4. Däsyron-völgye

*Miközben lován igazgatta a felszereléseket, s ellenőrizte, hogy minden csomó a helyén van-e, Formenya masélt neki. Mylene élvezte ezt, mert legalább addig sem unatkozott, míg ezt az unalmas dolgot végezte. És ráadásul Formenya beszélt. Aki köztudottan nem szeret beszélni. Fura is volt ez kicsit Myl-nek, hiszen ő szokott örökké karattyolni, míg a mágusnő legtöbbször hallgatja őt és csak rövid mondatokban beszél. Persze ebben az is benne volt, hogy Mylene nem nagyon hagyta szóhoz jutni. De a mostani helyzet sem volt sokkal rosszabb. És még szórakoztató is volt az a bizonyos történet. Myl, miután kuncogott egyet, Formenya felé fordult, s így szólt.*
-Nos, akkor az a sárkány most nagyon szerethet téged. Bár ki tudja, talán ízlett neki a fenyő. Végül is valamennyire hasonlít a sárkányra a fenyő. Tűlevelű....a sárkánynak meg tűhegyes fogai vanak.
*Nevette el magát Myl, majd felnézett az égre. Pár felhőn kívül semmi más nem volt az égen csak a nap. Egészen kelemes volt az idő, lágy szellő fujdogált. Persze mindkét nő hosszú haját könnyedén lobogtatta meg és fújta kellemetlen helyekre. A myrtelány karba tete a kezét, s jobban szemügyre vette az előtte álló kis fatönköt.*
-Ezt figyeld!
*Modta, majd kezeivel megérintette a tönköt, ami azon nyomban életre kelt. Persze ez csak illúzió volt, s a tönk valójában ugyanaz a tönk maradt, ami volt. Csupán most úgy lehetett látni, hoyg lába, s keze is van. Sőt, még táncolni is kezdett. Miután kellően kiszórakozták magukat, Mylene megtörte az illúziót, majd felkapaszkodott Arduinna hátára, s Formenya felé fordult.*
-Nos, akkor akár indulhatunk is, ha készen állsz.

*Nagyon mulatságos dolgokat produkált a táncoló fatönk, s Formenya jó ízűen nevetett a vicces, esetlen táncoson. Aztán a myrte megszüntette az illúziót, s felült lovára. Formenya bánatosan pillantott a mostanra egyszerű fadarabbá vált táncoson, aztán elmosolyodott, és ő is lóra szállt.*
- Mintha kicsit merev lenne... Nem gondolod?
*Kérdését a lányhoz intézte, miközben a mozdulatlan fatönk mellett elhaladt hátasával. Pajkos mosolya ott játszott szája szegletében, majd hallotta a lány vidám szavait, s éles kiáltással ugrasztotta meg barna hátasát.*
- Akkor irány a sárkányok konyhája!
*Ezen felkiáltás közepette iramodott el onnan, de még hallotta, hogy Mylene is megindította lovát. A tisztás fölött röpködő madarak riadtan rikácsoltak a lovasok láttán, hogy jelzésükkel menekülésre késztessék a közeli állatokat. Az utazók nagyon rövid ideig tartották tempójukat, mert a málha súlya hamar kifárasztotta volna a lovakat. Formenya lassította lovát, s ezt tette a myrte lány is, majd lépésben haladtak tovább.*
- Mostanság sok olyan dologról fecsegnek az emberek, ami aggasztó számomra...
*Oldalra fordulva nézett a lányra.*
- Azt rebesgetik, hogy a birodalom belsejébe is eljutottak a dagorladiak. Bár én még eggyel sem futottam össze... sajna... Mert meg kell valjam, mit meg nem adnék azért, ha egy ocsmány orkkal játszhatnék sárkányeregetősdit...
*Pimasz vigyorral sandított rá.*
- Persze csak ha ő lesz a sárkány...

*Örömmel teli kiáltást hallatott,majd megindította ő is a lovát Formenya után. Arduinna érezte a nehéz málhát, de azért még gyorsított a tempón, hogy beérje a másikat. Miután ez megtörtént, kis ideig még tartották a tempót, aztán hirtelen lelassítottak, nehogy túlságosan is kifáradjanak a lovak. Mylene mosolyogva simogatta meg Arduinna nyakát, majd a mágusnő felé fordult.*
-Valóban? Nos, én nem hallottam ilyesmikről. Bár bevallom, hogy nem is ismerek sok személyt rajtad és a myrtéken kívül. Még nem igazán jártam be Evolyran-t. De ez a kis "kirándulás" nagyon jó ötlet volt, úgy érzem. Mintha felszabadultam volna. Nagyon jó érzés. Talán mindig is erre vágytam...hogy kalandozzak. Sosem lehet tudni. És még nem maradtam le semmiről sem. Előttem az élet! Legalábbis még nem szándékozok meghalni.
*Kacsintott Formenyára, majd elgondolkozott azon a bizonyos sárkányosdin, s egyre csak kuncogott és kuncogott. Látta, hogy Formenyát már furdalja a kíváncsiság, de még egy kis ideig magábanbírta tartani a dolgot, viszont után szabályosan kitört belőle a dolog eg yjó adag nevetéssel megfűszerezve.*
-Tudod, az még érdekesebb lenne, ha mondjuk az orknak egy kis szárnyacskát varázsolnék a hátára, te felvinnéd a magasba a szelekkel, aztán elengednéd. Az kissé kínos lenne...
*Nevetett tovább Myl, majd előretekintett. Ott állt előttük egy csodaszép paripa pár száz méterre. A myrte jól szemügyre vette, miközben egyre csak lassított a tempón. Végül úgy ötven méterre a paripától megállt, s Formenyát is megállásra intette. Azután odafordult, s így suttogott.*
-Azt hiszem, hogy ezt majd én elintézem. Tudod, ez nem az, aminek látszik.
*Azzal Myl lassan leszállt Arduinna hátáról és óvatosan a lóhoz sétált. Az meg sem mozdult. Mylene már ravaszan somolygott, aztán kinyújtota kezeit, s ruhája alól elővett egy üvegcsét. Abban valamiféle zöld folyadék volt. Odament a ló fejéhez, s a szája elé tette a löttyöt. Az állat kilefetyelte az egészet. Mylene hamar eltette az üvegcsét,majd nevetni kezdett. Ekkor a lónak kigúvadtak a szemei, majd hangosat nyerített. Aztán egyik pillanatról a másikra átváltozott egy kobolddá, aki köpködött, s fujkodott. Mylene pedig nevetett és nevetett rajta, aztán így szólt.*
-Na, és most mars vissza az odúdba, te söpredék! Meg ne lássalak még egyszer, mert akkor sokkal rosszabbat kapsz!
*Azzal a kobold el is futott, s Mylene pedig visszasétált Formenyához. Mosolyogva felült lovára, majd megmagyarázta a dolgot.*
-Éreztem, hogy az a ló nem igazán ló. Valamiféle varázszert használt az a kobold. És ha jól sejtem, akkor az illúziópor avgy más néven myrte por. Ez illúziót idéz elő. Ezt megérzem. Persze egyszerűen megtörhettem volna az illúziót, de így szórakoztatóbb volt, nem?

*Formenya lova nyakán könyöklött, s úgy nézte végig, nagy vigyorgások közepette, amit a lány művelt. Aztán nevetve azt mondta neki:*
- Tényleg vicces volt... Bár a kobold, akiért még az elfek városában üzentem, hogy itt várjon ránk... Nos, ő nem biztos, hogy élvezte...
*És vidáman nevetve irányította lovát arra, amerre a pórul járt kobold eliszkolt. Formenya iőnként a döbbent arcot vágó lányra nézett, aztán fejét csóválva, kacagva léptetett az egyik vaskos törzsű fa irányába.*
- De engem legalább szórakoztatott... *megállította lovát a fától jó tíz lépésnyire, s leszállt róla* - Korah! Ne haragudj a lányra... Még nem ismeri a népedet...
*A nő látszólag a fának kiabált, mintha attól várna választ, vagy azt, hogy oda menjen hozzájuk. De végül egy kis nyílás jelent meg magasan a fatörzsön, s két vicces szemecske pislogott kifelé rajta.*
- A kis barátod galádul megtámadott... Még jó, ha nem halok meg attól a méregtől... *sivítozta a kobold, furcsa, szokatlanul vékony hangon*
- Értem Korah... Ezek szerint az ajándékodat se kéred...
*Formenya ravsz pillantást vetett a myrtére, aki közben mellé ért, s azzal úgy tett, mintha éppen lendületet akarna venni, hogy lovára ülve távozhasson. Több se kellett a kobold asszonyságnak. Hangos csörömpölések közepette kivágódott egy kis ajtó féleség, és kirohant rajta Korah.*
- Egy lépést se Korah ajándékával! *sipítozta a hölgyemény, és apró lábain már porzott is odafelé hozzájuk. Formenya elégedett vigyorral kacsintott a myrtére.*
- Az ajándék a gyengéje... *súgta a lánynak nagyon halkan*

*Amint visszaült Arduinnára, kissé csalódnia kellett Formenya mondata hallatán. Pedig ő nem akart rosszat, csak jól móresre tanítani a koboldot. Mert azt hitte, hogy valami turpisságon töri a fejét. Ezt persze nem adta elő Formenyának, mert így is eléggé szégyellte már magát. Mikor aztán meghallotta, hoyg a mágusnő élvezte, azért elmosolyodott, s kicsit bátrabb is lett, de azért még nem nagyon szólalt meg, csak magában kuncogott. Tetszett neki az a kis kobold. Egészen vicces volt, ahogy kirontott az ajándékot követelve. Mylene persze megemberelte magát, s nem nevetett annyira észrevehetően,nehogy megsértse a koboldot.*
-Értem. Egészen szórakoztató...
*Súgta Formenyának, majd Korah felé fordult, s megköszörülte a torkát.*
-Köszöntelek, Korah! Elnézésedet kérem az előbbiért! Nem tudtam, hogy ránk vársz...Azt hittem, egy csínytevő kis rossz kobold vagy. Bocsánatot kérek érte. Egyébként Mylene Hytjamorys a nevem.
*Mosdolygott a sandán néző koboldnőre, majd leugrott Arduinnáról, s letekintett a nőre. Egészen kedves kis képe volt neki, de azért megmaradt annak a vicces ksi koboldnak, aki eddig is volt Myl szemében. Csak várt és várt arra, hogy Formenya előkapja az ajándékot. Mylene ezen jót kuncogott magában, de kívül csak mosolygott a koboldra. Próbált kedvesnek és rendesnek tűnni, amilyen amúgy is a természete. ~Remélem, nem fog rám támadni rögtön. Különben is, az nem méreg volt...~ Mondta magában, majd épp szólásra nyitotta volna a száját, de Formenya megelőzte.*

*A kobold és a boszorkány egyaránt a myrtét figyelte, ahogy leszáll a lováról, s beszél. Korah szemei nagyra kerekedve meredtek a lányra, s jókora pislogásokkal méregette Mylenet. Aztán oldalazva odébb sasszézott, egészen Formenya lovának nyaka alá, s onnan mrogott valamit nekik. Formenya rettenetesen élvezte ezt. Eddig is sokat mulatott a kis koboldon, de ez a mostani helyzet kifejezetten hosszú, és emlékezetes mulatozásnak ígérkezett. Kacagva hajolt lova nyakához, s úgy szólította meg a koboldot.*
- Korah... Ha nem akarod, hogy a lovam megint megkóstolja a hajadat, mint múltkor, akkor gyere el előle... *s kacsintva pillantott Mylre*
- Csak lenne Korah erősebb, mint a varázs népségek... Akkor ti innátok azt a zöld mérget, és nem a szegény kobold...
*Duzzogást imitálva lépett el a lótól, s néhány oldalazó mozdulat után a myrte mellé keveredett, s neki oldallal állva, morcos ábrázattal ránézett. Aztán emelt fővel tekintett előre, egyenesen a magas fára. De közben oldalra kinyújtotta bal kezét, de oda se pillantott, hogy a myrte elfogadja-e.*
- Korah... Mocsári kobold. *ezután már felé fordult* - És ne merd megkérdezni, miért élek fában!
*Ennyi lett volna a nagy bemutatkozása, s mikor a myrte kezének fogását megérezte, akkor szája vigyorra húzódott, s már rántotta is ki rücskös tenyerét, s ugrálva igyekezett bepillantást nyerni a mágusnő nyeregtáskájába, miben az éppen kotorászott.*
- Akarom!... Akarom!... Akarom! *mondta pattogva a kobold*

//Fagy... Smile

//

//Egy kicsit olvad... Smile

//

*Mylene legszívesebben felpofozta volna Korah-t. ~Mondom, hogy az nem méreg!~ Zsörtölődött magában, de nem akarta kimondani ezt hangosan, mert az asszonyság még valami rosszat csinálna, aminek ő inná meg a levét. Ugyanis Myl nem hagyja magát csak úgy. A myrte kissé ódzkodva, de megfogta a kobold felé nyújtott kezét. Csak bólintott egyet, s fellélegzett, mikor az a rücskös kéz eleresztette az övét. ~Nem vagyok finnyás, de ez már akkor is undorító volt...de hát mit várhatok szegény koboldtól?~ Mosolyodott el, majd tovább mosolyogva figyelte, ahogyan Korah ugrabugrál az ajándékáért, amit Formenya már készült elővenni a nyeregtáskájából. Persze Myl nem tudta annyiban hagyni a dolgot.*
-Nézd csak, Korah! Látom, nagyon szereted az ajándékokat. Mit szólnál esetleg ahhoz, ha visszafelé vezető utunkon én is meglepnélek eggyel? Mondjuk kiengesztélésül a méregért.
*Kacsintott Myl a koboldra. Magában jót mulatott, s ezt egy pillantással tudatta Formenya irányába, akin szintén látszott, hogy tetszik neki Korah heccelése. Természetesen mindez csak egy rövidke pillaantig tartott, s a kobold nem vehetett észre belőle semmit sem. Mylene így hát kíváncsian nézett rá, s várta, hoyg miféle reakciói lesznek az újabb ajándék említésére.*

//És már vissza is fagy.... Smile

//

//Olvadozik... Smile

//

*A kobold lelkes ugrálása azonnal abba maradt, amint a mágusnő elő húzott táskájából egy kis méretű csomagocskát. Korah kirobbanó örömmel ragadta magához az ajándékot, és már esett is neki a tarka csomagolásnak, hogy azt apró cafatokra cibálva hozzá jusson ajángékához. A kobold görbe ujjai már majdnem bele markoltak a csomagolásba, amikor meghallotta a myrte ajánlatát. Ettől viszont mozgás közben megdermedtek eddig türelmetlen kezei, s élénk pillantással fordult a myrte lány felé. Mindeközben Formenya vidám mosollyal arcán nézett hol egyikre, hol másikra.*
- Korah kedves, és barát lesz, ha ajándékot kap... *motyogta Mylre sandítva, s lassan széles vigyor telepedett komikus ábrázatára* - Cserébe Korah engesztelődik...
- Na... Most, hogy ilyen jól összemelegedtetek, talán kibonthatnád az ajándékodat Korah. *Formenya hirtelen felszólalására még össze is rezzent a kobold, de azért vidáman gurgulászó kacagással veselkedett neki a kicsomagolásnak. A két lány megykönnyebbülten kísérte figyelemmel az asszonyság szerencsétlenkedését. Aztán a kobold kezei megálltak, mert mostanra csak egy díszes doboz volt a kezekben. Korah szíve majd kiugrott az izgalomtól, ahogy lassan, nagyon lassan felnyitotta a tetejét. A dobozkából színes fénykavalkád szökött ki, mikor a fedél feltárult. Két apró kristály produkálta a színáradatot, mely annyira levette lábáról a konok kis koboldot, hogy az nem is bírta elszakítani tőle tekintetét. És csak némán, tátott szájjal bámult a sziporkázó fényre. De végül mégis megmozdította fejét, s két utazóra pislogva megszólalt.*
- Nagyon szép kristályt hoztál mágus lány. Köszönöm. *száján szinte már tündöklött mosolya, amit rájuk villantott* - Cserébe átmehettek Korah földjén.
*Aztán közelebb araszolt a boszorkány hátasához, lábujjhegyre állt, s kebeléből kihúzott egy elsárgult tekercset, melyet bele is sülyesztett a nyeregtáskába. A boszorkány, és a myrte szó nélkül figyelték, mit tesz a kobold.*
- A mester mindig rám bízta, ha elment a fehér elfektől... Haza induláskor kérem vissza, hogy tovább őrizhessem!
*Formenya beleegyezőleg bólintott, s megértő mosolyát elővarázsolva indította tovább hátasát. Megkerülte a koboldot, majd mellette megállva annyit mondott neki:*
- Köszönjük, és három nap múlva már vissza is kapod. A szavamat adom rá. *végül a myrtére pillantott* - Indulunk Mylene.
*Elbúcsúztak, majd a kobold irányítására megindultak egy közeli ösvényen. Nem is lett volna az ösvényben semmi különös, ha nem épp egy ormótlan nagy darab sziklánál végződik. A myrte értetlen pislogással nézett a sziklára, majd Formenyára.*
- Nem akarok akadékoskodni, de az ott egy sziklának tűnik... *szólalt meg végül a myrte*
*Formenya arcára ravaszkás vigyor ült ki, s csupán egy pillantás erejéig figyelt a lányra. A szikla meg csak egyre közelebb került. A szikla mellett ekkor megjelent Korah, kezében egy girbe-gurba bottal, s egy hatalmasat suhintott vele a sziklára. A kőtömeg megremegett, s a következő pillanatban fényesen felizzott. A szürkés fény beborított mindent, még a két utazót is. Aztán pár perc múlva eltűnt a fényáradat, s vele együtt a két lány is. Minden olyan volt, mint az átutazók érkezése előtt: szikla, fák, és egy viháncoló kis kobold asszonyság. Csupán ennyi maradt miután a kobold által megnyitott mágikus kapu bezárult, magába fogadva a két nőt. Korah pedig lehuppant az egyik fa alá, felnyitotta a dobozkáját, s még órákon át mozdulatlan ülve gyönyörködött a kristályok ragyogásában.*

//Következő hsz mehet Orod Ingorhoz... A hótündék városhatárához érkezzünk... Smile

//

*A tünde karcsú alakja bújik elő a fák s bokrok közül, valamit keres...Hogy mit? Egy olyan helyet hol már megfordult, nem is egyedül, hanem a szívéhez egy kedves "alakkal". De az már rég volt...Oly rég hogy most esztelenül kóvájog jobbra balra, fel s alá mert nem lelei. Lassan a kétségbeesés kerülgeti, de nem adja fel. Hosszú percek, talán egy óra is eltelik, míg nem fakó, érzelemmentes arcám végre egy kis érzelem és lágyság is előbújik. Megtalálta...lassú pihe puha léptekkel sétál a hatalmas fa felé, hol a zöldellő fű s pár cserjés is található rendezettlen alakban. Egy apró mosoly kíséretében leül a földre s tenyerével lágyan megsimítja a fű felszínét...*

*A férfi már hosszú ideje nem találkozott Sellyvel így úgy döntött hogy elindul a tündékhez, nem volt túl sok idő a lova is sietett így hamar elérte a terület határát és már a völgyben volt. Szép emlékek kötik ide talán kevés szép emlék közül az eggyik legeszebb, lassan halad előre most már gyalog a lovat szabadon engedte az meg ide oda vágtázik a pusztaságon, a férfi szeme előtt viszont feltűnik a keresett alak kissé meg is lepődik hogy itt találja de örül, halkan közelíti meg az ülő nőt majd lassan legugol mögé és átölelin nem nagyon mondt semmit se kiváncsi hogy a nő felismeri e az ölelést bár igazából úgy érzi hogy ehhez kétség sem fér mégha régen is volt ilyen gyengéd érintkezés közöttük*

*Az emélekek maguktól tódulnak lelki szemei elé s amit megpillantja szíve választottját, szíve is belesajdul a látványba. Rég nem látta kedvesét, az élet úgy hozta, hogy kissé elsodorta őket egymástól. Érzékeli hogy tekintete elhomályosul, a könnycsatornái lassan működésbe lépnek s egy kósza csepp formájában gördül le sápadt arcán. Lassú mozdulattal letörli s a távoli lankás dombok felé pillant, ajkait egy remegő sóhaj hagyja el, visszatartva a sírást. Az ő hiábája...meg a világé, ezt tudta jól. De eltervezte hogy rendbe teszi dolgait és felkeresi a férit...de gondolatai megakdtak amint lágy karok fonták körül törékeny testét. Egy pillanatra a szíve is megállt s megmerevedett. Jól ismerte már ezeket védelmező karokat s gyöngéd érintést.*
- Seph....-*suttogta maga elé, majd elsődleges döbbenetéből felocsúdva megfordult és karját a férfi nyaka köré fonta, miközben a szemébe nézett.*
- Régóta vártam ezt a pillanatot...

*Érzi ahogy a nő megmerevedik biztosraveszi hogy sikerült meglepnie kicsit, vag nagyon? Amikor a nő megfordul kezei lecsúsznak a derekához majd elmosolyodik*-Hát ki más?*kérdezi mosolyogva majd arcizmai kisimulnak kicsit jobban magához szorítja a tündét majd egy csókot ad az ajkaira*-Gondoltam megkereselek régen láttalak már és részben az én hibám is*mondja mosolyogva közbe lassan hátra dől*-Mit csináltál erre felé egyedül?*kérdezi mosolyogva miközbe a lány szemébe néz arcán kissebb mosoly fedezhető fel. Nagyon régen nem találkoztak*

*Jogos, Selly is meglepődött volna, ha megfordulván nem mágus kedvesét pillantja meg. Akkor valószínüleg az illető a tenyerét érezte volna arcán, de szerencsére nem így volt. Ahogy a valóságban belepillantott a férfi arcába érezte hogy vére is ismét a megszokott ütemben csörgedezik ereiben, tény hogy mostanság eléggé depis lett a lány, ki társaságkedvelő és barátkozós volt, mostanság viszont a magány vonta keblére.
Lágyan viszonozta a csókot melyre már úgy vágyott mint csecsemő az anyja keblére, nehézkesen de elvált az ismerős ajkaktól, ajkai körül boldog mosoly játszadozott.*
- Nem, talán mindkettőnk hibája...de tudtam hogy a csata miatt elfoglalt vagy, meg aztán is próbáltam lábra állni, de....-*kissé elhalkult a hangja s lesütötte szemeit.*
- ... nélküled nem ment.-*pillantott vissza a szemekbe s hozzásimult a férfi testéhez. Jó volt érezni az illatát, érezni a karjait testén,mit már talán két hónapja is hogy nélkülöunie kellett. A kérdésre sunyin elmosolyodott, bár nem szégyellte magát.*
- Az emlékeket hajkurásztam....ideköt pár szép emlék...nem is tudom ki a fő témája.-*tette hozzá huncutul, persze a lány szemében a férfi volt, nem is magára kívánt gondolni.*
- Valahogy pótolnom kellett a hiányodat.

-Sokminden közbe lépett ezidő alatt, nem hinném hogy csak mi tehetünk róla talán maga a természet volt ilyen*mondja komolyabb hangon kicsit elgondolkozva majd lassan elmosolyodik*-Nehéz mindenképpen, nem csak neked volt az, mostanába sok magányos utam volt, sokszor gondoltam ránk*mondja mosolyogva majd lassan felemelkedi magával húzva a lányt is, a válaszon mégjobban elmosolyodik nincs egyedül ezzel a tünde sem*-Azt hiszem azokra az emlékekre én is emlékszek, még tisztán*mondja mosolyogva*mostanába már én is az emlékeket vadászom szerencsére eddig sikerült mindig megidéznem őket,*mondja mosolyogva, majd átkarolja a nőt és feláll őt is felemelve*-Szép dolgok az ermlékek de nem csak a multnak szabad élni. VAn kedved egy kis utazáshoz?*kérdezi mosolyogva*

*Figyelmesen hallgatta a férfi szavait, szó szerint zene volt füleinek, s persze igazak is voltak. Nem csak az ő hibájuk volt ez a hosszú idő, mit egymás nélkül töltöttek, hisz nem éppen a legnyugodtabb évei közepedte érkeztek Evolyran Birodalmába. De oda se neki, ami volt az elmúlt s most hogy végre újra egymásra találtak megfogadta hogy többé nem téveszti szem elől a férfit.*
- Igazad van....de hogy elkerüljük ez a jövőben piócaként fogok hozzád tapadni.-*érezhető volt hanglejtéséből és arca játékosságából, hogy csak tréfál, de annyi biztos hogy mégegyszer ilyen hossző időszakot nem képes a férfi nélkül élni.*
- Az emlékek...-*kuncogott szerelmes pillantást lövelve a mágusra.*
- Van belőlük bőven és...- *állt fel vele amint felsegítette majd kéjes hangon folytatta miközben átfonta karjaival a nyakát, ehhez persze pipiskednie kellett.*
-....szebbnél szebbek.-*megcsókolta, kicsit hosszabban mint az imént, majd kíváncsian felvonta a szemöldökét.*
- Utazás?-*kérdezi vissza, bár ha a férfi utazásra invitálja mindig forrón érnek véget.*
- Hova gondoltad?

*Kcisit elmosolyodik majd válaszol*-Hát ez igencsak szivélyes ajánlat de ez kölcsönös is*mondja egy kissebb ravasz mosollyal miközbe lassan felnevet*-Igen van, és csak a jókra érdemes emlékezni*teszi hozzá lágy hangon, a csókot viszonozza és kicsit el is mosolyodik*-Hát igen szebbnél szebbek, és még remélem lesznek is a közeljövőben hasonlók*teszi hozzá mosolyogva lágy hangon a férfi. A kérdésre csak kicsit elgondolkozik Ki tudja lehet már tudja a választ csak úgy csinál mint aki nem*-Hmm az legyen az én titkom*mondja mosolyogva közbe füttyent eggyet és a fekete ló már itt is van ha a nő engedi felsegíti majd mögé ül hogy elindulhassanak*-Remélem tetszeni fog*mondja mosolyogva*

*Együtt nevet vele, végre önfeledten és nem készerből. Bár eddig még erre sem volt lehetősége.*
- Rólad csak szép s jó emlékemim vannak így ha akarnék sem tudnék rosszra gondolni.-*bókol kedvesen persze ez természetes számára. A következő mondantra kissé bepirul orcája, nem szégyenlősségről van szó, csak ha a jövőbeli emlékekre gondol máris felforr a vére.*
- Majd teszünk róla hogy legyenek....hisz annyi félbemaradt tervünk vár még megvalósításra...-*simítja meg lágyan az arcát, ezek közt nem egy igen fontos is, de most már talán majd elkezdhetik építgetni álmaikat.
Ismeri már a férfit ahhoz hogy tudja ez az elgondolkozó arckifejezés csak álca, nagyon jól tudja már hova tart a kirándulás.*
- Mindig is rafinált voltál Sephrio Elruhir....tudod te nagyon jól hova fogunk menni igaz?-*prsze jó maga szerette a titkozatosságot, hisz a férfi is oly titokzatos volt olykor, így nem bánta hogy nem mondja el neki most rögtön. Felül a segítségével az odahívott lóra, majd a mellkhasának dőlve, izgatottan várja merre tart majd az útjuk.*
- Háát kíváncsi vagyok....de ha te is ott leszel az már csak jó lehet.

*Kedvese elhagyta kis időre a hajót, Galwor még nem ébredt fel délutáni álmából, így Aldo is úgy döntött, hogy tesz egy kis sétát a környéken. A völgy, ahova érkezett ismeretlen volt számára, egy nagyobb harci gyakorlótérhez hasonlított, de most lakatlan volt. A közelben egy folyó csobogása hallatszott, mely a hegyekből indult és a Belhan-tenger fele vette útját. Aldo elsétált a folyó partjához, lehajolt és lemosta arcáról a verejtéket, melyet a tűző nap sugarai váltottak ki. A hely csendes volt, a víz ütemes csobogásán kívül nem zavarta meg semmi a festői táj békés csendjét.*

*Lassan léptetett lovával. ráérősen nézelődött hol oldalra, hol pedig előre. Maga mögé is nézett olykor, de nem számított arra, hogy pont ott fog látni vaalmi érdekeset, hiszen onnan jött. Mélyen beszívta a friss levegőt, majd hallva a dolyó csobogását, arra irányította a lovát, hogy megtölthesse kulacsát, valamint lova ihasson végre. Ugyanis szegény állat már szomjazott, mert jó ideje már, hogy elindultak a mágusok városából. Mylene otthagyta egy kicsit Formenyát, hogy eljöhessen ide, mert nagyon szépnek hallotta ezt a helyet. Így hát barátnője beleegyezésével tett egy kis kitérőt, mielőtt hazamennt volna.
Ahogy nézelődött a folyóhoz közeedve, egy alakot pillantott meg nem messze előtte. Lassított, hogy még véletlenül se üsse el, majd mikor közelebb ért, elkerekedtek a szemei. Aldo állt előtte és lova előtt. Mylene a pillanatnyi döbbenet után mosolyogva ugrott le lováról és szorosan karjaiba zárta a mágust.*
-Jaj, Aldo! Hát te itt vagy? Már milyen rég is láttuk egymást! Nem is értem, hogyan törtlnhetett ez, hogy nem akadtunk össze eddig. Azért hiányoztál, te kópé!
*Mosolyogva eresztette el a férfit, s továbbra is csak mosolygott, miközben Aldo-t nézte.*
-Semmit sem változtál. Ugyanolyan vagy..teljesen.
*Jegyezte meg, majd megfogta lova kantárát, s így szólt.*
-Azt hiszem, ki kellene kötnöm valahova ezt az állatot, mert nem ártana valamivel vissza is mennem. Gyere, ott látok egy kisebb fát, az megfelelő lesz.
*Azzal elindult, hogy kikösse lovát. Mikor ez megtörtént, kuncogva ült le, majd maga mellé invitálta Aldo-t is.*
-Na, gyere, ülj csak le mellém! Mesélj, mi történt veled, mióta nem láttalak?
*Egyelőre még ne nagyon jutottak eszébe azon sérelmei, amiket Aldo-tól szenvedett el. Hiszen olyan régen voltak már azok. Myl csak a legutolsó találkozásukra emlékezett, mikor Aldo a "barátjává" fogadta Myl-t.*

*Eléggé meglepődött, amikor Mylene-t látta közeledni, de a meglepetés ereje a maximumra nőtt, amikor a myrte lány leugrott lováról és átölelte. Aldo csak értetlenül pislogott Mylene karjaiban.*
~He? Ilyen jó barátok volnánk? Idejét sem tudom, hogy mikor találkoztunk utoljára, most meg úgy üdvözöl, mint a legjobb barátját. Ez furcsa...Jaj, persze, már emlékszem, Álomfalván, a varázs sziklák között, mint barátok, úgy váltunk el...~
-Te is....hiányoztál, Myl. Örülök, hogy látlak.
*Az alatt a négy év alatt, próbálta elfeledni régi incidenseit...Hiswát, meg Hythamorysékat, most meg lehetetlen lesz, hogy pár szót ne ejtsen a myrte lány magukról. Aldo előre félt, hogy előtörnek a régi emlékek, az el nem feledett gyűlölet...még mindig szemei előtt lebeg az e kép, amint beleegyezik Mylene barátságába, az a hátsó szándék kíséretében, hogy beférkőzzön a Hythamorys családba és tönkre tegye őket. Miután kibontakozott a lány öleléséből végigtekintett rajta, megállapítván, hogy Myl sem változott sokat, sőt, talán az eltelt évek alatt, az idő mégszebbé varázsolta arcát, vonásait.*
-Te se változtál sokat, biztos vagyok benne, hogy itt is akad hódolod szép számmal.
*Miután a myrte lány kikötte lovát és leült, Aldo helyet foglalt mellette és mesélni kezdett.*
-Nos, pár hete idejöttem, álmaimban sem mertem volna remélni, de Gorien rám talált és azóta is élünk boldogan, együtt...hármasban a fiunkkal.
*Nem akarta részletezni az itt eltöltött időt, most hagyta, hogy Mylene meséljen magáról...és persze testvére családjáról.*
-És te? Mond csak, megszoktad már itt, Evolyran-ban az életet?

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Hétf. Aug. 03 2009, 11:10

*Mosolyogva hallgatta a férfit. Viszont aza mondata egyáltalán nem tetzsett neki, amikor a hódolókat említette. Nem is hagyta szó nélkül.*
-Nos, ami azt illeti, nincs sok hódolóm. Nem nagyon császkálok Evolyranban. Inkább magam vagyok, vagy a barátnőimmel szórakozok. De hát...minek is a hódoló? Csak kolonc...
*Pedig nem így gondolta. Szerette volna, ha van valaki, akinek talán tetszik és ő is neki. De nem nagyonv olt ilyen. Talán Fredar, de ő csak egy kis kaland volt Myl szemében.Semmi hosszútávúra nem gondolt veel kapcsolatban. ~No igen....jó volt, elmúlt.~ Soóhajtotta felidézve az emlékeket a hótündével kapcsolatban. De pillanatnyi komorsága hamar elszállt, mikor Aldo a gyermekét említette. Myl maj" kibújt a bőréből örömében. Át is ölelte Aldo-t még egyszer.*
-Hogy gyermeketek született? Nagyon örülök neki! Ez nagyon jó hír! Gratulálok! Tényleg...nagyon örülök!
*Ismét elkomorult kissé, mert eszébe jutott, hogy ő és Myrthar is terveztek gyermeket, de sajnos a háború közbeszólt, s elvette től Myrthar-t. ~Myrthar...remélem, a legjobb helyen vagy.~ A myrte iránti érzései még nem múltak el, de már túl tudott rajta lépni. Viszont még mindig sokat gondolt vissza azokra az időkre.
De most nem akart gondolataiba és emlékeibe burkolózni. Inkább mosolyt varázsolt arcára és beszélni kezdett.*
-Nos, ami azt illeti, már igen jól megszoktam az itteni életet. Hiszen már több, mint négy éve élek itt. És hát be kell vallanom, igen barátságos hely. Már szereztem pár barátnőt magamnak. De férfiakat is ismertem már meg természetesen. Viszont egyik sem volt olyan he, de jó kis pasi. Bár volt egy, aki egészen jól nézett ki...de egyelőre magam vagyok, szabad vagyok, mint a madár. És egyelőre jól megvagyok így.
*Kacsintott a férfira, majd elhúzta a száját, s a messzeségbe nézett.*
-Tudod, azért hiányzik egy biztos pont, egy férfi az életemből. De hát én ilyen szerencsétlen vagyok, hogy az az egyetlen férfi is,a ki szerettem, meghalt. És hiába minden igyekezet, nem találok hozzá foghatót. Ő olyan tökéletes volt...
*És már ismét elkomorodott. A régi emlékek felkavarták az érzéseit. Lehajtott fejjel beszélt Aldo-hoz. Nem állt szándékában a szemébe nézni. Nem, mert akkor a férfi láthatta volna, ahogy egy könnycsepp szalad le Mylene szép arcán.*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Hétf. Aug. 03 2009, 22:34

*Még egy ölelés, amire Aldo szintén nem számított. E tekintetben sokat változott Mylene…vagy csak a szituáció más…Álomfalván talán Myl bele is halt volna, ha megkellett volna ölelje ezt a szoknyavadász, kiszámíthatatlan, sötét múltú mágust, most meg egyetlen jó hírtől, ami Aldoval történik, képes a nyakába kapaszkodni gratulációja kinyilvánításaként. Mielőtt azonban Aldo azt hinné, hogy Mylene ilyen könnyen felejt, meglátja a lány homlokára telepedett komorságot, melynek nagy részét a múltban történtek okoznak. Szinte egy teljes percre elhallgatnak, Aldo vizsgálja Mylene komor arcát, majd kezét ráteszi a myrte lány kézfejére és biztató hangon megszólal.*
-Ugyan már, senki sem pótolhatatlan, meglásd, nem telik bele sok idő és hamarosan te is megtalálod az igazit. Vegyük például az én esetemet, pár éve még hajkurásztam a lányokat, és hódítottam őket, úgy véltem nem létezik más életmód, mely számomra ennél tökéletesebb lenne. Aztán jött Glorien és minden megváltozott az életemben. Még most sem tudom, hogy csinálta, de betört és azóta próbálok a helyes úton járni nő ügyekben, de hogy visszatérjek mondanivalóm lényegére, Mylene, biztos vagyok benne, hogy mint mindenki másnak, neked is él valahol a szerelmed, a párod és csak arra vár, hogy rád találjon.
*Kezét lassan leemeli a lány kezéről, mielőtt félreérthetővé válna e gesztus, majd tovább folytatja mondanivalóját.*
És ne add fel, tudom, hogy nem jó egyedül, de a barátok nem pótolhatják a nagy őt. Keress tovább, hisz aki keres, az talál.
*A végére bedobott egy kacsintást, majd szóval is igyekezett véget vetni ennek a komolyságnak.*
-És húztál már be azóta valakinek olyan szépet, mint nekem a randinkon?

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 13:44

*A Dasyron-völgy elég kihalt, elhagyatott puszta. Mégis az egyik kisebb részénél egy kis falu bújik meg. Nem sokan tudják, hogy van itt egy falu, hiszen elég pici és nem is látványos. Elzárkózottan élnek itt az emberek. A falutól nem messze egy apró, bár igen titokzatos erdő található. Elég sötét, de persze van világos része is.
A faluban van egy nagy templomtorony, ez a falu központja. A templom előtt egy kis sellő alakú szökőkút van. Körülötte házak, kisebbek - nagyobbak. Pékség, ágy és kovács műhelyektől hangos a kis tér. Minden ember ide - oda rohangál a téren át, a dolgát végezve. Egy kivételével. Egy öreg asszony, aki egy kis széken ül a templom mellett és imádkozik. Nem csinál mást. Néha feláll, az erdő felé néz, majd sirva fakad és visszaül a kis székre. A többi lakó flúgosnak tartja, van aki sajnálja, de senki nem szól hozzá. Örültnek tartják. A fia miatt...*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 13:54

*Egy ideig leköti figyelmét az utcán futkosó népség. De aztán tovább halad, s csak egy futó pillantásra méltatja a zokogó öregasszonyt, s még csak le sem lassít mellette, úgy halad tovább a templom előtt. Végül elér egy kisebb üzletecskéhez. Láthatóan pékség akar az lenni, így aztán leszáll a nyeregből, alaposan kiköti a lovat, és beugrik némi harapnivalóért. Aztán kijön, és a ló oldalának támasztva hátát, nézi az utcai forgatagot.*
~Minek ez a futkorászás? Aztán csodálkoznak, ha szemet szúrnak a dagorladiaknak, és már volt, nincs falujuk... De ez van. Háborúban nem kell foglalkozni az ilyen kis veszteségekkel.~
*Majd lenyeli az utlosó falatot is, és eloldozza lovát. Lassan hlad hátasával a forgalmas úton, gondosan elkerülve az embereket. Nem hiányzik neki a feltűnés.*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 13:57

*Lucio kényszerből a Dashyron-völgy kies pusztáit járja, mert felbéreltek néhány embert, hogy keressék meg. Csak így tudta lerázni őket. Sokat tűnődött, hogy hova mehetne, de a távolban megpillantott egy kis falut.*
~Nem is tudtam, hogy van itt egy falu. De ha már itt vagyok, akkor megnézem.~
*Egy óra alatt a falu határát meg is közelítette. A falutól nem messze egy kisebb erdő állt.*
~Biztos innen gyűjtik be az építőanyagokat és a tűzre valót.~
*Lucionak a legszembetűnőbb egy templomtorony volt, ami a falu közepén helyezkedett el. Szétnézett a faluban és látott lakóépületeket, pékséget, kovácsműhelyet és sok más dolgot. Szinte mindenki tesz vesz a faluban. Lucio egy síró öregasszonyra figyel fel.*
- Mi a gond öreganyám? -kérdezi tőle. Hátha tudok segíteni.
*Az öregasszony csak mereng az erdő felé.*

Tárgy: Däsryon-völgye Pént. Aug. 21 2009, 13:58

*Maya a Däsryon völgy felé tart. Mindenki azt mondta, hogy elég kihalt puszta. Maya mégis kíváncsi volt rá. *
~ Valami oka csak van, hogy ilyen kihalt. Mi történhetett?~
* Törte a fejét Maya. De akkor egy kisebb falut pillantott meg. Elégé eldugott helyen van.. De akkor észrevesz egy nénit, aki a templomnál ül és imádkozik. Talán még sír is.*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 14:12

*A sok-sok ember eléggé akadályozza az egyszerű közlekedést a faluban. Mitryas és Hiswa hazafelé tartva tévedt erre. És hát igen meglepődtek a falu láttán. Még Mitryas sem tudott erről a kis eldugott helyről. Így hát úgy döntöttek, benéznek ide is. Legalább lesz miről mesélniük a gyerekeknek. A mester mosolyogva nézelődött az utcákon. Elég nagyvolt a nyüzsgés. Mindenki sietett valahova. Viszont volt egy röeg néne, aki egy helyben állt és imádkozott. Legalábbis a templom mellett volt és nagyon csendben volt. Bár sírt, de azt is csendesen tette. Mitryas elgondolkodva állt meg nem messze tőle, majd Hiswához fordult.*
-Szerinted mi lehet a baja?
*Közben megfogta felesége kezét, s úgy ballagott kissé közelebb az öregasszonyhoz.*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 14:17

*Lépésben követte Mitryast, aki előtte léptetett Szürkeháton. Hiswa megpaskolta a türelmetlenűl prüszkölő Ében nyakát, és csitította, hogy nyugton maradjon még egy kicsit. Már egy ideje ideges volt a lova. Talán a túl hosszúra sikeredett vágták miatt. De nem tudott mit tenni, hiszen már így is jókora kerülőutat tettek meg, hogy végre közelebb érezhessék magukat a myrték földjéhez. Ó, de hol van még a myrteföld határa... Majd felfigyelt egy asszonyra, ki nagyon elkenődöttnek tűnt. Ekkor már gyalogosan közlekedtek tovább. Az elf kicsit szorított férfje kezén, és már mentek is közelebb az asszonysághoz. Hiswa hagyta a férfinak megszólítani az öregasszonyt.*
- Segíthetünk valamiben?
*De nem kapott választ se ő, se a férje.*
- Nincs értelme itt dekkolnunk mellette, hiszen láthatóan nem áll stabilan ezen világ oldalán. Biztosan szörnyű dolgokon mehetett keresztül...
*Azzal lassan odébb álltak amesterrel.*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 14:19

*Gyorsan szállt ide-oda. Azt sem tudta, mit csináljon örömében. Ugyanis már rég vágyott ide. Még talán az egyik tündértársától hallott e felől a hely felől. És hát azóta nagyon is érdekelte, mi van itt. És most végre eljuthatott ide. El sem tudja hinni, hogy valóban itt van. Szárnyai ezerrel verdesnek és hihetetlen sebességgel szeli a levegőt. Egyik pillanatban az utca egyik oldalán, a másikban pedig a másik oldalán van. Olyan ügyesen kerülgeti az embereket, hogy azok talán észre sem veszik őt. A nagy repülés közben észrevesz egy öregasszonyt, aki sír. Közelebb repül hozzá, s leszáll a vállára, majd feltörli kezecskéjével az egyik könnyét.*
-Miért sír nénike?
*Kérdezte az nénétől.*

Tárgy: Re: 4. Däsyron-völgye Pént. Aug. 21 2009, 14:20

*Az öreg asszony még mindig sír és halkan imádkozik, mikor lópata dobogást hall. Felnéz és egy nőt lát. Felcsillan a szeme, de a nő csak simán elsétál mellette. Az asszony felkel és letérdel a nő elé.*
-Kérem! Segítsen! - suttogja könnyeivel küszködve. Majd újabb ismeretlen emberek érkeznek. Az asszony feláll és odamegy hozzájuk.*
-Kérem... A fiam... Segítsenek! - suttogja elhaló hangon, majd ismét elönti szemét a könny és zokogni kezd. Lerogyik a földre, a kezeit az ölébe ejti és zokogni kezd. Halkan, de látszik, ahogy a vállai reszketnek.*
-Segítsenek... - suttogja halkan.*
-A fiam... - motyogja. Ruhája, ami egy hosszú szoknyából és egy rongyos ingből áll, teljesen koszos már. Szagáról is érződik, hogy nem nagyon mozdulhatott el a helyéről, a templom mellől. Egy pár járókelő sétál el az öregasszony és az érkezők mellett.*
-Hagyják! Bolond! Ne is pazarolják rá az idejüket! A halott fiát siratja... - áll meg egy kissé kövérkés ember. Látszik rajta, hogy pék, hiszen lisztes az arca és kendő van a derekára kötve, amibe épp a kezét törölte bele.*
-Nem halt meg. Él! - suttogja az asszony könnyeivel küszködve.*
-Nem vagyok bolond! - kiáltja, majd ismét sirni kezd.*
-Nem vagyok bolond... - suttogja.*

» Korah háza - Koboldföld peremvidéke
» 04 - Vérző folyó völgye
» Királyok völgye - Ehoren zuhatag