2. Carcaras-középhegység

Tárgy: 2. Carcaras-középhegység Hétf. Jan. 12 2009, 18:58

CARCARAS-KÖZÉPHEGYSÉG

Az Evolyrani Birodalom nyugati határát a Carcaras-középhegység alkotja. Szemben Havas-földe égbenyúló csúcsaival, a középhegységben sokkal szelídebb, alacsonyabb hegyek fekszenek. Legmagasabb pontja, a Feketegyilok-csúcs is alig több ötszáz méternél.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A Carcaras-középhegységben nyíló rétek, gyorsan futó patakok, apró tavacskák, zöld legelők és ritkás erdők váltogatják egymást.
Itt legelnek a Seldëk birkanyájai, marha gulyái, betört ménesei, s ide hajtják ki a disznó kondákat is, hogy a friss, zöld füvű legelőn hízzanak a jószágok. A virágok felett a méhészek sürgő-forgó méhei gyűjtik a mézet.

A Carcaras-középhegység egyik legérdekesebb helye, a Békás-pocsolya. A történet szerint onnét kapta a nevét, hogy Evolyranban egyszer annyira felszaporodtak a békák, hogy az emberek megélhetését is veszélyeztették, nem is beszélve az őrült, hangos kuruttyolásuktól. Egy mágus megelégelve az iszonytató sokaságot, gólyákat idézett meg, amik aztán a kis gusztustalan kétéltűeket szépen el is pusztították. De a mágus azért nem akarta, hogy az egész béka faj kipusztuljon, ezért ezt a pocsolyát hozta létre a túlélő békák számára. A gólyák megjelenésének évfordulóján minden évben békavadászatot tartanak itt az Evolyraniak, de persze nem vérre menő hajszát, csak amolyan jelképes vadászatot a megszabadulásuk emlékére…

[You must be registered and logged in to see this image.]

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 17:43

*Csendben sétál a domboldalon. Most messzebb hozták lábai, mint valaha. Csodálkozott is, hogy hova elkóborolt. De hát már megint nem volt senki sem, akivel úgy ellett volna, így muszájnak érzett egy kis kirándulást megejteni. Jól megnézte a tájat. ~Nem is gondoltam volna, hogy Evolyrannak vannak ily területei is. Ez nagyon érdekes....Ez a láp....azt hittem, hogy Evolyran csupa pompa. Ez a hely pedig...hát, nem a legkellemesebb, bár egészen otthonos némelyik része. Ahol nincsen ott ez a láp...~ Kardja ott táncolt oldalán, s meg-megcsillant a napfényben. Páncélja a szokásosnál kissé könnyebb volt, de ez biztosan az üdeségnek köszönhető. Óvatosan megközelített egy kis nyulat, de az elszaladt előle. Így csalódottan huppant le a földre, hogy megpihenjen egy kicsit.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 17:53

*Ez az első nagyobb kitérője itt tartózkodása óta.Eleddig új városának elfoglalásával és ismerkedésével volt elfoglalva.De úgy döntött,hogy az Evolyrani birodalom többi részét is felfedezi.
Már órák hossza járatta hófehér lovát a Carcaras középhegység csúcsai és lankái között,mikor elért egy igen kellemetlen helyszínre,hol egy láp csúfította el az összképet. ~ Nocsak,hogy ily rémes helyek is vannak? ~ gondolta,de tudta hogy fő a változatosság s némelyik helynek pontosan úgy kell kinéznie ahogy,mert funkciója van.Így volt ez Álomfalván is.
Amint közelebb ért patásával megpillantott egy nőt.Régóta nem volt társasága csak a kölcsön vett lova,így mgörült a nőnek.*
- Üdvözlöm kedvesem!-*léptette melé lovát,majd lecsússzant.*
- Még nem találkoztunk! A nevem Elyanor Paladyr...-*nyújototta kezét mosolyogva a még ismeretlen nő felé.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 18:16

*Amint a földön heverészve üldögélt, megpillantott egy fehér lovat és egy nőt, akiből csak úgy sugárzott a szépség. Szája majdnem tátva maradt. ~Hogy lehet valaki ily szép?~ Teljesen el volt ámulva, s le sem tudta venni szemét a nőről. Aztán az Kressara legnagyobb meglepetésére odajött hozzá, s kedvesen köszöntötte. A seldë lassan felállt, s meghajolva köszöntötte a nőt.*
-Szép napot! Nemes Kressara..de egyszerűen a Kressarát használom csak.
*Fogott kezet a nővel, majd mosolyogva nlzett fel az előtte állóra, s így szólt.*
-Elnézést, de maga...maga nem a hajók egyikével érkezett ide, Evolyranba?
*Mintha látta volna, amikor is az a nagy nap volt. ÉS az is derengett neki, hogy ez a nő egy vezér. Csak azt nem tudta, mely nép vezére. Ezen gondolkozott, miközben a válaszra várva mosolyogva nézte Elyanort*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 18:26

*Kedves mosollyal rázta meg enyhén finom mozdulattal a nő kezét.Mozdulataiból áradt a finomság és a kecsesség,látszott rajta nemes tünde mivolta.Tündesége már csak fülén is látszott,mit sosem rejtett véka alá.*
- Örülök a találkozásnak Kressara.-*vette vissza kezét,ahogy a nő arcát fürkészte,égszínkék szemeivel.Látta rajta hogy gondolkodóba esett,majd a találgató kérdés is elhangzott.Bizonyára sokan látták érkezését és felismerik ha találkozik az Evolyraniakkal,de ez fordítva sajnos nem volt igaz,mert az úrnő éppen bebocsájtást kért eme földre s népével volt elfoglalva.*
- De igen,valóban a három hajók egyikével érkeztem a tündék élén.Elyanor Paladyr úrnő vagyok,de csak Elyanornak szólíts kérlek.-*szerette ha tegezik,és nem állandóan úrnői mivoltával tudatosulva viselkednek vele.*
- Mi jót csinálsz ezen a szépséges hegységek között? Ez a friss levegő...-*szippantott mélyet behunyt pillákat.*
- Igazán kedvező meditációra vagy egy alapos gondolkodáshoz.Régóta élsz Evolyranban?-*tért át hirtelen egy másik témára.Közben szüntelenül mosolygott,örült szerencséjének,hogy társaságra lelt.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 18:46

*Az úrnőből csak úgy áradtak a szavak. Kressara azt sem tudta, mire válaszoljon hirtelenjében. De aztán nagy levegőt véve így szólt.*
-Nagy megtiszteltetés látnom a tündék vezérét! Még sokkal szebb, mint messziről láttam.
*Mondta kissé elpirulva, de aztán hamar visszatért eredeti bőrszíne és barátságos mosollyla folytatta.*
-Én csak így eljöttem "sétálgatni". És hát ide hoztak a lábaim. Igaz, meg is fájdultak. Nagyon hosszú utat tettem meg. Bár nem bánom, szeretek kirándulgatni.
*Azzal mosolyogva tett pár lépést, hogy zsibbadt lábait megmozgassa. Visszatérve az úrnő elé így csicsergett.*
-Én mindig is itt éltem. Itt születtem. De még közel sem ismerek minden helyet. Valahogy elkerülte figyelmemet ez a hely is. Most járok itt először. De a változatosságnál nincs is semmi jobb!
*Mondta széles mosollyal, majd az úrnő lovát nézegette.*
-Szép a lovad! Már régen lovagoltam, de akkor is csak egy kis csúnyácska lovam volt. Szükség esetén bármelyik jó...csak tudjon menni és futni. De ez a ló...ilyet még sosem láttam. Egyszerűen gyönyörű!
*Nem tudta, milyen jelzőkkel illesse a csodaszép állatot. Nagyon szerette a lovakat, és ez a ló tejesen elbűvölte.*
-Tudod, én katona vagyok...bár egyáltalán nem szeretem a hivatásomat...

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 18:57

*A bókra szerényen elpirult,de arcán vidám mosoly tündökölt.Ez a nő nagyon kedves volt hozzá,pedig most találkoznak életükben először és még csak nem is tünde.Nem mintha Elyanornak rossz tapasztalatai lettek volna....Mégis elbüvölőnek találta a Seldë lányt.*
- Ugyan kedvesem a szépség nem minden! Még nem is ismerjük egymást...lehetnék hibbant is...-*vonta meg törékeny vállát és kacagott fel derűsen.Persze erről szó sem volt,az úrnő okos volt és inteligens,de gondolta egy kicsit más oldalról is megközelíti a dolgokat.
Bólintva hallgatta a lányt.Nem akarta félbeszakítani,had beszélje ki magából a kikivánkozó szavakat.Persze mondókája végére az úrnő enyhén felvonta íves szemöldökét.*
- Ez hogy lehetséges? Nem vagy eléggé elhivatott vagy elszánt?-*kérdezte gyengéden,nem akarta a lányt megbántani így finom volt,de nem tudta mi zajlik a lányban s miért nem szeretné védeni a gyengéket,védteleneket,ha harcos. ~ Remélem nem áll komolyabb dolog a téma mögött.Talán csak rossz napja van azért gondolja így.De nem tudhatom.Remélem megtudom ~ csillant meg az úrnő szeme amint gondolata végére ért.A hátasára nézett s mosolyogva megpaskolta annak nyakát.*
- Valóban szép patás...de sajnos nem az enyém,csak a városból kölcsönöztem.Még nem jutott el odáig,hogy saját dolgokról gondoskodjak.Szerettem volna ha először népem helyezi kényelembe magát,mi hál'istennek megtörtént s mindenki jól érzi magát.Most majd lesz egy kevéske időm,hogy beszerezzem a szükséges kellékeket.-*magyarázta dalos hangján Kressaranak.*
- Így egy lóról is...-*biccentette a fehér ló felé fejét.*
- Ha gondolod nyugodtan felpattanhatsz rá...nyugodt jószág....-*ajánlotta fel,s a kantárt a lány felé nyújtotta.*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 19:11

*Elyanor mondatán nevetnie kellett. Miután ól kinevette magát, csak azutáűn szólalt meg.*
-Nos, ha egy klánvezér hibbant lenne, akkor ott nagy bajok lennének...
*Mosolygott még mindig. Tetszett neki az úrnő egyénisége. Volt benne valami különleges, ami megfogta. De gondolataiból ismét távoznia keleltt, s mesélni egy kicsit.*
-Nos, semmi ilyesmi nincs a dologban. Csak egyszerűen nemszeretek kioltani életeket. Ezt olyan mocskos dolognak tartom...Nem is tudom megfogalmazni.
*Mondta, majd a lóra pillantott ismét, s mosolyogva rázta meg a fejét.*
-Nem, nem, köszönöm! Amúgy nem gondoltam volna, hogy ez egy Evolyrani ló. Nálunk, seldëknél nincsenek ily szép patások. Kivéve a nagyúrét. Az mindig csodaszép szokott lenni.
*Túl nagy megtiszteltetésnek érezte azt, hogy felülhet a nő lovára. Ezért nem is tette meg. No meg persze azért sem ugrott rá hirtelen, mert nem akarta otthagyni Elyanort egyedül, míg ő megüli azt a csodaszép állatot. Inkább mosolyogva beszélt tovább.*
-Tudod, nem szeretek pazarolni...azért is vannak mindig olyan nyüzüge lovaim. De nem csatározom sokat, mint mondtam. Csak ha szükség van. És olyankor elviselek bármilyen hátast, csak legyen alattam valami és vigyen. Persze szeretem, ha egy állat szép. Sokszor is jövök ki a természetbe és ismerkedek velük...

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 19:25

*Ahogy a lány visszautasította az ajánlatot visszavette kinyújtott kezét.Hallgatta a lány érveit a katonaság ellen.Igaza volt...egy életet kioltani olykor nehéz volt s ezt sokan nehezen emésztették meg.De olykor muszály volt...*
- Értem miért is ódzkodsz ettől a dologtól.De nézd az oldal jó oldalát! Olyan életeket oltasz ki,melyek másokét tették kockára vagy veszélyeztették!Éltessen az a tudat,hogy megvédtél valakit,ki nem volt képes rá és ennek így kell lennie! Sötét mágiáju ellenfelek és harcosok mindig lesznek! S ha Ti nem lennétek...bizony bizony sok ártatlan élet veszne oda...mint Álomfalván.-*egy pillanata elkomorult tekintette ahogy visszagondolt a sok halottra,de hamarjában mosolyt csalt szépséges arcára.*
- Egy jó hátas nem pazarlás!-*ült fel a fehér pejre.*
- Hisz van mikor életünk is rajtuk múlhat.-*kacsintott le a nőre már a nyeregből.*
- Kressara örültem hogy találkoztam veled,de vissza kell térnem Morlyndë városába s az még jó pár órányi lovaglóútra van innen.Remélem találkozunk még a közeljövőben!-*intett egyet a seldënek majd megfordította lovát és a tünde föld felé igyekezett.Remélte szavaival némileg megmásította a nő gondolatát.Ölni néha kellett,még ha olykor oly nehéz is volt.Ezt jól tudta...*

Tárgy: Re: 2. Carcaras-középhegység Pént. Feb. 27 2009, 19:36

*Figyelmesen hallgatta Elyanor mondatait. Értette ő...de akkor sem akaródzott neki gyilkolászni. Nagyon távol állt tőle ez az egész. És mégis..megtette, ha muszáj volt. Végigsimított kardján, majd így szólt.*
-Tudom jól, Elyanor. És természetesen nem hagyom, hogy egyszerűen megöljék a társamat vagy akárkit is! Csak nagyon nem jó érzés, mikor elveszem valakinek az életét. Persze, ezt te is biztosan tudod.....Álomfalva a városod, vagy falud volt, gondolom. Sajnálom!
*Sütötte le szemét, majd azon kezdett el gondolkodni, hogy miért is fél ő ennyire a harctól és a gyilkolástól, ah egyszer Evolyran léte foroghat kockán. És a barátaié. Talán most elég nagy benyomást tett rá a tünde, hogy feledje gátlásait, s újult erővel, s kedvvel menjen legközelebb csatába. De persze remélte, hogy ez nem mostanában lesz. Az nagyon nem lenne jó dolog. Aztán felnézett az indulni készülő tündére.*
-Én úgyszintén örültem! És biztos vagyok benne, hogy még találkozunk! Ég veled!
*Azzal búcsút intett a nőnek, s gondolataiba mélyedve indult el a Fehértorony-vára felé. ~Talán valóban jobb lenne, ha vennék egy állandó hátast, aki a társam lenne....~ Megcsörgette erszényében lapuló pénzét, s jókedvű léptekkel tűnt el a Carcaras középhegység berkeiből.*

//Köszönöm szépen a játékot!//

Vendég

*kora reggel indult el a Fehértorony-várból, a seldék földjéről, hogy megtegye ismételten az utat Chattal falujába, ahol remélhetőleg egy szállítmány várja már, amit szülei küldtek számára mindenféle hasznos holmikkal. Már jó pár órája vándorolt mindenféle tájakon, jelenleg a Carcaras-középhegység vége felé járt és már csak a Setét-erdőn kellett áthaladni, hogy megérkezzen úticéljához. Reménykedett benne, hogy jól jegyezte meg az utat, melyet a kis valda, Caraxé mutatott meg számára pár nappal ezelőtt, így a következő ösvénynél balra fordult és sietős léptekkel haladt tovább.*

Fáradtan ballagott végig a réten. Hosszú utazást követően érkezett ide. Bebarangolta az egész birodalmat, majd az időt múlatta egy kétes hírű csapszékben. Ám ahogy a bánatnak, úgy az ember jókedvének is vége szakad egyszer, így Ivan is arra kényszerült, hogy elhagyja a már megunt terepet. A letelepedést fontolgatja a fejében, bár nem sok elképzelése van arról, melyik városba is menjen. Egyelőre kissé kiszellőzteti borgőzös fejét.

Ared lassú léptekkel közeledett a rét felé. Alig ért ki az erdőből, amikor észrevett egy alakot. Aki ismerősnek tűnt, bár nem túl jó emlékek fűzik hozzá. Mivel azonban olyan sokat bolyongott az erdőben, már nagyon ki volt éhezve az emberi szóra. Közelebb ment hát a férfihoz és óvatosan megszólította. *
- Jó estét, Ivan.-
*Többet nem is mert mondani, mivel nem akart újabb veszekedést provokálni.*

*Halk lépteket hallott, és amikor ránézett a közeledőre, enyhe remegés futott végig a lábán.* ~Megint csak lehet szópárbajt vívni, amihez nekem most sem kedvem, sem energiám. Hogy miért kerül mindig az utamba ez a nőszemély?~ *A nő halk és udvarias köszöntésére felvonta a szemöldökét. MInedenre számított, csak arra nem, hogy a lány normális emberként viselkedik vele.*~Lehet, hogy nem is annyira örült? Vagy kikezelték időközben?~*Mindenesetre örült a változásnak. Nem volt igazán harcias kedvében.*-Jó estét neked is, Aredhel. Mi szél hozott erre?- ~Bolond szél fújta a bolond lyukból, valószínűleg~ * A gondolatot azonban még csírájában elfojtotta, mert tényleg nem akart most egy veszekedésbe bonyolódni.*

*Ared nézte a férfit, és közben arra gondolt, hogy mi járhat most éppen a fejében. A köszöntése után pedig fellélegzett, hiszen a férfi sem volt támadó kedvű ma, így talán lehetőség nyílik ez egyszer egy békésebb beszélgetésre is.*
-Csak úgy jöttem. Igazán semmi okkal; éppen csak kíváncsi voltam erre a környékre is.-
*Kissé kínosan kezdte magát érezni, hiszen mind a ketten álldogáltak. És amikor Ared zavarba jön, muszáj valamit tennie, valamivel lefoglalnia magát. Körbenézett, és amikor meglátott egy gombatelepet, odaszaladt, hogy felszedje. Várakozóan a férfira nézett.*
-Segítenél?-

*Hitetlenkedve gondolkodott.*~Észre sem veszem és itt szedem a gombát egy kelekótya nőszeméllyel. Remélem legalább főzni tud, mert különben nyersen esszük meg.~*Persze úgy gondolta, ha már segít, akkor kap is valamicskét a kajából. Lehajolt, hogy segítsen a lánynak, és azzal a lendülettel lefejelte. Hátraugrott, mint akit kígyó mart meg és védekezőn maga elé tartotta a kezét.*-Ne haragudj, nem volt szándékos. Igazán nem.-

*Ared fájdalmasan dörzsölgette szegény fejét, majd értetlenül nézett a férfira, aki akkorát ugrott, mint egy bakkecske, és gyors mentegetőzésbe fogott. Mintha félne a lánytól.*
-Semmi baj, én is ügyetlen vagyok legtöbbször.-
*Megeresztett egy halvány kis mosolyt, majd visszaguggolt és folytatta a gombaszedést.*
~Még jó, hogy nem arra kértem, hogy segítsen fát vágni... egy fűrésszel szemben semmi esélyem nem lenne.~

*Még inkább hitetlenkedve nézte a szorgoskodó lányt. Egyszerűen nem hitt se a fülének, se a szemének. Főleg akkor, amikor az egy kis kedves mosollyal visszatért a gombaszedéshez.*~Máskor szó nélkül belém vágta volna a bicskáját. Mi történt ezzel a nővel? Van itt valahol egy elmegyógyintézet? Vagy egy nagy erejű gyógyító?~*Megrántotta a vállát, mert nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Jobb híján ő is letérdelt és szedte a gombát. A kis zsák, amit kerítettek, gyorsan megtelt. Amikor megvoltak vele, Ivan nem bírta tovább.*-És most mi lesz? Mert főzni azt nem tudok.-

*Amikor meghallotta a kérdést és meglátta Ivant, aki tanácstalanul álldogált a gombával a kezében, elnevette magát.*
-Majd én megcsinálom. De ha segítesz, akkor gyorsabban megleszünk. Először is kérlek hozz egy kis tűzifát, addig én előkészítem a terepet.-
*Ellentmondást nem tűrően kivette a férfi kezéből a gombát és elindult az erdő széle felé, hogy keressen egy alkalmas helyet,ahol leülhetnek. Szerencsére talált is egy kidőlt fatörzset egy nagy fa tövében. Pár méterre onnan nagyot sóhajtva levette a tarisznyáját, és elkezdte előpakolni a kis rézüstöt meg a még szükséges tárgyakat. Mire a férfi visszatért, már mindent előkészített.*

*A faágakat szedegetve háborgott magában.*~Nekem teljesen elment az eszem. Úgy táncolok, ahogy ez a nő fütyül, annyira meglepett. Pedig az aztán nem jellemző rám, hogy csak úgy ugorjak minden szíre-szóra.~*Dohogott még egy kicsit. Amikor úgy gondolta, elég fát szedett össze, visszament a lányhoz. A szemét tágra nyitotta, amikor látta, hogy előkerült egy csomó edény meg kés. Mintha valami vendéglőből kérte volna kölcsön a nő.*-Hát ezeket meg honnan szedted? -*Elismerően nézett a lányra*

*Ivan kérdésére felnézett, és ismét elmosolyodott.*
-Tudod, mivel általában kinn vagyok az erdőben, sajnos magammal kell cipelnem ezeket a dolgokat. Kellemetlen, mert már nagyon húzza a vállam a tarisznya. Ezért is keresek magamnak valami házikót.-
*Egészen belevörösödött a kis szónoklatba, mivel nem értette, miért néz rá olyan furcsán a férfi.*
-Ha megrakod a tüzet, addig előkészítem a gombát.-
*A közelben volt egy kis patak. Ared odaszaladt hát, és megmosta a gombát, és az időközben a tarisznyából elővett többi dolgot is. Mire visszatért, vígan lobogott a tűz.*
- Először egy kis vizet teszek fel, hogy tudjunk teázni. Most csak hárs van nálam, remélem szereted.-

*Kissé rémülten vette tudomásul, hogy a nő teát akar vele itatni.*~Nem vagyok én se gyerek, se pedig valami vénség. iIt akar ez a teával?~*Aztán végül beadta a derekát, mert kezdett neki egyre jobban tetszeni a helyzet. Lesz vacsorája, és még udvarolnia sem kell érte. Ráadásul most egészen elviselhető ez a lány is.*-Hát jó. Ha tea, akkor legyen tea.-*Közölte, és leült a tűz mellé a fatörzsre. Figyelte a lányt, amíg az gyakorlott miozdulatokkal beleszórta a viráhot a vízbe, és pár perc múlva már vígan kortyolgatta a feléje nyújtott bögréből a teát.*-Egész jó.-

*Ared bezsebelte a szűkszavú elismerést, kiöntötte a maradék teát egy kisebb ibrikbe, és előkészítette a ragut. Gyorsan belevagdosta kis rézüstbe a tarisznyájából előkerült hagymát és a gombát, beleszórta a fűszereket, és guggolt a tűz mellett, a lángokba nézve.*
-Kell még egy kis idő, amíg elkészül.-
*Várakozóan nézett Ivanra, hátha kitalál valamit. Nagyon suta helyzet volt.*
~Jujjj, nagyon kellemetlen. Itt főzőcskézek kart karba öltve azzal, akit legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben, és nem tudom, mit csináljak. De ez még mindig jobb, mintha egymásnak esnénk.~

*Észre vette, hogy a többi már a tűz dolga, már ami a vacsoráját illeti. Elnézegette a tűz mellett guggoló lányt, és feltűnt neki a medálja, ami kicsúszott az inge alól. Mivel a lány felállt és ránézett, megpaskolta maga mellett a fatörzset.* -Ülj le addig, beszélgessünk- ~Ezt nem tudom elhinni, még invitálom is. De legalább megnézhetem azt a medált.~* Amikor a nő leült mellé, egy hirtelen mozdulattal felé fordult, és a kezébe vette a medált.*

*Elakadt a lélegzete ekkora szemtelenségtől.*
~Mi a fenét képzel ez, csak úgy nyúlkál? Mit akar ez a medálomtól?~
*Elvörösödve vette ki a férfi kezéből a medált és visszadugta az inge alá.*
-Csak egy régi családi darab. Emlék.-
*Ared nagyon remélte, hogy a férfi nem kezd el kérdezősködni az eredete felől. Nem szívesen beszélt volna éppen neki a régi életéről. Az amúgy is a távoli idők ködébe veszett már.*

*Elgondolkodva nézte a lány arcát, amíg az szabadkozott. Túlságosan ismerős volt a számára a minta: farkasfej, szárnyakkal övezve.* -Családi darab? Csak egy családot ismerek, aki ezt a motívumot használná. Ki vagy te, Aredhel?-*Mélyen a lány szemébe nézett, közben egymást kergették a fejében a gondolatok.*~Az nem lehet, hogy ő is oda tartozzon, arról tudnék. Honnan szedte ezt az ékszert? Nem néz ki tolvajnak, sem pedig rablónak.~*Nézte a lány szemeit*

*Ared ijedten vette tudomásul, hogy a férfi ráismert a medálra.*
~Mit csináljak most? valószínűleg nem engem keres, de nem szeretném, ha tudná a titkomat. Viszont nem akarok hazudni sem.~
-Aredhel Narmolanya vagyok, Narmonórból. Egyszerűen Ared. Semmi több.-
*A keze reszketett, miközben kavargatta a gombát, és közben buzgón imádkozott, hogy ne kérdezősködjön tovább Ivan.*

~Aha, nyomon vagyok. Ez a nő valamit titkol. Egyszerűen Ared, mi? csak tudnám, hogy honnan szedte ez azt, hogy ezt el is hiszem? Itt az ideje az egyenes beszédnek.~*Odalépett a lányhoz, megfogta a karját, felhúzta. Átkarolta szorosan, hogy ne tudjon elszaladni, és figyelmesen nézte az arcát.*-Akkor még egyszer megkérdezem. Ki vagy te, Aredhel Narmolanya? Egyetlen családot ismerek csupán, aki ezt a medált használja jelképül. A kormányzónkét. De neki nincs lánya. Sem új felesége, amióta az úrnő meghalt. Ki vagy hát?-

*Meglepetten nézte a férfit, aki durván elrántotta a kis kondér mellől és szorosan átfogva tartotta.*
~Még jó, hogy fog, mert különben itt helyben összeesnék... Furcsa, tud a családomról, de nem tud rólam.... De mindegy is, most már nem lehet megállni.~
*Nagy levegőt vett, majd Ivan szemeibe nézve halkan megszólalt.*
-Nem jól tudod, mágus uram. A kormányzónak igenis van egy lánya, akit elhozatott a távoli kis kastélyból, amikor a felesége meghalt. A lány felnőtt, és mivel nem egyezett a véleménye az apjáéval, és nem bírta már tovább nézni a szenvedést, amit a sötét lovagok hoztak Narmonórba, elszökött. Azóta álnéven él, rejtve a kormányzó kémei elől. És nem akar visszatérni soha többé..... Legalábbis amíg a gonosz uralkodik a hazájában, nem.-
*Az utolsó szavakat már kissé könnyezve ejtette ki.*

*Elhűlve hallgatta Aredhel szavait. Amikor pedig látta a lány könnyes szemeit, biztos volt abban, hogy igazat mond. Csak az igazi fájdalom és honvágy tud annyira fájni, mint amekkora fájdalom sugárzott ki a szeméből.*-Nagyon régen jöttem el a hazámból én is. Azt hittem, a mese a távoli kastélyban a kis hercegnőről csak mese. Néhány szolga képzelődése.-*Enyhített kicsit a szorításon , de amikor érezte, hogy csúszik le a lány, ismét megfogta. Aztán eszébe jutott, kit szorongat a kezei között.*-Ne haragudj rám. Nem akartalak bántani. Ha tudom, ki vagy, másképp viszonyulok hozzád.-