09. Fehér Vadkan fogadó

-Álomfalváról?*kapja fel kicsit a fejét*-Akkor úgytűnik mégvalaki megmenekült. Úgytűnik hogy akkor többen is mint hittük, bár mi is az utolsó hajókkal jöttünk mielőtt a falut lerombolták volna. Elég sok volt a halott*mondja hozzá téve a férfi emlékszik még rá ahogy jópár ismerőse köztük az öccse is ott halt*-Mi se de amikor megérkeztünk megtudtuk a hely múltját, ezek már régóta háborúznak vagy az eggyik vagy a másik fél győz, időnként de az ellenség erős úgytűnik a sötétség borul erre a városra is. Reméljük azért lesz elég erejük megvédeni*teszi hozzá*

\\fagy\\

Vendég

*Ahogy Evolyran városában sétált, hirtelen igencsak megszomjazott, és mivel tudta hogy van valamerre itt egy jó fogadó, gondolta megiszik egy sört, és talán még hozzá hasonló kalandorokkal is találkozik*
~Micsoda lepukkant egy hely, remélem nem fognak bogarak úszkálni a sörömben~
*Azzal belépett az ajtón és leült a legközelebb eső szabad asztalhoz, majd fennhangon kért egy korsóval*

*Sietősen lépett a fogadó füstös levegőjű helyiségébe, s gyorsan be is tette maga mögött az ajtót. Körbe hordozta tekintetét a bent lévőkön, majd egyenesen a legközelebbi asztalhoz sétált. Természetesen üres volt, s szerencsére a fogadóban is csak szállingóztak a vendégek. Leült, s az asztalhoz lépő fogadósra pillantott.*
- Forró teát kérnék...
*Csak ennyit mondott, s azzal már el is fogalalta magát köpenye levételével. Csuklyája lecsusszant fejéről, szabaddá téve hófehér hajjal keretezett arcát. A szomszédos asztalnál ülők bár felfigyeltek rá, de nem igazán foglalkozott velük. A fogadós viszont távozott, s hamarosan egy bögre gőzölgő teával tért vissza.*
- Parancsoljon hölgyem, a teája. *mondta a korosodó férfi*
- Köszönöm. *ennyi volt a válasz, s már lassan iszogatni is kezdte teáját.*

Vendég

~Hol marad a söröm?~ *Gondolta Rain, majd látta a fogadóst ahogy elindul egy hölgy felé aki az imént érkezett. Érdekesnek találta a hölgyet, ritkán figyel fel ilyen szerzetekre, de az a bájos arc megragadta figyelmét*
~Talán mégsem volt rossz ötlet idejönni, apropó~,
-hol marad az a sör? *kiáltotta oda a fogadósnak, azzal felpattant és a lány asztala felé indult*
-Hódolatom hölgyem, nem bánja ha csatlakozok?- *Kérdezte udvariasan fejet hajtva*

*Alig néhány kortyot nyelt le még a teából, amikor felfigyelt az asztalhoz lépőre. Alaposan begondolkozott a férfi kérdésén, s első gondolata az volt, hogy elküldi melegebb éghajlatra. De, egy kis tüzetesebb szemrevételezés után rájött, hogy az illető egy ember, s ő pedig kifejezetten érdeklődik az emberek után. Legalábbis, ami a népüket illeti, hiszen annak idején Álomfalván, nem nagyon volt szerencséje varázstalanokhoz. Ezek az Evolyrani emberek viszont varázslatok nélkül is előkelő helyre küzdötték föl magukat a szomszédos, s szövetséges népek között. Hát halovány mosoly kúszott szép arcára, amikor megszólalt.*
- Egy ember bármikor helyet kaphat az asztalomnál... *közölte lágy hangján* - Hiswa vagyok, elf. *mutatkozott be illedelmesen*

Vendég

~Milyen kellemes hang~ *Gondolta, azzal leült az asztalhoz.*
-A nevem Rain Cjendago, kalandozó vagyok messzi vidékről. Mit csinál egy ilyen szép fiatal lány egy ilyen koszos helyen?
~Kifejezetten szimpatikus~ *Figyelte a lányt*

*A "szép" szóra felkapta a fejét, de aztán a fiatal lány szóra még a szemöldöke is felszökött. Szája széles mosolyra húzódott, s ajkai enyhén szét nyíltak.*
- És hogyan keveredik ide egy ilyen ékesszóló harcos? Mert harcos vagy, ez első pillantásra nyílvánvaló.
*A férfi alaposan kidolgozott izomzatára sandított, s közben kortyolt kettőt a teából.*
- Egyébként ez a szép, és fiatal lány... *erre még kuncogott is kicsit, hiszen az emberek, s az elfek élettartama messze nem hasonlóak, mivel a vele szemközt ülő férfinak, már csontjai is rég elporladnak, míg ő, Hiswa még mindig az élők világának földjét fogja taposni* - Szóval, épp Fehértorony-várából tartok a myrték földjére. Az emberek városai már régóta érdekeltek, így gondoltam, megnézem magamnak közelebbről is.
*Letette italát, majd folytatta a beszédet.*
- Te viszont ember létedre igen messzire kerültél a földetektől. Főleg ilyen vészterhes időkben, amikor sosem lehet tudni, mikor van szükség az erős, és jó harcosokra az Emberek földjein. Vagy netán valamilyen feladat vezérel erre egy kósza harcost?

Vendég

-Nos, nem teljesen önszántamból kerültem erre felé, de ha már itt járok, gondoltam a javamra fordítom. *Jóízűt kortyol a sörből amit időközben végre kihozott a kocsmáros*
-Van egy célom amit mindenképp el fogok érni. Történjen bármi az emberek városaival, nem igazán az én problémám. Most épp valami kaland után kutatok, lassan kezdek berozsdásodni. *Azzal mint egy bemutatóként, megropogtatja a vállát*

*A berozsdásodás bemutatóján elmosolyodott újra.*
- Mit ne mondjak Rain, ha nem árulod el, hogy nem vagy ide valósi, akkor is azonnal rájönnék a beszédedből. Hiszen Evolyranban még senkivel sem találkoztam, akit ne borzasztana el, vagy ne tüzelne föl a népeket sújtó harc.
*Megitta azbutolsó korty teát, majd elő vett erszényéből némi pénzt, amit az asztalra tett. Elnézést kérő mosollyal állt föl székéről, s nézett a harcos szemébe.*
- Nagyon sajnálom Rain, de nekem folytatnom kell az utam. Szeretném még sötétedés előtt elérni a myrték földjét, ahol már nagyon türelmetlenül vár két kis csibész gyerkőc. *kacsintott a férfira, majd köpenyét magára kanyarította* - Örülök, hogy megismertelek Rain. Ha netán valaha a myrték földjére keverednél, akkor örömmel látlak az otthonomban. Vagyis a családom otthonában... Az istenek óvjanak kalandozásaidon!
*Megvárta, hogy a férfi is elköszönjön, aztán távozott a fogadóból, hogy mihamarabb férje, és gyermekei közt lehessen.*

//Köszönöm a játékot... Smile

//

Vendég

- Részemről a szerencse Hiswa, remélem még összefutunk. *és komolyan is gondolta ezúttal*
~ Láttam már pár elfet de közelről még nem sokkal beszéltem, hamarabb érte el őket a pallosom mint a szép szó~
* Miután a lány elment, felállt ő is, az asztalon hagyott egy kis aprót, majd kisétált a fogadóból és kalandok felé vette az irányt*

//Én köszönöm Smile

//

-Hm...igazán csúnya ami ott történt de az már a múlt!- *mondom egy kissé szomorkásan. Egész családom ottmaradt nem hiszem, hogy túlságosan ki kéne csattannom a jókedvtől.* -Oh értem...hát akkor ti sem tudtok többet mint mi. Noss de akkor mit is mondtál? Hova megyünk?- *kérdeztem érdeklődve. Ha már így összehozott minket a sors.* -Bár különösebben mi se tudunk akkor sok mindent tenni!- *igaz kicsit talán többet mint egy átlag ember. DE akkor is szörnyű ami itt történik.* -Na jó...azt hiszem beszélhetnénk másról!- *mondtam egy halvány mosollyal arcomon.*

*csak megrázza a fejét*-Sokkal többet nem sőt lehet hogy eggyáltalán nem többet*mondja egy kicsit elgondolkozva mikor szétnéz a kocsmába, majd egy kicsit bólint a mondatra*-Sokmindent nem hiszem, legalábbis ameddig nem tudjuk meg a hely multját addig biztos egy háborúba vagyunk mondhatni csöbörből vödörbe kerültünk, csak annyi a más hogy itt még tartják magukat az úgynevezett jó oldal bár ki ahogy nézi*mondja egy kicsit oldalra döntve a fejét, a kérdésre csak megcsóválja*-Nem tudom nem vagyok annyira járatos ilyen messze a szállásoktól, itt csak most kezdtem el jobban jönni menni, időm nagy részét a jegyesemnél töltöm tündeföldön*mondja egy szelíd mosollyal*-Te itt laksz valahol ?*kérdezi bár hogy mi lenne vidámabb téma nem nagyon van ötlete de majd alakul*

-Igazán nem tehetünk róla, hogy ilyen szerencsétlen ez a közösség!- *vigyorodott el majd bólintott.* -Nem messze!- *mondta halkan. Ennyi elég is...* -Noss viszont ha megbocsájtasz most megyek!- *állt fel...felemelte csészéjét is.* -További jó étvágyat!- *azzal hátat fordított a férfinak a csészét lerakta a pultra majd kilépett a helyiségből.*
~Hát...tőle sem tudtam meg többet~

*Megállította lovát, letette a földre a lányt, majd ő maga is leszállt a nyeregből. Egy apró fiúcska szaladt oda hozzájuk. Láthatóan az elf már ismerte, mivel nyugodtan rá bízta a lovát. A fiúcska pedig elvezette Ébent, be az istállóba.*
- No, lássuk akkor, ma milyen kedvében van a szakács?
*Kacsintva mondta ezeket, majd nyugisan elsétáltak a fogadó ajtajáig. Benyitott az elf, s belépett a helyiségbe. Nem voltak bent sokan. Két ember, egy myrte, egy mágus, és három elf ültek az asztaloknál. Nem is törődtek az érkezőkkel. Hiswa kiválasztotta a kandallóhoz legközelebb eső szabad asztalt, s hellyel kínálta a lánykát. Ő is leült, s hozzá lépő fogadós köszöntését kedvesen viszonozva kérte ki a pecsenye kacsát, és némi egyéb laktató finomságot. Úgy volt vele, hogy Casve csontjaira jócskán rá is fér még egy kis hús. Bár, nem mintha Hiswa nem lenne hozzá hasonló alkatú. De az elfek eleve ilyesmi alkatúak.*
- Nos, megígértem, hogy elmesélem, miért vagyok szomorú. Akkor nem árt elkezdenem, mert még van kis időm, amíg kihozzák az ételeket. *egy kancsót tett a pultos eközben az asztalra, amiben forró tea volt, s Hiswa mindkettőjüknek öntött belőle. Pár kortyot ivott, s csak eztán kzdett bele a történetbe.* - Kezdeném azzal, hogy nem Mitryas volt az első myrte mester. Előtte volt egy myrte nő a mester, kit Carme úrnőnek hívtak. Még nagyon régen... Álomfalván eltűnt, s többé nem hallottak felőle. Így a myrték új mestert választottak, ki Mitryas Hythamorys lett. Aztán sok évtized eltelt, és pár évvel ezelőtt Álomfalvát megtámadták a sötét lelkű lovagok, és csatlósaik. A falu elesett, és a megmaradt túlélők elmenekültek hajóikkal, hogy új otthont keressenek... Így találtunk el Evolyran partjaihoz. Itt ltelepedtünk, és újjá építettük városainkat. Mostanában Evolyrant is dagorladiak kezdték sanyargatni, s egyre mélyebbre hatoltak be területeinkre. Egy alkalommal találtam a férjemmel, egy árva kislányt... Hinatát... Befogadtuk őt, mert nem tudhattuk, hogy kígyót melengetünk a keblünkön...
*Itt kénytelen volt félbe szakítani meséjét, mert időközben megérkezett a pecsenye, és a többi ételkülönlegesség.*
- Akkor előbb jó étvágyat nekünk! Majd a desszert közben folytatom a történetet.

//Fagy...//

//IDŐN TÚLI//
*Casve nagyban figyelte a kisfiút, aki elvezette Ébent. Aztán szépen betértek a fogadóba. Casve Hiswa után lépett be, majd körbenézett nagy kíváncsi szemeivel. Valóban nem voltak sokan, de sok félék voltak. Casve nem igazán tudta, hogy mért él ennyiféle "ember" ezen a helyen. Kérdőn is nézett Hiswára, de úgy döntött, majd megkérdezi, ha leültek. De egyhamar le is ültek a kandalló közelébe. Jött a pincér, majd a pecsenye kacsa persze Casve hatalmas örömére. Nagyon éhes volt. Régen evett normális ételt. Csak barackot, és csak barackot evett napokig. Végül Hiswa megszólalt. Casve nem szólt semmit, hanem szépen, figyelmesen követte a nő szavait. Két könyökét az asztalra tette, és kezére támasztotta állát. Így figyelt Hiswára. A forró teába ő is belekortyolt, de nagyon furcsa volt neki. Persze az erdőben ő is készített gyógynövényekből italt, de ez más volt. Édesítve volt, ami teljesen új volt neki. Ízlett, de igyekezett újra beszélgetőpartnerére figyelni. Nagyon érdekes volt számára, amit Hiswa mesélt neki. Teljesen belemerült. Majd mint akit álmából keltenek, úgy nézett a közelgő pincérre, és a hihetetlen jó illatú kacsára*
-Hm... neked is jó étvágyat!-
*És belekóstolt. Ez az íz is egyben ismerős, de ismeretlen is volt, hisz az erdőben épp hogy csak megsütötte a kacsát, de fűszert nem rakott rá. Ez viszont nagyon finom fűszeres volt. Casve elámult. Akármibe harapott új ízt ismerhetett meg. Nagyon vidám volt és csak úgy falta az elé tett ételeket. Mindent megevett. Fejedelmi lakoma volt ez számára. Bár nem szokta meg a tökéletesre készült ételeket, mégis volt valami érzése, mintha emlékek jönnének fel benne.*
~Ezek az ízek... mintha a múltamban ismertem volna őket. Vajon ki készített nekem ilyesféléket? Az anyám? Vagy nincs is anyám? Á... ezt most hagyjuk!~
*Miközben gondolatai kavarogtak, arca elkomorult, de aztán újra visszatért a földre és vidám lett. A desszert következett. Csokis puding, és gyümölcssaláta. Úgy jól lakott, mint a duda. Kényelmesen, jókedvűen hátradőlt a széken és várta, Hiswa folytassa meséjét, ugyanis nagyon érdekelte a történet. Persze előbb megvacsorázott, mint az előtte ülő, így meg kellett várnia, hogy a desszertig eljusson, mert akkorra ígérte meg Hiswa, hogy folytatja mondanivalóját.*

*Hiswa jóllakottan dőlt hátra a székében, és átszellemült arccal folytatta történetét.*
- Tudod Casve, eleinte azt se tudtam, hogyan maradhatott életben az a gyerek ott az erdőben... De most már tudom, hogy csak egy gyermeknek álcázott "démon" volt. Nem más... Magam sem értem, hogyan bízhattam meg benne annyira, hogy még a gyerekeim felügyeletét is rá bízzam. Aztán, egy nap hallucinogén gombát kevert az ételembe... Abból is a leggyilkosabb fajtát. De nem ölt meg az átkozott némber. Nem... Inkább arra használt fel, hogy mint egy akarat nélküli bábú kövessem az utasításait... Azok a napok, vagy hetek... Maguk voltak számomra az eleven pokol. De akkor sem sikerült teljesen megtörnie engem. És azért nem, mert az, amit a myrte mester iránt érzek... az erősebb volt még a világ leggyilkosabb gombájától is. Akárhányszor is kellett cselekednem a férjem ellen, sehogy nem tudtam komolyan ártani neki. Még akkor sem, amikor fogalmam sem volt arról, ki is ő.
*Kicsit elhallgatott, ivott pár korty teát, aztán folytatta.*
- De végül mégis ráfázott az a némber... Mitryas végzett vele. Pedig legszívesebben én magam téptem volna ki a szívét... Méghozzá puszta kézzel. *kissé szomorkás csillogás költözött szemeibe* - Végül mindannyian túléltük a régi mester bosszúját. De én sokáig nem is emlékeztem azokra, amiket elkövettem a myrték ellen... és a családom ellen. És igaz, hogy Mitryas egy rossz szóval sem utal azokra a napokra, de én már emlékszem.... Mindenre emlékszem... Arra is, ahogy a myrte kapitány vére a kezemre fröccsent miközben elvágtam a torkát... És tettem mindezt a négy éves gyerekeim előtt. És valahogy azt sem tudom mentségként elfogadni, hogy nem voltam ura önmagamnak. Hát ezért vagyok ennyire szomorú, és azért, mert tudom, hogy a férjemnek jogában áll tudni, hogy mit tettem a myrtéivel... Hogy hidegvérrel lemészároltam a kapitányát...
*Aztán nem szólt többet, csak némán iszogatta a forró teát.*

*Casve kisebb-nagyobb sokkhatásokkal hallgatta Hiswa történetét. Egész végig nem szólt semmit, hanem csendben figyelt. Mikor beszélgetőpartnere a nyak elvágásánál tartott, Casve gyomrából majdnem kimászott a puding. De talán jött volna vele a kacsa is, ha ezt ő hagyja. De nem hagyta. Erőt vett magán, vett egy mély lélegzetet. Amikor Hiswa befejezte, hosszas csönd következett. Casve a teában lévő kanállal bíbelődött. Igazán sajnálta Hiswát, hisz ki tudja mit élhetett át.*
~Hihetetlen mi meg nem történik az emberrel! Na meg az elfekkel...~
*Aztán ránézett a teát kortyolgatóra, és együttérzéssel a szemében megszólította.*
-Valóban... a férjed még nem tud róla?- *Kérdezte nyugodtan és csendesen.*
-Minél előbb mondod meg, annál... hát, szerintem... annál jobb. Mert nem biztos, hogy jót tenne neked a hosszas halogatás.-
*Majd lenézett a teára. És felkortyolta a maradékot. Kis cukor maradt az alján, így a tea szokatlanul édesebb volt. Vigyázva, érdeklődve nézett vissza Hiswára, mit felel most vajon.*

*Halvány mosoly kúszott a nő arcára, ahogy hallgatta a lányt.*
- Igazad van Casve. Valóban nem jó túl sokáig halogatni a dolgot. De pillanatnyilag nem áll módomban elmondani neki, mivel a férjem nincs itt. *kínos vigyor, aztán újabb korty tea* - És mondd csak Casve, mihez akarsz kezdeni a jövőben abban az erdőben? Mert nem hiszem, hogy egy korod beli lánynak az erdei vadak között volna a helye.
*Nem akart ő tolakodó lenni, de akkor is érdekelte, miért él ez a lány az erdőben, holott volna elég hely a városban is neki. Nem beszélve arról, hogy az erdők az útonállók kedvenc búvóhelye is. Így nem volna szerencsés a leány találkozása egy hordányi idiótával.*

-Óh, kár.- *Mondta, aztán igyekezett válaszolni a hozzá idézett kérdésre. Kicsit elmosolyodott.*
-Én ugye ott lakom, amióta az eszemet tudom, így nem nagyon gondolkodtam azon, hogy elmenjek-e. De döntenem kellett. Túl sokáig éltem teljes magányban és félelemben, így kimentem onnan körbenézni. Eldöntöttem, ha találkozok valakivel, kedvesen el fogok azzal beszélgetni. Aztán találkoztam Areddel, nem tudom, ismered-e. És a vele való találkozás még inkább arra késztetett, barátkozzak továbbra is az emberekkel. És most megláttalak téged, és most itt is vagyunk.-
*Elmosolyodik majd folytatja tovább.*
-Az előtt sok embert, meg más lényeket is csak távolról figyeltem a fák tetejéről. Néztem, ahogy mennek a dolgaikra. De ők sosem vettek engem észre. Jó vagyok rejtőzködésben.-
*Mosolyodik el még jobban, de aztán elkomolyodik és elgondolkozik.*
-Szívesen kiköltöznék valahova, de... nem ismerek senkit, pénzem sincs, hogy valahol megszállhassak. De boldog vagyok az erdőben is, úgy ismerem, mint a tenyeremet... nehéz volna megválni tőle csak úgy hirtelenjében. Nekem az az otthonom. Nem tudom... azt hiszem egy igen erős oknak kell lennie annak, amely ki tud onnan hozni.-
*Csend következett. Ránézett Hiswára, és várta a reakciót.*

*Előbb csak széles mosolya villant a lányra, aztán megszólalt.*
- Furcsa lány vagy te Casve.
*Futólag végig mérte a lányt, és még jobban elmosolyodott, hiszen már értette miért volt olyan kellemes társaság neki... hiszen ugyanaz a jellegzetes erdei illat lopta be magát már a ruházatába, mint Aredhel barátnőjének. Így már érthető volt neki a nyitottság, amit az ismeretlen lány iránt tanusított.*
- És ha Aredhel Narmolanyara gondolsz, akkor igen... ő egy jó barátom. Egy régen látott jóbarát.
*Valóban régen látta Aredhelt, de ezt semmiképp nem is vetné barátnője szemére. Hiszen ő maga még csak nem is látta Ared új otthonát, amit Flow úrnőtől kapott. De végül elhessegette ezeket a gondolatokat.*
- Ha nem tévedek, te ember vagy... Miért nem próbálsz szerencsét az emberek területein? Már jártam arra néhányszor, és meg kell mondanom, hogy igen csak legnyűgöző dolgokat tudnak alkotni. Van egy hatalmas váruk is egy tó tetején, és monumentális tornyokat építettek föl ott. Nagyon impozáns látvány, és egyben félelmetes is, mert rögtön az kúszik a látványtól az arra járó fejébe, hogy akik ilyen dolgokat képesek építeni, azok biztosan félelmetes ellenségek volnának. Hát örülök, hogy az emberek Evolyran szövetségesei.
*Mivel kiürült pohara, és a teáskancsó is, hát kissé borongós arccal nézett a lányra.*
- Hát a helyzet az, hogy elfogyott az étel, és az ital is... és a történetem mesélésének is vége már... Ha gondolod, maradhatsz itt erre az éjszakára, hogy ne kóborolj magányosan az erdei úton. Én kifizetem ezt az éjszakádat Casve. De most sajnos ideje mennem, mert még napnyugta előtt vissza szeretnék indulni a myrték földjére.
*A fogadóst magához intette, s kifizette az ételek, italok, s egy éjszakai szállás árát. Méghozzá bőségesen. Vigyorgott is ezért bőszen a fogadós. Aztán Hiswa elnézést kérő pillantást vetett a lányra.*

*Amikor hallotta, hogy Hiswa ismeri Aredet, kivirult az arca.*
-Igen, ő rá gondolok. Nagyon kedves volt velem.- *Majd elgondolkodott a rászegezett kérdésen.*
-Igen, ember vagyok. De túl sokáig éltem magányban ahhoz, hogy hirtelen belecsöppenjek a nagy életbe. Még ezt is nehéz felfognom, hogy itt vagyok, és idő kell míg feldolgozom. De örülök, hogy ilyen jókat mondasz az emberekről. Hisz közéjük tartozok. Így amire ők igen, arra biztos én is képes vagyok.- *Neveti el egy kicsit magát, de aztán elkomolyodik Hiswa szavaira.*
-Hát... igen, minden elfogyott.-
*Nem akarta elfogadni, hogy itt éjszakázzon, mert hát félt. De késő volt. A pincér kijött és Hiswa a szállást is kifizette.*
-Ööö... köszönöm a szállást. Megértem, hogy már menned kell. Köszönöm, hogy beszélgettél velem, és hogy itt lehettem!-
*Majd feláll és meghajolva köszön el Hiswától.* -Viszlát!- *Integet vidáman, majd vissza ül a székbe. Szemével követi a nő lassan eltűnő alakját.*
~Hát... ha már így alakult... Rendben, bátor leszek! Itt fogok aludni a többiek közelében!~
*Próbált lelket vinni magába. De valójában nagyon félt. Erősen lüktetett a szíve. Még egyedül nem volt ilyen társaságban. Hiswával úgy ahogy elviselte, és nem is félt, de most semmi ismerős nem volt a közelében. Azt sem tudta, milyenek az itteniek. Nem ismerte a reakciójukat, a viselkedésüket. Így a sarokban összehúzta magát, és nézte a nevetgélő lakosokat. *

*Illedelmesen meghajtotta magát az elköszönő nő előtt, elbúcsúzott, majd lassan maga köré kanyarította köpenyét, s kisétált a fogadóból. Odakint kissé lehült a levegő, de a tünde nem is foglalkozott ezzel az aprósággal. Minek is érdekelte volna, hiszen úgysem állhat útjába egy kis hideg fuvallat. Mert ő most mindenképpen haza indul, hogy végre családja, és férje mellett lehessen újra. Ezt a kis kitérőt csöppet sem bánta, mert Casveban egy nagyon érdekes, és biztosan értékes jellemet ismerhetett meg. Az elf lassan eloldozta Ébent, felszállt a hátára, és egy htározott kiáltással futásra bíztatta hátasát. A nő, és lova alakja rohamos gyorsasággal vált egyre kisebbé, ahogy egyre távolodtak a fogadótól. A nap már csaknem átbukott a horizonton, de Hiswa tudta, hogy még a sötétség sem kéányszerítheti most megállásra. Így megállás nélkül haladt a myrték földjeinek irányába.*

//Köszönöm a játékot. Very Happy

//

*Aldo lép be a fogadóba. Mióta visszatért, nem járt még erre, úgyhogy gondolta beül egy pohár italt elfogyasztani, hadd teljen az éjszaka...na meg hadd tompuljanak a gondolatai...a múltról. Helyet foglal egy üres asztalnál, majd rendel a pincértől, aki közben odasiet. Mialatt kihozza a megrendelt italt, Aldo szemével végigméri a helyiséget és a benne levő népet. Nincsenek túl sokan, de azért néha-néha belép egy-két ismeretlen alak, s szép lassan az asztalok környéke is megtelik. Aldo belekortyol italába, majd oldalra fordul, s balra is körbetekint, hol egy hangosabb csapat mulatozik. Már fordulna előre, de ekkor hirtelen szeme megakad egy sarokban kuporgó lányon, ki láthatóan szeretne aludni, de a zaj, mely a kocsmában uralkodik, nem hagyja, hogy végre kipihenhesse magát. Aldo arcán egy csöppnyi, észrevehetetlen mosoly jelenik meg, feláll, majd odasiet a lányhoz.*
-Szép estét hölgyem, nem kíván asztalomhoz fáradni? Egyedül ülök ott és nagyon vágyom egy kis társaságra.
~Főleg egy naív lány társaságára..~

*Casve nagyban ücsörög a székén. Nem mer felállni, hogy bemenjen a szobájába, amit Hiswa fizetett ki, de nagyon fáradt volt. Egyszer belépett egy férfi, aki Casve számára nem is nézett ki túl rosszul. Rá pillantott, de aztán elnézett és tovább foglalkozott fáradságával. Egyszer csak vacsoráját otthagyva felállt a férfi, Casvéhoz lépett és megszólította. Casve a meglepetéstől és az ijedelemtől először meg sem tudott szólalni. De végül mégis megszólalt.*
- Szép estét! Én is egyedül vagyok, így ha társaságra vágyik, kérem ön üljön ide!-
*Válaszolt nyersen, de gyermekiesen. Na meg persze határozottan. Kíváncsi volt, na erre hogy reagál a férfi. Nem kell csodálkozni azon, hogy fél, hisz most szólította meg először férfi, ráadásul teljesen idegen számára. *
~Itt úgy megy, hogy mindenki megszólít mindenkit? Különös!~

*Kissé meglepődött a lány kérésén, de nem ellenkezett. Visszalépett asztalához, elvette poharát, majd odaült a sarokba, mellé egy székre. Rövid ideig végigtekintett a lány szűzies testén, szemét végighordozta rajta tetőtől talpig, aztán mielőtt rátekintett volna a leendő áldozata, hamar felkapta fejét és a szemeibe nézett.*
-Köszönöm, hogy ideengedett..-tél, ugye nem baj, ha tegeződünk?
*Tette fel a kérdést, de mint költői kérdést és elmosolyodott.*
-Remélem nem haragszol, hogy megzavartalak. Láttam, hogy te is egyedül üldögélsz itt, na meg én is egyedül voltam az asztalnál...gondoltam meghívlak csatlakozz a társaságomhoz, teljen gyorsabban az idő.
*Pár percig hallgatott, majd újra megszólalt.*
-És hogyan lehet ez, hogy egy ilyen szép hölgy egyedül üldögél ily késői órában egy züllött emberekkel teli fogadóban? Vagy talán nem vagy egyedül?
*Kérdezte és remélte, hogy a kérdésre az lesz a válasz, amit ő szeretne...erősen reménykedett abban, hogy a mai éjszakát nem fogja egyedül tölteni...*

~Ez meg mit bámul?! Valami nem tetszik neki?~
*Kicsit zavarba jött, mikor a férfi végignézett rajta. Majd mikor egymás szemébe néztek, Casve majdnem elolvadt. A férfi barna szemei megigézték. Nem tudta mi ez az érzés, de igyekezett nem törődni ezzel, érezte, hogy ez nem biztos, hogy jó, ha utat enged ennek az érzésnek.*
-Tegeződhetünk.- *mondta kissé kimérten, ő maga sem tudta, mért ilyen hideg ezzel az emberrel.
~Legyünk egy kicsit kedvesebbek.~
*Aztán elmosolyodott és el kezdett kedvesen nézni a férfira.*
-Egyáltalán nem haragszom, örülök, hogy beszélgethetek valakivel.-
*Aztán egy kis csönd következett.*
-Nem tudom, ismered-e Hiswát, ő vele jöttem. Meghívott vacsorára és szállást is fizetett nekem. Nagyon kedves volt tőle. De aztán el kellett mennie. Én meg itt maradtam. Épp készülődtem fel, hogy aludjak, de ahogy idejöttél, ki is ment az álom a szememből.-
*Kedvesen elmosolyodott, de megint belenézett azokba a barna szemekbe, amik eléggé szuggerálták.*
~Mintha a gondolataimba akarna nézni...~
-Casve vagyok! Neked mi a neved?- *Kérdezte gyermeki kíváncsisággal.*

*Képzeletben már a hálószobában voltak. Ahogy simogatta, csókolta, szinte teljesen eltávolodott a külvilágtól, amit még fokozott a lány hajából kiáramló illatözön. Csak figyelte az ajkait, ahogyan mozognak, nem is figyelt a szavakra, teljesen belemerült a mellette ülő nő szépségébe. Ám, ez a mámor, a sok képzelgés hamar megszűnt, amikor egy szó, egy név ütötte meg fülét.*
~Hiswa? Vajon az a Hiswa?...Á, biztosan ő az...de miért is kell most róla halljak?! Itt van egy gyönyörű nő mellettem és róla kell beszéljünk...Hiswáról. Az első kudarcom...~
*Szemeiben vadul lángolt valamiféle indulat, aztán fokozatosan odalett, amint visszagondolt a múltra. Pár perc telt el így, merengve a múlton, majd amikor észrevette, hogy a Casve őt nézi és válaszra vár, hamar elkergette ezen gondolatait és visszatért a való világba.*
-Nem, nem ismerem Hiswát, biztosan egy kedves személy lehet, ha így törődik veled.
~Na igen, könnyű a mester pénzével elhallgattatni a lelkiismeretét. Pár évvel ezelőtt fejvadászként működött, most meg...teszi a jóságos Hythamorysnét.~
-Aldo a nevem, Aldo Barras.
*Mondta, majd elkapta Casve bal kezét és gyöngéden csókot lehelt rá.*
-Igazán szép név, akárcsak te vagy.
*Mielőtt Casve zavarba jött volna, hamar megkérdezte.*
-Megiszol velem egy pohár bort megismerkedésünk alkalmából?

*Kicsit elszomorodott, hogy nem ismeri Hiswát, hisz neki igazán a szívéhez nőtt. Na de hát ha nem, akkor nem. Amikor Aldo bemutatkozott, Casve megijedt a hirtelen kézcsóktól. Még sosem kapott ilyet senkitől, új volt a számára. Az érzés is. Elpirult, amit még ő maga is észre vett és csodálkozott rajta.*
~úgy tűnik, erre így szokás. Az erdőben nem kaptam kezemre puszit csak őzikéktől, meg kóbor kutyáktól. ~
*Nem mert ránézni Aldóra zavarában.*
-Ó... köszönöm.- *Válaszolt a bókra.*
-Bort? Miért is ne?! Köszönöm!- *Vidáman felelt bár igazából azt sem tudta mit fogadott el.*
-Mondd csak, Aldo! Te mióta élsz itt? Merre fele laksz? mi a kedvenc gyümölcsöd és miért vagy most itt?-
*Ímé megjelentek a szokásos gyermeki kíváncsisággal teli kérdések, amelyekkel minden új ismerőst meg szokott dobálni. Bár a pír az arcáról még most sem tűnt el.*
~Jaj ne! Már megint belenéztem azokba a furcsa szemekbe!~

*Nem gondolta, hogy Casve egyből elfogadja a bort, de nem kellett kétszer mondani, Aldo rögtön felpattant és a pulthoz sietett. Amikor a fogadós átadott egy üveg bort és mégegy poharat Casvenek, Aldo egy kevés ideig tétovázott a zsebében kutatva.*
~Felhasználjam vajon?....Ugyan Aldo, jobban kéne bízz magadban, voltak ennél nehezebben elérhető lányok és azoknál sem kellett szerelemkeltő varázsport használj. Miért is vagyok ennyire bizonytalan...talán mert rég volt az, amikor elcsábítottam egy nőt...de nem változott semmi...igaz, hogy sok idő eltelt azóta...de én a régi maradtam....csak ne kísértene Glorien emléke minden percben...na, gyerünk!~
*Érezte Casve tekintetét magán, így gyorsan megfordult és visszasietett hozzá. Amikor átnyújtotta neki a poharat és megtöltötte, nekidőlt a falnak, s úgy válaszolt a lány által feltett kérdésekre.*
-Nos, itt Evolyranban már jártam pár évvel ezelőtt is, amikor ott kellett hagynom addigi lakóhelyem...aztán visszamentem Álomfalvára...-tudod, úgy hívták azt a helyet-, majd végülis itt kötöttem ki újra...de ez hosszú történet. Hogy miért vagyok most itt?...Járom a világot, szerencsét próbálok mindenfele, állandó lakhelyem nincs, fogadókban szoktam megszállni általában.
*Mélyen belenézett Casve szemeibe.*
-Minden gyümölcsöt szeretek..de most inkább beszéljünk rólad. Oly szép vagy és oly titokzatos, többet szeretnék tudni e gyönyörű szempár tulajdonosáról. Mesélj magadról, kérlek.
*Súgta érzékien a lány fülébe.*

*Amikor elfogadta Aldo ajánlatát, az fel is pattant. Kicsit sokára akart visszajönni így Casve ránézett, na mért nem jön már. De aztán visszatért. Férfiasan töltött Casvénak és ugyanebben a stílusban a falnak dőlt és szépen elkezdett mesélni. Casve figyelmesen végighallgatta a férfit. Majd...*
~Újra azok az igéző szemek! Elég!~
*A bókoktól megint elpirult, de elkezdett ő is mesélni magáról. Maga elé nézett és elmerengve kezdett el beszélni. De előtte jó nagyot belekortyolt a borba, ami furcsa volt, mert hát ilyet ő még nem ivott és elég furán hat a bor az emberre ha hirtelen iszik belőle sokat.*
~De fura íze van! De nem is olyan rossz!~ *Kicsit el is kábult tőle, de máris kijózanodott.*
-Az én történetem elég rövid... egyszer arra ébredtem, hogy egy erdőben vagyok. Később kiderült, ez a Tolmen erdő. Mindent elfelejtettem. Csak annyit tudtam, hogy 7 éves vagyok, és hogy Casve a nevem. De hogy kik a szüleim, honnan jöttem, és hogy ki vagyok én...? Semmire nem emlékeztem. És most sem. Néha, amikor eszek valami újat, rémlik, mintha nagyon régen ettem volna már ilyet. Érdekes, mégis újként hat rám. Például ez a bor is új nekem. Még nem ittam ilyet 7 éves korom óta. Nem tudom, azelőtt ittam-e? Bár elég kemény italnak tűnik, nem hiszem, hogy a szüleim engedték volna. Hm... vannak egyáltalán szüleim?- *De az utóbbi kérdést már alig hallhatóan tette fel. Aztán Aldora nézett álmos szemeivel.*
-Te tudsz a szüleidről? Életben vannak? Ők neveltek? Én egyedül nevelkedtem az erdőben... teljes magányban...-
~Na, annyira azért ne sajnáltassuk magunkat! Nem is volt az olyan szörnyű!~
*Furcsállta is, hogy mért sajnáltatja magát, sosem szokta.
-Ó, ne haragudj! El megyek a mosdóba. Mindjárt jövök...-
*És már el is viharzott. Elvégezte a dolgát és igyekezett is vissza a helyére...*

//Fagy, félig olvad:)//

» Fakó ló fogadó
» 1. A vámpír fogadó
» 05. Hullócsillag Fogadó