2. Carcaras-középhegység

*Kezét barátja izmos vállára teszi és úgy megy felfele.*
-Ugyan már, mondtam, Gorrius, hogy szívesen segítek neked megtalálni azt a botot. Hisz az nagyon fontos kelléked volt, elég nehezen jutottál hozzá, most meg nem hagyhatjuk csak úgy elveszni, mert véletlenül idekint felejtetted délután. Különben is, egy kis nyugodt, éjszakai túra nem árt meg nekem...az álom is kiment a szememből.
*Barátja biztosan el is hitte volna, ha nem ásít beszéde közben Nierwes akkorákat, mint egy óriás.
-Hagyd csak a tűz varázslataidat, meglátod, hamar megtaláljuk, elvégre elf vagyok és a sötétben elég jól látok...bár nem annyira, mint egy éjtünde, de azért egy varázsbotot csak ki tudok szúrni a sötétben...Hopp, meg is van, látom már!
*Kiáltott fel, de már nem tudtak odaszaladni, mert egy közeli kiáltás megdermesztette őket...aztán egy másodperc múlva mégegy, távolodó kiáltás hallatszott...*
-Mi volt ez? Mintha valaki lezuhant volna valahonnan...

//Időnkívüli//

*Bár hallott valami kis neszt a háta mögül, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.*
~Biztosan valami éjszakai állat.~
*Gondolta és kezét rátette kardmarkolatára. Antonius kiáltására már nem volt ideje kihúzni a kardot, gyorsan megfordult és látva, hogy valami vagy valaki nagyon gyorsan közeledik felé, megpróbált félreugrani.*

*Könnyed mozdulatokkal ér fel a kis csúcsra, melyet a hold fénye teljesen bevilágít immár. Körülnéz és látja, hogy egy hosszú hajú férfi odasiet egy másikhoz, s felsegíti őt a földről.*
~Itt meg mi történt? Ők kiáltottak volna? Vajon miért?~
*Mielőtt közelebb menne a két férfihoz, hogy szóba elegyedjen velük, megvárja, hogy mágus barátja is felérjen.*

*Dermedten követi végig szemével az eseményeket, ahogy a sötétből előtűnik egy alak és egyenesen ráront Mulforra. Szinte azonnal rájön, hogy mi a szándéka a közeledőnek, de kell egy másodperc, amíg teljesen fel tudja mérni a helyzetet, aztán elkiáltja magát. Talán az a másodpercnyi késés túl sok idő, ahhoz, hogy Mulfor meghallja és elugorjon, talán mire barátja is észbe kap, már késő lesz...A magaslatról e pillanatban már valaki zuhan lefele, hosszas kiáltást hagyva maga után…Antonius odasiet barátjához és felsegíti a fölről.*
-Mulfor, jól vagy? Semmi bajod? Szerencse, hogy félre tudtál ugrani.

*Miközben rohant a testőr irányába, lelki szemei előtt látta már, hogyan fog elbánni a nagyúrral és hogyan fogja megszabadítani őt a pénzes erszényétől. Terve egészen jól működött addig, míg a nagyúr nem vette őt észre és nem szólt a testőrnek, aki erre megfordult és félreugrott az utolsó pillanatban. Ezek után kicsúsztak irányítása alól a dolgok. Lábai csak vitték előre, a magaslat meredek vége meg egyre közeledett, Aldo megállni már nem tudott.*
-Ááááá!!! Ne!!!
*Rövid szünet, majd puff!!*

*Nierwes egyből a tetőre indult, de Gorrius tett egy kis kitérőt, hogy felvegye elveszett varázsbotját a földről. Miután ezzel megvolt, felsietett barátjához és kérdő tekintettel a két emberhez léptek, akik még mindig egyhelyben voltak.*
-Jó estét! A közelben voltunk és hallottunk valami furcsa kiáltást, gondoltuk idesietünk, megnézni mi történt. Nem esett bajuk?

*Amikor hirtelen földre vetette magát érezte, hogy válla, amelyikre rá esett, kissé megrándult, de azonkívül és az ijedtségen kívül nem volt semmi baja hála az égnek. Megragadta Antonius kezét és feltápászkodott a földről.*
-Nem, nem történt semmi bajom, kissé megrándult a vállam, de nem érdekes. Inkább szeretném tudni, hogy mi történt…vele…
*Második mondatát már úgy mondta, hogy kisétált a magaslat szélére és onnan nézett le, de a sötét miatt nem látott semmit. Időközben odaért két férfi, akiket egy fejbiccentéssel üdvözölt, majd figyelmét újra lefele irányította, várva, hogy megmozduljon odalent valaki.*

*Nem ment egyből Mulfor után ki a csúcs peremére, hanem megvárta a közeledőket és válaszolt kérdéseikre.*
-A barátomat megpróbálta megölni egy mágus, ha jól láttam a fehér haját a sötétben. Szerencsére Mulfor félreugrott időben, így az az alak került le a dombról szép szabadesésben.
*Amíg magyarázott, mindhárman odamentek Mulfor mellé és vele együtt figyelték a domb alján elterülő lankást, de semmi mozgást nem észleltek.*
-Mulfor, uraim, nem megyünk le, megnézni, mi történt vele?

*A meredek dombtetőről lenézve mintha észrevett volna valamit odalent, de nem volt biztos benne, hogy nem-e farönk az, amit lát. Inkább követte barátjával a két embert le a csúcsról.*
-Amúgy Nierwes a becsületes nevem és örülök, hogy nem esett bajuk önöknek.

-Én Gorrius vagyok, Gorrius Polco és ígérem, hogy nem fogja elfelejteni a mai napot az a gazfickó, ha egyszer a kezeim közé kerül. Fel nem foghatom, hogy egyesek hogy vetemedhetnek ilyen gaztettekre...Van ötletük, hogy miért támadhatott önökre?

*Hamar leértek a domboldal aljára, ahol aztán alapos nézelődésbe, kutatásba kezdtek. Közben Mulfor is bemutatkozott:*
-Én Gyorskezű Mulfor vagyok és a társam Antonius nagyú…Antonius. Nincs semmi elképzelésem a támadás okáról, hisz pénz nincsen nálunk. Épp készülünk elhagyni a szigetet, de ennek ellenére csomagot sem hoztunk magunkkal. Remélem, hogy nem utánunk küldték a városból, hogy…
*Mondatát nem fejezte be, mert tekintete találkozott Antonius szúrós tekintetével.*

*Egy pillanatra kővé dermedt, amint meghallotta, hogy Mulfor, bár akarata ellenére, de kis híján felfedte valódi kilétét. Ez azonban nem volt elég, még a terveit is veszélyeztetni kezdte, azáltal, hogy elmondta újdonsült ismerőseiknek, hogy elhagyják a szigetet. Az utolsó kijelentés aztán tett még egy lapáttal rá, most mit gondolhatnak róluk, hogy valami közönséges bűnözök, akiket üldöznek és most épp szökésben vannak?! Amint újra közel kerültek egymáshoz, Antonius halkan megjegyezte barátjának.*
-Tégy lakatot a szádra barátom, továbbra is titokban akarom elhagyni a szigetet. Az a legjobb, ha azt hiszik, meghaltunk!
*Nem várta meg, hogy Mulfor válaszol-e valamit, elkezdte újból keresni a gaztevőt, de a meredek domboldalhoz közel érve valamit találhatott, mert az előbbi haragos tekintet helyett mosoly jelent meg az arcán.*

*Kissé furcsának tűntek Mulfor szavai, de nem sokat törődött velük, mert a keresés jobban lefoglalta. Szeretett volna már végre annak a gazfickónak a szemeibe nézni. Pár méterrel maga előtt meg is tekintett egy alakot a földön és elindult felé, de ekkor hallotta, hogy Antonius hirtelen felkiált, így visszafordult.*

*Az a valami, amit lefele jövet megpillantott valóban csak egy farönk volt és nem a Mulforra támadó bandita. Mulfor szavai után egy pillanatra megállt és elgondolkozott magában.*
~Antonius nagy…? Nagy mi? Mit akart mondani ez az ember és miért akarják elhagyni a szigetet az éj közepén? Itt valami gyanús nekem, nagyon gyanús.~
*A két ember felé fordult, hogy rákérdezzen a dologra, de erre nem volt ideje, mert Antonius felkiáltott, miszerint talált valamit...vagy valakit*

*Megbánta, hogy nem gondolkozott, mielőtt megszólalt, de már késő volt. Antoniustól bocsánatot kért, de talán az már nem hallotta, meg sem várta, hogy Mulfor mondjon valamit. Néhány perccel később meghallotta barátjának hangját és hamar odasietett. Odaérve Antoniushoz csak bámulta az előttük álló falat, de nem értette, hogy egy dombnak az oldala miért olyan érdekes.*

*Odament Antoniushoz, körbenézett, de sehol nem látta azt, akit keresnek.*
-Na, hol van? Megtaláltátok?
*Nierwes és Mulfor összenéztek és halvány lila gőzük sem volt, hogy mi a fenéért olyan fontos ez a fal.*

*Annyira hasonlított egy emberre az a földön fekvő valami, akit ott hagyott, hogy szinte biztos volt benne, hogy azt keresik…csak, hát Antonius már megtalálta, így képtelenségnek tűnt, hogy mind a ketten ugyanazt a személyt találják meg egyszerre.*
-Hagyjátok, majd én kivallatom, ütős módszereim vannak rá, hogy beszéljen, mit akart.
*Mondta, de odaérve sehol sem látta, hogy hol van.*
-Csak nem szökött meg megint? Mondjátok már, mi történt?
*Kérdezte barátai fele fordulva, akik egyre csak az előttük levő falat bámulták.*

*Észrevette, hogy társai nem értik, miért hívta őket ide ehhez a falhoz, de hamar felvilágosította őket, amint rámutatott egy kb. 15 cm vastagságú vaslemez sarkára, mely velük szemben, a domb oldalából látszott ki halványan.*
-Végre! Megtaláltam, amit kerestem! Gyorsan, segítsetek!
*Szólt társainak, majd gyors kaparásba kezdett kezével a falon.*

*Amikor Antonius felhívta figyelmüket a vasdarab kilátszó sarkára, rövid eszmefuttatásba kezdett, de emlékeiben nem talált semmi olyant, minek köze lett volna egy domb oldalában elrejtett vaslemezhez.*
-De, Antonius, mégis mi ez? Miért ilyen fontos ez a vasvalami neked?
*Kérdezte, de közben az ő kezei is nekilendültek, hogy kihámozzák a földből a talált tárgyat.*

*Nem értette, hogy hirtelen miért lett fontosabb egy földben eltemetett vasdarab annál az alaknál, aki nemrég új barátai életére támadt és akiért az előbb szinte felkutatták a környéket. Értetlenül nézte, mint kaparja a földet a két ember, de ő elhatározta magában, hogy addig nem mozdul, míg értelmét nem nyeri ez a földben kaparás.*
-Mondjátok már, mi ez a vasdarab?!

*Kissé csalódott, amikor észrevette, hogy nem a támadót találták meg, viszont erről hamar megfeledkezett, mihelyt szemébe akadt, hogy két társa a földben kaparászik. Nierwesre nézett, az meg rá egy pillanatig, aztán megszólalt:*
-Nem tudom, hogy miért ástok ilyen eszeveszettül, de engem is kíváncsivá tettetek. Hadd segítsek!
*Szólt, majd intett a két seldének, hogy álljanak félre. Földmorzsoló lévén nem volt nehéz dolga, párszor megpörgette varázsbotját maga körül, elmormolt egy varázsigét és ő maga is arrébb állt, hogy utat engedjen a porfellegnek, mely az előbb még földrögök alakjában állta útjukat.*

*Örömittasan kiáltott fel újra, amikor az ő és társai szeme elé került a porfellegből a vaslemez.*
-Megvan a bejárat! Az ajtó!
*Az ajtóhoz szaladt és nyakláncát, melyet még gyermekkorában kapott anyjától a halálos ágyán, leakasztotta nyakáról, s a rajta függő háromszög alakú amulettet az ajtó egyik, hasonló alakú mélyedésébe helyezte.*

*Tátott szájjal figyelte az eseményeket, talán ez lehetett az oka, hogy egy kis kóstoló vett a porfellegből, de hamar kiköhögte. Antonius háta mögé sietett és kérdő tekintettel rá emelte szemét.*
-Nem nyitjuk ki?
*Viszont mire barátja megfelelhetett volna, hogy már kinyitotta, az ajtó magától megmozdult és lassan utat engedett a jövevényeknek.*

*Varázslata, mellyel porrá zúzta és eltakarította a földet az útból sikeresen bevált. Megtekintve az ajtót szíve nagyot dobbant, el sem tudta képzelni, hogy mi lehet odabent, magában imádkozott is, nehogy szörnyek fogadják őket a domb alatt.*

*Megvárta, míg Gorrius magához tér az ámulattól, aztán intett neki, hogy jó lenne sietni, mert a többiek már bent vannak.*
~Túl sok itt a titok, valahogy nagyon különös nekem ez a két selde.~
*Kis idő múlva a mágus és a tünde alakja is beleolvadt a barlang sötétjébe. Persze társaikat egy pillanat alatt beérték, mert az embereknek nem voltak varázspálcáik, mellyel fényt teremtsenek, de amint fáklyákra leltek a falakon, a seldék sem szorultak már útmutatásra.*
//FAGY//

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Szomb. Aug. 08 2009, 22:10

*A környék legkiemelkedőbb hegyormán feküdt épp, karmai alig látszottak ki a szikla oldalából, ahol pihent. Tekintete folyton folyvást a lankás zöld mezőkőn ugrándozott ide-oda, s figyelte a különféle állatok mozgását. A kedvenc eleségeit mind megtalálta, s ez részben megnyugtatta gyomrát. Már napok óta nem evett semmit, így úgy érezte, ideje végre egy kis húst ennie. Avagy több húst. Számára inkább ez hangzott jobbnak. Érezte, hogy kissé gyengébb mint általában, de nem sokat veszített erejéből. Mégis most már elege volt a koplalásból, hiszen minek is tartsa vissza magát, ha itt ez a rengeteg jószág? Alig fog feltűnni, ha elcsen egyet-kettőt. Fejét megrázta, majd karmait óvatosan kiemelte a kő anyagból, s bal mancsával kapart egyet a szikla peremén, négy kis mély utat hagyva maga után. Szárnyait lassan szétterítette, hiszen nem volt szügség sietségre, ideje rengeteg volt. Kissé hátrált, majd elrugaszkodott a peremről, s mellső mancsain ujjait begörbítette, lábait pedig úgy szintén kissé behúzta maga alá. Szárnyai minden egyes csapással erősebben szelték a levegőt, majd lassan közeledett a talaj felé, s a jószágok egyre nagyobbnak tetszettek számára, de hiába a termetük, őt sosem tudnák megenni úgy, ahogy most ő fogja őket. Nem a levegőben akarta elkapni a prédát. Játszani szeretne egy kicsit. Az élvezet mostanában elkerülte őt, így gondolta nem lehet olyan nagy baj belőle. Lassan suhant a föld felé, mire hatalmas árnyékától gyorsan elkezdtek futni a báránykák, de nem eléggé. A lovak gyorsabban futottak. Néhányuk már elég közel volt a védelmet jelentő fákhoz, ám nem feltétlenül kell lovat ennie. A landolás előtt hevesen csapkodta szárnyait, majd egy pillanat múlva már stabilan állt mind a négy lábán, s lassan szárnyait csukta össze. De lehet még jól jönnek majd a tereléshez. Bár egy hatalmas száj, tele fogakkal mindent felül múl. Épp a lába alatt futott el jónéhány bárány, s egyiküket ki is nézte magának, a leghatalmasabbnak tűnt, egy vezér kos. Előételnek megfelelő. A kos gyorsan futott, de Narwynnak elég volt pár fürgébb lépés, s megerőltetés nélkül elé ugrott. Rávicsorgott, közben ravaszul vigyorgott hozzá. Mindkét lábát lecövekelte, a birka pedig igyekezett kitörni mindenfelé, de a sárkány mindig oda ugrott, ahova az épp futni akart. A birka lassan hátrálni kezdett, mire Narwyn folyamatosan közelebb lépdelt hozzá. Az állat teljesen megrémült, ha tehette volna saját magát megölte volna itt helyben. Narwynnak ez nem jelentett túl nagy élvezetet. Kis állatról van szó. Majd próbálkozik egy másikkal, ami talán termetesebbnek hat. Még pár pillanatig bámulta a jószágot, majd egy gyors mozdulattal a szájába vette, s fogait az állat testébe mélyesztette, miközben ordítás hagyta el a pofáját. Az állat bégetett a szájában, mintha könyörögne a gyors halálért. Letette a földre, majd jobb mancsával lefogta, s lassan tépni kezde testrészeit. Még mindig mozgott, de már nem volt tudatában annak, amit tesznek vele. Vérbe fagyott tekintettel ért véget az élete. Narwyn pedig lassan elnyammogta az előtte heverő kos testének maradványait.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Szomb. Aug. 08 2009, 22:21

*Akira a hegyre ment kiszellőztetni a fejét. Ott volt nálla Aredhel gyertyája és tehette volna, hogy lefkszik egy takarós ágyra az egyik fogadóban, és meggyújtja, de ő nem az a fajta. Majd talán máskor. Most azonban úgy érezte a hegyi levegő az egyetlen megoldás krónikus szomorúságára. Majd meglátta a bárányevőt.*
~Narwyn!~*Ez rosszabb volt mintha hangosan mondta volna. hiszen úgy talán nem hallja meg a sárkány falatozása közben, így meg egyenest a fejében kiálltotta a nevét. Akira meglepettségében a szájához kapta a kezét. Nem várt vörös sárkányra, nem akart vele találkozni. Addig nem amíg az ügye el nem rendeződik.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Szomb. Aug. 08 2009, 22:29

*A sárkány már épp az utolsó darabocskát kapta be a szájába, mikor valami megszólalt a fejében. Pontosabban valaki. Egy ismerős hang. Szája majdnem tele volt, de egy hatalmas nyeléssel eltüntette belőle a maradékot, s megmerevedett. Próbálta kiszűrni a közelségét annak, aki megpróbált kapcsolatot teremteni vele. Mereven nézett előre, közben tudatával a környéken kutatott, mire egy ismerősére bukkant.*
~ Akira! ~ *Szólalt meg a lány fejében, egyben meglepődötten, más részt felismerően. Érezte, hogy a lány lesz az, de azért nem volt benne biztos. De a köszönését most valami elhomályosította. Mintha Akira egy fallal próbálta volna elzárni magát előle. De mi lehet az oka? Hiszen ő szólította meg. Reméli, hogy a lány nem pusztán játszadozik vele, mert most elég sok energiával lett tele a bárány befalása után. És ezt inkább nem szeretné, ha most kihasználnák. Így szemmel megkereste a lányt, s nem telt bele sok időbe. Akira ott állt, s a sárkányt figyelte. Narwyn akaratlanul is felállt, s a lány felé nyújtotta nyakát, közben felé lépdelt.*
~ Mit keresel Te itt? ~ *Kérdezte kiváncsisággal, örömmel, idegességel a hangjában.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Szomb. Aug. 08 2009, 22:35

*Mikor Narwyn hátrafordult a lány már kissé lenyugodott.*
~Ugyanezt kérdezhetném én is!~ *Replikázott vissza, de egyben folytatta is mondandóját*
~Én az apámat keresem, és tudod elég viharosan váltunk el a tőzeglápnál. akkor azt mondtam elmegyek, és így is lett. de most véletlenül, ha vannak véletlenek összeakadtunk...amúgy jó étvágyat.-*Mosolyodott el, de mint ahogy a Fehér vadkan fogadóban itt is látszott rajta kudarca.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Szomb. Aug. 08 2009, 22:43

*Narwyn nem tette szóvá, de úgy gondolta, nem tartozik senkinek sem magyarázattal épp mikor merre és miért is jár. Most a gyomra húzta ide.*
~ Egy kis kitérőt tettem...~ *Azzal kissé kuncogott mély hangján. Figyelte a lányt, aki kissé furcsának tűnt, nem olyannak mint mielőtt az erdőben látta.*
~ Értem. ~ *Bólintott egy kicsit, s egyben ezzel köszönte meg a jókívánságot.*
~ Nem tudsz valamiféle információt apád tartózkodási helyéről? Nem látták emberek, tündék, vagy egyéb más kétlábú? Biztosan akad valaki, aki adhatna neked egy kezdő távpontot.~*Kérdezte őszintén Akirát.*