Norb Lutham erődje

*Lassan talán elérik az emelkedő tetejét, s megkezdhetik a felkapaszkodásukat az erődbe. S ezt szó szerint kell értelmezni a terp elég nehéz, a lovakat hátra kell majd hagyniuk mert nem tudnak mit kezdeni velük, lóháton nemjutnak fel az erődbe. Pillantását visító hangok és fájdalmas vonyítások állati hangok vonják el. látja amint rengeteg állat vesz oda tőlük kissé távolabb s az orkok s trollok létszáma sem csökken sokkal. ~ mi a fene van ott? ~ gondolja összevont szemöldökkel, s mikor jobban meresztgeti szemét meglátja Valériát kinek állása nem valami stabil.*
- Arra!-*üvölti s mutatja egyben.*
- Hozzátok ki Valériát! - *adja a seregnek az utasítást, persze nem az egész főt vezényeli oda csak a harmadik sort. Épp fordulna vissza mikor nyílzápor éri az első sort s sorba esnek el harcosaik.*
- Páncélt! Szorosan egymás mögé!-*adja az utasítást, megtámadták őket, az erődtől igen csak távol vannak még s azt sem tudja mi van a völgyiekkel.*

~Mi a nyavaja folyik itt? Miért nem tudok tökéletesen uralkodni a testemen?~
*Ezeket az aggasztó gondolatokat viszont nem közvetítette lovasának.*
~Érted bármit megtennék kislány! Bármit... Akkor is, ha tengernyi ork torkát kell átharapnom egymagamban.~
*Nehézkesen, de a tünde felé vette az irányt, s karmait kicsit megmozgatta, hogy eléggé ruganyosan tudja fölkapni a nőt az ellen közül.*

*Csüggedten konstatálja, hogy az állatok lassan elfogytak körülötte, s segítségére érkező főnix is elhamvadt.*
~Varázslattal nem megyünk semmire. Körülvettek, s nemsokára már csak emléke marad evolyrani Valeriának... De ha itt kell elhagynom ezt a földet, akkor nem fogok egyedül menni!~
*Összeszedi minden erejét, s a régi szép napok aranyszínű fényére gondolva újabb energiát ad fáradt tagjainak. Bár varázslat itt nem működik, az elf test sokat kibír. Magában hálát adva, hogy legalább a vértjét felvette, óvatosan lavíroz a küzdők között. Egy halott birodalmi lovag kezéből kiveszi a kardot és egyre dühösebben kezd utat vágni magának.*
~Minél előbb a várba kell érnem, vagy valami védett helyre, mielőtt teljesen elfogy az erőm. Még jó, hogy csak megfigyelni akartam a csatát, hogy később balladát írjak róla...~
*AZ utolsó pillanatban bukik le egy elhullott troll hatalmas teste mögé: elhúz egy csóva a feje mellett és irtóztató dörrenéssel csapódik be nem messze tőle. Tágra nyílt szemekkel figyeli, amint repülnek a levegőben a különböző testrészek és hullák. Vár egy pillanatot, s amint magához tér, észre veszi, hogy a troll dög teste viszonylagos biztonságot nyújt. Halkan füttyent egyet, majd szélsebesen lő ni kezdi nyilait az alkalmi sánc mögül.*

*Amara íját szorytva fogta a kantárt is másik kezével, s úgy haladt Dyora úrnő mögött. Úgy tűnt, hamarosan hátra kell hagyniuk lovaikat, ha tovább szeretnének haladni. Márpedig tovább kell. Eközben az úrnő kiadta nekik a parancsot, hogy menjenek és mentsék ki Valeriát. Amara megsarkazza a lovát, de az nem akar tovább menni. A tünde nem habozott. Leugrott a lóról, s úgy kezdett el futni. Közben nyílzápor érte az első sort. Páran már meg is haltak. Eközben ő csak futott és futott Valeria felé. Majd megállt egy helyen és célba vett egy orkot. Kilőtte nyilát, s feszülten figyelte, célba talál-e nyilával. Eközben újabb nyílzápor suhogott el felette. Az egyik nyíl majdnem el is tallta, mellette fúródott a hóba.*

*Amara nyila egyenesen az eggyik ork torkát szurt át ami össze is esett mint a zsák, Valeria eközbe egyre gyengül úgytűnik annál a sáncnál tovább nem tud menni bár az ijj pár orkot eltaláln. Meg se kéne próbálni a tovább haladást mert Meghalhat. Az ellenfél ott több ezres közbe Dyora parancsára a harcosok is támadni kezdenek, a gyűrű hátát sikerül is áttörniük bár ők is estek áldozatul. Páran ott is maradtak vagy egy troll csapta agyon őket vagy nyilak. Persze a pajzs felhúzással több élete is megmaradt de így is estek áldozatok. A sárkányok csak mégjobban kezdenek megőrülni az összes .... Mintha hallanának valamit .Valamit ami vadítja őket. Az erődbe viszont most nyílt egy kis ösvény a hullák szegte úton úgytűnik hogy az Evolyrani seregnek siekrült ketté vágni őket de nem sok ideig most kéne megmászni a hegyet....

*Ofimys válasza nem volt megnyugtató, s csak még jobban megijesztette az ifjú lányt. Alig bírt már kapaszkodni. Mikor a sárkánya fejtetőre fordult, nem sok híja volt, hogy leesett Kress. De aztán valahogy visszafordult, de az a másik sárkány csak közeledett feléjük. ~Ofimys, kérlek! Ne hagyd el magadat, kérlek! Nem halhatsz meg! És én sem! Ofimys...~ Kérlelte Kressara. Szívverése felgyorsult, s azt sem tudta, mi is történik odalent. Csak magára és a sárkányára tudott gondolni. Nagyon félt attól, hogy ez lesz élete utolsó repülése.*

*Hálás szívvel veszi észre Amarát, amint a segítségére siet, így aztán úgy dönt, hogy megpróbál a troll hulla mögött maradva lövöldözni.*
~Így is jó, olyan, mint egy páholy... csak azt tudnám, hogy mi veszi el az erőmet. Mintha a mágiámmal együtt a testem is elerőtlenedett volna.~
*Reménykedve nézte az erőd felé megnyíló kis csapást és izmai már lökték is volna a kapu felé, de aztán csüggedten ült tovább a troll-fedezékben.*
~Ezt nem élném túl... Itt maradok hát. Igaz, nem szokásom, de úgy látszik, lesből kell támadnom.~
*A trollba fúródott nyilakat kiszedve jutott pár plusz vesszőhöz is, így egy kicsit odázhatta a véget. Mivel viszonylag védett helyen volt, így lehetősége nyílt a pontos célzásra és segítségképpen az utat tisztította az előrehaladó evolyrani csapatok körül.*

*Egyre lejjebb ereszkedett, de az a fekete sárkány is így tett. Tehát még mindig életveszélyben voltak. De Ofimys egyszerűen nem tudott mit kezdeni magával. Valamiféle bénító hangot hallott. De nem tudta, honann jöhet. Nagyon rossz érzéseket keltett benne mindez, de megőrizte hidegvérét. Tudta, hoyg meg kell védenie lovasát mindenáron. Csakhogy nem tudott semmit sem tenni. És most ráadásul még zuhanni is kezdett, mivel szárnyaival nem tudott csapkodni. Forgott a levegőben egyszer-kétszer. Teljesen irányíthatatlanná vált testtel zuhant, hátán Kressarával és az a fekete sárkány már alig volt tőlük pár száz méterre.*

*A páncéll alakzattol nem sokat lát, hisz ő is tartja maga elé, hogy legyen mi mögött meghúzódjon. A pokolba jöttek, egyenesen a közepébe. Kevesen vannak s folyamatosan vesztik el a harcosokat,mire talán talán elérnek az erődig, számuk jelentősen megcsappan. Amint leereszti páncélját látja hogy egy tündéje Valéria felé tart többed magával, remélhetőleg sikerül elérniük a nőt. Mindeközben lemászik lováról ki zavarodva nyerít s ágaskodik fel a levegőbe, végül elillan mellőle.Íjával támad, csak akkor ló ha biztos, nem engedheti meg magának s senki más a pazarlást. Amint biztos a célbot csak is fejre támat, esélye ne legen a dögnek a túlélésre. Nyila így egy ork nyakába fúródik, de nem foglalkozik vele, hisz szinte lassan ellepik őket, így folyamatosan tüzel. Mivel közelharcban vannak íját pillanatokalatt visszateszi hátára s kardot ránt. Szinte futva gyilkolássza s mártja meg kardját a csúfokban, harci kiáltás hagyja el ajkait akárhányszor lesújt. egy pillanatra felnéz, az állapot katasztrófális. Gyorsan felméri a terepetmikor látja hogy most jött el az idő. Felemeli kardját és elüvölti magát.*
- Az erőd felé! Az erőd felé!-*miközben ő is arra tart, szüntelenül hagyja maga mögött a halott orkokat és trollokat. Néha felpillant a feje füle s látja hogy valami nincs rendben a sárkányokkal alovasoknak igen cska meg kell küzdeniük a kezelhetőségükkel.*

*Úgy tűnt, hogy sikerült lelőni egy orkot, de mit ért vele. Hiszen ott volt még egy csomó. És trollok is voltak, meg mindenféle szörnyetegek. Eközben Valeria keservesen lőtte nyilait egy döglött trroll teste mögül. Amara látta, hogy egyedül maradt a terepen, ezért visszafutott Dyora úrnő alakulatához, s bebújt a pajzsok alá. Lassan haladtak felfelé a hegyen, de legalább haladtak valamennyit. Ekkor Amara ismét kitört a pajzsok közül, hogy körülnézzen. Úgy tűnt, hogy sikerült rést ütniük az ellenség seregén. Ez esélyt adhat nekik arra, hogy az erődbe juthassanak az evolyrani csapatok. Amara nem is habozott, bebújt egyik társa pajzsa mögé és onnan lőtte ki nyilait, miközben próbáltak egyre közelebb jutni az erődhöz, ami nem volt egyszerű feladat.*

*A sereg mindenközbe lassan lassan megy felfelé a hegyhez VAleriát egy fiatal ember lovag fogja meg és segít bemenni vele az erőd kapuján bár kemény áldozat. Két társát emiatt lőtték le. Minden esetre lassan egyre feljebb és feljebb halad a csapat. A sárkányok is mintha be akarnának jutni. Az erőd nagy tehát elférnek. Nemsokára ahol az előbb ők voltak most már ellenség van. A kapukat kinyitják majd egy lovag néz ki rajta. Talán tünde*-Gyertek be ameddig lehet ezek a dögök körülvették két napja az erődöt és se ki se be. Marha sokan vannak*mondja közbe feltárul a kapu. Ideje bemenni.. Ahogy a csapat beér a kaput le is zárják. Kicsit nagyobb bent a csend..*

*Ofimys egyre irányíthatatlanabbá kezdett válni, s Kressara sem tudott semmit sem csinálni. Teljesen kétségbe esett. És az a fekete sárkány pillanatokon belül eléri őket. Vajon tényleg így lesz vége ennek a barátságnak? A lány könnyei már potyogtak, s alig látott valamit. ~Ofimys...tudnod kell, hoyg amióta a lovasod lettem, nagyon is szeretlek téged, jobban mindenkinél. Kérlek, egy utolsó erőfeszítésként próbálj meg kitérni a sárkány elől! Nem szeretném látni, ahogy meghalsz. Inkább halok vele és zuhanok a hóba, mintsem azt lássan, hogy egy fekete sárkány harapja ketté a torkodat....~ Erősen kapaszkodott, de már csak elmosódott dolgokat látott. Aztán egy nagy lökést érzett, s minden elsötétült.*

*Mintha versenyeznének az idővel, mi nincs is sok. Haladnak felfelé most már az erőd felé, az utuk tiszta csak igyekezniükkell. Néha néha hátrapillant, s látja hogy hátulsól is bevették őket, szinte tolják őket a Dragorladiak.*
- Igyekezzünk!-*kiáltja, hangja kissé elkeseredett, sok harcost vesztettek már most el, s még el sem érték a falakt. Remélhetőleg felfedezték érkezésüket, mert a kapu kinyílt s elállt az útból hogy beengedje a harcosokat,mindegyiket megérintette ki az ő oldalán halad s egy segítő mozdulattal betessékelte őket. mikor mindannyian betértek, az ajtót segédkezett bezárni majd háttal nekidőlt s lehunyta szemeit. Arcát vér fedte, a meggyilkolt trollok és orkok kifröccsenő vére volt ez, mi passzolt vörös hajához. A csend zavarta fülét s kinyitotta pillját.*
- Hogy állunk?-*bár hallotta az imént a sráctól még egyszer hallani akarta, Közben elindult a várfalra, de hátrahyagta még a harcosok dolgát.*
- mindenki helyezkedjen el. íjászok elől fennt a várfalon és a tornyokban, segítők hátul, kardosok a kapu elé!

*A sárkány nem tudott mit tenni, akármennyire is szeretett volna. Már ő is nagyon zaklatottá vált. Főleg lovasa szavaitól. ~Jaj, édesem! Én nem akartam, hoyg így legyen vége...és most sem akarom! De egyáltalán nem bírok megmozdulni. Nem tudom, mi ez, de valami furcsa hangot hallok. De nem érdekel! Akkor sem hagyom annyiban! Nem engedhetem, hogy meghalj!~ Erőlködött, de nem volt semmi eredménye. Szinte teljesen megbénult. És a fekete sárkány pedig pár másodperc múlva odaért hozzájuk. Elkapta Ofimys nyakát, s belemélyesztette fogait. Ofimys hatalmasat üvöltött, de tehetetlen volt. Eközben odalent kinyitották az erőd kapuit, s ők nem is voltak olyan messze tőle. Ofimys látta ezt, de akkor sem tudott mit tenni. Csak üvöptött, de másra nem volt képes. De úgy látszik, ez is elég volt. Ugyanis a fekete sárkány elhajította őt lovasával együtt. S szerencséjükre pontosan úgy zuhantak a hóba, hogy becsúsztak az erőd kapuin. Igaz, hogy jó pár harcost elvittek, de bent voltak. Ofimys nyakából ömlött a vér....már üvölteni sem tudott. Ott feküdt tehetetlenül...*

*Elkeseredve látta, hogy megmentője mellől két társát kilőtték. Nem akart több halált maga miatt, így aztán ahogy bírta, szedte a lábát a többiekkel együtt. Kitárult előttük a kapu, s betódultak rajta. Könnyes szemmel nézte végig a kimerült, az ellenséghez képes oly apró sereget. Dyora úrnő elé járulva fejet hajtott, majd egyszerűen csak egy mondatot mondott.*
-Várom a rendelkezéseidet.-
*Körbenézett, s jobb híján egy nagy hordónak támaszkodott. Ahogy a lábával ütögette a hordó oldalát, érezte az avas olaj szagát, s egy ötlet villant az agyába.*
-Talán, ha... kellene valami kanóc, meggyújthatnánk, és ledobhatnánk közéjük...-
*Egy arra haladó lándzsással közölte ezt, aztán már iszkolt is a torony felé, ahogy az úrnő utasította őket.*

*Amara sietősen haladt a páncélok védelme alatt. Úgy tűnt, hamarosan be fognak érni az erődbe. De sajnos hátulról is támadták őket. A tünde szívverése még gyorsabb lett, s még gyorsabban kezdett el lépkedni, hogy minél hamarabb az erődben tudhassa magát. Ez sikerült is. Egy-két perc múlva bent voltak az erődben. Mikor épp csukták volna a kapukat, egy hatalmas sárkány esett be rajta egy csomó harcost letarolva. Sebesült volt, s a lovasa sem volt a legjobb álapotban. De Amara most Dyorára figyelt. Amint az kiadta a parancsot, a lány felszaladt a várfalra, s onann kezdett bele veszedelmes nyilai kilövésébe.*

*A sárkány és lovasa elég rossz állapotba van úgytűnik de még él*-Hozzátok be őket*mondta a várkapitány az emberinek úgytűnik a lány és lovasa kikerült a támadók hatásköréből viszont vészes hogyha eljutnak arra a részre az ellenségeik akkor vége lehet. Közbe úgytűnik a falakról megint nyilaznak Amara talál is orkokat de azok csak hömpölyögnek lent a mélybe.

A várkapitány Valeriara néz*-Van elvileg katapultokhoz használjuk és lövünk közéjük de túl sokan vagyunk. És van egy Ork sámánjuk. Valahol a túloldalon nem látni rá innen. De bénítja a varázslatokat de ami a legrosszabb .Shädrug vezeti a DAgorladiakat, pár óra ha így haladnak elérik a várfalat. Fogynak a készletek*mondja majd kardjára támaszkodik*-Pár sárkánylovast kiküldtünk de nem jöttek vissza. .........

*Érezte, hogy Nexus egyre inkább elveszti teste fölött az irányítást. Látta azt is, ahogy egy lovag kimenekíti a tündét, így azt utolsó pillanatban sárkánya tudatába üvöltötte:*
~Emelkedj!~
*Nexus reszketett, de végül egy bődületes üvöltés közben csapott egy hatalmasat szárnyaival, melyek oly közel voltak már a talajhoz, hogy a gigászi testrészek több trollt, és orkot is agyon nyomtak. Szépség szorosan a sárkány nyakához hajolva, behúzott nyakkal, és bőszen imádkozva az istenekhez, nézte, ahogy egyre magasabbra emelkednek.*

*Amint kinyitotta a szemét, azt látta, hogy Ofimys vérzik, s éppen behúzzák őket a falak mögé. Kress nem is habozott, azonnal leugrott a sárkány hátáról és odaszaladt a sebéhez. Csak úgy ömlött belőle a vér. Úgy tűnt, nagyon súlyos a seb. A lány csak térdelt ott, s sírt. Ráborult sárkánya véres nyakára, s sírt. ~Nem, akarlak elveszíteni, Ofimys! Nem! Nem veszíthetlek el!~ Teljesne maga alatt volt. Sárkánya nagyon rossz állapotban volt. És rádadásul eddig még csak nem is válaszolt. Valami nagy baj történt vele. De Kress nemt tudta, micsoda, mert elvesztette egy pillanatra az esméletét, mikor zuhanni kezdtek. Körülöttük nyüzsgő tömeg volt. Mindenki véres volt. Szörnyű látvány volt ez.*

*Nexus minden erejét bevetve győzte le azt az átkozott hangot, mely még most is bénítóan lüktetett tudatában, kissé elnyomva lovasa hangját.*
~Igyekszem... De az erőd irányába képtelen vagyok tovább haladni, mert nem vagyok képes uralni a testemet.~
*Távolodott a seregtől, mely az erőd felé mozgolódott. Néhány perccel később, amikor már ellenséges szem nem láthatta, megkísérelte a leszállást egy erdő szélén. Ez csak második nekifutásra sikerült. De akkor is lent voltak. Nexus remegő teste a földre rogyott, és reszkető szemhéját lehunyta, mikor Szépség leszállt róla, s feje mellé sétált.* Talán itt egy ideig biztonságban lesznek.*

*Felfelé tart a várfalra, mikor Valéria alakja állja útját.*
- Örülök hogy egyben vagy!-*jegyzi meg a főtanácsosnak kissé merész volt cselekedete, de megérti.*
- Tégy belátásod szerint...úgy tűnik a mágia használata csak erőnket meríti sokat nem érünk el vele. Puszta kézzel kell védenünk az erődöt.-*azzal biccent neki egyet s felkapaszkodik a várfalra. Kezét a falnak támasztja s úgy nézi a rajtó ellenséget, kik az erőd lábánál szerencsétlenkednek kisebb nagyobb sikerrel. ~ Végünk van. Kevesen vagyunk, s ide is be vagyunk szorulva. ~ szemöldökráncolva nézi a orkok s trollok hadát, miközben agyal. Ki kéne törniük...de hogyan?*

*Sikeresen behúzták testét az erődön belülre. De Ofimys érezte, hogy nagyon megsebesült. Érezte, ahogy a vér végigcsorgott nyakán. Érezte, ahogyan lovasa aggódik érte. Érezte, ahogyan megérinti sebét. Érezte, amint Kressara könnyei sebét marják. De mindez nem érdekelte. Tiszta szívéből szerette lovasát, s tudta, hoyg most egy ideig így biztonságban lesz. Ennek örült. Bár tudta, hogy súlyos a sebe, mégis megpróbált megmozdulni, ami sikerült is nagy nehezen végre. Csak annyit tudott tenni, hogy mindenkit összefröcskölt vérével,a mint odabújt Kressarához. ~Ne aggódj miattam! A lényeg, hogy te biztonságban vagy!~ Üzente, azzal lehunyta szemeit, s mély levegőt vett. Nem érezte jól magát egyáltalán. Agya ki-kihagyott, d emég küzdött az életéért. Nem adta fel ily könnyen.*

*Megütközve hallgatja a várkapitány szavait.*
~Ork sámán! Ezért nincs mágiánk, a kis piszok elszedi tőlünk, hogy erősítse a sajátját! Jaj, fenséges istenek, mi az, amivel egy orkot ki lehet akasztani, csak egy pillanatra is?! A fájdalom nem hat rá, félni sem nagyon szokott, csak a sárkányoktól... és ... a tisztaságtól. Valami kell. Talán ha egy sárkány lenne, és... Nem, levadásznák... azt mondta, a túloldalon van.~
*Őrült iramban kezd rohanni az erőd támfala felé, és közben bőszen reménykedik, hogy talál valamiféle lőrést. Szerencséje van: ha nem is lőrést, de egy fal kiszögellésében észrevesz egy ősöreg katapultot. Magához int egy íjászt, s míg a férfi a fal védelmében az orkok tábora felé irányítja a szerkezetet, addig Valeria gyors mozdulatokkal a bőrtömlőjébe tölti az egyik olajoshordó tartalmát, majd lemondó sóhajjal egy maréknyi apró követ dob utána. Pár pillanatig gondolkodik, és arcán egy gonoszkás mosollyal előráz a tegezéből egy kis zacskót.*
~Sárkány kellett nektek? Akkor most megkapjátok, egy kis tűz kíséretében. Mágia ide vagy oda, ha tűz éri a sárkánypikkelyt, bizony meglepődik az emberfia.~
*Erősen beköti a kis iszák száját, majd hozzáerősíti azt a kilőni kívánt kőgolyóbishoz. A férfival vállvetve még utoljára beigazítják a katapultot. Valeria célzásra emeli az íját, és amint kiröpült a golyóbis, nyilának hegyével a rákötött bőrtömlőt célozza, majd kilövi a nyilat.*

*Amara egyre csak lőtte nyilait, de azok már fogyóban voltak. És az elesett orkok helyére újak és újak érkeztek. Mintha annál többen lennének, minél többet ölnek meg. A tünde már teljesen elfeledte minden félelmét, s csak lőtt és lőtt. Tudta, hogy itt az érzéseivel nem megy semmire sem. Hidegvérrel kell harcolnia, s nem habozni. Sem hibázni. Ugyanis akármelyik hiba felérhet egy végzetes hibával is. A mellette lévőt éppen ebben a pillanatban lőtték le. Amarta ezt látva lehajolt egy pajzsért, amit a szomszédja ejtett el. Maga elé helyzete a várfalra, így volt egy kis védelme. Bár ez nem sokat segített. Az orkok serege egyre közelebb ért a falhoz és ők idebent tehetetlenek voltak ez ellen.*

-Jó kérdés de nincs sehol se kiút*-VÁlaszolja a férfi Dyora-nak A sárkányt és a kintmaradt lányt behozzák a katonák valahogy bár elég nehézksen és a sárkány mozgatásához kötelet is kellett használniuk a végén sikerül mindenkit bemenekíteni a várba . De éppen amikor a többiek a lőréshez mentek volna a fal irtózatos erővel robban be, a tűz nem kint hanem bent gyulladt be az erődbe. Bár lehet még feljebb jutni de akkor a vár odaveszett. Két lehetőség van itt maradnak és kitartanak. Mert az orkok most megindultak felfele vagy elhagyják az első szintet*-A felső szinteken át eljuthatunk a hegyekbe de nem tudom mennyire örzik*mondja a férfi* Eközbe lent a völgybe pár parányi pont mozog úgytűnik hogy jóval az ellenség mögött vannak bújva bár semmi esélyük sincs de ők már nem jutnak fel a várba. Kéntelenség. Viszont egy erősebb ork csapat kíséretébe ott halad el maga az ork vezér is.....

*Kressara halványan elmosolyodott, mikor sárkánya hozzábújt. Nagyon jól esett neki. De akkor is tudta, hoyg nincs idő erre. Felemelte fejét, elfésülte arcából véres haját, majd kiabálni kezdett.*
-Gyógyítók! Gyógyítók! Hol vannak már a gyógyítók???
*Ez jogos volt, hiszen már régen odaérhettek volna. Kressara nagyon aggódott, de neki nem volt varázsereje. Bár ahogy tapasztalta a többieknek, kinek van sem sikerül varázsolni. És ekkor berobbant a fal. Kresarára és sárkányára törmelékek hullanak. Káosz van mindenütt, s az ellenség pilanatokon belül bejut. Most mi lesz velük?*

*A gyógyítók sehol sem voltak. Kressara hiába kiáltozott. És különben sem értek volna velük semmit sem. Ofimys érezte, hogy ereje elhagyja testét. Szorosan hozzábújt lovasához, s utolsó erőfeszítéseket téve próbált megmozdulni. De ekkor nagy robbanást hallott. Berobbant a várfal. Nagy törmelékdarabok hullottak rájuk még több kisebb sebet ejtve Ofimys testén. A sárkány tudta, hoyg nincs kiút. Hacsak fel nem tud ismét szállni. Különben meghalnak mindketten. De erre akkora volt az esély, mint arra, hogy most rögtön meghal az összes ork. Ofimys keserves sírást hallatott. Azt remélte, valaki végre foglalkozni hajlandó velük.*

*Aggódón hajol a sárkány fejéhez.*
~Jobban vagy Nexus?~
*Ezt azért kérdezte, mert mióta leszálltak, és ennyire eltávolodtak a harcmezőtől, úgy tűnt a sárkány minden pillanatban vissza nyer valamennyit az erejéből. Végül kinyíltak szemei. Szépség megkönnyebbülten csimpaszkodott a nyakába.*
~Féltem, hogy komoly bajod esett...~
*Elhúzódott, majd alaposan körül nézett, nehogy valakik meglepjék őket. De nem látott senkit a környéken. Ráadásul a domborzati viszonyok takarásban tartották a kissé távolinak tűnő erődöt, s az ellenséget.*
~Mit tegyünk most? Mostanra mindenki bemenekülhetett a várba. Mi meg idekint maradtunk.... Ha van ötleted, hogyan segíthetjük a többieket, akkor vevő vagyok rá.

*A gondolatok csak úgy cikáztak a fejében,minden lehetőséget megforgatott meghányta megvetette. A várkapitány szavaira megrázza a fejét. *
- Nem, maradunk! Ha oda az erőd biztos, nyílt utat biztosítunk az ellenségnek. Itt maradunk, itt kel megtartanunk a fala...-*ekkor a robbanás elérte őket is, meg kellett kapaszkodnia hogy ne boruljon el, por szállt fel a hideg, eleddig tiszta levegőbe. A tűz mely belobbantota az erdőt viszonylag gyorsan terjedt. ekkor valami az eszébe villant.*- Gyerünk most! Egy robbanó dolgot tegyenek a szénagörgetegekbe s a berobbant résen engedlyék útjára! Csak van valami robbanásra alkalmas dolog az erdőben...,-*tekintett kérdően a várkapitányra, miközben íjához nyúlt s sorban lőtte ki a nyilakat a berobbanó fal felé közeledő orkokra.*
- Gyorsan csinálják!-*búzdította a kapitányt, majd figyelmét visszafordította a lyuk felé s sorozatban döntötte ki az ellenség beáramló sorait.*
- Még nyilat! Hozzanak nyilakat!

*Nemsokáig húzta azzal a pajzzsal. Ugyanis sikeresen berobbant alatta a fal, így a törmelékekkel együtt ő is leesett a mélybe. Pár kődarab ell is találta. Szerencsére nagyobb baja nem esett, de nem is volt a legjobb állapotban. Homloka felrepedt, kezéből is folyt a vér. A többi harcost követve feljebb kezdett futni. Nem látott szinte senkit sem. Csakis vért és vért. Vetett még egy pillantást a sárkányra és lovasára, majd Dyora úrnő t kezdte el szemeivel keresni. Közben háta mögül már közeledtek az orkok. Pillanatokon belül meg fognak érkezni és akkor nem lesz kegyelem.*

» 3. Dragolradiak titoks erődje