1. A vámpír fogadó

Tárgy: 1. A vámpír fogadó Szer. Jan. 06 2010, 22:23

Evolyran városában úgy döntöttek a vezetők, hogy ideje egy fogadót nyitni a vámpírok részére. Ez nekik is jól jönne, így nem kell vadászniuk éjszaka, vagy bántani barátaikat. És persze az itt élőknek is jó lenne, legalább nem kell aggódniuk, hogy talán ők lesznek a következő áldozat. Persze ez nem garancia a balesetekkel szemben, de jobb mint a semmi.
Ez új fogadó neve: Vérvörös Fogadó, ahol nyugodtan megszállhatnak nappal a vámpírok és lelkiismeret furdalás nélkül étkezhetnek.

Amikor elmegy a fogadó mellett egy evolyrani, nem is gondolná, hogy vámpírok tanyája ez, hisz egy nagyon kedves faházat lát maga előtt. A fogadón kívül is vannak asztalok és székek, ha esetleg az itt lakók szívesebben társalognak a szabadban. Az ablakokban virág van, hogy barátságosabbá tegye az épületet.

És belép a fáradt vámpír utazó. Első látásra mintha egy nappaliba érkezne. Fényesre csiszolt falak, kényelmes székek, kanapék, asztalok állnak mindenhol, szőnyeg is borítja a padlót, hogy otthonosabb hangulatot árasszon. Az egyik sarokban ropog a tűz a kandallóban, máshol pedig polcok, szekrények állnak dugig tömve érdekesebbnél érdekesebb olvasmányokkal. Regék a vámpírok eredetéről, regények, illetve kutatások a vámpírok és más fajok kapcsolatáról, de találhatók drámák és mindennapi kalandos történetek. Ez a társalgó, vagy a hall.
Szemből azonnal nyílik maga a fogadó rész, amely tele van asztalokkal és székekkel. az egyik szélén a teremnek áll maga a pult, ahol szekrények vannak tele üvegekkel, amelyek jobbnál jobb minőségű nedűt tartalmaznak. Pince is nyílik ebből a helyiségből. Sőt még konyha is van, ha esetleg egy vámpír nem fajtájából valót hív meg ide, akkor annak a személynek is tudjanak készíteni valami ehetőt, ihatót.
A társalgóból vezet fel egy csigalépcső a szobákhoz. Ezek a szobák is otthonosan vannak berendezve. Kényelmes széles ágyak, sötétítő függönyök, polcok könyvekhez és üvegek tárolására, illetve egy hatalmas álló tükör áll minden szobában. A plafont gerendák díszesítik, azok tartják meg a tetőt. Ezeken a gerendákon ugrálhatnak, tornázhatnak, gyakorolhatnak a vámpír vendégek kedvükre.
Ez egy igazán kellemes hely mindenki számára.

Tárgy: Re: 1. A vámpír fogadó Vas. Jan. 24 2010, 19:21

* Hosszú fehér kabátja féloldalt lóg vállá, ahogy húzza maga után. A sár és a por különböző foltokban játszik rajta, de nem zavarja. Ahogy a ruhája sem, karmolásnyomok és hasadások sokaságával, bőre fehéren világít a lemenő nap halvány fényénél. Miért zavarná tépázott kinézete, kócos haja?! Úgy is mindjárt mindent beborít a sötétség... és ő előléphet az árnyékból. A kései óra ellenére zsúfolt a tér, a tömeg szinte megnyílik előtte, szabad utat engedve... nem zavarja.
Megáll a fogadó előtt. Felnéz a díszes ajtóra, a barátságos kinézetet árasztó falakra.
Facsarja az orrát az árvácskák átható szaga.
Felkavarodik tőle a gyomra.
Rá sem hederít a bámész pillantásokra. A fogadó előtti vámpírtársaságba egy-egy ember is keveredik... vacsi, mi?!
Belépve, első dolga körülnézni, de szeme nem akad meg különösebben semmin. Nincs veszély, csak... Elege van. Aludni akar. Lehetőleg egy évszázadot. Egész éjszaka büdös korcsok kergették keresztül azon a rohadt erdőn. Aztán meg a mocsár... különösebben nem zavarja a bűz, de kiélesedett érzékei mostanában túl nagy területet térképeznek fel.
Rohadék lidércek.
Nem, nem vonszolja magát fel a szobákhoz a lépcsőn, csak nagyon lassan megy. És a ruha halk súrlódása okozza az érzékcsalódást. Egyáltalán nem fáradt. Csak kimerült... lelkileg. Még egy vámpírnak is elege lehet néha.* Az odasiető (mellesleg ember) fogadóst egy pillantással elhallgattatja. Nem okoz gondot neki bejutni az egyik szobába. Még csak meg sem kell erőltetnie magát, valamely csoda folytán már a gondolatára kinyílik előtte a legkényelmesebb ággyal felszerelt (és legycsicsásabb) szoba, amit valaha látott.
A szoba ajtaja halk koppanással zárul be mögötte.*

Tárgy: Re: 1. A vámpír fogadó Kedd Feb. 23 2010, 20:00

* Nelorad. Egy hely, ahol soha sem jár szívesen, még sárkánya társaságában sem. Viszolygása ellenére túl sokszor kell megfordulnia a környéken. Most sem uticél nélkül vágott neki városnak, de az sem igazán tetszik neki, ahova mennie kell. Nem kötelező, mégis megy, mert nem hagyhatja ki ezt az alkalmat. A kíváncsisága legyőzte a viszolygást, és céltudatosan tör előre a tömegben a Vérvörös Fogadó irányába. Már járt előtte, de soha nem lépett még be a házba. A külseje ugyan szívmelengető, de belül, a falak mögött tudja, hogy kik laknak. Talán nem szabadna tudnia. Sőt, talán meg is maradt volna a nyugodt tudatlanságban, de nem tette. Maga sem tudja miért, de még mindig bízott abban az idióta nőszemélyben... Gondolatai elkalandoznak, s aztán már csak azt veszi észre, hogy ostobán bámul egy megtépázott látomást, aki csak áll egy fogadó előtt egy pillanatig, majd nyomtalanul eltűnik. Vajon csak képzelődött, vagy...? Egy mód van rá, hogy kiderítse: nekiindul s belép a fogadóba. Lassan néz körül, felméri a helyiséget, és még a szeme sarkából elcsípi az utóbbi látomás egy részletét: egy fehér kapát szegélye, amint eltűnik a fenti lépcsőfordulóban. Nem teketóriázik, rögtön utánamegy, most már tudja, hova kell mennie. Nem pazarolja az idejét, még a végén más vendégek vacsinak nézik...*

Tárgy: Re: 1. A vámpír fogadó Csüt. Feb. 25 2010, 18:25

A fekete lepedővel leterített, baldachinos ágyon fekszik, szeme csukva van. Hagyja, had merüljön egyre beljebb és beljebb, magába, amíg már nem számít számára más, sőt, semmi az égadta egy világon. Egy vámpír nem tud aludni. Maximum nappal, ha hét ágra süt a nap és mást nem tud csinálni. Mégis, szigorú értelemben vett álomra nem képesek, elvileg. Még soha nem találkozott vámpival, aki azt mondta volna, hogy álmodott már. Ő még emlékszik... rengeteget álmodott régen, szépeket, jókat, de többnyire mégis borzalmas dolgokat. Mégis... fáj a hiánya.
Mindent hall, ami körülötte történik, de az egész valahogy összemosódik. Mintha csak hallgatnád az apró neszeket, zajokat, az élet zajlását, de nem különíted el őket, egyszerűen csak... sodródsz az árral.
Na valahogy így jut el most az önkívület határra. Leginkább a zuhanáshoz hasonlítható az érzés. Annak idején, ébredéskor azt érezte mindig, most elkapták a grabancát, és vonszolják kifelé az álomból. Most nem. Most esik. De soha nem ér le, soha nem ér véget. De mégsem tapasztalsz semmi mást, csak a nagy büdös semmit.
Valahogy így nézhet ki egy vámpír álma.
Akkor most álmodik?!

Ahogy felfelé igyekszik a lépcsőn, magán érzi az idegen
tekinteteket. Azon sem csodálkozna, ha egyszerre vennék még a levegőt is, és
a beálló csendben még egy gombostű leesését is meg lehetne hallani. Nem
csoda, hogy olyan sietősen iszkol felfelé. Még vacsora előtt távozni akar.
Hajszálon múlik az is, hogy nem ütközik rögtön a fordulóban egy hullaarcúval.
Ezek itt kezdenek lassan az idegeire menni. Nem elég, hogy idejött, még a
frászt is ráhozzák?! Lassan kezdhet olyan holtsápadt lenni, mint az előbbi
halképű.
Félős? Ki, ő?!
Ilyen állapotban az is mázlinak tűnik, hogy nem téveszti el az ajtót. Pedig
hát... Jó, hogy nem szúrja ki a szemét az ajtóra tűzött rózsatenger. Mi ez?!
"Vissza a természetbe" jelenet-forgatás. Anyám borogass...
Oké, nem tököl tovább az ajtóban, inkább benyit. És mit látnak szemei, mit
nem, a koszos, tépett ruhájú lány fekszik a mennyezetes ágyban, akit a fogadó
előtt látott. Mellesleg, őt is követte. De ezt persze semmi pénzért nem
mondaná ki hangosan. Úgy tűnik, a nőszemély éppen alszik(?). Oké, akkor
megvárja amíg felkel. Este van, tehát muszáj lesz előbb-utóbb kinyitnia a
szemét. Persze csak abban az esetben, ha már most nem tudja, hogy itt van.
Nincs más dolga, mint leülni az ágy melletti fotelba, bőrcsizmás lábát maga alá
húzni, és várni. Fene essen ebbe a sok várakozásba. Már a gondolattól is
elzsibbad az agya.*

* Hegyek között lappangó szellő, a tölgyes erdő rég elfeledett gyantás illata lappang bele a tudatába. Ilyet utoljára akkor érzett...
Szemeim abban a pillanatban felpattannak, s azonnal ülő helyzetbe húzom magam, nem éppen kecsesen. De így legalább akadály nélkül körül tudok nézni a szobában, s az, amit látok, az őszintén, teljesen ledöbbent. Ennyit a pihenésről. Édes Jézusom. Még én is alig hiszek a szememnek.
Hátrasöpröm az arcomból a hajamat és kicsúszok az ágy szélére. Ami van akkora, hogy le tudjam lógatni a lábamat, de leérni már nem ér le róla. Nekem ne mondja senki, hogy a magasság nem befolyásol semmit, mert én bizony totál be tudok pöccenni a kisebbség-érzettől. Na jó, most nincs kisebbség érzetem. Per pillanat. De várjuk csak i a végét, amíg a férfi észreveszi, hogy megmozdultam és ülök. khm... valahogy máris nem fűlik a foga a találkozáshoz. Kisebbfajta tornádó van készülőben. Itt kő kövön nem marad. Hacsak... még elmehetne. Még van idő, ki tudna ugrani az ablakon.... Áhh, inkább mégsem. Azonnal tudná, hogy meglógtam előle. És akkor utánam eredne. Az örökkévalóságig mégsem bujkálhatok! Azt már nem... akkor már inkább az orkán erejű vihar.
Nézem. Meglep magamat is, hogy mennyire tetszik az, amit látok. És várom, hogy rám pillantson. Hoppá, azért én annyira mégsem vagyok szalonképes...*

//Szia Seyla!

Meg szeretnélek kérni, hogy ha e/1-re váltasz, akkor ezek után a többi reagodat is abban írd és ha lehet, ne váltogass a két elbeszélő mód között. Smile

Köszi:

Dreamien//

* Mozgolódásra lesz figyelmes, jobbról. Anyag súrlódik és az ágy keményen felnyög. Nem, még nem akarja odafordítani a fejét. Még nem. Még kell neki egy kis idő. A nehéz gondolatokhoz idő kell. Szokni kell a helyzetet. Akárcsak a várható látványt. Na jó. Nagy levegő, és kinyitja a szemét.
Egyenest Seyla szemében találja benne magát, de nem kezdi elnyelni, nem húzza magával. Csak lebeg az árban. Csupán szemek, azokkal a lenyűgöző pluszokkal. Meleg barna, ami a nyári napsugarakat és az erdők sűrűjét juttatják eszébe. Na igen, és a vau-vaukat. Nehéz elhinni, hogy mindennek vége. Nehéz elfogadni, hogy minden visszájára tud fordulni. Kíváncsi lenne, hogy vajon milyen színben lobog és vakítja el ez a szempár a tűz fényében. Este van, lehet hogy még ki is derülhet... kevesebb-több szerencsével.
Csak nézi a rongyos ruhákat, ezeket a szép lábakat, testet, és arra gondol, hogy tud így megváltozni az élet. Egy kamasz, majd egy erős, izmos nő hogy válhat egy csapásra... gyönyörűvé. Még ha csak káprázat, csalás lenne az egész, akkor is. De még koszosan roncsosan is szép. Sárfoltos arc, de alatta a vér barnásan rózsásra festi a bőrt. Egy pillanattal előbb még halottfehéren, mozdulatlanul feküst az ágyban....
Igen. Édes Jézusom.*

* Mégsem törődöm annyira azzal, hogy hogyan nézhetek ki. Az, ahogy a szemembe néz, éppen eléggé kiveri a fejemből. Basszus. Már megint ez a fullasztóan kék szempár. Eleget kísértenek éber-álmaimban, és most igazából is szembe találom magamat vele. De most más. Ami látok benne, az részben meg is ijeszt, részben meg is könnyebbülök tőle. A szépség fogalmát látom benne. Ezt senki mástól nem tudnám megkapni. Kapok magamtól egy bazinagy piros pontot, hogy nem rohantam ki a világból fél perccel ezelőtt.
Rámosolygok. Szerényen, bizakodón, mert többet nem merek. S felé nyújtom a kezem.
Rajta áll, elfogadja-e.
Vagy nem. Vagy nem....*

* Fegyeli, ahogy lassan felemeli a kezét, s felé tartja. Akár meg is foghatja, ha akarja. Csupán a kezét kell érte nyújtania. Nem is kell semmit szólnia. Eddig még egy hang, annyi sem hagyta el a szájukat. Úgy látszik, ebből sem nagy lelkizős jelenet, sem a párnadobáló-hajtépős nem fog kisülni. Hú de jó neki. Hű de jó Seylának! Naná, kő kövön nem maradna, ha egyszer belekezdenek. A lánynak annyi mázlia van, hogy nem tud haragot tartani. Pedig aztán Frandor a megmondhatója, véresen komolyan be tud gurulni.
Itt jön megint képbe a NAGY változás. Háromszoros hip-hip neki! Képes volt megfeledkezni a véresen, szó szerint véresen komoly tényekről. Hú de szar neki.
~De tudjod mit, Seyla?! Elfogadlak.
A kezébe csúsztatja a kezé, lágyan, alig hozzáérve a bőréhez, mégis, amint megérzi a meleg ujjakhoz, elmosolyodik és megszorítja.
Felpillant a szemébe. Ha valami, legalább az nem változott. Ugyanaz a böcs-hülye-koravén-csintalan tekintet néz vissza rá.
Erősen tele tapasztalatokkal. Túl korán tapasztalt dolgokkal.*

* Feléled bennem a remény, vagy hogyan is szokták ezt mondani. Lám, mire képes egy kézszorítás. Most már szívből tudok mosolyogni, s ha nem is mind a harminckettő, de a fogaim kivillannak, ahogy vigyorgok. Nem bárgyún, csak mint aki nagyon-nagyon-nagyon örül. Növelem a szorítást a kezeinken, nehogy elszakadjon ez a még oly gyenge kapocs is, és felállok. Elé lépek, bár már nem mosolygok. Csak a szememmel tudok örülni. Talán... talán veszi az adást. Remélem. Mostanában olyan sokat remélek, ideje lenne valami biztosat is tudni, nem csak élni bele a vakvilágba.
Fejemben egy dallam cseng. Sok helyzethez van saját, külön bejáratú dallamom, ami automatikusan lejátszódik a fejemben. Ha olyan a helyzet, még hangosan is dúdolgatni szoktam. (Megsúgom, fürdés közben néha még éneklésre is ragadtatom magam.)
Hátrálok az ágy felé, s összekapcsolódott kezeinken át húzom magammal Alexet.*

* Az mozgását figyeli, ahogy Seyla lecsúszik az ágyról, s elé áll. Emberek nem tudnak így mozogni. Abban az esetben idétlenül hatna, de ez nem volt az, koránt sem. Leginkább egy macskához tudnám hasonlítani. Minden porcikája összhangban megmozdul, kígyózóan kecsesen. Édes Istenem. Kellett neki idejönnie?!
Naná.
Legszívesebben átkarolná a derekát, s magához húzná. A karjaiban tartaná, hogy újra a közelében érezhesse. Had szívhassam megint be azt az átkozott drog-illatát. Szinte már babás illata van... aztán rájön, hogy mindez csak az emlékeiben él. Mert ahogy most levegőt vesz... más a levegő. Teljesen más aromák keverednek benne. Enyhén fűszeres, és enyhén szólva... kihívó. Aztán arra is rájön, mi ez. Fahéj és egy gyümölcs... egy bogyó, csak jutna eszébe a neve...
Tessék, már gondolkodni sem tud rendesen.
Szemét is lehunyta már, de akkor megérzi a húzást, s enged neki. Feláll, s átül az ágyra. Csak egymásba fonódó kezüket nézi, ahogy eljátszadozik Seyla ujjaival. Nem mer felnézni, ahoz már nem lenne elég ereje. Fél, hogy mit láthat.
Aztán eszébe jut: áfonya. A kedvence.*

* Már lassan könnybe lábad a szemem is, ahogy nézegetem a kezünket, így együtt. Lassan már homályosodik a látóterem.
Na jó, itt álljunk meg.
Bőgni akar, de minek? Miért nem nevetnek, például? Vagy röhögnek? Lenne min... kezdve rögtön magukkal.
Itt és most kell lépni valamit, különben bajok lesznek. Hiszen még azt sem tudom, Alex hogyan talált meg! Rendben, arról van valami halvány fogalma, hogy mit akarhat, de... azért lehet valami mélyebb oka is annak, hogy most itt van.
Felemeli a másik kezét is, s közben felsőtestével felé fordul. Eléggé kicsavart testhelyzet, de meg lehet oldani. Alex arcához emelem a kezem.... de nem ér hozzá. Csak ujjaival érintem meg, lepkeszárny-finoman a a bőrét, mintha félnék, hogy különben köddé válik.
Aztán mégis kezembe fogom az arcát, rásimítom a tenyerem a meleg bőrére. *
- Hiányoztál.
* Suttogja bele az égszínkék szemekbe.*

* Alighogy megérzi Seyla hűvös, mégis melegséget árasztó kezét az arcán, végképp hülyének érzi magát. Ha akarja, a lány akár észre is veheti a szemében a változást. Elmúlik az az eddig gyötrő bénultság, rácsodálkozás, a bénultság. Edidg sem nosztalgiázott fejben, most sem fog. Csak... egy csapásra viszsatér a régi természete, a jókedve. Nem akar mást, csak hogy ugyanolyan legyen a viszonyuk, mint régen.
De sajnos már semmi sem lesz ugyanolyan. Egy sárkány és vámípr összeférhetetlen páros. Már régen sem lehetett őket egy lapon említeni, hát még most! De a változásnak nem muszály rossznak lennie, még ha a vámpírizmus az ő szemében eddig mint rossz fogalom szerepelt. Ámen.
Egy gyors mozdulattal derékon kapja a lányt, s az ágyra dőlnek. Puszta súlyával szegezi a matrachoz Seylát. Naná, hogy kuncog.*
- Mondd, igaz, hogy egy vámpír fél kézzel kinyom egy megpakolt szekeret fekve?
-*suttogja a fülébe.*

* Még szép, hogy észreveszem a szemmel látható sötétedést Alex szemében. Égszínkékből tengerkék. Mint amikor lehúzzák a sötétítőt, és már nem süt be a nap. Ajaj. lehet, hogy kezdhetek félni?!
Mégis, meglepetésként ér, amikor hirtelen hátraesek- megjegyzem- külső segítséggel. Ösztönből a férfiba kapaszkodok, így még nagyobbat puffanok az ágyon. De jó nekem... De jó neki! Megborzongok, ahogy a forró lehelete csiklandozza az arcomat. Nem állom meg nevetés nélkül a kérdését. Na igen, ez az, amire számítottam tőle. Meg nem is...*
- Hát...*kezdi rejtélyesen*- ha üres papírdobozokkal van megpakolva, simán.
* Aztán megpróbálom, hogy hátrébb nyomom Alex vállait. Túlságosan ránehezedik. (Magyarul, túl közel van. Ez amolyan "megsérted a privát szférámat"-elv az esetemben.) Na igen, az sem mellékes, hogy ilyenkor nem kislányhoz illő gondolatok is átfutnak az agyamon, erős pírt csalva az arcomra. Arról nem is beszélve, hogy most tulajdonképpen Alexről van szó! Sokadjára állapítom meg, mennyire hülye vagyok.*
- Na de Morose!

* Igen, el tuja képzelni, hogy simán kinyom egy szekeret. Akár még egy megtermett sárkányt is. Úgy tolja el magától, mintha csak egy párnát emelne a feje fölé. Egy tollpárnát.
De legalább ő magas. Seyla szinte elveszik alatta a csöppnyi, ámde annál nőiesebb termetével. Kuncogva rázza meg a fejét.-
- Sey, Sey, Sey.
* Belenéz a szemeibe, és mire a lány visszavághatna az el nem hangzott "sértésekre", mutatóujját az ajkaira helyezi.*
- Csitt! Én beszélek, Te, erőszakos nőszemély.
* Ismételt sértés. De talán, Talán ellensúlyozza ezt a fülig érő szája. Most, hogy már nem szegezi Seylát az ágyhoz, mivel mellette üli és csak a bal karjával támasztja magát a lány másik oldalán, szinte hozzá sem ér. De az, hogy felette támaszkodik, felér egy erősebb provokatív felhívással. Ergo, betörtem a magánszférájába, amit soha nem bírt. Leveszi az ujját az ajkairól. Talán meg tudja állni, és befogja.-
- Ne is magyarázkodj nekem. leléptél. Eltűntél. Frandorral szétkutattunk mindent, de mintha a föld nyelt volna el. Szégyeld magad... nem is, inkább ásd el magad! Kérsz ásót? Mellesleg, Fransor nagyon be van pöccenve rád. Fejébe vette, hogy utálja a nőket. És most minden olyan embert terrorizál, aki egy picit is nőből van. Így kell ezt csinálni, he...?!
* Na jó, kifogyott a levegő.*

* Nagyot sóhajtok, és megadóan felemelem a kezeimet. Oké, oké befogom, csak hagyja ezt a rámnehezedsz-tapizol-és-még-sértegetsz-is-dolgot. De neki, csak neki elnézem. Mással nem lennék ilyen elnéző, sőt...! Jobb ha senki nem próbálkozik nálam hasonló "provokatív dolgokkal"., mert enyhén szólva megszívja. Na jó, fogalmazzunk pontosan: nagyon megszívja, nem jó értelemben. Szóval, Alex Morose "kapitány", még egy ilyen megmozdulás, és nem állok jót magamért. Sokat változtam, de azért nem annyit. Ezt az is mutatja, hogy pont a jó időben állított meg, és fojtotta belém a szót. Egyszerűen tudta, hogy mikor kell leállítani és pontosan meddig mehet el. Forgatom is a szemeimet, és nem csak arra, hogy azt mondta rám, hogy "erőszakos nőszemély" (ez talán még igaz is...), hanem a viselkedésére is. Hogy közel van, nagyon közel... de azért tart egy bizonyos távolságot. Amit soha, egyikünk sem lép át, és ez így helyes. Ennek is megvan az oka, hogy miért.
Ezért is léptem le.
De ezt neki ugye nem mondhatom el?! Nem hát. Így szépen meghallgatom a mondókáját. És hallgatok. Vagy nem.*
- Igen, így kellett döntenem, miután mind hajszál híján meghaltunk! Le kellett lépnem, és ezt is tettem. Nem akartam kockára tenni az életeteket (főleg Frandorét) azzal, hogy Vagyok! És tudod mit?! Most sem fogom, sőt! Az lesz a legjobb, ha most rögtön elhúzol és még a közelembe sem kerülsz... Mogorva uraság.
* A ciki az egész helyzetben az, hogy miután magamhoz ragadtam a szót, (mert nem bírtam megállni, hogy rögtön közbe ne vágjak) a beszéd hevében feltámaszkodtam és a szemem egyre lejjebb vándorolt a szeméről... szóval el lehet képzelni, mennyire Nem lehet komolyan, sértetten és akaratosan beszélni egy ilyen helyzetben. Khm.
És a legrosszabb, (számomra ugyan jó, de...) hogy nem csak egy bizonyos irányba kalandozott a képzeletem, hanem ezerfelé. És közöttük van egy piros, folyékony, testmeleg anyag is...
Éljen a szerteágazó képzelet.*

Tárgy: Re: 1. A vámpír fogadó Szer. Nov. 03 2010, 18:08

* Seyla magyarázkodik. Valami, amihez ért is... de most nem fog bejönni a számítása. Elkaptam.*
- Semmi kedvem "elhúzni", ahogy te mondod... lady.
* Sőt, közelebb is hajol hozzá, hogy jobban lássa. És érezze. Már a lány mindkét oldalánál támaszkodik a kezével, miközben Seyla már félig felült az ágyon. Most már tudja, egyikőjük sem fog jól kijönni a dologból. De élvezik? Ó, igen.
- Mogorva lennék...?
* Olyan közel vannak már egymáshoz, hogy csak centik választják el az arcukat. Ilyen helyzetben nehéz logikusan gondolkozni, de neki megy. Talán.*
- Akkor miért viselsz el most is? Mire gondolsz Seyla? -*néz a szemébe. Észrevette, hogy a másik valahol máshol jár...*- Mi kell? A vérem, vagy...
* Lassan még lejjebb hajol, hogy az ajkuk éppen hogy súrolja egymást, de itt megáll. Lehet, hogy szeret a tűzzel játszani, de egy dolog piromániásnak lenni és megint egy mazochista gyújtogatónak. Ez esetben ő nem akarja megégetni magát. Nincs értelme.*

Tárgy: Re: 1. A vámpír fogadó Pént. Nov. 19 2010, 19:48

/Aldo és Tikina játéka/

Elkezdem ,csak kicsit később,bocsi Aldo! Smile

» A vámpír-sárkány háború
» Fakó ló fogadó
» 06 - Sárkány fogadó