1. Havas-földe

*A lány kikísérte Etelét az ajtóig. A mágus kilépett, a kardját kibányászta a hóból. Visszafordult az elf felé, de nem mondott semmit, csak egy csókot nyomott a homlokára, maga sem tudta, miért. Amikor a lány még utánaszólt visszafordult. Egy mosolyt eresztett meg felé.*
- Én örülnék neki.
*Elfordult, bár nehéz volt szíve. Nem tudta, találkoznak-e még valaha, de azt igen, hogy ezt az éjszakát már nem felejti el többé. Nem csak Akira sajgó harapásai és karmolásai emlékeztetik majd rá. Nagy léptekkel elindult a havon vissza az erdőbe. Hosszabb idő múlva hallotta csak az ajtó csukódását.
Hosszú út után ért vissza a rejtekhelyre, ott mindent rendben talált. Amikor Ninquët felébresztette, az gyűlölettel teli tekintetet vetett rá. Lassan visszatért a valóságba, az életéhez, és már tudta, hogy hamarosan menniük kell tovább, mielőtt még Tifar nyomukra lele, hacsak már nem közeledik is.
Gyorsan felmálházta a lovakat, felkötözte az ishtar nejét, de most valahogy gyengédebben bánt vele. Arra a másik elfre emlékeztette, aki megajándékozta az éjszaka egy rövid boldogsággal.*


//Köszi a játékot!//

* Lassan baktatott lefelé a havas hegyoldalon , lova kitartóan szelte a havat. Még szerencse , hogy csak négy órát kellett utaznia. Viszont megért , mert ismét volt egy nagyszerű buliban nameg összefutott Etelével. Viszont a buli után már annyira nem érezte magát jól. Hála a túlzott alkohol és egyéb bogyók fogyasztásának. Többször meg kellett állnia hogy kihányhassa magát és erőteljesen izzadt. Persze még fázott is ennek tetejében. Irányérzéke vagy bármilyen érzéke teljesen kikapcsolt vagy megtréfálta. A lóra bízta magát , hogy majd hazatalál , mert ő biztosan nem tudott volna.
Út közben mindenbizonnyal halucinálhatott , mert találkozott egy kicsi kövér és szörös gnómmal aki kiosztotta neki az észt. Ezzel a gnómmal régebben már találkozott akkor is hasonló módon. Habár akkor is fogyasztott derekasan. Hirtelen haragjában felrúgta a gnómot aki legurult a hegyes sziklákon , minden bizonnyal nem találkozik vele többet. Nem is szeretne habár eddig se akart.
Álruhába bujva követte a gnóm és megpróbált a bizalmába férközni. Természetesen éles elf érzékeit nem lehetett ilyen egyszerüen becsapni ugyhogy leleplezte a csalót és a helyszinen meg is büntette.
Erre visszagondolva röhögött is magában , de hamar abba is hagyta , mert érezte hogy megint jön fel valami a torkán... Gyorsan leugrott a lórol és egy kisebb sziklára támaszkodva elkezdte a szörnyű rituálét. Több hullámban jött fel a hányás a torkán és már remegett mint a nyárfalevél. Kicsit pihent közben , már látta a házikó körvonalait. Ez egy kis erőt adott , már nem kell sokáig kibírni. Fémes íz töltötte meg a száját. Kicsit megforgatta a nyelvét a szájában.*
~ Igen , ez vér lessz...
~ Hmm....
* Érezte hogy apró csík szökik le az orrábol. Megtörölte gyorsan , majd megnézte. Igen ez pont vér volt , már számított erre a fordulatra. Lassan elbotorkált lova felé , hogy valamelyikre a háromból majd felszáll. Gyalog nem tudna eljutni a házig. Pláne , hogy tudta mi jön a vérzés után hamarosan.
Kicsit megszaporázta a menetet , rövidesen már otthon volt. Csak nem akart elállni a vércsik ezért folyton törölgettnie kellett az orrát. Már kisebb fájdalmakat is érzett de ez most elhanyagolható volt.
Elvégre ha itt a hóban most megállna akkor biztosan halálrafagyna amikor elfogy az ereje és a fekvésen kívül mást nem tud. Az idő csak ugy elsuhant miközben haladt , már nem is látott igazán mikor megérkezett a ház ajtaja elé. Gyorsan belökte az ajtót , beterelte a lovat és elhelyezte a kis barlangjába. Utána egyböl ment a forráshoz. Már egyszer volt rá példa ezért úgy ahogyan volt besétált a forró vízbe és elfeküdt benne. Mintha 1000 tű szúrná egyszerre de ez volt a legkisebb baja.
A bakancsot kidobta a vízböl , lassan levetkőzött ahogy éppen tudott. Majd jöttek a várt egyre erősebb görcsök és fájdalmak. A forgatókönyv szerint lezajlott minden mint eddig is fél óra alatt. Némi vér , pár új karmolás , könnyes szemek....Pont mint eddig.
Jártányi ereje sem maradt ezért négykézláb mszot e a hálóba. Remegő kezeivel egyből a gyógyszeres doboz után nyúltak. Nem sokat gondolkodott , bevenni mihamarabb. Remegő kezeiböl rendre kiestek az apró pirulák , ezzért miután nagyon gyorsan elvesztette a türelmét , fogott amennyit tudott és gyorsan lenyelte. Utólag belegondolt , hogy talán nem volt okos ötlet bevenni a szokásos adag kétszeresét , habár a szokásos adag az előírtnak volt majd a kétszerese. Gyorsan bemászott a jó meleg ágyba és magára húzta az összes takarót. Légzése egyre lassult , miként szívverése is.
Szépen lassan elaludt , nem érzékelt semmit a külvilágbol.*

* Reggel volt mikor a nap , mint mindig most is besütött a kicsi ház ablakán. Kicsi ház a meszseségben , távol mindentől és mindenkitöl. A melegség már kihunyt a házikóbol , nem volt tűz , nem volt mozgás.
A kandallóban még pislákolt a parázs , de tűz már nem égett , nem volt aki tegyen a tűzre.
A hálóban egy törékeny kis elf feküdt , aludta örök álmát. Az élet éjszaka távozott belőle, orrán vércsík csúszott végig. Régóta nagyon beteg volt , tudta , hogy nem adatott meg neki fajának hosszú életének fele sem. Ezért szerette annyira az életet , mert rövidre mérték neki de igyekezett kihasználni az időt. Barátait emlékében megőrizte az elmúlás perceiben , még ha aludt akkor is.
Arca gondtalanak és békésnek tünt , még ha élete nem is ilyen volt. Azonban mintha még érezte volna a halál jeges érintését álmában integetett vissza mindenkinek aki fontos volt neki , mert egy nagyon hosszú útra indul ahonnan soha nem tér vissza. Persze akkor is mosolygott és fülig ért a szája , mindig igyekezett komolytalan és vidám oldalát mutatni a nagyvilág felé.
Békéjét ha kevés időre is de meglelte itt a havason , ami egy átlag embernek természetes volt az neki elérhetetlen vágyálma volt. Egy házikó , egy kedves , háziállat és talán még gyerekek is.
Ezek nem egy dicső harcos vágyálmai voltak avagy éppen minden harcosé ez volt.
Mikor szive leállt , mintha tudata megvilágosodott volna , ráeszmélt , hogy hiába a barátok , hiába a pénz és befolyás....egyedül hal meg mindenki.
Mikor Akira szive az utolsót dobbantotta , nem csupán a lalkét de annak mjinden baját és gondját kiengedte mintegy teher amit ledobhatott magárol.
Ismét kihalt lett havas földe.*

[ Időn kívüli játék]

* A lány lassú léptekkel halad a járatlan utakon, a hó belepett mindent ameddig csak a szem ellátott. Egymaga van, mi tán furcsa is lehet, de mostanság jórészt egyedül tengeti véget nem érő napjait. Nem tudja merre tart s hogy hova csak megy és megy, ezért is történhetett hogy az óriási hegycsúcsok közé keveredett, nem megfelelő felszereléssel és öltözékben. Fázott, bár tartotta magát s az apró vacogáson s enyhén libabőrös karján kívül semmi jel nem utalt arra hogy a hideg körülöleli karcsú testét. De itt, a magasban ez éppen elég. Egy barlangra vágyott....egy barlangra, mely átmeneti menedéket nyújthat s talán egy picinyke tüzet is rakhat, ha a nedves ágak és gallyak nem állnak ellen neki. Tekintete ismét végigsiklott a fehér tájon, lemondó sóhajjal konstalállta, hogy se fa se barlang, se egy erre kószáló lélek...
De folytatja útját...egyszer úgyis kiért e ormok közül. Halk s lágy hangján egy dalt kezdett el dúdolni, mi itt kissé erősebnek tűnt a hegyek miatt mint valójában annak lennie kellett...*

//Sellyvel itt, és Fatimával Orod Ingorban folytatott játék után!//

*Etele a Havas-földére oly jellemző hóvihar közepette közelíti meg a már ismert kis faházat. Szinte már elfelejtett izgalom lengi körül, szíve a torkában dobog. Már csak azért is, mert a nagy hófúvás közepette alig kap levegőt, ugyanis a fagyos szél szembe fúj. Olyannyira, hogy a lélegzet azon melegében szinte belefagy az orrába. Aralia ugyanígy érez. Fújtatva, hátán még a fullákoló darthart is cipelve erőlködik.
Barlon máskor már látná a házat, de most hiába erőlteti szemeit, mégsem vesz észre semmi pislákoló fénypontot, vagy kígyózó füstöt, még magát a házat sem látja.
Gondolataiban az eltervezett belépő kering, mosoly ül arcára, mikor eszébe jut, hogyan is készül meglepni a lányt a házban.
Már egész közel jár. Lassan kiveszi a ház tetejét a hóban, oldalaira felfújta a havat a szél. Ablaka még éppen kilátszik, ám bent sötétség honol.
Etele nem erre számított. Csendben leszáll Aralia hátáról. A kantárt elengedve közelebb lép az ablakhoz és beles rajta. Nem lát semmit a sötétségen kívül. Aralia szorosan mellette marad, gazdája mellől nincs is most hova mennie.*
~ Nincs itthon??? Hova menne ilyen időben? Vagy elköltözött?
Muszáj megnézni.~

Néhány futó pillantással felmérte a természet nyújtotta hely belső adottságait. Nem volt se több, se kevesebb a helyi adottsága attól, amit bárki elvárhatna egy barlangtól. A falak meglepően szárazak voltak, s bár maga a barlang nem volt valami nagy mégis elég kényelmes lehetne talán egy kisebb felderítő csapat számára is, hogy meghúzzák magukat ott egy időre.
Ellenben semmi nem utalt itt arra, hogy netán bármiféle élőlény betette volna lábát ide az elmúlt évben.
Lovát megszabadította a nyereg súlyától, lepakolt mindent a belső fal tövébe, majd a barlang közepében felhalmozott eléggé száraznak mondható tűzi anyagokat vette szemügyre.
Magában hálát adott az isteneknek, amiért még a hóvihar beállta előtt sikerült elegendő tűzifát összekaparnia a közeli fák közül. Gyors, rutinos nekirugaszkodással keltette életre a tüzet, s percekkel később már a sercegve lobogó lángnyelvekbe bámulva mélyedt el gondolataiban.

Gondolataiból vasmarokkal rántották ki a neszek, melyek a barlang bejárata felől érkeztek. Paták zaját hallotta, s egy szinte alig hallható lépést. Egyértelmű volt, hogy ló és lovasa érkezett, csak azt nem tudta, vajon miféle szerzet vetődhetett erre ilyen időben. Igaz, valószínűnek tartotta, hogy csupán a kint tomboló időjárás űzte be a most érkezőt is.
Felállt kardját is magával húzva a földről mely addig lába mellett feküdt békésen, s úgy nézett egészen odáig, míg a tűz keltette fény rálátást engedett.
- Ha békés utazóként érkezel úgy helyet adok a tűznél, ám ha ártó szándék vezetett ide, hát kardommal nézel majd szembe! Ki vagy hát utazó?!

A hangok, melyek megütötték elf füleit arra késztették, hogy azonnal megálljon.
- Ha békés utazóként érkezel úgy helyet adok a tűznél, ám ha ártó szándék vezetett ide, hát kardommal nézel majd szembe! Ki vagy hát utazó?!
Ében nyugtalan prüszkölése hallatszott első reakcióként, majd az elf nő tétován előrébb lépdelt hátra hagyva lovát, hogy kiléphessen a tűz fényébe.
- Csupán egy átutazó elf vagyok, s érkezésem mentes mindenféle rossz akarattól.
Állt egy kicsit míg a másik szemügyre veheti, hogy valóban egy elf alakját láthatja.
- Hiswa a nevem és Orod Ingorba tartottam, amikor elkapott a hóvihar... Ha megengeded megmelegednék a tűz mellett, s a kelő nap első sugaraival már távozom is, ha nem találsz ebben semmi kivetni valót.

Orin elmélázott egy ideig míg szóra nyitotta száját.
- Rendben van elf hölgy. Foglalj helyet hát nyugodtan a tűz mellett. Szavamat adom, hogy az én szándékaim is teljes mértékben tiszták.
Megvárta míg a nő közelebb ér, s csak azután szólalt meg újra, mikor az már letelepedett a tűz mellé, s lenyergelt lovának éppen egy kis csemegét adott táskájából.
- Orin a nevem és jó magam is Orod Ingorba tartok egy meghívásnak köszönhetően.
Most végre alaposabban szemügyre is vehette az igen csak szemre való elf nőszemélyt.
- Megbocsáss ha sértőnek találod majd szavaim, azonban kinézetedet alapul véve úgy gondolom, te magad a fehér elfek közé tartozol, mint a helyi hótündék mind. Bár van azért pár olyan vonásod, mely megingatja ezt az elképzelésemet... *kis idő után folytatta* - Nem vagy tiszta vérű Orod Ingori ha nem tévedek.

- Nem vagy tiszta vérű Orod Ingori ha nem tévedek.
Ezekre a szavakra kapta fel fejét és mélyesztette átható tekintetét a férfiéba, majd halkan megszólalt.
- Meglepően jó megfigyelő vagy annak ellenére, hogy nem vagy elf. Valóban nem Orod Ingor a szülőhazám. Anyám fehér elf volt, apám pedig éj elf. Így aztán nem mondhatni, hogy igazából bármelyik fajhoz is tartozom népemet tekintve.
Eltolta magától Ében repetáért kunyeráló fejét, s a férfira nézett.
- Miféle dolog késztetett arra, hogy a hótündék földjére jöjj? Az itteni nép nem a vendégszeretetéről híres, és nem is szívesen állnak szóba más fajok képviselőivel. A saját néped között ugyan csak fontos szerepet oszthattak rád, ha még meghívásra is érkeztél.

- Célom nem bizalmas, pusztán diplomáciai jellegű. Mostanában az elfek minden népe igyekszik megszilárdítani a szövetséget a mágusok és az emberek népével. Evolyran nagytanácsa kért fel erre az útra, melyet maga az Orod Ingori úrnő kezdeményezett náluk. Azt hiszem a Soreleyben történtek nagyban hozzá járultak ahhoz, hogy megerősítsék a kapcsolatokat a népek egymás között. Így aztán engem ért a megtiszteltetés, hogy Evolyran szövetségének megerősítési szándékáról hozzam el a Tanács nyilatkozatát az úrnőnek. Bár valójában már nem sok közöm van az irányításhoz, hiszen már évekkel ezelőtt saját utamra léptem, ami olykor igen csak messzire sodort hazámtól. Azonban egykor jó magam is a Tanács tagjának számítottam. Mostanra annyit változott nálunk a helyzet, hogy már nem is akarnék visszatérni a régi posztomra. Ha segítséget kérnek tőlem, hát segítek.
Hirtelen nem is tudott mi mást mondani. Untatni sem akarta silány dolgokkal a nőt, hát hallgatott egy darabig. Végül mégis megkérdezett tőle valamit.
- Na és te Hiswa? Mi járatban vagy itt, ha nem épp honvágyad támadt egyik felmenői ágad közé telepedni?