2. Orod Ingor

-Persze, hogy örülünk!
*Mondta mosolyogva, majd előre tekintett. Éppen ekkor érkezett meg egy másik hótünde, aki még nagyobb ragot viselhetett, mint Fredar, mert a férfi meghajolt előtte. Mylene csak annyit látott az egész jelenetből, hogy a két hótünde beszélget egymással, viszont azt nem hallotta, hogy miről. ~Talán most ebszélik meg, hogyan intézzenek elminket...Nem lesz ám az olyan könnyű, kisanyám!~ Gondolta Myl szúrós szemeket meresztve Aicale-ra, akit közben Fredar bemutatott. A helytartó el is távozott ezután. A myrte figyelmesen végighallgatta a nő mondandóját, majd némi kis fintorgást követően fordult Formenyához, aki kissé feldúltnak látszott a jelenet óta.*
-Ó, értem. Tehát ez az Aicale a "főgonosz"? Ha kell, szívesen megküzdök vele. Ahogy elnézem, nem lehet valami nehéz átverni. Bár előbb jobban meg szeretném ismerni. És ha utána harcra kerül sor, ígérem, hogy győzni fogok. Mert ha én egyszer kiismerem valakinek a természetét, a harcmodorára is tudok következtetni és arra is, hogy mit képes megtenni és mit nem.
*Kissé elragadtatta magát, de legalább ezt Formenyán kívül senki sem hallotta. Ugyanis a hótündék eltűntek a kiözelükből.*
-Rendben. Bár biztos vagyok benne, hogy nem lesz szükség a menekülésre. Legalábbis nem onnan a szobákból. Ugyanis én nem megyek el innen úgy, hogy ne küzdenék meg ezzel az alattomos Aicale-val! Lerí róla, hogy hátsó szándékai vannak! És még rám is úgy nézett, mintha valami csúszómászó lennék. És még ha a szavai nem is votlak olyanok, a hanglejtésén lehetett hallani, mennyire "örül" a jelenlétemnek. Persze nem kevésbé a tiednek. De mégis....engem ez egészen felbőszített.
*Miután kiadta magából a gőzt, elindult Formenya után, aki nevetve tette meg az út nagy részét. Mylene is nevetett vele együtt. Lassan haladtak, de hamar odaértek a szobákhoz. A myrte lány alaposan körülnézett mindenhol és megjegyzett minden kis utat, járatot, amit csak látott útközben. Majdhogynem olyan volt, mintha egy térképet rajzolt volna. Csak ez a fejében maradt meg, nem pedig pergamenen. A szobákban is jól körülnézett. Ott kissé kevesebb volt a megjegyeznivaló, de azért akadt jó pár dolog, amit Myl elraktározott az agyában. Tarisznyáját az ágyra hajította, ami majdnem összetörött, annyira meg volt fagyva. ~Hogy ezek a hótündék hogyan tudnak itt élni? Én biztosan megfagynék, ha huzamosabb ideig kellene itt tartózkodnom. Úgyhogy remélem, nem maradunk itt túl sokáig.~ Azzal még utoljára körülnézett a szobájában, majd átmsétált Formenyához, aki lázasan pakolgatott valamit. Mylene értetlen arcot vágva kérdezte.*
-Te meg mit művelsz, drága barátném? Talán elhagytál valamit? Vagy valami fontos gyógynövényre van sürgősen szükséged valamilyen okból kifolyólag? *Nevetett egy kicsit, majd a mágusnőre kacsintott.* -Csak viccelek ám! Egyébként jelentem, hogy minden kis apróságot és utat meg járatot megejgyeztem. Így ha mégis muszáj lesz menekülnünk, akkor biztosan találunk megfelelő kiutat. Bár abban sem kételkedek, hogy te is ismered az összes menekülési útvonalat.
*Pirult el kissé, majd lecsüccsent barátnője ágyára, s mélyen annak szemeibe nézett. Kicsit másképpen csillogtak, mint szoktak. Olyan leírhatatlanul furcsák voltak. Mylene kezdett aggódni, hogy valami gond van.*
-Van valami baj, Formenya? Talán az a nő valami olyan nagy rosszat tett, hogy felkavart téged a jelenléte? Vagy micsoda?
*Mosolyogva emelte fel kezeit, minek hatására meleg, napsütéses réten találták magukat. Mylene boldogan nézett bele a napba, majd vissza Formenyára és nevetve így szólt.*
-A szobára Cryoli-bűbájt bocsátottam, ami segít megakadályozni, hogy kihallgassanak. Valamint ez a kis illúzió segít egy kicsit felmelegíteni a kihűlt testünket. Ugyanis akárki is mondja, szerintem még a palotában sincs valami nagy meleg.
*Bökte oldalba a mágusnőt, aki maga is nevetett már.*

*Hallotta ő a myrte kérdését, hogy van-e valami baja, de nem igazán volt mit mondania róla, így inkább hallgatott. Igazából nem volt neki "baja". Csupán rossz előérzete volt amióta csak betette a lábát a városba. Valami nagyon nem tetszett neki. A fehér tündék mind vissza vonulva dekkolnak a házaikban... máskor, ilyen időtájt mindenki kint őgyelgett Orod Ingor utcáin. Ráadásul a palota úrnője sehol... Viszont Aicale jelenléte határozottan aggodalommal töltötte el. Gondolataiba merülve kotorászott még egy ideig táskájában. Majd elő húzott belőle egy nem minden napi könyvet... Mestere varázskönyvét, melyben minden ismert, s általa tovább fejlesztett varázslatot feljegyzett a férfi, míg élt, s ereje végleg el nem hagyta. Aztán lehuppant a fehér selyemmel leterírett ágyra, s ott ülve süttette magát a Mylene által életre keltett napfényes illúzióval. Bőrén át lassanként lopakodott bentebb a melegség a hamis nap sugaraitól. A mágusnő még a szemeit is lehunyta kicsit, de aztán szemhéjai felpattantak, s fejét a myrte felé fordította.*
- Lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam... A város lakói... a fehér tündék mind egy szálig visszahúzódtak házaikba... Ez annak a jele, hogy tartanak valamitől. *elgondolkodva nézett maga elé* - És nem nehéz kitalálnom, kitől... Tudod, az úrnő és Aicale között évről évre egyre mélyülnak a konfliktusok. A mesterem figyelmeztette régebben az úrnőt, ha nem távolítja el az udvarából Aicale-t, akkor hamarosan olyan erős ellenségre tesz szert, aki úgy elmélyíti befolyását a tanácsnál, hogy az úrnő vagy menekülni lesz kénytelen, ha élni akar... vagy halott lesz még mielőtt megfordulhatna fejében a menekvés gondolata...
*Újra a myrte nőre emelte tekintetét.*
- A hótündék, kik a dagorladiak ellen indultak... többségük odaveszett a harcokban... Nem tudom, hogy Ulca úrnő túlélte-e a küzdelmet. Viszont ha még él, s vissza tart Orod Ingorba... akkor a halál vár rá e falak között. Az úrnő gyenge, a serege nagy része oda... a Tanács belé vetett bizalma is oda... És Aicale-t az abszolút győzelemtől csupán egyetlen személy választja már el.... a helytartó. Ha Ulca visszatér, akkor abban a pillanatban meghal a helytartó, s az úrnő sem éli túl sokkal tovább... Szóval a helyzet az, hogy valamit ki kell találnunk, hogy megvédjük a helytartót.
*Elmosolyodott a lány értetlen pillantását látván.*
- S hogy miért a helytartót? Mert ő az elsődleges célpontja Aicalenak. Mert hiába halna meg az úrnő, míg van utódja... Ugyanis a helytartó a cím örököse az úrnő halálakor.

*Csendben nézte, ahogy Formenya előveszi a könyvet és olvasgatni kezd. Pár perig nem is szóltak egymáshoz, de azután a mágusnő egy kis hosszabb mondandóba kezdett. Mylene figyelmesen végighallgatta, s próbált minden egyes fontos dolgot megjegyezni. Miután barátnője a beszéde végére ért, Mylene bólintva tudatta, hogy érti a dolgot.*
-Nos, ez esetben kissé át kell értékelnem a helyzetet. Hadd gondolkozzak....Aicale gonosz.....a helytartót meg kell védeni tőle. És még Ulca is veszélyben van..már amennyiben még él. Tehát....
*Egy kis ideig csak hangokat adott ki magából és mutogatott a homlokát ráncolva, majd hirtelen felemelte a mutatóujját a magasba és felkiáltott.*
-Megvan! Van egy remek ötletem! No, akkor ismertetném is....én Fredar közelébe férkőzök. Az maradjon mellékes, hogy hogyan...majd megoldom. Az a lényeg, hogy én nap mint nap mellette leszek, amíg csak itt tartózkodunk. Így lesz állandó védelme a helytartónak. Te pedig eközben kutass és nyomozz Aicale és a terve után. Aztán majd megebszéljük, hogy hol találkozzunk naponta és mindent elmesélünk egymásnak, ami aznap történt és lényegesnek mondható. És mikor már elég tény és bizonyíték lesz a kezünkben, akkor lecsapunk Aicale-ra és leleplezzük a gonosz tervét. Nos, mit gondolsz? Remélem, nem túl gyerekes!
*Nyújtotta ki a nyelvét. Mosolyogva várta a választ, miközben eltüntette az illúziót, s kikandikált a szobaajtón. Szerencsére nem votl odakint senki sem, így visszazárta az ajtót és újra a szobára bocsátotta a bűbájt valamint az illúziót. Formenya még mindig gondolkodni látszott, így Mylene nevetve szólt.*
-Fogyelj csak! Amíg nem válaszolsz, elmesélem, hogyan is pbálok meg Fredar közelébe kerülni. Egyszerűen igyekszem majd elcsábítani. Úgyis régen voltam már férfival! Nem árt egy kis szórakozás is, nem igaz?
*Kacsintott, majd oldalba bökte a mágusnőt.*
-Csak viccelek ám! Elsődleges célom csak az elcsábítás lesz. És hogy a közelében legyek. Azért az ágyába nem felkszek ám be...túl hideg nekem. *Nevetett még mindig.* -Mindenesetre remélem, hogy menni fog ez a dolog és sikerül elcsavarnom a fejét. Végül is....sokan nem tudtak nekem ellenállni. Bár az régebben volt...Egyébként szerepet is cserélhetünk ám! Mert véleményem szerint te szebb vagy nálam és talán könnyebben menne Fredar elcsábítása. Már amennyiben benne vagy.
*Mosolygott, miközben megszorította Formenya kezét.*

*Nem is voltak rossz ötletek ezek a lánytól. Formenya ajka ravasz mosolyt tükrözött, amikor felé fordult.*
- Jó ötlet Myl... Tartsd a helytartó szemét magadon, és ezzel Aicale Cirissë figyelmét is elnyered. Én addig szabadon tudok mozogni a városban, míg te bolondítod Fredart.
*S most újra lapozgatni kezdte könyvét. Egyszer azonban hirtelen vissza lapozott egy oldalt, és diadalittas tekintettel szólalt meg.*
- Meg vagy... Éppen ezt kerestem...
*Azzal még egyszer átfutotta a leírtkat, össze csapta a könyv fedelét, s újra táskájába helyezte azt. Formenya felpattant az ágyról, és néhány lépéssel az ajtónál termett. Ujjai már a kilincsen pihentek, amikor még vissza pillantott a nőre.*
- Néhány órára lelépek... Te addig kezdheted is kivitelezni a tervedet. Itt találkozunk naplemente után!
Feltépte az ajtót, kisurrant, de azért még vissza kukucskált utoljára.*
- És vigyázz magadra Mylene! *s már el is tűnt a becsukódó ajtó mögött.*

*Mylene nagyon örült, hogy Formenya jónak találta a terveit. Örömében még pár kisebb illúziópillangót is eleresztett. Azok szanaszét szálltak, majd egy szempillantás alatt semmivé váltak. Myl kicsit pironkodott, majd csendben várt. A mágusnő láthatóan keresett valamit, így a myrte nem akarta zavarni. Hosszú percek teltek el, mire barátnője meglelte a keresett dolgot. Aztán Myl csak annyit vett észre, hogy Formenya az ajtónál is van és mond neki valamit, majd kiviharzik a szobából és visszakukucskálva óvatosságra inti, aztán végleg eltűnik. Myl megrázta a fejét, majd kissé összezavarodva így szólt.*
-Rendben. Majd akkor itt találkozunk. És vigyázok, ne aggódj.
*Bár már nem volt ott a másik, Mylene mégis elmondta mindezeket. Utána nevetett is magán. ~Hogy én milyen hóbortos vagyok! Nem gond. Addig jó, míg más meg nem tudja. De most akkor jobb, ha indulok. Nem biztos, hogy könnyű lesz behálózni Fredar-t.~ Azzal ravasz mosoly ült ki arcára. Visszament a szobájába, összeszedett egy-két fontosabb dolgot, majd kisétált szobájából, aztán a palotából is. ~Vajon hol találom meg Fredar-t? Mert hogy most nincs a palotában, az biztos. Nem erre indult, mikor eltűnt Aicale beszéde előtt. Várjunk csak...merre is ment? Ohó! Megvan!~ Azzal megindult abba az irányba, amerre a helytartó is indult pár órával ezelőtt. Lasan haladt, mindenhol jól körülnézett. De aztán elvesztette az egyensúlyát, s megbotlott egykiálló jégdarabban. Egy pillanattal később már a levegőben repülve közelített a kemény jég felé. De ekkor két kéz megfogta, s felemelte. Fredar állt a myrtével szemben. Még Mylene is meglepődött rajta. ~No, ez pont jól jött...még csak meg sem kellett játszanom magamat!~ Azzal elmosolyodott, s mézesmázos hangon így szólt.*
-Ó, nagyon szépen köszönöm! Maga igazi úriember!
*Mélyen belenézett Fredar csillogó szemeibe. Látszott a férfin, hogy nem hagyja hidegen Mylene tekintete. A myrte lány pedig még rá is játszott a dologra. Hirtelen a lábához kapott, majd ismét dőlni kezdett, de máris Fredar szorító karjai között érezte magát.*
-Csak vigyázzon, kisasszony!
*Mylene enyhén elpirulva kezdett el magyarázkodni.*
-Bocsánat, csak hirtelen fájdalom nyilallt a lábamba és ismét elvesztettem az egyensúlyomat. De maga isételten segített és így nem estem el. Nagyon köszönöm! Azt hiszem, hogy ezt már meg kell háláljam magának! Eljönne velem egy kései ebédre? Persze nem tudom, hol is ejthetnénk ezt meg...de majd maga kisegít, nemde?
*Mosolygott ravaszul, miközben szorosan hozzásimult az őt még mindig szoríto Fredar-hoz. ~Már most a markomban vagy!~*

*Fredar elgondolkodva lépdelt a fagyos úton, de csöppet sem izgatta annak csúszóssága, hiszen már rég hozzá szokott az Orod Ingori viszonyokhoz.*
~ Ha Aicale nyomásának engedek, és bezáratom a mágust, és a myrtét... annak nem sok hasznát látnám. Most minden olyan jól jön, ami elvonja Aicale figyelmét a városba vezető utakról. Talán hagynom kéne szabadon sétafikálni azt a két nőt... Nem lenne ellenemre Aicale dühtől felrobbanó látványa. ~
*Kárörvendő vigyor kúszott szája sarkába, ám ekkor azt látta, hogy egy sötét sziluett készül kényszerleszállást végezni, s éppen ő előtte. Hát Fredar reflex szerűen kapott az illető színes ruhája után, s a következő pillanatban már le is rántotta magához. Egy pillanatig zavartan nézett a rá csodálkozó barna szemekbe, melyek Mylene tulajdonai voltak, aztán hirtelen észbe kapott, és közönyös képet vágva állította talpra a lányt. Éppen mondott volna valami rövidke mondókát neki arról, mennyire is jobban járna, ha óvatosbban közlekedne az utcákon, amikor a nő a lábához kapva újra a jeges föld felé kezdte volna venni az irányt. A helytartó ösztönösen kapott újra utána, s most nem úszta meg a közelebbi ismeretséget, mivel a nő immár a karjai között landolt.*
- Csak vigyázzon, kisasszony!
*Mondta a férfi, s közben azért már el kezdett azon gondolkodni, hogy talán nem-e kellene végre elengednie ezt a nőszemélyt, még mielőtt olyat gondolna róla, ami nem igazán emelné hírének fényét... ami már így is a porba hullás szélén evickél. Ettől függetlenül végig hallgatta a szorosan hozzá simuló myrtét. De miint befejezte, a férfi eltolta magától, s amikor látta, hogy pillanatnyilag semmiben nem szándékozik elvágódni, akkor lefejtette kezeit a női karokról.*
- Elnézést... Bocsánat, de még nem is tudom, kit tisztelhetek benned... A társad ismerem.... Hiszen ki ne ismerné Formenyát ebben a városban? *elmosolyodott* - De személyed becses nevét még nincs szerencsém tudni. Egyébként nagy örömömre szolgálna, ha inkább én hívhatnálak meg ebédre... Nálam kissé biztonságosabb, és gyanítom, hogy az udvari szakácsok már lassan el is készülnek vele.
*Várakozón pillantott a myrte lányra, s kissé tovább felejtette rajta szemét, mint kellett, vagy illett volna. Aztán elkapta tekintetét, s várta a nő válaszát.*

**Ekkor a férfi eltolta magától, ami persze érthető volt, s Myl is belátta az okát. De azon már ismételten mosolygott, hogy a férfi megkérdezte a nevét és ő maga hívta meg Myl-t ebédre. A nő somolyogva válaszolt.*
-Mylene Hythamorys vagyok. És nagyon örvendek a találkozásnak! Szívesen tartok magával és szívesen ebédelek meg magánál!
*Azzal kárörvendő mosollyal nyújtotta ki a kezét, hogy a férfi kezet csókolhasson. Ezután megindultak. Mylene nagyon örült, hogy ilyen jól kezdődnek a dolgok. ~Ha így folytatom, talán naplemente előtt meglesz! Viszont most is kellene valamit kitaláljak....egyébként tetszik, hogy máris magához hív! Ez azt jelenti, hogy akar valamit...~ Azzal összerezzent és dideregni kezdett, miközben kezeivel a karjait dörzsölgette, hogy így egy kicsit melegítse őket. Aztán hirtelen a mellette haladó Fredar-ba karolt és kissé szégyenlősen így szólt.*
-Ha nem bánja...kissé hideg van és én nem vagyok hozzászokva. Tudja, a népem mindig is napsütésben élt és számunkra furcsa a hó és a hideg.
*Erősen kapaszkodott a férfiba. Úgy tánt, ez ellen a másik nem ellenkezik, így hát Myl boldogan sétált a helytartó mellett. Pár perce már csend uralkodott, így a myrte felhozott egy témát, amiről hosszabb ideig tudnak beszélgetni.*
-Mondja csak, mióta tölti be a helytartó tisztséget? És egyáltalán hogyan kapta meg? Már megbocsásson, hogy így faggatózok, csak kíváncsi típus vagyok. Ugye elárulja nekem?
*A férfira emelte szép szemeit, s csábító tekintetével szinte rabul ejtette azt. ~No, ha te most nemet mondasz, akkor kemény dió vagy! Ugyanis ez mindig be szokott válni....~ Gondota magában Myl, miközben egy pillanatra se vette le a szemét Fredar-ról.*

*Kissé távolságot tartva lépdelt a nő mellett. Egészen addig, míg Mylene közelebb nem lépett, és bele nem karolt. Persze, hogy nem bánta. Nem látott ebben semmi kivetni valót. Csupán kissé zavartnak érezte magát a myrte közelségétől. De ezt annak is betudhatta, hogy még sosem találkozott más myrtével, főleg nem ennyire szemre való myrtével. Igaz neki már Formenya megjelenése is csupa izgalmat hozott, hiszen egész életében - ami már lassan ezer esztendő - csupán saját fajtáját láthatta. Hiszen évezredeken keresztül teljesen elzárkóztak a többi népcsoporttól. De mióta úgyalakult, hogy a birodalom szövetségesei lettek a dagorladiakkal szemben, hát Orod Ingor is megnyitotta kapuit a külvilágnak. Ami egyébként nem is jelentett szabad belépést a népeknek. Ez csak szimbolikus nyitás volt a hótündék részéről. Amolyan diplomatikus jelzés arról, hogy: Kitárom néktek kapuimat, de ez nem jelenti azt, hogy át is kell lépnetek rajta. Hát ez volna a híres fehér tünde vendégszeretet, amire a boszorkány utalt. Ezért is engedte őket tovább a helytartó. Hiszen ismerte a nő éles nyelvét, s annak minden ártható mivoltát. Már nem egyszer fordult elő olyan, hogy Formenya figyelő szemei előtt kellett diplomatikusan reagálnia népének. Hiszen, hogy is nézne ki az, ha Evolyran nagy "szövetségesei" elkergetnék a hozzájuk fordulókat. Akik ráadásul Evolyran birodalmából érkeznek. Aztán a férfi elszakadt gondolataitól, és újra a mellette haladó nőnek szentelte figyelmét.*
- Mielőtt válaszolnék a kérdésre, szeretném, ha át térhetnénk a tegeződésre. Orod Ingorban nincs magázódás Mylene... *kissé eröltetettre sikeredett mosolyt villantott a lányra, de mit is várhatnánk egy hótündétől* - Ulca úrnő tett meg helytartóvá, hogy biztos kezekben tudja Orod Ingort a harcok alatt.
~Na meg biztos távolban Aicale kezeitől...~
- S hogy miért is kaptam meg? *felvont szemöldökkel sandított a nőre, miközben elértek a palota előcsarnokáig* - Ezt talán az úrnőtől volna ildomos megkérdezned, hiszen az ő döntése volt. De... Minden bizonnyal sokat nyomott nála a latba az az apró tény, hogy én vagyok az egyetlen élő rokona az úrnőnek. Ulca apai ágról a másod unokatestvérem.
*Közben előzékenyen beinvitálta a myrte nőt a csarnokba. Odabent díszes festmények, és egyéb, a pompát növelő berendezési tárgyak voltak nagyon is ízléses elrendezésben. Aki a fagyos vidék színtelenségére számít a palotában, az igen csak elcsodálkozik már a gigantikus méretekkel büszkélkedő csarnokba lépésének pillanatában.*
- Ez a palota déli csarnoka... Ti Formenyaával a nyugati, kevésbé díszített csarnokon keresztül érkeztetek a palotába. De a déli csarnok a legkülönlegesebb, mivel erre fordították a tervezők a legtöbb időt, hiszen ez magának az úrnőnek a háló helyéig vezet.

*Mosolyogva hallotta, hogy a flrfi tegeződni kíván. ~Nocsak, nem is kellett mondanom, ő kérte magától! Haladok...~ Azzal mosolyogva bólintott, s tovább hallgatta a férfit. Az nem mesélt valami sokat, de a lényeget elárulta. Mylene úgy vélte, ez nem is olyan rossz ahhoz képest, hogy még csak pár órája ismerik egymást. Mikor a helytartó abbahagyta a beszélést, Mylene így szólt.*
-Értem. Köszönöm szépen, hogy mindezt elmondtad nekem! Kedves vagy.
*~És ráadásul jóképű is.~ Tette hozzá magában a nő. Lassacskán meglrkeztek a palotába. Fredar előreengedte Mylene-t. A myrte pironkodva sétált be. Aztán úgy eltátotta a száját, hogy nyitva is felejtette. A csarnok gyönyörű volt. Sosem látott még ily díszességet sehol sem. Pedig nem gondolta volna, hogy pont a hótündék birodalmában fog ilyet látni. És mégis. Csodálkozó tekinteteivel többször is végigpásztázta a termet, majd észrevette magát, s becsukta a száját. Újra a férfiba karolt, majd így szólt.*
-Nos, el kell ismerjem, hogy ez itt csodaszép! Még sosem láttam ilyet. De nagyon örülök, hogy neked köszönhetően ezt is láthatom! Azt hiszem, hogy már sokkal tartozok neked...úgyhogy ideje lesz meghálálnom!
*Ravasz mosoly ült ki arcára. Végigsimított a haján, majd sóhajtott egy nagyot és felnézett Fredar-ra.*
-És most merre? Kérlek, vezess tovább, mert egyedül sosem találnék oda.
*Azzal kicsit közelebb bújt a helytartóhoz, aki láthatóan egyre jobban élvezte a helyzetet most, hogy már nem a nyílt utcán sétálgattak és nem láthatta őket akárki. ~Különös egy figura vagy, Fredar. De a fejemet teszem rá, hogy legkésőbb holnap az ágyadban fogok feküdni...és meg kell, hogy mondjam, magam is kívánom. Talán mert már rég voltam férfival....Myrthar is így akarná...biztosan.~ Azzal mosolyogva haladt a férfi mellett. Szebbnél szebb termeken haladtak keresztül, mígnem megérkeztek a férfi lakásához. Mylene belépve ismét csodálkozni kezdett, mert ez is nagyon szép hely volt. Fredar kérésére leült az egyik székre, ami jégből volt faragva, de párnák voltak rajta, így nem lehetett érezni azt a nagy hideget. A myrte lány mosolyogva figyelte, hogy s mint rendezkedik, pakol Fredar. De mivel úgy tűnt, már sosem akarja abbahagyni, Mylene csilingelő hangon nevetve így szólt.*
-Kedves Fredar.....kérlek, ne pakolgass! Ne foglalkozz a rendetlenséggel! Engem nem zavar. A lényeg, hogy elkölthetek veled egy csodás ebédet. Már nagyon éhes vagyok, tehát jobb lesz, ha mihamarabb tálalsz. Esetleg segítsek?
*Kérdezte oldalra billentve fejét. Hosszasan nézett a helytartó megigéző szemeibe, majd tekintetével végigfutott a férfi testén. ~De jó is lenne, ha már mindezt pucéran látnám!~ Sóhajtott, majd mosolyogva nézte tovább a férfit.*

*Fredart mindennek lehet nevezni de vaknak semmiképp nem. És ugye mégis csak férfiból volt. Ráadásul tetszett is neki Mylene közvetlensége. Pláne a közelsége. Hát serényen eltette méág azt a néhány könyvét, melyek az asztalon állomásoztak már ki tudja hány napja, és félmosollyal fordult a lányhoz.*
- Nem hinném, hogy szükség lesz a segítségedre hölgyem... Ugyanis meg van itt még a tálalásnak is a maga módja. Elvégül egy palotában volnánk, s nem is akármilyenben.
*Sejtelmes mosoly siklott ajkaira, miközben két tenyerét össze csapta. Erre azonnal kinyílt a szoba másik ajtaja, s lelkes szolgahad lepte el pillanatokon belül a helytartó szobáját. A szolgálók olyan gyorsan mozogtak, s olyan rutinosan cselekedtek, hogy egyértelmű lehetett a myrte számára, hogy itt napi szinten művelik ezt. Fredar eközben az asztal melletti székek egyikéhez sétált, s kihúzva azt hellyel kínálta Mylenet.*
- Foglalj helyet Mylene!
*Megvárta míg a lány leül, aztán a vele szemközti székhez sétálva helyet foglalt. Kicsit megnyugtatta a kettejük között keletkezett távolság, mert lassan már kezdte aggasztani a testében ébredező vágy. Egyértelmű volt már így is, hogy nagyon is kívánatos számára ennek a nőnek a társasága. De azért nem árt az óvatosság. Nem tudni, mikor terveznek valami ocsmány elbánási módot ellene az ellenlábasai. Vagy mondjuk nyíltan, hogy Aicale trükkjeitől óvja magát. Na meg egy ártatlan kívülállót sem volna kedve bele vonni a maga "kis" háborújába, amit azóta folytat a tanáccsal, és Aicaleval, mióta az úrnő hadba vonultatta seregét a dagorladi kutyák ellen.*
- Senki ne zavarjon ma már!
*Ennyit mondott csupán az ajtóhoz sereglett szolgahadnak miután minden étel, s ital a helyére került. A szolgák mély meghajlás kíséretében ki is hátráltak az ajtón. Amint bezáródott az ajtó, a helytartó lefegyverző mosolyát villantotta a nőre, s most először láthatta az a férfi valódi, őszinte mosolyát.*
- Elnézésedet kérem ezért a kis közjátékért. Én személy szerint ki nem állhatom a parancsolgatást, de mint helytartónak viselnem kell a pozícióval járó nyűgöket is. Ami megjegyzem, nekem olybá tűnik, hogy több van, mint jó oldala.
*Felemelte a boros kancsót, s a lány poharát félig töltötte vele. Aztán a sajátját is. Közben jelezte, hogy bátran vehet bármiből, amit csak szeme megkíván.*
- Egyébként tudod, mi járatban van itt Formenya? *jobbnak látta, ha az elején rákérdez a dologra, hátha ki tudja szedni Mylből, bár nem volt a kérdésnek hátsó szándéka, pusztán a kíváncsisága hajtotta. No meg az, hogy megpróbálja más mederbe terelni gondolatait, melyek egyre többet kalandoztak a vele szemközt ülő nő, s a közelben lévő ágy körül.*

*Csodálkozva hallgatta Fredar-t, aki olyan magabiztos lett, mint eddig még soha. ~No lám, no lám...kezdi magát nyeregben érezni.~ Mosolyodott el Mylene, majd a tapsra felkapta a fejét, s afelé az ajtó felé tekintett, ahonnan beözönlöttek a szolgák és velük együtt az ételek is. Myl még sosem látott ennyi ételt. Legalábbis otthonában még sosem. Az ünnepségeken volt még ennél több étel is, de hogy két személy számára ennyi finomságot készítsenek. Közben helyet foglalt, s megköszönte azt a férfinak. Ez a sok étel valamelyest pazarlásnak tűnt a nő szemében. De most nem ezzel foglalkozott, hanem azzal, hogy mit is egyen a sok étel közül. Közben a szolgák eltűntek Fredar egyetlen hangosabb megszólalására. Ketetsben maradtak a helyiségben. Mylene Fredar-ra mosolygott, aki most még csábítóbban mosolygott, mint eddig.*
-Nem kell elnézést kérned. Viszont én sem szerete a parancsolgatást...legalábbis ha nekem parancsolnak. Ha én parancsolok, akkor már más a helyzet, ha érted.
*Kacsintott a helytartóra, majd elvette a poharat, amiben félig volt töltve a bor. Mylene ennek örült. Egyrészt, mert szomjas volt, másrészt pedig mert örült annak, hogy a férfi nem szándékozik leitatni őt. ~Ez még egy jó pont nálad, Fredar...~ Gondolta Myl, miközben egy nagyobb darab húst kezdett el majszolni. Finom volt nagyon. Hamar el is fogyott. Még kipróbált pár ételt, aztán Fredar kiváncsiskodó kérdése szakította félbe.*
-Nos, valójában nem tudom. Nem simerjük egymást oly régóta és még nem mesélünk el egymásnak mindent. Én csak annyit tudok, hogy el szeretett volna ide jönni valami oknál fogva és én csatlakoztam hozzá, mert szerettem volna egy kicsit "kirándulgatni". Viszont az, hogy ő miért jött...az még számomra is rejtély.
*Mosolyodott el, majd tovább kezdett enni. Egy jó fél órába telt, míg mindketten jóízűen elfogyasztották az eléjük tett ételek nagy részét. Mylene jóllakottan dőlt neki a szék támlájának, majd megsimogatta hasát, s mosolyogva tekintett a vele szemben ülő férfira. Még várt egy kicsit, hogy leülepedjen az étel a gyomrában, majd bársonyos hangon így szólt.*
-Köszönöm szépen az ebédet..vagy vacsorát...vagy nem is tudom, mi volt ez. Mindenesetre nagyon jól esett. De most igyunk Orod Ingor és Evolyran szövetségére....és a mi szövetségünkre!
*Azzal felemelte a poharát, s koccintott a másikkal. Aztán egy hörpintésre kiitta a bort. Ez pont elég volt neki. Intett is, hogy egyelőre nem kér többet. Viszont beszélgetni annál is inkább volt kedve.*
-Mondd csak, te egyedül élsz itt ebben a nagy lakásban? Ugyanis nekem túl nagynak tűnik ez egy személy számára...
*Ravasz mosollyal nézett Fredar-ra, akin látszott, hogy nagyon kívánja Myl-t. A lány ennek örült, hisz ő is ugyanúgy kívánta a férfit. ~Csak kerüljünk már közelebb egymáshoz....azt hiszem, hogy akkor egy ideig nem távolodnánk el....Érezte, ahogy testét átjárja a vágy a férfi iránt. Mély evegőt kellett vennie ahhoz, hogy kordában tudja még magát tartani.*

//Fagy Smile

//

*A férfi elnéző mosollyal arcán nézte a székben hátra dőlő nőt. Tetszett neki a myrte nő, de még mennyire, hogy tetszett. Viszont azzal is tisztában volt, hogy jelenlegi helyzetében nem igazán lenne szerencsés dolog egy kis testi kavarodás. Fredar mindig is arra gyanakodott, hogy ellenlábasának valamiféle módon sikerült minden idebent történt eseményekről tudomást szereznie. Persze azért azok a bizonyos események nem is említhetők egy napon azzal, amire most vetemedne, ha enged feltörő vágyainak.
Vágyott a vele szemközt ülő nőre, de csak mint nőre... Érezni semmit nem érzett iránta, csak a testi vágyat. De végülis nem is ismerik egymást, hát hogyan is alakulhatott volna ki bármiféle érzelem amúgy is kemény hótünde szívében?
Fredar újra félig töltötte a poharakat, s előzékenyen Myl-nek nyújtotta a nőét. A lány kérdésére szélesen elmosolyodott majd kis nevetést hallatott, de oly gyorsan halt el nevetése, mintha csak merő véletlen keletkezett volna.*
- Hogy lakás... Az enyhe túlzás Mylene. Ez csak a palota egyik nem teljesen jelentéktelen szobája a több száz közül. *poharáért nyúlt, a nőre emelte, s gyengéd hanglejtéssel azt mondta:* - A megismerkedésünkre!
*Azzal kortyolt néhányat az édes gyümölcs borból, majd poharát az asztalra tette.*
- És, hogy túl nagy volna? Nos az attól függ... *felemelkedett a székről, megkerülte az asztalt, s Myl mellett megállva a nő karcsú ujjai után nyúlt. A nőt kezénél fogva magához vonta. Épp csak annyira maradt távol tőle, hogy bőrük még éppen ne érintsék egymást.* - Ha szeretnéd, akkor körbe vezetlek nem kifejezetten szerény hajlékomban.
*Lassan magával vonta a nőt, és egyetlen kézmozdulatára kitárult a balkon széles ajtajának mindkét szárnya. A férfi a myrte mellett lépett ki, s a fából faragott korlátnak támaszkodva álltak meg. Odaföntről egész Orod Ingor belátható volt. A nap lemenő fénye aranyló vérként csillogott a palotát körül ölelő házakon, s a síkos, jégborította utakon.*

*Jót nevetett a férfi válaszán. Szívesen fogadta a pohárka bort és kiitta. Szépen letette a poharat, miközben végig a férfi szemeit fürkészte. Mosolyogva nézte, ahogy Fredar feláll és hozzá sétál. És amikor felrántotta őt....Mylene-nek nagyon tetszett ez a helyzet. Széles vigyor terült el arcán, majd mézesmázos hangon így szólt.*
-Ezer örömmel, kedves Fredar! Mutass meg mindent, ami a tiéd itt...
*Ravaszkás mosolya nem hagyott alább. Így sétált hát, miközben a férfi kitárta a balkonra néző ajtót. Szép lassan kisétáltak és a korlátra támaszkodva figyelték a lemenő Napot és aranyló sugarait. Mylene nagyon szerette a naplementéket, s egyben nagyon is romantikusnak találta őket. Pár percig hallgatagon nézte, ahogyan a Nap egyre csak tűnik el a szeme elől, majd hirtelen Fredar felé fordult, s mosolyogva így szólt.*
-Csodaszép a naplemente. Nemdebár? Tudod, én mindig is szerettem a naplementéket. Alig van olyan nap, mikor nem nézem meg. De már egy ideje ezt csakis egyedül szoktam megtenni. Elég régóta....És most nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen derék és daliás férfi társaságában nézhetem végig eme égitest lenyugvását.
*Itt elhallgatott, s áthatóan bámult a férfi szemébe. Csak bámult és bámult. Jó pár percig álltak így ott, aztán a lány erőt vett magán, s felemelte kezét, végigsimított a férfi arcán, s haját hátrafésülvén közelebb hajolt hozzá, majd ezeket a szavakat suttogta.*
-Eljött az éjszaka. Nem lenne kedved valami érdekeset csinálni?
*Kacsintott is egyet, s még közelebb ment Fredar-hoz. Már majdnem összeért ajkuk, de Mylene várt. Várt arra, hogy a férfi kezdeményezzen és ő csókolja meg először.*

- Az attól függ... mire készülsz szép myrte...
*Elhallgatott, s a nő kezét elfogva mélyesztette tekintetét Mylene igéző, barna szemeibe. Eleresztette a lány karját, s közben másik kezével gyengéden megemelte Myl állát. Így még ragyogóbbnak tűntek neki a myrte szemek, s még csábosabb lett mosolya. Ujjával lassan megsimogatta a nő bársonyos bőrét.*
~ Ha nem veszem el róla a kezem, akkor nem fogunk itt megállni... De valóban le akarom venni róla a kezem?... Nem... Nem akarom...~
*Lassan, némi gondolkodás után hajolt le Mylene ajkaihoz, s hosszan megcsókolta. Ebben a pillanatban nem foglalkoztatta, hogy vajon Aicale tudomást fog-e szerezni arról, amit most cselekedni fog. De igazság szerint már nem is érdekelte a dolog. Hát vágyait szabadon engedve kezdte egyre követelőzőbben csókolni a puha, forró ajkakat.*
- Talán jobb volna, ha bemennénk... *suttogta a férfi, kissé eltávolodva a nőtől, majd újra a kívánatos ajkakra tapadt, s a lány derekát magához szorítva behátráltak a balkonról.* - Ha netán meggondoltad magad... csak egy szavadba kerül...
*Beszéd közben kezei megálltak a lány vállain, ujjai között a finom anyagú ruhapánttal, mit épp kezdett letolni.*

*Már nagyon várta, hogy Fredar megcsókolja és szerencsére nem is kellett már sokáig várnia a dologra. Mosolyogva nézett a férfi szemébe, amikor az felemelte az állát, majd látván, hogy a flrfi készül megcsükolni őt, lehunyta szemeit, s élvezte a hosszú csókot. Nagyon jól esett neki. Hisz már jó pár éve még csak nem is volt férfi társaságában egyedül. Kivétel ez alól persze a bátyja, de hát az más dolog. Mylene visszatérve a jelenbe forrón visszacsókolt. És csak csókolták és csókolták egymást. Arra már nem is gondolt, ami a férfinak eszébe jutott.*
-Nos, valóban jobb lenne, ha bent folytatnánk....
*Azzal kissé zavartan, de annál vágyakozóbban engedte, hogy Fredar magával vonja. Aztán már csak annyit vett észre, hogy ismét vadul csókolják egymást. A férfi következő szavai jól megnevettették. Nem gondolta volna, hogy ilyen eszébe juthat egyáltalán a férfinak. De nem nevetett sokáig, hamar erőt vett magán és így szólt lágy hangján.*
-Nem, egyáltalán nem gondoltam meg magamat. Ezsem ágában sincs....
*Azzal mosolyogva segített a férfinak, s letolta magáról a ruhája pántjait. Előtárulkoztak keblei, mik szorosan hozzásimultak a férfi felsőtestéhez. Mylene kezeivel a helytartó felsője alá nyúlt és levette róla azt. Mosolyogva hagyta, hogy amaz még tovább haladjon csókjaival és teljesen levehesse róla a ruhát. Mylene így már pucáran simult a férfihoz. Nagy nehezen Fredar ruháit is letornászták, aztán őrült szeretkezésbe kezdtek. Hosszasan szerették egymást. Aztán mikor már mindketten eljutottak a csúcsra, Mylene bágyadtan hullt Fredar ölelő karjaiba. Megcsókolta, majd mosolyogva így szólt.*
-Köszönöm. Már nagyon rég nem volt részem ilyenben....csodás vagy, Fredar.
*Azzal óvatosan oldalára feküdt és még egy csókot adott a férfinak, aki megbűvölve nézte őt és telt idomait.*

*Önfeledt szeretkezésük után Fredar a szépséges női testen pihentette tekintetét. Lassan siklott pillantása végig a lány domborulatain, majd újra bele merült Mylene barna szemeinek tükrébe.*
- Én köszönöm ezt a csodás estét Mylene.
*Ujabb csókot adott a nőnek, majd az ágy szélére ülve elkezdett felöltözni. Elnézésért esdeklő pillantással fordult közben a nőhöz.*
- Bocsánatodat kérem Mylene, de rám még fontos feladatok várnak, amiket el kell intéznem mielőtt nyugovóra térhetnék...
*Felállt, köpenyét maga köré kanyarította, s úgy nézett a lányra.*
- Nagyon jól éreztem veled magam Myl... De, most sajnos indulnom kell. *némi gondolkodás után folytatta csak tovább* - Maradhatsz, amíg kedved tartja... És nagy örömömre szolgálna, ha holnap csatlakoznál hozzám ebédnél. Természetesen Formenyara nézve is áll a meghívás... Örülnék, ha jelen lennél Mylene.
*Azzal lehajolt hozzá, hosszan szájon csókolta, majd fölegyenesedett.*
- Mégegyszer köszönöm Mylene...
*Aztán rámosolygott, majd távozott a szobából, betéve maga után az ajtót.*

//Köszönöm a játékot Very Happy

//

*Örült, hogy a férfi is élvezte ezt az estét. Viszont az kissé zavarta, hogy máris elmegy és hidegen hagyja az ágyat. Persze neki is volt dolga, de mégsem így gondolta ezt. ~Nem gond...legalább nem időzök itt többet, mint kellene...~ Azzal mosolyogva adott még egy utolsó csókot a férfinak.*
-Majd még eldől, hogy itt tudok-e lenni. Bár szívesen jövök....és Formenyát is rábeszélem, hogy kísérjen el.
*Azzal mosolyogva nézte, ahogyan Fredar sietősen elrohan, becsukva maga után az ajtót. Mylene még egy kis ideig bent feküdt a testük melegétől felhevült ágyban. ~Még ha nem is vagyok beléd szerelmes, azért csodás volt ez az este....és most rájöttem valamire. Talán a férfi az, ami hiányzott eddig az életemből. És nem egyetlen férfi. Myrthar halála igen megviselt, de jó, hogy sikerült túllépnem rajta. Persze szívemben őrzöm emlékét. Sosem feledem el.....bárcsak gyermekem születhetett volna tőle...legalább ő itt lenne nekem.~ Álmodozott. Az igaz, hogy már túllépett Myrthar-on, mégis szerette még. Csak ezt az érzést már kellően háttérbe tudta szorítani, ha szükség volt rá. És valójában tényleg szeretett volna gyermeket szülni a hőn szeretett férfinak, de sajnos ez nem adatott meg neki.
Mylene nagy nehezen elszakadt a gondolataitól, s kikelt az ágyból. Felöltözött, aztán a haját is elrendezte, majd egy nagy sóhaj kíséretében kilépett az ajtón. Halkan becsukta, majd Formenya és az ő szobája felé sietett. ~Már rég ott kellene lennem...1 Mérgelődött egy kicsit. Megszaporázta hát lépteit, hogy mihamarabb beszámolhasson barátnőjének a történtekről.*

//Én is nagyon köszönöm. lol!

//

*Lováról lassú förgetegként fújta le a csípős északi szél a fehéren csillogó hópelyheket. Formenya lassú lépésben haladt lován Orod Ingortól nem is olyan távolt. Időnként a város felé pillantott, hogy valaki nem-e követi, de az égvilágon senki nem járt most a környékén. Persze nem ámította magát, s nem hitte azt, hogy Aicale akár egy pillanatra is szem elől téveszti. Megvolt annak a nőnek mindenre a frappáns kis megoldása. Így aztán a mágusnő azon se lepődött volna meg, ha ebben a minutumban, a palota valamelyik eldugott kis helyiségében Aicale egy roppant trükkös varázseszköz előtt, vagy éppen fölött állva kísérné figyelemmel az ő poroszkálását.
Nos... Éppen ezért bolyong a kavargó hópelyhek között már legalább három órája a nő... Hogy elaltassa Aicale gyanúját. De, Formenyanak most is, mint mindig, konkrét célja volt az idekint léttel. Vetett egy újabb futű pillantást Orod Ingor fehéren csillogó falira, mely ebből a távolból akkoráknak tűntek csupán, mint egy törpe falu kerítése.
Formenya megállította lovát, majd egy ruganyos mozdulattal leszállt róla. Lábai egészen a térdéig merültek a mély hóba. A nő már kezdett ugyan csak fázni, ennek ellenére lovát száron vezetve indult el gyalogosan tovább. Nem volt ennek valami isten tudja mekkora nagy jelentősége. Csak kénytelen volt alacsonyabb magasságból szemlélni a talajt, már amennyit látott belőle a vastag hótakaró miatt. Mindezt azért, hogy ne kerülhesse el figyelmét egy olyan aprócska jelzés, melyet még mestere hagyott hátra arra az esetre, ha netán... Nos, ha netán bekövetkeznének bizonyos események. De ugye most itt van éppen a "ha netán" helyzet. S Formenya pedig a helyzetnek megfelelően kint rója a kilómétereket, hol lóháton, hol gyalog.*
- Nyugalom... Már nem tart sokáig. *nyugtatgatta lovát szavaival, amikor az már türelmetlen nyerítésbe kezdett*
*Közben lehajolt, s szabad kezével beletúrt a hideg hóba. Egy darabig kotorászott a fagyos fehérségben, aztán arcán titokzatosan derengő mosoly suhant át.*
- Megvagy! *csak ennyit mondott félhangosan, s a hóból kiemelt egy tenyérnyi fekete kődarabot, amit villámgyorsan el is süllyesztett nyeregtáskájában*
*Utána lóra szállt, és hátasát Orod Ingor irányába fordította.*
- Lássuk, mit hagyott nekünk a mester?!
*Közben jobb kezét a táska oldalára helyezte, s elmormolt az orra alatt valami varázslat félét. De ennek jele nem sok semmi volt. Maximum annyi, hogy Formenya arcára elégedett mosoly költözött, s ott is maradt még akkor is, amikor a város kapuinál megállították Aicale hótünde harcosai, s kissé bátortalanul, de bele kukkantottak a nyeregtáskákba. Persze tették mindezt Aicale utasítására, amolyan minden ki és belépővel ezt kell tennünk felszólalás kíséretében. Formenya meg csak intett, hogy nincs kifogása az átvizsgálás ellen, s így hamarosan már a város utváin csnedülhetett lova patáinak hangja. Mert, hát persze, hogy nem tláltak nála semmi figyelemre méltót. Nem hiába suttogta el odakint azt a kis varázslatot, aminek segítségével szem számára érzékelhetetlenné vált az a kődarab. Így aztán a lány könnyedén bejutott vissza a városba, s sikerült mindeféle feltűnést elkerülnie. Végül betért az istállóba, lováról lehámozta a nyeregtáskákat, amikkel aztán felsprintelt a szobájába. Ott az asztalra helyezte a fekete kődarabot, mely már újra látható volt, mivel ez a varázslat csupán néhány percig hat. Aztán a nő előkotorta bőrtáskájából varázskönyvét, s belemerült annak tanulmányozásába.*

*Gyors léptekkel haladt a jégfolyosókon. Mindenhol csillogott villogott a sok jég és hiába volt kellemes meleg odabent, Mylene-t mindig kirázta a hideg, mikor a falakra vagy a padlóra tekintett. ~Egyre hidegebb lesz, ahogy nézegetem itt a falakat....Még a végén ettől fagyok meg, nem a hidegtől!~ Továbbhaladva egy elágazáshoz ért, ahol háromfelé is lehetett menni. Myl megállt egy pillanatra, s elgondolkodott, merre is jöttek Fredar-ral. ~Melyik is volt az? Talán a középső? Vagy a bal oldali? Esetleg a jobb? Nem tudom.... Túlságosan is a fickóra koncentráltam. A fene enné meg!~ Csak szidta és szidta magát, hogy nem figyelt jobban. Jó pár percet elidőzött azzal, hogy merre is menjen. Végül a bal oldali utat választotta, mert az valamilyen szinten ismerősnek tűnt neki. A járat egyre csak tágult, s Mylene ennek kezdett megörülni. Továbbhaladt, de sajnos azzal kellett szembesülnie, hogy rossz felé indult. Ez az út valamiféle szentélybe vezetett, ahol éppen egy szertartás folyt. Szerencsére Myl-t nem vették észre. Így hát a myrte lány visszaballagott az elágazáshoz és elindult a középső úton. ~Remélem, hogy ez az út már jó felé visz.~ Mondta magában, majd meggyorsította lépteit, hogyha esetleg ismét rossz irányba indult volna, mihamarabb a helyes útra térhessen és végre visszaérhessen a szobájába. De most a jó irányba haladt már. Hamarosan felismerte az utat és a szobákat. ~Na végre! Már ideje volt!~ Már majdnem odaért a saját és Formenya szobájához, mikor lépteket hallott. Megdermedt, s nem mozdult. Hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. ~Ki mászkálhat ilyen későn? A fene...~ Azzal eltüntette magát illúzióval, s várt. A léptek egyre közelebbről hallatszottak. Mylene fel volt készülve egy esetleges támadás kivédésére, bár kételkedett abban, hogy az illúzióján bárki is át tud látni. Még mindig nem lehetett látni az alakot, de az árnyéka már látható volt. Mylene egyre izgatottabb lett. Már azt sem tudta, hogy mit kezdjen magával, annyira izgága volt. Már a mozdulatlanságot is alig bírta. És ekkor végre megpillantotta azt a bizonyos alakot, a léptek tulajdonosát. Myl szája tátva maradt a döbbenettől és a szégyentől. Formenya volt az. Lassú léptekke haladt a szobája ajtaja felé, majd benyitott és becsukta maga után az ajtót. Mylene akkorát ámult azon, hogy Formenya elől bújt el így, hogy elfelejtette láthatóvá tenni magát. Így most szépen lassan elindult az ajtó felé...Formenya szobájának ajtaja felé. Láthatóvá tett magát, majd bekopogott. Formenya úgy tűnt, hogy nem akar vendéget, mert nem hallatszott bentről semmi sem és az ajtó sem nyílt ki. Mylene értetlenül nézett maga elé az jtóra, majd újból kopogott. Ekkor már leheett hallani némi kis zajt, majd az ajtó is kinyílt. A myrte kissé kínos mosollyal beljebb lépett, majd becsukta maga után az ajtót.*
-Szia Formenya! Az előbb...szóval...azt hittem...azt hittem, hogy valaki más jön..mondjuk egy ellenséges hótünde. És...hát...szóval...elbújtam előled. De nem tudtam, hogy te vagy az. Bocsánat érte!
*Myl arca teljesen vörös volt a szégyentől. Ennél vörösebb talán nem is lehetett volna. Viszont még csak most fog jönni az egésznek a nagyja. Hiszen még be sem számolt a kis kalandjáról Formenyának. Így hát kényelembe helyezte magát és a mágusnő felé fordult.*
-Figyelj csak....beszámolnék a történtekről... *Kicsit várt még, aztán nagy levegőt vett és belekezdett.* -Nos, igyekszem rövidre fogni magam, mert gondolom, neked fontosabb beszámolnivalód is van, mint az enyém. Tehát a lényeg: Sikerült elcsavarnom kis Fredarunk fejét. Úgy tűnik, így könnyen tudom majd irányítani és nem lesz nehéz a közelébe férköznöm. Egyébként szívesen lát holnap ebédre. Téged is.
*Nézett ravaszan vigyorogva Formenyára. Egy pillanatot várt, aztán kinyújtotta kezeit. Ennek következtében megjelent előttük Fredar képe, amint kettejükkel ebédezik. Mylene ezután már egy kevésbé szalonképes képet vetített maguk elé hármukról. Aztán hirtelen eltüntette az illúziót és karba tett kézzel így szólt.*
-Nehogy azt hidd, hogy ebbe belemennék. Fredar az enyém! És tudom, hogy neked nincs is rá szükséged...Csak viccelődtem kicsit!
*Kacsintott barátnőjére, majd felállt a fotelből és Formenya mellé sétált. A varázskönyvre meredt, majd íg szólt.*
-Bocsi, észre sem vettem, hogy ez itt van előtted. Ugye nem zavartalak meg valamiben? Ha igen, akkor bocsánat! Viszont most lennél oly szíves és beszámolnál, te mire jutottál. Mert biztos, hogy többre, mint én.
*Kíváncsiskodva bújta tovább a varázskönyvet, miközben Formenya mesélni kezdett.*

*Formenya mereven tanulmányozta a varázskönyvét. Vagyis azt a könyvet, melyet néhai mestere halálával örökölt meg. Látszott rajta a nagyfokú koncentrálás, ahogy figyelmesen nézegette a szövegeket, s lassan lapozott tovább. Még az első kopogás sem jutott el a tudatáig. Aztán a másodikra már felkapta a fejét, és tétován betessékelte a látogatót. Mylene volt az. Formenya lassan hozzá lépkedett, majd halkan betette utána az ajtót.*
- Nem gond Mylene... Jobb félni, mint megijedni.
*Halovány mosoly suhant át szép arcán, s a lányt már intette is bentebb, hogy helyet foglalhassanak. Egyetlen közbeszólás nélkül hallgatta meg a myrte beszámolóját. Arca derültsége a végére már csaknem teljesen eltűnt. Lehajtott fejjel nézett könyvére, majd összezárte azt. Utána újra a myrtére emelte tekintetét.*
- Hiba volna azt gondolnod, hogy egy hótünde valaha is valódi érzelmeket fog táplálni egy olyan személy iránt, aki nem a saját népéhez tartozik... Bár, szerintem alapból nem képesek igazi érzelmekre...
*Az utóbbi megjegyzést viszont inkább csak magának motyogta.*
- Bocsáss meg Mylene amiért ezeket mondom, de nem szeretném, ha elaltatná az éberségedet a helytartó... Még akkor sem, ha olyan megnyerő a külseje, mint Fredarnak...
*Elnéző mosolyt küldött a lány felé.*
- Az ebéden én is részt veszek akkor... Az azutáni tevékenység... *félmosolyra húzta száját* - ... nem izgatja a fantáziámat. Viszont lényeges, hogy ott legyünk. Hiszen csak így tudok szemügyre venni néhány dolgot, amire most nagyon nagy szükség volna...
*Bővebb részletekbe nem is állt szándékában bocsátkozni, hiszen, amit már nem csak egy személy tud, akkor bárki más is tudomást szerezhet róla. Hát mélyen hallgatott a terveiről.*
- Vacsora előtt szeretném, ha velem tartanál egy kis sétára itt a városban... Ígérem, hogy nem fog sokáig tartani.

*Mosolyogva hallgatta barátnőjét. Az kissl komor hangukatú volt, s ezért Mylene is kissé rosszabb kedvű lett. De ennek ellenére még mosolygott tovább. Kissé talán értetlenül is. Nem értette teljesen a nő szavait, s ez kissé zavarta. De hát ha egyszer nem értette, nem nagyon kérdezhette meg. Illetlenség lett volna. Így hát inkább mosolyogva kacsintott Formenyára.*
-Nincs semmi baj! Ne aggódj! Nem habarodtam bele abba az emberbe! Koránt sem! Csupán...szóval érted.
*Mosolyodott el szélesen. Aztán mikor a mágusnő beleegyezett az ebédbe, Mylene ujjongva tört ki. Viszont az nagyon zavarta, hogy Formenya nem árulja el, mi a terve. Persze érthető volt, de az oktonid myrtelánynak bökte a csőrét, hogy nem tudja a tervet.*
-Értelek. Örülök, hogy eljössz. És anak is, hogy ezzel a dologgal most egy kis hasznot is hoztam végre. Hisz eddig csak hátráltattalak...
*Utalt eszméletvesztésére és hosszú lábadozására. Mosolyogva figyelgette közben azt a varázskönyvet, amit a másik tartogatott a kezében. Furcsa, régi könyvnek tűnt. Mylene nagyon szívesen belelapozgatott volna, de enm akart kellemetlenkedni, s látta Formenyán, hogy még szeretne valamit mondani. Ezért csak szép csaendben ült és mosolygott, mígnem barátnője megszólalt.*
-Értelek. Én benne vagyok! Bár most jöttem meg....De szeretek sétálni. Főleg ha ennyire jó a társaság, mint te! Szóval akár indulhatunk is! És felőlem tarthat akármeddig is. Ez a város nagyon érdekes. És jól érzem magam itt. Szeretem a kihívásokat és a kalandokat. Nos, mehetünk?
*Kérdezte felpattanva ültéből. Formenya mellé szökdécselt, mint egy kislány, majd odakönyökölt mellé. Egy pillanatra belekukkanthatott a varázskönyvbe, de ekkor az becsukódott és Formenya eltette egy biztos helyre. Myl mosolyogva egyenesedett fel, majd felöltötte a fotelen heverő köpenyét, s az ajtó felé indult. Aztán hátranázett, s így szólt.*
-Megvárlak idekint, az ajtó előtt.
*Azzal kacsintott egyet, s kilépett az ajtón, amit rögtön be is hajtott maga után. Kissé dideregve várta, hogy barátnője is kijöjjön a szobából és elinduljanak a városba.*

- Ez a lány egyszer még nagy bajba kever a hirtelenségével...
*Halkan kuncogott is ezen egy kicsit, mert magát ismerve, külön örülne is egy kis csetepaténak.*
~Rég nem használhattam a tudásomat nyílt harcban... Nem is jönne rosszul egy kis gyakorlás.~
* Azzal kiment a lány után, s egy varázslat segítségével levédte a szobát az illetéktelen behatolóktól.*
- Van a hótündéknek egy szentélye Orod Ingor déli oldalán... Oda megyünk... Ott lesz egy kis dolgunk. *kicsit hallgatott, majd megindulva folytatta* - Már várnak ránk...

*Formenya nem is váratta sokáig. Mylene mosolyogva fogadta a szobán kívül. Végignézte, ahogy levédi a szobát, majd hozzá szól. A myrte lány mosolyogva bólintott egyet, de azért hozzátette.*
-Értem. Akkor irány az a szentély!
*Már nem is akarta megkérdezni, miféle dolguk is lesz ott. Már hozzászokott, hogy jobb, ha nem kérdezősködik itt, Orod Ingoorban. Így hát boldogan, s azért kíváncsian indult el a mágusnő után. ~Ki lehet az, aki ott vár ránk? talán valmi hótünde fickó, akt Formenya megfűzött, amíg én Fredarral foglalatoskodtam? Vagy netán régebbről iserrik egymást? Esetleg valaki, akit nem ismerek, de nagy hatalommal bír és segít Aicalë legyőzésében? Nem tudom....de majd csak kiderül....Ha sietünk, akkor annál hamarabb!~ Azzal megszaporázta lépteit. Formenya mellé ért, rámosolygott, de nem szólt semmit sem. Itt most nem votl helye félrebeszélésnek, felesleges pletykának. Feladatuk volt és azt teljesíteni kellett. Legalábbis a myrte lány ezt feladatnak tekintette.
Kíváncsian haladt a rideg házak között. Már alig várta, hogy a szentélyhez érjenek. De még volt egy kis út, amit meg kellett tenniük. Még a fele. Pedig már vagy negyed órája sétáltak az esti hidegben. És hát Orod Ingorban sosem valami melegek az esték. De Myl ennek ellenére jól bírta. Formenya pedig majdhogynem élvezte is. Lassacskán, de végül odaértek a szentélyhez, amit Mylene kapásból felismert a díszítettsége miatt és amiatt, hogy egy külön, kiemelt helyen lett felépítve. Odasétáltak a hatalmas szentély oszlopaihoz. A myrte csodálkozva nézelődött körbe. Senki sem volt ott rajtuk kívül. Értetlenül nézett barátnőjére, végül halkan megszólalt.*
-Formenya.....biztos, hogy itt lesz, akivel találkoznunk kell?
*~Vagy talán mégis itt van?~ Tette fel a kérdést magában.*

*Formenya érdeklődő pillantásokkal nézett körül.*
- Nagyszerű. Elsőnek érkeztünk...
*Aztán oldalán lógó táskájában kezdett kotorászni, majd szája sarkában ravasz mosoly jelent meg, s elegáns mozdulattal húzott elő egy fakó feketén csillogó kőféleséget. Azt fogta, és elhelyezte az egyik fehér oszlopfő talapzatánál. Aztán újabb kotorászás, s most egy az előző tökéletes hasonmása bukkant elő a táskából. Azt a követ a mágusnő Mylenenek nyújtotta.*
- Tedd ezt a szentély keleti oldalán álló oszlopok egyikének tövébe!
*S közben már húzta is elő a következő feketeséget.*
- Én a nyugati oldalra megyek... Találkozunk a szentély mögött.
*Azután se szó, se beszéd eltűnt az épület mellett. Sietősen végezte dolgát, hát egykettőre ott is feküdt a kődarab az egyik oszlop tövében, s a máguslány már ment is az építmény hátsó részéhez. Nem is kellett várnia a myrtére, mert szinte egyidőben értek oda. Végül elő került még egy kődarab (milyen meglepő...), s az is bekerült egy oszlophoz.*
- Mehetünk is be... *félmosollyal arcán indult meg vissza előre, s a lány követte őt* - Ezek a kövek nagy segítségünkre lesznek még Mylene...
*Konkrét részletekbe azonban nem avatta be a myrtét, csak szépen, határozottan belépett a szentély rúnamintás ajtaján. Áthaladásuk után, a boszorkány megállt, megfordult, s botja végét a küszöbhöz koppintotta. Ajkai szinte némán mozogtak, de ha a myrtelány nagyon fülelt, akkor kihámozhatott a furcsa szövegből valami igazság köveiről, istenekről, és ellenről árulkodó szavakat. Amint a nő elhallgatott, a szentély oszlopainál elhelyezett kövek egyszerre ragyogtak föl, s olvadtak bele a környezetükbe immár láthatatlan formában várakozva a szentélynél.*
- Most már nyugodtan bemehetünk.
*Mondta a nő, és megindult a jegesen csillogó, néhol áttetsző fallal övezett folyosón.*

*Már nem is furcsállotta, hogy nem kapott kojnkrét választ a kérdésére. Megszokta ezt a mágusnőtől. Csak mosolyogva bólintott egyet, mikor a lány kijelentette, hogy elsőnek érkeztek. Mylene számára ez nem volt elegendő bizonyíték, hogy egyedül érkeztek. Hiszen ő myrte és a myrték köztudottan képesek teljesen elrejtőzni bárhol és bármikor. Így hát nem csoda, hogy Myl gyanakodott. És nem pont arra, hogy egy myrte ólálkodik erre. Éppen ellenkezőleg. A lány úgy vélte, hogy talán valaki szerzett egy kis myrteport, amit még a bölcsek fedeztek fel. A myrtepor arra való, hogy egy kis illúziót legyen képes létrehozni az illető, aki használja. Természetesen olyan illúziót, mait csak szeretne. Persze ha van hozzá akkora ereje, hogy a por segítségével létrehozhassa.
Tehát a myrtelány azért figyelmesen körülnézett mindenhol, ahova csak szeme ellátott. Közben egyszer-kétszer Formenya feé is tekintett, mert érdekelte, hogy a nő már megint mit turkál a táskájában. Aztán meg is pillantotta. Egy fekete kő volt az. És Formenya ezt a követ szó nélkül egy oszlop talapzatához fektette, majd kivett a tatyójából még egyet és Myl-nek adta azzal a "paranccsal", hogy vigye a keleti oldalon lévő oszlopok tövébe. A myrte nagy, fekete szemeivel csodálkozón bámult Formenyára, de aztán látva, hogy a mágusnő már el is indult, csak bólintott egyet és összehúzva magán ruháját elindult az említett oszlopok irányába. Pár pillanat alatt le is tette a követ a középső oszlop tövébe, majd szépen elindult a szentély mögé, ahol is találkozik a másik irányba indult Formenyával. Hamar oda is ért. Épp időben, mert barátnője épp ekkor jelent meg ott. Talán egy kicsivel gyorsabb volt. Közben le is rakott még egy követ az oszlopokhoz, aztán beinvitálta Myl-t a szentélybe. A lány csodálkozva nézte Formenya mozdulatait, de azt nem hallotta, hogy mit mond Pedig mennyire szerette volna hallani! Nagyon kíváncsi volt. Főleg akkor, amikor a mágusnő varázslatának hatására a kövek eltűntek szem elől. De nem várathatta meg a mágusnőt, így elindult utána, be a szentély belsejébe. Ahogy a bevezető alagútban haladtak egyre jobban melegedett a levegő. Persze nem volt valami meleg itt sem, de jóval melegebb, mint odakünn. Ahogy egyre beljebb haladtak, az alagút kezdett kiszélesedni, majd végül egy hatalmas, kör alakú terembe torkollott, amineka közepén egy hatalmas, szintén kör alakú asztal volt. Az asztal körül pedig Myl számára igencsak gyanús, csuklyás alakok álltak. A myrte pillanatoka latt megszámolta őket. Hatan voltak. Úgy festettek, mintha várnának valakire. Vagy valakikre...talán éppen rájuk. Mylene halkan, suttogva szólt barátnőjéhez.*
-Ezek az alakok velünk vannak vagy ellenünk? Mert ha kell, segítek elintézni őket. Látom rajtuk, nem árt nekik megmutatni, milyen is egy myrte!
*Tejesen beleélte magát abba a gondolatba, hogy Formenyával elagyabugyálják ezt a szedett-vedett csuklyás csapatot. Még kezeit is ökölbe szorította, s készen állt bármilye védekezésre vagy támadásra, ha szükséges lenne. Perse nem úg festett, mintha a csuklyások támadni szándékoznának, de nem lehetett tudni. Myl mostanában szinte mindenkire gyanakodott.*

*Beléptek a terembe, s Formenya megállt a fehér burnuszba bugyolált alakoktól mintegy öt méterre. Ott kissé meghajolt, s köszöntötte a jelenlévőket.*
- Fény ragyogja be utját a hótündék bölcs nagyjainak! *ezután fölegyenesedett, s bátran nézett a feléjük fordulók szemébe* - Néhai mesterem végaratának okán járultam a tisztelt Tanács elé, hogy figyelmeztethesselek benneteket arra, hogy áruló van birodalmatokban, ki Orod Ingor befolyásos személyei közé tartozik, s a hótündék úrnőjének életére, s rangjára tör!
*Egy darabig néma csend honolt a fagyos teremben, de aztán az egyik köpenyes kilépett a többi közül, majd egyenesen Formenyahoz intézte szavait.*
- Mindig is nagy tiszteletben tartottuk mestered akaratát... De lásd be, hogy egyszerű gyanúra nem alapozhat döntést a Tanács. Hozakodj hát elő bizonyítékokkal alátámasztható tényekkel, vagy távozz isten hírével! *jött a rideg válasz a nő szavaira*
- Sejtettem, hogy ezt a választ kapom. *arcán az előrelátás mosolya sugárzott* - Ezért is hívtam ide azt a személyt, ki az úrnő trónjára tör, s nem riad vissza semmiféle eszköztől...
*S mintha varázsütésre történne, ebben a pillanatban megjelent a terem bejáratában Aicale, s kísérete. Formenya tekintetében csöppnyi aggodalom sem látszott, ahogy végignézett a nőn, s a körülötte álló testőrein.*
- Üdvözletem a Tanácsnak uraim! *mondta Aicale, s ajka torz mosolyra húzódott amikor Formenyaékra pillantott* - Gyanítottam, hogy valami ostobaságon töröd a fejed Formenya... Sőt... ami azt illeti...
*A mondat végén elnémult, s vigyorogva nézte, ahogy a fehérköpenyesek megszabadulnak köpenyeiktől, s lám alatta kik voltak? Hát hat harcedzett csatlósa Aicalenak.* - Sajnálattal kell közölnöm veled boszorka, hogy a Tanács nem kapta meg az üzenetedet.
*S azzal kacagva intette katonáit, kik hirtelen ellepték a termet, s pillanatokon belül fegyverek tucatjai szegeződtek a két nő torkának. Formenya, s Mylene megadón emelték föl kissé karjaikat.*

*Ismét semmi válasz a kérdésére. Mylene már lassan kezdte úgy érezni, hogy csak feleslegesen van ott. Vagy legalábbis valami szolgaféleségként használ Formenyának. Persze ez a gondolata, csak egy pillanatig maradt bent a fejében. A következőben már tiszta volt előtte minden. A fehér csuklyás alakokat figyelte akik, mint Myl megtudhatta barátnője megszólításából, Orod Ingor Nagytanácsának tagjai voltak. Különös arckifejezések ültek ki arcára. Ugyanis elég furának találta az alakokat. ~Méghogy egy Tanács csukylába bújjon el? Méghozzá egy ilyen jól ismert mágusnő elől? No meg egy ismeretlen, virgonc kis myrte elől? Elég furák ezek a hótündék...bár Fredar egészen hasonlított a myrtékre...legalábbis egészen kellemes volt a vele eltöltött este.~ Aztán megrázta a fejét, gondolataitól elszakadva, hogy a Tanácsra és Formenyára figyelhessen. A hótündék válasza igen fagyos volt. ~Jellemző..másképp nem is hívnák őket hótündének.~ Jegyezte meg magában Mylene. Már épp szólt volna, mikor megjelent Aicalë és a testőrsége. Myl úgy fújt rájuk, mint macska a kutyára. Nagyon nem szívelte, ha valaki ekkora testőrséggel mászkált. Hisz az mindig is arra utalt, hogy az illető fél attól, hogy egymaga nem képes megvédeni az életét. Persze egy testőrséggel máris mindent megoldhat. ~Átkozott kis...~ Mondta magában Mylene. A Tanácsra és Formenyára tekintett, akik mindannyian nyugodtak voltak. Formenya is. Pedig mint kiderült, nem is a Tanáccsal társalogtak az előbb, hanem Aicalë embereivel. Mylene csak kapkodta a fejét. Alig tudta ép ésszel követni ezt az egészet. Kissé gyors volt neki ez a tempó. ~Most aztán mit csináljunk? Szökni nem tudunk..nem is akarunk. Harcolni....azt lehet, csak nem biztos, hogy túléljük. De lássuk csak. Aicalë-t akarjuk elintézni. Akkor ahhoz muszáj harcolnunk. Még vele is. Úgyhogy gyerünk, irány harcolni!~ Kiáltotta magában. Persze valójában semmit sem csinált, csak halvány mosollyal Formenya hátának vetette hátát. Már épp szólt volna a mágusnőhöz, de inkább meggndlta magát. ~Na jó! Nem fogom magamat itt lejáratni!~ Azzal erősen megvetette lábait a jégen, s szembefordult Aicalë-va, akit legalább tíz testőr őrzött egyszerre. Mylene elfintorodott, majd így szólt erőteljes, hatáűrozott hangon.*
-Aicalë! Ügyes kis csel, mindhatom. Viszont én a helyedben nagyon nagyon sajnálnám, hogy nem úgy csináltam meg, ahogy a legegyszerűbb: nem ölettem meg őket az állítólagos Tanáccsal. Óóóó...vagy talán kellünk nbeked valamire, valamihez? Nos? Mondd csak! Hallgatunk...
*Azzal Aicalë emelt fővel kilépett testőrei közül, majd kajánul Mylene-re mosolygott, s így szólt.*
-Kicsi myrte! Túlságosan is nagy a szád! Mitryas nem örülne, ha tudná, hogy milyen jól apolod a hótünde-myrte kapcsolatot itt, Orod Ingorban. Egyébként meg ha már te szólaltál meg először, dobd ide Formenya táskáját! Na, gyerünk, dobd!
*Mylene Formenyára sandított, aki csak bólintott egyet. A myrte a táskáért hajolt, miközben Formenya szemeibe bámult. Látta benne a magabiztosságot, így vidáman egyenesedett fel a táskával a kezében. Aicalë-ra mosolygott, majd odadobta a lába elé.*
-Tessék....vedd fel.
*Azzal kaján vigyorral az arcán nézte, ahogyan a nő lehajol a táskáért.*

*Formenya nyugodt némasággal nézte végig, ahogy a nő felveszi táskáját a földről, s az asztalhoz lép vele. Ott kiborította tartalmát, és alaposan szemügyre vette.*
- Ha megmondod, mit keresel, talán még segíthetek is...
*Eme ajánlata azonban olyan cinikus hangsúllyal, s még cinikusabb vigyorral érkezett, hogy Aicalë dühödten vágta az asztalhoz a kirázott táskát, s néhány határozott lépéssel a mágusnő előtt termett, és hosszú ujjai vasmarokkal kulcsolódtak annak nyakára. Majd Formenyahoz hajolva, sziszegve préselte ki haragtól elkeskenyedett ajkain a szavakat.*
- A helyedben én meggondolnám, milyen stílust használok ebben a kényes helyzetben! *aztán dühösen taszított kicsit a nőn, s elengedte a nyakát* - De minek is fecsérlem az időt egy olyan... illetve két... *javította ki magát a myrtére nézve* - ... olyan ostobára, akik még egy ilyen átlátszó csapdába is belesétálnak.
*Lassan megfordult, s visszalépett az asztalhoz. Ott elkezdte szemügyre venni az előtte heverő dolgokat, melyek még Formenya táskájából kerültek elő. Már éppen kezdett egy szépen megmunkált tőrért nyúlni, amikor keze megállt a levegőben, s persze ez Formenya szavai hatására történt.*
- Ezt tervezed Ulca Inimeitë úrnő ellen is? Tőrbe csalod őt, és követőit? *kérdezte nyíltan Formenya.*
*Aicalë vad pillantást küldött a név hallatán a mágusnak.*
- Ulca Inimeitë legeslegutolsó tette lesz az, amikor átlovagol az Orod Ingorba vezető ösvényen. Magam fogom kivéreztetni azt a gyáva nőt...
*Aicalë szavai nyomán súlyos csend ereszkedett a szentélyre. Aztán hirtelen egy hang szólalt meg. De, mintha mindenütt ott lett volna a teremben. Egy férfi hangja járta be a szentély minden négyzetcentiméterét.*
- Megértettük, és elfogadtuk az állításodat Formenya Hyalma. Aicalë árulása bebizonyosodott...
*S a hang könyörtelen megállapításként pergett le a falakról. Az áruló nő, s csatlósai riadtan kapkodták fejüket minden irányba. S már-már futásra adták fejüket, amikor a szentély egyetlen kijárata magától bezárult, s a falak megelevenedni látszottak. Tizenkét szürke burnuszos hótünde lépett ki a láthatatlanság fátyla alól, s körülállták az árulókat. Aicalë szemei elkerekedtek a döbbenettől. Orod Ingor Nagytanácsa állt a szemei előtt. Méghozzá teljes életnagyságban.*
- Lehetetlen! Magam törtem meg ennek az ostobának a varázsát a szentélyt körbe vevő köveken... De akkor hogyan?...
*De az utolsó kérdést azt inkább magának tette föl. Ettől függetlenül Formenya félre söpörte az egyik katonát az útjából, s az asztalhoz lépett. Egyetlen határozott mozdulattal kapta föl botját a táska mellől, s suhintott egy erőteljeset az asztal lapjára. s volt, nincs asztal. Csak egy nagyobbacska fekete kő állt a terem közpén, s körülötte a mágusnő tárgyai, mlyek eddig is a földön voltak, csak a hatásos illúzió keltette látszatnak köszönhették az asztal látványát. Végül Formenya a döbbent nő elé lépett.*
- Tudod Aicalë, az elmúlt évtizedek alatt csöppet sem változtál... Még most is azt hiszed, hogy bárki eszén túljárhatsz. Ami a köveket illeti... Nos, azok csak egyszerű illúziók voltak, amit myrte-por segítségével jelenítettem meg mindenki számára láthatóan. Mivel tisztában voltam azzal, hogy te mindenképpen korán ide fogsz jönni, ezért... Merő előrellátásból ide hoztam az igazi fátyol-követ még öt nappal ezelőtt, amikor te azzal voltál elfoglalva, hogy szemmel tartsad Mylene-t, no meg engem. De éjjel hasznos dolog a myrte-por... Kiválóan tud más alakot kölcsönözni bárki hozzáértőnbek, még h csak rövid ideig is. Így feltűnés nélkül jöhettem el ide, és helyezhettem el a terem közepén a követ, s tudathattam a Tanáccsal az észrevételeimet. Így a fal mentén láthatatlanná tette a fátyol-kő a Tanácsot. Magad sétáltál a saját kelepcédbe...
*Tovább nem érdekelte a dolog. Elvégre, amiért jött, azt véghez vitték Mylene-nel, s így mesterének is lerótta végre utolsó tartozását. Lassan elsétált Myl mellé, ott megállt, s rámosolygott.*
- Ne hidd, hogy csak kolonc voltál Mylene... A lelkednek szüksége volt a gyógyulásra... Ezért is hoztalak magammal. De itt végeztünk. Menjünk végre el ebből a fagyos pokolból.
*Még utoljára meghajolt a Tanács előtt, s elköszönt. Elindult kifelé, de még szeme sarkából látta, amint az áruló nő megpróbál nekirontani, de egyetlen lépés után, s a tanácstagok egyetlen érintése nyomán holtan esett össze.*
- Sosem tudtad, mikor kell föladni... *ennyit mondott még a mágusnő, s kisétált az ajtón.*

*Miután elhallgatott és az úrnő a táskában kezdett el kotorászni, mintha ott sem lett volna. Már éppen szólt volna, újra, hogy: "Hé, én is itt vagyok ám!", mikor Aicalë elkapta Formenyát a nyakánál fogva, amjd arréb taszajtota. Mylene már épp támadott volna a nőre, de Formenya megrázta a fejét, így a myrte nyugton maradt. Feszült figyelemmel követte a hótünde mozdulatait. Már épp azon gondolkozott, hogy melyik pillanatban kell védőbűbájt alkalmaznia a felé repülő tőr ellen, mikor Formenya megszólította a nőt. Mylene csak csendben figyelt és nem szólt egy árva szót sem. És mint később kiderült, jobban is tette. Ugyanis amint Aicalë kimondta, hogy mitfog tenni Ulca úrnővel, hirtelen megjelent tizenkét új csuklyás alak, viszont az ő csuklyájuk már szürke volt. Orod Ingor Nagytanácsa volt az. A valódi. Mylene nagy szemeket meresztgetett hol a Tanácsra, hol Formenyára, hol pedig Aicalë úrnőre. Kissé sok volt ez így neki egyszerre. Nem értette a dolgot. ~De hiszen itt vana sok testőre és harcosa! Miért nem parancsolja meg nekik, hogy védjék meg őt a Tanácstól? Én...egyszerűen nem értem...~ Eközben Formenya elmagyarázta az árulónak, hogy s mint cselekedett és hogyan verte át. A myrte lány elismerően tekintett barátnőjére. ~Ez valóban remek kis terv volt. Jó húzás...ha ez nincs, akkor nem tudjuk leleplezni ezt a némbert... De így sikerült...szerencsére. Mert igaz, ami igaz, kezdtem már kényelmetlenül érezni magam...Fredar miatt is...~ Hiszen nem akart ő semmi komolyat sem az ifjú helytartótól. Viszont a tünde ezt másképp gondolta, s minden áldott nap, amikor csak összefutottak, lihegve követte Myl-t, aki pedig nem győzte illúziók tömkelegét létrehozni, hogy lerázza Fredar-t. ~Ostoba fickó...~ Jegyezte még meg Mylene, majd visszatért a jelenbe és Formenya mosolygós arcával találta magát szembe. Myl is visszamosolygott a hallottak után, majd így szólt.*
-Értem Formenya. Semmi gond. Kicsit idegeskedtem, hogy most mi is lesz...de aztán már azóta megnyugodtam. Nagyon élveztem mindent, de már nagyon is vágyok haza. Régen láttam a szeretteimet. És ők is aggódhatnak már miattam. Úgyhogy igen, induljunk el végre....jó messzire. Haza....
*Azzal meg is indult kifelé a szentélyből, de hirtelen megfordult, s mélyen meghajolt a Tanács előtt. Végignézett mindőjükön, majd még egyet biccentett, azzal köpenye szélét megfogva megfordult, s elindult ki...ki innen...De ekkor valami kis dulakodást vélt hallani a háta mögül. Megfordult hát, s a holtan összeeső Aicalë-t pillantotta meg. ~Szóval ezért nem akart harcba bocsátkozni a Tanáccsal.~ Mondta magában, majd végleg hátat fordított a szentélynek és kisétált elé. Odakint havazott. De ez már nem nagyon foglalkoztatta a myrtét. Formenyával együtt elviharzottak a lovak istállójához, ahol előkészítették a lovaikat, majd felmentek a szobáikba, hogy a fontosabb dolgokat összeszedjék, majd lesétáljanak hátasaikhoz és mindent felpakolva rájuk útnak induljanak. Mylene a város határánál törte meg a hosszas csendet.*
-Formenya....Köszönöm szépen ezt a remek kis utazást, a kalandot, az izgalmat....és hogy eljöhettem veled, egy ilyen remek mágusnő társaságában. Köszönöm! És szívesen látnálak vendégül bátyám házában. Úgy vélem, nem lenne ellenére. Elvégre én is a csalához tartozok és lehetnek olykor vendégeim. Még ha nem is olyan sok...
*Mosolyogva kacsintott barátnőjére, majd megsimogatta Ardiunnát és fejére húzta csuklyáját, hogy a szemből éső hózuhatag egy részét távol tartsa fekete szemeitől, miket bátyjától örökölt. Hosszú és fáradtságos út áll előttük. De ilyen jó társaságban, mint Formenya, Myl biztosan nem fog unatkozni.*

//Köszönöm szépena játékot! Very Happy

Nagyon szuper volt...nagyon jól éreztem magam! lol!

Köszönöm!

//

Tárgy: Re: 2. Orod Ingor Hétf. Aug. 24 2009, 16:13

*Dreamien elfáradva, kimerülve, de a hegymászásban egyben kimelegedve érkezik meg Orod Ingor csúcsa alá. Messze maga mögött hagyta már Havas-földe hósivatagját és most a fülében hallja saját szívverését. Kicsit kapkodja a hideg és kicsivel ritkább levegőt, de jólesően bizsereg tagjaiban a meleg. Nem volt könnyű ide felmásznia, neki, aki mindig is nehezen viselte a magasságot. Tudja, nem szabad lenéznie. Előre néz, ahol most a csúcs alatt látja a hótündék városát. Mintha a helyet csupa üvegből építették volna. Ha sütne a nap, csillogna, villogna az egész város, de így csak az ablakok világa és némi tompa napfény világítja meg, amint átszűrődik a vastag felhőkön.*