4. Däsyron-völgye

*Flow ámulva, bámulva röpdös minden irányba. Micsoda szerencse, hogy felrepült magasan a völgy fölé, hogy betájolja magát, hol is tart éppen. Az alant elterülő buja növényzet, és a völgyet szinte széthasító folyó látványa rabul ejtette valda szívét. Kacarászva szálldosott föntebb, s lentebb a látvány okozta örömtől. Aztán egy kiadós zuhanó repülés után hirtelen megállt a levegőben, de aztán rögvest bevetette magát a mérhetetlenűl magas fák zöldellő lombkoronáiba. Csak úgy zörögtek haladása nyomány a levelek, s nem egy el is vált ágától a valda szeleburdiságától. Halkan dúdolászott, csak úgy saját maga szórakoztatására, s közben leereszkedett a cserjések szintjéig. Ott aztán talált mókás lehetőségeket, és izgalmas felfedezni való dolgokat. Volt, hogy vidám kacaja verte föl az erdő magányos némaságát, mikor egy-egy nyúllal fogócskába kezdett. Aztán madarakkal kelt versenyre, melyek vidám csicsergéssel igyekeztek maguk mellett tartani a szürke valdát. De az úrnő tovább haladt. Arra azért még szakított időt, hogy egy két kő alá bekukkantson... na meg pár falevél alá, meg böhöm nagy gombák kalapja alá, fák odvaiba, és a bokrok tövéhez. Csoda is, hogy nem pottyant még le a fáradtságtól. Mi több, még utoljára arra is rávette magát, hogy bújócskába kezdjen egy egész mókus családdal. Ami végül fogócskába fordult a faágakon. És az órák csak teltek, múltak. Aztán, talán valami isteni csoda folytán, az úrnő felhagyott a játszadozással, és villámgyors szlanomozások közepette berepül az erdő mélyébe. Nem telt sok időbe, és megpillantott egy kissé elhagyatottnak látszó, de nagyon takaros házikót. Átrepült egy kisebb fahíd fölött, és egy ismerős alakot vett észre. Flow, felsikítva az örömtől, repült oda hozzá.*
- Üdvözlet Vardar nagyúr! Hol csavarogtál ilyen sokáig, hogy színedet sem lehetett látni? *Szemeiben apró kis szikrák játszottak az örömtől. Aztán észre veszi Orin nagyurat is, és hozzá röppenve tapsikolva köszönti.*
- Orin nagyúr... szia! Hát máris felébredtél a dalomból?

*Flow kacagása egyértelmű válasz volt arra, hogy ki is bocsájtott a nagy darab harcosra bűbájt. szárnyai egyenletes verdesése közben kísérte a levegőben a két nagyurat a híd felé.*
- Orin nagyúr túlságosan zaklatott állapotban volt... jobbnak láttam, ha egy kis bűbájt hívok segítségül.
*Beszéd közben szemlélődve repülte körül Orin nagyurat, beszédének tárgyát, aztán kacagva suhant el a férfi hessegető keze elől Vardar nagyúr biztonságos akadályt képező hátához. Végül Vardar füléhez libbenve megszólalt.*
- Olyan dühös volt, hogy talán még arra is képes lett volna, hogy jó messzire elhajítson, ha elkap... Szinte füstölgött a méregtől... *Ezeket persze úgy mondta, hogy Orin is hallja, így aztán sebesen felröppent a férfi fölé legalább 3 méter magasra, és onnan kiabált le neki kuncogva a nevetéstől.*
- Nyugalom Orin nagyúr... Nem szeretnénk, ha újra meg kellene bűvölnöm téged... *És pimasz mosollyal arcán himbálózott a levegőben.*

*Biztos távolságát hamarosan föladva szállt le egészen Orin válla mellé.*
- Nos, nem is félek tőled nagyúr. Egy csöppet sem... Megvannak az eszközeim arra, hogy megvédjem magam, ha netán labdázni támadna valakinek kedve velem. *Szemei mókásan összehúzódtak, és rafinált pillantást vetett az oldalán lógó kis tasakra. Persze a két férfi nem tudhatta, hogy tündérpor van benne, mellyel olyan szívesen bosszantják a valdák a jónépet. Na jó, nem is igazán bosszantásnak szánják megviccelésüket. De mindig uzsgyi lesz a vége. Már mint a valdáknak. De most Flow nem akart pimaszkodni többet Orinnal. Ma már nem. Arra még ott lesz neki a holnap, az az után, meg az az utáni nap, és így tovább a végtelenségig. Valamiért őt szerette a leginkább piszkálni az összes nagyúr közül. Persze Antonius urat is imádta megtréfálni, de akkor sem annyira, mint a mellette haladó melákot.*
- Különben is, ha bántani akarnád bármelyik valdát, akkor Vardar nagyúr úgy is el látja a bajodat. *Gyorsan kiöltötte apró nyelvét a harcosra, és már át is suhant Vardar mellé. Onnan kacsintott vissza a férfira kacagva.*