Norb Lutham erődje

Nemakarok megint beleszólni de sárkányosok bent vannak a várba mesélői hsz olvassátok el \\ Smile

Vendég

*Eleddig úgy hitték észrevétlenül tartanak a seregek t háta mögé gyalogosan, létszámuk csekély de azért ők bíznak magukban. Legalább is a nő hiszi hogy sikerül valamit tenniük. Bár mágiájában jobban otthon van mégsem tudja alkalmazni már próbálta se esélytelen volt. Valamiért nem sikerült neki semmi. Kezében a kardja, s mikor hátrapillant látja hogy a nyomukban egy kisebb ork csapat.*
- Azt hiszem társaságunk lesz!-*feleli majd megáll hirtelen s egy 180 fokos fordulattal elkezd feléjük rohanni. Kardját tartó keze a magasban, s amint eléri a sorokat lesúlyt vele. Ha addig nyilaikkal nem lövik ki...*

Vendég

*Úgytűnik innen elveszett a csata már közülük is öltek meg *-Nemtudom hogy fogunk bejutni de szerintem sehogy*mondja komor hangon a kardja még mindig a kezébe van de valahogy már elszánta magát*-Azt hiszem igen.*mondja bólintva közbe ő is felemeli a kardját és figyeli ahogy a lány előre rohan nem siet tudja hogy itt mindketten meghalnak*-Majd valami békésebb helyen folytatjuk....*mondja egy félmosollyal majd ő maga is futni kezd nem kissebb ellen mint Shädrug de kétli hogy elér odáig....*

*Valeriát a robbanás ereje jócskán hátra hajította. A váron belüli robbanással egyidejűleg robbant az ő kis bombája is, sűrű arany színű esővel és tűzzel borítva az erőd mögött részen táborozó utánpótlást. A hatást nem látta, bár az erőd belsejéből hallatszó sikolyok egybefonódtak a falon túli üvöltéssel.*
-Egy sárkány!-
*Felkiáltott, amikor meglátta az erőtlen, sérült lényt, majd amennyire fájó tagjaitól telt, odarohant segíteni.*
-Bár mágiával nem megyünk semmire, azért maradt még pár lehetőségünk.-
*Odavetette ezt a sárkány mellett heverő lánynak, majd tenyerét óvatosan a sárkány homlokára tette.*
-Őseid és a Szövetség ereje benned is megvan, kedvesem. Maradj hát velünk, hogy lásd a végső győzelmet.-
*Tünde nyelven beszélt a sárkányhoz, és óvatosan a sebekbe gyömöszölt pár cseppet egy kis üvegcséből. A sárkány dühödten rázkódott.*
-Nyugodj meg, barátom, ez csak aloé.-* és folytatta a duruzsolást a sárkánynak.*

*Nemvolt semmilyen üvöltözés mivel a robbanás a falon belül történt a bombának ideje nem volt kint felrobbanni csakis bent a várfalon belül, bár ez mégnagyobb szakadást okozott a falon. Túl nagy az ellenálás. a hatás egyre rosszabb a legtöbb védő már a földön fekszik , és ekkor megindulnak felfelé az orkok*-Nincs több ijj elfogytak*válaszolja az őr miközbe lassan előhúzza a kardot . A többi katona is így tesz majd beáll a falréshez*-Nincs más esély meg kell fogni őket.*mondja komor hangon s aki a lyukhoz megy láthatja a felfelé jövő orkokat. De középen lát mégvalakit egy hosszú ruhájú különösen festet fél ember fél orkot lehet ő lenne a sámán? Zölden izzó bot van a kezébe

Az éjtünde nő rohanása a halálba megy. Bár levág pár orkot nemsokára már két nyílvessző áll ki a szíve felett . a nő érezheti ahogy lassúl a lélegzete még tud állni talán még van ereje de fogy. Vére a földön. Halatir se járt jobban mielőtt elérte volna az orkot őt is lenyilazták egy combba ment a másik a gyomorfalba.. Egy vágódással elterül a földön bár még mozogni tud de gyenge... szintén hjalálán van. És még segíteni se tud senki rajtuk mivel elvannak vágva a külvilágtól...*

*Kressara már több ízben is kiborult. De akkor sem akarta otthagyni sárkányát egyedül. ~Nem hagylak itt! Ha kell, veled együtt halok meg, nem érdekel!~ És ekkor mintha csak az égből küldték volna, előbukkant egy nő, aki segíteni próbált a sárkányon. Kressara könnyeit törölgetve nézte, mit csinál az a nő Ofimys-szel. Mikor a sárkány megrázkódott, Kressara is próbálta csillapítani. Remélte, hogy minden rendben lesz és meg fog gyógyulni a sárkány. Csakhogy volt egy kis bökkenő. Az orkok jöttek és ők pedig nem messze voltak a réstől.*

Vendég

*Csak fut s fut, talán fel sem készült mindenre, hiába hangoztatta.Szíve a torkában dobogott, de csak tört feléjük. Kezét lenddítette volna, hogy beledöfje kardját az orkba, de ebben a nyíl állította meg azaz nyilak mi a szíve tájékát találták el. Megtántorodott, akard lassan kifordult kezéből s elterült a födlön. Körülötte hó pirostol izzot, a vére volt...Homlokát kezdték ellepni a verítékcseppek, szemhénya egyre lassabban nyitódott és csukódott. Megpróbálta feltornászni magát de nem ment. Oldalára fordulva látta hogy Halatirk, ki egy csodás éjszakával ajándékozta meg a hóban fekszik szintén. Az érzelmek ellepték vérben ázó szívét. Lassan psilogott, fájdalmat alig érzett. Tudta mi jön...a halál. Mielőtt utolsót pislogott volna s testét elhagyta volna leleke a férfit nézte. Utolsó képe a világról Halatir volt...*

*Érezte, hogy hamarosan itt a vég. Próbálta Kressarát eltolni magától és bíztatni, hoyg menjen el és mentse az életét, de az nem tágított sárkánya mellől. Ofimys hát belenyugodottm s úgy védte lovasát, ahogy csak tudta. De ekkor hirtelen egy idegen hang ütötte meg a fülét. Valamit hablatyolt Kressarának, majd Ofimys-hez kezdett beszélni ősi tünde nyelven. Ezt értette a sárkány, de válaszolni nem tudott természetesen. Érezte, ahogy az aloé marja a sebét. Meg is rázkódott egyszer-kétszer. De tudta, hogy ez használni fog, ha minden igaz. Bár az ellenség közeledett egyre jobban, s nem lehetett tudni, mennyi idejük van még arra, hogy fel tudjonb kelni és feljebb menekülni az orkok elől.*

*A feltűnő ork sámán láttán Valeriában iszonyatos düh ébred.*
-Gyerünk, kicsikém, itt az idő. Szedd össze az erődet, s támadj: onts rájuk pusztító tüzet, amint a közeledbe érnek. Ha nem is győzünk a végén, legalább elviszünk egy párat. De addig várj, amíg ide nem érnek.-
*Iszonyú erővel tör ki a melléből a sikoly, és fenséges, lassú léptekkel járul az undorító szerzet elé.*
-Gyere hát, Eloyah kutyája, ha van benned annyi bátorság. S a végén mondd meg uradnak, hogy Valeria üdvözletét küldi.-
*Felkészült a halálra, amíg a röhögő és büdös népség körbevette. Tisztátalan mancsok tapogatták a ruháját, s térdre kényszerítették őt. Aztán meglátott az orra előtt két csizmaorrot, s egy bot végét.*
-Itt vagy hát, csodálkozz, mert nem félünk tőled.-
*Erőszakos kezek a hajánál fogva rántották fel. Valeria egy szemvillanással felmérte a helyzetet, s míg a földről felemelték, villámgyors mozdulattal kihúzta a csizmája szárába rejtett vékony élű tőrt, és döfött.*

*Éppen, hoyg megpillantotta az úrnőt, máris meg kellett fordulni, mert az egyikork épp ellőtt a füle mellett egy nyilat. De a tünde balszerencséjére még a pajzsa sem volt nála. Így nem tudott mivel védekezni. Gyorsan körülnézett, hogy hova tudna elbújni, s biztonságosan kilőni még azt a pár nyilát, ami megmaradt. De eközben eltalálták. Két helyen is. Az egyik a comjába fúródott, míg a másik vessző egyenesen az íját tartó kezét hasította végig. Amara alig bírt megállni a lábán. Még annyira volt elég ereje, hogy az úrnő elé araszoljon, majd ezt mondja.*
-Úrnő....túl sokan vannak....
*Azzal összerogyott Dyora úrnő lábai előtt. Nem halt meg, csupán nem bírt megállni a lábán, mivel a combjába fúródott nyílvessző igen nagy fájdalmat okozott neki. A keze sem volt semmi, bár az még elviselhetőbb volt. Óvatosan kiszedte a lábából a nyilat, majd felnézett.*

*Érezte, ahogy egyre jobban lesz, és a bénító hangok is elhalkultak.*
~Tehát jól gondoltam, hogy távolodnom kell onnan.~
*Súlyos teste pillanatok alatt talpon volt, s most már a kétlábú lány fölé magasodva fürkészte az ellenséget, de leginkább az ork vezért*
~Orkok szagát hozza a szél... Közel vannak... Nagyon közel...~
*Fejét lehajtva pillant a lány szemeibe.*
~Csak úgy segíthetünk, ha harcolunk. Ha annyi veszteséget okozunk nekik amennyit csak tudunk.~ *egy picit elgondolkodva szippantott a levegőből* ~Nincsenek olyan sokan, hogy ne bánhassunk el velük... Hát kapd elő az íjadat kicsikém, és okozzunk egy kis meglepetést azoknak a nyavajásoknak!~
*Nézte, ahogy Szépség felmászik a hátára, és parancsba adja a támadást. Nexus sírí csöndben emelkedett föl, s hamarosan olyan magasból szemlélte az ellenséget, ahonnan a lány is csak a sárkánya szemein keresztül láthatott le.*
~Amint lőtávolba érünk, célozd meg a legnagyobb, és legocsmányabb orkot! Az lesz a vezérük.~

\\ Hmm srácok viszont most ütött be a Krah el kell húznom szóval a mesét itt fagyasztom. Sztem majd mondom mikor lesz folytköv de valamikor a közeljövőbe bocs egyrészt melóznom kell másrészt fáj a fejem de mégvalami..

A kövi felére lécci nézzétek át hogy mi a mesélő és a játékos dolga szóval itt már magatoknak meséltek hogy ez meg az történik nem tudom hányszor beírtam hogy ne irjatok le olyan eseményt amit én nem írok le de úgytűnik nem figyeltetek rám, szóval nem tudom mi a francnak kell mesélő ha úgyis beleszőttök dolgokat mintpéldául hogy lelövik lesérül ezazamaz ezt látja azt látja itt robbant ott robbant fel dolgokat szóval kicsit most szarul vagyok ez miatt de mindegy. mindegy most kicsit megfájdúlt ettől a fejem majd valamikor folytatom sziasztok.. Addig nézzetek utána mi a JK joga egy mesébe és mi egy mesélőé

Bocs nem vagyok mérges senkire de ez valahogy kijött most kicsit belefáradtam majd folytatom....\\

*A cseppek hangosan csattantak a kőpadlón. Halvány fényű fáklyák mutatták az utat kifelé. S egyben Shelandur vörösen fénylő szempárja. A barlang most három ösvényhez vezette őt, s hű bestiáját, aki ott feküdt lába mellett szorosan. Döntenie kellett. Jól megnézte magának mind a három járat elejét, de csak ugyan azt látta: sötétséget. Közelebb lépkedett, hogy a középső járattal pontosan szemben legyen. Mélyet szippantott a levegőbe. Mámorító illatokat vélt felfedezni a barlangi utakban. A félelem, s a fájdalom friss lehelete. Már akkor tudta, mikor válaszúthoz érkezett, hogy a jobb és a baloldal tévútra vezetné. A középső út talán a helyes. Lenézett farkasára, ki fénylő szemekkel nézett fel rá, s várta mit kíván tenni Shelandur. Elindult hát egyenesen. Hosszú, ezüst selyemből készült köpenye a földet érintette, s lágyan követte gazdáját, akárcsak négylábú társa. Lassan kiértek a barlang homályából, s némi fényt pillanthattak meg a szabad ég alatt. De milyen égboltot is pontosan? Szürke takaróként borította be egész Dagorladot, ameddig határai tartanak. A felhők szinte fekete bárányokként haladnak el fejük felett, de sosem fogynak el. Shelandur a barlangjának bejáratához sétál, s meg áll a szikla perem szélén. Bestiája leül mellé, s igyekszik arra tekinteni, merre Shelandur is. Egy vad szellő belekap a lány hajába, s mintha egybe olvadna a széllel, úgy lobog körülötte. Mindeközben hosszú köpenyét, s vékony ruháját oldalra fújja a szél, ami pedig az alatt van, nem sokat takar testének többi részéből. De a legfontosabbakat mégis eltakarta kissé. Tenyerét rátette farkasa fejére, s ujjaival játékosan cirógatta, borzolgatta a szőrcsomókat a bestia fején. Hosszú szőrét a lábain, farkán, nyakán, s a hasa alatt hasonlóan a szél lengette, akárcsak Shelandur hosszú fekete haját. Felnézett rá, mire Shelandur ugyan olyan tekintettel válaszolt neki. Térdre ereszkedett, s két keze közé vette az állat fejét. Egy ideig csak bámulták egymást, vörös szemeinek fényét vissza verte a farkas kék, fehér árnyakban úszkáló szempárja. Mikor úgy látta, most már ideje emberi alakot öltenie, becsukta szemeit, s kihúzta fejét a lány kezei közül. Kissé hátrált, majd összeszorította pofáját, s megmerevedett egész lényében. Mancsai lassan tenyérré alakulta, ujjakkal végződve, két hátsó lábfeje lassan emberibb lett. Testéről a barna s fekete szőr lassan eltűnt, s helyét bőr váltotta fel. Hosszú pofája rövidebb lett, s emberi arcot kapott. Egy fiúét. Hosszú, barna haja a vállára omlott. Shelandur tudta, még nem nevezhető férfinak. Fiatal volt, de erős. Kissé zihált, de már nem fárasztotta le annyira az átalakulás, mint annak idején. Akkor még nehezen tudta kezelni. Közelebb lépett Shelandurhoz, s kezét a lány nyakához tette.*
- Kész vagyok. Mond, mit tegyek, s én megteszem kérésed. - *Azt várta, hogy Shelandur parancsot adjon. Bármire is, de erre vágyakozik. Teljesíteni akarja minden vágyát, egyben kötelességből, másrészt szenvedélyéből fakadóan, amit a lány iránt érez.*
- Nem a szolgám vagy, hogy kívánságomat teljesítened kéne. De ezt már száz éve próbálom a fejedbe vésni .- * Azzal megfogta a kezét, s elemelte magától, mire a fiú vissza húzta a karját.*
- Nem a szolgád, de a tiéd vagyok. Ameddig élek. Megmentettél, s én viszonzásul az életemet adtam érte. - *Kissé elfordította a fejét oldalra. Farkas alakban gyakran teszi ezt, s Shelandur jól tudta. Túl sokat van másik alakjában, így vannak tulajdonságok, melyeket emberi alakjában is magával hordoz. Lassan száz éve már, hogy megmentette a kínzásoktól, melyeket a hegyekben végeztek el a hozzá hasonló alakváltókon. De nem csupán szeretetből tette. Saját vágyait is kiakarta elégíteni ezzel, s tudta, ez a fiú a legalkalmasabb rá. Bírta a fájdalmakat, melyeket a dagorladi kínzásokkal ejtettek rajta, akár varázslattal, vagy puszta kézzel végezték. De azt azért jobb tudni, Shelandur sosem bírta rá magát, hogy kéjvágyait élje ki rajta. Az egyetlen dolog, amit sosem próbált ki vele. A legérzékibb dolog az egészben, hogy a fiú élvezi, amit Shelandur tesz vele. Nem elég holmi száz év, hogy kioltsa a fiú vágyát, s meggyűlölje a lányt. De maga sem tudja, mennyi idő szükséges ehhez. De az biztos, hogy hétszáz ötven év elteltével sem látott még ilyen erős jellemet, aki a kínok ajándéka után is így ragaszkodna valakihez, még a dagorladi népek között sem. Kivétel önmagát. Ő sem különb, talán ő maga ragasztotta rá a fiúra ezt a tulajdonságát, s még sok másikat is vele együtt. De Shelandur tudta: holmi hétszáz év, alig jelent valamit Dagorlad népének életében. Ezer év elteltével is csak kevesen tekintenek felnőttként rájuk. Bár a legtöbben úgy tartják, nem a kor jellemzi a dagorladiakat, hanem jellemük, kegyetlenségük, s vágyaik hatalma. A gonoszság ízig, vérig bennük él, s ez így megy tovább a következő nemzedékükig.*
- Nem kértem tőled semmit sem érte. Csak megadtam neked a lehetőséget arra, hogy szabadon tehesd, amire teremtettél. A vadászatot falkáddal végezd, s élj akár egy vérfarkas. - *Tudta a lány, hogy szavai az igazságot tárolják, de azt is, hogy a fiú teljes elszántsággal s önként van mellette. Nem bánta, eddig sem volt terhére, s amíg az elkövetkező jövőben sem lesz, vele maradhat. Bólintott egyet, s elindult vissza felé a barlang bejáratához, majd lassan eltűntek a sötétségbe zárva.*

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Vas. Aug. 02 2009, 20:23

*Elérkezett a nap utolsó előtti állomásához, amit eltervezett. Norb Lutam erődjében mindig szívesen fogadták. Ugyanis fogalmuk sem volt arról, hogy ő a Dagorladiakhoz tartozik? Mindvégig azt hitték, hogy egy "egyszerű" mágus, aki Evolyranból elballag olykor és látogatást tesz az erődbe. Persze nem így volt ez. Mindig szemlére jött, hogy ellenőrizze, mekkora sereg tartózkodik itt és, hogy mindig meggyőzze az olyan dolgokról a várkapitányt, amik a dagorladiak javára fordíthatók. Így jutottak egyszer egy csomó élelmiszerhez a dagorladiak. Malow meggyőzte a kapitányt, hogy ne a megszokott úton menjenek, mert ott állítólag dagorladiak állnak lesben. A kapitány volt olyan ostoba, hogy hallgasson rá, így pontosan beleszaladtak a dagorladi sereg kelepcéjébe. A csatában a kapitány is elhunyt, így új kapitányt választottak helyette, aki szintén megbízott Malow-ban. Pedig mennyiszer átverte őt is az ifjú darthar! Ennek ellenére mégis, a mai napig megbízik benne. Sőt, tőle kér tanácsot, ha valamiben segítségre szorul. Így sikerült túljutniuk a váron a dagorladiaknak még úgy fél évvl ezelőtt. De egyszer sem gyanúsították meg Malow-t.
A férfi az emlékek felidézése után csak elmosolyodott, s úgy döntött, most az egyszer nem tér be az erődbe. Most találkája van, és ha elkésik, az nem vet rá jó fényt. Ne mintha oly fényes lett volna. Hisz darthar...Pár pillanat, füstfelhő és már ott sem volt az erődnél.*

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Csüt. Aug. 27 2009, 11:19

*Victor a vár egyik padján ül. Teljes felszerelésben. Rajta fekete köpeny, a csuklya lehajtva. Majd hirtelen feláll, mert egyik felettese jelent meg.*
-Victor... lenne egy kis feladatom számodra.-
*Victor szeméből áradt a gyűlölet. Persze mindenki úgy gondolta, az ellenség iránt érez gyűlöletet.*
-Kész vagyok bármire.-
*Mondta csendes, nyugodt, mégis határozott hangon. A felettese gonoszan elmosolyodott.*
-Remek. A Lélekvesztőben hagytunk egy rabot. Ki kéne kérdezned. Ráadásul sok szerszám ott maradt. Azt vissza kellene hozni.*
-Mi lesz, ha meghal a rab.- *Kérdezi komolyan Victor.*
-Hát akkor ez van. Biztosan meghal. A méreg elöntötte a szervezetét. Pár órája van már csak. De előtte tudj meg minél többet!
-Értettem!- *Majd elindult a helyszínre.*

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Hétf. Aug. 31 2009, 14:52

*Hírtelen hideg lett, és a távolból valami kimagaslott az hó alol.*
-Hát már rég. Talán egy hét.
*Ekkor eszébejutott Alex.*
~Azt mondta háromhét múlva értem jön!
*A nyaklánc, most is a nyakában függött, de nem mert hozzáérni. Arról inkább nem beszélne. még ő sincs tisztában az érzéseivel. felnéz, és meglátja az erődött.*
-Naugye, megmondtam, hogy mindig északnak!-*tört ki belőlle a büszkeség!*

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Hétf. Aug. 31 2009, 15:05

*Az erőd bámulatus volt Lucio számára. Hideg volt, de Lucionak jó a tűrőképessége, szinte észre se vette.*
~Jó ideje húzza már itt Dagorladba. Nem is olyan veszélyes, mint mondják.~
- Igazad volt! -mondta elégedetten.
*Majd összedörzsölte a kezét. Nem sűrűn látott havat, csak a hegyekben, de mindig nagy élmény volt számára.*
- Nos, akkor menjünk beljebb!

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Hétf. Aug. 31 2009, 15:17

*Szinte egyszerre értek a kapuhoz, majd muitán sikerült a kapuőrrel is elhitetni, hogy ők tényleg nem dagorladiak beengedte őket. Akira kicsit fázott, de erre már megvolt a felszerelése. A táskájából egy nem tú hosszú, de annál melegebb kabátot vett elő, és egy pihe-puha hermelinkesztyűt. Mosolyogva fordúlt a fiúhoz.*
-A hermelint, amiből a kesztyű készült, én ejtettem el egy barátommal Akira Painnel. Ha láttad volna,-*Elneveti magát*-Épp Orod Ingor városába igyekeztem, amikor Pain nekem jött. Persze felborultunk, és rá a hermelinre. Szegény, jó nagy álat volt! ő egy gallért, én pedig egy kesztyűt készítettem.
*Közben beértek az erődbe.*

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Hétf. Aug. 31 2009, 15:25

*Sikerült bejutniuk a kapun az őr beengedte őket.*
- Biztos érdekes lehetett, de én most már távozok! Ég veled!
*Majd eltűnt a sűrű erdő mélyén.*

Tárgy: Re: Norb Lutham erődje Hétf. Aug. 31 2009, 15:39

*A lány csak úgy állt az erődben. Lucio kurta köszönése után, mint egy átjárót használva, távozott az erőd másik kapuján. Meg sem pihent. Akira erre megvonta a vállát, végtére is az ő dolga, és bement az erőd belsejébe. Megpihenni, és némi információt szerezni.*

*Már eltelt még egy hét is, mióta valami érdemlegeset csinált Akira Dagorladban. Lúcióval való találkozása után egy igen szép, és rendkívül hosszú vihar tört ki, így nem hagyhatta el a várat. Elősszőr arra gondolt, hogy sebaj, legalább lesz ideje kikérdezni mindenkit Már névről ismerte az embereket, de ennél többet nem tudott meg. *
-Ha fogságba esett, -*Momdták*-Biztos nem erre vitték azok a .. Dagorladiak.
*Érezni lehetett az ellenszenvet, és bár harci kedv is volt katona nem elég, így csak meghúzták magukat, és próbáltak helyt állni ebben a zord időben. Akira épp a kocsmában üldögélt, amit Vili ivójának hívtak. Vili azonban nem volt életben már jópár éve. A lánya vezette helyette az ivót. Akira már nem törődött semmivel. Csak ült egy eldugott sarokban, fejét a kezére támasztotta, és meredten bámúlta az elötte álló korsó sört. még érintettlen volt. Más híjján ezt rendelt, de semmi kedve nem volt meginni. Unott képpel bámúlta ahogy a hab egyre lejjebb megy a pohárban.*

*Hajnalfény hátán ült, és elindult Norb Lutham erődjébe. De ahogy egyre inkább Dagorlad közelébe ért, rosszabbodott az idő. Sötétebb és zordabb volt a táj, a levegő hűvösebb. Bár ez egy éjtündét nem igazán zavar. Sőt. Fatima örült, hogy végre elmehet a napfényes Evolyranból. Talyon lombtünde lévén természetes, hogy szereti a napfényt és a meleget és a világosságot, és hát, hogy meg ne bántsa szerelmét, sosem szól, hogy ő nem igen kedveli ezeket a dolgokat. Bár őszintén szólva már megszokta. Mégis, hűsítő és kellemesebb volt egy kicsit zordabb helyre menni. Levelet hagyott Talyonnak. Így a férfi bármikor felkeresheti őt itt. Eleredt az eső. Fatima fekete köpenyének csuklyáját fejére húzta majd vágtába kezdett. Hamarosan meg is érkezett. Hajnalfényt, a fekete kancát az istállóba vezette, majd betért egy ivóba. Kinyílt az ajtó, ő megállt az ajtóban, majd körbenézett. Majd becsukódott mögötte az ajtó és a pulthoz sétált. Tekintete és mozdulata olyan volt, mint egy szellemé, hosszú szoknyája takarta még lábfejét is. Így a lépésstílusával együttvéve olyan volt, mintha a felszín felett lebegve menne. Tekintete fürkésző, arca mégis nyugodt, de komoly és határozott. A tulajdonos lányhoz fordult, és biccentett.*
-Üdv! Egy pohár vizet legyen szíve hozni nekem!-
*Mondta kellemes lágy hangon. Mikor megkapta, csak biccentett, közben a nő szemébe nézett. Majd el kezdte kortyolgatni a vizet. Megfordult, a pultnak támaszkodott és úgy figyelte az embereket. Remélte, itt mindkét céljára kaphat választ.*

*Akira egyre a sört bámúlta. A nap eleján minden bejövőt megnézett magának, de már egy ideje az sem szórakoztatta. Egy légy szállt a pohár szélére, majd belement, s rámászva kicsin lábaival tartalmának felszínére dörzsölgetni kezdte lábát a sörben.*

*Fatima nem volt éhes, így nem rendelt vacsorát, viszont kedve volt leülni. Volt szabad hely, de mégis úgy gondolta, olyan helyre ül, ahol elbeszélgethet valakivel a kérdéseivel kapcsolatban. Így újra körbenézett, mégis hova érdemes leülni. Szinte mindenki férfi volt. Volt olyan aki eléggé elázott, így az az asztal ki lett zárva. Viszont Fatima felfigyelt egy harcos nőre, aki szemlátomást ember, hogy nagyon unatkozik. És nézi a poharába mászó legyet. Igen, Fatima jól látta, hogy egy légy mászott a sörbe, hisz a tündéknek rendkívül jó a látásuk. Úgy dönt, oda ül. Suhanva elindul, majd megérkezik a nőhöz.*
-Üdvözlöm! Helyet foglalhatok az asztalánál?-
*Biccent majd kérdez. Várja a választ. A nő szemébe néz, arca rezzenéstelen, ugyanakkor nem hideg a tekintete. Semmi nem olvasható ki Fatima arcából és szeméből. Mindig is jól tudta takarni érzelmeit, gondolatait.*

*A légy előbb megmossa a lábát, majd belemártja a habos sörbe kerek szívókáját, és egy jót iszik. Akira ezen el is csodálkozik, hiszen ki látott már olyat, hogy egy légynek izledjen a sör! A légy ivot és felrepülne, de ekkor megmerevenedik, és visszahull az italba lábaival felfelé fordúlva. Akirából ez nem várt reakciót vált ki. Dühösen felborítja korsót, még a szeme is zöldre vált.*
-Ez méreg!-
*Majd egy idegen, láthatóan tünde lép hozzá, bizos látta a jelenetet.*
-Ha akarsz!-*vonja meg a vállát.*

*Mielőtt még odaért volna a nő felborítja a sört és kiabál. Fatima összehúzza a szemöldökét. A "nyugodtan üljön csak le" egy kicsit más verzióban érkezett felé. Ez fel is háborította a nőt.*
-Nem... nem muszáj leülnöm! És mégis, hogy képzeli, hogy ilyet mond az italra, amikor az a kedves lány töltötte magának és egyedül kell ellátnia az ivót. Ilyen hálátlan emberek miatt nincs is értelme ilyen helyen dolgozni. Inkább köszönné meg neki a munkát, amit az ittlévőkért tesz!-
*Mondta halkan de nyomatékosan, de érezhető volt a felháborodás. De igyekezett úgy nézni, hogy nem a nőre dühös, hanem arra, amit tett. Persze hátán ott volt a tegeze és az íja. Valamint titkos helyeken a tőrök. Illetve tarisznyája, amiben a kis lant feküdt.*

//Időntúli//

*Teljesen unott, de egyben haragos képpel bámult rá a lányra.*
-Megérkezett Miss Jóakarat, aki az „igazságosság” szinterére lépve azthiszi, hogy kioktathat mit csináljaks mit ne! Mert úúgy jó!-*közben felált, maga után lökve a székét.-*De én nem kérek belőlle! …ha már itt van, -*vitte feljebb a hangját, és gúnyos mozdulatal a székére mutatott.*-ne ülljön vizes székre.
*Majd kiviharzott, az ajtó még sokáig lengett utána. Valahol a másik oldalon egy törzsvendég véleményt formált, elég hangosan ahhoz, hogy a tünde meghallja, bár csak az ülőtársának mondta.*
-Serencsétlen!-*ebből nem derült ki, kire gondolt, de talán ez egyértelmű*
*A csaposon, aki egyben a tulajdonos nő, látszott, hogy infórmációval bír.Ha Fatima oda megy biztosan el is mondná.Akkira a lehűtés reményében rohant ki, de nem volt elég a fagyos, havaseső. Meg sem állt, egy a közelében lévő toronyig. Egyből odaérve belecsapott tiszta erővel. Megláttszott az ereje, a tégla jópár centivell beljebb ment. Véres nyomott hagyva a kezével, Akira a másik, jobb karjával nekitámaszkodott a toronynak. A fejét is odatartotta, jólesett a hideg fal. Ekkora teljesen elázott, de nem foglalkozott vele. Mozdulatlan lett, bal keze furcsán lógott, ujjait nem engette ki. Majd Akira Angel elkezdett sírni. Most nem szégyelte könnyeit, úgysem folythatta el, így hát szabadjára engette.*

*A válasz olyan volt, mint az első megnyilvánulása a nőnek. Fatima megint összehúzta a szemét, de nem válaszolt. Utánanézett a nőnek, de már lágy arccal és nem haraggal. De eszébe sem jutott volna megállítania a nőt. Kicsit sajnálta, hogy rögtön az első beszélgetés ilyen sikeres volt, de hát mit lehet tenni, ha ilyen bunkó az a nő. Igaz, ami igaz, Fatima is kicsit felháborodott, nem szokott így viselkedni, bár a pár nappal ezelőtti incidens még mindig benne volt. Orwellben nagyot csalódott. De ez most mindegy is. Egy ember beszólt, akire csak szúrós szemmel nézett, de tovább nem is foglalkozott vele. Fatima odament a pultos nőhöz.*
-Tud valamit erről a nőről?-
-Hogyne. Akira Angel a neve és egy jó pár napja itt van. Talán van két hete is. De senki sem tudja, mért van itt. Nem sokat mesél magáról.
*Válaszol a nő, Fatima komolyan és érdeklődve hallgatta őt.*
-Értem. Köszönöm! Esetleg tudja, hol lehet jelentkezni katonának?-
*Ezt a kérdést mindenki meghallotta majd minden arc felé fordult. De a pultos szólalt meg.*
-Öhm... biztos benne, hogy itt akar dolgozni? Ez egy nagyon veszélyes vidék.-
*Fatima rezzenéstelen arccal válaszol.*
-Hisze ön is itt van. És ezek az urak és hölgyek is itt vannak. Nekik nem veszélyes ez a hely?-
-Mindenkinek meg van az oka, hogy mért van itt. Szinte senki sem marad itt harcolni. Csak átutazóban vannak. Én meg... addig nem vagyok bajban, amíg nem harcolok. És úgy érzem... itt a helyem.-
*Fatima figyelmesen hallgatja.*
-Ez nagyon szép és nemes dolog öntől. Higgye el, nekem is meg van az okom, hogy ide jöttem, de maradnék is, és itt kívánkozom megvédeni a Birodalmat.-
*Fatima arcán az őszinteség és elszántság látszott, a pultos lány nem tudott ellene mit mondani.*
-Rendben. Holnap reggel eljön egy férfi, mindig ahhoz az asztalhoz ül -*egy sarokasztalra mutat* -ő nála jelentkezhet. A neve: Eagle.-
-Köszönöm! Szeretnék kérni vacsorát.-
*A nő elé rakta a mai menüt, Fatima pedig leült ahhoz az asztalhoz, ahol még Akira ült, pontosan az ő helyére. Neki állt a vacsorának. Talán még örült is volna, ha a nő visszajön.

*Akira nem nyugodott le, de nem akart már kint ázni, nem mintha számítana valamit, hiszen bőrig ázott. Ugyanazzal a dühvel nyitotta ki az ajtót, mint mikor kiment. Egyenesen a pulthoz robogott. Már nem látszott rajta sírása. Még piros sem volt. Ezt az egyet jól tudta palástolni. Odaállt a nőhöz és egy határozott mozdulattal az újabb sört kérte.*
~Méreg!... jót fog tenni!-*gondolta kis iróniával. Azzal egyhuzamra kiitta a korsó sört. Jobb kezével markolta meg. Elég furcsa látványt nyújtott, ahogy véres, láthatóan törött ujjaival fogja az üveget. Megitta, és lecsapta a z asztalra, majd a tündét figyelte, ahogy a menübe burkolódzik. De nem sokáig ért rá, a kezébe belenyilallt a fájdalom, és csak ekkor eszmélt rá, mit tett odakint. Most szidhatta magát, késő volt. Hogy fáslizza be mind a négy úját? Felsziszent, de a nyilalás eltűnt idővel, és az enyhébb, bár állandó fájdalom jelentkezett.*
~Ez így nem jó. Valamit kell tennem.-*de most mégsem az foglalkoztatta, a pultoshoz fordúlt. Átgondolt mindent, és nem apjáról hanem Dagorladról kezdett faggatózni.*
-Mikor volt itt utoljára dagorladi támadás?-Nem mérgesen, vagy dühösen csengett a hangja. Teljesen normálisnak hatott, de ha valaki megnézte a hozzá tarrtozó arcot, nem hinné el, hogy a kettő összetartozik. Szeme zölden villogot, szája görcsösen öszerándult, és az arcvonásai pattanásig voltak feszülve. Bármelyik pillanatban ugrásra késznek látszott, és ez nincs is messze az igazságtól. akira nem nézett a nőre, egyre az ismeretlen elfen járt az esze. Őt nézte, de maga sem tudta miért érdekli ennyire.*

*Úgy eszik, mint egy úri hölgy. Tökéletesen tudja, hogy kell használni a kést és a villát. Néha iszik egy kis vizet, majd folytatja az étkezést. Kint villámlik. Vihar van. Akira ismét bejön, vagyis beront és kér egy korsó sört. Fatima szeme sarkából figyeli a lányt. Össze is húzza a szemét a lány szeszélyes viselkedése miatt. Majd újra az ételre nézett.*
~Ezt a nőt nem igazán nevelték meg. Pedig nem járt volna rosszul vele.~
*Érzékelte, őt is figyeli Akira. Néha rápillant, de ezekben a pillantásokból semmi sem olvasható ki. Sem az, gyere ülj le az asztalomhoz, sem az, hogy nem akarlak látni, sem az, hogy nem érdekelsz. Egyszerűen semmi. Éles szeme azonban a lány szétroncsolt kezére pillant. Akira lehet, hogy észre is veszi. Teljesen mindegy. Nem Fatima hibája... nem is az ő dolga. Így, mintha mi se történt volna, folytatja az étkezést. Többet nem is tekint a nőre.*

» 3. Dragolradiak titoks erődje