Nyugati-vég kapuja, és környéke

*Nibelon hirtelen jelent meg a repülő sárkány isten mellett. Úgy állt ott a levegőben, mintha valamin nyugisan támaszkodna, s mozdulatlan suhant vele azonos sebességgel.*
- Lám, lám... Mendrago újra elemében van, és kuszálja a halandó szálakat.
*Kaján vigyor ült pajkos képén, s nagy vigyora egészen szélesre húzódott arcán. Könyököt váltott, mintha csak kezdene fáradni, aztán hirtelen meggondolta magát, s vízszintesbe vágódott, s úgy könyökölve beszélt tovább. Ha valaki látta volna őket, nagyon elcsodálkozott volna azon, hogy egy furcsa sárkány repül ott fönn, aki mellett egy férfi repül, szárnyak nélkül, s az oldalán feküdve. S Nibelon még nagy nyugisan fel is húzta egyik térdét, hogy még kényelmesebb pózban szállhasson tovább.*
- És mondd csak Mendrago, sikerült a terved? *a sárkány kárörvendő képét meglátva hirtelen felült a levegőben, és térdeire támaszkodva kíváncsian előre hajolt* - Csak nem összeugrasztottad őket?... Ó... az arcodból ítélve nagyon is hahaha
*Aztán vetett a lent alvókra egy futó pillantást.*
- Az a lány... Avaia... Szerepel a hosszútávú terveimben Mendrago... Hát ne orrolj meg majd, amikor évtizedekre eltüntetem isteni szemeid elől a kicsikét... hihihi
*Azzal csettintett egyet, s már volt, nincs Nibelon. Egyszerűen elillant mellőle, de nevetése még sokáig visszhangzott a hegyek közt.*

*Ahogy a magasban repült és gondolataiba mélyült, hirtelen megjelent mellette egy ismerős fickó, aki aztán köszönés és minden üfvözlési mód nélkül meg is szólított, s csak magyarázott és magyarázott Mendrago-nak, aki még csak fel sem ocsúdott az egészből. Ráadásul még olyan pózokban is repült ott a sárkány mellett, mintha csak egy ágyon feküdne és pihenne. Ez felettébb mérgesítete a sárkányistent. De aztán már mire kérdezte őt Nibelon, addigra Mendrago is magához tért, haragja elmúlt, s szélesen elvigyorodott.*
~Nos igen, összeugrottak kicsit. Jó szórakozás volt, bár sajnos nem halálos kimenetelű volt a csata. Majd legközelebb!~
*De ekkor Nibelon elárult egy kis "titkot", ami nem éppen volt a sárkányisten kedvére. Morcosan nézett a férfira, aki közben egy csettintés kíséretében távozott is a sárkányisten társaságából, de nevetését még sokáig lehetett hallani a hegyek között. Mendrago csak rázta a fejét.*
~Nibelon, Nibelon.....te midnig is ilyen voltál. Ilyen szélhámos. Nem tudom, mit tervezel Avaia-val, de csak nem veszed feleségül. Szép is lenne. Bár ettől a suhanctól kitellene. Olyan, mint Nexus...fiatal és veszedelmes. Azt hiszem, hogy majd nem hagyom én annyiban a dolgot....egy kis izgalom sosem árt. Bár ahogy Nibelont ismerem, előbb viszi el a lányt, minthogy én észrevenném.~
*Mosolyodott el (már amennyire ment neki), majd tovaszállt a messzeségbe, hogy végre újra szórakozhasson egy "kicsit".*

*Lenézett a várra, ami most kisebbnek tűnt, mint mikor a közelében, vagy éppen ott tartózkodik. Az egyik legmagasabb hegyfokon kapaszkodott meg, s kényelmesen feküdt rajta, mint ha semmi dolga nem akadna. De hát mit is tehetne, hiszen lovas nélkül bizonyára más az élet a sárkányok körében. Persze, fogalma sincs, milyen lehet egy lovas a hátán, az elméjében, s a lelkében. Ezt az érzést, egyben életet még sosem sikerült megtapasztalnia. De nem is vágyott rá. Élvezte a szabadság minden percét, ameddig csak lehet, mondjuk azt sem tudja, milyen mikor fogságban él egy sárkány. Az borzasztó élet lehet, hiszen a sárkányok legfőbb értelme a szabadság, s egyben lovasuk ajándékai. Fekete hegyes karmait a mohás szikla perembe vájta, s az kissé ropogott, ahogy szétaprózodott, s kis törés vonalak születtek körülötte. Bár testének színe a vörös, és vér piros árnyalatai, szeme mégis kék, akárcsak egy tenger parányi vízcseppje. Szárnyait szétterítette, s az egészen betakarta azt a széles sziklás peremet, beárnyékolva egy kissé az alatta fekvőt. Nyakát karcsún tartotta, mint egy hattyú, de annál azért jóval rövidebb volt szerencsére. Fejét most a magasba emelte, s egy repülő lényt látott a vár felé közeledni. Talán egy madár. Vagy mi több: egy másik Sárkány.*

*Lehetett sárkány amit a Narwyn látott, de lent a földön egy eltévedt lány bolyongott. Pontosabban egy többszörösen eltévedt lány. Persze Akira Angel volt az, aki még ma sem tudott kiigazodni ezen a varázslatos tájon. Egy hónapi ittléte után sem.*
-A fenébe, hát hol vagyok??-*Szólta el magát tehetetlen dühében.*

* Lassú, de határozott léptekkel járta a fellegvár utcáit. Többszöri ittléte alatt sem volt még ideje arra, hogy jobban kiismerje magát errefelé. Persze, amikor a sárkánya itt van, akkor minden más... De most nem volt itt, noha bármikor számíthat rá, tudja jól. DE most egyedül van. Most nem szereti. Lehet, hogy máskor bármit megadott volna egy kis magányért de most.... ez sok.*
- Frandor, hol csavarogsz már megint?! Tudod, hogy unom a bújócskát!
* Fennhangon való gondolkodással ugyan semmit sem ér el, de jólesik. És már nagyon unja a földet.*
~ Magaslati levegőt akarok szívni!!!!~
* Hogy jobban beláthassa a környéket, odaint a nappali őrnek, és az engedélyével felmászik az őrtoronyba. csak hogy szélesebb körben lásson. De ez sem ér többet.
Felkapaszkodik a kőkorlátra és felhúzza magát a tetőre.
Mindjárt más....*

*Karmaival még mindig a kis szikla darabot markolászta, de arról a repülő lényről kiderült, hogy csak egy nagyra nőtt madár volt. Kissé csalódott lett tőle Narwyn, hiszen nem sok sárkány kommunikál vele, mivel nincs lovasa. Nem tudja, ez miért olyan nagy baj, vagy miért teszi őt mássá. De már kezd hozzá szokni a magányhoz. Kissé csalódottan nézett le a várra, s próbálta valamivel lekötni a figyelmét. Látta, ahogy az egyik őrtorony tetején egy fiatal fiú ül, de nem tett igazán semmit, csupán nézelődött a semmibe. Kiváncsi volt, vajon miért van ennyi ideje ennek a fiúnak, hiszen általában mindenki rohanásban van erre felé. Örökké csak jönnek, s aztán elmennek. Karmait kiemelte a mélyedésekből, amiket saját keze által csinált, s négykézláb elkezdett lefelé mászni, a torony irányába. Ügyelt meg ne csússzon, de sajnos egy pillanatra nem figyelt, s egy kőtörmelék kupac elkezdett lefelé zúdulni. Még megpróbált utánuk kapni karjaival, de már késő volt. A kövek nagyot koppanva bukfenceztek lefelé, zajt csapva...*

*A kötörmelék akkora zajt csapott, hogy nem tudta volna senki sem nemészre venni. És épp Akira felé zúdult.*
~Ezt ugye nem én okoztam? Annyira nagy lenne a hangom??~
*Kezdhetett futni. Akkora viszont az óriás sziklák túl közel voltak. így tett egy merész lépést. Előrántotta a kardját és rácsapott a közelében lévő legnagyobb sziklába. Az kettétört, és szép lassan megállt. E mögött már könnyen átvészelhette a többi szikladarabot is.*

* Leül a tetőre s a térdére hajtja a fejét. Kész vége! Túl sokk neki ez a magány.
Ekkor hatalmas zajra lesz figyelmes a sziklák irányából. Igaza van, onnan jön. Ezt rögtön megállapítja, amint felkapja a fejét. Tehetetlenül nézi az eseményeket.
Az első, amit észrevesz magán, az indulat. Hogy tehetetlen. És a csalódás, hogy most nincs itt Frandor. pedig lehet, hogy szügség lenne kettejükre. Főleg, annak a lánynak....
~ Várjunk csak, de hiszen az a lány....~
* Felpattan, s máris a sárkánya hátán terem. Pontosabban, teremne. Ha ott lenne. De nincs ott, ezért a levegőre tud csak ugrani. Ami bizony nem tartja fenn...
Huhh! Jó magas az őrtorony. Még szerencse, hogy meg kellett tanulnia esni. Igen esni. Ez bizony gyakran megtörténik egy sárkánylovasnál...
Egy karcolás nélkül megússza. Érzi. De már késő... A feje épp a torony tövében lévő kisebb kőbe ütközik, és már csak azt érzékeli, amint elsőtétül előtte a világ...*

// Köszi a játékot!//

*Megtorpan, mikor látja, hogy nem tudja már megakadályozni a sziklák lezúdúlását, de ennél többről volt szó, mint hitte volna. A kövek egyenesen lefelé tartottak, s meglátta, hogy egy lány is ott áll, pont ott, ahova érkezni fognak. Megrázta hatalmas fejét, s hangosan elbődült, de csak egy kis ideig tartott, amolyan "milyen ügyetlen voltam" hangzású. Azzal egy lendülettel széttárta szárnyait, s le ugrott a szikla pereméről, már a szárnyaival suhanva lefelé. S akkor még rosszabb dologra lett figyelmes. Látta amint az a fiatal fiú zuhan lefelé, s pár pillanat múlva a fejét beveri egy kiálló szikla részbe, s eszméletlenül esik a földre. Előre tolta egész testsúlyát, s ezzel meggyorsította a zuhanást. Szárnyait kissé behúzta, hogy ne akadályozza a légáramlat. A fiúért már nem tehetett semmit. De a lány még ott állt és várta a zudoló szikla tömeget. Sajnos azok gyorsabbak voltak nála, s a lány feje felett szétestek. Szétestek? Az meg hogy lehet? S aztán látta, ahogy egy kard csillan meg. De még nem mindegyik szikla érkezett a földre. Már csak öt méter válaszotta el a lánytól, s mikor már pont felé zuhant, fejével hatalmas lendülettel félre lökte balra, s a lány a két karjára esett. Ő meg egy kicsit tovább repült, aztán pár szárnycsapás múltán leszállt négykézlábra. Hangosan vette a levegőt, de nem a fáradtságtól. A lányért aggódott. Oda lépkedett hozzá. Látta amint a mellkasa fel-le mozog, valószínűleg kissé váratlanul érte ez az egész. És ez mind az ő hibájából fakadóan. Bocsánat kérően nézett rá, nagy, mégis ívelt kék szempárjával, aztán kinyitotta száját, s elkapta a fejét. A fiú! Oda rohant hozzá, s látta hogy teljesen eszméletlenül fekszik.
~ Jajj, ne...! ~ *Lehajolt, s fejével óvatosan próbálta böködni az arcát. Nem reagált rá. *
~ Oké... Ez csak egy ember... De mégis az én hibámból történt mindez. Remélem, nem...~ *S ismét megböködte a fejével, óvatosan, nehogy kárt tegyen benne, hiszen sokkal nagyobb erő lakozik benne, mint egy törékeny emberben.*

*Megmenekült a szikláktól! De nem teljesen a maga erjéből és ezért kicsit dühös volt. Körbenézett és meglátta a szinte esdeklő óriás vörös sárkányt. Elősször zöld szemei rávillantak, de mikor látta, hogy ha a sárkány is okozta a bajt, nem szándékosan, megenyhült. Zöld szeme visszakapta eredeti barna színét. Aztán a vörös sárkány egy hirtelen mozdulatot tett amit Akira elősször félreértett. Viszont akaratlanul is arra kellett néznie ahova a sárkáy iramodott.*
-Alex!!-*Kiálltott fel a lány, és felugrott helyéről. Letérdelt mellé és megnézte a pulzusát. Majd önkéntelenül is elkezdett magyaráznia sárkánynak, bár az volt a tapasztalata, hogy nem értik meg egymást.*
-Nem súlyos, de elég szépen beütötte a fejét. Kórházba kell vinnünk. Tudsz egy olyan helyet, mert én nem vagyok ismerős itt!!-
*A sárkány értetlen nézésére elkezdett mindenfélét hablatyolni arrol, hogy lehet hogy nem is értesz meg hogy de lehet hogy mégis, hiszen a kutyámmal is 2szótértek2 , de aztán elhallgatott. Merően nézte a nagy vörös sárkányt. Majd Alexre nézett.*
~Nem lesz semmi baj. Ha nem ért meg akkor én viszlek el valahováá ahol meggyógyítanak!~

*Most már látta, hogy a lány is melléjük iramodott, s ott állt. Mivel látta, hiába élesztgeti a fiút a mozdulataival, a lányra fordította a tekintetét, aki most hozzá beszélt. Minden szavát értette, hiszen az emberi szó, vagy akármilyen másik nyelvet rendkívül elsajátított már szerencséjére.
~ De, de, igen! Arra felé...!~ *Felrántotta a fejét, s arra az irányba mutatott vele ahol tudta, hogy a lovasokat és sárkányaikat látják el, ha megsérülnek. De aztán rájött, hogy nem hallotta amit mondott. Szomorúan lenézett a földre, s halkan berregő hangot hallatott, ami a sajnálat jelét tükrözte. Általában sosem kedves az emberekkel szemben. De ez az egész mind az ő ügyetlenségéből fakad, és ez eléggé bántotta. És a legrosszabb, hogy most talán tartozni fog nekik. Úgy gondolta, minél hamarabb a fiú segítségére kell sietniük, hiszen nem volt eszméleténél. Lassan lehajolt, s az orrával elkezdte böködni a fiú vállát, s úgy igazította, hogy az az orrán nyugodjon. Aztán egy gyors mozdulattal össze csípte a vállán nyugvó anyagot az elülső fogaival,, ügyelve arra hogy ne sértse meg. Arra gondolt, felteszi a hátára, de aztán elvetette az ötletet. Még hogy az ő hátára, valaki felüljön... Még élő lény nem volt a hátán. És nem is lesz rövid időn belül biztosan nem. Úgy hogy a szájában tartotta, de csak lógva a ruhát fogva, s a lányra nézett, segítséget kérve. Így nem tudta volna oda vinni, ahol meggyógyítják, hiszen elszakadna az anyag a fogai között, és akkor még nagyobb ütést szenvedne. Várta, s remélte, hogy talán segít neki...*

//Köszönöm a játékot! //

*Aysha már megint kicsit messzebb került az otthonától, mint szerette volna. Egy pár napja már bolyong, de felettébb élvezi. A múltkori kiruccanás miatt kicsit ideges volt, de ez most nagyon tetszik neki. Egy csomó furcsa helyen járt. Látott apatok, tavat, folyót, várost és kastélyt. Látott tündét, embert, és egy csomó állatot. Talán egyszer még egy hatalmas sárkányt is látott elszállni a feje fölött. ami bizony egy apró tündérnek valóban hatalmas lény. Egy nagyobb kapuhoz keveredik a lány, amit még nem látott. Egy hatalmas hegyen áll a kapu és elég komor a hely. Bár persze itt is nőnek virágok és gyönyörű, zöld fák, igy Aysha nem fél. Bátor kislány ő, talán bátrabb, mint a többi tündér. Berepül a kapun, észre sem véve, hogy egy szempár követi minden mozdulatát. Az egyik őrző, aki figyeli a be- és kimenőket. De a kis tündérrel nem nagyon foglakozik. Megnézi a kis leányt, majd elfordul és a messzi tájat szemléli. Aysha körbepillant. Itt minden olyan nagy. Egy fehér épülethez érkezik. Valami kórház féle lehet. Aysha beles az egyik ablakon. Egy kórterembe lát be, ahol egy férfi fekszik - eszméletlenül. Aysha megvonja a vállát és berepül. Leszáll az ágyra, a férfi mellkasára, amit takaró fed.*
~ahogy látom, nincs eszméleténél~*nézi Aysha, majd meglátja, hogy a férfi feje be van kötve.*
~biztos nagyon beverte a fejét~*gondolja a kislány. Mjad elmosolyodik. Kis kezét a férfi fejére teszi, majd halkan énekelni kezd, segitségül hivva a dalmágiát:*
"Sebek, melyek fájnak,
repüljenek el egy messzi tájra.
Nyisd ki a szemed, sebesült,
és legyél újra jókedvű.
Meglátod már nem fáj semmid se,
s újra jól leszel, sebeid eltűnnek."
*A lányka dallamos, csengő hangja betölti a termet, majd kezéből kék sugár tör elő és a férfi fejére irányul, ami mintha elszivná azt. Mjad Aysha hátrébb száll egy picit, leül térdeire, a férfi mellkasára és vár.*

* Furcsa... Szólt valaki? Mert mintha valami láthatatlan erő húzná maga után a sötétből kifelé...
Kinyitja a szemét. Az első amit meglát, felettébb érdekesnek kínálkozik. A plafon.*
- Gyönyörű, mondhatom....
* A fejéhez nyúl, s azt érzi, hogy be van kötve valamivel. Biztos az ütés miatt. Akkor... Várjunk csak! Hol van most?!
Értetlenül néz körbe, és legnagyobb meglepetésére egy tündért pillant meg magán. Köszönni akar. De ki van száradva a szája, így viszont egy hang sem jön ki a torkán, csak hápog. Hú, de jó! Átment kacsába...*

*Aysha vár, csak vár. Mjad pár pillanat múlva, kb. fél perc elteltével a dal befejezése után a férfi pillái rebegni kezdenek, majd lassan kinyitja a szemét. Először a plafonra fókuszál, majd meglátja Ayshát is. A pici lány elmosolyodik, majd közelebb csúszik a férfi arcához.*
-Szia! Hogy vagy? - kérdezi Aysha kislányos hangján és figyeli a férfit, hogy mit reagál. Aztán felszáll és végigméri, kicsit magasabbról.*
-Aysha vagyok, tündér-*mutatkozik be a kislány. Mjad felvonja a szemöldökét és látszik rajta, hogy erősen töri a fejét.*
-Te is... Szóval... Te férfi vagy? -*kérdezi a lány. Most a férfi nyugodtan hülyének nézhetné a lányt. De tudni kell, hogy a tündéreknél nincsenek himnemű egyedek, csak nők. Igy természetes, hogy a kislány még nem látott férfit. Illetve egyet. És az hasonlitott Alexre. Ebből gondolta a lány, hogy Alex is férfi. Nem veszi észre, hogy Alex még nincs teljesen jól, várakozóan néz rá és várja a kérdést. Na meg a bemutatkozást.*

~ Milyen aranyos!
* Na ilyet mégsem szabad gondolni. Ugyanezt gondolta, amikor sárkánya emlékein keresztül látta Frandort kikelni a tojásból. Mégiscsak sértés lenne ez neki. Tényleg, hol van van már megint az a bestia?!
Körülnéz, folyadék után kutatva a szemével. Tényleg nem tud megszólalni, amíg nem iszik valamit. De szerencsére lát egy pohár vizet az ágya melletti asztalon és egy hajtásra kiissza. Máris jobb. Felnéz a kicsi lényre.*
- Szia, én Alex Morose vagyok. Sárkánylovas. -*nevet*- És igen, férfi vagyok. Te voltál, aki felébresztett?
*Néz hálásan a kislányra.*

*Aysha még mindig a férfi fölött lebeg a levegőben, apró szárnyait olyan gyorsan rezegtetve, hogy szinte nem is látszanak. Mikor a férfi iszik, Aysha felvonja a szemöldökét. Előbb talán illene bemutatkozni és utána gondoskodni a létfontosságú dolgokról... De hát ez van. Úgy látszik ez emberek már csak ilyenek. Talán csak a tündérek ilyen udvariasak, segitő készek és ilyesmi. Aysha megvonja a vállát, majd leszáll a kis asztalra. Hiszen most már, hogy a férfi ébren van, engedély nélkül nem száll rá. A pohár mellett leül és most már szárnyait is pihenteti. Igy láthatóak lesznek rajta a kis, barna vonalak, amik diszitik a kislány szárnyát. Mikor Alex bemutatkozik és elmondja, hogy sárkánylovas, Aysha barna szeme kikerekedik. Igy igen furcsa hatást ér el, hiszen a lány szeme már alapjában véve is elég nagy. Most még nagyobbra kerekedik.*
-Sárkánylovas? - suttogja a kislány és arcán a döbbenet tükröződik. Majd elneveti magát és felreppen.*
-Az klassz. Az micsoda? - kérdezi a lányka. Eddig úgy tett, vagy úgy tűnt, mintha tudná, miről van szó. Mintha tudná, hogy a sárkánylovasokat tisztelni kell, hiszen ők védik meg a népeket. De persze Aysha erről (sem) nem tud semmit. Igy a kislány izgatottan körözni kezd a férfi feje fölött és körülötte, hogy hallja, kik is azok a sárkánylovasok. A kérdésre büszkén kihúzza magát.*
-Igen. Dalmágia! - mondja büszkén a lányka és egy pillanatra abba is hagyja az idegesitő körözést. Majd újból kezdi.*
-Mondd el! Kérlek! - kérleli a férfit Aysha.*

* Elmosolyodik. Hát persze, hogy ő ébresztette fel. Bennük nincs semmi rosszindulat. Részben ezért is szereti annyira a tündéreket.*
- Köszönöm. -*mondja, majd folytatja*- Láttál már sárkányokat? Ha nagyon magasan repülnek, madárnak is lehet nézni őket, de valójában hatalmas, több méteres bestiák. Ha egy sárkányt elválaszthatatlan kötelék fűzi össze egy emberrel -esetemben elffel- akkor megszületik a sárkánylovas és a sárkánya. Valahogy így tudnám elmagyarázni, mert ez ennél sokkalta bonyolultabb. Van egy hátasom, csak nem ló, hanem ennél sokkalta több. Egy sárkány. Egy társ, mondhatni, a részem. Evolyran örző-védő feladatait látják el a mi népünk. De hogyhogy te nem tudsz rólunk? Elvégre, a sárkánylovasok fellegvárában vagy jelenleg is...
* Várakozóan néz a kislányra, s elnézegeti az ezermintájú szárnyát....És álmosság tör rá. Alig tudja nyitva tartani a szemét, de tartja magát.*

*Aysha hallgatja a férfit, ahogy mesél a sárkánylovasokról. Elválaszthatatlan kötelék, hátas, sárkányok. Aysha meredtem bámulja a férfit, aki csak mesél a bonyolult dolgokról. Ayshának valóban kissé bonyolult ez a dolog, de annyit megért belőle, hogy ember, vagy éppen elf és sárkány között létrejöhet egy elválaszthatatlan kapocs. Ezen a kislány halkan gondolkozni kezd. Nem igazán tud mit mondani, mert ő még elég kicsi ezekhez a dolgokhoz. És valóban nem hallott még a lovasokról, ahogy egy csomó másról sem. Például a férfiakról is nemrég hallotta először. Vele nem nagyon foglalkoznak a tündérek, mert virgonc, cserfes és több rosszat tesz, mint jót, ha segiteni akar. Ezért szeret egyedül kóvályogni.*
-A sárkánylovasok várában? Ja, ezt nem tudtam. Csak erre repkedtem és gondoltam, hogy beszállok ide és körbenézek, hátha találok valami - itt a férfire néz, akinek a pillái már lecsukódtak és halkan elszunditott.*
-érdekeset - fejezi be suttogva Aysha. Majd mikor biztos benne, hogy a férfi elaludt egy pihentető dalt énekel el neki, aminek pihentető álom nélküli alvás a hatása. Mikor halkan befejezi az éneket, elmosolyodik, majd egy kis üzenetet hagy a férfinek:*
"Köszönöm az információkat. Mihamarabbi jobbulást kivánok! És üdvözlöm a sárkányodat! Aysha" A kis cetlit, ami bizony elég apró, igy lehet, hogy Alex el sem tudja olvasni, a férfi párnája szélére teszi, majd kiszáll az ablakon.*

*Miközben a tündér felébresztette Alexet, akira kiszellőztette a fejét.*
-Szegény srác, remélem nem maradandó.-
*A sárkány is a közelben volt, végülis a végén mégis együtt oldották meg a problémát. A sárkány mutatta az utat Akira meg odavitte a fiút. Most is volt valahol, de Akira fejében elösszőr Alex volt. Így nem bírva magával, végül bement a kórterembe. Nem bírta a kórházakat, de ez mellékes. Legalábbis ebben a szituban. Viszont bent azt tapasztalhatta, hogy a fiú ébren van és jókedvű. Ez Akirát is jó kedvre derítette.
-Jó reggelt, Alex!-*rámosolygott, és azzal a lendülettel, amivel bejött le is ült a fiú mellé.*-Hogy érzed magad?

* Szeme kipattant, amikor az altató, halk dallamot hirtelen egy sokkal erőteljesebb hang váltja fel. Ismerős...*
- Ki a....
* Szeme felpattan, de most nem a plafont látja. Azt már éppen eleget nézegette. Amint megismeri a jövevényt, aki az ágya szélén ül, elmosolyodik. Nem ilyen társaságra számított! Ugyanakkor valami beárnyékolja örömét.*
~ Jaj, Frandorom, hol vagy?!~
- Jó... -*kinéz az ablakon*- napot. Köszönöm, soha jobban. Csak ez a kötés ne lenne a fejemen... Ez... bosszantó.

*Kedves mosoly ül az arcára, aztán arra gondol, hogy mégis kint kellett volna maradni. Alex olyan álmos, hogy elképzelhető, hogy átaludná a napot, ha hagyná. Ezért úgy dönt diszkréten elköszön.*
-A kötésed nemsokára lekerül. az orvos akit megállítottam, azt mondta, nem súlyos, legfeljebb egy vagy két nap és újra talpon leszel. Na de most már hagylak aludni, sokat kel pihenned.
*Együttérzően rápillantott Alexre és lassan felállt.*

* Nem hisz a fülének.*
- Bocsánat, azt hoszem rosszol hallok... egy-két napot mondtál?!
* Aztán csak sóhajtva a falra szegezi a pillantását.*
- Végül is, tök mindegy, hogy mit monott az orvos. Ma este már úgis a levegőben leszek...
~... remélem.~
* Amikor Akira fel akar állni, megfogja a kezét, s fisszahúzza az ágyra.*
- Ne menj el! -*kéri*- Olyan unlmas egyedűl! Csak ezek a plafonok... Kivéve persze, ha az orvosért akarsz menni, hogy vegye le a fejemről ezt az izét.*

*Alex kérésére felnevet.*
-Akkor maradok.
~Na jó akkor miröl is beszéljünk?...meg van!~
-...és hogy van kedvenc sárkányod? Még mindig kedveli az emberi húst?-*Aztán utánna toldotta, hogy jól van, azért nem látta Frandort embert enni, nehogy valami rosszat mondjon. Tapasztalata, hogy sokszor roszkor cinikuskodik.

* Elmosolyodik. De aztán... Frandor. Csodálkozva néz a lányra, aztán megérti. Kicsit lassú az agyműködése mostanság...*
- Frandor? Hát... semmi különös. Elvan.
* Szándékosan így fogalmazott. Azt nem mondhatja, hogy rosszul, mert megérezné. Ha meg jól... nos, akkor minden bizonnyal most itt lenne. Nagyon reméli, hogy akárhol is van, közeledik. Mert biztos, hogy észrevette, hogy eszméletlen volt. Azt meg nem mondhatta, hogy megvan, mert... hát, érthető, hogy miért.*
- Az emberi húst? Soha sem kedvelte... Pontosabban egyszer megkóstolta de csak nyamnyogott rajta, és kiköpte. Hiába mondtam neki, hogy ha egyszer valmit bevesz a szájába, azt nyelje is le...

*Frandorról szóló beszámolója furcsának tünt, és már fogalmazta is magában a legegfelelőbb választ. Akkor jött a másik dolog.
~Megkostólta?? Én tényleg csak viccelődtem ezzel!~
*Miközben e két mondat megfogalmazódott a fejében, kerekre nyilt a szeme. Furcsa képett vághatott hozzá, meg hátra is hőkölt kicsit. Egyértelműen Alex, mondata zavarta meg az emberi húsról. Szó mi szó elég viccesen nézet ki most, de nem szólt semmit. Aztán vissza ült kényelmesen, és leszögezte magában, hogy ez csak vicc lehet, de nem mond semmit nehogy a fiú megcáfolja. Kisvártatva belépett egy fehér köpenyes férfi. Egyből Alexhez lépett, Akirát figyelemre se méltatta, (ami érthetően bosszantotta a lányt) és megtapogatta a kezét, belenézett a szemébe, a pupilláit vizsgálandó. Néhány percre csönd támadt, majd az orvos kjelentette, hogy sokkal gyorsabban gyógyul a beteg mint azt elörre várták. Így haladva akár holnap is hazamehet.*

* Boldogan felsóhajtott, amikor belépett az orvos. Végre leveszik róla ezt a hülyeséget. Hiszen még csak nem is vérzett! Vagyishát... Nem volt olyan vészes. Csak rossz helyen érte az ütés.*
- Ohh jó napot doki!
* De nagyot nézett, amikor az se szó, se beszéd, csak megvizsgálta.*
~ Ki látott még ilyen udvariatlan gyógyítót...~
* Aztán még jobban elkerekedett a szeme, amikor azt monda... szóval azt.*
- Na ne viccelődjön velem, nem vagyok jókedvemben. A sárkányom sztrájkol én meg itt fekszek bekötött burával! Maga szerint jókedvemből vagyok itt?! Csak vegye le ezt a kötést és én már itt sem vagyok!
* A végét már emelt hangerővel mondja, halálosan komolyan. Nem tűr ellenvetést. És még hozzáteszi:*
- És szégyellje magát amiért így kényszerültem beszélni egy hölgy előtt, akire maga még csak rá sem bagózik, ráadásul majdhogynem lelöki az ágyról!

*Az orvos ezekre a szavakra csak annyit mondott, hogy "Ha akarja?", és szó szerint lerántotta Alexről a kötést. Épp, hogy csak annyira vigyázott, hogy ne sérüljön meg. Akira szerette vona kifelé menet elgáncsolni, de mégsem tette, a végén legközelebb, még rosszabb lesz, ha Alex idekerül valaha.*
~Bunkó!~
-Még jó hogy az elöbb nem vele beszéltem.
*Aztán Alexre nézett. *
-Nem is látszik! Nagyon szépen begyógyult!*mosolyodt el újra.*-Fáj még a fejed?

* Rámosolyog Akirára, de csak miután magában jól eltervezte mit fog az orvossal csinálni... Természetesen, ezekben a tervekben Frandor is nagy szerepet játszik. *
- Sgyáltalán nem fáj. Miért nagyon ronda volt? Sajnálom, hogy ez történt. Én akartam odamenni hozzád, erre meg még te mentesz meg engem. Jól vagy? Elég nagydarab kövek voltak... Ja és persze tudom, hogy a sárkányokat sem kifejezetten csíped!
* Felnevet, emlékezve Akira első találkozására egy sárkánnyal. Az ő sárkányával. Elkomorul. Nincs itt Frandor...*
- Azt hiszem, jobb, ha fel is kelek...
* Felülül az ágyban, s akkor veszi észre, hogy tulajdonképpen az egész ruházata a nadrágja.*
- Hova...?
* Ekkor meg észreveszi a párnáján az iciripiciri cetlit. Bizonyára az iciripiciri lánytól. Olyan apró az írása, hogy csak közelről, és nagyon összpontosítva tudja elolvasni, de végül elmosolyodik az olvasottakon, s óvatosan a szekrényre teszi. Még szerencse, hogy élesebb látást is örökölt sárkánylovaskánt. Jaj, Frandor...

-Ronda? Nem csak..., ah egyáltalán nem volt az! ugyan.* Közben a fiút figyeli, ahogy felkel, ugrásra készen. Alex viszont elég jól van, nem inog meg. Mikor a papírt olvasta, Akira is elnézte, de nagyon pici volt. Olyan messze csak néhány fekete pacát látott.
Aztán furcsamód a fiú mégsem akar egésszen felállni. Sőt vissza is ül. Akira elmosolyodik, majd előhozakodik a papirossal.*
-Ha nem vagyok indiszkrét,.... megkérdezhetem, hogy,...*elmosolyodik*...mi az a lap?
*Egész idő alatt úgy beszélt mintha ez lenne a világ legtermészetes dolga, hogy rákérdez mindenre, csak közben többször is meggondolta magát. Ezért is sikkeredett így a mondata.*

* Bólint. Ezek szerint mégse esett akkorát. Nem a gyógyítók gyógyították meg, az fix. Ránéz még egyszer a cetlire, majd Akirára. Nem tudja megállni mosolygás nélkül.*
- Csak az én kis tündérkém hagyott egy üzenetet. -*mondja*- És Frandort is ideje lenne előkaparnom valahonnan...
* Ezzel feláll, de az ágy másik oldalán teszi le a lábát, hogy a lány nyugodtan ülve maradhasson. Viszont hiába néz körbe. Amit lát, az nem az, amit ő keres. Értetlenül fordul Akirához.*
- Hol vannak a cuccaim?

» 01 - Ywel kapuja
» 2. Namarre kapuja - térkapu
» 5. Darkloob kapuja - térkapu