Leroan dombság ~ Mágus határ

*Ared sietősen kapkodta a lábait, mivel még az éj beállta előtt szeretett volna megpihenni egy viszonylag védett helyen. A myrték városában töltötte az előző éjszakát, és mivel a fogadós már szívesebben látta, ott is szállt meg. A délelőttöt azzal töltötte, hogy a városban talált kis varázsboltban böngészte a kipakolt dolgokat. Hiába, Ared egy istharhoz méltóan javíthatatlan könyvbolond volt. És persze ráakadt egy igazán különleges dologra is, amit nem tudott otthagyni. Egy sárkányt ábrázoló kis holdkő-szobrot talált, melyet olyan gonddal faragtak meg, hogy az bármely ékszerkészítőnek a dícséretére vált volna. A lány kis keresgélés után talált egy ötvöst, aki hajlandó volt még aznap egy aranyláncba építeni, így aztán pompás karlánc éke lett a kis holdkő sárkány. Éppen egy tűzmágusnak való ajándék. Ared nagyon remélte, hogy Zothar örülni fog neki.
A dombságra érve Arednek egy pillanatra eszébe jutott, hogy esetleg találhatna egy lovat, aki hazaviszio őt a cókmókjaival együtt. Ezt a gondolatot azonban hamar el is vetette.*
~Hogyne, majd éppen hozzám jön ide egy vadló, aki amúgy tökéletesen jól elvan a saját ménesében... Na, mindegy, azért képzelődni még lehet.~
*A képzelődésből pedig az lett, hogy Ared nagy figyelmetlenségében majdnem egy vágtató ménes közé keveredett. A szemét meresztette a klány, mert kicsit arrébb fénycsíkokat látott, mintha valaki egy égő fáklyával hadonászott volna. Ahogy közelebb ért ahhoz a helyhez, a fáklya eltűnt. Óvatosan lépkedett a lány, majd végül a szürkületben megpillantott egy pár csizmaorrot. Hangosan felnevetett, majd megszólította a bokornál üldögélő Hypynót.*
-Szervusz, Hyp! Látod, én mindig a csizmádat veszem észre először.-

*A ménes valóban messze száguld Hyp-től, hiszen a tűz és az égő farönk elég ijesztő látvány. Hyp igen jó illúziómágus, de mivel egész nap járt-kelt a faluban, gy eléggé elfáradt. Az illúziója csak látványillúzió, meleget nem adott. De úgy látszik ez is elég volt a ménesnek. Hyp elmosolyodik és ahogy elhelyezkedik a bokor aljában, kinyújtja a lábait, keresztbe rakja, majd el is fekszik a fűben. De a nyugalma nem tart sokáig, mert hangokra lesz figyelmes, majd egy csilingelő nevetés hangzik fel. Majd Ared alakja tűnik fel. Hyp elmosolyodik és egyből felpattan.*
-Egyre többször hoz össze minket a sors, nem gondolod? -*kérdezi titokzatos mosollyal a lánytól. Majd ismét lenéz a csizmájára, ami már elég poros.*ű- Nos, akkor itt az ideje, hogy kicsit megpucoljam, hiszen ha a nők ezt veszik rajtam először észre, nem kelthetek valami kellemes benyomást, nemde? -*kérdezi egy mosollyal a myrte a lánytól.*

*Ared csengő hangon felnevet, majd lehuppan a myrte mellé.*
-Ugyan, arról van szó, hogy van egy eléggé súlyos gyógynövény-mániám, így aztán általában azt figyelem, ami a földön van. És ezzel a hozzáállással igen nehéz mást is észrevenni, mint a járókelők lábát.-
*Már éppen elgondolkodott volna azon, hogy mi lehet az összefüggés a lábbelik és a gazdájuk életmódja között, de visszafogta magát.*
-Egyébként nem is piszkos, szerintem. Az erdő nem éppen sétatér... Amúgy már hazafelé tartok. Ideje lesz, mert régen nem voltam otthon.-
*Álmodozva tekint fel az előtűnő csillagokra, majd Hyp kék szemeit keresi.*
-Azt mondtad, hogy vándormágus mellett nevelkedtél. Ezek szerint azóta is folyton utazol?-

-A csengő nevetésre Hypnek végigfut a hátán a hideg. És nem, nem a rémülettől, hanem inkább a csodálattól vagy a szépségtől. Egy pillanatra Ared arcán felejti a szemét, de mikor rájön, kicsit zavarba jön és köhécselni kezd. Reméli, hogy Ared nem vette észre ezt a kis botlását.*
- Gyógynövénymánia? Hát én annyira nem értek a gyógynövényekhez. De biztos hasznosak - *jelenti ki Hyp és messze elnéz a távolba, gondolkozva, hogy mire is lehet jó egy gyógynövény. Persze azért párat ő is ismer, amivel alap sebeket lehet gyógyítani. A lábakról folytatott csevegésre Hyp elneveti magát, majd mikor másra terelődik a szó, Hypnek egy pillanatra megdobban a szíve.*
- Hazafelé? Az merre is van pontosan? Ha nem vagyok túl indiszkrét? - *kérdezi Hyp és egy titokzatos mosoly jelenik meg ismét az arcán. De kék szeme nem mosolyog. A szemében sajnálat és csalódottság ül ki. Amikor a vándormágusra terelődik a szó, Hyp ismét elmosolyodik.*
-Igen. Tudod, elég régen meghalt már a mágus, és azóta vándorolok. Nem találkoztam magamfajtákkal, de most, hogy ideértem a faluba, rátaláltam, azt hiszem itt maradok. Letelepszem-*jelenti ki Hyp. Észrevétlenül kihúzza magát és elmosolyodik.*

*Ared büszkén kihúzza magát, amikor a férfi rákérdez a házára.*
- Nagyon szép helyen van az Otthon. Ez a neve a házamnak. A tündérek és az emberek földjének határán van egy elhagyott tündér falu, Alcaringé. A falutól nem messze húzódik egy tölgyes, annak a szélén van a házam, egy fán. Flow úrnő engedélyével és tündéreinek a segítségével építettem. Éppen olyan, mint a régi házam volt Álomfalván.-
*A régi Otthon említésére egy kissé elkomolyodik, de hamarost vissza is tér a jókedve, hiszen a növények után a kedvenc témája az Otthon.*
-Már van egy kisebb növénygyűjteményem, nem messze a háztól, amolyan kis háztáji kertecske. És ha minden úgy alakul, ahogyan szeretném, hamarosan egy istálló-féle is lesz majd, hogy az arra járók könnyen és gyorsan juthassanak alkalmas állathoz.-
*A nagy lelkendezésben alig vette észre, hogy Hyp szeme nem a megszokott csillogással mosolyog, de mivel Ared tapintatos lány volt és alapvetően zárkózott, úgy gondolta, hogy nem faggatja az okáról a myrtét.*
-Saját házad lesz a faluban? Jaj, de jó, nagy dolog ám! Nekem is kissé furcsa volt, amikor a hosszú vándorutam végén letelepedtem. Nehéz gyökeret ereszteni.-

*Ahogy Ared az "Otthon"-ról kezd el mesélni, szemében különös fény csillan: boldogság, izgatottság. Hyp elmosolyodik, hiszen a lány olyan lelkesedéssel mesél otthonáról, hogy ezt csak mosollyal ehet végighallgatni. Hyp igen jó emberismerő, így a régi ház említésére meglátja a lány szemében a kis szomorúságot. De amilyen hamar jött, olyan gyorsan el is tűnik az a furcsa fény Ared szemében, így Hyp azon kezd el gondolkozni, hogy nem csak képzelődött-e. A házikó helyzetén Hyp meglepődik. Szeme kikerekedik, őgy néz a lányra.*
-Egy fán? Jesszusom! -*kiállt fel a myrte, majd szája elé kapja a kezét és picit el is pirul.*
- Ne haragudj, de igen furcsa egy ilyen helyzetű ház. Azt hiszem, én maradok a földön- *kacsint a lányra Hyp. A saját házra elgondolkozik.*
- Nos a saját ház az még kérdéses, majd kiderül. Lehet, hogy csak állandó szobát veszek ki magamnak a Fogadóban. És esetleg ha újra vándorlásra adnám a fejem, nem veszik kárba a házikó. És most, hogy már tudom, merrefelé laksz, talán hozzád is beköszönök egyszer!- *kacsint titokzatosan a lányra a myrte. Kék szeme ismét boldogságtól csillog.*

//Fagy!//

* A mágusok földjére igyekszik a myrtéktől (mit is keresett ott?!) , de egyáltalán nem siet. Szép lassan, nyugodtan baktat, élvezve a táj nyújtotta látnivalókat. Ja, a dombok között marha nagy tud lenni kilátás... Pár nyuszit látva, elgondolkodik azon, hogy vadásszon-e, de aztán letesz róla. Ugye, erre még a fáknak is szeme van.
Megunva a zöld lombok és határok adta térbeli korlátoltságot, felmászik egy viszonylag csupasznak látszó domb tetejére. Na, itt már messze kinyúlik a láthatár. Simogat a szellő, süt a nap, madarak csiripelnek... Kell ennél több?
Éhes.*

*Miután hegyibeszédett tartott Noahnak a házirendről, és figyelmeztette, hogy ne próbáljon semmihez hozzányúlni a konyha szféráján kívül, nyugodtan hagyta el az erdőt. Nagy léptei miatt nem is tart az út olyan sokáig, és néha szeretne messzire keveredni lakhelyétől. Noah kicsit sok neki, mintha hirtelen nyakába szakadt volna egy gyerek. Ahogy szeli a vidéket, egy alakra lesz figyelmes, nem közelíti meg gyorsan, hiszen kitudja milyen lény, lehet valami ária is.*
-Üdvözletem Hölgyem. Mit keres e vidéken? *Szól viszonylag kedves hangon a nőhöz, majd végigpillant rajta, mint mindenki máson első találkozásuk alkalmával.*
-Oliver vagyok. Oliver Keat, de szólítson Ré-nek.

* Egyszer csak a nagy szabadságérzet közepette lépteket hall maga mögött. Mire végre veszi a fáradságot, és megfordul, már fel is ért a dombra az idegen. Nem sokáig az, ugyanis bemutatkozik. Jó kezdés, mondhatni. Kérdés, minek a kezdete. Figyelmen kívül hagyva az őt felmérő pillantást, kezet nyújt neki.*
- Hello, az én nevem Seyla Vulfia.
* Ekkor veszi csak észre a másik szemét. Olyan... hihetetlen! Vörös és sárga egyvelege, de mégse tudja az ember, hogy sárgásvörös vagy vörösessárga... *
Na ebből elég, még a végén észreveszi, hogy a szemét viszlatja... másrészt pedig kit érdekel?! De akkor is felelnie kellene a kérdésre, ne potyára járassa a száját.*
- A mágusok földje felé sétálok. Csak úgy lézengek erre-arra. Valahogy szokásommá vált az utóbbi időben... És te?

*Bólintással jelzi, hogy bizony megjegyezte a hölgy nevét, és reméli, hogy tovább már ketten fognak sétálni. Dehogy, nincs semmiféle hátsó szándéka? Miért is lenne, amit meg akar tenni azt meg tenné nyilvánosan. Mindjárt gondolta, hogy a hölgyeménynek sincsen konkrét célja, csak sétálgat. Hihetetlen, hogy a mai nőknek soha semmi dolguk sincs.*
-Nos, én is csak lézengek. Mára már elég volt a munkából, most épp teszem a semmit. *Elmosolyodik ismét, majd közelebb lép a nőhöz. Belepillant a sötétbarna szempárba, majd megjegyzi.*
-Kegyed miért nézi oly elmélyülten a szemeimet, amikor sajátjai is olyan elbűvölőek? *Tessék. Ez van, ha növel találkozik. Muszáj bókolnia, mert erkölcstelennek tartja, hogyha egy hölgynek nem bókol.*
-Ha van kedve, folytathatnánk együtt az utat.

* Kelletlenül bólint. Már neki is épp elege van a munkából. Mindig is utálta ha parancsolgatnak neki. De csak tegyék, ők isszák meg a levét, mert tuti nem úgy csinálja ahogy ők akarják... Na tessék. Megint csak a munka. De amint Oliver közelebb lép, egyszeriben eszébe is jut, hol van. Persze. Dombon. Madarak meg minden... És éhes.*
- Kösszönöm.
* Szája szegletében gúnyos mosoly jelenik meg. Utálja a bókokat. De mégis, valahogy könyen veszi. Ahh, ki érti a nőket...?!*ű
- Csak tudja, nem mindennap találkozik az ember ilyen lehengerlő szempárral. Érdekes... és valahogy vonzza a szememet.
* Erről ennyit. Nem is válaszol, csak magától érthetődően elkezd elindulni abba az irányba, amerre eredetileg ment. Az... merre is van?*

*Arcáról egy cseppet sincs eltűnőben a vigyor. Nagy kihívásnak érzi a nőt, az olyanokat, akik egy bóktól nem esnek össze, és nem lesz az arcuk olyan színű, mint Oliver köpenye. De Oliver nem is szoknyavadász, egyáltalán nem. Csak annak tünik, miért is ne tűnne annak egy magas,izmos,vörös szemű, fekete hajú férfi, aki facér. Igen.*
-Az én szempárom hagyományos. Mivel mindegyik egyedi. *Megvonja vállát, nem való ínyére a különcködés, csak valahogy mégis kitűnik a tömegből.*
-Ha nem szereti a munkát, miért éppen sétál? Elmehetett volna az erdőbe, ledobhatta volna magat a nyakigérő fűben, és mindenki békénhagyhatja. Ezért élek ott, nem keres ott senki. *Mondja vállrántással, azután megindul a nő melett.*
-Ha nem zavarna tegeznélek. Nem hiszem, hogy annyira agg lennél, hogy magáznom kéne. És nem vagyok erkölcsös sem. *Gonosz vigyor jelenik meg ajkain, és tovább folytatja mondókáját.*
-Régóta élsz itt Evolyranban?

* Lépteik közben azért hallgatja Olivert, nagyon is. Lehet, hogy nem úgy tűnik, de figyel ám! Esze ágában sincs megszakítani a beszédben, mondja csak, ha neki jól esik! na persze, az sem mellékes, hogy nem beszédhíbás. Sőt, jó meg meri kockáztatni, hogy jó hallgatni is. Érdekes a felfogása.*
- Namármost... -*kezd neki a válaszoknak*- Azért nem csücsülök a seggemen egy helyben, tuti begolyóznék. Nem nekem találták ki nyugalmat. és téved, mert szeretem a munkát. Nézni.
* A tegezéstre csak rábólint. Ő ugyan alapnak vette, de ha ehhez az engedélye kell, legyen. Az ideköltözés ugyan nem olyan mulatságos téma, ő mégis folyamatosan mosolyog.*
- Nem mondhatnám, hogy Evolyranban élek. Inkább egyszer itt, egyszer ott. Most pl. Chattalban. Álomfalváról érkeztem a hajókkal.

// Fagyunk//

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 10:40

*Mélyen beszívta tüdejébe a már nagyon is jól ismert illatot. Arca felderült, amint felismerte a "hazai" táj jellegzetes illatát. S ahogy egyre jobban közelítettek a myrték földjeinek határához, annál inkább árasztotta el lelkét az a boldogságos érzet, hogy "végre haza értek". Életében sehol másutt nem érezte még ezt. Még sosem érzett semmit valóban otthonának. Leszámítva Gallen Fur-t, Mitryas régi házát, még Álomfalván. De az a csodás "otthon" oly hamar lett az enyészeté, hogy Hiswának épp csak annyi ideje volt, hogy végre először úgy érezze oda tartozik, ahhoz a vidám, és nagyon érdekes házhoz. Ami egyébként belülről nézve felért volna egy kisebb kastéllyal. Ezen újra elmosolyodott. Szemei a távolba révedtek, s közben gyernmekeire gondolt.*
- Olyan sokáig voltunk távol tőlük... Mi van, ha haragudni fognak ránk ezért?
*Hangja tele volt aggodalommal, s ez pillantásán is látszott. Némi habozás után gyengéden megszorította a mellette lovagló férfi kezét, és mélyen a sötét szemekbe nézett.*
- Ugye nem utálnak meg azért, mert itthon hagytuk őket? Azt nem tudnám elviselni.
*Fejét kissé előre hajtotta, s a ló lábai alatt elsuhanó zöld fűszálak hajladozását figyelte. Aztán hirtelen gyerek kacaj ütötte meg füleit. Nem is csak egy, hanem mindjárt kettő. Azonnal fölkapta fejét, és a hang irányába pillantott. Arca rögvest felderült, ahogy kivette végre a távolban ugrabugráló kis alakok kontúrját. Mellettük még pár nagyobb alak, és három hasonlóan kisebb méretekkel büszkélkedhető apróság is ácsorgott, de volt, hogy fürgén futkostak ők is. Persze a nagyobbak az apróbbak elől. Mint valami kerge méhkas. Úgy tűntek ilyen messziről. De a Hiswa arcán elterülő önfeledt mosoly egyértelműen elárulta, hogy éppen azokat látja, akik miatt annyira aggódott már napok óta. Hogy pontosabbak legyünk azóta, hogy maguk mögött hagyták Myrlyat.*
- Mitryas! Ők azok!
*Ez szinte sikkantotta boldogságában, és egy szó nélkül vágtázni kezdett Ébennel.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 11:03

*Már majdnem otthon voltak. Mitryas nagyon örült a dombság láttán. Őrült régen járt már iott. Legalábbis az a majdnem egy hét igencsak soknak tűnt számára. Látta, hogy kedvese szemei is felcsillannak. Mindketten úgy örültek, hogy azt le sem lehet írni. Nagyon boldog volt a mester lelke. Szinte le sem lohadt arcáról a mosoly. Főleg, mikor Hiswa aggódón megkérdezte, hogy a gyerekek nem haragudtak-e meg, hogy ily sokáig távol voltak. A mester közelebb húzódott Szürkeháttal Ébenhez, hogy meg tudja szorítani Hiswa kezét. Majd nagy, fekete szemeivel kdvese zöld szemeibe nézett mélyen.*
-Édesem, biztosan nem haragszanak meg ennyiért. Szerintem megértik, hogy néha nekünk is kell egy kis kikapcsolódás. És ha más nem is, de az ajnádékok és a jelenlétünk majd jobb kedvre deríti őket, hidd el! Örülni fognak nekünk...méghozzá nagyon. Érzem.
*A következő pillanatokban csend borut kettejükre, majd hirtelen gyermekkacagás hallatszott eklőttük nem messze. Mitryas és Hiswa is felkapta a fejét, s arra tekintett. Látott pár nagyobb és pár kisebb alakot, de nem tudta kivenni, pontosan kik lehetnek azok. viszont szíve azt súgta neki, hogy gyermekei is ott vannak. És ez be is bizonyosodott, mert Hiswa már vágtatott is nagy örömében, hogy viszontláthatja gyermekeit. Mitryas sem váratott magára. Megsarkazta Szürkehátat, s máris ott volt kedvese nyomában. Csak úgy hasították a levegőt. A mester oly boldog volt, hogy majd' leesett lováról a gyors vágta közben. Ezen még el is mosolyodott, de még szélesebb mosoly ült ki arcára, mikor Hiswával szinte egyidőben érték el az alakokat. És valóban- Alya és Thalion tényleg ott volt. Mitryas nem foglalkozva senkive és semmivel leugrott lováról, majd felkapta Alya-t, s nevetve boldogan ölelte magához, s puszilgatta agyon. Aztán Hiswára tekintett, aki épp Thalion öellte magához, mintha elrabolták volna őket, s most kapták volna vissza elveszett gyermekeiket. De aztán az ikrek is felocsúdtak, s össze-vissza puszilták a két szülőt, majd cseréltek, így Mitryas-hoz került Thalion, Hiswához pedig Alya. Most is összepuszilgatták egymást, aztán mind a néghyen összeölalkeztek. Boldog percek voltak ezek. Hosszú hosszú percek. Aztán mindenki letett mindenkit, s a mester így szólt vigyorogva.*
-Nagyon hiányoztatok gyerekek! Jaj Alya, jaj Thalion! Annyira de annyira szeretlek titeket! Nagyon nagyon! Már azon aggódtunk, hogy megharagszotok ránk, amiért ily sokáig voltunk távol.
*Mert titkon azért ő is aggódott emiatt. De már elmúlt minden félelme, mert végre itt lehetett szeretett családjával. Szinte otthon...otthona határában. Acáról le sem lehetett volna mosni a boldog mosolyt.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 11:34

*Vidáman ugrálgattak, meg futkostak, bár mondhatni, céltalanul. Éppen az egyik korukbeli kislányt sikerült végre elkapnia, amikor gyanúsan ismerős hangokat hallott. Egy szempillantás alatt pördült meg, és felhőtlen mosoly jelent meg bájos kis arcán. Keze eleresztette a mellette álló kis myrtelány ruháját, és határtalan boldogságtól csillogó szemekkel nézte a közeledő lovasokat.*
- Mami... Papi... *előbb csak suttogta maga elé a szavakat, aztán már hangosan kiáltotta* - Mami! Papi!
*És kis termetét meghazudtoló fürgeséggel rohant el az érkezők irányába. De ekkor már azok meg is állították hatalmas hátasaikat, és a myrte mester, s a szép tünde siettek a mezőn állókhoz. Alya kacagva ugrott apja nyakába, és vidáman csengő nevetéssel kapaszkodott a myrte nyakába, míg az körbe-körbe forgott vele nagy örömében. Aztán puszikat nyomott apja arcára, ahol csak érte Alya.*
- Nagyon hiányoztatok. Hol voltatok ilyen sokáig? Thalion már sírts is tegnap utánatok. *s csak úgy özönlöttek a szavai a férfira, de az utolsó mondata végén már pironkodva hozzá tette:* - Na jó... én is sírtam... Nem is egyszer.
*És még a mutató ujját is felemelte ehhez, s nagy bólogatással támasztotta alá állítását. Aztán tekintete a fivérét ölelgető Hiswára tévedt, és visongva mászott ki apja karjai közül.*
- Mamiii... *és látta anyja boldog arcát, s Alya jó messziről ugrott már a nyakába. Még szerencse, hogy a nő el is tudta kapni a kis hirtelen leányzót.* - Te is hiányoztál ám... És képzeld már a papinak elmondtam, hogy Thalionnal sírtunk is... Mert hiányoztatok... Nagyon, nagyon, nagyon.
*És szorosan anyjához bújt, és őt is alaposan megszeretgette, és össze-vissza puszilgatta.*
- Hoztatok nekünk ajándékot?
*Erre anyja mondott valami olyasmit, hogy "na szép, mindjárt kiderül, hogy az ajándék a fontos és nem ők", de biztosan nem gondolta komolyan, mert közben olyan kedvesen nevetgélt. Közben Alya Thaliont leste, aki boldogan macerálta végre apját.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 11:51

*Össze-vissza futkosott mindenki. Thalion is futott, bár nem tudta, ki vagy mi elől, mert annyian voltak, hogy egyki pillanatban még ő üldözött valakit, a másikban még már őt üldözték. De nagyon élvezte. Viszot hamarosan leszakadt a kis csapattól egyik barátjával. Nevetgélve kergették egymást, majd Thalion mosolyogva így szólt.*
-Mondd csak, nem lenne kedved egy kicsit illuzionálni? Na, tet udsz ilyet?
*Kérdezte, majd egy hatalmas állatot jelenített meg közöttük. Ez az állat egy troll volt. Az egyik könyvben látott még róla rajzot, amit apja polcán talált a szobájában. Természetesen nem engedték meg a szülők, hogy azt a könyvet elvigye onnan, de ha nem tudják, akkor nem is baj. Így legalább hazsnosítani tudta a benne található dolgokat (képeket). Azokkal gyakorolt illuzionálni. A másik myrte fiúcsika csak ámult és bámult. Nagyon tetszett neki az illúzió. De sajnos legnagyobb bánatukra pár másodperrc után szertefoszlott. De nem másért, mint azért, mert Thalion már rég nem arra figyelt. Ugyanis anyja és apja közeledett lavukon. Látta, hogy Alya már fut, szalad, így ő is futni kezdett szülei felé, nehogy lemaradjon a fogadtatásról. Néhány könnycsepp gördült le arcán, miközben futott. Örömében sírt, hogy szüleik végre hazaértek. Boldogan bújt anyjához, midőn az felvette, s magához szorította. Aztán sok-sok puszikát adott neki, majd beszélni kezdett, mint azt már Alya is tette Mitryas kezében.*
-Jaj anyu! Nagyon nagyn hiányoztál..és a papi is! Én...azt hittem, hogy nem is jöttök vissza. Még sírtam is.
*Vallotta ne kissé lehajtva a fejét, s anyjához bújva. Még pár könnycseppett hullatott, aztán egy óriási puszit adott anyjának.*
-Nagyon szeretlek mami! De most hadd menjek a papihoz is...
*Azzal már ugrott is le Hiswa kezei közül, hogy apja felvehesse, s jól megszeretgethessék egymást. Thalion úgy bújt apjához, mint még soha. Fejét a mester mellkasába fúrta, s kis kezecskéivel a nyakát szorongatta. Szegény Mitryas majdnem meg is fulladt. De aztán Thalion enyhített a szorításon és agyonpuszilgatta apját. De ez nem tartott sokáig, mert ismét beszélni kezdett.*
-Tudod apa, Alya sírt is utánatok, többször is. Én mindig megvigasztaltam...és nagyjából sikerült is. Bár...*Itt egy kicsit habozott.* -Én is sírtam, papi! Nagyon hiányoztatok a mamival és már nagyon nem volt jó nélkületek...ugye nem mentek már el sehova ilyen sokáig? Ugye papi?
*Nézett kérdőn apjára, miközben véletlenségből leosztott neki egy pár pofont, ahogy kezeivel hadonászott.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 12:19

*Boldogan ölelte magához fiát.*
- Thalion... Kisfiam... olyan nem fordulhat elő, hogy nem jövünk vissza. Senki, és semmi nem tarthat távol tőletek.
*De miután eléggé megszeretgették egymást, hát hagyta, had rohanjon az apjához. De aggodalomra semmi ok, hiszen egy pillanatig tartott csupán elhagyatottsága, mert lánykája egy szempillantásnyi idő alatt a nyakába repült. Hiswa meg kacagva lépett előrébb, hogy elkapja Alyat.*
- Kicsim... Ti is hiányoztatok nekünk. *aztán már kacagott is, amikor a lányka az ajándékról kérdezősködött* - Na szép, mindjárt kiderül, hogy az ajándék a fontos és nem mi.
*De azért nevetve nyomott egy nagy puszit lánya arcára. Aztán jött egy kis csoportos ölelkezés, aminek a gyerkőcök, és a szülők is ugyanúgy örültek.*
- Hát még szép, hogy hoztunk ajándékot.
*Eme kis közlésre Alya vidáman felsikkantott, és elkezdte jó hangosan kikiabálni, hogy ők bizony kapnak ajándékot. Hiswa pedig csak nevette a gyereket, s közben letette Alyat a földre, és mosolyogva a két felnőtt myrtéhez lépett. Megállt előttük, és kedveskedve borzolta meg az egyik gyerkőc haját.*
- Sziasztok! Jó újra itthon... És jó újra látni titeket. Köszönöm, hogy gondjukat viseltétek ennek a két kis ördögnek, míg mi távol voltunk. Remélem, nem okoztak túl sok idegbajt nektek.
*A myrte férfi felnevetett, majd megszólalt.*
- Ugyan... Semmivel se rosszabbak a mieinknél. És ti is tudjátok, hogy bármikor számíthattok ránk, ha megőrzésről van szó.
*A myrte nő közben leguggolt, és kedvesen megsimogatta Thalion arcát.*
- Nem rossz gyerekek ők, csak elevenek. Épp mint a mi három kis lurkónk. *mondta a nő*
- Még egyszer köszönünk mindent. *kis családjához fordult, és mosolyogva azt mondta:* - Menjünk haza! Már alig várom, hogy végre megkínozhassatok minket.
*És kacagva kapta ölbe Thaliont, s egy cuppanós csókot nyomott arcocskájára.*
- Főleg te nagyfiú. Te már biztosan ravasz kis dolgokat agyaltál ki ellenünk, míg távol voltunk.
*És nevetve adott egy újabb puszit, s azzal Thaliont le is tette a lányuk mellé.*
- Holnap meglátogatunk titeket, ha nem zavarunk. Jó, hogy a barátainknak tudhatunk titeket. *kissé meghajolt, míg elköszön* - Nowiny, Roryno... Az istenek óvják családotokat!
*Megfordult, s kezét Mitryas kezébe zárva sétált el a három gyerek mellett.*
- Helya, Follys *mondta a két kislánynak, majd a fiúra pillantott* - Patryno... Szervusztok gyerekek. Majd holnap játszhattok újra az ikrekkel.
*És boldogan indultak vissza lovaikhoz, hogy a gyerekeket maguk elé ültetve haza indulhassanak végre.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 12:39

*Kéretlen fül, és szemtanúként heverészik az idő olykor vicces kedvű ura az egyik fa ágán.*
- Végre! Kezdődjön, hát a hóka móka!
*Nevetése bezengi az egész dombságot, de ezt halandó meg nem hallhatja. Hiszen isten ő, Nibelon, s az itt lévők, vagyis az éppen most távozók még csak nem is sejthetik, hogy egy istenség figyeli őket.*
- Már kezdtem halálra unni magam... *ezen kicsit begondolkozik, és újra nevet* - Hoppá... Hiszen halhatatlan vagyok...
*És kacagva válik semmivé az idő ura. Persze csupán azért tűnik el, hogy majd a Hythamorys háznál újra felbukkanjon, s kicsit figyelemmel kísérhesse a család életét.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 15:01

*Mosolyogva hallgatta kislányát, majd kisfiát. Mindegyikükön csak nevetett. Hiszen buták voltak, hogy olyat mertek gondolni, hogy talán vissza se jönnek szüleik. Mitryas meg is mondta nekik, hogy ha még egyszer ilyet mernek gondolni, akkor kikapnak. De azért örült, hogy annyira hiányzott Hiswával a gyermekeinek, hogy még sírtak is. Aztán mikor letették őket, Mitryas megvárta, míg Hiswa megköszöni a szülőknek, hogy vigyáztak a gyermekekre. Mitryas is odament ezután hozzájuk, s kezet fogott a férfival, majd köszöntötte a nőt is.*
-Üdv néktek! Tudom, hogy Hiswa már megköszönte nektek a felügyeletet, de én is meg szeretném köszönni. Köszönök mindent és remélem, hogy egyszer nekünk is lesz alkalmunk a ti gyermekeitekre vigyázni! Hiszen ti annyit vigyáztok a gyermekeinkre, hogy lassan a második szüleik lesztek.
*Nevetett fel, majd leguggolt a három kis myrtéhez, s mosolyogva beszélni kezdett hozzájuk.*
-Mit szólnátok, ha holnap átjönnétek hozzánk Alyaval és Thalion-nal játszani? Jó móka lenne, nemde?
*Mondta mosolyogva. Ekkor az egyik kislány, Helya ugrálni kezdett örömében, de hamar észrevette magát, s pironkodva abbahagyta. A mester szélesen vigyorgott rájuk, majd mindegyiknek migsimogatta a fejét, aztán biccentett a két szülőnek.*
-Viszlát Ramnytalys család! Legyetek jók! És akkor holnap hozzátok a gyerkőcöket nyugodtan!
*Kacsintott a mester a szülőkre, majd felkapta Thalion-t és megindult Hiswa és kislánya után, akik már a lovon csücsültek. A myrte is hamar odaért lovához, majd éppen felpakolta volna Thalion-t Szürkehátra, mikor a kisfiú kapálózni kezdett. A myrte nem értette, miért csinálja ezt a fiúcska, azért csodálkozó képet vágva felemelte mutatóujját.*
-Thalion drágám...légy kó gyerek, különben te bent fogsz pakolni a szobádban holnap, mialatt Alya játszik majd a többi gyerekkel. Jól gondold meg tehát, mit csinálsz!
*Azzal farkasszemet nézett fiával. Thalion kicsit durcásan nézett aojára, de aztán adott neki egy puszit. A myrte elmosolyodott, s megcsiklandozta a fiút, majd feltette Szürkehátra. Aztán ő is felpattant a lóra, s Thalion-t szorosan fogva megfogta a kantárt is, majd szépen megindultak Hiswa és Alya után, akik Ébennel már elindultak Mylrlya irányába.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Szomb. Aug. 22 2009, 15:25

*Összeráncolt homlokkal nézelődött, míg anyja és apja a másik családdal beszélgetett. Legszívesebben még játszott volna a gyerekekkel. ~Nem igaz...most vagy megyünk, vagy beszélgetnek még és játszhatunk. Találják ki...~ Persze kicsit sem volt mérges egyik szülőjére sem. Csak nem értette, hogyha egyszer azt mondták, indulás haza, akkor mirét nem mennem már. Mert hát nagyon hiányzott neki Myrlya. Főleg, mikor anyja és apja is ott van a házban. Az már oly rég volt, hogy Thalion alig emlékszik rá. Pedig alig volt egy hete. De hát az az egy hét is soknak tűnt az ikreknek. Közben végre valahára anyja már közeledett felé, s úgy tűnt, indulnak is. Ennek nagyon megörült. Viszont a hallottaknak már annál kevésbé.*
-Én? Anya! Miért van az, hogy engem mindg meggyanúsítotok? Nem is terveltem ki semmit sem. Hiányoztatok...tényleg...
*Azzal karba tett kézzel elfordult anyjától és apjától, majd egy darabig komly képet vágva nézett a messzeségbe. Aztán ahogy egyre csak teltek a percek és senki sem ment oda hozzá, hogy megvigasztalja, halk sírásba kezdett. De ezt sem vette észre senki sem. Vagy mégis? Épp ekkor szaladt elé Helya. Thalion abbahagyta a sírást és elmosolyodott a kislány láttán.*
-Szia Helya...
*Csak ennyit mondott, mert tovább nem tudott megszólalni. Ugyanis a kislány adott neki egy puszit, amjd nevetgélve visszagfutott testvéreihez és szüleihez. Thalion csodálkozva érintette meg a puszi helyét az arcán. Nagy, kerek szemei arról árulkodtak, hogy nagyon nagyon meg volt lepve. De ez nem tartott sokáig, mert ekkor apja fekapta, s Szürkehátra akarta ültetni. De nem vette észre, hogy közben húzza a fiúcska haját. Ezért Thalion kapálózni kezdett, ami nem nagyon tetszett a myrtének, így ráparancsolt a fiúra. Persze egyáltalán nem komolyan. thalion nem is vette magára, csak kicsit próbált rondán nézni apjára, ami nem ment neki. Ezután már fent is volt a lovon, s apjával együtt vágtattak anyja és Alya után, haza, Myrlya-ba.*

//Következő hsz.: Myrlya Very Happy

//

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 08:09

* Egy kellemes éjszakát hagyva maga mögött, mely elméjét igen csak felbojgatja - s másra nem is tudván gondolni - lépteti Selly a dombság határán lovát. Szokása szerint a nap sugaraival pattantak ki szemei, s hagyván kedvesét az álmok mezején téblábolni még, a határválasztó dombság felé vette az utat. Arca ragyogott a boldogságtól, talán még sosem volt ennyire nyugodt, s békés a tünde arca. Élete rövid időszakában sokat megélt s átélt harcok, csaták, kudarcok és csalódások után, végre úgy véli egyenesben van, miben ebben párja Sephrio.
Amint tekintete végigsiklott a zöldellő tájon s mélyet szippantott a friss, reggeli még nedves levegőből, úgy érezte minden a legnagyobb rendben van s kis házukat majd nem is másutt mint az erdő mélyén építik fel. Csodálatos lesz minden reggel a természet dallamait hallgatni s a csiripelő maradarakra ébredni. Ezt a kis álomképet látja maga elött mikor lova megérzi hogy nincsennek egyedül a terepen s kissé nyugtalan lesz. Fejét aprót megrázva fülelni kezd, tekintetét körbejáratja a vidéken.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 08:27

*Ében tomporára ütve zargatta odébb hátasát, mert az csak nem akarta békén hagyni, és folyton a földön lévő kosárban akart kuttálkodni.*
- Hogy te micsoda szokásokat veszel föl. *de a ló csak horkantott párat, s odébb lépdelt* - És még neki áll följebb...
*Leguggolt a kosárhoz, és eligazgatta benne a kissé átrendezett gyógynövényeket. Futólag átnézte, mind megva-e, vagy sikerült Ébennek kijátszania pillanatnyi figyelmetlenségét, de végül minden szükséges növényt megtalált.*
- Az a szerencséd, hogy...
*Mondatát félbe szakította a ló hangos nyerítése, s erre már fordította is fejét abba az irányba, amerre Ében nézett. A felkelő nap éppen vele szemközt igyekezett felkaőaszkodni a horizontra, így aztán szemellenzőként tartotta maga elé kezét, s úgy próbálta ki kivenni, ki is közeledik.*
- Nem valami okos dolog egyedül téblábolnia egy törékeny nőnek az ilyen elhagyatott területeken!
*Szája sarkában már pimasz mosoly bújkált, mivel sikerült felismernie a fénnyel keretezett alakban Selly alakját, és nagyon meg is örült az érkezőnek*
- Persze az kivétel, akinek párja a legerősebb mágus közel, s távol... *megvárta, míg közelebb ért hozzá, aztán kezét leengedte, s széles mosollyal üdvözölte a gyógyítót* - Szervusz Selly! Már kezdtem attól tartani, hogy Sephrio elrejtett téged mindenki elől, hogy kisajátíthasson magának...
*És vidáman rákacsintott.*
- Ezer éve nem láttalak... Mi van veled? Vagy inkább kérdezzem úgy, hogy veletek?
*Ajkaira cinkos mosoly ült ki.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 08:46

* Társaságukat ily távolságról még nem látta, de a ló is érezte hogy van valaki a közelben így paripáját ama irányba fordította s léptette merre "leendő" társaságát reméli. Bár jó tünde szeme és hallása, azért e hepehupás lankás dombokon még ő sem lát át. Ahogy a nap megvilágítja hátulról s sugarait egy ismerős alakra veti, ajka szélesen elmosolyodik és fokozza a tempót. Hiswa a kedves barátnéja rendezi a kosarában lévő terhet, de mire ő is felfedezte kilétét már találkozott pillantásuk. Amint közel ért hozzá lecsusszant lováról és szélesre tárt karokkal közeledett a tünde felé s ölelte át.*
- Hiswa! Micsoda kellemes meglepetés! - *kedvesen átölelte s jóízűen felkacagott.*
- Ó nem erről szó sincs kedvesem! Sajnos....-* csillant meg egy huncut fény tengerkék szemében.*
- Tegnap tértem vissza a mágusok földjére, bocsásd meg nekem hogy szerelmes szívem egyből kedvesemhez húzott s nem jó barátaim körében ünnepeltem visszatérésem.-*halkan kuncogott egyett, majd legelő hátasa felé pillantott, kit szabadon hagyott.*
- Most már kérdezheted többeszámba, bár tegnap erre még nem tudtam volna válaszolni.-*sóhajtott majd folytatta.*
- Míg távol voltam történt egy s más, minek tiszta szívből örülök, de talán te is hallottad azt hogy Seph lemondott a mágusok vezetéséről. A súly mely terhelte lelkét most elreppent s végre élheti önmaga életét, mit talán most furcsa lesz számára mert évek óta vezette e népet, de jót fog tenni neki...-*ragyogó tekintettel pillantott a tündére, hisz Selly tudja a legjobban, hogy olykor min kellett a mágusnak keresztül mennie.*
- Mellesleg egy feleség iy jobban kedveli ha férje figyelme csak rá irányul s nem egy egész népre.-*kacsintott Hiswara, nem titok hogy a pár mire készül a közeljövőben.*
- És Ti hogy vagytok? Oly rég találkoztunk...a gyerekek?

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 09:13

*Szemei felcsillantak a hír hallatán, és kibontakozva a lány öleléséből, kérdőn tekintett rá.*
- Csak nem esküvőre célozgatsz? *s szemei szinte ragyogtak az örömtől, hiszem már régóta szerette volna már ezt a hírt hallani a tünde szájából* - És, hogy te miket nem mondasz Selly... Még hogy a szerelmed helyett a barátaidat látogatni meg először?
*Vidám nevetése bejárta a domságot. Aztán kedvesen rámosolygott az előtte állór.*
- Egy percig se vettem ám komolyan ezt! Még szép, hogy a szerelem van első helyen.
*De a többi hír neki teljesen új volt.*
- Sephrio lemondott a vezéri posztról? *elgondolkodva nézett kicsit maga elé* - Sajnos nem hallottam róla... Tegnap értünk haza Mitryas-szal egy hetes útról, így semmi hírt nem kaptunk a birodalom dolgairól. De gondolom, hamarosan tudatni fogják ezt a myrte mesterrel is.
*Elgondolkozott, és egyáltalán nem is örült a hírnek. Bár személyesen nem igazán ismeri Sephriot, de annyit azért még ő is tud, hogy a mágusoknak évszázadok óta messze ő volt a legjobb vezetője.*
- Nem fog repesni az örömtől Mitryas ha meghallja a hírt...
*De aztán visszavarázsolta arcára vidám mosolyát.*
- Ami a feleségeket illeti... Nos valóban jó, ha a férjnek csak a családjával kell törődnie. *ajkain gyengéddé vált mosolya, ahogy férjére gondolt* - De, tudod attól nem lennék boldogabb, ha Mitryas megbolondulna a tétlenségtől... Szereti a népét, ezért én magam sem hagynám, hogy lemondjon. Na jó... Egy kis szünet most igazán ráférne, hiszen túl sok dolog történt mostanában vele, na meg a népével is, s ez súlyos tehrként nehezedik rá. De biztosan kilábalunk valahogyan belőle.
*Kicsit közelebb hajolt Sellyhez és halkabbra vette hangját.*
- Annyit elárult nekem, hogy Mylenet azért hívja haza, mert fontos szerepet szán neki. *elhúzódik, majd vidáman folytatja* - Ami pedig a gyerekeket illeti... Ők még mindig ugyanolyan kis ördögfiókák, mint voltak. Ráadásul egyre ravaszabbak is, és egyre ügyesebben használják a mágiájukat is. Néha nehéz is őket kordában tartani. De azért még imádom őket.
*Közben Ében odalépegetett hozzá, és párszor oldalba bökte. Hiswa pedig odébb taszigálta. Már amennyire képes volt egy ekkora lovat odébb tessékelni.*
- Viszont éppen a napokban jutottál eszembe, mert furcsa dolgokon megyek keresztül, és már terveztem, hogy felkereslek.

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 09:36

*Bár e téma eddig a levegőben lógott, most már nincs miért titkolózni, hisz Sephel eldöntötték hogy hamarosan sort kerítenek egy csendes kis esküvőre. Csak egy egészen aprókára gondolt Selly, semmi felhajtás és lakodalom, csak a domb tetején álva, melynek kilátása a Belhan-tenger felé néz s két számukra kedves barátjuk társaságában kötnék össze végérvényesen életüket. Eme röpke gondolat ismét vidám mosolyt csalt arcára, majd aprót biccentve, helyesli a lány kérdését.*
- De igen, esküvőre készülünk, talán nem is oly sokára! Azt hiszem itt lenne az ideje már....-*sóhajtott fel boldogan, majd hallgatja a tünde víg nevetését, mi bejárta a dombság ziges zugát, na persze, a boldog feleség a myrte oldalán megérti őt, effeleől semmi kétsége sem volt.*
- Persze felkerstelek volna titeket. Már nagyon hiányoztatok.-*érződött hogy szívből beszél, ez Selly esetében máshogy nem is lehet, hazugság oly távol tőle, mint ide a csillagos ég.
Aprót meglepődött hogy Hiswa nem tud Seph lemondásáról, de aztán megértette hamarjában miért is kerülte el a hír.*
- Ó csak nem édes kettecskén pihengetettek valahol?-*kérdezi pajkos mosollyal arcán, majd bólintott a tünde szavaira.*
- Igen így történt. Én is tegnap tudtam meg tőle, de nem lepődtem meg a híren. Bár nem tudom ki kezébe kerül a mágusok irányítása, az Evolyraniak biztosan a megfelelő utódot választják a helyére. - *vélekedett, de ezen már nem kell rágódnia, hisz megannyi remek kiállású mágus lakozik Evolyran Birodalmában, meglesz az utód semmi kétség.*
- Remélem azért majd megérti döntését....ő pontosan tudja mit érzett Seph minden egyes alkalommal mikor népét érintő kérdések érintették...-*nem akarta védeni a mágust, hisz a pár is tudta jól, mily feladatokkal jár egy nép életbentartása, kiváltképp Mitryas, ki a myrték vezérek. Hiswa bölcsebb szavai kissé elgondolkodtatták, majd mosoly ült ki hófehér arcára.*
- Biztosan belejöttem volna hamar a vezéri feleség szerepébe....de talán jobb így. Én tudom milyen önmagunknak lenni és saját magunkkal foglalkozni, de Seph nem....ez majd egy ideig kitölti idejét s mire végére ér talán....-*kissé elnémult és reménykedő pillantást vetett barátosnéjára megosztva vele egy vágyát.*
-....talán a gyermekáldás is beköszönt.-*szélesebbre húzodott a mosolya, majd egy pillanatig eltöprengett milyen is lehetne hármasban, hiszen még alig alig töltöttek hosszabb időt kettesben. Elmélkedéséből a tünde halk szavai reppentették ki s figyelmesen végighallgatta szavait.*
- Nocsak? Kíváncsi leszek mit szán a hugának....-*törengett el, majd vidáman végighallgatta a gyerekekről szóló kis beszáűmolót.*
- Myrték....nem is csoda hogy huncut, kis ravasz lelkek. De úgy látom nem hagy nyomot az arcodon....-*Hiswa ugyan olyan gyönyörű mint szülés előtt, ezt még a vak is láthatja.
Kellemes izgalom keríti hatalmába mikor a nő furcsa dolgairól ejt szót. Azonnal rá is veti magát a témára.*
- Miféléken? Mesélj, érdekel hogy mit történik veled!-*egy csöppnyi aggodalom suhan át arcán, de próbálja nem kiültetni érdeklődő arcára.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 10:02

- Biztos vagyok abban, hogy Evolyran vezetői a megfelelő személynek adják át Sephrio helyét. *szemiben látszott is a birodalom irányításába vetett bizalma* - Abban is biztos vagyok, hogy Mitryas meg fogja érteni, miért is döntött így Seph. Ki más is érthetné meg őt jobban?
*Közben Ében kantárját megragadta, és maga mellé irányította a lovat, mert az már megint szemet vetett a kosár tartalmára.*
- És, hogy miken megyek keresztül? Nos... Néhány hete, sőt, talán megvan már lassan két hónapja, hogy furcsa dolgokat kezdtem tapasztalni elalvás után. Alig aludtam el, mégis olyan fura érzetem volt, mintha mégis ébren volnék. Eleinte csak ez a megmagyarázhatatlan érzés volt bennem. Aztán olyanokat kezdtem álmodni, hogy nézem magam, ahogy alszok, aztán meg tucatnyi ismeretlen tájon teremtem pillanatok alatt. Eleinte valóban álomnak is hittem az egészet. De aztán volt egy nagyobb veszekedésünk Mitryas-szal.
*Ettől nehéznek érezte hírtelen a szívét, mert azonnal megelevenedtek lelki szemei előtt, ahogy elmondja a myrtének, hogy megölte a parancsnokát... aztán ahogy a férfi elüldözte a földjükről, és ő elmenekült...*
- Tudnod kell, hogy az mozdította elő legjobban a dolgokat, hogy Mitryas egyszer fekete myrtévé lett, mert elhatalmasodott a lelkében a gyűlölet... Amit én keltettem életre... De ez most nem lényeg... ezen már túl vagyunk... Viszont akkor, nagyon gonosz dologra készült... a gyerekeinkkel, és én féltettem őket, mert éreztem, hogy nagy veszélyben vannak mellette...
*Kicsit elhallgatott, hogy összeszedje gondolatait.*
- Azon az éjszakán borzalmasan féltem, és sehogy sem tudtam elaludni. Aggódtam a gyerekeinkért, és Mitryasért is... És egyszer csak reszketni kezdtem, aztán elájultam. És mire felocsúdtam, már ott voltam a házunkban, és végig néztem, ahogy a férjem, egy illúzió Hiswával tőrbe akarja csalni a gyerekeinket. És én kiabáltam neki, hogy ne bántsa a gyerekeket... És a gyerekeknek is kiabáltam, hogy meneküljenek onnan... De szinte senki nem vett rólam tudomást. Csak Alya.... Alya valahogy mégis hallott engem, így neki elmondtam, mit tegyenek, és ő kimenekült Thalionnal a házból, ahogy én mondtam neki. Aztán vége volt... Magamhoz tértem a barlangban rakott tűz mellett, ahol meghúzódtam éjszakára, és nem tudtam, de éreztem, hogy valóban megtörténtek azok a dolgok, amiket láttam.
*Kíváncsian pillantott a lányra.*
- Szerinted? Mi történik velem? Azt tudom, hogy nem megőrülni készülök, mert Alya is elmondta nekem, hogy engem hallott ott a házban. Tehát tudom, hogy valami módon ott is voltam... és a barlangban is... De mivel eléggé szegényesnek mondható a tudásom e téren, mivel ugye vérfarkasok közt nevelkedtem, így fogalmam sincs, mi zajlik bennem. Te tudsz segíteni?

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 12:16

*Úgy látszik ebben a témában mindketten egyett értettek, akárcsak hiswa, Selly is biztos volt abban hogy megfelelő mágus kerül népének élére. Ez mindenkinek közös érdeke, még Sephrionak is. Figyelve miként Rakja helyre" a tünde Ében nevezű szépséges lovát, csendben, megszakítás nélkül hallgatta végig a nővel történt dolgokat. Amint egyre többet tudott meg a Hiswaval történt érdekes dolgokról, egyre nyugodtabb és nyugodtabb lett, mégha ez valóban kicsit rémísztőnek hallik. Egyszerre két helyen lenni, úgy hogy nincs meg a tündében ez a képesség? Nos Selly sejtette mi történhet a nővel s amint végez mondandójával el is árulja neki sejtelmeit.
Mitryassal már másodjára történik ilyen dolog....jól emlékszik mikor az elsőnél ő szabadította ki belőle a gonoszt, elég drasztikus körülmények között. Úgy tűnik a Mester jószíve vonzza a gonoszt, min cseppet sem csodálkozik, hisz a legjószívűbb halandókból és vezetőkből kerülhetnek ki talán a legveszettebb, leggonoszabb lekek, ha a sikerül elfogniuk lelküket.
Amint a tünde kérdését meghallotta, lassan, óvatosan bólintott, hisz ő is csak hírből hallott még az ilyen dologról, nem volt alkalma közvetlen társaságában tapasztalni az ilyen változást.*
- Nem véletlenül voltam most oly sokáig távol. Mivel anno mi nem is volt olyan rég, mentálisan csorbát szenvedtem, visszavonultam a magas hegyek közé, hol megannyi bölcs búvik meg, s hosszas kérlelés után kértem őket, hogy segítsenek rajtam. Nem bírtam elviselni hogy erőm megyengült....így hosszú heteket töltöttem a hegyek között, újra és újra magamba szívva a tudást s a mágiát. Sokat tanultam tőlük....-*révedt el a távolba felidézve egyes pillanatokat. De a lényegre térve visszapillantott a lányra s bíztatóan elmosolyodott.*
- Ott fenn hallottam erről a tudásról, képességről ha így jobban tetszik. Mentálisan megerősödtél s lelked így eltávolodhat testedből mikor nyugovóra térsz. Azt nem tudom hogy az időkk folyamán képes leszel e éberen végrehajtani eme eltávolodást, de álmodban könnyedén kiröppen belőled és amint elmondtad észrevétlenül jelezhetsz, szemlélődhetsz nyugvó testedtől távol. Az hogy leányod meghallotta a figyelmeztetésed...nos erről sokat nem tudok, annyira nem mélyültem el ennek a tanulmányozásában, tudod hogy a gyógynövények sokkal jobban érdekelnek, de a lányod és közted van feltehetőleg egy kapocs. Mást nem tudok elképzelni, hogyan hallhatott meg és miért pont ő....-*töprengett el egy pillanatra, majd visszakérdezett*
- Tudsz eleddig el nem végzett gyógyításokat gyógyítani?-*kérdezi bár ha nem történik körülötte semmi vérengzés vagy mentális sárülés, úgy ki sem tudja próbálni.*
- Elviekben ehhez még hozzátartozik a mentális betegségek és sérülések gyógyítása is. Talán....talán ki kéne próbálnod.-*ajánlotta, bár a hallottak nem tudja mennyire kavarták fel a nőt, mindenképpen úgy véli hogy utána kell járni a dolognak. Relméli hogy valamicskét tudott segíteni a tündének, de az is lehet újjat nem tudott meg tőle. Minden esetre Sellyt megnyugvással tölti el az hogy ha csak családját is - más lakost nem bár ki tudja még - veszély esetben megtudja menteni.*
- Szomorú hogy Mitryast így tőrbe csalják s ellepik a gonosz lekek.....el tudom képzelni mennyire nehéz lehettt nektek ez az időszak.-*kedvesen a lány vállára teszi de tudja hogy a tünde mennyire erős. Hisz azok között ahol felnőtt s amire tanították....a legkeményebb nő akit valaha látott.*

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 12:53

*Figyelmesen hallgatta végig a tündét, majd a hallottakat igyekezve megemészteni, kissé elmélyült saját gondolataiban. Aztán széles mosoly ült ki arcára.*
- Mitryas is valami ilyesmire tippelt, amikor beszéltem neki erről. És egyet értek veled... A gonosz erőknek mindig is a legjobbak lesznek a célpontjai. De Mitryas... talán csupán az isteneknek köszönhető, de legyőzte a fölötte uralkodó fekete myrtét, és újra a régi lett. Persze, ez így nem teljesen igaz, hiszen seni nem lehet a régi azok után, hogy ennyi nehéz dolgon megy keresztül. De azt hiszem, a drága myrtém igazán kiismerte végre magát ahhoz, hogy többé ne kerülhessen sor ilyen dolgokra.
*Aztán kissé összehúzott szemekkel pislog a nőre.*
- Azt még véletlen sem említetted nekem, hogy mentális gondjaid voltak... *vádló pillantásokat küldött a lánynak, és csak aztán folytatta* - És még a hegyekben megbúvó bölcsekről sem hallottam még! De lényeg, hogy jobban vagy.
*Kosarát végül felfogatta a nyereg elé, hogy végre ne zavarja annyira lovát, aztán újra a gyógyítóhoz fordult.*
- Egyébként nem is rossz ötlet ez a kipróbálásos dolog. Most mondhatnám, hogy ide minden bolonddal, had essek nekik, de félő, hogy csak magamból csinálnék bolondot.
*Aztán vidáman felkacagott eme lehetetlen gondolattól, ami egyébként nem is tűnne neki olyan badarságnak, ha mélyebben átgondolná a dolgot. Hiszen mégis csak mentális irányba fejlődnek mágiai ismeretei. Legalábbis nagyon úgy tűnik. S ami azt illeti, még tetszik is neki az elgondolás.*
- Viccet félre téve... Alya, és köztem semmivel sincs erősebb kapocs, mint köztem és Thalion között. De gyanítom, hogy valójában Alya nem valami myrtés képességeket kezd összeszedni. *és vidáman kuncogott ezen, hiszen tényleg nem jellemző a myrtékre a bolyongó lelkek észrevétele* - És már tervezem, hogy hamarosan elviszem egy bölcshöz a lányomat, na meg persze magamat, hogy tudjuk nevén nevezni a dolgokat, illetve a képességeinket, melyek mostanában kezdenek kialakulni.
*Vetett egy pillantást a horizonttól kissé magasabbra kapaszkodó napkorongra, majd sajnálkozó mosollyal arcán szólalt meg.*
- Ilyenkor hogy rohan az idő... És nekem lassan ideje lesz hazatérnem. Mitryas még valószínüleg az igazak álmát alussza *közben egy kacsintása érthetővé tette a lány számára, hogy vajon mitől is lehet a myrte olyan kimerül* - És nem lenne szerencsés, ha arra ébredne, hogy az ikrek rávetik magukat... Tehát ideje mennem, és lefoglalni a háziördögeinket, mielőtt valami isten tudja miféle teremtményt kreálnak illúzióval a szoba közepére....
*Már a gondolattól is boldogság töltötte el szívét, ahogy családjára gondolt.*
- Nagyon örülök, hogy összefutottunk Selly. Ha időd engedi, akkor örömmel vennénk mindannyian, ha betérnél valamikor hozzánk.
*Aztán megölelte a nőt.*
- Vigyázz magadra legkedvesebb gyógyítóm! Szia!
*Azzal elengedte, s miután a lány is elköszönt tőle, felpattat Ében hátára, és haza vette az irányt.*

//Köszike a játékot Selly... Smile

//

Tárgy: Re: Leroan dombság ~ Mágus határ Vas. Aug. 23 2009, 13:13

* Szegény Mitryas és családja igen nehéz időkön vannak túl, de most hogy tisztában van a tünde képességével és újdonsült tudásával, talán könnyebben áthidalják ezt az időszakot. Biztosra veszi hogy jó hasznát veszi eme képességnek, mi ki tudja miért alakult ki az erős tündében, de biztosra veszi hogy mindennek megvan a maga oka.*
- Erős férjed van, ahogy mondod legközelebb s remélhetőleg ilyen nem lesz, idejében felismeri majd a gonoszt. De a képességeddel talán figyelmeztetheted is.-*kacsintott egyet a nőre, mindennek megvan a pozítív s negatív oldala, bár utóbbi talán kiküszöbölhető.
Ahogy mentális sérülése szóba került kissé elkomolyodott s visszaemlékezett a nő szülésére. Már akkor is tudta hogy nem képes már olyb dolgora mint Álomfalván, s szégyelli is magát amiért ezt akkor nem osztotta meg a nővel ki teljesen rá bízta magát és gyermekeit. Még szerencse hogy Ared is ott volt, bár ha jobban visszaemlékeznek a történtekre, talán így utólag feltűnik Hiswanak hogy akkor miért volt olyan furcsa.*
- Nem, erről csak Seph tudott...nem igazán dicsekedtem vele, remélem megérted....-*pillantott elnézően barátnéjára, remélve nem vesézve ki a történteket. Ahogy felkacagott színes, dallamos hangján ismét elmosolyodott, mégis csak a tündék közt érzi jól magát legjobban egy tünde - kivételt képez persze kedvese - így hamarosam elfelejtődött eme kis titkolózása.*
- Ha nem is ily módon, de mindenképpen ki kéne próbálnod, hogy képes vagy e ezekre, jobb tudni mire vagyunk képesek mint kételyek közt tengődni.-*vélekedik hasonló képpen majd sóhajtva konstalálja hogy repül az idő.*
- Igazad van....jó társaságban repül az idő....-*mosolyodott el szélesen, mindig szívesen találkozott a tündével s annak családjával. Huncutul elmosolyodott a cálzásra, nagyon is érti mire gondol, hisz előző esti elfoglaltságaik igen hasonló körökben mozoghattak.*
- Meghiszem azt! Seph is mélyen aludt mire eljöttem. De ébredés előtt mellette szeretnék lenni....ki tudja?-*vonta meg pajkos mosollyal a vállát.*
- Amint tudlak felkereslek titeket! Szép napot!-*intett a lány után majd könnyedén elfüttyentette magát mire lova mellé sétált s ő felkapaszkodott rá. Vissza tért a mágusok várába...*

» Leroan dombság ~ Myrte határ
» 05 - Alerzoni dombság