09. Sötét orom - a vámpírok búvóhelye

* Továbbra is nézte ahogy kezén sebek keletkeznek amiből szépen folydogál a vére. Pár másodperc után begyógyultak de keletkeztek újak is. Végül ebből egy gyönyörű körforgas keletkezett, seb vér gyógyulás, seb vér gyógyulás stb...Szóval nagy vígan játszadozott, de attól még figyelt fajtársára. *
- Ne aggódj, vigyázok magamra! És ha mégis trófeaként végezném, tudom, hogy kit fogok utódomként hagyni a főladységben.*Ezzel csak egy kicsit pimaszkodni próbált és, hogy ezt meg is mutssa visszanézett Seylára és kedvesen elmosolyodott.*
- Ne vedd komolyan, ilyen hamar nem szándékozom nyugdíjba vonulni!*Halkan neevetettmakd visszafordult a tűz felé. A vadászokról tartott beszámolót figyelmesen hallgatta végig, és valahol mélyen kicsit föl is lélegzett.*
- Ha te mondod elhiszem, viszont tételezzük föl, hogy mondjuk...felgyújtják a menedéket. Kíváncsi vagyok a véleményedre szóval mond csak, te mit tennél? *Csalafinta mosollyal arcán megint visszafordult. Az ilyen esetekre megvoltak már a tervei, de igazán érdekelte Seyla véleménye is. Az utolsó kérdésre nem felelt, csak gyermeki mosollyal arcán folytatta önmaga pirítását, és várta a válaszokat.*

*Őszinte mosoly ült ki arcára. Kivette kezét a tűzből és fölállt. Most már csak nézte a lángokat, és kezén lefolydogáló utolsó vércseppeket. *
- Tudom, elég veszélyes melót vállaltam be ezzel a főladységgel, de érzem, hogy van értelme. Legalább most, hogy a vadászok kezdenek erre is nézelődni. *Mondta nyugodt és kicsit kimért hangon. Ma elég sokat kellett ezt a hangnemet gyakorolni, és mostanra egészen belejött. Nem azt mondom, hogy már profi de közelít felé...*
- Ha nem bánod őszinte leszek veled! *Megfordult és egyenesen Seyla szemeibe nézett.*- Áldom azt a vámpírt aki azzá változtatott ami most vagy! Valljuk be őszintén, a fajtánk nagy része sznob idióta, akiknek csak az fontos, hogy uralkodhassanak egymás fölött. Nem érzik át azt, hogy össze kéne dolgoznunk. Inkább szövetkeznek és együtt bántják a másikat aztán egymást. Ennek szerintem semmi értelme, és teljes erőmmel azon leszek, hogy ezen változtatni tudjak. Viszont ez nem lesz könnyű, ezért is ajánlottalak be mint Dagorlad ladyje. Szeretném, hogyha segítenél és mellettem állnál, ha pedig rosszt döntést akarnék hozni, hát állíts meg! Ha te mondod le fogok állni, mert tudom, hogy benned bízhatok. *Levette tekintetét a nőről és az ablak felé sétált. Mint minden éjszaka most is gyönyörű kilátás fogadta, kezét az üvegre tette és a távolba nézett.*
- Nem félek a vadászoktól, inkább a népünket féltem tőlük, és ezt a földet is megszerettem. Nem akarom, hogy menekülnünk kelljen, vagy akár harcolnunk. Persze ez csak egy naiv álom. *újra Seyla felé fordult, szája sarkában egy apró mosollyal. *- Viszont mindenkinek, kell egy álom amit követhet és amit el akar érni, nemde?

*Seyla gyönyörű seggesére először nem reagál, de végül kitör belőle és halkan kuncorászik.*
- Nyugi, nyugi ne kapd föl a vizet! - Mostmár jókedvűen nevetgélt. Hasonló reakcíókat produkált mint amiket várt, így méginkább jól szórakozott.*
- Egyszer majd megérted, addig pedig jól szórakozok az eséseiden!*lassan kedte abbahagyni a nevetést, szeméből letörölt egy könnycseppet, rég nevetett már ilyen jót. A további véleményre csak felsóhalytott és legyintett egyet. *
- Azokhoz a pipogyákhoz képest még én is egy zeni vagyok, csoda e- ha világmegváltó ötleteken gondolkozok? Amúgy meg ha nem lennék olyan amilyen, akkor talán még képes is lennék végrehajtani őket, bár ez már tényleg csak egy leányálom. Viszont akkor is..azt hiszem megérné. - Lenézett a földre és csak bámulta cipőjének orrát. Hallotta Seyla minden szavát, és minden egyes lépését. Mikor ott állt már közvetlen előtte fölnézett rá, arcán magabiztos mosolyal.*
- Pontosan ezt akarom! A módszerek kegyetlensége pedig nem érdekel, ha a végkifejlett az lesz amire szüksége van fajunknak, akkor mindenre képes vagyok! *Elégedetten elvigyorodott, majd megfordult és összefonta maga előtt karjait.*
- Amúgy meg Aldot nem tervezem beavatni a dolgokba. Természetesen tájékoztaom azokról a dolgokról amiket neki is okvetlenül tudnia kell, de a többiről nem kell hallania. *Visszanézett a nőre.*
- Nos akkor, megpróbáljuk?

/ Seyla, Declan/

*Elégedetten ült az első emeleti könyvtárban, amit egy ideje mint dolgozó használ. Egy kényelmes székben ült, előtte egy hosszú asztal tele papírokkal és könyvekkel. Lábait kényelmesen föltette az asztalra, kezében egy vastag könyv volt ami egyes vámpírok családfáját tartalmazta. Azt hiszem érdemes azt is megemlíteni, hogy mit viselt. Most kivételesen nem hosszú hófehér ruhát hanem fekete csizmát, nadrágot és egy ugyanolyan színű fűzős felső részt kapott magára. Ha egy múltkorihoz hasonló bajba keverednek ez sokkal kényelmesebbnek ígérkezik.
Lapozott egyet a könyvben majd válla fölött kipillantott az ablakon. * ~ Az ember késik...Azt hittem hamarabb ideér. ~ * Szemeit újra a lapra szegezi és úgy tesz mintha minden figyelmét a könyvre fordítaná. Ez persze közel se volt így, valójában agya minden fogaskereke fajtársa üzenete körül járt. *~Aldo megint akciózik, bár ez várható volt. Már csak azt kell kitalálni, hogy mit is kezdjünk vele. Nem tehetem el láb alól, később még hasznomra lehet. Viszont valamivel le kellene foglalnom, hogy most ne balhézhasson. ~ *Újra lapozott egyet, ekkor az ajtó hirtelen megnyikordult és Margaret lépett be rajta. Szemei aggodalmasan keresték Cecília figyelmét aki szándékosan nem nézett rá, elgyengülne ha látná azt a kedves tekintetet. akkor ismerte meg a nőt mikor először a menedékbe jött, azóta olyan lett számára mint egy óvó nővér.*
- Azt hallottam, hogy egy halandót hívtál ide. *Belül fellélegzett, azt hitte, hogy Aldorol lesz szó. Margaret nem sokszor mozdult ki, ennek ellenére mindig mindent tudott. Ez sokszor hasznára válik, máskor pedig épp ellenkezőleg. *
- Minden rendben lesz.*Föl se nézett, hangjából viszont érezhető volt, hogy komolyan gondolja. Talán ennek hatására döntött úgy fajtársa, hogy inkább nem is kérdezősködik többet. Megfordult és egy szó nélkül kiment. Ceci végre fölnézhetett a betűk közül, morcosan beletúrt hosszú hófehér hajába majd továbbra is várt. Mást most nem tehetett. *

*Durcásan lapozgat a könyvben majd mérgesen a földhöz vágta. Letette lábát az asztalról, fölpattant és idegesen elkezdett föl-alá sétálni az asztala előtt. Egy kíváncsi tekintet bekukucskált az ajtón, Ceci pár percig tudomást sem vett róla majd miután kicsit lenyugtatta magát megállt és rátámaszkodott asztalára. *
- Gyere be! *Egy apró termetű nő lépett be, kicsit meghajtotta magát és aggódva kérdezgette a fő ladyt.*
- Minden rendben úrnőm? * Cecília ránézett majd kedvesen elmosolyodott. * - Természetesen, csak aggódok az egyik fajtársamért. Bár felesleges idegeskednem miatta, tud vigyázni magára...*Jó nagyot sóhajtott és kicsit megdörzsölte szemeit. *
- Kérem úrnőm ne aggódjon, társaink szerint már úton van! A halandóval együtt! * Cecília fölegyenesedett, nagy szemekkel nézett majd gonosz mosoly húzódott arcán. *
- Akkor minden rendben. Van még valami mondanivalód?
- Semmi, esetleg hozhatok valamit a vendégeknek?
- Igen, rád bízom mit hozol a halandónak. * A nő szolgálatkészen meghajolt és távozott. A lady újra leült és előkotort polcának legmélyéről egy levelet. *
- Talán ez jó lenne...*Ekkor az ablak túloldaláról egy halk puffanás hallatszott, olyan csöndes amit emberi fül nem is halhatott volna. Sey jött meg, játszott pár menetet a függönnyel, végül kiütéssel győzött. Tartott egy gyors beszámolót arról, hogy milyen rossz napja volt, Cecília látszólag kicsit közömbös arccal hallgatta, mintha csak fél füllel figyelne rá (mivel még mindig azt a levelet szorongatta) de valójában örült és fellélegzett, hogy látszólag nagy baja nem esett fajtársának. *
- De ezért igazán meg is becsüllek...*Fűzte hozzá az első pár mondathoz. A ruhásra már nem is reagál nagyon csak csöndesen megjegyzi..* - Ruhádat? Nem inkább az én ruhámat...*Mikor Aldo neve fölcsendült egy pillanatra mintha megfagyott volna, majd vörös tűzben égő szemekkel nézett Seylára. *
- Nem hagyom sokáig, hogy Aldo azt tegye amihez kedve szottyan...*Szemei visszanyerték eredeti színűket, a levelet pedig gondosan eltette az egyik polc legmélyére. Seyla ekkora már eltűnt, bizonyára a gardrób felé vette az irányt. Hirtelen kopogtak, az apró termetű nő jelent meg, egy tálcával kezében, egy üveg bor és egy üveg vér, három pohárral. *
- Itt van a halandó.
- Küldjétek be! *Mondta megfontolt arckifejezéssel, fajtársa eltűnt pár perc elteltével pedig már bent toporog a férfi. *
- Üdvözöllek szerény otthonunkban! * Fölállt és kezével beljebb tessékelte. * - Az érzékeid jók, tényleg ez volt a szándékom. *Ekkor betoppant Seyla is, aki fantasztikus póker arccal köszöntötte a férfit. Egy idegen vagy egy sima ismerőse biztos bevette volna de Cecíliát nem tudta átvágni, és valószínűleg Declant se. Fölállt majd közelebb sétált hozzájuk. *
- Két elméletem volt. Az egyik, hogy te kedves Declan vámpírvadász vagy. Mivel képes voltál követni a nyomaimat idáig, ez igaznak bizonyult. A másik az volt hogy ti ketten közeli kapcsolatba vagytok, ami az én terveim megvalósításához igazán jól jön. *Miközben közeledett fölkapta a tálcát, mint egy profi kiszolgáló öntött nekik a megfelelő italokból majd kezükbe adta s önmagának is megcsinálta ugyanezt végül koccintott mindenkivel. *
- Igyunk arra, hogy hamarosan megoldjuk az Aldo problémát, és persze mindegyikünk egészségére! *Majd finoman belekortyolt a pohár vérvörös tartalmába. *

*Megfordult és szépen visszavonult kandallója előtt álló szép kis díványra, elhelyezkedett és jéghideg tekintettel hallgatta a másik kettő társalgását. Meg se próbált közbeszólni, poharának maradék tartalmával játszott úgy hogy ide-oda löttyintette majd miután végre vége szakadt a társalgásnak, egy húzásra kiitta és lecsapta a kis üveg tetejű dohányzó asztalra ami előtte volt, arcán még mindig jéghideg komolyság ült. *
- Értékelem a bátorságod Declan, de nem szeretném Aldot megölni. *Hátradőlt és hosszasan a plafonra nézett, majd tekintetét hirtelen Seylára fordította.*
- Most ott van, ennek örülök. De ahogy ismerem nem fog örökké ott lent lenni, ezzel időt nyertünk, köszönöm neked. Viszont találnunk kell egy állandó megoldást amivel leköthetjük a figyelmét. Mivel megölni nem akarom, túl erős és hasznos ahhoz. Később még szükségünk lehet rá, főleg, hogy feltűntek ezek a vámpírvadászok...*Egy másodpercre a férfira nézett majd újra fajtársára. Ekkor hirtelen kopogtattak, egy magas erős testalkatú férfi jött be, meghajolt és egy levelet nyújtott Cecíliának.*
- Úrnőm, a válasz megérkezett. *A nő arcán ekkor már elégedett mosoly ült, fölpattant és elvette.*
- Épp időben, köszönöm. *Bólintott egyet és a férfi kiment. Odasétált az asztalához ahol Sey is ült, egyik fiókjából kivett egy kis tőrt, ügyesen kibontotta a levelet, majd úgy, hogy a szobában lévő másik két személy ne lássa visszasétált a kanapéhoz és elégedetten olvasni kezdte. Miután végig ért letette maga mellé. Pár másodpercre még csönd honolt a szobában, majd belekezdett.*
- Egy keletre lévő másik országban a vámpírok hatalmi háborút folytatnak. Két nagy család nem tudja eldönteni ki legyen az uralkodó, a diplomáciát pedig nem ismerik így háborúznak. Mindkét családot jól ismerem. Az egyik zsarnoki és keménykezű, akik bármi áron elérik a céljukat, a másik se sokkal különb de azért nincsenek olyan brutális módszereik mint az elsőnek. Mindkét család támogatásomat kérte. Eleinte úgy gondoltam, nem érdemes belefolynom ebbe a háborúba, viszont kicsit átgondoltam és rájöttem, hogy számos politikai előnye lenne. Ha esetleg Aldo eljutna odáig, hogy hadsereget rendszerezzen, azok akik mellé állnék segítenénk. Már ez egy jó indok, másrészt viszont ha beszállnék, nekem is el kéne küldenem egy sereget. Ennek a seregnek az élére pedig egy vezetőt választanom, erre a pozícióra szántam Aldot. Tudom, őrültségnek hangzik, viszont beválhat. A legmegbízhatóbb embereimet küldeném még vele, akik egy rossz mozdulat után megölnék vagy jelentenék nekem. Most éppen a második családdal levelezek, aki belement a dolgokba. *Seylára pillantott, tekintetében nem volt kétely, látszott, hogy a tervet már végig gondolta és eldöntötte. Nem érdekelte ha ellenkeznének, eldöntötte és kész. * -Már csak meg kéne győzni. Rám nem hallgatna, rád már annál inkább kedves fajtársam. *Ezek után a férfira nézett.* - És szeretném ha elkísérnéd mint testőr kedves Declan. Hiába állítja, hogy tud vigyázni magára, a darabokban lévő ruhatáram nem ezt mutatja. * Elvigyorodott majd fölállt, a levelet is megfogta a kandallóhoz lépett vele majd beledobta a tűzbe. * - Őrültségnek hangzik tudom, de egyenlőre nincs jobb megoldás. A sereg élére kell egy erős vezető, Aldonak pedig egy kis plusz munka amivel le lehet foglalni. *Nézte ahogy a levél pár pillanat alatt elég és a tűz martaléka lesz. Nem várta, hogy megértsék és támogassák, talál más megoldást arra, hogy meggyőzze Barrast, viszont megkönnyítenék dolgát ha egyetértenénk vele. *

*Declanra már nem is reagál. Sejtette, hogy így fog viselkedni, szólt is a vámpíroknak, hogy semmiképp ne engedjék kimenni. Bár úgy tűnt rájuk semmi szükség, Seyla megoldja az ügyet. Türelmesen hallgattam végig Seyla történetét Anitáról a vámpírvadászról. *
- Jól tudom, de hidd el mindenre gondoltam. Viszont jelenleg más megoldásokat nem látok. Ok nélkül nem küldhetem el, itt pedig nem maradhat mert veszélyt jelent mindannyiunkra. Viszont szükség is lehet még rá, megölni se ölhetem meg. Megvan kötve a kezem...Tudnék még jó megoldásokat de a vámpír világ akkor ellenem fordulna. *Látja, hogy Seyla egyre jobban fölhúzza magát, ennek ellenére ő mégis jéghideg ábrázattal mered maga elé. *
-Azzal nem leszünk okosabbak, hogy egymást szidjuk. Ide megoldás kell, méghozzá minél gyorsabban.*Lassan fölállt, odasétált Declanhoz és mélyen a szemébe nézett.*
- Veled még sok tervem van fiatal vámpírvadász és fogadd el a tényt, hogy ebben a világban nagy szerepünk van. Több dolgot irányítunk mint gondolnád!*Megfordult, átsétált a túloldalra és nekidőlt a falnak. Nem nézett fajtársára de szavait hozzá intézte.*
- Seyla, téged pedig szeretnélek megkérni, hogy az ilyen heves kirohanásaidtól kímélj meg. Ha jól emlékszem én eddig soha nem beszéltem így veled, és nem is tervezem. Megértem, hogy ideges vagy de ebben a helyzetben ha valakinek hát nekünk nyugodtnak kell lennünk! Mérlegeljük a helyzetünket és a lehetőségeinket, mivel rendelkezünk és mivel rendelkezik Aldo? Emellett jól jönne ha tisztában lennénk a gyenge pontjaival is. *Fölváltva ránézett mindkét személyre majd becsukta szemeit és czöndesen várta a további hozzászólásokat, kirohanásokat és egyéb más kommentálásokat.*

*Szánalmasnak tartotta a férfi kirohanását, legszívesebben darabokra tépte volna de nem tette. Szüksége lehet még rá a jövőben, emellett előfordulhat, hogy Sey is neheztelne rá érte. Fogai fenyegetően bújtak elő ajka rejtekéből, szeme úgy vöröslött mint egy smaragd és a gyilkolási vágy égett benne. Ezek ellenére nem tett semmit, Seylával ellentétben. Nem szólt rá, sőt valahol mélyen még élvezte is. Ez a pár mozdulat elárulta a kettőjük viszonyát. Szerelem, harag, gyűlölet, kötődés...Furcsa, egymásnak ellent mondásos érzelmek. Valahol mélyen talán ők egymás gyenge pontjaik...Vagy talán voltak. Ezt csak ők tudhatják. Hirtelen fölkapta tekintetét, szemei visszanyerték normális színüket de fogai még készenlétben álltak. *
- Hallottátok, hogy Aldonak van egy fia? * Nem akart ezzel semmire se célozni. Csak egy egyszerű kérdés volt, mégis fontos lehet. Tervei pillanatok alatt megváltoztak. Elgondolkodva a padlót nézte és forgatta fejében a fogaskerekeket. *
- Elméletileg van vagy volt egy felesége is. *Hirtelen fölkapta a fejét és az ajtóra nézett.*
- Menjünk lejjebb. * Mondta s közben elmosolyodott. Ugyanazzal az édes-kislányos mosollyal ami régi arcát mindig díszítette. Nyugodt és magabiztos léptekkel megindult az ajtó felé, közben kiinvitálta vendégeit. *
- Nem kell semmi rosszra gondolni. * Lementek az előtérbe ahol egy asztal volt megterítve minden jóval. Természetesen az Declan számára, emellett még jó pár vérrel töltött üveg és pohár is helyet kapott. *
- Kérlek helyezzük kicsit félre ellentéteinket és tényleg beszéljük meg a dolgokat. * Pár szolgáló kihúzta a székeket és helyet foglaltak. *
- Nem kell aggódnod Declan, nincs megmérgezve egyik étel sem. * Majd belekortyolt poharába, ekkor cicája is megjelent a színen akivel mostanában egész jól kijöttek. Seyla lábához dörgölőzve köszöntötte őt, a férfire viszont kicsi fújt. * -Nincs mit tenni, vámpír a gazdája. *Nevetett halkan. Ekkor a cica már helyet foglalt megérdemelt helyén, Cecília ölében. *
-Szóval valaki tud valamit a fiúról?

//David Giobler//

*Az éjszaka és a nappal már ősidők óta háborúzik. Amióta világ a világ megy ez a háború, ennek ellenére soha nem győzött egyik sem. Mindig csak csatákat nyernek, háborút sose. Persze ez így van jól, meg kell adni az időt mikor az emberek élhetnek, s meg kell adni az időt mikor a vámpírok és a sötétség más teremtményei élhetik ki minden vágyukat. Sokan ezzel persze nem értenek egyet, mégse változott semmi évezredek óta. Az emberek és vámpírok harca pont olyan mint az éjszakáé és a nappalé. Legyen bármennyi csata és küzdelem, egyik nép se fog soha győzni. Ez pedig így van rendjén.
Cecília felült ágyában. Nem aludt, hisz nem tud. Pusztán csak pihent s fejében megfogalmazta mit is tesz ezalatt az éjszaka alatt. Semmi kedve nem volt ezt a gyönyörű estét a nagyképű és gőgös vámpír nemesekre fordítani. Most valahogy a papír munka se vonzotta, kémeivel se volt kedve tárgyalni. Most leginkább a szabadba vágyott, vadászni egy jót, kicsit megrémítgetni az embereket. Mint a régi szép időkben...Miközben gondolkozott enyhén pszichopata macskája ugrott a hátára, fölszántva vele bőrét ami a pántos hálóingjéből kilátszott. Ceci rá se nézett csak hátranyúlt, megfogta a nyaka feletti bőr részt és maga elé rakta.*
- Na szőrgombóc, mit szolnál hozzá ha mára szabadságot vennénk ki?* A cica hangosan nyávogott amit a nő beleegyezésnek vett. Nesztelenül odalépdelt szekrényéhez és kivett egy fekete nadrágot mely szorosan hozzásimult lábához, egy ugyanilyen színű fűzős felső részt és egy csizmát. A korona dísz pedig az öltözetében a sötétkék köpeny volt ami mindent eltakartat. Ajtaja túloldaláról sürgő-forgó szolgálók beszélgetése hallatszott be. *~Hmm arra nem mehetek, elkapnak és munkára fognak...~*Az ablak felé sandított majd odaugrott és szélesre tárta. Állatkája egy hang nélkül kiugrott és el is tűnt a sötétségben. A nő arcán elégedett mosoly húzódott majd kiugrott. Tökéletesen talpra érkezett a hátsó kertben. Óvatosan meglapult majd kijátszva pár fajtársa figyelmét a bejárathoz került. Már épp kezdte elbízni magát, hogy menekülési terve sikerült mikor egy férfival találta szembe magát. A szaga ismeretlen volt, csak úgy mint az arca. *~Különös, pedig általában mindig megérzem az idegeneket.~ *Kapucniját a fejébe húzta így nem látszódott semmi arcából. Nyugodtan végig mérte ismeretlen fajtársát majd a kezét nyújtotta. *
- A nevem Cecília. Téged, hogy szólíthatlak idegen? *Mondta bársonyos hangon.*

*Elmosolyodik a furcsán fogalmazott mondaton majd válaszol.*
- Itt élek még jó pár fajtársunkkal együtt. *Lehajtotta a kapucniját és mélyen belenézett a férfi szemeibe. Mikor meghallja azt a nevet pillanatra fellángolnak szemei. Szája ami előbb mosolyra húzódott, most kiegyenesedik. Az arca olyan lesz mint egy szobornak, érzéketlen és hűvös. *
- Én a helyedben nem keresném. Ha nem öl meg akkor beszervez a kis összeesküvéseibe amivel fel akarja borítani az egész társadalmunk. *Mondta kesernyés hangon, majd megfordult és a bejárat felé vette az irányt. *
- Gyere be, tedd tiszteleted a főladynek. Ha Ő úgy látja majd mesél Aldo Barras-ról. *Mondta és várta a férfi reakcióját. Közben persze forogtak agyában a fogaskerekek, mi köze lehet ennek a két férfinak egymáshoz. Bármennyire is gondolkozott, nem jutott semmi emlék az eszébe ami alátámaszthatná, hogy ismerik egymást. *

*Megcsóválta a fejét. David kijelentése nem volt teljesen pontos. *
-Tudtommal Aldo nem ölt meg még senkit a fajtánkból. Bár már rátámadt a főladyre és Lady Seylára is. ~Jaj ha ezt Sey hallotta volna...~*Egy csalóka mosoly suhant át arcán. Bevált módszere, hogy nem árulja el ki is Ő valójában. Így megismerheti az embereket (és más lényeket) formalitások nélkül. Nos igen, az egyik hátránya a hatalomnak, hogy nem ismerhetsz senkit. Vagyis pontosabban fogalmazva nincs rá lehetőséged, hogy megismerhess másokat is.Kivéve akkor ha az a személy fittyet hány minden rangra és hatalomra, tiszteletre és nemességre. Olyan kevés ilyen lény van, különösen a saját fajtájában. Már épp elindult volna mikor a férfi megfogta finoman a kezét. Pár másodperc szünet következett agyában...*~Tessék...?~* Végül ajkai újra mosolyra húzódtak. Annyira régen volt kettesben egy férfival, mostanság nem is meri elhívni senki. Belül persze ugrált örömében. Végre megvan rá az esélye, hogy elszökjön a munka elől és még társasága is akad. *
- Rendben. Végülis a Főlady úgyis engem kért volna meg, hogy magyarázzam el a fontos dolgokat. *Kicsit se szégyenlősködött. Belekarolt a férfiba és sietve megindult a város felé. Persze volt rá oka, a szolgálók szagát egyre közelebb érezte. Végtére is elég merész vállalkozás volt, hogy kiszökött aztán pont az ajtó előtt állt meg. Ha nem siet kíváncsiságuk miatt kinéznek, hogy mit művel kint (mert egyértelmű, hogy rájöttek ki álldogál a kapu előtt.) és elszólják magukat. Onnantól kezdve pedig dől minden amit eddig ügyesen felépített. *
- Szerintem nézzük meg először a várost. Éjszaka már nyugodt de azért előfordul néhány ostoba...vagy inkább merész halandó.* Kacsintott egyet, hogy David biztosan értse a célzást.
Már kellő távolságba értek a menedéktől. Az ég tiszta volt, a hold és a csillagok büszkén foglalták el helyüket az égen. Cecília mosolyogva tekintett fel rájuk. Hosszasan nézte-nézte őket, tekintete végül a férfira vándorolt. *
- Ha szabad megkérdeznem, honnan jöttél? Mesélnél magadról?

//David//

*Miközben elindultak David feltett egy érdekes kérdést. Cecília halkan kuncogott kicsit majd feltűnés mentesen válaszolt.*
- Hmm, igen. Valami olyasmit...*Eközben elcsípte a férfiarcán azt a mosolyt. Igazán szép volt, mint minden vámpíré.
- Rendben. * S a főlady arcán is egy merész mosoly jelent meg. Az éjszaka csöndesnek bizonyult amit David hangja tört meg. A város fényei már haloványan pislogtak a távolban. A fák és bokrok között néha felkapta fejét egy állat, pár másodpercig figyelte a két "ragadozót" majd elszaladt. Ragadozók, nos az a véleményem, hogy ez a legtalálóbb szó rájuk. Védtelen emberek életét veszik el olykor, hogy ők élhessenek. Viszont ezzel nem lehet mit kezdeni, ez a világ rendje. *
- Értem. Bizonyára sok kalandot élhettél át, és sok érdekes dolgot láthattál. A világban annyi csoda lehet még, szerencse, hogy ilyen hosszú életünk van.*Elgondolkozott mióta is élhet Evolyranba. Annyi mindent történt már vele ezen a helyen, hogy föl se tűnt számára, hogy az idő milyen gyorsan elszaladt mellette.
- Pár éve keveredtem ide. Előtte én is jártam a világot, de itt jól érzem magam. Mindig történt valami, de azt hiszem ha unalmassá is válnának a napjaim akkor is itt maradnék. Idővel kedves lett nekem ez a hely, és az itt élők. Meg persze nem hagyhatom csak úgy itt az úrnőmet.~Szép is lenne ha itt hagynám magam! ~*Újabb halk és feltűnés mentes kacaj. Elgondolkozik mit is szeret csinálni. Mostanában lefoglalják teendői de előtte mit is csinált?*
- Igazából két kedvenc helyem van a városban. Az egyik a fogadó ahol mindig találok valami szórakozást, a másik a sikátor hol a magunk fajtája gyakran megfordul. Mint már említettem itt mindig történt valami, de igazából engem mindig is érdekeltek az emberek. Ha nem is úgy tűnik, engem elég fiatalon változtattak át. Az Istenek kegyességének, vagy inkább kíváncsiságának köszönhetem mostani alakom. Ezért nem nagyon tudom milyen embernek lenni, ezért szerettem őket megfigyelni, megismerni. Nem feltétlenül táplálékforrásként tekintek rájuk. A fajtánk nagy hibája, hogy évezredek elteltével elfeledik ők is emberek voltak...Bevallom velem is megtörténik d próbálom korrigálni. Lehet, hogy kívülről tökéletesnek tűnünk de belülről közel se vagyunk azok.*Hirtelen fölkapta a fejét, feltűnt neki, hogy szinte lyukat beszélt a férfi hasába. *- Elnézést.*Tette hozzá csöndesen, lesütött szemekkel.*~Na tessék, pár napja nem beszélgettem igazán senkivel és máris szómenésem van...~