01. Belhan-tenger Keleti Szeglete

*~Ők is az új otthon reményében érkeztek, akárcsak én!~ Remélem sokakkal megismerkedek majd. De először fel kell építeni otthonomat. Pontosabban az otthonunkat.~ Odasétált Amhránhoz és Liathoz. *
-Meg kéne kérdezni a falu nevét. legalább tudjuk merre megyünk.- *mondta. Egy tünde ment el mellette. Alais utánaszólt.*
-Elnézés tünde uram! Segítenél nekem? Nemrég érkeztem Evolyranba, és nem ismerem ki magam. Innen négy órányi lovaglásra van egy falu, melyet hegyek és félkörívű fal ovja. Megmondanád, mi ez a hely?
-Szívesen segítek.- *mosolygott a tünde.* -A hely amiről beszélsz, Chattal.
-Köszönöm kedvességed. Keresztezze egymást utunk később is.- *mosolygott Alais, és elköszönt. Visszatért lovához, felugrott a hátára, és elindultak. ~Chattal. Ott kezdődik majd igazán az életük. Jó lenne a közelében földet venni. De ez a sorsra van bízva. Kiderül, ha odaértünk.~ gondolta, és lassú vágtába ugratta lovát, hogy mihamarabb odaérjenek.*

*Megcsodálta a jövevények öltözékét, és némelyik tünde szépségén elámulva merészkedett elő rejtekéből. Aztán látta, hogy lassan mindenki távozik innen, így ő is elindult otthonába, mit Antonius nagyúr engedélyével kapott a vár közelében álló tanyaegyüttesben.*

*Amhrán lassulni kezdett, ahogy közeledtek a Belhan tengerhez. Mire az erdő széléhez értek, már csk lassan ügetett, majd kiérve a fá közül, megállt. Alais lassan végignézett a kikötő vizén. ~Szörnyű vihar lehetett!~ Ahol víznek kellett volna lennie, ott csak törött deszkák, ládák, hordók és szakadt vitorlavásznak voltak. Az erdőböl lovak dobogása hallatszott. Hátranézett, és megpillantott pár embert. Biccentett nekik, s ők mosolyogva visszaköszöntek, majd komor tekintettel ismét a vízre, pontosabban a törmelékre néztek. Alais mélyet sóhajtott, és elindult a szebb a kikötő felé. A többi gazdálkodó követte. Mikor odaértek, látta, hogy nem ők voltak az elsők, akik odaértek, mert a raktár mögött hét-nyolc fáradt ló ácsorgott. Gazdáik már elkezdték a törmelék elhordását.*

*Alais lassan lecsúszott lova hátáról.*
-Ti maradjatok hátul, bár lehet, hogy szükség lesz a segítségedre Amhrán. Majd hívlak, ha kellesz. *A lány elindult a többiekkel a vízhez. A sós tenger illata egyre erősebb lett, ahogy közeledett a tengerhez. Körülbelül húsz ember lehetett ott. ~Elég sokáig fog tartani a munka, ha ilyen kevesen vagyunk. Az se számít, ha gyorsan dolgozunk. Leghamarabb pirkadatra végzünk. Még jó, hogy elég világosságot adnak a kikötői fáklyák. Napfénynél könnyebb lenne, de holnap már hajók jönnek, és ha nem tudnak hova kikötni, az nem lenne jó.~ Miután mindenki összegyűlt, tartottak egy rövid megbeszélést, hogy mit hova kell vinni. ~Szervezett munkával hamarabb végzünk.~ Elkezdték hát a munkát. Kérés nélkül segítettek egymásnak, normális tempóban folyt a munka. Néhányszor erős fejtörést okozott egy egy deszka vagy vászon kiemelése a vízből, mert a vihar szele olyan erővel sodorta a törmeléket, hogy azok egymásba ékelődte, s nem voltegyszerű az ilyeneket szétszedni. Ezekben a helyzetekben Alais találta fel magát leghamarabb, s utána az ehhez hasonlókban is az ő segítségét kérték. Történt ugyanis, hogy pár nagyobb deszka egymásba ékelődött. S mint ha ez nem lett volna elég, egy nagyobb vitorlavászon is rácsavarodott. Bárhogy próbálták leszaggatni, csak nem engedte a deszkékat. Alais ekkor szólt Amhránnak, aki oda is ügetett hozzá engedelmesen, hátán Alais csomagjával, amiben egy erős kötél lapult. A kötelet ráhurkolták a deszkákra, a másik végét pedig Amhránra, aki könnyűszerrel kivontatta a súlyos deszkákat. Az ottlévők elámultak erején, melyet a későbbiekben többször is hasznosítottak.*

*Alais leoldozta lováról a kötelet. Mikor visszaindult a tengerhez, örömmel látta, hogy a romok nagy részét már eltakarították, bár még mindíg sok munka volt hátra. Jobb kedvel tért hát vissza a munkához. Közben sokat beszélgettek: Mindenki mesélt valamit az életéről, többen is elhagyták régi otthonukat, hogy egy újra leljenek Evolyranban. És ez mindegyikőjüknek sikerült is. Mikor az utolsó deszkát is kiszedték a vízből, mindenki boldog vol, hogy befjezték a munkát. Ahogy a part felé indultak, és meglátták a hatalmas kupacokba rendezett törmeléket, akkor ébredtek rá, hogy még nincs vége a munkának, hisz az elszállításról is nekik kell gondoskodni. Három halom magasodott előttük: az első kupacban a használhatatlanná vált törmelék volt. Ezek csak tűzgyújtásra voltak jók. A kikötőnél mndíg szükség volt a tüzifára jelzőtüzek gyújtásához. A második kupacban a vitorlavásznak voltak egymásra fektetve. Ezekkel két dolgot lehetett csinálni: vagy olcsón eladják a sérült hajóknak, akik, még ha csak rövid időre is, de ezzel ki tudják javítani a szakadt vitorlákat. Vagy esetleg eladhatjákaz árusoknak, akik a portékájuk fölé terítve megóvhatják azokat az esőtől.Véűl az első megoldás mellett döntöttek, Ezért a tüzifával együtt berakták az egyik ritkán használt hátsó épületbe. Végül már csak egy kupac maradt: a még felhasználható deszkáké. Úgy döntöttek, elviszik Chattalba és ott eladják valakinek, aki tovább tudja adni, mondjuk házépítés céljára. Ez az ötlet mindenkinek tetszett. Az egyikőjük szekérrel érkezett: erre rakták fel a sok sok deszkát, s Alais kötelével rögzítették le. A pej lovat, ami eddig a szekeret húzta, kifogták előle, és Amhránt fogták be helyette, hisz erősebb volt. Alais felült Amhrán hátára, és mindannyian elindultak Chattal felé. Még senki sem érezte úgy, hogy végeztek volna a törmelékek eltakarításával. Majd csak akkor, ha már eladták az összes deszkát.*

*A visszaút kellemesen tellt. Sokat beszélgettek, nevetgéltek. Körülbelül egy órányira voltak Chattaltól, amikor egy szakállas ember megállította öket*
-Üdvözöllek titeket! -*szavait ezután Alaishoz intézte.* -Mondd, nem árultok esetleg fát? Szükségem lenne rá, mert fel szeretném újítani a házamat. Itt áll nem messze, az erdőben.
-De igen, van fánk. Épp a faluba tartottunk, hogy ott adjuk el. Alig két órája szedtük ki a tengerből. A nagy tengeri vihar után ide sodorta a szél a törmlékeket.
- Mennyibe kerülne, ha az összeset megvenném, ami a szekéren van?
*Alais hátramézett segítőtársaira. Azok nemet intettek fejükkel.*
-Kötelességünk volt megcsinálni. Nem kerül semmibe. Amúgy is szívesen csináltunk. Jókat beszélgettünk közben. *mosolygott Alais.*
-Nem kértek pénzt? A fáradtságos munkát meg kell fizetni valahogy.- *Erszényéből húsz aranyat keresett elő.* - Úgy számoltam, huszan vagytok. fejenként egy arany nem nagy fizetség, de legalább nem lesz lelkifurdalásom, hogy nem fizettem ki a fát, habár ti nem kértétek el. Fogadjátok hát el. És ez nam alku tárgya.
-Hát, ha nem szabad visszautasítanunk, akkor nagylelkű ajánlatodat szívből köszönjük. Hova szállítsuk a fát?
-Erre. Kövessetek, mutatom az utat. *Azzal elindult, s a szekér utána döcögött, és mindenki követte, hogy a lerakodásnál segíteni tudjnak. A ház valóban nem volt messze. Gyorsan lerakodták a deszkákat, s a szekér elé ismét befogták a pej lovat. Alais szétosztotta az aranyat, aztán elköszöntek a szakállas úrtól, és ki ki ment a saját útján tovább. Most éreszték csak igazán úgy, hogy végeztek a törmelékek eltakarításával. Időben végeztek, így már senkinek sem eshet baja a kikötőben, s a hajók is nyugodtan kiköthetnek már.*

*Alais a hajóhoz sétált. Ruhája halkan suhogott. Többen is voltak ott, akik készleteiket kívánták feltölteni, és a lány is beállt a sorba. Ekkora hajót még nem látott: három hatalmas, és egy kissebb vitorla volt rajta, most épp leeresztve, nhogy egy apróbb szél belekaphasson, és odébb sodorhassa. A sor gyorsan haladt. Alais még nem is gyönyörködte ki magát a hajóban, de máris sorra került. A vele szemben álló kereskedő magas volt. Hosszú fekete haját egy szalaggal kötötte hátra, hogy ne zavarja a rakodásban.*
-Mivel szolgálhatok, hölgyem?
-Bort és búzát vásárolnék, nagy mennyiségben. Amennyi csak ráfér a szekeremre. - *mondta, és kis fogata felé mutatott.* -Egy fogadósnak kell leszállítanom, és elég sürgős lenne, mert elfogyott mindene.
-Nem probléma. Közelebb tudod hozni a szekeret? Úgy gyorsabban menne.
-Persze. Amhrán! - *kiáltotta, és lova oda is kocogott hozzájuk a szekérrel.* -Akkor, mivel kezdjük?
*A kereskedő csodálkozva nézett végig a lovon, majd elismerően Alaisra nézett.*
-Nagyon jól betanítottad a lovad. Elképesztően intelligens, mintha minden szavad értené.
-Tulajdonképpen így van. Együtt nőttünk fel, nem kellett tanítani.
-Csodálatos! De sietsz, úgyhogy kezdjük el a pakolást. Szerintem a boroshordókat rakjuk fel előbb. Azokra aztánrárakjuk a búzás zsákokat. Mindjárt szólok valakinek, hogy segítsen.
-Szívesen segítek! *mondta a lány, és egy szallagot húzott elö a holmijából, és hátrakötötte szőke haját. Egy tincs kicsúszott közben, de nem vesződött vele, mert sietett. Gyorsan a füle mögé tűrte, és a kereskedőhöz fordult.* -Mostmár kezdhetjük.
-Ez túl nehéz lenne egy olyan törékeny hölgynek, mint te.
-Ó, ne félts engem. Három bátyám van, megtanultam egyet s mást. *Alais körbenézett.* -Amúgy sem ér rá senki más, szóval be kell érned velem.
-Hát jó, akkor kezdjük el felrakni a rakományt.*

*Eranimé félálomban észleli, hogy hajója partot ér.*
~Mindjárt felkelek és leszállok a hajóról, csak még egy kicsit pihentetem a szemem, csak még öt perc…~
*Ígéri magának, de már el is mélyed az álmok tengerén. Nem tudja mennyi idő múlt el észrevétlen, amikor kürt hangja ébreszti, és érzi, ahogy lassan elindul a hajó. *
- Hééé, álljanak meg! Én még le szeretnék szállni! -
* Kiálltja, bár tudja hiába, hiszen hangja biztosan nem jut el a kormányosig. Egyébként sem állna meg a hajó pusztán az ő kedvéért. Közben már pattan is le az ágyról. Sietve szedi össze a holmiját. Na ez igazán nem tart sokáig. Mindene egy tarisznyából, egy íjból és a hozzá tartózó tegezükben lapuló nyíllakból áll. Nyitja az ajtót és sebesen rohan a hajó fedélzetére. Helyzetét felmérve egyetlen dolgot tehet. A többiek csodálkozó tekintetével mit sem törődve oda siet a hajó parthoz közeli korlátjához. Felmászik rá, meg kísérli a partra hajítani a cókmókját, majd beleveti magát a tenger vizébe.*

* Kiúszik a partra bőrét, ruháját langyos szellő, és a nap melege gyorsan szárítja. Szomorúan veszi tudomásul, hogy az íja nem vészelte át sértetlenül a vele való dobálózást.*
~ Ez bizony eltörött.~
* Veszi kezébe az íj darabjait. Majd összeszedi és visszapakolja a tarisznyájába az abból kihullott kacatokat. Tegezét felveszi a hátára, körülnéz. És…*
- Hiszen ez… Hiszen ez nem is…-
* A döbbenet, hogy nem oda érkezett, ahova eredetileg indult szinte megbénítja.*
~ Most mit tegyek?~
*A hajó után fordul amivel érkezett, de az már messze jár. Nincs mit tenni, Era elindul a közelében levő zöld tornyú világítótorony felé. Ott egy teremtett lélekkel sem találkozik. Tovább halad a vörös tornyú épület felé. Ládákat cipelő munkásokkal találkozik, egyikük leteszi a terhét, hogy szusszanjon egy kicsit. Ezt a rövidke időt használja ki a lány. Miután udvariasan köszön, felteszi kérdéseit. Megtudja , hogy olyan hajó, amely őt elvinné arra a helyre ami az eredeti célállomása lett volna, 30 nap múlva jön csak erre a tájékra.*
- Evolyran –
* Kóstolgatja a helység nevét ahová a sors sodorta. Majd elindul az úton amerre a munkás irányította, ha nem a parton szeretné a következő hónapot eltölteni*

*Miután végeztek a borshordók és a búzás zsákok felrkásával, Alais felölt a szekérre, és elbúcsúzott a kereskedőtől. A kocsi könnyedén elindult, habár hatalmas volt rajta a súly. A szekér visszadöcögött az erdei útra. Ahogy egyre beljebb haladtak az erdőben, a tenger zaja is kezdett elhalkulni mögöttük. Már nem hallotta a sirályok veszekedését és a hullámok moraját. Hosszú út állt még előtte, s a munkában kicsit elfáradt. -
-tudod, merre van a kocsma, igaz Am? Én egy kicsit ledőlök pihenni.- *a lány elfeküdt a bakon. Nem aludt, csak csendben nézte a fölötte egymásba olvadó fákat. Hirtelen halk léptek zaja hallatszott. Gyorsan felült a bakon, és hallgaózott. A hangok közeledtek, de hogy kik azok és hányan vannak, nem hallotta a szekér zajától. Gyorsan megállította hát a szekeret.*