09. Sötét orom - a vámpírok búvóhelye

*Cecília csodlákozó szemekkel állt meg az épület előtt. Eddig még egyszer se járt ezen a helyen. Bár igazság szerint sok hely van Evolyran környékén ahol még nem járt. Viszont most valami oknál fogva itt lyukadtak ki. Ezt az okot nevezhetjük véletlennek, vagy esetleg a kis vámpír ösztönének is. Na de az a lényeg, hogy itt vannak és kész. A lány csillogó szemekkel nézi az épületet, és egy lépést tesz felé, aztán visszafordul.*
- Bemegyünk?-* Nézett kíváncsian Mayara.*

* Ceci is különösnek találta a dolgot, de mielőtt észbe kaphattak volna az ajtó mögöttük becsapódott és a kislány számára egy elég ismerős és mégis idegen szag tünt fel.*- Maya, gyorsan, vedd föl ezt!-* Rádopta a fekete köpenyét és eléállt. A következő pillanatban a szemük előtt feltünt egy vámpír.* ~ Remek! Már csak ez kellett! Mostmár csak abban bízhatok, hogy Maya szagát elnyomja az én vámpír szagom amit remélem már eléggé magába szívott a köpeny.~* Figyelmesen végig nézte előtte álló fajtársát. Egy nő volt, kb 40-50-es éveibe tehették azzá ami, bölcsnek és erősnek tűnt.*~Úgy tűnik, jobb lesz ha eljátszom az udvarias kislányt.~*Gonosz mosoly suhant át az arcán aztán jéghideggé vált tekintete.*
- Jóestét! Nem szeretnénk zavarni, csak egy kicsit meg szeretnénk pihenni!
- Persze kedveském, te nyugodtan, de az lesz a legjobb ha a kis barátod gyorsan elmegy-~Hát a tervem megbukott. Ennyit erről.~*Ránézett Mayara, és keserűen elmosolyodott. Levette róla a köpenyt és felvette magára.*- Bocsi, ez most nem jött be.* Visszafordult a nőhöz és komolyan ránézett.*- Ha nem baj szeretnénk itt maradni egy kicsit, hogy pihenhessünk. Mayaért pedig vállalom a felelősséget.
- Hát rendben! Úgyse laknak még itt sokan.
- Mármint kik?
- Hát vámpírok, kicsikém! Vámpírok!-*Ezen egy kicsit meglepődött Cecília, nem nagyon csak egy kicsit. Megfogta barátja kezét és erősen megszorította. Az idegen nő elindult egy folyosón. Követték őt és egy ebédlőszerűségben lyukadtak ki. Leültek, fajtársa hozott két poharat amiben természetesen vér volt, Mayanak pedig egy kis teát.*- Kérem meséljen nekünk erről a helyről!-*Néett komolyan Cecília az idegen vámpírra, aztán nyugodt mosolyal barátnőjére.*
/ Fagyiii/

*Miután leültek az asztalhoz és mindannyian elkezdték kortyolgatni kedvenc italukat Maya feltett az idegen vámpírnak, Margaretnek egy kérdést amire Ceci is kíváncsi volt. A válasz nem igazán lepte meg a fiatal vérszívót. Többször is lakott vámpír menedékekben, ahol előfordulnak hozzá hasonlóak mindig van egy búvóhely számukra amit álltalában ügyesen relytegetnek.*
- Tehát csak maga él itt? Elég unalmas lehet.*- Egyáltalán nem látszott szánalom az arcán, nem akarta, hogy Margaret azt higgye sajnálja és ezáltal bizalmat is érez iránta. Márpedig egyáltalán nem érzett iránta bizalmat, bármeik pillanatban készen állt arra, hogy rávesse magát ha az esetleg megtámadná Mayat. *-Egyébként pedig simán kibírom. Ehez is mint mindenhez akarat erő kell, ami nekem van bőven.-*Hangja rideg volt és kegyetlen, végül felsóhalytott és szomorúan nézett maga elé.*
- Bár előfordul, hogy alig birok magammal, de kibírom, viszont fogalmam sincs meddig tudom magam tűrtőztetni.-*Erről eddig nem beszélt barátjának. És nem véletlenül! Szándékosan hallgatta el ezt előle, nem akarta, hogy azt higye, hogy ő egy rettenetes szörnyeteg valójában, még akkor is ha ez igaz.*
- Szegény kis drágaságom! Tényleg nem lehet könnyű, de tudod a vámpírok nem véletlenül nem barátkoznak a...vacsorával. Már megbocsáss kedves Maya.*Ezután hosszú csend következett, Cecília csak bámult maga elé, Maya nem szólt semmit, Margaret pedig hallkan szürcsölgette a vámpírok számára oly mesés italt, a vért. Végül a legkissebb törte meg a csendet.*
- Ó majd elfelejtettem! A nevem Cecília. Öhm... ez a ház hatalmas. Biztos sok háló van itt meg minden.
- Igen, ez igaz.
- És mondja, esetleg nem lenne gond, ha más is itt élne önön kívül?-*Komolyan és magabiztosan nézett Margaret szemeibe. Semmi esetre se akarta látni Maya arcát, biztos volt benne, hogy a nő rájött mire készül a kis vámpír.

*Cecília rákönyökölt az asztalra, arcát beletemette kezébe és gondolkozott. Nem szólt semmit, aztán hírtelen hátradőlt a székben és morcosan nézte a plafont.*
- Maga nagyon udvariatlan az emberekkel kedves Margaret! Megértem, hogy valamien szinten Mayanak akar jót de szebben is fejezhetné ki magát!-*Nem nézett rá egyikőjükre sem, hangja is kifejezéstelen volt. Felemelte kezeit, kinyújtóztatta aztán feje mögé tette és összekulcsolta őket.*
- Maya, lehet, hogy nem képzelnéd vagy esetleg nem akarod elképzelni, de én akkor is egy szörnyeteg vagyok. Ezek a kezek már számtalanszor öltek embert, és ezek a fogak ugyanannyiszor úsztak vérben.-*Hangja továbbra is monoton maradt, de arcára kiült egy kis gonosz mosoly. Odafordúlt a nőhöz és komoly szemekkel száján gonosz mosolyal folytatta.*
- Lehet, hogy nem bántottalak, de ez csak idő kérdése. Nagy az akaraterőm, de mint mindennek annak is vége lesz egyszer. Ezok ellenére, hogy tudod öltem már embert és bármikor lehetsz te a következő áldozat, akarod, hogy továbbra is veled éljek és a barátod legyek?-*Tekintete Mayaét kereste, és miután megtalálta egy percre se eresztette.*

*Cecíliát elégéég meglepte az amit barátnője mondott. Soha nem mondott még senki ilyet neki és soha senki nem tévedett még vele kapcsolatban ekkorát, vagy esetleg tényleg megváltozott? Tényleg van benne annyi akaraterő és tényleg ilyen jó barát lenne? Ha ember lenne ez biztos jónak számítana, de hisz ő vámpír! Már rég maga mögött hagyta az halandó létet, és ha most vissza jönne csak rosszabb lenne a helyzet. Igazság szerint mióta Mayaval lakik kevesebb vért iszik mert mikor megharap valakit mindig a nő jut az eszébe és büntudtata lesz. Pedig nem kéne, a büntudat az embereket valamien szinten erősíti, viszont a vámpírokat csak elgyengíti és egy gyenge vámpírt nem húzza túl sokáig, márpedig Ceci még élni akart. Miközben bement a neki szánt szobába, felvett egy hálóinget amit az egyik széken talált,és befeküdt az ágyba ezen gondolkozott.*
- A francba! Tudom mit kell tennem, de mégis úgy fáj!-*Keserűen nézett föl a plafonra, aztán fölült az ágyban, kiment a szobából és megállt azelőtt ahol Maya lakott. Gyűlölte magát azért amit most tenni fog de nincs más választása, ha holnap Maya mosolyogva búcsúzik el tőle biztos vele tart és az neki egyenlő a véggel, viszont ha mérges gyűlölettel teli szemekkel akkor ezzel bebizonyította magának, hogy ő tényleg egy halott érzéketlen várszomjas szörnyeteg. Szép lassan benyitott, hang nélkül belopakodott a szobába és megállt az ágy előtt. Csak állt, figyelt és várta a kedvező pillanatot, aztán szép lassan lehajolt, tűhegyes fogai előtüntek szemei vörösen égtek. Fogai végül belefúródtak a nő nyakába.*

/Fagyiii...Nyami^^/

*Az egyik folyosó végén álldogált a falnak dőlve. Hirtelen Aldo illatát és hangját vélte felfedezni. A folyosó másik oldalán a főkapunál ott is állt. Lassan odament hozzá és morcosan ránézett.*
- Igaza volt Seylának, megfájdult a hasam. Egyébként már jól vagyok.-*Azt leszámítva, hogy egy kicsit zsémbeskedett. Ha Cecíliának fáj vagy fájt valamie mindig olyan lesz mint egy zsémbes vénasszony, persze ez egy idő után elmúlik.*
- Vadászni indúltál?-*Kérdezte kíváncsian, enyhén zavarta, hogy Aldo ilyen magas és a fejét így fel kell emelnie, hogy a szemébe nézhessen bár már megszokhatta volna, hisz nála mindenki nagyobb. Kinyújtózkodott és tett pár lépést az ajtó felé.*
- Mehetnénk együtt, és közben mesélhetnél az emlékeidről, vagyis azokról amik megmaradtak vagy eszedbe jutottak.*

*A "Kislány" szóra dühösen odakapta a fejét, tekintete végül lenyugodott és figyelmesen hallgatta a férfit.*
- Nem lehetett könnyű. Emlékszem, mikor én úgy vámpírrá lettem először a saját édesanyámat akartam megölni. Aztán bezártak valahová utána pedig száműztek a faluból.-*Kicsit elmerengett a múlton aztán enyhe mosolyal arcán Aldora nézett.*
- Tudom ez nem nagy vígasz de a mesterem mindig azt mondogatta:" Jobb az édes tudatlanság mint a keserű igazság!" Ne érts félre, ezt nem azért mondom mert nem akarok már segíteni. Megígértem és kíváncsi is lettem úgyhogy minden tőlem telhetőt megteszek!-*Komoly és aranyos arcot vágott. Mikor így viselkedik ki se lehet belőle nézni, hogy vámpír, persze ez is csak álca, valójában ott van benne a vérengző szörnyeteg.*
- Hát, ilyenkor értelmetlen az erdőkbe menni, tapasztalataim szerint olyankor nincs ott senki. Én a városba szoktam mászkálni, esténként sok szerelmespár meg munkából hazatérő emberek. Vagyis nem mindig de nagyrészt. Szerintem menjünk oda!

*Visszatértek A Sötét Oromhoz. Most itt álltak menedékük kapuja előtt, Cecília szomorkásan nézte az eget Aldo pedig csak csendbe várta a válaszait.*
- Hiswának hívják.-*Mondta csendesen de tekintete még mindig az eget kémlelte. Egyik kezét szép lassan felemelte, és mintha elakarna kapni egy csillagot nyújtózkodott felfelé, bár hiába próbálkozott. A csillagokat nem érintheti meg senki, legfőképp egy vámpír nem.*
- Mikor gyerek voltam, mindig arról álmodoztam, hogy angyal leszek. Lesz két szép szárnyam és felrepülök a csillagokig.*Lassan leeresztette kezét, és tekintetét.*
- A sors úgy akarta, hogy ne nőjjek fel és ne legyek angyal. Egy gusztustalan játékot akar velem jáccani, és ezért egy szörnyeteget ültetett belém, aki csak arra vár, hogy kiszabadulhasson. Aldo, én ezt nem azért mondom, hogy kiröhögj, hanem azért, hogy felfogd: Igaz erősebb lettél, nagy hatalmat szereztél és ezzel el is veszítettél valamit, mert ha valamit kapsz valami egyenértéküt el is veszítesz, tehát készülj fel arra, hogy a múltad nem rejteget semmi jót.-*Komolyan ránézett a férfira, aztán szép lassan elindúlt a kapu felé, belépett. Egyenesen a szobája felé indúlt, bement és lepihent.

~Hiswa! Lehetséges lenne, hogy régen a barátom volt? Nem, nem...hisz nekem nem voltak barátaim, csak ellenségeim...viszont akkor miért harcoltunk közösen egy vámpír ellen?....Igen, az életünkért...biztosan, de miért nem hagyott ott, hogy megküzdjek a vámpírral...ő meg addig elmenekült volna...vagy netán én menekültem el?...És most milyen viszonyban állok vele...illetve álltam, amíg normális ember voltam...egyszerű ismerős, vagy haragos ellenség?...Talán, ha őt is felkeresném, eszembe jutna a múltamról valami...Igen, látnom kell! De egyáltalán ki ő és hol találom? Jobb, ha megkérdezem Ceciliát.~
*Amíg fejében pörögtek a gondolatok, Cecilia beszélt hozzá, de ő csak az utolsó szavaira figyelt fel: "tehát készülj fel arra, hogy a múltad nem rejteget semmi jót". Furcsa volt ezt hallani, kissé hátborzongató. Arra rájött, hogy ellenségei szép számmal akadtak a múltban, de az múltkori pár szó, amit Casve mondott, ezidáig abban a hitben ringatta, hogy neki volt valakije....egy felesége....egy fia... Ebben talán nincsen semmi jó?....Mire Hiswáról kérdezhetett volna valamit is, Cecilia már az udvaron volt és nemsokára eltűnt az ajtóban. Aldo nem ment be, még volt egy kis idő napfelkeltéig...*

//Köszönöm a játékot//

*Gyorsan kihúzta fogait Maya nyakából és hátraugrott. Nem számított rá, hogy a nő ébren van és így ahogy egymással szemben álltak, könnyek szöktek a szemébe. Na igen, a vámpírok és a sírás. Az emberek azt hiszik ez a két dolog soha nem férhet össze de, miért ne? Valaha a vámpírok is emberek voltak, és annak ellenére, hogy azt beszélik róluk érzéketlenek, hát elmondom, nem azok! Miért ne lennének érzelmeik azért mert már holtak? Na és aztán! a holtak is nevethetnek, mérgelődhetnek, vagy akár sírhatnak is. És ez a kis vámpír most az utóbbit teszi. Már évek óta nem hullatot egy könnycseppet sem, és nem azért mert érzéketlen hanem azért mert makacs. Makacs és nem engedte, hogy érzelmei urrá legyenek rajta, még akkor se ha társai vérében kellet fürödnie, de most sírt. Kezével folyamatosan törölgette arcát és szemeit, közben peddig egy szót próbált kimondani.*
- Sajnálom.-*Suttogta. Beletelt pár percbe mire abbahagyta a sírást és értelmesen tudott beszélni.*
- Maya, én csak megakartam mutatni, hogy mien is vagyok valójában. Azt mondtad a barátom vagy, így van? Igaz haraptalak már meg, és akkor megígértem, hogy többet nem foglak, de úgy hiszem nem vagy tisztában vele, milyen veszélyes is tudok lenni. Aranyosnak látszok de csak a testem miatt, mivel gyermekként haraptak meg így örökké az is maradok, de nekem elhiheted, nem vagyok az akinek látszok.*Szomorúan lenézett a földre.*- Kérlek bocsáss meg, bárminnyire is fáj itt kell maradnom. Itt nem árthatok neked és számomra is hasznos lenne ha a fajtársaim között lehetek...azt hiszem.

* Jól esett neki Maya ölelése. Hosszú idelye nem találkozott senkivel aki így törődött volna vele.*
- Köszönöm, megigérem sokszor meglátogatlak majd! És ha bármi baj lenne, csak szólj és segítek!*Maya lassan elengedte Cecit aki egy kicsit hátrált is.*- Viszont te ne gyere ide soha! Soha, soha, soha! Nagyon veszélyes, lassan egyre több vámpír lesz Evolyranban és mind itt fog élni. Azt hiszem. Tehát csak akkor gyere ha nagyon nagy a baj, vagy inkább üzen és én máris megyek, de kérlek ezt a helyet kerüld el nagyon messziről.*Komolyan nézett a nőre és várta válaszát.*

*Nappal volt, Cecília felkelt és egy nagyot ásított, szerencsére nem eshetett baja, hisz szobája ablakán nagy sötétítő függönyök voltak. Igazán kényelmes volt az ágya és remekül aludt benne de valamiért mégis felkelt.*~Talán éhes lennék? Nem, nem vagyok az. De akkor miért?~*Ekkor pillantotta meg asztalán a levelet, odasietett és elolvasta. Egy keserű mosoly jelent meg az arcán. Szomorú volt, hogy el kellett válnia Mayatól de azért boldog is, hisz biztos volt benne még találkoznak. A levelet betette egy szekrénybe, ahol a fekete köpenye is volt. Végighúzta a puha anyagon a kezét aztán visszamászott az ágyba. Egy ideig felvolt, sok mindenen elgondolkozot végül elnyomta az álom.*

*Cecília épp a hatalmas ház egyik emeletét derítette fel, mikor ismerős szagot érzett, a következő pillanatban pedig meghallotta ahogy az óriási ajtó becsapódik. Felkapta a fejét és a lépcsőhöz rohant, átugrotta a korlátját és levetette magát a mélybe. Pár pillanat múlva már a földszinten ácsorgott. Amint beigazolódott elmélete boldog mosoly jelent meg az arcán.*
-Anna!-*Kiáltotta és a nő felé rohant. Átölelte, aztán elengedte és pár lépést hátrált.*
- Úgy örülök, hogy látlak! Köszöntelek a vámpírok menedékében!-*Kitárta karjait és megpördült, aztán megfogta társa kezét és beljebb tessékelte.*
- Én itt élek, és Aldo is, meg Seyla is. Vagyis múltkor még ő is eljött velünk azóta viszont nem találkoztam vele, de remélem visszajön.*Jókedvűen lesegítette Annaról a vizes köpenyét aztán elvezette egy társalgó szerű szobába. A helységben, egy asztal, körülötte fotelek voltak, óriási ablakok amik persze nappal elvannaak takarva és pár könyvespolc. *

*Cecília épp az óriási épület egyik emeletét derítette fel mikor ismerős szagot érzett, pár másodperc múlva meghallotta a hatalmas kapu becsapódását. Odarohant a lépcső korlátjához, és átugrotta. Pár pillanat múlva a földszinten volt. Felismerte az előtte álló fajtársát és vidáman odaszaladt hozzá. Átölelte, aztán hátrált egy kicsit.*
- Anna! Úgy örülök, hogy látlak! Köszöntelek a vámpírok menedékében.*Karjait szélesre kitárta aztán megfogta Anna kezét és egy társalgó szerű helyiségbe invitálta. A szobában egy nagyobbacska faasztal két oldalán kanapék voltak, hatalmas ablakok amik persze nappal el vannak takarva és pár növény. Lesegítette barátjáról a vizes köpenyt, és leültette az egyik ülőhelyre.*
- Kérsz inni.?*Természetesen ez az ital nem lehet más, csakis vér.*

*Mosolyogva hallgatta Annat.*
- Hát igen, a temetőkben nem igazán pezseg az élet.*-Kicsit kuncogott aztán kiment, pár perc múlva visszatért, egyik kezében egy tálca volt rajta két pohár és egy üveg. Letette az asztalra, és vért öntött az egyik pohárba utána átadta falytársának végül magának öntött egy keveset, aztán leült.*
- Mond, te is itt fogsz élni mostantól? Tudod, én itt lakom és Aldo is, és Seyla is! Vagyis múltkor még ő is eljött velünk, bár azóta nem találkoztam vele.*Kicsit belemerült a gondolataiba*
- Ez a ház hatalmas, már itt vagyok egy idelye de még mindig nem sikerült bejárnom az egészet. Egy csomó háló, étkező, társalgó, könyvtár meg ilyesmi van. A pincéről és a padlásról nem is beszélve!-*Izgatottan mesélt barátnőjének az épületről. Közben bele-bele kortyolt az italába.*

Cecília hozzászólása:
*Izgatottan mesélt barátnőjének az épületről. Közben bele-bele kortyolt az italába.*

*Hamarosan Cecília egy kisebb ezüst tálcán hozott be két boros poharat, meg egy üveget tele valami sűrű, de még is lágy folyadékkal. Az előttük álló alacsony asztalkára tette a tálcát, Anna előrehajolt, s el vette az egyik szimpatikus poharat, közben másik kezével az üvegért nyúlt, s egy mozdulattal kirántotta belőle a dugót. Rögtön friss illat csapta meg szaglását. Mindkét pohárba töltött valamennyit, majd Cecília ki egészítette a sajátját valamennyivel. Anna továbbra is nyugodtan ült, s ismét hátra dőlt. Szájához emelte a díszes poharat, bele szagolt egy kicsit, majd belekortyolt. Édes íz töltötte meg a száját, bár halandónak ez keserű lenne. A kislány lehuppant a vele szemben lévő kanapéra, s így most már szemtől szembe kerültek egymással. Rögtön kérdésekkel bombázta.*
- Igazán? Nos, ez érdekes. - *Ujjaival finoman a pohár szélét kezdi cirógatni, mintha egy puha szőrű macska lenne az.*
- Nem tudom, meddig maradnék. Pár nap, egy hét? Majd a jövőben kiderül. - *Elmosolyodik kissé, majd ismét belekortyol italába.*
- Szívesen megnézném a ház többi részét is. Kedvelem az ilyeféle helyeket, nekünk valóak. - *Felnéz a plafon felé, s szép csillár fénye üti meg a szemét. Gondolta rákérdez, kikről is beszélt az imént a lány, de inkább hagyta a csudába, mivel tulajdonképpen nem érdeklik más személyek, ha csupán hall róluk valamit. Mondhat akárki akármit, csak személyes ismeretségek alapján képes véleményt alkotni másokról. Bizonyára lesz lehetősége megismerni őket, főleg ha itt élnek.*
- Miután meg ittuk, megmutatod a házat? - *Kezdett még is kíváncsi lenni a házra, s a többi lakóra is talán.*

*Elégedetten belekortyolt az italába aztán a nőre nézett.*
- Hidd el nem bánnád meg, hogyha itt maradnál. Főleg, hogyha többen is leszünk. Biztos nagyon mókás lesz az a hely ha tele lesz zsúfolva más vámpírokkal. Lefogadom, hogy mindennap lesznek csetepaték és verekedések, már alig várom!-*Gonoszul kuncogott egy kicsit aztán letette a poharat.*
- Hát, ha szeretnéd körbevezetlek, gyere!*Felállt és intett barátnőjének, hogy kövesse. Kimentek a folyosóra aztán tettek pár lépést és Ceci megállt. Benyitott a mellette lévő ajtón és egy óriási könyvtár fogatta őket. Sok-sok fából készült polc tele értékes könyvekkel a vámpírok fajáról, nemzetségéről és családfákról. A falakon vámpír urak portréi lógtak. Lenézően néztek le rájuk, de mégis valahogy, olyan felségesek voltak.*
-Ez az egyik könyvtár.* Mélyen beleszagolt az enyhén dohos levegőbe aztán kimentek. A következő szoba amit mutatott egy étkező volt ugyanazon a szinten, miután azt is megnézték elértek a lépcsőhöz.*
- A többi szobában csak képek, asztalok meg ilyenek vannak. Nem túl érdekesek, egyébként ennek a háznak 3 emelete van, plusz a padlás és a pince.*Mesélte komoly arcal aztán előrefordúlt és tovább mentek.*