03. A Chattali, Casve törött kupája- fogadó

*Chris ismét lehúzza a kupa bort, amit töltött mindenkinek. elég jó kedvében van a fiú. Ennek lehet, hogy a második pohár bor az oka, de lehet ,hogy csak szimplán jó kedvében van. amikor Seyla megborzolja a haját, Chris utána kap és megböki.*
-Hé Baby, csak óvatosan! - kacsint a lányra. Úgy látszik itt mindenki ismer mindenkit, igy biztosan jó lesz a hangulat. Chris bekapta az utolsó falat húsát, ami a tálján volt és leteszi a földre az üres tálat. Csak hogy ne zavarja az asztalt. Na meg ne rontsa a látványt. Merthogy látványból van elég. Két csinos hölggyel van egy asztalnál. Bár ahogy elnézi, Seyláról már lecsúszott Declan által.*
~fene. itt kellett volna maradnom és felajánlani az ápolásomat~*gondolja Chris és elvigyorodik. Meglátja Declan gonosz tekintetét, amivel Seylát nézi.*
-Oó, Seyla. Mit csináltál Declannal? - ugratja a fiút Chris vigyorogva. Majd Akirára pillant és megböki egy picit karjával.*
-Te, szerinted friss szerelmes veszekedés? - kérdezi vigyorogva a lánytól és Seylára, majd Declanra pillant. Reméli, hogy nem ment túl messzire.*

* Vidáman kiissza a poharából az utolsó korty bort is, majd odanyomja immár üresen Chris orra elé, azzal a szándékkal, hogy töltsön még neki. Közben mosolyogva válaszol Akirának. Azt lesheti, hogy eltérjen a megszokottól. Hiába, így lett megjegyezve a neve. Különben valószínü, hogy "izé"-zne, vagy csak szimpla "te!" lenne a megszólítás...
Nem. Ez így jobban is hangzik. Angel...*
- Ahogy óhajtód, angyalka. És mond csak, merre csavarogtál? Én pl. megröptettem egyet Clivet, -*meséli az újdonságokat*- nem igaz, Clivee?! -*böki oldalba a srácot, s akkor veszi észre annak szúrós tekintetét. Nem állhatja meg szó nélkül. inkább Egy szintbe hozza a szemeiket és próbál kiolvasni belőle valamit...*
- Júúúj de morci valakiii... csak nem vagyunk mérgesek, Clivee?
* Meghallja. Igenis meghallja! Nem akarja hallani! De hallja! Több ötlet is átfut a fején Chris hozzászólására... kezdve a mérgezéstől a az eltűnt személyek listájának gyarapításáig. De arra jut, hogy nem. Nem és nem bosszúl! Ennek sárkánya van! Igazi!
Persze, minebből a gondolatokból nem mutat semmit. Sőt, alig egy másodperc alatt játszódik le benne mindez. Végül kirúgja alóla a széket. Pontosabban a székének a lábát. De ez éppen elég, hogy lehúzza a gravitáció.
Ő nem csinált semmit!*

*Akira már felállna, de mégsem teszi. Aztán kilökik Chris alól a széket.
~Csakis Seyla lehet.
*Mosolyodik el. Na erre mit lép a fiú. Alig várja. elötte még huncutan öszenéztek, aztán Chris hanyatt vágódott. Fel is ugrott rögtön, de nem kellett segíteni a fiú gyorsabban állt fel, mint ő. Declan szúrós tekintete nem kerülhete el a figyelmét. De csak várt nem tett semmit.*

*Egyre feszültebb lett. Mozdulatlanul nézett Seyla szemébe kb úgy, hogy mindjárt megöllek. Néha az idegességtől megrándul az arcizma. *
~Mit csinált Declannal? Na szerinted?~
~Clive...Clive...Clive?!?!?!~
*Még mindig rezzenéstelenül nézett Seylára. *
~MORCIIIIII?????!!!!!!!!!!!!!~
*Legszívesebben leordította volna Seyla fejét. Ő is meghallotta, amit meg kellett. Majdnem felrobbant. Gonoszan nézett Chris szemébe is. Sőt. Meg is ölte a szemével. Seyla reakciójára nem reagált sehogy. Megérdemelte, megérdemelte, de ez neki akkor is sok volt. Most egyszerre gyűlölte és szerette Seylát. De most nagyobb volt a gyűlölete. Már remegett az ökle. Azon is dühös volt, hogy ennek a nőnek semmi sem szent. Le is ordította volna, de mások előtt soha nem tenné. Be is vert volna neki, de soha nem ütne meg nőt. Így csak felállt. Már szinte reszketett dühében. Elment Seyla mellett. Nagyon halkan és nagyon lágy hangon ezt mondta neki.*
-Neked semmi sem szent.-
*Majd kiment. Elég nehezen tudott kimenni. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót a falnak támaszkodott. Minden ízében remegett. Bal kezével lefogta a jobb kezét, hogy ne üssön bele ököllel a falba. Tovább ment. Nem sikerült lenyugodnia. Bement az istállóba. Ott viszont már bele bokszolt a falba. Hupszi. Talán rossz minőségű volt, de a fafal kidőlt. Ezzel a produkciójával le is nyugodott. Mármint egy kicsit. Aztán befeküdt a szalmába és csak feküdt és feküdt. Ja egyébként eléggé megizzadt.*

*Chris vigyorogva figyelte a pár gonoszkodását. Ahogy nézett Declan, lehet, hogy Seyla nem igazán vette komolyan a fiú sértődését. Chris értetlenül felhúzza a szemöldökét és kissé komolyabb arccal méri végig a fiút. Bizony tényleg úgy látszik, hogy az, amit Seyla csinált, már kicsit sok volt Declan-nak. De nem sok ideje marad a tanakodásra, mert valaki kirúgta alóla a széket. Igy Chris hirtelen nagyot zuhant hátra és jól be is verte a fejét.*
~áú...~*tapogatja meg a fejét, miközben lassan felül. Egy kicsit szédül, igy még ül egy picit a hideg kövön.*
~Chris! Jól vagy? Mi történt? Odamegyek!~hallotta a fejében sárkánya és egyben Védőszentje szavait.*
~Nem, Celestin! Jól vagyok. Nincs semmi bajom csak egy kicsit... áú... ~*mondja Celestinnek és megpróbál felállni. Egy kicsit megszédül és megkapaszkodik az asztalba. Még mindig érzi, hogy Celestin baromi ideges és szinte látja maga előtt, ahogy a sárkány egy tisztáson le-föl járkál.*
-Kössz Seyla! Ezt megérdemeltem... -*motyogja a fiú és felállitja a székét. Egyik kezével még mindig a fejét tapogatja, amin valószinű reggelre egy hatalmas púp fog nőni.*
-Befogtam... -*motyogja. Ekkor Declan feláll, valamit odasúg Seylának és kimegy. Látszik rajta, hogy nagyon meg van sértődve. Chris utána néz, majd Seylára.*
-Szerintem... Menj utána...-*motyogja, de nem akar még egy púpot a fejére, igy megvonja a vállát.*

- Na, egy arcizom! Láttam! Ne is tagadd!
* Mutat rá az ujjával, halál komolyan. Persze, hogy röhöghetnékje van. A "befogtam"-re odaveti vigyorogva Chrisnek:*
- Ajánlom is!
* A mosolygástól aztán nem is lehet olyan komolyan venni a beszólását. Nem is baj. Nem ez a célja.
Egy szer csak Declan feláll, amitől ültében visszahőköl. Elég gyors, ember létére. Lehetséges, hogy nagyon a szívére vette Chris beszólását... Ajaj. Csak nehogy veszekedéssé fajuljon...
Álljunk csak meg! Mi van? "Szent"? Akkor ezek szerint rá dühös?! Na neee! Feldühödve utána is mondja, épp olyan hangosan, hogy meghallja. Ennélfogva mindig egy egy fokkal "feltekeri" a hangerőt.*
- Szent?! Képzeld, a drága jó édesanyám sem! Hál' isten már nincs!
* Értetlenül Chrishez fordul.*
- Öhm, miért is?

*Akira értetlenül figyeli a jelenetet, vagyis érti ő csak meghökken.*
~Nah, lássuk csak. tehát van egy harmadik neve is, emi clive, de ezt nem szabad használni. Ok, de Seyla mégis megtette, ez itt a baj, és biztosra veszem, hogy főleg azért mert mi is itt vagyunk. Nem szabadott volna hallanunk a titokzatos nevet....
*Chris elég viccesen viselkedik, és még nevetne is rajta, de nem ennek van itt a helye. akira megérezte a közelgő veszélyt. Már hogyne érezte volna meg, mikor a közvetlen közelében ül declan? még azt a bizonyos mondatot is hallja. Meg is jegyzi magában, hogy most nem lenne Seyla helyében. Aztán mocorogni kezd, már vagy az egész délelött elment a eszélgetéssel. Nem bírt ülve maradni.*
-bocsi, kiengednél, túl meleg lett idebent, meg nem szeretek sokat egy helyben ülni.-*Kérleli Christ, mert bár Declan felállta túl szűk a hely Seyla oldalán.*-Ki kell mennem!

*Chris furcsán pillant Seylára. A "Miért is?" kérdésre felvonja a szemöldökét.*
-Azt hiszem elég durván megbántottad .És hát a Kedvesed, nem? Ilyenkor illik utána menni és minimum bocsánatot kérni, na meg megvigasztalni! - magyarázza Chris. Majd megcsóválja a fejét.*
-Nők...-*motyogja magában. Majd gyorsan Seylára pillant. reméli, hogy nem kerül még egyszer váratlanul a földre. A feje még igy is sajog.*
~azt hiszem ideje lenne aludni. Celestin! gyere értem! Az erdő szélén várlak!~*kéri a sárkányt, aki csak mordul egyet és Chris szinte érzi, ahogy a friss levegő az arcába csap ahogy felszáll - mármint Celestin. Chris sóhajt egyet, majd mikor akira kikéredzkedik, chris természetesen feláll és előreengedi a lányt. De ő is megy.*
-Jó éjt Seyla! - köszön el a lánytól és küld neki egy mosolyt. Majd Akira mögött kisétál a Fogadóból.*
~Itt vagyok Chris!~*hallja Celestint.*
-Nos én el is búcsúzom! Jó éjt! Remélem még összefutunk! - kacsint a lányra Chris, majd próba-cseresznye módon ad a lánynak egy puszit. Rámosolyog, majd besiet az erdőbe, ahol Celestin várja és ketten elrepülnek a sziklaszirtek felé, ahol tegnap is aludtak. Ha Akira jól figyel, érezheti a hirtelen jött szellőt és ha nagyon fülel, hallja a hatalmas szárnyak csattogását...*

* Komoran Chrisre néz, közben látja, hogy Akira kimegy. Nem akarja, hogy kimenjen... Ő... olyan kedves. de most komolyan. Még ha nem annak is szeretné mutatni magát. De nem szól utána. Biztosan sok(k) volt már neki az, ami itt lezajlott. Zajlik. Jó ideje. Per pillanat pl. nagyon viszket a tenyere.*
- Chris, ha nem tudnám, hogy van egy sárkányod -a sárkányokat márpedig tisztelni kell- most behúznék egyet neked. Declan nem a "kedvesem", de ha ennyire féltékeny vagya semmire, menj te utána, és vigasztald kedvedre.
* Elmegy. Még jobb.*
- Jó éjt. -*kacsint*- Remélem még összefutunk.
* Komolyan is gondolja a mondottakat, viszont most az a nagy helyzet, hogy egyedül van. Egy palack bor társaságában.*
- Hát igyál pajtás, jo-hó!

*Egészen véletlenül eszébe jutott, hogy itt hagyta a legfontosabb dolgot, amit magával hozott egyáltalán a vándor útjára, még mi előtt Chattalbe ment volna. A Kazir gyógyital... Eszébe jutott, hogy mikor lovát kikötötte a karámhoz, a táskáját mindig is ott tartotta melette, mivel tudta, hogy aki a kanca közelébe megy rajta kívül, nem megy el onnan kisebb harapások, foltok nélkül. Ezt nevetségesnek tartotta, és mosolygott is volna, ha nincs ez a rossz helyzet. Már napok óta úton voltak Akirával, de most vissza kellett mennie Chattalbe. Az az ital nagyon értékes, és ritka mint a vörös holló. És nem féltette Akirát sem, pont pihenőt tartottak és már letáboroztak, amikor eszébe jutott, hogy mit is hagyott Chattalben. Így hát muszáj volt vissza mennie, nem késlekedhet, talán már valaki fel is szedte. De az nagy szerencsétlenség lenne, hiszen nem is tudják miféle erővel bír. Hajtotta Veduit, de igazándiból a kanca magától is szélsebesen suhant a kijárt ösvényen, melyen eddig közlekedtek. És két nap múlva már Chattal kapuja előtt vágtattak. Akira nélkül gyorsabban ide ért, mint mikor elindultak. A lány nem bírta úgy a lovaglást, mint Ned'rila. Ezen kicsit elgondolkozott. Talán már rég ott lenne Evolyran városában. De most nem ez volt a fő. Meg kell találnia az italt! Kinyittatta a kaput, s szerencsére még emlékeztek rá az őrők. Bevágtatott, majd a karám előtt megállította Veduit. A kanca össze vissza dobálta a fejét, s a szár kicsúszott a kezéből, de aztán újra össze fogta, s magával húzta a lovat. Odasétált, ahol mindenét tárolta. De amit látott, maga sem akarta elhinni. Zihált a két napi folyamatos vágtától, s lova is kissé megizzadt, már amennyire ettől a kancától az ki tellik. Csak a hült helyét látta, ahol a táskáját tartotta.
~ A fenébe... biztosan ki esett, mikor nyitva hagytam, és felemeltem... De ez nem lehet... Biztos nincs itt? ~ *De eszébe jutott valami. Az egyik nap a táskáját elrejtette az istállóban, pont oda ahol a szalma bálákat tárolják. Talán oda esett ki! Megkell találnia... Lovát gyorsan ki kötötte a karámhoz, nem nyergelte le hiszen nem sokára indulnak vissza, csak találja meg végre a gyógyitalt. Berohant az istállóba, s emlékezetből oda futott, ahova a táskát rakta. Mikor a box ajtaját épp kinyitotta, nem olyan látvány fogadta, amilyet egy szalma tárolóban szokott látni a tünde. Egy férfi feküdt ott. Pontosabban, Sword, akivel a napokban találkozott. Kissé tágra nyílt szemekkel nézett rá, s két lépést hátrált.*

*Elég dühös volt, még mindig gyorsan vette a levegőt. Próbált lehiggadni, de Seyla nagyon feldühítette.*
~Semmi sem szent neki. Semmi! SEMMI!~
*Szinte nem is pislogott. Annyira elvolt a gondolataival. De egyszer csak rárántotta az ajtót egy ismerős.*
~Nedrila?~
*De nem tudott megszólalni. Viszont látta, hogy a nő hátrál. Dec felült. Vett egy mély levegőt, majd szépen lassan kifújta. Komoly fejjel a nőre nézett.*
-Te...itt?- *Elég kába feje volt. Most nem a jól fésűlt úri ember volt. Haja szanaszét, pár szalma is díszítette, és piszkos volt az arca. Izzadt is.*

*Amint meglátta, tudta hogy nem hiába feküdhet itt a fiú. Arca piszkos volt, s haja egy kissé ráragadt a homlokára az izzadságtól. Minden felé a testén és ruháján szalma törmelékek voltak, s ahogy felült néhány szál lezuhant róla. Nyelt egyet, aztán furcsán kezdett beszélni. Kissé zavarodott volt, nem is gondolta volna, hogy itt lesz valaki.*
- Sword - *Bólintott lassan.*
- Én... Igen, itt. Vissza kellett jönnöm. Már... már elindultunk Chattalből, és egy hó fedte tájra érkeztünk, amikor eszembe jutott valami. Valami, amiért vissza kellett jönnöm. És az a valami most is itt van, pont ebben a bokszban. - *Eddig a hangja elég bizonytalan volt, de most vett egy mély levegőt és végre normális, és magabiztos lett.*
- Megkell róla bizonyosodnom, hogy itt van, amit keresek. Meg engeded? - *Azzal kérlelően nézett rá, s szemével azt próbálta kérni, hogy egy kicsit mennyen arrébb ha lehetne. Ned'rila előrébb lépett, majd leguggolt, mire köpenye a földet eltakarta körülötte a háta mögött. Könyökét a térdére tette. Mind eközben Sword-ot nézte, majd igyekezett olvasni a fiú tekintetében. Tünde léte ellenére is nehezére esett, pedig Sword arca ugyan olyan közömbös volt, mint az övé általában. *

*Hallgatja a nő hebegését, habogását. De ő komoly arccal, nem flegmatikusan reagált. Bár megvonta a vállát.*
-Kersgélj! Felőlem.- *De végig figyelte a nőt. És a nő is őt. Túl fáradt volt ahot Dec, hogy máshova nézzen. Nem foglalkozott semmivel, csak nézte a nő szemét. Nem nagyon mászott arréb, csak egy kicsit.*
-Declan. Nevezz Declannak.- *Találkoztak már eleget ahoz, hogy ne Swordozza őt a nő. Csend következett. A nő még mindig kapirgált.*
-Honnan térétl vissza?- *Furcsa, igen, de ő kezdeményezte a beszélgetést. De még mindig a komoly és fáradt arcát mutatta. Nem fog semmin mosolyogni, és nem is lesz nagyon flegmatikus. Most melankólikus hangulatában van. Sőt. Legszívesebben meghalna. Vagy csak aludna és csak aludna.*

*Ned'rila a férfi engedélyével neki állt keresni az üvegcsét. Persze, ha azt mondta volna"tünjön innen", akkor sem távozott volna, ezt mindenképpen megakarta keresni. A szalma között kezdett kapirgálni. De mindeközben fél szemmel Sword arcát figyelte. Nem is az arcát: hanem a benne lapuló kék szempárt. Hasonló színűek, mint az övé, de Swordé sokkal sötétebb, akár a rubint. Declan... Mondta magában, mikor a férfi elmondta nevének egy másik részét is. Belül egy kissé elmosolyodott, de ebből az arcán mi sem látszódott. Igyekezett vissza térni a szalma tengerben keresendő bájitalhoz a gondolataival. Elfordított a tekintetét, s kissé megrázta a fejét, majd a szalmát turkálta mindenütt.*
- Hogy pontosan honnan, azt csak térkép alapján tudom neked megmondani. Havas földe nem tudom mennyit mond neked. És szóval... - *Épp folytatta volna, mikor lenyúlt az egyik szalma kupac legmélyére, s valami üve borítású kerek dolgott érzett az ujjai alatt. Megmarkolta, s előhúzta a szalma alól.*
- Végre... Már azt hittem elveszett... - *Azzal belerakta a kis batyujába, amit a hátán hagyott, hogy mikor megtalálja végre biztonságos helyre tegye. Hogy Declan ne kérdezősködjön az italról, mert elég furcsán méregette, ahogy Ned'rila el teszi azt, gyorsan rákérdezett valamire.*
- Mellesleg, te miért vagy itt ebben az állásban? - *Nézett rá kérdőn, s mégis őszintén érdekelte a dolog.*

*Figyelte végig a nő mozdulatait.*
~Havas földe?~ *Magában el is mosolyodott.*
-Hö... ismerem. Jártam ott.- *Hangjából lehetett érzékelni, hogy nem valami szép emléke van a helyről, de többet nem mondott. Majd látta, hogy a nő megtalálta, amit keresett. A nő gyorsan el is tetet az üvegcsét. Kíváncsi volt Declan, hogy mi lehet az, de látta a nőn, hogy nem igazán akarna arról beszélni. Így nem is kérdezett róla. Ned máris feltett egy új kérdést. Most egy kicsit gúnyosan el is mosolyodott, de rögtön visszakomolyodott. *
-Hm... szeretek a szalma közt fekdécselni. És egy kicsit kifárasztott a benti társaság.-
*Fejével a fogadó felé biccentett, bár hiába nézne arra a nő, csak az istálló falát látná.*
-Lovadat hol hagytad?- *Kérdezte kicsit incselkedő mosollyal.*

~ Szóval már járt arra felé...~ *Hűvös hely, talán ez az oka, hogy nem mondott többet. Hiszen ő ember, nehezebben bírja az időváltozásokat. Hosszú haja előre lógott, miközben még mindig guggolt.*
- Veduit? Kikötöttem amíg itt vagyok. Nem lesz baja, tud magára vigyázni az a bestia. - *Azon kezdett morfondírozni, vajon Declan rossz indulatból kérdezte tőle, vagy csak kiváncsiságból. Kérdőn nézett Declan-ra, de a tekintetén megint megakadt a szeme. Furcsa, hiszen emberek százaival volt már dolga, de sosem látott még olyat, akin át ne látott volna. Declan más volt, ilyen szempontból. Kutatta, kereste az arcán lévő vonások múltjait, s a jelenüket, de semmit sem talált. Mintha egy üres ládával lenne dolga, aki történetesen beszélni képes. Egyben ámulatba ejtette, más részt bosszantotta. De legalább a bőrén érezte az ő energiáit is. Ez pedig kissé megnyugtatta a csalódását.*
- Látod, ezért szeretek többnyire egyedül lenni... Ha Vedui nem lenne, akkor teljesen magamra maradnék, de hát már megszoktam. Talán jobb is, mikor nincsenek a sarkadban minden másodpercben. Hiszen akkor nem okozhatnak fájdalmat sem...- *Aztán itt elhallgatott, mert tudta, hogy ha egyedül van, olyankor is szenved... A magány is marcangolja, de egyben a túl sok társ jelenléte is.
Komolyan nézett Declan-ra, bár érezte, ő mit sem érthet ebből, hiszen bizonyára társasági ember.*

~Ó, hogy már el is nevezte a lovat?~
*Ned ránézett és egy darabig így maradtak. Declan már nem mosolygott, hanem újra a komoly arcát mutatta. Most teljesen másképp viselkedett, mint ahogy szokása volt. Nem volt kedve bunkóskodni.*
~Nem okozhatnak fájdalmat.~*Ismétli magában.*
-Hát ja.- *Mondja majd lehajtja a fejét. Kicsit le is hunyja a szemét.*
~Fájdalom. Seyla aztán tudja, hogyan kell a másiknak fájdalmat okozni.~
-Igen, de a magány sem jó. Én már csak tudom.- * Az első mondatra felemelte a fejét, de a másodikat már sokkal halkabban mondta és újra lehajtotta a fejét. Majd oldalra nézett az istálló falára. Hosszab csend következett. Aztán a nőre nézett.*
-Nem akarsz leülni? Kényelmesebb.-*Ugyanis Ned még mindig guggolt.*
-A magányosak közé tartozol... Igaz?-
*Gondolta, hisz nem szokta társaságban látni a nőt. Mindig csak a lovával van. A ló és a nő összeillenek. Szabadság, magány jellemzi őket.*

*Érezte Declan hangján, hogy neki sem volt eddig könnyű élete az emberekkel szemben.*
~ Hidd el, én is tudom, milyen a magány...~
- Igazad van, egyik sem túl jó. - *Azzal leült a fiú mellé. A szalma halkan ropogott amikor lehuppant.*
- Igen... Mindig is egyedül voltam, csak egy két barátom volt. De ők számotokra nem jelentenének semmit. - *Itt eszébe jutott Keela, a pumaoroszlán nőstény, aki régóta hű társa volt, még egykori otthonában. De az erdő volt a másik, amiben mindig megbízott. Ezt azért nem akarta elárulni neki, mert nem volt benne biztos, megértené milyen egy tünde szíve. Könyökét a térdére támasztotta, aztán ránézett Declanra.*
- De ne hidd, hogy ettől boldog vagyok. Lelkem egy része vágyik másokra. De már említettem mitől félek. A csalódásoktól. Talán ez az egyetlen dolog, amitől képes vagyok félni. - *Azzal felnézett, s egy kis gödröcskét nézett a falban.*

*Végre a nő mellé ült. Hallgatja és figyeli Ned-et.*
-El kell dönteni mi a fontosabb!- *Mondja a földet bámulva.*
-Kell a társaság, kellenek barátok. Viszont kell néha magány is. Most perpillanat az utóbbit döntöttem el.-
*Újabb csend. A nőre néz.*
-Mindenképp keress barátokat!-*Mondja komolyan, közben Ned szemébe néz.*
-Nem lehet örökké úgy élni, ahogyan most teszed.- *Még egy darabig nézte a nőt, majd újra a földet bámulta. Lábait átkarolta és úgy ült tovább.*
-Nekem is szükségem van barátokra. Néha olyan érzésem támad, hogy kár volt ezzel, vagy ezzel összetalálkozni, de... később... kiderül, hogy ebből a találkozásból sokat lehet tanulni. És néha azok lesznek számunkra a legfontosabbak, akik a legtöbb fájdalmat okozták nekünk.-
*Kis csend, de folytatta még mindig a földet bámulva.*
-Most is összevesztem... mármint megbántott valaki... viszont örülök, hogy találkoztam vele. Végülis egyszer megmentette az életemet. Viszont olyan...!-*Most megint dühös lett. Gyorsan le is hunyta a szemeit, majd lágyan kinyitotta.*
-Mindegy... csak... szeretném, ha rájönne, nem volt szép tőle, amit tett. És szeretném, ha bocsánatot kérne tőlem! Ennyi a vágyam.-
*Majd újabb, hosszabb csend. Declan megint elfelejtett pislogni, ugyanis nagyon elmerengett a gondolataiban.*
~Kérj tőlem bocsánatot! Akkor talán... talán meg tudok bocsátani.~

*Tudta, hogy Declannak teljesen igaza van. Nem maradhat így a helyzete, az már biztos. De most hallotta, hogy neki sem könnyű azért az élete. Látta, hogy a fiú elmereng valamin, biztosan azon amit mondott, s azon a személyen, akivel kapcsolatba állnak ezek az emlékei.*
- Mivel bántott meg? - *Gondolta, hogy egy másik nőről lehet szó, nem azért, merd Declan olyan nőcsábásznak tűnt volna a szemében, hanem csak mert a hangja elárulta. Könnyű felismerni, ha egy férfi társadban csalódsz, vagy ha egy nőben. Megkérdezt annak ellenére is, hogy számított rá, valószínűleg úgy sem fog rá válaszolni neki.*
- Őszintén remélem, hogy bocsánatot kér. - *Nem mosolygott rá, de tekintetével bíztatóan nézett rá.*

*A csend után a nő olyat kérdezett, amire nem akart nagyon kitérni. De valamennyit mégis mond. A nőre néz és úgy válaszol. Kicsit el is mosolyodik, mert valahogy úgy könnyebb elmondani.*
-Tud rólam valamit, amit eddig csak ő tudott, és más nekem. Az a valami nekem nagyon fontos, és az is fontos, hogy titokban maradjon. De ő elmondta most mindenkinek. Mondhatnám megszentségtelenítette azt, ami számomra az élet. Játszadozott vele és még nem is érdekli, hogy ez nekem rosszul esett. Sőt. Mikor kimentem még ő volt megsértődve. Pedig legszívesebben....-
*Most ökölbe szorította a kezét, de lehunyta újra a szemeit, hogy lenyugodjon és most halkabban folytatta.*
-...megfolytottam volna. Direkt nem vitatkoztam vel, direkt nem reagáltam durván, csak kimentem, de már átszakította azt a határt, amin nem mehetett volna át.-
*Újabb csönd. Majd kinjábban elmosolyodott.*
-Chhö... ennyit arról, hogy szeretnénk valakiben megbízni.... Senkiben nem lehet megbízni. És ez olyan illúzió romboló.-
*Rátámaszkodott a térdére, fejét a kezével tartotta meg. Megint becsukta a szemét.*

*Örült, hogy legalább ennyit elmondott neki Declan. Le nézett a földre.*
- Nos, a reakciód érthető volt. Hiszen ha már van egy titkunk, amit megosztunk egy személlye, azt illik megtartani, hiszen ezek szerint egyben bizalommal fordultál hozzá. Amit el is játszott, ha jól értem. - *Értette, hogy miért nem akar ezek után megbízni senkiben sem. Ő sem tenné. Csak a legrosszabb az, hogy Ned'rila sosem tenne ilyet senkivel. Bárki rábízhatná akár az életét is, ő addig megtartaná, ameddig arra kérik. Az ideje szinte végtelen erre...*
- Nos, nem akarlak itt hagyni. De talán jobb lenne neked is, ha vissza mennél, és megbeszélnétek ezt az ügyet. Ha már egy ilyen titkot elmondtál neki, mint ahogy említetted, milyen fontos is ez neked, akkor már több közös élményetek is lehetett együtt. Nem kellett volna ezt tennie, de Te se légy ellenséges vele ezekután. Pórbáld meg kezelni a dolgot. Legfeljebb nem mondassz el neki többet semmit sem, s utána talán érzékelni fogja, milyen bizalmat veszített el. - *De tudja, vannak emberek, akiknek ez mit sem számít. Így Ned'rila megrázta a fejét.*
- Vagy felejtsd el amit mondtam... Butaság.- *Lenézett a földre, s egy rövid ideig csak bámulta a semmit.*
- Ne haragúdj Declan, de nekem vissza kell mennem Akira Painhez, Havas-földére. Vár rám már bizonyára. Igyekszünk Evolyranba, ezt a célt tűztem ki magam elé. Remélem számodra is meglesz hamarosan a helyes út, s végre eljutsz oda, ahova a szíved húz. - *Fogalma sem volt, miért mondta ezt, de valami azt súgta, ezt kell tennie. Mintha valamit tudott is volna róla. De hát nem sokat. Próbált nem tőrődni tovább a dolgokkal. Gondolkozott rajta, rá tegye e búcsúzóul a tenyerét Declan vállára, hát ha egy kicsit megnyugtatja vele, de utána elvetette az ötletet. Ennyire nem bízot benne valószínűleg.*
- Sok szerencsét Declan Sword. Remélem még össze hoz minket a sors valamerre. - *Azzal bólintott, majd felállt, s halkan az ajtó felé lépdelt, majd megállt s mégegyszer vissza nézett a férfira, majd eltűnt a szeme elől, s pár pillanat alatt a lován termett, mely már a kapun vágtázott kifelé...*

*Nem válaszolt a nőnek, de mindenben egyet értett vele.*
~Persze. Most már én is megyek vissza. Bepakolok, majd szépen megyünk Seylával Evolyranba. De hozzá sem fogok szólni. Csak a legfontosabb dolgoknál szólok hozzá.~
*Persze mehetne Neddel együtt Evolyranba, hisz a céljuk ugyanaz, de ha már egyszer úgy volt, hogy Seylával megy, akkor ezen nem változtat. Amikor a nő felállt, Dec végig követte a szemével.*
-Biztosan!- *Válaszolja kicsit elmosolyodva. Nem sokat várt, a nő után ő is felállt. Leporolta magát, kicsit megigazította magán a gönceit. A kidőlt falra néz. Gonoszan elmosolyodik, majd elhagyja az istállót. Felmegy a szobájába. Bár a hallnál a lépcső tövében kicsit megáll. Mindenki elment már, csak Seyla iszogatja a bort. A nő háttal van neki, de Seyla hátranéz, mert meghallotta, hogy valaki belépett a kocsmaajtón. Egy darabig egymásra nézte. Declan arcából semmit sem lehetett kiolvasni. Majd a férfi előre nézett és bement a szobájába. Összepakolt, majd amikor végzett leült az ágyra. Magamellé vette a kardját, majd kihúzta a hüvelyéből. Jól végigméregette, gyönyörködött benne. Így várt arra, hogy eljöjjön a várvavárt pillanat: elinduljanak Evolyranba.*

*Lábait kényelmesen felpakolja a székre, és úgy forgatja szemei előtt a szépen megmunkált áldozótőrt. Ujjbegyét kissé rányomja a tőr hegyére, s hang nélkül szemléli, ahogy annak nyomán kiserken a vére. Arcán kis mosolyféle jelenik meg, és ő az ujjhegyét bekapva ízleli meg saját vérét.*
- Nem rossz kis tőr. Vajon mennyit érhet? Ötven... esetleg hatvan aranyat?
*Fohalma sincs az ilyen vackok értékéről. Így arról sem, hogy a kezében lévő tőr nem mindennapos tárgy, s valójában akár száz, vagy talán még több aranyat is adna érte bárki. Bárki, aki valóban ért a régi, és igen csak ritka "kincsekhez".*
- Na jó! Elég a henyélésből. Meg kell szabaduljak ettől a vacaktól, mielőtt még rámtalálna Malow.
*A férfi nevének említésekor széles mosoly költözik ajkaira. Hát igen csak kellemes emlékei vannak arról a dagorladiról. Nincs is vele semmi baja. Igazából eszébe se jutott volna így elbánni vele, ha akkor nem hozakodik elő azzal az ostoba, és beképzelt stílusával.*
- Persze... Malow... a megtörhetetlen. *halkan el is neveti magát ezen a gondolaton* - Kellett neked olyan magas lóról beszélned velem. Most futhatsz a tőröd után, amit sosem kapsz vissza tőlem!
*Leemeli lábait a székről, s lassan felállva az ablakhoz lépked. Odakint még mindig tombol a szél. Már napok óta ez van. Szinte ki sem tud mozdulni a szobájából. Pedig tudja, minél tovább marad itt, annál gyorsabban akad nyomára Malow... Malow, aki mostanra már nagyon pipa lehet, amiért megrövidítette őt egy szép kis tőrrel.*
- Ideje valami harapnivaló után nézni... Hátha akad valami ehető ebben a porfészekben. *halkan sétál el az ajtóig, és szinte nesztelen léptekkel indul meg a folyosón, hogy lemehessen az ivóba valami ételért.*
~Csak tudnám, hogy minek kell ennyire védeni egy ilyen ócska helyet? Jobban járna mindenki, ha koncként odavetnénk Dagorladnak. Akkor ők is ráébrednének, hogy egy nagy rakás szart igyekeznek bekebelezni.~
*Ezen a gondolatán végül hangosan fel is nevet, hiszen igen érdekesen cseng elméjében így ez a mondat. Aztán lesétál a lépcsőkön, le egészen a pultig, ahol végül ledobja magát az egyik magas székre.*
- Kérek egy mézsört, és valami ehetőt. Aztán egy lóra is szükségem lesz...
*Tovább nem is fársztja magát a magyarázkodással, hiszen mi köze is volna ennek a kövér fogadósnak ahhoz, hogy ő mit szándékozik csinálni odakint? Így aztán felnyalábolja az elé tett korsót, és kis kortyokban megízleli a mézsört. A fogadós közben elhúzza a csíkot, hogy szervírozhassa az ételt neki. Loanera meg csak nyugodtan kortyolgatja ízletes italát, mit sem törődve a fogadóban ülőkkel.*

*Érdekes volt az álma. Még mindig hullámzott előtte a tenger. Már majdnem hányingere lett. De aztán kikötöttek Evolyranban, és innentől már édesebb volt az álom. Felpattannak pillái. Egy szobában fekszik, a plafont látja. Majd balranéz. Elmosolyodik.*
~Talyon.Olyan édesen alszik.~
*Nem bírja ki. Muszáj őt bámulnia. Most hirtelen zenélni volt vágya. De kár, hogy Álomfalván kellett hagynia a lantját. A nagy sietésben nem volt alkalma hazarohannia érte. De akkor nem is az volt a fontos, hanem, hogy éljenek. Most újra a plafont nézte és elmerengett a múlton.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A nagy csata. Álomfalváért. Az életét is odaadta volna ezért a Birodalomért. Emlékszik, a számszer íja volt nála. Talyon messze, távol harcolt. Eleinte észre sem vette a nőt. Amikor meg észrevette... azonnal egy biztonságos helyre vitte. Fatima vitatkozott vele. A férfi otthagyta, ment harcolni. Persze Fatima egy fa tetején lövöldözött tovább, védte szerelmét. //Álomfalván eddig jutottunk el a játékban.//*
~Istenem! Régen volt, de úgy él bennem az emlék, mintha tegnap történt volna.~
*Folytatódik az emlékek áradata. Nem volt remény. Álomfalvának a jövője csakis a pusztulás lehetett. Vajon mért engedhették meg ezt az istenek? A fekete lovagok száma gyarapodott. Habár sok hős volt Álomfalván, és kardjuk, nyilaik piroslottak az ellenség vérétől... De a hősök elhulltak... vége... testükön tapostak a dagorladiak, megszentségtelenítve a halottakat. Nekik semmi sem szent.
Fatima még hallotta a fülében: Fatima, Fatima, menekülj!!! De a nő nem távozott: Nélküled soha!!! Meghalok inkább! De ezt Talyon nem hagyhatta. Terjengett a hír arról, hogy a kikötőben egy hajó elindul Evolyranba. Csak egy hajó... annyian menekülhetnek meg, amennyien ráférnek... A többi... mind meghal...a többi... mind meghalt.
Talyon megfogta Fatimát, a karjaiban vitte, sőt rohant a hajóhoz. Sokan így döntöttek, visszavonulást fújtak az álomfalviak. Fel is jutottak a hajóra, de annyian voltak, hogy nem fértek el. Vitatkozások, sőt verekedések is voltak. Véletlenül, a kisebb helyharc következtében beleestek a vízbe. A hajóskapitány levágta nekik a kötélről a kicsi csónakot... ez maradt nekik. A hajó a szemük láttára tűnt el. Ezzel a csónakkal evickéltek el az első biztonságos kikötőig. Ott már tudtak szerezni egy bárkát, azzal érkeztek meg...

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fatima felébred gondolataiból... Megint szerelmére tekintett... végig őt nézte...*

* A férfi a hosszú hajóutak során, alig alig hunyta le pilláit, jószerivel csak annyit aludt amennyi szükséges volt, csak annyit hogy el ne ájuljon. De megvolt rá az oka. Nyomós ok volt, ezért is leehetett ma úgy hogy kedvese megelőzte az ébredésben. Sosem felejti azt a napot amikor megpillantotta a hajót...az egyetlen kiutat jelentette számukra. Fel is jutottak rá, de egy idő után a tengerbe estek. Fatimát erősen tartotta karjaiban, védve az állatoktól és a lökődésektől, így magával vonta a hullámzó tengerbe. Rémes volt...így a hajóutak többi részében féltve őrizte szerelme épségét, így kimerülve érkezett meg Chattal falujában.
Ám megérzi ha hosszasan nézik, figyelik így lassan lassan megrebegett a szempillája s lassan kinyitódott szemhéja. A látványtól szinte elgyöngült, ahogy megpillantotta a tünde szépséges arcát. Megsimította bársonyos arcát.*
- Sikerült kipihenni magad kedvesem?-*kérdi fürkésző tekintettel, nem vél megviseltséget felfedezni a nő arcán.*
- Mióta nézel tündöklő szemeiddel?-*bókolt neki szokásához híven.*

*Talyon pillái felnyíltak. Rögtön a nőre meredtek. A férfi elmosolyodott. Fatima behunyta a szemét, amikor Talyon megsimította az arcát. Fatima is elmosolyodott.*
-Igen..- *Mondta csendes, lágy hangon.*
-És... te végre ki tudtad magad pihenni? Tudom, hogy nem sokat aludtál az utazás alatt. És ez az én hibám is.-
*Ezzel a mondattal a hátára feküdt és elkomolyodott.. Majd oldalra hajtotta a fejét és el is mosolyodott.*
-Hogy mióta? Hmm... nem is tudom... talán csak 10 perce.-
*Újra felkönyököl és úgy mondja.*
-Szeretem nézni, ahogy alszol.-

* Ahogy a lány hanyatt dölt és egy pillanatra elkomoslyodott majd elmosolyodott, a férfi a könyökére támaszkodott s végignézett kedvesén. Gyönyörű teremtés volt, szemében a legszebb nő kit valaha látott.*
- Nem a te hibád...ha jobban tartom magunkat nem esünk ki a hajóról....Azt meg sosem bocsájtottammeg volna magamnak hogy míg az álmok mezején járok veled történik valami a szabad ég alatt.* kezét végigsimította a lány karján, s lustán elmosolyodott.*
- Igen, sikerült kellően kipihennem magam. Végre nem hullámzott alattam a talaj és téged is biztonságban tudtalak.-*lágyan megcsókolta s ravaszan nézte a nőt.*
- Nem hiszem hogy oly gyönyörű lennék mint te. Tegnap éjjel megvártam míg álomba merülsz s én is néztem angyali arcodat!-*feleli a szemeibe tekintbe, mélyen, szerelemtől fűtve.*
- Szerintem ha minden jól alakul ma el is indulhatunk Evolyranba! Nincs miért itt téblábolnunk a faluban...mit gondolsz?

*A"nem a te hibád"ra elmosolyodott.*
-Miii??? Hmm... akkor azért aludtam el nehezen.-
*Mondta mosolyogva. Majd felült.*
-Jó ötlet. Ahogy megérkezünk az lesz az első dolgom, hogy veszek egy lantot. Na meg íjat és nyilakat, mert... a harcban ott maradtak...-
*Most elkomolyodott. Nem is a férfira nézett, hanem a plédre, ami köztük volt.*
-Ha nem lettem volna ott... akkor még ott maradtál volna harcolni, igaz?-
*Csak a mondat végén nézett szerelme szemébe halálkomolyan.*

- Lehet....-*kuncogott a férfi, de jó volt nézni kedvese nyugodt arcát, végre a gondok áradata nem ültek ki hófehér arcára.*
- Ezzel én is így vagyok...viszket már a kezem hogy megérintsek egyet. Sosem éltem íj nélkül hosszú ideig. S ki tudja mikor kell használni.-*eme gondolatra kissé elkomorodott, ez már rosszat jelentett számára. Ahogy kedvese szomorú arcát látta, érezte hogy dúl-fúl valami a lelkében. Kérdése váratlanul éri. Egy pillanatig csak meredten nézi majd hanyatt vágódik és tarkója alá csapja kezeit. A plafont nézi.*
- Valószínüleg...meghaltam volna a hazámért.-*feleli nyugodt, tiszta hangon.*
- De megjelenésed felborított mindent. Féltettelek....nem tudtam úgy harcolni hogy a közelemben vagy...-*bár ez eddig sem volt titok a nő számára.*
- Miért jöttél oda?

» 05. Hullócsillag Fogadó
» Varázsbot fogadó
» 06 - Sárkány fogadó