Királyok völgye - Ehoren zuhatag

// Kegyetlen Liana //

Amikor a fojtott hangok eljutottak a tudatába, Doat épp egy faágon lógott. Mozdulatlanságba dermedt. Bimbó tartása is merev lett, pedig jóval távolabb kószált, valami édeskés növényi ennivalót kutatott, ami gyorsan csillapítaná az éhét. Meg volt mindenük, de még uzsonnaidő sem volt, legalábbis a lány szerint. Mindegy, már pihentek a könnyű ebéd elfogyasztása után. Hosszú út állt mögöttük, hogy az emberek vidékét is megismerhessék. Doat ma már nem akarta röptetni a sárkányfiút. Akinek azonban korgott megint a gyomra, és esze ágában sem volt pihenni. Doat hagyta. A friss párás levegőnél, és e gyönyörű vad vizektől szabdalt vidéknél alkalmasabbat nem talált volna egy kis tornára. Mert az ő ízületi és izmai egysíkú munkára voltak fogva lovaglás közben. Ezért minden nap keresett valami másfajta mozgást is.
Amikor tehát az ismeretlen harcosok- ehhez kétség nem fért- a környéket alaposan behálózó nyomaik után a közelbe értek, hogy az emberéhez hasonló megszakadt nyomok tulajdonosára leljenek, ő pontosan az értetlenül forgolódó kis társaság feje felett lógott, furcsán kicsavarodva a fán.
Mígnem egyikük lassú mozdulattal felpillantott. A lány csak annyit szólt, erőltetett mosollyal arcán:
- Halihó!
A következő pillanatban kis szaltóval leugrott melléjük. Azok nem rántottak fegyvert, ezért ő sem vette elő a tőrét. Míg nem ismerte a szándékukat, nem is akarta. Pedig mintha összerezzentek volna a megjelenésétől.
- Ki vagy? Mi dolgod ezen a földön?
A katonák talán ugyanolyan felderítők, mint amire ő is kiképzést kapott a sárkánylovasoktól. Nem érezte kényelmetlenül magát a kérdések miatt, ha valóban azok, akiknek jogukban áll kérdezni, a dolgukat végzik.
- Vándor vagyok, a nevem Doat. Szeretném megismerni ezt a dús vidéket. Egy időre lehet, hogy letelepszek ezen a környékén a barátommal. Remélem, ezzel nem okozok gondot?- válaszolt nagyrészt őszintén.
- Ezzel ugyan nem, de a jelenléteddel már önmagában igen. Azt a parancsot kaptuk, hogy minden idegent kísérjünk a vezérünk elé. Ha nem tetszik, erővel tesszük.
~ Azt azért megnézném, hogyan kényszerítesz egy sárkányt!~ Futott át a fején a kósza gondolat. De más terve volt. Tudta Bimbótól, hogy már meglátták. Néhányan a nagyobb nyomot, s a letört száraz ágakat követték, a sárkány már azt is kivette, hogy öten bújnak előle, és egy visszaindult. Doat megkérte, hogy maradjon veszteg, hacsak nem oly ostobák, hogy megtámadjanak egy ekkora erőfölényben lévő lényt. Már ide is ért és suttogva jelentett a fickó, egy felvértezett harcosnak, aki biztos a parancsnokuk volt, sűrűn pislogtak a lány felé.
- A barátod egy sárkány?- kérdezte meglepetve a vezető, aki eddig egy szót sem szólt, ráhagyta a társaira, hogy tárgyaljanak vele.
- Ó, igen- válaszolta kislányos vigyorral felderülve Doat, gondolta, játszik egy kicsit. Sokkal fiatalabbnak látszott a koránál, és gyakran bohókás dolgokra késztették. Most sem tudta, honnan jött belőle pontosan, de az esetlen sárkányfi, és a kamaszlány könnyen beetethető mesének tűnt. Ezek itt persze nem lebecsülendő ellenfelek, ha úgy fordul a dolog. De az ártalmatlan volta jól altat egyes lényeket. Az ő dolga pedig valójában most sem más, mint hogy figyeljen. Ehhez csak többet lát, ha minél kevésbé gyanús, vagy veszélyesnek kikiáltott személy.
Amennyiben barátilag lépnek fel vele szemben, amit ezzel a bekísérés dologgal picit eltájoltak, hát akkor meg szimplán játszik egy kicsit. Bimbót megnyugtatta, hogy nincs baja, a sárkány kezdett kicsit feszültté válni. zavarták az emberek.
- Sárkánylovas vagy tehát?- csattant az újabb kérdés, melyet követett egy újabb:- és van még veletek más valaki is?
- Nem. Valójában nem vagyok senki sem. Túl fiatal vagyok, hogy igazi lovasnak képzelj, tanulókorban, csak nem voltunk biztosak, hogy mit akarunk az élettől. Bimbó még fióka korban van. Nézd csak meg! Szóval eljöttünk kicsit világ látni...és ketten vagyunk itt.- volt ennek némi igazságtartalma, de kevés.
A parancsnok elgondolkodott. Az előbbi katonának súgott valamit, az várakozón a lányra nézett. A parancsnok így szólt:
- Megnézem, ha idehívod békével!
- Elég éhes szegény feje, nyűgös ilyenkor. De megpróbálom!
Azzal a harcos fürgén eltűnt az irtáson keresztül arra, amerről előbb jött. Doatnak tényleg rá kellett pirítania gondolatban a sárkányra, de csak mert az meg szerette volna ijeszteni a lapulókat, ha Doat engedi. De a lány hívására kicammogott az irtás közepére, és felszállt, hogy 2 perc múlva mellettük, a folyóparton landoljon. Seggre ült a kis területen, ami egy nagyobb szikla volt, a sűrűtől eléggé nehéz leszállni itt, még ekkora termettel is. Bimbó felmérte a terepet, esetlen darabos mozgással feltápászkodott, buta szokása szerint felfújta a pofáját, és pukkantott egyet a kipréselt levegővel. Jelezve Doatnak, hogy nem ért egyet a helyzettel. Megpróbálta meggyőzni a lányt, ne menjenek ezekkel. Idétlen viselkedésével akaratlanul is megerősítette a lovasa meséjét.
- Tényleg milyen kicsi...- állapította meg morfondírozva a parancsnok, bár valójában azon gondolkodott, hogy vajon mekkorává fog növekedni ez a jószág? nem tűnt veszélytelennek- Nos, indulhatunk?
Lovas, és sárkánya egymás tekintetébe mélyedtek. Aztán Doat csöndben bólintott. A sárkány fent tudta követni őket, ha ebbe belementek. Kisvártatva csatlakozott hozzájuk a sárkány után küldött öt harcos is. A lányt természetesen nem engedték a sárkányra, ők viszont felültek a lovaikra.

Míg Doatot egy nagy sátorba vezették. Bimbónak odakinn kellett várnia, egy kis kéretlen társaságban, amihez nem igen fűlött a foga. Ismét nehezményezte, hogy a harcosokkal tartottak, és egyáltalán nem tetszett neki ez a helyzet, amivel sakkban tartják, sem pedig a három alak, akinek ez volt a feladata. Bimbó szerint bűzük utálatos, és gyilkos volt. Doatnak az utolsó méterek megtétele alatt komolyan kellett győzködnie, hogy menjenek tovább, és ne hagyják faképnél ezeket a katonákat.
Az igazság szerint azonban végül a lánynak be kellett vallania, hogy irtó kíváncsi, és mindennél jobban szeretné megismerni a harcosok vezérét, és a céljait. Elnézve a gyülevész hadakat, lehetséges, hogy hosszú vendéglátásnak, és érdekes beszélgetésnek a kezdete ez a találkozás. Csak remélte, hogy nem kényszer lesz az alapja.
A sátorban egy faragott székben egy harcos nő ült, szemében büszkeség, és önbizalom, tartása nemes. Érdeklődve pillantott rá, végigmérte, és látta rajta a környezetéhez való hűvös viszonyulást, ami felkeltette a figyelmét, mert közben jól érezte a tüzes lángot is, mely biztos szűnni nem akarón hajtotta előre a céljai felé, s soha nem hagyta nyugodni.
Doat kissé dobálta felsőtestét, s hosszú karjait lóbálta, így aki látta, mindenkinek egy növésben lévő kamasz jutott róla eszébe, aki még nem tud mit kezdeni hirtelen megnyúlt tagjaival, amúgy is nyurga testén. A katona bevezette öt, s nem épp finoman taszított rajta egy akkorát, hogy térdre hullt a székkel szemközt. Erre nem lett volna szükség, a lány megadta volna így ismeretlenül is a szerinte járó tiszteletet a vezérnek.
Ezt a durvaságot, akárcsak a bekísérését, és Bimbó erőszakos őrzését megjegyezte, és elraktározta, hogy ha egy nap lehetősége nyílik rá, és szükségét érzi majd rendezze a számlát. Szólni viszont nem szólt, csak elhúzta csinos kis ajkait, ráncot vont szeme fölé, és duzzogva pillantott a nyirkos földről a válla fölött az épp meghajló harcosa, gyerekesen cicergett a nyelvével, aztán a nőre nézett. Kisvártatva biccentett felé, és vékony, de határozott hangján ezt mondta:
- Engedelmeddel, Asszonyom! A nevem Doat, szolgálatodra. Sárkánylovas kadét volnék, s nagyon hosszú út áll mögöttem.- egyenesen a hűvös szempárba nézve megengedett még egy gondolatot:- Benned kit tisztelhetek, ha szabad...?!
Ezután rögtön csendbe burkolózott, gyermeki arcán ártatlan kifejezéssel. Még térden várt, úgy érezte, bárki is a hölgy, megadott minden tiszteletet. Észrevétlen felmérte a sátor berendezését, a tárgyak elhelyezkedését. Gyakorlott figyelmét az asztal és környéke, éppúgy nem kerülték el, mint az összes látható fegyver, és a nem láthatók, vagy annak használhatók lehetséges helye sem. Ugyanígy tett a táborba érkezve is.

~ Liana, és Antonius...meg van!~ Erőltetnie kellett kicsit az eszét., de végül megjött az eredmény. Az iskolában hallott egy 'Kegyetlen' jelzővel illetett, Liana nevű trónkövetelőről, aki egy alkalommal már uralkodott is az emberek felett, méghozzá a seregével, súlyos harcok során foglalta el a trónt, Antonius pedig gyakorlatilag megfutamodott előle. Míg rá nem ébredt, kivel van dolga, nem fogadta el a felé nyújtott jobbot, hanem továbbra is, némán maga elé meredt. Amikor pedig végre rájött, ki a nő, annál inkább mozdulatlanná dermedt, úgy elámult. Nem éppen a kedvességéről, és előzékenységéről híres. Sőt, tettei inkább hírhedtté tették a birodalomban, és rettegetté a nevét. Most pedig itt áll vele szemben, teljes életnagyságban, és a kezét nyújtja, hogy felsegítsen egy kislányt, aki ráadásul gyanús körülmények között került a színe elé. Elképesztőnek találta volna, ha mindez bármiféle érdek nélkül történne. Egy megkönnyebbült mosolyt vont az arcára, kicsiny meglepettségének is bizonyságot adva, további érzelmeit palástolnia kellett, de meg sem erőltette magát. Természetesnek és üdének hatott, mint a vadvirágok az Ehoren partján.
Kis időbe telt tehát, míg kettejük jobbja egymásba kapaszkodott, megkönnyítve a mozdulatot, mely Doatot egyenesbe lendítette. Követte a fejedelemnőt az asztalához, ahol is elfoglalt egy széket vele szemben, ahová mutatott.
- Mondd el nekem, miként vetődik egy sárkánylovas kadét Antonius fejedelem birodalmába?- hangzott Liana kérdése, és enyhe visszhangot vert a fejében.
Az igazságot nem adhatja válaszul, de nem is tartozik senkire, hacsak nincsen teljes bizonyossága, annak, hogy segítő szándékkal fordul felé, és érdektelen a mágusföld esetleges hatalmi vagy egyéb belső harcaiban. Teljes hazugsággal viszont nem akart ez elé a nő elé állni. Amit a katonának mondott, végül is hajszál híján igaz. Kiegészíti még egy kis valóság maggal, ami eléggé bonyolult esettanulmánnyá teheti, ahhoz, hogy látható legyen, az élet szülte. Kérdéseket vonhat magára, de ezek várhatnak majd, mert nem mai mese ez, hanem a sötét múltból sarjadt. Talán a figyelmet is eltereli a sárkánylovas képzettségének valódi fokáról, és a hosszútávú megbízatásáról, ami hétköznapjait igénybe veszi.
Őszintén ki akarta elégíteni Liana kíváncsiágát, annál is inkább, mert ifjú kora ellenére tökéletesen tudatában volt annak, hogy egy ilyen főméltóságú asszony, kinek törekvéseit saját kezű tettei kísérik, tapasztalatban magasan felülmúlja őt, és nem megszokásból ültet le egy vadidegen kamaszt az asztalához. Meggyőződése volt, hogy ez az invitálás, és az őszintén hangzó kedves hangnem inkább a sárkánylovasnak szólt, mint a lánynak. A sárkánylovasnak, aki titkokat láthatott, és aki titkokat fürkészhet ki, nem is beszélve arról, hogy a védelemben és a felderítsben elöljáró szereppel bír akár egyetlen lovas beépítése is egy seregbe. Ehhez viszont elkötelezett, és megbízható katonára van szükség. Biztos volt benne, hogy következő szavaitól kezdve pengeélen táncol. Doat lételeme volt a félelem, amivel naponta küzdött meg. Naponta nem engedte elhatalmasodni maga felett. Most is így volt.
Nem ismerte az emberek világát, és nem ismerte Lianát. Az ő harcaik éppoly távol voltak eddig tőle, mint amennyire az ő élete semmit mondó lehet Liana számára. A halk felütés talán közelebb hozza őket. Amikor újra megszólalt, hangja határozottan, és kristálytisztán csengett. Szava azonban olyan halk volt, mint egy csengettyű. Egyenesen Liana szemébe nézett:
- Még nem döntöttünk az életünk felől a sárkányommal. Se nekem, se neki nincs senki más az élők földjén, akivel megoszthatnánk a sorsunkat, mi egymás családja vagyunk. Nekem azonban volt családom valaha, és szeretnék megtudni róluk mindent. Talán látod, a származásom nem hétköznapi....Ezért azt gondoltuk, amíg megtehetjük utazgatunk, és ez a vidék tetszik nekünk. Lehetséges, hogy egy időre megpihenhetnénk itt... persze, csak ha szerinted sincs akadálya ennek. Viszont nem ismerjük az ember birodalmat. Esetleg segítenél ebben?
Kérdése új irányt adhat a beszélgetésnek, de mérlegelve Lianát, ez korántsem biztos.

// Uppsz! Kicsit hosszúra sikerült, nem vagyok túl gyakorlott az összefoglalásan. Bocsi! Remélem, szeretsz olvasni?! //

- Úgy gondoltam, eligazgathatnál az emberek földjén. Tényleg sosem jártam még erre. Megmutathatnád, hol érdemes letelepedni. Igaz, ahogy beszélsz a néped sanyarú sorsáról, úgy látom, hogy most nem igazán érdemes ilyesmin gondolkodnia bárkinek is, mert csak kizsákmányolnák...Vagy hogy hol mihez érdemes kezdeni. És ami még lényeges, az emberek jelen kori történetét sem ismerem túl alaposan. Arra gondoltam, beavathatnál.
Liana fürkész tekintete, és magabiztossága tetszik Doatnak, láthatóan kiváló emberismerő. Szinte látja lelki szemei előtt, hogy mit láthat, miket vehet észre rajta a nő. Szívesen meg is beszélné ezt, leplezetlenül, ami a Birodalom mai, bizonytalan helyzetében sajnos nem elsődleges eszköz. Valahogy mégis egyre inkább úgy érzi, hogy bizalomban neki kell nyitnia felé. Végül is a megbízatása, nem élvez Titkos prioritást, ami az események előrejelzését illeti, azokat pedig egyszerűen nem kötötték az orrukra. A katona nem kérdez, cselekszik. Az elsődleges okait a feladatnak, amire külön képeztek az ő utolsó kadét esztendejében egy tucatnyi sárkánylovast, hogy végül alig fele feleljen meg a végső, szakirányú vizsgákon, az alap végzettség megszerzése mellett, nos ezen okok pedig nagy részben előttük sem kerültek fényre. Minden egyéb, amit elképzelt efelől, puszta spekuláció.
A magánélete pedig, őseinek sötét titkai még befolyásolják a jövőjét. Ahogy máris befolyásolták eddigi sorsát, közvetve, és közvetlenül is. Tartozik az igazsággal minden érintettnek, a mágusoknak, és családja esetleg elő távoli leszármazottjainak, ugyanúgy, mint saját magának. De bizalomra nehezen lel apja ügyében. Bár lelne valakire, aki segít!
Végül megadja magát Lianának, aki egész biztosan tudja már, hogy szándékai mögött nem rejtőzik ellenségesség, és aki biztos már abban is, hogy nem tárta fel az igazságot előtte. Kis füllentésének a kadét voltáról pedig részigazsága van, hiszen az iskolát folytatja még, amint ezt a feladatot befejezi. Igaz, ez lehet évekbe telhet még. Elit képzést fog kapni, már fel is vették, teljesen rászolgált, és bizonyított.
- Hát jó... -emelte mélázón csillogó szemei zafírját a várakozón álló Liana tekintetébe, s illendoseg ide vagy oda, nem állt fel még.- Nem mondtam teljesen igazat neked. Nem vagyok már kiskadét, de kadét sorban állok, mert felvételt nyertem az elit képzésre a kiemelkedő teljesítményemmel. Vártam, hogy sokkal fiatalabbnak nézzetek,ahogy általában szokott lenni. A katonáiddal így is történt. Előtted viszont nem érdemes megjátszanom magam- szélesen elvigyorodott, kezdte megérteni, mitől válik apránként a szemében szimpatikussá Liana. A vigyor lassan fagyott le ajkáról, miközben elmélyült a tényleges mondanivalójában- Nézd ezt el nekem, mert a Birodalom különböző tájaira érkezve mindenütt más és más fogadtatásban részesülök. Nem lehetek mindenkivel nyílt, sem egyértelmű. Igazad van, nem vagyok Antonius kémje, vagy ilyesmi. Nem ismerem őt sem, ahogy téged sem igazán.
Kis szünetet tartott, és egy levegőre tervezte most már a mondókáját. Várta, hogy Liana a bizalmatlanságáért mit szól, lehet a reggelt sem várja meg, azonnal bevégzi vele.
- 22 éves vagyok valójában. Végzett felderítő. Az utolsó tanévben egy különleges feladatra választottak ki néhányunkat. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a normál alapiskola mellett sajátítottuk el a szükséges tudást. A megbízást viszont alig egy maroknyian érdemeltük ki. Azóta szinte folyton úton vagyunk Bimbóval, a sárkányommal. Nem tartozom beszámolni neked, de ha tetszik, el sem kell titkolnom, megoszthatom veled a feladatomat. Fel kell térképeznünk a birodalmat, a félreeső zugoktól a nyílt, és sűrűn járt területekig. Ezért lehetséges, hogy egy sárkánylovas felbukkanjon ott, ahol lehet, hogy évszázadok óta nem láttátok. Tudod, a táj folyton változik. Például a folyók: a természet szabályozza őket, van hogy kilépnek kivájt medrükből, és új medret választanak, van, hogy például hódvárak állják útjukat és szűkítik be a medrüket, lassítják, netán kisebb tavak, zúgok keletkeznek. Vagy példának egy még egyszerűbb dolog, a hegyek gyomrában tárnák nyílnak, vagy éppen szűnnek meg. Falvak halnak ki, máshol még városok épülnek e kincsekre, és a kereskedelemre.
Azt, kérlek, ne kérdezd, miért van erre szükség, mert magam is csak annyit tudok, hogy a Birodalom külső fenyegetettség miatt. Amit gondolok, legyen elég ennyi: vannak sürgető feladatok, amik holnap, vagy holnapután bekövetkező dolgokat védenek ki. De vannak ilyen esemenyek is, amikre azt mondom, hogy bármikor következhetnek. jobb felkészülni. Megjelölni a térképeken mindent. Még a népek trónszékét, az esetleges trónkövetelők, vagy ellenzéki csoportok székét is. Ha téged magadat jelölnélek, egy ég felé emelt, fényes kardot rajzolnék, melyen végigfut a napfény. Ez a munka heteket, ismeretlen terepen néha hónapokat vesz igénybe. És... hm... Van egy személyes okom is a kósza létre. Édesapám élete sötét árnyak között hunyt ki. Hagyatékában azonban találtam valamit, amivel megvilágíthatom az igazságot. Persze némi nyomozás után... Megértheted, miért nem tartoznak ezen dolgok mindenkire. Míg fontolóra veszed, hogy mégis elmetszd-e a fejemet a törzsemtől, esetleg sokat látó szemem világtól fossz-e meg, tedd azt is a mérlegre, tud- e egy ilyen lovas úgy segíteni az elnyomott népednek, hogy nem lép fel a harcban nyilvánosan mellettük! Láttam a katonáid a táborban. Nagy részük nem zsoldos, hanem a családjáért küzdő ember, akiknek bizonyára rajtuk, és otthonaikon kívül már nincs más vesztenivalójuk. Ha ők otthon hagyták a szeretteiket, hogy a felkelők hadában téged szolgáljanak... Ez nem lehet véletlen...
Ekkor Doat kimért mozdulattal felállt, várt a nő reakciójára, attól függően enyhén meghajtotta magát Liana előtt, és ha az engedte, lassú, egyenletes léptekkel elindult kifelé a sátorból.

Doat lepillant a karját érintő kézre. Mosolyát elrejti, komolyságot erőltet magára, vége a kislányos játéknak, hiszen sejtette, hogy hatással van Lianára, és hogy akad megbízása egy sárkánylovas számára.
A térképet elég ideig böngészhette, hogy alaposan átnézze, és emlékezetébe vésse a fenn forgó, rejtélyes terület méretét, és környékét, és következtetéseket vonhasson le. Az odavezető út nem lehet hosszabb három napi járóföldnél, de a levegőt szelve nem egészen másfél nap alatt odaérhet a sárkánylovas, még egy teljes éjszakai pihenővel is. A terület hosszában körülbelül egy nap alatt keresztül szelhető sárkányháton. Keresztirányban a legszélesebb átlóját is elég 3-4 óra alatt maga mögött tudni repülve. Meglepően nagy vakfolt ez az amúgy igen aprólékos kidolgozású térképen.
A tájat hegyek övezik. Elrendezésükből és szabdaltságukból következtetve egy nagyobb, hosszanti, hasított elhelyezkedésű völgykatlant, vagy talán egy sziklás kanyont, esetleg összefüggő fennsíkot ölelhetnek körbe. A területet két, keskenyebb végénél sűrűbben őrzik, az összefüggő hegyláncok felől ritkábban.
A felszínről persze Antonius katonáinak a fenyegetettség mértéke más, mint a levegőből, de hát nem is várhatnak az égből behatolókat. A berepülőknek viszont nagyobb veszély a terület belsejének teljesen ismeretlen őrzése, és megfigyelése. Doat nem feltételezte, hogy odabent sokkal könnyebben boldogul majd, mint aki éppen át kíván hatolni a védelmen. Nem beszélve róla, hogy nem lehetetlen, hogy titkos hadsereget képez, vagy tart fenn ott a Király. A helyszín kiváló egy harci, vagy felderítő képzésre. Északról nehezebben megközelíthető, mint délről.
Északról a területről egy kisebb folyócska ered. Bizonyára ott valahol tört utat a víz magának a hegy gyomrából, és hamar magába gyűjt kisebb ereket, patakokat, amik lezúgva a hegyekről, dúsan táplálják. A folyó méreteire tekintettel is valószínűbb az első két lehetőség, mely szerint völgyet rejt a titokzatos terület.
Bármit is rejt ez a vidék, bármit is őriz Antonius ilyen komolyan, nem lehet csekélység. A beláthatatlan, és néhol nehezen átjárható hegyek pedig azt a feltevést alapozzák, miszerint a dolog természeténél fogva kell ott maradjon. lehetséges, hogy olyasmiről van szó, mit azon a vidéken fedeztek, esetleg tártak fel az emberek. Különös, hogy híre, hamva sincs az eddig általa megismert felfedezések között, pedig a sárkánylovasoknál több titkot a Birodalomról kevesen tudnak, és jegyeznek meg, hogy azután az utódaiknak tanítsák. Most ha tudnak róla, de nem adják tovább, akkor annak félelmetes okai lehetnek.
Nem sokáig elmélkedett a térkép fölé görnyedve. Hamarosan felegyenesedett, mire Liana gyorsan feltekerte, és eltette a térképet.
- Elfogadom a megbízást, a feltételeiddel egyben!- mosolyodott végre el a félelf lány- De nem tudok ígéretet tenni, hogy mikor érek vissza. A terület nem kicsi, és nehezen megközelíthető, a hegyek között viszont valószínűleg túlságosan is jól átlátható. Így fogalmam sincs, mikor végzek a kikémlelésével, az is lehet, ha bejutok, szürkületben, és éjszaka kell dolgoznom.
A nő kérésére először bólint, majd így szól:
- Rendben van, ezt megígérem, hogy mielőtt célba érek a térképeimmel emberföldről, csak azután kerültök be egyáltalán feljegyzéseimbe, majd a térképre.
A fejedelemnő kissé talán felhős, de elégedettnek látszó arcát elnézve őszintén örül, hogy segíthet. A feladat a lételeméből táplálkozik, és a jutalom is kecsegtető. Ha elég ügyes, akkor heteket nyer ezzel az akcióval, és alkalma lehet újra visszatérni a Mágusok földjére, hogy megkeresse Tifart, az ifjúnak mondható vezért. Több, mint egy évvel korábban egy fontos hívásnak engedelmeskedve elnapolta ezt, s azóta sem volt ideje visszamenni hozzá, pedig úgy érezte, a férfi segítheti apja nevének tisztázására való törekvésében.
Az idővel együtt továbbá elnyerheti az emberek barátságát, amivel újra alapozható a sárkánylovasokba vetett bizalom is, hiszen egyetlen lovas is válhat egy szövetség erősítőjévé.
- A csere ajánlatod külön köszönöm! Bimbó számára esetleg felajánlhatnál egy zsák édes gyümölcsöt, hogy ne kelljen többször megállunk a kelleténél- tudom, szokatlan kérés! Megyek, megtervezem az utat. Elegendő lesz egy éjszakányi pihenés, holnap kora hajnalban indulunk. Máris beszélek Bimbóval, ha így megfelel neked.
Azzal a nő válaszát megvárva elköszönt, és elhagyta a sátrat.
Amennyiben kapott ellátmány az útra, illetve meginvitálták vacsorára, esetleg éjszakai fedelet kapott a feje fölé, nem utasította el. Reggel pedig úgy ébredtek Bimbóval, hogy még a napfelkeltével együtt indulhassanak.


//Köszi a játékot Liana! Később itt találkozunk! Ok?! //

//No, akkor folytatom, hölgyek, és urak!
A következő epizódban:
Időntúli Formenya Hyalmával //

Végül úgy alakult, hogy Doat kibújt a sátor alól, amit a feje fölé rendeltek. Hamar szedelőzködött. A nap még első sugarait kezdte ráteríteni a zeg-zugos tájra, amikor Bimbó az orrával megsimította a frissen font varkocsot, kitágítva orrcimpáit szívta be a kedves illatot, miközben együtt nézték, ahogy felkel a nap, és aztán felszálltak végre. Azonban nem a megbeszélt irányba indultak el, Bimbónak más elképzelése volt. Tegnap ugyanis megzavarták Liana katonái, és hiába a rakat gyümölcs, amit kaptak tőlük, neki csakis az a nagyobbacska, piros, bogyószerű valami kellett, merthogy méz illatú volt.
- Pont, mint a te hajad... - hízelgett némán Doatnak- és különben is, nyugodtabban vágunk útnak utána... csak fél órát kérek!
Ezzel a lovas is tisztában volt, nem kellett kétszer mondani, ismerte jól Bimbót, tudta, hogy hacsak nem vészhelyzet van, nyugtalanul szelné vele a levegőt, e kis kitérő nélkül. Azért nem tetszését fejezte ki a sárkánynak, emlegetve holmi felelősségtudatot, meg azt, hogy korán van még, de nem erősködött. Most nem volt erre szükség. Hosszú út állt még előttük.
Valahogy így esett, hogy újra a vízeséshez vették az útjukat kettesben. A lánynak legalább volt még egy kis ideje az út tervezésére, és a szóba jöhető eshetőségek számba vételére. Legalábbis ezzel nyugtatta magát nagy komolyan.
Míg Bimbó enni ment, ő kiült a vízesés fölé egy sziklára, és onnan nézett alá a gyönyörű zubogásba. Elképzelte, hogy Bimbó nélkül száll alá, követve a a folyás irányát, a folyó fölött az alacsony áramlatra fekve kinyújtja fáradt tagjait, és messze száll mindentől, a múlttól, és a fájdalomtól ugyanúgy, mint a magánytól. Igen, ezért még talán egy napon Bimbót is képes lenne elhagyni, vagy elűzni magától, hogy mindkettőjüknek legyen esélyük megkóstolni egy másik életet.
Ilyen gondolatokba, és képzeletekbe merült, a nagy tervezgetés és számbavételezés helyett. Nem izgatta, hogy most valóban úgy viselkedik, mint a kamaszok, akiknek életfontosságú még az ébren álmodozás, hogy feldolgozzák zavarosan fejlődő életüket, és félelmeiket. A természet csacsogó-csobogó-locsogó hangjai segítették az elmélyülésben, mint valami szép zene.