Leroan dombság ~ Mágus határ

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Hétf. Aug. 31 2009, 08:31

*Erős vágtában haladt lova a dombságon. Már egy ideje csak ezt tette, dombra föl, és dombról le... Nem messze tőle, s hasonlóan vad iramban két személy vágtázott: Mylene, és Zothar. De nem is ez volt az érdekesség a dologban. Sokkal inkább az, mit műveltek. Egy egész ménes száguldott előttük, hol erre, hol arra kanyarogva. Formenya igyekezett Zothar felé terelni a lovakat. Kezében ott volt varázsbotja is. Száját halk igék hagyták el, s forgószélként kezdett örvényleni közelében minden ide sodródott levél, és elszáradt fűszálak. Míg végül Formenya újra tisztán láthatóvá vált, amint meglódult a zöldes forgatag. A vadlovakat érték be, majd előztek le, s előttük magas falként terpeszkedve hoztak létre növényfalat, mely talán három ló magas is megvolt. A lovak nyerítve, és zavarodottan forogtak körbe magukon, kiutat keresve. A fű fal viszont csak egyetlen irányban hagyott kiutat. Az pedig Zothar, és Mylene felé vezetett. Meg is iramodott a ménes feléjük. Afelé a két lovas felé, kiknek kezeikben ott pihent egy-egy lasszó. Hát ezért volt a nagy hajsza... Hogy befoghassanak pár lovat, már ha képesek rá, s azt ajándékként elvigyék myrteföldre.*
- A tiétek! És ha lehet, akkor azt a két fehéret kérném elkapni!
*Formenya vigyorogva mondta ezeket, hiszen az említett két fehér ló éppen a ménes kellős közepén volt. De akkor is azok voltak a legpompásabb kancák mind közül.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Hétf. Aug. 31 2009, 08:45

*A ménes igen gyors volt. De Mylene és Arduinna tudták tartani a tempót. Már hogyne tudták volna? Hisz már annyi dolgot és kalandot átéltek együtt, hogy úgy egymáshoz edzőtek, mintha testvérek lennének. Vagy legalábbis jó barátnők. Így hát Arduinna szívesen vágtatott a ménes után, ha Myl úgy akarta. És hát most így akarta. De mnind Formenya és mind Zothar is tudta tartani az iramot. Bár a férfi kissé lemaradt a két nőtől. Myl ezen jót kuncogott magában, majd tovább igyekezett a ménes után, amit időközben Formenya stílusosan feléje és Zothar felé vezetett. Ekkor már ott volt Mylene kezében a lasszó. És készen állt arra, hogy elkapjon pár lovat. Már ki is szemelt egy-két szebb barnát, mikor meghallotta a mágusnő kérését. Kissé elbizonytalanodott. A két fehér ló odabent votl a sűrűjében. És hát nem mondható, hogy nagyon ki akartak volna onnan kerülni. A másik pedig az, hogy Myl-nek nincs nagy gyakorlata ebben. Tehát érdekes lesz a menet. De azért visszaszólt még Formenyának.*
-A két fehér meglesz! Csak idő kérdése!
*Azzal Zotharra pillantott és kacsintott egyet, majd megindult, hogy elkapja az egyik fehéret. Úgy vélte, a férfi majd megy a másikért. Mikor már ott vágtatott a ménes mellett, lasszóját a magasba emelte és elkezdte forgatni a feje fölött. Várta, mikor jkön el a legalkalmasabb pillanat. És hát nem is kellett sokat várnia. Csak zavarta az a sok, hangos patadobogás. Ezért mikor a fehér felé vetette a lasszót, véletlenül megrántotta maga felé, s a lasszó valahol pár méterrel a fehérek előtt landolt. Szitkozódott is magában, de közben gyorsan megmentette a lasszót. Bár majdnem kitépték a kezéből a lovak. De sikerült kihúznia, s másodszorrra már nem is hibázott. Viszont most az volt a kérédés, hogyan hozza ki onnan? Kissé tanácstalanul nézelőött, aztán eszébe jutott valami. ELmosolyodott, majd egyikkezével eleresztette a lasszót, s oly mozdulatot tett vele, mintha eltolna a lovakat a fehér útjából. És valóban ez történt., Egy kis utacska, ösvény nyílt Myl felé. Nem is habozott, azonnalkivezette onnan a lovat. Így már az egyik fehér ló megvolt. Közben kinézett egy szép barnát, ami után már utána is vetette magát.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Hétf. Aug. 31 2009, 08:55

*Kissé lemaradt a két nőtől. De nem zavarta. Bár látta, hogy jót mulatnak rajta, mégsem szólt egy szót sem. Hisz örülhet, hogy magukkal hozták őt. Különben most nem tarthatna a myrték földje felé. Éspedig a myrték nagyon érdekelték. Éppen ezért már alig várta, hogy elérjenek a földjükre. Bár már így is ismert egyet. Mylene személyében. És hát tény, hogy a mágus igen szemrevalónak találta a hölgyeményt. Így még nagyobb reményekkel vágtatott a myrték földje felé. ~Talán találok magamnak olyasvalakit, aki egy egész életen át hajlandó mellettem maradni.~ Mondta sóhajtva, majd a ménes felé tekintett, ami épp Myl és felé tartott. Kissé megrémült, de összeszedte a bátorságát, s már szemügyre is vete, mely lovat lenne a legideálisabb befogni. Viszont Fomenya mindenképp a két fehéret szerette volna. Zothar kissé zúgolódott is emiatt, de látván, hogy Mylene már próbálkozik, ő sem maradt ott egy helyben. Lasszójával a kezében a ménes másik oldalára vágtatott, s igyekezett a másik fehér lóhoz férkőzni. De ez nem volt olyan egyszerű, mint gondolta.*
-Ez nem nagyon fog menni! De azért még megpróbálok valamit!
*Kiáltotta a másik kettőnek, akik addigra már réges régen végeztek dolgukkal. A mágus kissé szidta is magát, hoyg miért ilyen szerencsétlen, mikor valamilyen okból közelebb ekrült hozzá a fehér ló. Ekkor kapva kapott az alklmonm, s meglasszózta. Ez sikerült is, ámde a fehér ló befelé húzott, így majdnem elhúzva Zothart és a lovát. A férfi rendesen megijedt. De aztán húzott egyet a lasszón, minek következtében sikerült kikeverednie a forgatagból a fehér lóval együtt. Azán már pillanatok alatt ott is volt a két nőnél. Lélegzete felgyorsult, s igen hangosan vette a levegőt. Kifáradt. Nem suzokott ő ilyen munkákat csinálni. Látta, hogy a két lány összenéz sé csak kuncognak rajta.*
-Nem olyan vicces ám, drágáim! Majdnem agyontapostak azok az állatok. Ha nem figyelek oda eléggé, már nem lennék itt köztetek...
*Ekkor ő is felnevetett, majd megfkezte a lovat, ami épp két lábra ágaskodott, hogy lekeverjen egyet Formenyának.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Hétf. Aug. 31 2009, 09:36

*Egy villámgyors szó hagyta el a nő száját, s botjából erős léglökés tört az ágaskodó állat felé. Így az megtántorodott, s kissé odébb értek földet patái.*
- Na... Így már jó lesz. *mondta a ló távolságát nézve* - De semmi bajod nem lett Zothar...
*Aztán kicsit elgondolkodott, majd a köteleket lecserélték kötőfékre az új lovakon.*
- Indulhatunk myrteföldre?
*Kérdőn nézett a lányra.*
- Mylene... Innen csak utánad.... *S mosolyogva intett neki, hogy induljon előre.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Hétf. Aug. 31 2009, 09:46

*Kissé megijedt, mikor meglátta, hoyg Zothar majdnem bebukott a lovak közé. De aztán sikeresen "megmenekült", s még a fehér ló is nála volt. Myl elégedetten nézett végig a barna lovon, amit a Hythamorys-családnak szánt. Közben Formenya majdnem lótámadás áldozata lett,e Zothar és Formenya mágiájával siekresen elkerülték a bajt. Myl mosolyogva ment oda a férfihoz és rákacsintott.*
-Nem is olyannehéz ez, nem igaz?
*Azzal Formenya mellé léptetett Arduinnával, s Mmosolyogva súgott a fülébe.*
-Honnan szalajtottad ezt a fickót? Nekem nagyon úgy tűnik, hogy bukik rád.
*Azzal kacagva sarkazta meg Arduinnát. Már elöl is voltak, s Myly onnan kiabált vissza a másik kettőnek.*
-No mi lesz, nem jöttök? Tán féltek a myrtéktől?
*Tudta, hoyg nem így van. De hát szerette heccelni az embereket...meg ami azt illeti, a mágusokat is És mindenkit. Nevetve vágtatott Arduinna hátán, miközben minden másodperccel egyre közelebb került otthonához és kedves kis családjához. Még nem si sejtette, mily meglepetések fogják érni odahaza.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Hétf. Aug. 31 2009, 09:54

*A lovat sikeresen eltérítette maga elől a mágusnő. zothar ezen elmosolyodott. Mindig is tisztelte Formenyát, amiér tily nagy hatalma van. Hisz oly dolgokat is meg tudott idézni, amiktől Zothar szemei kigúvadtak. Persze ez mostanában már nem így van. A férfi megtanulta leplezni a lepődöttségét. Legtöbbször egy olyan mosollyal, mint most. Közben Myl mellé léptetett, s kissé csábosan haladt el mellette. A férfi alig bírta megállni, hogy ne nézzen a myrte lány domborodó idpomaira, de végül csak sikerült neki nagy nehezen. persze ez csak félsiker volt, mert épp Formenyát stírölte. Viszont mire észbe kapott, a két lány már sustorgott és kuncogott. Valószínűleg rajta. Megrázta a fejét, majd az előrevágtató myrte felé nézett.*
-Már megyünk is! Nem kell bevárni! Igaz Formenya?
*Nézett abba az irányba, amerre a nő volt az előbb. De most senki sem állt már ott. Mindkét nő ott vágtatott elöl, Zothar meg még itt álldogált lovával. ~No, ezt nem hagyhatom annyiban!~ Azzal megsarkazta lovát, s szélsebesen vágtatott a két nő után. Remélte, utolérheti őket, bár biztos volt abban is, hogy ha utoléri őket, ha nem, a két nő ki fogja nevetni. De ez nem nagyon foglalkoztatta. Inkább azon törte a fejté, mivel is tudna visszavágni nekik. És már meg is fogalmazódott valami a fejében. Valami...valami igen érdekes dolog. Így hát boldogan vágtatott utánuk, egyre közelebb kerülve a myrték földjéhez.

//Fagy sajna //

*A lovas megáll egy dombtetőn. Végignéz az érintetlen szabad földön. Távolban vágtató ménes alakját látja, messziről is idehangzik patáik tompa robaja. Felettük felzavart madarak rajai lepik el az eget. Egy pillanat szusszanás csupán, ahogy megállítja lovát, majd hirtelen mozdulattal indulnak is tovább. Dreamien az, Odin, fekete deres csődöre hátán. Egyre gyakorlottabb a lovaglásba és a ló is egyre inkább szoros kapcsolatba kerül lovasával. Tifar határozottnak tűnik, de valójában most fogalma sincs, merre menjen. A természet furcsa játéka megtréfálja érzékeit, úgy érzi, körbe-körbe jár. Határozottan indul el egy irányba, remélve, hogy végre célja felé tart.*

*Szemeibe tűz a napfény. Érzi Odin izmainak ruganyos mozgását. Ügetésre váltott. Botja nyeregkápájába akasztva mellette fekszik.*
~ Nem tudhatom, mit tud az idegen. Hihetetlen, hogy bármikor is érem majdnem utol, addig nem jutok, hogy láthassam. Most is e dombságra hozott a szívem, de kedvesemnek nyomát sem láttam. *
*Gondolataiba merülve halad. Minäril Calath kapuját elhagyva a dombság felé vette az irányt. Egészen közelinek tűnt az üldözött, most megint távolinak érzi. Odin oldalát megszorítva újra vágtába kezd.*

*Hosszan vágtat, a dombok, facsoportok, ménesek meg-megkavarják tájékozódását. Kering csak, tudja. Próbálja a naphoz tájolni magát, de még az irányok is mintha változnának. Magában mérgelődik. Elege van már a dombság változatos, mégis ugyanolyan egyformaságából. Szeretné ismét közelebb érezni feleségét, de csak egyre távolibbnak tűnik. Megáll, megpihen kicsit. Odin a rövid szünetet legelgetéssel tölti. A vándor hamar felszáll hátára, majd elindul ismét, remélve, hogy végre kikeveredik a dombságról és haladhat tovább.*

*Nagy rántással allítja meg Odint.*
~ Egy pillanatra...mintha....~
*Szinte lerepül a csődör hátáról. Nagyon izgatott, nem is tudná, nem is akarja leplezni. Csak a ló tanúja. Közelebb merészkedik ahhoz, amit meglátott. Letérdel, remegő kézzel nyúl a fűbe. Felemeli azt, a kis valamit, egészen közel tartja szemeihez, úgy gyönyörködik benne. Megszagolja, szeméből már patakzanak a könnyek, vállát rázza a zokogás. Nem a fájdalom könnyei ezek. Kedvese ruhájának egy darabját tartja kezében. Még érzi rajta az illatát. Megismeri. Tudja, a nyomot most ő hagyta. Valahogy kijátszhatta az idegen figyelmét, így lehetett. Ingujjába törli arcát, Odinra néz.*
- Él! Biztosan él és itt járt!
*Örömében átöleli a ló nyakát. Aztán hirtelen mozdulattal felpattan nyergébe és vad vágtatásra sarkallja. Egyetlen gondolat visszhangzik fejében, miközben bal kezében a ruhadarabot szorongatja.*
~ Él, hát él...bizonyosan él....itt járt és én a nyomában vagyok....követem bárhová...a világ végére is!!!

*Etele gondolataiba mélyedve halad. Kellemes tempóban halad. Gyalogszerrel nem éppen rövid útról van szó, a térkapukat pedig semmiképpen nem akarja használni, fél attól, hogy esetleg egy őrjárat táborozik épp mellettük valahol.
Nincs még olyan formában, hogy tucatnyi katonával is elbánjon, főleg, ha épp a mágusok egy csapatával van dolga.
Arya kérdésére felkapja a fejét.*
~ Valóban, a bot! Azt hiszem, neki jobb az olyan bot, amit szakember készít s bűvöl is meg, s nem egy útszéli fáról letört fajta. Azt pedig nem máshol, mint a mágusok földjén érdemes beszerezni.~
- A mágusok földjén fogjuk beszerezni, olyantól, aki ezzel foglalkozik.
*Csendben halad tovább. Az éjszakán gondolkodik, mely felettébb kellemes volt. Az elmúlt napokon, még érzi magán a lány illatát is.
De emlékszik a vitákra is, s arra, hogy kétes, bízhat-e Aryában.
Mégis a személytelenség, a távolságtartás zavarja. Maga sem érti, miért, hiszen nem akarja közel engedni a lányt magához.*
- Én tegezlek, s nem vagyok olyan úr, hogy te nem tehetnéd meg. Könnyebben tudunk egymással beszélni így.
*Átérve az erdősávon a nap már magasabban áll. A mágus végre ráébred, hogy éhes.
A táj széles dombságra vált, s a területen csak kisebb facsoportok vannak. Tudja ő, hogy a Leroan dombság szélén állnak, amely a myrték és a mágusok földjei között terül el. Járt erre párszor, anno Ninquëvel is, még Tifarral a nyomában.
Mennyire más volt még akkor minden!
Közelebb lép egy facsoporthoz, melyen nagy és lédús, halvány narancsszínű gyümölcsök sorakoznak. Tudja róluk, hogy ízletesek és táplálóak.
Leszakít egyet és odadobja Aryának.*
- Kóstold meg! Finom és tápláló. Muszáj enni valamit.
*Szakít magának is és jóízűen beleharap, miközben tekintete a tájat pásztázza.*

*Etele azt ajánlja, mármint kijelenti, hogy a mágusok földjén szerzik be a botot. Arya mosolyogva biccent egyet. Már csak azért is örül a dolognak, mert legalább nem kell senkit sem megölni a botért. Ugyanis az egyszer már kiderült, hogy Etele a botját egy másik mágustól szerezte, és őt ismerve biztos nem kímélte meg az illetőnek az életét. És Arya ezt kihagyná. Kisebb szünet után Etele szólalt meg. Arya el is csodálkozott a kijelentésen.*
-Rendben.-
*Csak ennyit tudott kinyögni meglepettségében.*
~Vajon ő is azt érzi, amit én? Kínos ezek után, ha magázom? Mert ezelőtt nem szólt emiatt. Tehát neki úgy volt jó, ha magázom. Most viszont ez megváltozott. Talán visszakaptam volna a bizalmát? Talán nem az egészet, de egy egészen kicsikét biztosan. ~
*Kissé óvatosan, kutatva néz a férfira, hátha megtalálja rajta a válaszokat, de nem igazán volt sikeres a kutatása. Megállnak. Etele egy gyümölcsfához lép, szakít egy gyümölcsöt, majd Aryának dobja. Na, ez már válasz volt. A közvetlenebb kapcsolat jele. A lány elkapja.*
-Finom? meglátjuk....-
*Mondja maga elé morogva eltűnődve. Beleharap. Mintha valami savanykás ízt kezdene érezni. Erről jut eszébe... Már elég sokat mentek, meleg van, de ő még mindig fázik. Sőt... egyre jobban. Leül egy fa tövében, kissé ideges. Remegő kézzel megeszi a gyümölcsöt. Nem mer Etelére nézni. Most ár nagyon hiányzik neki a fű. Tényleg nagyon rég szívott már. Néha rá-rápillantott a mágusra, de nem merte megszólítani. Félt a kéréstől, az elutasítástól és attól, hogy gyengének mutatkozik ezáltal. Illetve az a borzasztó az egészben, hogy ki van szolgáltatva Etelének. Csak akkor kap, ha kér... ha összevesznének, ez nem volna valami nagy előny. Végül nem bírja.*
-E... Etele... ... ...kaphatnék... egy mosolyfüvet? Rég használtam és... már...-
*Kérőn és félve néz a férfira. Izzadni kezd, közben remeg. Fájni kezd a feje. Oda is kap, mert hirtelen nagyon lüktetni kezdett a halántéka. Suttogva folytatta.*
-nem tudok továbbmenni...

*Élvezettel majszolja a gyümölcsöt. Egymás után megeszik ötöt és akkor úgy körülbelül már jól érzi magát. Ez hiányzott neki.
Látja Arya szemében a meglepettséget. Neki így kényelmesebb. Ráadásul a túlzott tisztelet egykori mesterére emlékezteti és az nem jó.
Minden esetre elkapja a lopva rá irányuló tekintetet. Magában jót mosolyog, de kívülről arcizma sem rándul.
Figyeli Aryát, ahogy eszik. A lány keze remeg, bőre lúdbőrözik.
Még nem kér füvet, bár nagyon ki lehet már.
Ami késik nem múlik, hamarosan Arya mégis megemlíti a dolgot.
Megáll a lány előtt és lenéz rá, majd Nem sokkal később pedig már leül Arya mellé a tarisznyájából előhalászva nyújt egy ki s adat mosolyfüvet.
- Ha nem elég egy, szólj. Bírnod kellene.
*Letelepszik a lány mellé, s amíg az szív, addig ő maga sem a csendet élvezi.
Távolról egyre növekvő zajjal közeledik feléjük valami
Olybá tűnik, mintha a föld morajlana alattuk, pedig nem..
A szemközti domb tetején megpillantja a zaj forrását Vadlovak! A vezető ló büszkén néz körbe, majd megiramodik lefelé a dombról.*

*A férfi odalép hozzá, majd mellé ül. Elő is vesz egy adag mosolyfüvet. Arya alig várja ki, hogy átadja a férfi, de nem tépi ki a kezéből. De amint megszerzi már szívja is. Nagyokat szív belőle, mint a fuldokló a friss levegőből.*
-Majd kiderül, hogy kell-e még egy... azért... elég jól bírom... hö...-
*Kínos mosoly majd folytatja a mosolyfű szívását. Ő is megérzi a föld morajlását. Arya a domb felé tekint. Ragyogni kezdett az arca a boldogságtól. Meglepettségében fel is állt. Mellékes, hogy a lovak feléjük száguldoznak, Arya csak nézte-nézte őket. Kissé kábultan a fűtől és a látványtól is monotonon kijelenti, mit szeretne.*
-Nekem kell egy!-
*Nézi, ahogy elviharzik előtte a csorda. A lovakat bámulva szólal meg.*
-Etele, hogyan szerezhetnék egyet?-
*Mikor otthonról megszökött, lehet, hogy gyorsabb lett volna, ha lóval szökik, de az mély nyomokat hagy a talajban, és sokkal gyorsabban megtalálták volna. Így nincs most lova. És minden sokkal kényelmesebb lenne, ha be tudnának törni egyet. Vagy kettőt, mivel ketten vannak. Arya otthon a saját lovát saját maga törte be. Egész nap egyedül volt a vad lóval. Ki tudja, talán Etelének nincs kedve egy egész napot várni. Illetve nincs olyan hely a közelben, ahol egy zárt helyen lehetne egyedül lenni a lóval. *

*Arya némileg uralkodik magán, de utána mohón szívja el a füvet.
Nem veszi le szemét a lány arcáról, első sorban azért figyeli, hogy lássa, jobban van-e már, másodsorban azért, mert bár magának sem vallja be, Arya igencsak szemrevaló teremtés, amikor nem állja útját.
Etele így nem szalasztja el a mosolyt a lány arcán. A ménes előttük vágtat el és a darthar összevonja szemöldökét, mikor a lány kijelenti, hogy akar egyet.
Hát bizony ő itt nem fog befogni.
Nem az a fajta, azonkívül a táj lakatlan, sem karám, sem más terület nincs, ahol lehetőség lenne rá, hogy befogjanak, és betörjenek lovakat.
Az állatok neki is tetszenek és nyilvánvaló, hogy szükségük van lóra.
Ő azonban inkább vesz egy kupectől, mintsem gyalog törje magát a szabad lovak után.*
- Nincs karám, vagy zárt terület a közelben, ahol betörhetnénk őket, de azért szerzünk majd lovakat.
*A mágus néz a tovarobogó ménes után, majd a lányra pillant. Tekintete végigsiklik rajta.*
- Ha jobban vagy, akár indulhatunk is.

*Kissé csalódottan néz a lovak után, tudja, hogy a férfinak igaza van. Eszébe jut korábbi lova Dagorladban.*
~Biztosan őt is kivégezték azóta. Az a szemét...~
*Az apjára gondolt... majd Etelére nézett és mosolyogva mondta.*
-Rendben, menjünk.
*Elindulnak. Arya elgondolkodik. Vajon talál olyan fenséges lovat, mint amilyen a sajátja volt? Soha... Etelére tekint.*
-Kár értük... Igazán gyönyörűek voltak.-
*Tovább sétálnak. Meleg van. Arya orrát megcsapja valami furcsa bűz. A tarisznyájából jön. Felnyitja. Hupsz, még nagyobb büdös árad onnan. Arya kiemeli a bűnöst. Kissé megromlott a hal, amit még tegnap tett el, ha később "megéhezne". Messzire eldobja.*
-A francba! Megfeledkeztem róla!-
*Undorodva néz a "főtt" halra.*
-Fúúúj! Menjünk innen!!-
*Gyorsan tovább is ment, hogy ne is lássa azt a halat.*
-Na ha eddig nem volt étvágyam... ne is várjunk arra, hogy még lesz...
*Miközben ment, kotorászott még a cuccai között, hogy minden rendben van-e. Azután a keze ügyébe került valami. A gyűrű a láncon lógva. Kivette, megnézte. Meg is állt, hisz meglepte, mennyire elfeledkezett róla. Komolyan nézett, el is gondolkodott. Inkább elmerengett. De nem akarta, hogy nagyon észre vegye Etele, így gyorsan megint visszadugta a tarisznya mélyére. Nem nézett a férfia, úgy szólalt meg.*
-Mennyit kell még mennünk?

*Tovább haladnak, át a dombságon. Etele nyitva tartja a szemét, hogy véletlenül se fussanak esetleges őrjáratba. Bár egy fejvadász is bizonyára ugyanolyan rossz jel lenne, aki esetleg a fejére kitűzött vérdíjra pályázik.
Mert már eszébe jutott az is, hogy lehet az is rajta.
Arya a lovakról szól pár szót.
Igaza van, ezek még a kőszívű dartharnak is tetszettek.*
- Igen, szépek…és szabadok!
*Nem sokkal később a lány a tarisznyájában kotorászik és két ujjal kiemeli belőle a sült halat, ami kissé megromlott és rettentően büdös.
Barlon csak kajánul vigyorog erre. Bizony ő is érezte már a szagot, de fogalma sem volt róla, hogy honnan jön.
Éppen jöhetett Arya felől is, de a gondolatot elvetette.
Haladnak tovább, s Arya még mindig a tarisznyáját nézegeti, illetve annak tartalmát. A darthar is fél szemmel néha odapislant.
Nem is hiába, megpillant egy nagy gyűrűt, s nincs kétsége afelől, hogy egy ilyen darab egy férfié lehetett csak.*
~Vajon hogy szerezte?~
*Nincs azonban ideje jobban szemügyre venni, mivel a lány gyorsan el is teszi, s ha felpillant, Etele úgy tesz, mintha nem is látta volna.
Arya kérdésére elgondolkodik.*
- Ha átvágunk ezen a dombságon, akkor már a mágusok területére érünk. Onnantól már óvatosabban fogunk haladni, de azt hiszem, ott majd nézhetünk már pihenőhely után is.
*Gondolkodik még keveset. Az élete ránevelte, hogy ösztönösen észrevegye az értékeket, mármint az anyagi értékeket, s így agya a gyűrű körül jár.*
- Kié a gyűrű?

*Miközben sétálnak tovább, Etele válaszol is a kérdésre. Arya csak figyelmesen hallgatja a választ, nem reagál.*
~Mágusok földje... hallottam már róla, meg is akartam nézni magamnak, de valahogy sosem került rá sor... Örülök, hogy erre járunk.~
*Kisebb csend után egy meglepő kérdést tett fel a mágus. Arya remélte, hogy nem vette észre a férfi a gyűrűt, de hát úgy tűnik, Etele figyelmét semmi sem kerüli el.*
-Hogy azt...? Hááát... Egy férfitól kaptam... Igazából nem is tudom, hogy miért... tervezem visszaadni neki...-
*Az utolsó két mondatot a földet bámulva mondta kissé elszontyolodva, illetve úgy, aki nem érti tényleg, hogy miért kapta a gyűrűt. Hirtelen rápillant a férfira.*
-Remélem semmi terved vele, mert nekem ez kell. Ha el akartam volna adni, már rég megtehettem volna. Megvan már... egy hónapja...-
*Újra a tarisznyájára tekint.*
~Miért adta? Neki is csak egy voltam a sok közül. Amilyen gyorsan ment, biztos így van. De akkor miért...? Ráadásul... nem is személyesen adta át. És biztosan vette. Előtte nem láttam, hogy hordta volna. Blazer... mi volt ezzel a terved? Vagy az okod? Remélem semmi különös. Ezért is... vissza adom neked... ha újra látlak...~
*Valahogy félt egy kicsit a férfival való újra találkozástól, mivel volt kettőjük között egy igazán különös vonzalom. Mintha a férfi megértette volna őt. Mintha Blazer szánta volna meg a lányt. Etelével meg fordítva történt. A mágus úgy viselkedett, mint a többi férfi, csak Arya volt más. Blazernél meg... a férfi volt más... nagyon más... Ezért is fél a találkozástól. Nehogy valami maradandó alakuljon ki a szívében. De arra is kíváncsi, hogy mi lesz a ma éjszakával. Csak simán alszanak? Egyébként is jó lenne aludni. Az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. A következő napot meg már nem nagyon bírná alvás nélkül. *

» Leroan dombság ~ Myrte határ
» 05 - Alerzoni dombság