09. Fehér Vadkan fogadó

*Kissé csalódik a hallottakon, mert bízott benne, hogy a myrte a felsőbb körökből való, sok pénzzel, meg minden, de úgy néz ki, nem így van. Hallgatja Mytryon szavait, miközben legurítja a pohár tartalmát, s letéve azt az asztalra, ő is bemutatkozik.*
-Aldo vagyok, csatamágus.
*Bár kissé hezitált, hogy valódi nevén mutatkozzon-e be, de nem hitte, hogy a myrték körében annyira elhírhedt volna a neve, azért, mert egyszer orrba vágta a mesterüket...Azóta sok idő eltelt, s ha a mester és kedvese el is felejtették nevét, hamarosan emlékezni fognak rá...*
-És mond csak Mytryon, most éppen mit ünnepelsz?
*Nem mintha annyira kíváncsi lett volna, de végre szeretett volna hallani egy jó hírt, hogy a mesterrel, vagy feleségével valami szerencsétlenség történt...*

*Miután kezet ráztak, újból teletölti az Aldo és a maga poharát, s egy kortyot ivott a borból. Ezután felelt a kérdésre nagy mosoly közepette.*
-Képzeld, a napokban megszületett a mester fia és lánya...ugyanis ikreket szült neki kedvese. Nagy öröm ez népünknek, s mily nagy öröm lehet a mesternek és szerelmének..
*Újra ivott egy kisebb kortyot, majd folytatta.*
-De nem csak ez ünneplésemnek egyik oka, van másik is...Már nem telik bele sok idő, pár nap, vagy pár óra és a településünk felépül. Hát nem örömteljes hírek? Ha ezek nem azok, akkor semmi sem az!
*Jelentette ki, s megemelte poharát, hogy koccinthasson Aldoval a jó hírekre.*.

*Miközben a myrte felelt, Aldo is kortyolgatta borát, de az egyik kortynál félre nyelt. Sűrű köhögésbe kezdett, egészen kivörösödött, mire újra levegőhöz jutott. Szemei elkerekedtek, s csak úgy itta a myrte minden egyes szavát...*
~Áhh, szóval Hiswa megszült....és ikrei lettek. Láttam ám, az úton, hogy már nincs sok hátra, de azért kissé váratlanul ért a hír. Nos, azt hiszem, hamarosan akcióba lendülhetek...Haha.~
*Szájára kissé gúnyos mosoly kúszott, szemei felcsillantak és alig vette észre a myrte szándékát. Gyorsan megemelte ő is poharát, majd koccintott Mytryonnal.*
-Gratulálok a mesternek, biztosan nagyon örül ő és a felesége. És én is örülök, hogy nemsokára sikerül befejeznetek településeteket.

*Koccintásuk után felhajtotta poharából a bort, majd újra töltött a poharakba.*
-Ismered tán őket? Mert ha igen, szívesen átadom jókívánságaidat a mesternek és a felesé...kedvesének. Tudod, még nem házasodtak össze, de hamarosan az is megtörténik, már csak idő kérdése..
*Mondta, majd megszemlélte az üveget, melyben még körülbelül két pohárnyi bor maradt.*
~Ezt is megisszuk, majd megyek...későre jár.~

~Á, szóval még mindig nem vette el a myrte Hiswát...ezek szerint gyerekeik törvényenkívűliek...Haha..szép összeállítás...egy fejvadász, ki elcsavarta a myrték mesterének fejét... két törvényenkívüli, kik által örökre magához láncolhatja a mestert...van esze a kislánynak.~
-Nos, nem ismerem annyira őket, de én is Álomfalváról jöttem, mint ők. Találkoztam párszor velük...
~..és csak a szerencsén múlott, hogy még élnek...még...~
*Tette hozzá gondolatban, majd újra szólt:*
-Talán hamarosan meglátogatom őket...valamelyik nap, ha ráérsz, elvihetnél hozzájuk, mert nem tudom pontosan, hogy hol laknak.

*Egyáltalán nem csodálkozott el azon, hogy Aldo ismeri a mestert és feleségét, a kérésre, természetesen igent bólintott.*
-Amikor csak kéred, csak mond, hogy mikor és én elvezetlek a Hythamorys házhoz...legalábbis, addigra már biztosan kész lesz...tudod, még sátorokban lakunk, de már nem sokáig...
*Miután a maradék bort is kitöltötte és elfogyasztották beszédjük közben, Mytryon felállt asztalától, majd kezet rázva legújabb barátjával, távozott a fogadóból. Hazája, Carmellyé fele vett útját, hol nemsokára az újonnan felépülő házában aludhatja álmát.*

*Miután a myrte eltávozott, még Aldo egy kis ideig ott üldögélt a fogadóban és merengett magában, visszaemlékezett a régi szép időkre, amikor még kedvese, Glorien édesítette meg mindennapjait. Éjfél táján egy sóhajtás közepette felállt asztalától és ő is távozott. Hazafele menet a fényes holdat bámulta, mint egykoron kedvesével, nyári esténként...csak most nem volt ő itt, az egyetlen szerelme...ki, már talán nincs is az élők sorában...*

*Lassan leballagott ide, a fogadóba. A múltkori kis beszélgetés is igen tetszett neki. Így miután nem találkozott az utcán senki olyannal, aki szóba állt volna vele, inkább betért ide. ~Talán jó döntés....talán nem.~ Mosolyodott el, majd leült az egyik asztalhoz és letette a székre nagy köpenyét. Aztán a fogadóshoz lépett és így szólt.*
-Szép jó napot! Orin nagyúr vagyok. Kérhetnék egy kupa bort?
*Tudakolta, majd a kissé megrémült fogadósra mosolygott. Az hátrament és hozott ki neki egy nagy korsót, amit teltöltött borral. Mikor aztán a nagyúr ezt megkapta, mosolyogva köszönte meg, majd azstalához igyekezett, hol a köpenyét hagyta. Leült, majd kortyolt egyet a borból.*
-Hm..ez jobb, mint legutóbb!
*Állapította meg, majd körülnézett. Senki nem volt, akit ismerne. Bár ő nagyon kevés embert ismer. Szóval ez nem csoda. ~Nem gond. Majd csak idetéved valaki! Elvgre minden asztalnál ülnek...csak itt van már hely....ha másért nem, hát kényszerből fognak iseülni. De remélem, hogy boldogan távoznak majd egy jó kis dikurálás után.~ Mosolygott magában, majd újból szétnézve ivott ismét a borból.*

*Formenya hosszú fekete köpenye a földet súrolta, ahogy belépett a nem épp idilli hangulatú helyiségbe. eltökéltnek tűnő léptekkel ment a pulthoz, és kért némi innivalót. Pohárral a kezében mérte föl, hol is tudna leülni, de nem volt szabad asztal. Illetve egy asztalnál volt hely, csak ő eredetileg magányos üldögélésre gondolt. De, mivel állva nem inna semmi pézért, hát lassan a szabad székhez ballagott.*
- Szép napot!... Szabad?
*Keze a szék támláján pihent, hogy egy határozott mozdulattal kihúzhassa magának a széket.*

*Ahogy iszogatott, szembetűnt neki egy éppen a fogadóbe belépő hölgy. Úgy tűnt, hogy itt szeretne maradni egy kicsit...~Akkor talán végre lesz egy kis társaságom?~ Mosolyodott el ismét, majd nézte, ahogyan a nő italt kér, majd elindul felé. Orin biccentett egyet.*
-Szép napot! Természetesen szabad.
*Azzal egy kis csuklómozdulattal kitolta a széket a hölgynek. Újabb kortyolás után végigmérte. ~Nos, egészen csinos kis teremtés.~ Jegyezte meg. Persze nem az volt a szándéka, hogy itt és most elkezdjen neki udvarolni. Csak hát azért férfiból volt ő is! És a férfiak mindig megnézik a nőket maguknak. Egy kis csend után letéve a poharat Orin törte meg a csendet.*
-Orin vagyok. A hölgyben kit tisztelhetek?
*Úgy gondolta, nem érdemes a kilétét titkolnia. Igaz, hogy a múltkori alkalommal izgalmas lett emiatt a dolog, de most nem látta ennek értelmét. ~Talán ismer is és feleslegesen mutatkoztam be...De sebaj! Legalább nem miondhatja, hogy a nagyúr udvariatlan!~ Nevetett magában, majd a nő szemeibe tekintett. Azok nagyon szépek voltak és szinte elbűvölték a nagyurat. ~Na,....olyan régen láttam nőt, hogy már egy kis szép arcocskától és szép szemektől beájulok, vagy mi?~ Mulatott magán, majd kiitta a maradék bort a kupájából és félretette. ~Egyenlőre ennyi elég volt...~*

*A mágusnő leült a kitolt székre, majd a nagyúrra emelve tekintetét, mindent tudó mosolyát elővéve nézett végig rajta.*
- Örülök a találkozásnak Orin... nagyúr! *kezét átnyújtotta az asztal fölött, felkínálva a férfinak elfogadásra* - Formenya Hyalma vagyok. És tisztelni? Azt sosem árt.
*Széles, nyílt mosolyával arcán pillantott körbe újra a helyiségben.*
- Furcsa... Ki gondolná, hogy nem rohan ide mindenki, ha a Négy Evolyrani egyike ide téved?
*Mélázva méregette a kissé aléltnak tetsző társaságokat némelyik asztalnál.*
- Bár, ha nem borgőzös képpel támolyognának itt, akkor talán még sikerülne is felfogniuk, ki vetődött ide. *újra a férfira tekintett* - Gondolom, már elunta az elzártságot Orin nagyúr, hogy beült ide a züllött népség közé... Persze tisztelet a kivételeknek... *és villanásnyi időre a józan vendégekre sandított, akik nem voltak többen hétnél, ebből az egyik persze ő maga volt*

*Midőn a nő bemutatkozott, Orin elkapta a kinyújtott kezet és megcsókolta.*
-Örülök a találkozásnak, kedves Formenya! Ugye tegezhetem, ha nem bánja?
*Mondta mosolyogva, majd Formenya mondatát hallva még jobban elmosolyodott. Tetszett neki a felfogás. Ő is ezen a véleményen volt.*
-Nos, ami azt illeti, valóban nem ez a legkellemesebb hely, ahova jöhetek, de itt legalább leülnek hozzám....máskor nem nagyon szoktak a közelembe jönni. Aki részeg, azért nem, aki pedig józan, az azért mert fél tőlem, vagy nem tudom. De hát ez az én formám! Majd talán tudok rajta változtatni.
*Széles mosoly ült ki arcára, miközben a nőhöz beszélt. Eközben azért szétpillantott párszor, hátha valami csetepaté van kialakulóban vagy ilyesmi. Azért nagyúr létére kelett neki figyelni a rendre. Valahogy kötelességének érezte.*
-Tudod, az az igazság, hogy kicsit sok volt már nekem ez az egyedüllét. És a minap is ide tértem be..hát, meg kell mondjam, kellemes beszélgetés volt....és remélem, ez is az lesz.
*Kacsintott Formenyára, majd a fogadós felé tekintve biccentett neki egyet, hogy minden rendben van, mivel az már nagyon gyanús tekinteteket vetett Formenyára.*

*Sanda nézéssel figyelte a fogadós gyanakvó ábrázatát, majd a nagyúrhoz fordulva halkan megszólalt.*
- Talán fél, hogy lenyellek keresztben... Ki tudja, milyen veszedelmes némbernek néz...
*A veszedelmes szót még csak el is bírta képzelni magára, de a némbert... azt sehogy sem. Feltűnés nélkül végig mérte a vele szemközt ülő nagyurat, és bazslyogva esett kicsit gondolkodóba.*
~Első ránézésre tényleg félelmetesnek hat... De, így közelebbről, és beszélgetve, már nem is olyan rémisztő.~
*Pillantása az izmos karokra vetődött.*
~Nagyon erős lehet... Talán igaz az a róla szőtt legenda, hogy puszta kézzel végzett egy démonnal... Kinézném belőle.~
- Szeretem a kellemes beszélgető partnereket. *viszonozta a kacsintást* - Egyébként én magam nem igazán mondhatom el, hogy unatkozok. Most is egy neveletlen sárkányt üldözök, aki lassan kieszi Antonius fejedelmet a vagyonából. Szóval, engem nem a magány űzött ide...
- Ha magányosnak érzed magad, miért nem keresed fel a szomszédos népeket? Sok érdekesség történik ám más füldeken is. Én már minden földet bejártam, és mondhatom, igazán érdekes dolgokat láttam. Igaz, hogy csak kényszerből utazok, mivel a Selde fejedelem parancsát követve igyekszem megszabadulni a sörényes sárkánytól, ami tizedeli népe javait.

*Csak kuncogott a kijelentésen. ~Még hogy engem lenyelni keresztben? Ez igen vicces...~ Egy kis csend következett, majd ismét Formenya kellemes hangja törte meg a csendet. Orin szemei elkerekedtek a sörényes sárkány hallatán. Csak nézett a nőre, s nem szólt semmit sem. Aztán mosolyogva így szólt.*
-Nos, azt mondod, hogy egy sörényes sárkányt keresel? Azt hiszem, hogy én egyszer találkoztam eggyel. És nem hiszem, hogy annyian lennének, hogy esetleg ne ugyanaz lenne a két sárkány....
*Mosolygott tovább, majd tovább mesélt.*
-A fránya állat azt hitte, hogy elbánhat velem. De engem nem olyanm fából faragtak! Elkergettem a bestiát. Ha tudom, hogy te keresed, akkor talán megpróbáltam volna elfogni...Már messze járhat. De azért remélem, hogy rátalálsz majd....És hogyha jól hallom, te a seldë fejedelem szolgálatában állsz? Ez hogyan lehetséges? Te mágus vagy, nem? Érzem az erődet...
*Mondta, majd elgondolkozott a nő ama kijelentésén, hogy talán más földekre is elmehetne. Végül felnézett ismét Formenyára és így szólt.*
-Azt hiszem, hogy ezt a többi földre való kirándulást még megfontolom. Talán van benne valami igazság.
*Kacsintott ismét, azzal kért egy kis bort a fogadóstól.*

*Figyelmesen végig hallgatta a nagyurat. Kivételesen még csak közbe se vágott. Pedig úgy szeretett bele kotyogni olykor a dolgokba... vagy mások mondókájába. Persze csupán azért, mert néha türelmetlenűl el akarta mondani, amit gondolt. Ennek nem is szoktak sokan örülni. De ki is örülne annk, ha a szavába vágnak. Most viszont maga is meglepődött, mekkora érdeklődéssel hallgatja a férfit.*
- Valóban a selde fejedelem szolgálatában vagyok. De csak egy esztendőn át... ami megjegyzem, nem egész tíz hónap múlva lejár. *erre boldogan vigyorgott* - Antonius nagyúrhoz én magam mentem el, mert mesterem utolsó kívánságának akartam eleget tenni, s elvittem a végakaratát a selde fejedelemnek. Arra nem számítottam, ami a levélben volt. Röviden annyi volt, hogy megkérte a fejedelmet, hogy egy évig fogadjon föl engem udvari mágusnak...
*Fancsali képet vágva emlékezett vissza az említett eseményre.*
- A nagyúr elfogadta mesterem kérését, és azóta a seldék mágusaként segítem a népét. *gyors témaváltásra gondolt, mert nem akaródzott neki vissza emlékezni az ominózus esetre, az érkezésénél* - És te Orin? Egy ideje nem hallok felőled, és csodálatos tetteidről sem. Pedig hajdanán, amikor még mesteremmel utaztunk a nagyvilágban, nagyon sok harcodat regélték a népek mindenfelé. Miért zárkóztál így el minden élőtől?

*Ő mindig meghallgatott mindenkit. Nem illő belebeszélni mások mondanivalójába, s ezt ő jól tudta. Mindig is szeretett udvarias lenni. Főleg a npkkel szemben természetesen. Most sem volt ez másképp. Figyelmesen végighallgatta a rövidke beszámolót, majd bólogatva jelezte, hogy felfogta a dolgot.*
-No, ha ez így van,akkor remélem, hamar lejár az a tíz hónap! Mert beszédedből az hallik ki, hogy nem szívesen maradtál a nagyúrnál...
*~Meg persze az az előbbi kis fintor is segített ezt kitalálni.~ Mosolygott magában, majd amint épp válaszolt volna, Formenya áttért egy másik témára. Orinnak ez kevésbé tetszett, mint az előbbi, hiszen most neki kellene mesélnie magáról. És pont egy olyan dologról, amit sosem szeretett. De persze belekezdett, nehogy megbántsa a hölgyet.*
-Nos, az az igazság, hogy elfáradtam...elfáradtam ebben a sok-sok harcban és csatában. Tudod, egy idő után már nem olyan harcolni, mint régen. Már békére vágyom. És nem harcokra meg háborúra. Természetesen kisegítek bárkit, akinek démonnal vagy valami egyébbel van problémája...csak már nem vándorolok és nem keresem a "bajt", ha úgy tetszik. Remélem, érthető,a mit mondtam az imént...
*Mosolyodott el, majd kortyolt egyet az előbb kapott borból.*
-Kedves Formenya....nem éhes? Mert már úgy vélem, az idő közeledik a vacsoraidő felé.

*Kissé csüggedt arccal hallgatta a férfit. Már ő is érezte egyszer azt a mérhetetlen fáradtságot, amiről a nagyúr beszélt. Úgy öt éve, amikor Orod Ingor hideg szikláit taposták mesterével közel két hónapig. A csontjáig hatoló hideg gondolatától még most is kirázta a hideg. Nem szerette a régi, kínzó emlékeket. Persze voltak szép emlékei is szép számban arról a vidékről. A hótündék közt sok hű barátra tett szert. Ennek nem egyszer vette már hasznát a későbbiekben. De most, valahogy nem akaródzott ilyen hideg tájakra gondolnia. Kortyolt egyet italából, majd Orinra pillantott.*
- Valóban ideje volna lassan vacsorázni... Főleg, ha egy magam fajta utazó még az éjszakát is úton szándékozik tölteni.
*Elgondolkodva nézte az asztalt, hátha támad valami ötlete, mit is vacsorázzon.* - Ismered a helyi ételeket? Mert ha igen, akkor örülnék egy kis ajánlatnak, hogy mit érdemes kérnem.
*Egy újabb korty, és újra beszélni kezdett.*
- Tudod, igazából nincs nekem bajom azzal, hogy a seldéket kell segítenem. Ezt szívesen teszem. De... Antonius nagyúr bánásmódja egyáltalán nincs ínyemre. Próbálok olykor rávilágítani neki, hogy nem a szolgája vagyok, de az effajta beszélgetésekből csaknem mindig vita kerekedik, és olyankor jobbnak látom magára hagyni a dühtől majd felrobbanó uraságot.

*Felkapta a fejét, mikor a nő arról beszélt, hogy egész éjszaka utazni fog.*
-Na de hát Formenya! Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? Éjszaka is úton lenni.....bár a sárkány sosem pihen...csak, ha már nagyon elfáradt.
*Aztán azon kezdett el gondolkodni, hogy mit is ehetnének. De sajnos nem nagyon jutott eszébe semmi sem.*
-Sajnálom, de nem vagyok valami jártas ebben a témában. Otthon szoktam főzni magamnak. Csak néha jövök el ide enni vagy inni. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha a fogadósra bízzuk a dolgot...
*Azzal egy elnéző pillantást vetett Formenyára, majd a fogadóshoz lépett és így szólt.*
-A specialitásukat kérnénk...két személyre. Köszönöm!
*Azzal visszasétált az asztalukhoz és mosolyogva leült.*
-Remélem, hogy nagyon finomat fogunk kapni!
*Kacsintott, majd ivott egy kicsit a borból, mi még félig volt a kupában. Aztán felnézett a nőre, s bólogatva hallgatta mondandóját.*
-Tudod, nem ismerem annyira a Nagyurat....de majd egyszer ellátogatok hozzá és elbeszélgetek vele egy kicsit. Kíváncso vagyok, hogyan fog viselkedni. Mert velem mindig is udvarias volt és nem szólt hozzám egy rossz szót sem....
*Eközben lassacskán meghozták a vacsorát, aminek valószínűleg mindketten örültek.*

*Már épp mondta volna Orinnak, hogy nem tartja valószínünek, hogy vele is úgy fog beszélni Antonius, mint vele, hiszen ő mégis csak egy főúr. Egy főúrral pedig mindig finoman bánnak az uralkodók. Nem úgy, mint egy egyszerű mágussal... Ekkor viszont már meg is érkezett egy halom étel. Formenya azt se tudta, melyik csábosan illatozó étellel kezdje. A különösen guszta étel fölötti örömében végül sikerült ráébrednie, hogy talán a levessel kéne kezdenie, aztán meg jöhet a többi finomság, nem megfeledkezve persze a szépen díszített desszertről sem, ami valamilyen gyümölcs puding lehetett állagából ítélve.*
- Mennyi illatok... *motyogta vidáman, és nagyot szippantott a felszálló gőzből* - Remélem, ízre is épp ilyen jó.
*Gyorsan jó étvágyat kívánt Orinnak, és már neki is látott elfogyasztani levesét. Még annyi mindent kérdezett, és mondott volna, de evés közben nem kenyere a beszéd. Hát igyekezett gyorsan végezni. Ez sikerült is. Valószínűleg az is hozzá segítette, hogy farkas éhes volt már. Így jól lakottan várt, míg a nagyúr is befejezi az étkezést, hogy tovább beszélgethessenek.*
- Egyébként nekem semmi különleges nincs abban, hogy éjszaka utazok. Már hozzá szoktam, hiszen fél életemben így utaztam. Akarom mondani, így is... Na, de eszembe jutott ám valami. Nem olyan régen egy tündével jártunk az erdődben. Láttuk is a házadat, csak épp elillant a szemünk elől. Te magad olvastál rá varázslatot? Mert, ha igen... akkor azt mondom, nagyon erős a mágiád.

*Úgy nézett ki a dolog, hogy annyi ételt raktak eléjük, hogy azt sem tudták, mivel kezdjék. De aztán mindketten rátaláltak a levesre és azt fogyasztották el elsőként. Ezután már külön külön más-más ételeket ettek egy időben. Orinnak nagyon ízlett minden. Amíg ettek, síri csend honolt...legalábbis, ha nem vesszük figyelembe a kissé ittas emberek éneklését, kiabálását. Aztán mikor a nagyúr befejezte az étkezést, Formenya megszólította, aki mellesleg már régen készen volt.*
-Nos, ez mennyei volt! Ilyen jót már régen ettem!
*Megtörölte a száját, majd nekilátott szépen megválaszolni a kérdést.*
-Nos, nem tudom, hogy hogyan láttátok meg....talán meg kellene újítanom a bűbájt. És igen, én voltam az az elvetemült, aki mágiát olvasott rá.
*Viccelődött, majd szépen visszaszállította az üres tányérokat a fogadósnak és hozott egy-egy kupa bort. Leülvén mosolyogva kortyolt egyet.*
-Tudod, muszáj elrejtőznöm, mert különben a démonok megölnének....ha nem figyelek oda elégg, könnyen végezhetnek velem például álmomban. Ezért is van még egy csomó védővarázs ráolvasva a házra....Nem ajánlatosd megközelíteni nélkülem. Különben, ha egy kis rossz is lakozik a szívedben, akkor a védőbűbáj aktiválódik...és annak nem lenne jó vége szerintem.
*Kacsintott a nőre,majd kiitta az egész kupát. ~Most már ennyi elég lesz mára. Még a végén kótyagos leszek tőle!~ Azzal félretolta a kupát, s nem is nézett felé többet.*

*Meglepődött azon, hogy nem is kellett volna látniuk a házat. Hiszen már nem egyszer látta régebben is. Igaz, akkor nagy erejű, és bölcs mesterével volt. Talán ezért láthatta? Nem tudta, de ezt már nem is derítheti ki, hisz mestere távozott az élők világából.*
- Különös, hogy ezt mondod... Én ugyanis nem először láttam a házadat. Régen, még mielőtt mesterem távozott volna, többször is jártam vele arra. Abban az erdőben szerette összekuporgatni a fontosabb növényeit a gyógyitalához...
*Erre már nem szívesen emlékezett vissza.*
- Egy a lényeg! Erősítsd meg a házadon ülő mágiát, hogy még véletlenűl se tudjon megölni egy elvetemült démon míg alszol... Kár lenne érted... és a tudásodért is.
*Aztán elmélázva nézte a poharában lötyögő folyadékot.*
- Nem hinném, hogy veszélyben lettünk volna a védőmágiád miatt. Bennem, és abban a tündében sem volt akkor szikrája sem a rosszindulatnak. Persze, azért így utólagosan már nem próbálnám ki. *és vidáman mosolyogva nézett föl a nagyúrra* Ismerek én is néhány erős védelmi igét... Még néhai mesteremtől tanultam el. Tudod kifejezetten jó a megfigyelőképességem, na meg a memóriám... ha akarom. *S most hamiskás vigyor jelent meg kedves arcán.*

*Különös tekintettel nézett Formenyára. ~Talán ennyire gyenge lenne a védőmágiám? Vagy csak ő ennyire erős? És a mestere...~ Gondolkodott. Aztán mosolyogva nézett a nőre, majd hálás tekintettel.*
-Köszönöm, hogy ezt mondod! Nem sok embertől hallani ilyet...És meg lesz erősítve, biztosíthatlak! Remélem, most már tökéletes lesz!
*Azzal szépen lassan készülődni kezdett. Persze még megvárta, míg a boszorkány befejezi a mondandóját, majd mosolyogva így szólt.*
-Szerintem te bármikor jöhetsz arrafelé. Azt hiszem, a te terőd elég nagy ahhoz, hogy láthatóvá tegye számodra a házat. Bár a többi védőbűbájjal vigyázni kell, mint mondtam.....Elnézést a faragatlanságomért, de sajnos lassan indulnom kellene. Talán még összefutunk valahol.....Én örülnék neki!
*Kacsintott, majd falállt az asztaltól, felvette a köpenyét és Formenya mellé ment,majd kezet csókolt neki.*
-A vacsorát én állom.....Örültem a találkozásnak, kedves Formenya!
*Azzal még meghajolt a boszorkány előtt, majd kifizette mindkettőjük számára a vacsorát, s eltűnt a fogadó ajtaja mögött. Szép lassan hazaballagott. ~Nos, ez egészen jól sült el! Többször kellene társaságba járnom....~ Mosolygott magában, majd lassacskán hazaérve még elvégezte a szükséges védőbűbájokmegújítását, majd álomra hajtotta fejét.*

//Köszönöm szépen a játékot! lol!

//

*Szótlanúl nézte végig, ahogy a férfi elkészül, majd kezet csókol, és elköszön.*
- Enyém a megtiszteltetés Orin nagyúr! A vacsorát pedig köszönöm... de legközelebb te leszel az én vendégem! És ebből nem engedek ám!... Az istenek vigyázzák utadat!
*Csöndes bazsalygással kísérte figyelemmel Orin távozását. A becsukódó ajtó őt is mozgásra késztette. Összeszedelőcködött, köpenyének csuklyáját fejére húzta, s egy néma bólintással elköszönt a fogadóstól. Odakint kellemes idő volt, mint mindig. Langy szellő lengette lábai körül köpenyét, míg elsétált lovához. Megigazította a nyerget, majd lóra szállt, és lassan balra irányította pihentnek tűnő hátasát.*
~Nagyszerű... A lovam is kipihente magát legalább.~
*Csuklyája árnyékában lévő szemei a vöröslő korongot nézték az égbolton, mi most vérvörös fellegeket kreált az égre. Aztán lépésben haladtak lovával a kereskedelmi úton.*

//Köszönöm a játékot Orin nagyúr! Very Happy

//

*Egy jó erős kávéra vágyok reggel óta de egyenlőre még időm se engedte, hogy kicsit kikapcsolódjak. Elindultam hát a város felé ahol még egyenlőre nem volt háború...csodás..e.gy idő után úgyis ide is elér szóval menekülhetek de értelme semmi...
Befordultam egy kis utcába, úgy mászkáltam mintha már ismerném a helyet, pedig nemigazán...mikor megláttam a kis fogadót, rögtön tudtam, hogy megtaláltam azt a helyet mait kerestem. Halkan benyitottam de a szélcsengő minden ember tekintetét odavonzotta. Morogtam egyet majd az egyik asztalhoz sétáltam, ami pont a sarokban volt, legtávolabb mindenkitől. A pincér rögtön odajött hozzám és fel is vette a rendelést...pár perc múlva már előttem is volt a cukor a tejszín na meg a kávé...beízesítettem és egyenlőre csak kavargattam és fújkáltam hisz elég meleg volt még.*

*A férfi sötét ruházatba érkezik az eggyetlen világos ami van az csak a haja ami ugye nem cserélhető, bár hófehér mégis alig múlt el 24 éves a férfi bár többet élt meg mint akarta volna, lassan megy be a fogadóba miközbe lassacskán körülnéz, ma reggel megszólaltak a vészharangok az emberek északnak mennek*~lehet nekünk is azt kéne~*gondolja, ő maga csak valami húst kér a pultnál majd kifizetve a cehhet egy asztalhoz ül, mármint ülne ha nem lenne tömve a fogadó így oda ült ahova egy nő ott még volt hely*-Remélem nem zavarok úgytűnik ma elég sokan vannak és nincs hely*mondja majd be is mutatkozik*-Sephrio Elruhir*mondja azt már nem hogy mágusvezér elvégre nem olyan fontos nem kell hogy mindenki ismerje*

*A kávém szépen lassan kezd kihűlni így lassan kortyolgatom mikor egy ismeretlen akar hozzám ülni...felemelem fejem majd végigmérem a férfit...érdekes látványt nyújt ezzel a sötét és világos ellen kontraszttal. Egy féloldalas mosolyt küldök felé majd biccentek.*
-Csak tessék!- *fűzöm még hozzá ezt is.A név ismerősnek tűnik, de még nem tudom honnan is meg se kockáztatok akármit mondani.* -Elynor Gray!- *mutatkozom be én is ha már ennyire udvariasak vele.* -És mi járatban erre?- *teszem fel az egyszerű kérdést majd kortyolok egyet kávémból ami még elég keserűnek hat...köhögök egy kicsit az íze miatt de egy kis cukor bele és máris ihatóvá válik az ital.*

*Kicsit enni kezd de a kérdésre felemeli a fejét és a vele szembe ülőre néz*-CSak egy kis időre ugrottam be a városba. A hírek szerint nemsokára hadba vonulnak.*mondja komoly hangon*-Jómagam a mágusokkal az északi fertályon élek a város uraihoz készülök, megtudni mennyire számítanak a segítségünkre*mondja komoly de annál erősebb hangon*-Új még a városba? *kérdezi hiszen még nem látta a nőt bár az nem azt jelenti hogy új jövevény hiszen sokan élnek a környéken*

*Kíváncsian nézem a férfit majd mikor a mágusokról beszél tudom már honnan volt ismerős a neve. Bingó...a mágusok vezére ül velem szemben.* -Nekem ne mond hol élnek a mágusok...- *mondom egy mosollyal arcomon csak, hogy enyhítsem ezt a feszült hangulatot.* -Igen ha úgy vesszük még elég új!- *bólintok egyet majd végül mikor a kávém teljesen kiürült a kanalat is szépen a csészébe helyezem és már jönnek is érte.* -Még valamit?- -Nem köszönöm!- *mondom halkan majd visszapillantok a velem szemben ülőre.* -Tehát a mágusok vezére ül velem szemben...hm...micsoda véletlen!- *mondom egy kis incselkedéssel hangomban majd kisöpröm szememből a hajamat így tisztábban látok.
Magamban persze ideges is vagyok...de próbálom leplezni.*

*Kicsit mosolyogva bólint*-Szóval te is mágus vagy*mondja kicsit lehunyja a szemeit de egy pillanat múlva ki is nyitja kisöpörve pár hajszálat a*-CSak azért kérdeztem mert még nem nagyon láttalak a közelbe, bár mostanába elég nagy itt a jövés menés a tenger felől. *mondja kicsit derűsebb hangon mint eddig majd bólint*-Nem olyan nagy véletlen és nem is olyan nagy dolog, ez csak egy név..*mondja kicsit derűs mosollyal*-Elég sokszor megfordulok a környéken mostanába sok munka van itt főleg diplomáciai és kapcsolattartás az anyavárossal....*-És te? Mit keresel a városba?*kérdezi érdeklődve*

-Ahogy mondod!- *mondtam egy mosollyal majd mélységes jóérzés töltött el...szeretek az lenni nem tagadhatom.* -Álomfalváról jöttem...és ami ott volt...hát már beleszoktam...igaz az a nagy háborúzás...na erre nem számítottam...ez most miért tis robbant ki meg úgy most nem értem az egészet...- *fura, hogy idejöttem és nem tudom mi is van a városban.*
~Legalább most megtudom...~

» Fakó ló fogadó
» 1. A vámpír fogadó
» 05. Hullócsillag Fogadó