig bírták betelni a másikkal. Végül izzadtan és fáradtan kezdték el visszahúzni ruháikat, hogy megpihenjenek, majd útnak induljanak. A férfi mosolyogva csókolta meg a lányt, s kedvesen így szólt.*
-Csodás voltál Lynessa! Nálad jobbat még csak kívánni sem lehetne! Nagyon szeretlek! Ugye velem tartasz akkor?
*A lány heves bólogatással bújt hozzá a szeretett férfihoz, majd egy kis pihenés után eltolta magát, s szomorú szemekkel tekintett a férfira. Elkezdett mutogatni valamit, amit a férfi sem akart igazán megérteni. A lány szemei könnybe szöktek, s Zothar is közel volt ehhez az állapothoz. Lynessa azt magyarázta el a mutogatás segítségével, hogy neki nem szabad innen távoznia. Meg van pecsételve, s nem térhet vissza Evolyranba. Ezt egy gonosz boszorkány művelte vele, aki a némaságot is okozta neki. A mágus már nem tartotta vissza könnyeit. Egymásra borulva sírtak, majd a férfi lassan eltolta magát a tündétől és lassan útnak indult. Fájt neki, hogy távoznia kell és hogy nem lehet Lynessával, de hát túl szépnek is tűnt a dolog, hogy igaz legyen. Még vetett egy utolsó pillantást a tündére, aztán Evolyran irányába fordult, s megkezdte további útját. Keserű érzések keveregtek benne, de hiába. Nem tehetett mást. Neki mennie kell, a lánynak meg maradni. ~Hogy mily keserű is olykor az élet!~ Gondolta, majd lassan eltűnt a látóhatáron, a lenyugvó nap sugaraiban.*

Vendég

*Először fel sem tűnik neki semmi furcsa, csak miközben Sebastian beszélni kezd, akkor figyel fel rá, hogy már teljesen száraz. Nagyokat pislog rá, magyarázatot keresve, de nem telik sok időbe, hogy rájöjjön a férfi talán varázsló. Nem kezd kérdezősködni, nem szereti a tolakodó magatartást, némán végighallgatja a mesét, egy-egy grimasszal reagálva a fájdalmas részekre, a kérdésre pedig önkénytelenül is elmosolyodik. A férfi le sem tagadhatná tünde mivoltát, Aloryä-nek ez pedig elég is ahhoz, hogy bízzon benne.*
- Semmi baja, jól kupán vágtad, de csak alszik... Majd ha felébred biztosan kóvályog még egy kicsit, de hamar rendbe jön. Sőt, lehet, hogy javára válik és kedvesebb lesz hozzád.
*Halkan kuncog, de a köhögőroham kicsit aggasztja és a vér sem utal sok jóra. Látja Sebastian szemeiben a kimerültséget, s megszokott kellemes dallamú hangján szólal meg újra, közben mosolya újra visszakúszik arcára.*
- Pihenj le kérlek... Pár napig még maradok a környéken és jobb szeretném, ha te sem mennél sehová...

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 19:02

*Az út megvolt mire a lány órákkal ezelőtt mutatott fejével s rajta egy szekérrel minek kereke felmondta a szolgálatot. Nézte amint a kocsis nagy üggyel-bajjal próbálja visszatenni a kereket,még mosolyra is húzódott ajka,mikor felfedezte hogy a lány eltűnt.Hiába forgolódott,hiába nézett be bokrok mögé nyomát se találta.Felvont szemöldökkel nézett maga elé. ~ Csak álmodtam vagy tényleg egy néma tünde lány hozott erre? Hiszen az előbb még fogta a kezem...~ morfondírozott magában,nem értette a helyzetet,valószínűleg akkor vált kámforrá mikor a kocsis ügyetlenkedését leste.
Nem volt mit tenni s mivel a szekér is a falu felé áll odalépett az emberhez.*
- Üdv néked jó uram! Látom meggyűlik a bajod eme szekérrel...-*kezét rátette a fából összeeszkábált fogatra majd végigtekintett rajta.Lassan körbe járta,rá is jött hogy egy méretes göndör segített a kocsi kerekét kivonni a forgalomból.*
- Ajaj ez szépen kitört.-*feleli majd a kocsis elé lépett és leesett az álla a meglepetéstől...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 19:03

- Te jó uram magán kitört a könyöke!-*hüledezett,hát ezért bénázott azzal a kerékkel,hisz még fel sem tudta emelni normálisan.*
- Örülök fiam hogy észreveszed...-*morogta az idő ember.*
- Túl gyorsan haladtam a szekérrel és nem tudtam kikerülni ezt a gödröt.A lovakat is megzavarta valami mert megtorpantak és ahogy nekiütköztem a faruknak lerepültem a kocsiról.-*számol be az elmúlt félóra eseményéről az úr.
Racatho nemes lélek volt,nem hagyta magára a bajba jutott embert,de mivel nem tudta hogyan is viszonyul egy mágushoz,embernek adta ki magát.Botja a köpenye rejtekében rejtőzött,így másról biztosan nem tudja megállapítani hogy kivel is van dolga.S remélhetőleg sokkal jobban érdekli törött karja és csorbát szenvedett szekere.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 19:04

- Üljön le uram sínbe teszem a kezét!-*segített leülni a férfinek a fűbe,majd a szekérre nézett,hol kisebb nagyobb fadeszkák sorakoztak egymás hegyin hátán.Felugrott a rozoga szekérre és addig addig kutakodott,míg két majdnem egyforma méretű deszkára nem lelt.*
- Még szerencséje hogy ezeket szállítja jó uram! Helyre rakom a könyökét és sínbe rakjuk ezekkel.-*mutatta feléje.Az idős úr arcán tompa fájdalom jelei mutatkoztak.Biztosan tudta mi fog következni s Racatho egyáltalán nem lett volna a helyében.*
- Van e magánál rongy vagy valami kötelék?-*kérdezte,kendőre gézre nem is mert gondolni,sejtette hogy nem hord magánál efféle felszerelést a seldë.Fejével a bak felé bökött,már szinte beszélni sem tudott a fájdalomtól.*
- Amott fiam találsz egy két rongyot,mást nem egen...-*felelte eltorzult arccal.Hálás volt neki azért amiért nem hagyta magára,de nem tudta mennyire is érti a dolgát.*
- Remélem tudod mit teszel mert a két kezem nélkül éhen hal a családom!-*nem figyelmeztetés volt részéről,csak meg akart bizonyosodni a felől,hogy nem tesz benne ennél is nagyobb kárt.
Racatho elmosolyodott biztatóul,de ő is csak látásból tudta hogy megy egy csont helyre rakása. ~ Ha használhatnám a botom seperc alatt semmi baja nem lenne a kezének és a kerék is már rég a helyén lenne.De ki tudja hogy viszonyul hozzá így erről nem is ábrándozhatok ~ gondolta,majd a férfi mellé lépett a rongyokkal és letérdelt sérült keze mellé.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 19:05

*A sérülés elég komoly volt, a csontja kiszakította a bőrét,de nem fog elvérezni,alig alig csordogált belőle.Minden figyelmeztetés nélkül megfogta a kezét két helyen és egy hirtelen mozdulattal megrántotta,hogy vissza kerüljön a helyére a csont. Hatalmas ordítás terítette be az erdőt.ez nem valami fájdalom mentes dolog volt,így együtt érzett a férfival.*
- Sajnálom,de ezt kellett tennem...-*mentegetőzött s gyors,határozott mozdulatokkal a deszkákat két oldalra fogta majd a rongyokkal hozzáerősítette a kezéhez.Nem valami páratlan munka de megteszi mg a faluba érnek.S bár sosem csinált ilyet - minek is csinált volna mikor ott volt a botja - elégedetten nézte művét.*
- Remélem kibírja a faluig.Most azonban megcsinálom a kerekét.-*elmosolyodott majd felkelt és a kereket vette szemügyre.Háta mögül hallotta a férfi hálás hangját.*
- Áldott egy lélek vagy kedves fiam! Nem tudom hogy hálálhatnám meg...-*motyogta,pénze nem volt,örült ha a családja nem hal éhen.
Racatho megfordult.*
- Ugyan már uram,csak nem hagytam volna itt? Ám ha ennyire meg akarja köszönni akkor magával tartanék a faluba.Arra tartottam,de egyedül nem leltem az utat.-*nem számolt be neki a néma tündéről,hisz már maga sem volt biztos abban hogy valós volt az a szépséges nő.
Visszafordult a kerékhez felkapta,majd a szekérhez lépett hogy közelebbről is szemügyre vehesse.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 06 2009, 19:08

*Első pillantásra még messziről azt hitte hogy kitört a kerék de csak meglazult a csavar.Nem is tudta mit kezdett volna a dologgal ha teljesen kitört volna.Bizonyára itt kellett volna hagyniuk a szereket,mert nem volt jó maga ezermester,a férfi meg nem tudott neki segíteni.
Erős volt kétségtelen,de még közelében sem volt a selde férfiak erejének.Megemelte a terhes szereket majd leguggolt és a vállára fektette.Majd össze roppant a súlya alatt,de gyorsan visszahelyezte a kereket a helyére.A Csavarnak nyoma sem volt így mással kellett pótolnia.Verítékezve nézett körbe körbe mire más megoldást nem látva egy rongyot kapott fel a földről és azt csavarta a tengely re hogy ne tudjon lecsúszni újra a kerék.Óvatosan leemelte válláról a szekeret majd lihegve fogta meg térdét.*
- Ha én ezt tudom...-*biztosan nyoma marad testén ennek az erőfeszítésnek de hát valamit valamiért.el akart jutni a faluba,s ennek érdekében kénytelen vol segíteni az öregembernek.De egyébként sem ment volna el mellette,de mindegy.
A bakhoz lépett majd az ülés alatt ahol a lábukat tartották a hajtók egy spárgát pillantott meg.Felkapta majd vissza lépett a helyére rakott kerékhez s a rongyot jó szorosan körbetekerte vele.Biztosra akart menni.
Felsegítette az öreget majd a bakra is feltolta.Felugrott mellé s kezébe vette a gyeplőt.*
- Gyííííííííí!-*füttyentett mire a lovak lassan elindultak.Nem hajtott még szekeret de biztosan nem nagy ördöngősség.Minden esetre az öreg tanácsokkal látta el,az irányítást illetően,míg haladtak a falu felé...*

Vendég

C'tas érkezett Evolyran kapujához. Nemrég szállt le a hajóról, mely ide hozta. Nem kellett sokat mennie, hiszen nem messze volt a kapu, pár percnyire. Bár, nem mérték akkoriban percekben az időt, de a Nap állása semmit sem változott, és azért az időérzékük is igen kifinomult volt. C'tas szőke fürtjei az arcába lógtak, köpenye óvón terült a vállára, ezzel némi meleget is adva tulajdonosának. Mi tagadás, nem volt éppen túl jó az időjárás, csípős, hideg szél fújt a völgy irányából, így C'tas hamar átfagyott kissé, semmi vágya sem volt azon kívül, hogy Evolyranba érjen, és felmelegedjen. Azonban ehhez még mennie kellett kissé, hiszen ez az út nem pár perc lesz, és ezt a boszorkány is nagyon jól tudta. Fehér ruhája nem súrolta a földet, karcsú alakjára terült, így az is némileg melegítette, így abban is bizakodhatott, hogy nem kell sokat dideregnie, mire célba ér. Hiú ábránd lehetett, hiszen az éj hamar elérte, és C'tas tudta, hogy sötétben nem folytathatja az útját, főleg nem egy erdőben, ahol életében nem járt. Voltak persze ösvények, melyet páran kitapostak előtte, de nem merte megkockáztatni, hogy letéved, és nem talál vissza. Bár nála volt a botja, de nem akarta használni. Az erdő vadai hamar ráakadhatnak... És ezt persze ő nem akarta. Körülnézett, majd úgy döntött, jó lenne, ha lenne valami melegség forrás, így úgy gondolta, rak egy kisebb tüzet. Ehhez azonban tüzifára volt szükség, amely egy erdőben akad bőven. C'tas körülnézett, de mivel nagyon nem látott semmit sem, így botját a magasba emelte, majd megszólalt:
- Verdias nerth!
Botja végén halvány fény jelent meg, olyannyira halovány, hogy csupán épp a maga körül elhelyezkedő dolgokat láthatta C'tas, akinek azonban épp ez volt a célja. Őt ne láthassa senki és semmi, ő azonban lássa, amire szüksége van. Már éppen hajolt volna le egy darab fáért, amikor morgás csapta meg a fülét. Keze megállt a levegőben, ő pedig fülelt... Az a valami elég közel volt ahhoz, hogy tudhassa, valaki van az erdőben, akivel jól lakhatna. C'tas gyorsan kiegyenesedett, majd botja fényével körbeintett, hogy a vadat elzavarja. Hallott ugyan mocorgást, de az nem távolabbról, hanem még közelebbről hallatszott.
~ Csak magamra terelem a figyelmét...
Rögötn kizárta, hogy aludjon, hiszen, ha elalszik, lehet arra ébred, hogy egy állati szempárba pillant, és akkor már késő lesz. De a földön sem maradhat, nem ment el az esze. Tudta, hogy el fog aludni, hiszen napok óta nem aludt, nem bírta a hajóutakat. Méghozzá aludnia kell. Igen ám, de hol? Ha a földön nyomja el az álom, akkor belőle bizony finom falat lesz. Maradtak a fák. Kényelmetlen lesz, az igaz, de még mindig jobb, mint meghalni. Körbepillantott, majd megpillantott egy éppen erre alkalmas fát. Nem volt egy nagy fára mászó, gyermekkorában nem éppen ez volt a kedvenc időtöltése, de szerencsére sikerült felmásznia, és kikeresett magának egy vastagabb ágat. Azonban az éjszaka hideg lesz, melegednie kell. Botjával a fa felsőbb ágaira bökött, majd megszólalt:
- Hanost!
A levelek lereppentek az ágakról, majd beterítették C'tas testét, ezzel melegen ölelve őt. Az ágak pedig úgy körbefonták, hogy le ne essen, és C'tas hamar mély álomba merült....

Vendég

C'tast hamar elérte a reggel, és elégedetten nyitotta ki a szemét. Ebben az erdőben nem érheti semmi baj, ebben biztos volt. Vagyis nagyon remélte. Botjával újfent az ágakra bökött, és elmormolt egy varázsigét, mire azok elengedték a testét, ő pedig nyugodtan felülhetett, és kinyújtózkodhatott. Elgémberedett tagjainak nagyon jól esett ez a kis figyelmesség, ám amint lepillantott, megállt mellkasában az ütő. Egy tűzdémon pillantott fel rá gonosz mosollyal, szemeiben csalfa vidámsággal. C'tas tudta, hogy a tűzdémonok nem éppen ártalmatlan lények, és nem éppen könnyű elbánni velük. Amihez ezek a lények hozzáérnek, az lángra lobban, és addig ég, míg hamu nem lesz belőle. Nem is tévedett nagyot, a lény rögtön a fa felé vette az irányt, és mászni kezdett rajta. A fa törzse lángba borult, C'tas pedig rémülten kapott a botja után.
- Aqua Mer!
Botját a lényre szegezte, ami a fa közepén tartott. Hatalmas vízsugár jelent meg, és indult a gonosz lény felé. A víz eloltotta a tüzet, és a lényt a földre lökte, kinek kialudtak lángjai. C'tas nem habozott, újra a lény felé bökött, mire a botjából kilövelő vízsugár eltalálta, és elpusztította azt. Hatalmas megkönnyebbüléssel mászott le, majd nézett körül. Sehol egy szörny, vagy vadállat, biztonságban volt.

Vendég

C'tas elindult, és nagyon hamar egy tisztásra érkezett. Körülnézett, majd egy férfit pillantott meg. Ám nem akármilyet. Haja szőke szikrákat vetett, szeme, akár a tenger mélye. C'tas egy szempillantás alatt beleszeretett, pedig nem volt szokása... Hatalmas levegőt vett, és odament.
- Szép jó reggelt!
A tünde rápillantott kék szemeivel, és C'tast rögtön elkapta a mindent elsprő szerelem ereje, nem tudta, miért. A tünde elmosolyodott, de nem szólalt meg.
- Merre van Evolyran?
Ez a kérdés persze csak indok volt, hogy megtörjön a jég, de nem jött össze a dolog. A tünde a szájára bökött, majd megrázta a fejét.
- Nem tud beszélni??
C'tas erre nem számított, a tünde pedig mosolyogva bólintott.
~ Most hogy mondjam el neki, hogy tetszik nekem?
Teljesen kétségbeesett, de hamar meglelte a megoldást... A férfihoz lépett, majd megcsókolta. Őrjítő csók volt ez, ajkuk sokáig egymásra fonódott, majd együtt feküdtek le a rét füvére, és melegítették egymást ebben a hideg időben....

Vendég

C1tzast a tünde útba igazította, majd megtalálta a főutat. Persze itt is beleszaladt egy emberbe. Egy kocsisba, ki az út mentén állt, és karját dajkálgatta. C'tas lerakta a fűbe a botját, hiszen egyből látta, hogy a kocsis nem mágus. Odalépett, és megszólalt:
- Elnézést, segíthetek?
A szekérre pillantott, melynek egyik kereke törötten hevert a földön.
- A kutyafáját - Szólalt meg az ember panaszos hangon. - Ez az állat gödörbe vonta a szekeremet.
Ezt mondva a lóra pillantott, mely a kocsi előtt állt.
- Ez elég kellemetlen...
C'tas letépett egy darabot a ruhájából.
- Hadd segítsek.
A kocsis hagyta, így a lány hamar felkötötte annak karját, majd a szekér felé fordult, és jobban szemügyre vette,
- A keréknek semmi baja csupán lecsúszott a tengelyről. Vissza kell rakni.
Nem sokkal később visszarakta a helyére a kereket, majd ismét útnak indult.

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szomb. Feb. 07 2009, 18:39

*Ugrándozva haladt egyre távolabb a falutól, s vele Evolyran kapujától. Boldogság öntötte el gyermeki lelkét az előtte álló kalandos úttól. Egy ősrégi dalocskát énekelgetett közben szépséges hangján, mely csak megerősítette az őt hallót abban, hogy e gyermek teljesen ráillő nevet kapott szüleitől. Szépség vígan szökdécselt hol a fák föld fölött futó gyökerein, hol pedig az úton fel-fel bukkanó köveket ugrálta át. Néha megállt, hogy a lába előtt heverő formás kavicsokat felnyalábolja kis kezével, de utána ugyan azzal a szikrázó jókedvvel folytatta útját. Pár óra múlva fáradtan húzódott egy fa árnyékába a napsütés elől. Most azonban nem akarta megvárni, hogy megéhezzen. Némi kötelet, és a tőrét elő kotorva hátizsákjából fogott neki egy egyszerű csapda elkészítésének. Sokáig tartott míg végre sikerült elrejtenie kötélcsapdáját az éles szemű vadállatok elől. Aztán gondolt egyet, s fölmászott a csapdával szemközti fa lombkoronájába. Felráncigálta magával cuccait is, majd amennyire kényelmesen csak lehetett, elhelyezkedett a széles ágakon. Aztán mozdulatlanúl figyelte, mikor sétál arra egy nyúl, vagy valami hasonló kisállat. Szemeivel a levelek alatt rejtőző hurok helyét fürkészte, és türelmes várakozásba kezdett.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szomb. Feb. 07 2009, 19:07

*Úgy érezte, órák teltek el mióta a fán kuporog, de még nem ment arra egy állat sem. Egy idő után meg el is álmosodott a nagy figyelés közepette. Aztán szárnysuhogást hallott.*
~Biztos egy madárcsapat repül el az erdő fölött.~
*Tovább nem is foglalkozott vele. Figyelte a helyenként sűrű aljnövényzetet, hátha előjön valamerről egy kisállat. De nem jött. Aztán megint hallotta a szárnysuhogást, de most sokkal erőteljesebben.*
~Hatalmas madár lehet. Nem is baj, ha nem száll le ide, mert úgy sem hiszem, hogy ezzel a csapdával el tudnám fogni.~
*Kiváncsian nézett fölfelé, de a sűrű lombkoronán nem látott át. Még az ég kékje is csupán derengésként hatott a faágak közül nézve. Tekintete most a lenti cserjésre vándorolt, ahonnét halk motoszkálást vélt hallani. Merev várakozással függesztette figyelmét a hang irányára.*

» 13. Evolyran kapuja - térkapu
» 2. Fatholl kapuja - térkapu
» 1. Norlän kapuja - térkapu