01. Belhan-tenger Keleti Szeglete

Vendég

A hosszú út során kimerülve,de egyben izgatottan lépett Hermerys az új földre hol új barátokra tehet szert s új kalandokra .
Meglát egy világító tornyot hol látta hogy megbujík egy kevés fény és ott eligazíthatják hogy merre menjen tovább s hol huzhatná meg magát az éjjel.
~Nagyon elfáradtam ebben a kimerítő,hosszú úton!Remélem a világító toronynál kapok segítséget!~S ezzel a gondolattal el is indult a torony felé ,útközben nem tudott betelni a csodától amit Evolyranban lát ,s ez még csak a kezdet.Hűs szellő simogatta s beleborzongott ahogy végig kúszott rajta ,a lábújjától egészen a feje búbjáig.Miközben haladt a torony felé arra gondolt,hogy mennyire szeretett Álomfalván lakni ,és remélte itt új életet tud kezdeni így egyedül is ,hiszen a csatában elvesztette szüleit.~Szegény édesanyámék...~Sóhajtva emlékezett vissza s egy forró könny hagyta el szemzugát,majd összeszedte magát s elhatározta hogy mindent elkövet annak érdekében ,hogy szülei fentről is büszkén nézhessenek le rá.Amint ezen gondolatok elhagyták fejét megérkezett a toronyhoz s belépett...

Tárgy: Re: 01. Belhan-tenger Keleti Szeglete Pént. Feb. 27 2009, 17:39

* Kimerülten rogy össze a tengerparton. Egyre csak a távolba mered, miközben a lemenő nap fénye egyre jobban elvakítja. Hogy utálja a naplementéket...! De nincs mit tenni, visszafelé kellene elindulnia és keresni valami éles szerszámot. Vagy kardot, az még jobb lenne. Igazából az lenne a legjobb, ha el se tűnt volna a kardja. És a cuccai. És a tőrei. Hogy utál tőr nélkül mászkálni...!
Erről jut eszébe, hogy elvileg a csizmája bélésében kell lennie egynek. Na, erre mindjárt felvidul, hiszen ki más tart kést a cipőjében?!
Mindenki.
Ugyanis az is eltűnt.
Igen, most érkezett el a végelgyengülés határára. Csak ő lehet ilyen szerencsétlen. Csoda, hogy a szeme még a helyén van.
Mindenesetre a legjobb lenne most találni valakit/valamit , és nem itt nyavalyogni. Tényleg! Mikor is sírt utoljára? 3 évesen. És miért is? Hát...
De nem ez a lényeg. Most feláll, és elindul vissza abba a tetves fogadóba, és jól képen törli a tettest. Elvileg.*

Tárgy: Re: 01. Belhan-tenger Keleti Szeglete Pént. Feb. 27 2009, 17:59

* Szépen el is jutott addig a koszfészekig, amit fogadónak neveznek. Csoda egyáltalán, hogy akkor betért ide, de hát, tudjátok, az éhség nagy úr. Márpedig ő farkaséhes volt. És mint tudjátok, akkor... na de ezt nem kell ragozni. Éppen elég az, hogy megpróbálja nem kidönteni beléptekor az ajtót.
Sikerül, kis odafigyeléssel. És persze az is közrejátszott a dologban, hogy egy köpenyes alak mellett surrant be, aki akkor távozott a helységből, így helyette annál szakadt ki a helyéről a bejárat. Így, szerencsére nem neki lett nézőközönsége, hanem neki.
De mindjárt neki is akadt, ugyanis feláll egy asztalra. Nem kellett volna, mivel az rögtön leszakadt alatta. Sebaj. Leporolja magát, (kíváncsi, nem is, röhögő szempárok) és felkiált:
- HÉ, KI CSÓRTA EL A CUCCAIMAT?!
* Ismét rekeszizomtorna a válasz.*
- OKKÉ, UTOLJÁRA KÉRD...
* Nyakleves. Nekem! Ilyet kellett megélnie! Sikerült is alaposan felhúzna. Megfordult, a "támadó" felé, hogy legalább egy kisebb agyrázkódással mondhasson neki köszönöm-öt...*

// Folyt. köv. ^^//

Vendég

Amikor a nap előbújt a hold mögül s kezdte szétszórni fénysugarait, Hermerys már elindult az erdő felé ,hogy keressen magának valamely kis élelmet a bokrok között , s felfrissítse magát a pataknál.Haja úgy libbent a korai szellőben ,mint gyönge nyárfalevél s fürgén szedte lábait az erdő felé.Mikor oda ért elkezdte nézni a bokrokat s fákat milyen élelmet tudna magához venni s egy vastagabb ágat is keresett amiből fegyvert tudna készíteni ,hogy minden esetleges agresszióra fel legyen készülve.~Ez jó is lesz!~S felvett egy jókora ágat a földről ,majd tarisznyájába nyúlt bicskájáért ,hogy kiélesíthesse az ágat.~Ezzel még a magasabban lévő gyümölcsöt is elérem a fáról!~Így is tett . Meglátott egy aranylóan fénylő körtét s a szerszáma segítségével megfosztotta a gyümölcsöt az ágtól s elkezdett falatozni belőle,mikor megpillantott egy félelemmel teli őzet ,aki mint ha csak arra várna ,hogy valaki elriassza s addig fusson amíg az erejéből kitellik.Hermerys nem szerette volna ,hogy az őznek bármilyen baja esne ,ezért elhatározta magában,hogy megszelídíti ,még kissé hiányos illúzió tehetségével ,ami arra most még elegendő ,hogy ne fusson el az őz s ,hogy összebarátkozzon az állattal.Szúróan kezdte nézni az őz hatalmas szemeit s várta ,hogy az illúzióba essen ,és közelebb merészkedhessen hozzá.Mikor már az őz mozdulatlan lett elindult az állat felé s lágyan megcirógatta annak fejét s érezte ahogy az állat egyre nyugodtabban veszi a levegőt s a szíve is könnyedebben dobogott.~Ne félj,nem akarlak bántani!~S abban a pillanatban már nem volt szükség az illúzióra ,az őz nem futott el Hermerystől ,csak kiváncsiskodóan elkezdte szaglászni ,majd egy buja pillantást vetett a lányra .~Velem tartanál utamon ?~Hermerys tudta ,hogy szavak nélkül is megértik majd egymást ,és ahogy elindult ,az őz is ment utánna ,s követte további útján...

Vendég

A Belhan-tenger Keleti partjához közeledve,észreveszi a zöld világító tornyot.

Vendég

*A világítótorony mellett áll, s a tenger nyugodt hullámzását szemléli, amikor észrevesz egy aprócska valdát. Kilép a torony árnyékából és elindul a lány felé.*
- Szia! Segíthetek neked valamiben?
*kérdi a fehér mágus a valdát.*

Vendég

//Fagy, mert kicsi valdának mennie kell 7-ig. Smile

//

*Miután a szekér megállt, hirtelen baljóslatú csend ereszhedett a tájra. Aztán ágroppanás hallatszott, és hét ember lépett ki a bokrok közül. Mindegyik kezében volt valamilyen fegyver. Alais meghökkent, de nem ijedt meg, csak úgy tett, mintha szörnyen megrémítették volna az idegenek-*
-Mit keres egy fiatal hölgy egyedül ebben a nagy erdőben, borral és búzával megrakott szekérrel?- *kérdezte az egyik idősebb ember, aki valószínűleg a vezér lehetett. * -Nem jó ötlet egyedül kóborolni, mert ki tudja-*lassan körbenézett emberein*-mikor akad az ember útonállókba.*
-Mit akarnak tőlem? - *kérdezte Alais reszketeg hangon.*
-Egyelőre csak a szekered, és a lovad.* Az egyik ember Amhránhoz lépett, de az nem volt rest, és úgy megrúgta, hogy hátrabukfencezett, és ájultan terült el a öldön. Alais kihasználta a pillanatot, hogy senki nem figyel rá, és leugrott a kocsiról, elővette tőrét, és a vezér nyakához szorította, közben kicsavarta annak kezéből a fegyvert.*
- Én eldobnám a fegyvereket a helyetekben. *nézett az útonállókra. Miután mind eldobták, ismét a vezérhez fordult.* -Nem jó ötlet egyedül kóborló hölgyekre támadni, mert ki tudja, mennyire ért a fegyverekhez. *újra az útonállókra nézett, akik annyira megijedtek, hogy fejvesztve elmenekültek.* -Ime bátor bajtársaid itthagytak. Hagyj fel a rablással, ha jót akarsz. Legközelebb nem engedlek el.* mondta, és ellökte a férfit, aki szinte meg se várta, hogy földet érjen, azonnal elrohant arra, amerről jött.*
-Szép rúgás volt Am. De mostmár folytatni kéne az utat.* mondta lovának, miközben visszaszállt a szekérre. Aztán ismét elindultak Chattal felé.*

*Ismét eltelt vagy fél óra, mikora messzi távolban megpillantották aChattalt körülvevő hegyeket.*
-Látod, Am? már nincs messze. Utána annyi szénát és zabot kapsz, amennyit szeretnél. Megdolgoztál érte az utóbbi napokban.* Amhrán mélyet horkantott elégedettsége jeléül, és gyorsabban kezdte el húzni a szekeret. Már a kaput is látták, ott volt előttük, negyedórányi sétára, a szekérrel pedig még kevesebb idő alatt odaérnek. És ekkor történ meg a baj. Amhrán nem vette észre a gödröt az úton. Mivel a szekér gyosan haladt, a kerék szinte belezuhant a gödörbe, és hangos reccsenéssel adta eg magát a rá mehezedő súlynak. Alais még időben megkapaszkodott, így nem esett le a szekérről, mint az a három-négy zsák. ~Még jó. hogy a hordók nem estek le.~ gondolta, miközben leogrott, hogy megnézze, mekkora a kár. A kerék sok sok apró darabban hevert a gödör alján.*
-Hát ezt nem tudom megjavítani. Be kell mennem a faluba venni egyet. De félre kéne állnunk az útból. Megpróbálom kicsit megemelni, te pedig gyorsan álj félre, Am.-* mondta lovának, és keresett egy olyan helyet, ahol jól meg tudta fogni a szekeret. Eltartott egy ideíg, mire odébbálltak. Aztán Alais magához vette erszényét, és elindult a faluba, hogy megvegye a kereket.*

Vendég

Ahogy elindultak Hermerys azón tűnödött ,hogy vajon mennyire lepte meg az őzet azzal,hogy amikor belenézett a szemébe viszont látta magát az s nem azt a myrtét aki pár másodperce az elött volt ott .De amikor elmúlt az illúzió varázsa s az őz meglátta ismét a myrtét ,már nem akart elfutni s ez azt bizonyítja ,hogy hatásos volt az illúzió.A szerszámmal ismét felnyúlt egy magasló fa ágához s egy könnyed mozdulattal leszedte a gyümölcsöt róla s elfogyasztotta míg az erdőben bolyongtak s kiértek egy pusztára...

Vendég

A pusztán mennek s a nap már narancssárgába ölti magát s a madarak is vissza vonulnak már fészkeikbe ,mikor az őz akit az út során Hermerys elnevezett Apollónak ,mintha valami veszélyt érzett volna s vészjoslóan elkezdett hátrálni s patáit a magasba emelte ,ellenkezve ,hogy folytassa az utat.~Mi ütött ebbe a jószá...~És mire ki mondta volna Hermerys a mondat végét egy nagy veremben találta magát ,amit azért nem látott ,mert illúzióval volt tele s így nem látta mekkora árokba zuhanhat.Apolló sem látta ,de megérzése nem csalt s most rendesen benne vannak a slamasztikában...

Vendég

*az öbölhöz érkezvén ámulva vette, hogy tényleg nem túloztak Chattal faluban, amikor azt mondták, hogy minden segítő kézre szükség van a hajó roncsok eltakarításánál. Amerre a szem elnézett mindenütt hajókról származó uszadékok voltak kivetve a partra és annak közelében.
- Akkor munkára fel! *biztatta magát a lány és ruhája ujját feltűrve nekikezdett a fadarabok eltakarításának.*

Vendég

*szorgalmasan, szisztematikusan dolgozott. Kijelölt magának egy területet, amelyen belül gondosan összegyűjtötte egy halomba a hajók roncsaiból visszamaradt famaradványokat, egy másikba pedig a rakomány megmaradt darabjait. Voltak közöttük hasznosak is és kevésbé hasznosak is. Munkája során kezdett elfáradni, azonban többen vizet kínálgattak, majd a felé nyújtott élelemből is elvett pár falatot és folytatja feladatait.*

Vendég

*igen időigényes feladatnak látszott a maradványok eltakarítása a partról, ám ahogy felnézett, látta, hogy egyre többen érkeznek, hogy segítséget nyújtsanak a helyieknek, hogy minél hamarabb rend lehessen a parton. Amint kész volt egy területtel máris ment a következőhöz, hogy nekilásson.*

Vendég

*amint azonban tett pár lépést, megbotlott valamiben. Először nem is tűnt fel neki, hogy mi az, ám amikor lehajolt megnézni, látta, hogy valami csillog a a félig kinyílt dobozka alján. Lehajolt, felvette és kinyitotta teljesen a kis szekretert, majd a következő pillanatban pár könnycsepp dördült ki szemei közül. Szótlanul lehajolt és azon a területen elkezdett ásni, puszta kézzel. Többen is csatlakoztak a lányhoz, holott nem kért segítséget, de mégis kapott. Hamarosan egy nagyobb láda és pár zsák került elő a homok fogságából, melyet Abigeel azonnal ki is bontott. Jól sejtette, hogy a szülei által küldött holmijai vannak benne. Ahogy látta, sok odaveszett, de azért meg lehet belőlük még menteni valamit.*

Vendég

*kisírt szemmel folytatta munkáját, mert tudta, hogy segítsége most többet jelent, mintha magában búslakodna egy helyen, így miután befejezett egy újabb hajóroncs eltakarítását, csak az után indult vissza holmijaival Chattal faluba, hiszen ezért is jött a Seldék földjéről, hogy ezt vigye vissza magával.*

Vendég

~Elátkozottak voltak és ostobák de most már mind halott, megfizettek érte. Ezek az együgyű északi martalócok a navigációhoz nem értetvén nem mertek eltávolodni a parttól. A világítótorony fényét amikor észrevették már késő volt, biztosan egy hullám a szirthez csapta az öreg fregattot és a hajótest összeroppant. De én megúsztam, mert jó úszó vagyok. Most már csak a kikötőhöz kell eljutnom valahogy.~
* Még mindig csuromvizesen óvatosan szikláról, sziklára ugorva halad amikor megpillant egy testet. A részeges, rőt szakállú kormányos az, combjából egy evező véres csonkja mered ki. A hordóhasú férfi sápadt mint a fal, bizonyára teljesen kivérzett. Ügyes mozdulatokkal megszabadítja erszényétől és ívelt pengéjű tengerészkésétől, de amikor ép távozna a rőt szakállú szeme felpattan és megragadja a bokáját. Úgy látszik még maradt benne valamennyi élet.
- Pusztulj! - üvölti a csapdába esett Zariza.
A tőr máris jó szolgálatot tesz, a harmadik döfés után a martalóc elengedi a lábát, és a lány folytathatja útját.
Félórával később már a kikötővároska kövén sétál.*

Vendég

*Amit városnak hit távolról nézve, nem más mint egy aprócska kikötő, egy nem túl forgalmas kereskedelmi átrakóhely, egy világítótoronnyal és néhány raktárral. A parton néhányan lézengenek csak, a partra vetett roncsokat vizsgálják. Zariza is csatlakozik hozzájuk és néhány hasznosabb tárgyat sikerül zsákmányolnia rövid kutatás után: egy vászonzsák, egy kb. 5 láb hosszú vitorlazsinór, egy üres grogos flaska és egy indigókék vászonanyag göngyöleg (a rakományból) gazdagítja mostantól felszerelését. Hamarosan sikerül egy helyi halásztól némi ételt is vásárolnia (a kormányosnál talált pénzből) akitől útbaigazítást is kap arról hogy hol is van most és merre van a legközelebbi nagyobb település.*
~ Viszlát porfészek! Jobb ha minél előbb eltűnök innen, kitudja nem-e vannak túlélők a rabszállító fregattról, nem akarok lakat alá kerülni megint. Vár a vadon és ez a Chattal nevű véknyak lakta hely, amiről még életemben nem halottam.~

*Magát átkarolva áll a kellemes délutánban, a szellő lágyan logobtatja meg hosszú szőke tincseit, ruhájába is belekap a rafinált kis légmozgás, mi éppen hogy csak megmozgatja a levegőt. A nap sugarai haloványan érintik a táj felszínét, mi éppen előtte van lemedőfélben, így a tenger színe s a nap színe egybekeveredik a ullámzó vizen. Egészen békés, csendes volt most a twnger, legalább az ha már a testvér városból nem ilyen hírek érkeztek feléjük. Azt hitte itteni letelepedéük nyugodalmat és békét hoz magával, de sajnos tévedett. Megtudták amint partra szállták hogy a Birodalom támadás alatt áll s elkél a seígtség. Bár így is űzött vadként érkeztek egy véres, halálos csatából, vezéreik úgy döntöttek hogy maradnak. Mit Selly meg is ért.
Hunyorítva nézi a messzi távolban békésen szárnyaló madarakat, mik olykor lebuknak a víz alá hogy halakat ragadjan el éhes gyomruk megtöltésére. Most minden csendes és nyugodt, de tudta hogy máshol ez nem így van s élet-halálharcot vívnak egymással a seregek. Sephel is minden rendben volt, épp közös jövőjüket tervezték nem is oly régen mi csak megvalósításra vár. Hiswa és a myrte esküvője gyönyörű volt bár jó maga sokkal egyszerűbbet képzelt el magának. Nem is máshol mint itt a dombtetőn hol jelenleg is áll s a távolba néz...*

*Régen járt már errefelé. Azóta sok-sok minden történt vele. No és persze a Birodalomban is. Ő ott volt és tudja, hogy mi történik, mi folyik ott. ~Ez a sok vérontás...nem is értem, miért csinálják. Miért nem tudnak megülni a fenekükön és szépen nyugodtan, békében élni?~ Kérdezte magától, bár tudta rá a választ. Sokat gondolkodott ezen, hazafelé jövet. Ugyanis tudni kell azt, hogy messzi-messzi tájakra ment, mik a Birodalom peremén találhatóak. Azóta meg is erősödött és sokkal tisztábban látja már a dolgokat. Jót tett neki eme "túra" vagy "kaland" akárhogy is nevezzük. Nemhiába sikerült rávennie apját, hogy engedje el.
Most is épp ezeken a dolgokon morfondírozik. De aztán ahogy lovával lassít a tempón, megpillant egy személyt, ki egymaga áll az egyik dombon. Kressara kissé megerőlteti szemeit, s fel is ismeri az illetőt, aki nem más, mint Selly. A lány mosolyogva lassít le és a tünde felé léptet lovával. Miután odaér a nő mellé, lehuppan a lováról és így szól.*
-Szia Selly! Oly rég láttalak!
*Annyira öröl a találkozásnak, hogy meg is öleli a tündét. Pár percig csak szorítja, majd végül elengedi, s mosolyogva fogja meg lova kantárját.*
-Mesélj csak, mi történt itthon, amíg én távol voltam édes hazámtól?

*Gondolataiban elmerülve építgeti ő s a férfi jövőjét mikor patadobogás hangjára lesz figyelmes. Komor arcát kissé hátrafordítja a jobb válla felett mikor megpillantja a feléje tartó Kressarat. Haloványan elmosolyodik, csupán egyszer találkozott a lánnyal de ama találkozás hosszú volt s tartalmas, remélte hogy kapcsolatuk nem merült ki ennyiben. Figyelemmel kísérte ahogy megállt mellette majd lecsússzant lováról.
Viszont ölelte meg a lányt kinek szorítása kissé erős volt, de nem bánta. Legalább annyira örült a viszontlátásnak mint az ember, csak nem hozta ennyire a lány tudtára.*
- Szia! Én is téged! Reménykedtem benne hogy visszatérsz...-*ereszti a lányt s mosoly az arcába. A kérdésnél sóhajt egyet majd megpróbálja összeszedni gondolatait.*
- Itt s a birodalom belsejében minden rendben van, úgy tudom hogy a különböző birodalmakban is.-*feleli komoly tekintettel csak ha pár óra alatt nem történt semmi akkor helytálló a szava.*
- De inkább te mond mi volt határvidéken? Komoly erők ostromolnak minket?-*kérdezi kissé aggodalmasan.*

*Bólintva ad tudomást arról, hogy érti a dolgot. De mikor mesélésre "kényszeríti" őt Selly, kissé elhúzza a száját, ennek ellenére persze belekezd a történtek elmesélésébe.*
-Értelek. Nos, hogy a határvidékeken mi történt, azt nemlesz egyszerű elmondani. Legjobb, ha leülünk ide, az egyik fa árnyékába.
*Azzal egy kisebb árnyékos helyhez mennek és leülnek. Kressara sóhajt egy kisebbet, majd belekezd.*
-Ami azt illeti, egészen rosszul áll a szénánk. Tudd, óriási seregek támadnak ránk. Nem tudni, honnan és miből, de nagyon sok katonát toborozott az ellenség. És ráadásul a legveszedelmesebb összeállítást választották, ami csak lehet. Az orkoktól, a bikafejűeken és egyéb szöryeken keresztül megtalálhatóak a seregekben fekete mágiát használó tündék, mágusok. De ez még semmi. Ugyanis sárkányaik is vannak. Igazi, nagy sárkányok! Rettentő félelmetesek. Még szerencse, hogy ama jószágok nem csupán az ő oldalukon állnak. Jó részük a mi oldalunkat szolgálja. Eme sárkányoknak lovasaik is vannak. Ami azt illeti, én is lovas lettem. Ez kissé hosszú történet, de idővel majd ezt is megosztom veled. Most egyenlőre legyen elég annyi, hogy nagy a veszély és nem tudni, hogy meddig bírják az erődeink a határon. Én is csupán azért tértem vissza, hogy értesítsem személyesen is a fejedelmet.
*Egy pillanatra elhallgat, majd elmosolyodik és így szól.*
-Még mielőtt megkérdeznéd, a sárkányom most egy kicsit messzebb pihen vagy éppen vadászik. Éppen ezért jöttem lovon....De most hagyjuk ezt a háborús témát, ha nem baj. Tudod, elég megélni, nem még beszélni is róla. Bár most ez tölti be mindenki gondolatait. Sajnos nem menekülhetünk a háború elől....
*A távolba néz, s figyeli a tenger hullámzását, s hagyja, hogy a szél megtépázza hosszú fürtjeit.*

*Bólintva idulmeg a lánnyal egy fa feléminek árnyékába lecsüccsennek. Sejtette hogy hírei oly borúsak mint az őszi égbolt, de tudni akarta mi tröténik a hatérvidékeken. Nem elég hogy túlélt egy egy háborút s szeretteit, baárait hagyta maga mögött, most újabb csatát kell átvészelnie. Komoran halgatta Kressara szavait. Valóban az elmondása szerint keservek napok, hetek, hónapok állnak előttük, mit kénytelek elviselni. az újabb menekvés nem olda meg semmit. Csak tán nem élete végig menekülni fog? Na azt már nem!
Eléggé megváltozott a lány s szavai igen csak nyakatekertek szinte szónoki beszédi lett, de betudja ezt a zavaros körülményeknek. Miután végzett a beszámolóval sóhajtott.*
- Rendben, nem faggatlak tovább a dologról...-*pillant rá, a távolba néz, arca csupa titok, de ha nem akarja nem erőltetti a témát.*
- Bízzunk benne hogy mi is vagyunkoly erősek és harcra készek mint ők. Bár sokat nem tudok róluk és az állapotokat csak hírből ismerem hiszem hogy túléljük ezt is valahogy.-*ezzel a lány kérsének megfelelően nem is említette meg többet.*
- És miújság édesapád és közted a viszony? Javult valamelyeset?-*kérdezi, jól emlékszik hogy amikor találkoztak először apja szigora miatt búslakodott a lány.*

*Még mindig a messzeségbe néz és úgy hallgatja Selly-t. Csak bólogat, de a háborús témáról már nem szól semit sem. Szépen megvárja, míg a tünde áttér egy másik témára, majd elhúzza a száját és így szlól.*
-Nos, ami azt illeti, még nem beszéltem apával. Éppenhogy megérkeztem ide. Még nem is szóltam a fejedelemnek. Bár ő is tud a dologról. De azt üzente, hogy addig nem hiszi el és nem küld segítséget, míg egy katonája szájál nem hallja. Így hát engem küldtek, lévén én vagyok ott a legfiatalabb és ugye nő is vagyok. Szóval így kénytelen voltam hazajönni. Bár nem mondom, hogy nem vágyok az itteni békére. De most, hogy sárkánylovas lettem, feladataim vannak, amiket teljesítenem kell.
*Kissé elhallgat, hiszen már megint aháborúnál akadnak ki. ~Ez így nem lesz jó. Mindenképpen szóba fog kerülni a háború. De jobb inkább, ha csak később...~ Azzal egy halvány mosolyt küld Selly felé.*
-Majd meg fogom látogatni természetesen. Nem tudom, mit szól majd az "előléptetésemhez, de reménykedek, hogy büszke lesz rám és nem megölni akar majd.
*Ezzel le is zárta ezt a témát és most ő kérdezett.*
-De most mesélj csak te, mi történt veled, azóta amióta nem láttalak? Valami érdekes dolog?
*Tudakolta a tündétől, miközben igazított egyet páncélján.*

*Lassan nem merne mit kérdezni ha tudná hogy a lány a kérdéseikor miket gondol. Bár akkor ő is irányíthaná a beszélgetést ő nem bánná, de mivel fogalma sincs minderről, így ő csak ártatlanul kérdez. Felvont szemöldökkel hallgatja a lányt, azt hitte apja tud már mindenről. így egészen más a helyzet, persze tudomása nem volt róla hogy a lány apja kerestetné bárhol is, ez talán még hozzá is elért volna.*
- Bizakodjunk abban hogy büszke lesz rád és támogatja a továbbiakat. Szomorú lenne ha makacssága miatt nem tehetnéd újfent azt amit szeretnél. S most....most hogy támadás alatt állnak a Birodalom egyes részei szükség van minden harcosra.-*feleli ő is ugyan ugy szóba hozva a témát, de csak ránt egyet vállán. még jó hogy beszél róla mikor veszély fenyegeti őket.
A kérdésnél halovány mosolyka jelenik meg ajka szegletében.*
- Csuda jó dolgok! Kedvesemmel úgy döntüttünk hogy egy fedél alá költözünk.-*feleli mosolyogva ez még odább van a ház megépítése a háború kellős közepén kicsit nehézkes.*
- Felépítünk egy új házat valahol a természet lány ölén s terebéjesedünk...-*felelte kuncogva, nem tudja hogy érti e a lány de nem az se baj.*

-Én is remélem Selly, én is remélem.
*Azzal örömmel veszi észre, hogy a tünde kissé boldogabb lett. Nagyon örül is a dolognak, amit nem fél kimondani. Miért is kéne félnie miatta?*
-Ez jó hír, nagyon is. Itt legalább jó dolgok történnek.
*Értiő azt a bizonyos terebélyesedést is és ez még szélesebb mosolyt csal ki arcára. Bár egy kissé el is szomorítja mindez, hiszen eszébe juttatja, hogy neki még senkije sincs. És ez mindig is zavarta, de hát apja mellett nem is nagyon lehetett fiúkat csábítgatni. Térdeit felhúzza, fejét rájuk fekteti Selly felé fordulva.*
-Minden jót kívánok nektek! És remélem, hogy nem esik baja egyikőtöknek sem, ha ide is elérnek a seregek...Tudod, nekem nincs senkim az apámon kívül, kit ha elveszítenék, megviselne. Bár, ha jobban meggondolom, néhány jóbarát azért akad. De olyan, mint neked van, nincs. Pedig néha nagyon is jól esne egy erős férfikéz, aki átkarolna, mikor félek és bátorságot adna.
*Sóhajtozik egyet-kettőt, s belegondol, milyen is lenne, ha lenne egy olyan férfi az életében, ki odaadóan szereti őt és megvédi a bajtól. ~Jaj, de szép gondolatok is ezek! Bárcsak igazak lennének!~ Nagyon szerette volna mindezt, de egyenlőre még nem adatott meg neki, hogy ily kiváltságban részesüljön.
Eközben szépen kinyújtja a lábát és nekidől a fa törzsének.*
-Mondd csak, szerinted miért kell ezt csinálni? Miért nem jó, ha béke és nyugalom honol mindeütt? Miért kell mindig háborút szítani? Miért?
*Most már szándékosan veti föl eme témát, hiszen nem hagyja nyugodni a gondolata. Csakis ez jár a fejében. De még mindig nem tudja megérteni mindezt. Abban reménykedik, hogy talán Selly valamiféle magyarázattal elő tud állni.*

-Köszönjük szépen4-*feleli kedvesen, ő is reméli hogy a háború ellenére minden rendben lesz s visszatudják tartani a seregeket. Mert akkor romba is dől a tervük, mibe pedig már annyira beleélte magát. Bár ahogy jobban belegonolt Seph biztosan el fog menni a csatatérre. Egyből elkormorul egyébként is hófehér arca.*
- Seph biztosan elfog látogatni oda. Hisz muszály lesz neki....-*feleli bajjóslatúan a lányra pillanta, vissza nem tarthatja hisz most is a mágusok élén a helye, így eljátszhatják ugyan azt mint már egykoron.
Hosszasan elgondolkozott ezen így a lány kérdéseit alig tudta felfogni. Zavarodottan rázta meg fejét, látható volt rajta hogy lélekben nem ott van.*
- Nem tudom Kressara, nem tudom...ilyenek mindig is voltak és mindig is lesznek.....

*Nem szól semmit sem a tünde megjegyzéseire. Annyira nem akarja feszegetni ezt a dolgot. Bár eddig nem tudta, hogy Sephrio és Selly együtt van. ~No, most már ezzel is gazdagabb lettem. És persze örülök ennek, hiszen Selly remek tünde. Sephriot nem ismerem, de amiket hallottam róla, egészen titokzatos. Bár ha Selly szereti és viszont, akkor nem lehet ő sem rossz ember.~ Mosolyodik el végül. De persze a következő kis mondatfoszlányok ismét elveszik a kedvét.*
-Hát, minenesetre támadnak és nem kímélnek senkit sem. És én abban is biztos vagyok, hogy nem félnek bevetni a legsötétebb mágiát sem. Félek tőlük Selly, félek....
*Nem csoda, hogy fél, hiszen még nem is vett részt igazán nagy csatában, gőleg nem ilyesféle seregek ellen. Ez eléggé megrémíti, de tudja, hogy sárkányával együtt erős csapatot alkotnak és képesek lesznek együtt harcolni. De addig még gyakorlásra van szükségük. Erről eszébe is jut valami Kressarának.*
-Figyelj csak. Még itt leszek egy darabig, míg össze nem áll az emberek serege. Ha Ofimys, a sárkányom visszatér hozzám és én elintéztem minden kis dolgomat, szívesen meglátogatunk ketten. Biztosan kíváncsi vagy a sárkányra. Hidd el, nagyon kedves. Bár a kinézete félelmet keltő. De mint tudjuk, a látszat néha csal.
*Kacsint Selly-re, majd szép lassan feláll és tesz pár lépést. Megsimítja a lovát és a tünde felé fordul.*
-Hol keresselek majd, ha meg szeretnélek látogatni?

*Amikor a lány hangoztatja hogy megsajnálja és megfogja kezét. Selly is fél, hogy is ne félne pedig ő itt van a Birodalom szívében hol baj még nem érheti. De a tudat hogy ismet tán barátai, ismerősei sőt idegenek otnják vérüket másokért elszomorítja.Elkeseríti....*
- Én is....mint valamennyien! De erősnek kell lenned hisz szükség van rád. Mint ahogy rám is is másra is más más értelemben. Te harcolsz én gyógyítom és mentem ami menthető...-*felei szomorkás pillantással majd elereszti a lány kezét. Elég szomorú témájuk volt de hát nem is lehet boldog eseményekről beszélni ilyen nyomás alatt. Pár pillanatig csendben volt majd Kressara hangjára lesz figyelmes.*
- A srákányokról nekem egészen más elképzeléseim vannakl.-*eleli komoran hisz lelki szemei előtt látja amintLilyannel menekülnek majd küzdenek velük.*
- Bár tudom hogy itt a sárkánylovasok mint te is lettél társak egymásnak én....nos...inkább távoltartanám magam tőlük. De megigéred hogy nem okoz bennem kárt....akkor benne vagyok.-*feleli bíztatóbb mosollyal.A kövi kérdésre sóhajt.*
- Még a tündék városában lakom, de néha a mágusok földjén töltöm az éjszakámat. Itt is ott megtalálhatsz.-*feleli mosolyogva majd figyelemmel kíséri ahogy a lány mászkál.*

*Megmosolyoglya Selly-t, amiért fél egy kissé a sárkányoktól. Persze meg is érti, hiszen ő is félt először Ofimys-hez közel menni. Pedig még csupán kis sárkányka volt. De hát már akkor is tudott tüzet okádni, így kénytelen volt vigyázni vele. Most pedig már...szép nagy sárkány lett belőle.
Elszakadva gondolataitól ismét mosolyogni kezd, majd odamegy Selly-hez és a vállára teszi a kezét.*
-Nos, akkor számíts majd Ofimys és az én látagatásomra a napokban. Igyekszem minél előbb jönni. Csak most ez a pernahajder éppen vadászik. De hát majd úgyis visszajön. Remélem, hogy jól beeszik, nehogy nekem nyavalyogjon majd később, hogy éhes.
*Jól az eszébe vési, hogy hol keresse a tündét. Persze ezt nem nehéz megjegyezni, hiszen mind a tündék, mind a mágusok földje teljesen racionális hely lehet Selly tartózkodási helyére. Eközben Kressara elengedi a tündét és az égre tekint. Egy pillanatra lehunyja szemét, majd mikor kinyitja, már a sárkánya szemével lát. Mosolyogva veszi tudomásul, hogy hamarosan vissza fog térni szeretett sárkánya a vadászatról. ~Hiányzol, Ofimys.~ Üzeni gondolatban, majd ismét lehunyja szemeit. És mikor kinyitja, már a saját szemeivel lát, s éppen Selly-t nézi. Egy kis mosollyal jelzi, hogy minden rendben.*
-Csupán Ofimys-szel értekeztem. Nemsoká visszatér a vadászatról. És amint látni lehet, már sötétedik is. Lassan indulnom kéne. De előtte még megkérdezném, hogy elvigyelek-e vagy jobban szeretnél gyalog menni?
*Eközben összeszedelődzködik és ismét megsimítja lovát, miközben a tündére mosolyogva várja a választ.*