1. Havas-földe

- Bocsáss meg nekem, amiért nem jöttem rá én magam a kilétedre.
Hirtelen zavarban érezte magát, amikor a nő felpattant és meghajolva bocsánatot kért tőle.
- Ó nem, nem, nem! Erre semmi szükség! Nem előírás az, hogy minden földön élőnek ismernie kell a tanácstagokat.
Kínos nevetést hallatott majd újra Hiswára pillantott.
- Ülj csak le vissza kérlek, és hagyd figyelmen kívül egykori rangomat. Most nem vagyok több egy egyszerű embernél sem. Csupán Orin vagyok, aki Orod Ingorba tart.

Amint felé nyújtotta az ételt, gyomra mintha csak tudta volna mit is rejtenek a kis csomagok, hát halkan megkordult. Nem volt nála több étel. Nem számított arra, hogy még idekint kell éjszakáznia, más nép földjén pedig nem vadászhatott, ha épp diplomáciai úton van hozzájuk. Hülye helyzet volna, ha épp az adott nép vadjainak számát apasztja épp amikor rajta kapják. Hát nem halna bele egy kis gyomorkorgásba viszont élt az elf nő kedvességével, s elfogadta az élelmet.
- Hálásan köszönöm Hiswa. Alkalom adtán viszonzom majd a kedvességed.
Nem beszélt, hallgatott ezután és ette a tünde ételt. A nő szavaival ellenben, ő bizony meglepően ízletesnek érezte szájában a falatokat. Amikor mindent elfogyasztottak, Orin magához húzta a nyerget, oldalára feküdt, fejét a nyeregre hajtotta, s halkan megszólalt.
- Még ébren maradok, hátha valamilyen vad betévedne ide.... addig aludj csak nyugodtan. Már hozzá szoktam a virrasztáshoz.

- Sajnos csak ez az egy takaróm van, így azzal nem tudok szolgálni... Ha az éjszaka fele eltelt ébressz fel, leváltalak. Nincs értelme végig virrasztanod az éjszakát. Jó éjt!
- Nem gond Hiswa. Az éjszaka felénél akkor felkeltelek, hogy váltsunk. Azt hiszem ez is rendben lesz így. Aludj jól!
Nézte, ahogy a lány betakarózik. Még takarón keresztül is árulkodón megmutatkozott az elf karcsú alakja. Orin elnézegette jó ideig a szép, hosszú, hófehér fürtöket melyek gyengéden hullottak az alvó nő arca elé amint az csak megmoccant álmában. Nézte a finom arcbőrét mely arra engedte tippelni, hogy a jelen lévő elf bizony még saját népe között is fiatalkának számít. Emberi léptékkel nem saccolta volna többnek huszonkettőnél. Elfként nem tartotta valószínűnek, hogy elérte vagy csupán megközelítette volna egyáltalán a 200 évet.
Aztán nézte ujjait, ahogy a vékony női ujjak ösztönösen a tőrt markolják. Ha megmozdult a tőr követte mozgását. Ez arra engedte következtetni, hogy nem lehetett egyszerű élete Hiswának. Ilyen reflexek azoknál alakulnak ki, akik éveken vagy inkább évtizedeken át harcok között élnek.
Tovább nem akart agyalni ezen a szép teremtésen, inkább a tüzet bámulva, saját emlékeibe mélyedve ütötte el az időt.
Az órák meglepően gyorsan teltek, s mikor elérkezett az éj fele Orin olyan ébernek érezte még mindig magát, hogy inkább nem keltette föl az elfet. Hagyta aludni. Látszott a nőn érkezésekor, hogy ki van merülve. Nem kis utat tehetett meg már eddig. Hát pihenjen csak. Orin halkan dúdolva piszkálta fel újra a tüzet, hogy a meleg folyamatos maradjon a barlangban.
Mire a nap első sugarai előbukkantak a hegyek közül még akkor is finom meleg lengte be az egész barlangot. Orin a lányhoz lépett, leguggolt és halkan megszólalt.
- Reggel van Hiswa. Ideje lesz indulnunk. Orod Ingor már ide látszik a csúcsok között ha kilépsz a barlangból.

- Nem volt szívem felkelteni annyira jól aludtál, na meg fikarcnyit sem voltam álmos. Csak forgolódtam volna álmatlanul. Nem volt értelme kísérletezgetnem az alvással.
Miután sikerült elkerülnie a fejvételt amiért nem ébresztette fel a nőt, hát ő is összekapta magát és útra készen állt meg a nő mellett.
- Természetesen megtisztelsz, ha velem tartasz az úton. Legalább nem kell magányosan bolyonganom a hegyek között. Még a végén eltévednék.
Az utóbbi feltételezésen még ő maga is jól mulatott, hiszen nem egyszer fordult ő meg ezen a vidéken. Kizárt volt, hogy eltévedjen. Ezt leszámítva azért annak nagyon is örült, hogy ezzel a szép elffel folytathatja útját. Na meg némi kíváncsiság is hajtotta, hogy megtudja mi is a a bizonyos fontos dolog mely a nő életének része, s mely a fehérelfek városába hajtotta Hiswát.
Remélhetőleg erre azért szintén választ fog kapni. Mindenek előtt akkor is az a feladata, hogy eljuttassa azt a bizonyos irományt a Tanácstól egyenesen az Orod Ingori úrnő kezeibe.
Elgondolkodva indult meg a lány előtt, s a barlangból kiérve lóra szállt.
- Induljunk hát. Még bő két órás út áll előttünk, ha nem tévedek.
Azzal megindította lovát, hogy mihamarabb hátuk mögött tudhassák a zord vidéket, s újra fedél alá kerülhessenek.

//Köszönöm. Folyt. köv. Orod Ingorban a hszed után.//

- Induljunk hát. Még bő két órás út áll előttünk, ha nem tévedek.
Egyetértően bólintott. Valóban két órányira voltak a várostól. Persze, ha nem jön közbe semmi, ami feltartóztathatná őket. Remélte, most már sima útja lesz gyermekéhez.
- Ahogy mondod. Induljunk! Orod Ingor vár minket.
Ő is megindította Ébent, s hol egymás mellett, hol egymás után vágtázva, olykor ügetve vagy épp poroszkálva haladtak tovább, mikor hogyan lehetett.
A cél percről percre közelebb került hozzájuk, vagy inkább ők kerültek minden perccel közelebb a céljukhoz. Hiswa tartotta a férfi tempóját, s a férfi sem maradt le utána tőle egy pillanatig sem.
Gyakorlott, harcedzett volt mindkettő, ezt bárki megmondhatta volna, ha történetesen látná is őket valaki. Kitartóan haladtak útjukon.

//én köszike... és Orod Ingorban folytatjuk.... aki előbb ráér írni az kezd //