07. Hyatsë-hágó

/Időntúli játék, Lokina, folyt. A Kiképző Zónából/

A kapitány szakavatott kézzel irányította a kis hajót Heir városából a Däsyron-folyón fölfelé. Elégedett volt a két nőtől kapott súlyos bőrzacskóval, hiszen az utazás ára volt benne. Helena a palánk mellett állva nézte az elhaladó vidéket.
Hamarosan megérkeznek a myrthék területének központjába. Remélte, hogy valahol itt lesz az árus, akit keresnek. Hirtelen nagyon hideg szél kezdett fújni és miközben összefonta maga előtt a kezeit, nem tudta megállni, hogy ne kezdje el dörzsölni a vállait, hátha melegít valamit...
A távolban már látni lehetett a HYATSË-HÁGÓ feléjük tornyosuló körvonala.

Lokina ugyan nem fázott, de a szél kellemetlenül érintette. Elbambulva nézte az elsuhanó tájat, a néhány hajót és csónakot. A torony látványa magához térítette a bambulásból. Rájött, hogy azt sem tudja mit keres a hajón. A kiváncsiság hajtotta a mágus után, akiről semmit nem tudott. A gyűrű felkeltette az érdeklődését, az árus emlegetésére pedig gyorsan hajóraszállt, hogy megkeresse.
~ Mi lehet a célja? Mit keres?

A boszorkány egyre jobban fázott, ahogy a hegycsúcsok mögül baljós fellegek gomolyogtak és az általuk hozott sötét árnyék lassan elérte a hajót is. Azt, ami oly békésen ringatózott a vízen, mintha semmi veszedelem nem készülődne.
-Te nem érzed a feltámadó vihart? -kérdezte az illuzionistát. Életében nem látott még ilyen gyorsan mozgó hűvös fellegeket, sokkal inkább volt szokva ahhoz, hogy elemi mágusok csinálnak néha ilyesmiket. De Osgiliadokban nem hinné, hogy ilyen durván beavatkozna egy erre tévedt mágus. És oka is kell legyen, ha ilyet tesz. Furcsa, hiszen rajta kívül mintha senkit sem nyugtalanítana.

A myrte felnézett a felhőkre. Neki sima viharfelhőknek tűntek, talán csak egy kicsit alacsonyabban voltak mint kellett volna.
- A vihart érzem, de én szeretem a viharokat.
Visszagondolt gyerekkorára, mikor az egyik kedvenc szórakozása volt kiszökni a viharba, ami után persze le lett szidva és néha meg is fázott. Már akkor úgy gondolta, a vihar illik egy nyughatatlan természethez.

A darthar gyanakodva szemlélte társát.
-Nem lehet, hogy valamelyik fajtársad érzem sokkal hátborzongatóbbnak? Ne vedd sértésnek, de jobb szeretem megtartani veletek szemben az egészséges kételkedést... -tért gyanújának tárgyára. Úgy tudta, ha az illuzionisták valamit megjelenítenek, azt mindenki látja, érzi, tapintja. Ha elég jó a varázslat. De most mintha csak ő.
Néha a tengeren át kellett élnie olyan hullámokat, amik jócskán túlnőttek ennek a hajónak a méretein. Bár folyón még nem látott azokhoz foghatót, de a kapitány szemébe nézett:
-Kössünk ki itt egy kis időre! Nem tetszik ez nekem.

Lokina végignézte ahogy horgonyt vetnek. Nem volt különösebben érdekes látvány. A parti nyüzsgés jobban érdekelte. Mintha mindenki veszélyesnek érezte volna a vihart rajta kívül. Ő még mindig nem érezte fenyegetőnek a felhőket. Sokkal inkább tetszettek neki. Valahogy furcsa alakjuk volt.
Mikor végre rendesen kikötötték a hajót partra szállt a többiekkel. A forgatagba belekeveredve még érdekesebb lett a nép. Elkezdett rá is átragadni az emberek idegessége. Nyugtalanul pislogott a felhőkre.
- Nem kéne fedezéket keresnünk? - kérdezte a mágust.

Helena türelmetlenül várta, hogy a folyóparti kis kikötőbe a hajó megálljon. A kis városka szokatlanul nyüzsgött és a legfurcsább az volt, hogy nyoma sem akadt vásárnak vagy bármi olyan ünnepségnek, ami feldobhatta volna a hangulatot. Az utcán tolongó tömeg figyelme is az ég és a hágó irányába szegeződött.
A kapitány hajlandónak mutatkozott, hogy megvárja őket, míg kiderítik a felfordulás okát. A nem rég mellé szegődött myrthé megnyugtatóan nyugodt volt, ami bátorságot öntött a boszorkányba mindaddig, míg észre nem vette, hogy társa is kezd egyre nyugtalanabb lenni.
-Nem kéne fedezéket keresnünk?
-Nem tudom. -felelte társának.- Azt sem tudom, miért ilyen furcsák azok a felhők. De mindenkit úgy tűnik, ez aggaszt. Nézd az embereket!
*Ezzel oda lépett egy közelben állóhoz, hogy megkérdezze tőle, mi folyik itt.
-Elnézést! Talán tudna nekünk segíteni. Egy fogadót keresünk, hogy jobban utána járhassunk...- az égre mutatott- ...ennek a helyi különlegességnek. -mondta mosolyogva, de a megszólított cseppet sem viszonozta a jókedvét.
-Hát maguk még nem hallották? A múlt héten egy elemi mágus járt nálunk és megrögzött mániájává vált hajtogatni, hogy a vulkán a hágónál ki fog törni. El fogja pusztítani a várost. Nem sokat adtunk a szavára, mert már több tűzfakasztó járt itt korábban és mind megállapította, hogy a vulkán teljesen kialudt. De amikor távozott a hegyek felé nem sokkal az után újra füst kezdett el szivárogni a kráterből. Ma meg nézze! -mutatott a hegyek felé- Soha ennyire sok felleget nem bocsátott ki magából.
*Nem hitte volna a vándor mágus, hogy annyi hosszú idő után erre fog hazatérni Evolyranba. Az elmúlt jó pár évtizedet az ellenséges Dagorladban töltötte, ahol egy hamis istenség templomának őrzésén felül karavánkíséreten át a legkülönbözőbb zsoldos munkával tartotta el magát.
Nem volt a szakterülete az elemek ismerete és irányítása, viszont az elmondás egyszerű szemlélőként is aggasztónak tűnt.

- Ez érdekes. Ha a többi tűzfakasztó kialudtnak gondolta, neki hogy sikerülhetett ez? Abban legalább biztosak lehetünk, hogy ebből eső nem lesz.
Próbálta a jó oldalát nézni, de elég sovány vigasz ilyen helyzetben. Elkezdett nézelődni, hátha más forrásból is értesülhetnek. Egy elmondásban sosem bízott, ez ráadásul nem egy hétköznapi esemény, ki tudja mennyi a kacsa az elmondásban. Odalépett egy vándor árushoz, aki most cseppet sem törődött portékája biztonságával. Ez elég hanyag volt tőle, mivel nem semmi ékszereket árult.
- Elnézést, nem tudna felvilágosítani minket erről a nyüzsgésről?
- Nem lát a szemétű'? Nézzen mán fölfelé az égbótra! Inkább a helyire...
- Azt látjuk, de nem tudjuk mire vélni.
- Gyütt valami varázsló féle. Tuggya, olyan köpönyeges. Hadovát a hegyrű, aztán nézze meg mi lett belűle. Gyarsan le is lécelt a fickó. Jú is tette, meg akarták verni.
- Hát, köszönjük a felvilágosítást.
- Máskor is szivesen, ha gondúja. Gyüjjenek velem a fogadóba, lesz ott hely maguknak is, a még nincs hol aludniuk.

A vörös hajú varázslónő nyugtalanul hallgatta társa szavait, amihez egy csípős megjegyzést fűzött.
- Ez érdekes. Ha a többi tűzfakasztó kialudtnak gondolta, neki hogy sikerülhetett ez? Abban legalább biztosak lehetünk, hogy ebből eső nem lesz.
-Hát... Esőcseppek biztosan nem hullanak belőle, de tűzeső még könnyen lehet. Ne bízzunk semmit se a véletlenre!
*És legnagyobb meglepetésére Lokina nem is bízott semmit se a véletlenre. Egy árust is megkérdezett, aki hasonlót mondott. Miközben ő elkeseredetten gondolkodott azon, vajon milyen mágiával lehetne eltéríteni a lávát, ha ki akarna önteni a településre. De egy ilyen se jutott az eszébe.
Ahogy megütötte a fülét a szállás felajánlása, felcsillant a szeme. Néhány pohár sör mellett szívesebben beszélné át a teendőket. Lehet, hogy a myrthé már ki is talált valamit, kár törnie a fejét tovább.
-Mit szólsz? Szerintem ez kedves gondolat.

- Vele kéne mennünk, nem biztos, hogy találunk mást ebben a káoszban. Magával tartunk, Öreg. - fordult az árushoz.
Az árus egyből elindult a város széle felé, ahol kisebbnek tűnt a nyüzsgés. Lokina menet közben megoldáson törte a fejét. Épkézláb gondolat nem sok jutott eszébe. Egy ötlet ütött szöget a fejében, de nem merte elmondani, amíg biztonságos helyen nem beszélhetik meg.

A démon-szólító elindult a kereskedővel és Lokinával együtt a szállásuk felé. Egyre könnyebben haladtak az úton, de ez nem nyugtatta meg. A hegyek felől elég baljós morajlások hallatszottak el odáig.
-E' mé' nem a tűzhányás. -mondta a kereskedő, aki meglepő módon ott hagyta az áruját őrizetlenül.
-Hogy hogy? -kérdezte kíváncsian a varázslónő. Elég magabiztosan állította, pedig ki tudja, mi játszódik le ott!
-Beszíltem pár tűzcsiholóva'. Ahoktól tudom, ha kitő', rájövünk maj'.
*Ez megnyugtató volt. Egy szakbarbár, aki minden tudását arra alapozza, hogy a tűz elem legtapasztaltabbjai azt mondták neki, ha nagy pácba keveredik, rá fog jönni.
Ahogy nagy léptekkel siettek a város széle felé, igen sokan megnézték a darthart és a másik nő társát. A vörös hajú még most is a paplovagoktól „kölcsönvett” rózsaszín ruhájában volt, a felvágott szoknya alól ki-kilibbent karcsú lába. A hajón minden nap elmondta rá a tiszta ruha varázslatot, vándor létére nem tűrte az izzadt, koszos göncöket. De a myrthé is szerzett magának hódolókat kéretlenül is. Viszont most egy perc késlekedni valójuk sem volt, vállalniuk kellett, hogy feltűnők lesznek.
-És mit mondott még az a tűzébresztő? Esetleg említette, hogy szerinte mikor fog kitörni? Vagy merre fog ömleni a láva?
-Ném tűzcsiholó ah! Vízöntő. Ezírt sem hitték, hogy tudja, mit bészíl.
~Remek! Egy őrültnek tartott vízfakasztó meg egy nagy rakás tűzébresztő szerencsétlenség. Át kéne gondolnom a katasztrófák receptjét, mi hiányzik még.
*Így érkeztek meg, hogy egy-egy pohár sör vagy bor mellett végre hármasban át tudják beszélni egy magányos sarokban a dolgokat. Még a vendégek is kint voltak, így a kocsma rész a pultoson kívül teljesen üres volt. Rendelésnél szóltak, hogy itt fognak valószínűleg éjszakázni is, de jelenleg a jövőt kellett megtervezniük.

- Köszönöm! - Tört elő Lokinából a jólneveltség, amit máskor igyekezett elfojtani, de ez vészhelyzet.
Fogta a habzó sört és a sarok felé indult. Olyan helyet szeretett volna ahonnan ő mindent látnak, viszont nem túl feltünők.

Helena a myrthével közös asztalnál ülve iszogatta a sörét, mikor végre elérkezettnek látta az időt egy mélyebb beszélgetésre.
-Szerintem oda kéne mennünk. -bukott elő belőle igen pőrén a gondolat, amely a fejében motoszkált már egy ideje- Itt nem látok túl sok esélyt. Csak sodródnánk az árral. Valahogy meg kell tudnunk, mit látott az a vízfakasztó, amiből a tűzelemeseknél pontosabban tudta, hogy mi fog történni!
*Két kezében szorongatta a korsót. Remélte, hogy társa ennél kidolgozottabb tervvel rendelkezik, mert amit nem mondott ki...
~Ez őrültség. Ott sem tehetünk semmit. Ha az a hegy ki akar törni, akkor egy tucat démonológus sem hiszem, hogy meg tudná akadályozni. De a myrthének is igen valóságos szakadékot kellene illúzióznia, hogy az az agyatlan láva beleömöljön.
Ugyan annyi esélyünk van ellene itt, mint ott.

- Odamehetünk. És el felejtsünk menetközben leszúrni egy táblát, hogy puhára főttünk, csak kenyér kell már. Na nem mintha jobb lenne az ötletem...
Belekortyolt a hideg sörbe.
~ Ha ez összejön történelmi tekercsekbe kerülünk...
- Itt réges-régen össze tudtak fogni és egy tornyot építettek. Ha most is sikerülne összeszedni a myrtheket és meggyőzni, megmenthetnék a várost. Most nem is kell szépnek lennie a műnek.

A vándor elgondolkodott a szavakon. A myrthék területének határán vannak. Elég sok myrthe élhet ebben a kis városban is. Talán tájébresztőkből is van több is! Az ő illúzióik már fizikailag tapinthatóak.
-Azt hiszem, értem. Valami akadályt kellene építeni. Nézzünk szét a városban! És kérdezzük meg a népet, hogy ki akar segíteni!
*Bármennyire is lelkesnek hatottak a szavai, még mindig a sörét bámulta, amiből kortyolt újra egyet. Ha Lokina feláll, akkor követi. De csak később árulja el, mi jár a fejében.

Lokina kiitta a maradék sörét, majd pár percig némán bámult az üres pohárba. Fogalma sem volt hogy vagy hol keressen az ötletéhez segítséget. nem sokkal később felállt és az ajtó felé vette az irányt.
- Nem tudja merre lehetne itt segítséget találni? - fordult az árushoz.
A választ elnyelte egy zsibongó társaság, ezért az ösztönére hallgatva a város központja felé vette az irányt. Mintha még nagyobb lett volna a nyüzsgés, mint korábban.

Lokinával csendben ültek az asztalnál, majd felállva távoztak.
Kint az utcán nyüzsgő tömeg hömpölygött továbbra is. Társa igyekezett útbaigazítást kérni, de a zsivaj elnyomta a választ. Mivel a vezetőjük, barátjuk is a főtér felé mutatott, ezért követte a myrthét ő maga is, a nyomában járva kacskaringózva az egyre izgatottabb forgatagban.
A piactérre vezető úton olyat látvány tárult elé, amit nagyon régen látott a barna szeme. Hirtelen egy elf messze a többi fölé magasodott, láthatóan több volt ez pusztán magas szálfatermetének kiegyenesedésétől. Különösen akkor, amikor egy sárkány feje is követte nem messze tőle a lakosok fölé magasodásában.
~Egy sárkánylovas! Ha kerestünk valakit, akkor ő az. Végre megtudhatunk valamit.
*Mivel nem csak ő gondolkodott így, ezért ez nem egy könnyű ötlet. A lovas megjelenését mindenki úgy értékelte, hogy híre ment eme perifériás kis települést fenyegető veszélynek és erősítés érkezett.
Drága, drága Helena! Nem tudhatod még, hogy ez nem a remélt segítség még. A Szövetség legjobb katonáinak egyike épp csak nem rég járt erre felé. De senki nem sejthette, hiszen az óriási állat hátán egy gyógyító is érkezett.
A sárkánylovasok a köznép bátor védelmezői és önzetlen segítői Evolyrannak. Nem ritka, hogy nehezen megközelíthető helyeken is vállalnak járőrszolgálatot. Máskor kivezénylik őket gyógynövények beszerzésére, ha valamiből véletlenül kifogyott a készlet és életek forognak kockán. Járványok idején nem ritka ez sem, hiszen messzi, eldugott réteken van néhány gyógyfű, ha a halál jár a lakosok között, nem érnek rá gyalogszerrel oda menni. De olyan sem ritka, hogy híreket visznek magas rangú vezetőktől a fővárosba vagy épp a központ utasításait távoli vidékekre, hogy mozgósítsák a hadsereget... esetleg a gazdálkodó lakosságot egy tengeren szerencsétlenül járt hajó miatt...
A sárkány ereje és nemes lelke minden esetre mindig pozitív dolgokat juttatnak az átlag emberek eszébe. Ilyen veszélyes helyzetben pedig elkerülhetetlen volt, hogy a vörös boszorkányba ne törjenek fel fiatalabb korának emlékei. Ne higgye azt, hogy ez még csak az első lovas azok közül, akik majd tűzfakasztókat és egyéb hasznos segítőkkel jönnek megmenteni őt magát is.
-Jussunk el oda hozzá és beszélj vele! Őrá biztos hallgatni fognak és meg tudja szervezni a munka elkezdését.
*Próbált minél jobban üvölteni a közvetlenül mellette állónak, nem csak izgatottsága miatt, de a többiek túlharsogásáért is. Mindenki ezt próbálta tenni, ebben semmiben nem különbözött az itt lakóktól jelenleg.

Lokina könyökét és térdét használva próbált utat törni a sárkánylovas felé, de elég nehezen haladt. Mintha többet lökték volna visszafelé, mint amennyit előre haladt. Egy szakállas fazon a gyomrába könyökölt, egy idős nő pedig jól sípcsonton vágta a botjával.
~ Neki aztán fontos odatolakodni. - gondolta Lokina.
- Engedjenek oda! - kiáltotta, de nem hatott mivel mindenki kiabált, zsibongott.
Olyan 3 méter távolságból elkezdett integetni, hátha sikerül felhívni magára a figyelmet. A sárkánylovas inkább azzal volt elfoglalva, hogy ne taposson el senkit és megpróbálta nyugtatni a tömeget.
Majdnem sikerült gy kicsit lecsendesíteni a népet, mikor hirtelen szönyű robaj hallatszott a vulkán felöl.

A darthar elég gyorsan lemaradt az előre könyöklő társától. Egy ideig a háta mögött haladt, de amikor egyre nehezebb volt az elől utat törő nyomában maradni, inkább úgy döntött, hátul megvárja a fejleményeket.
Amikor az illuzionista már elég jól megközelítette, integetni kezdett neki. Először azt hitte Hell, hogy őt is hirtelen elfogta a rajongási vágy a sárkánylovas imázstól, idétlen pomponlányként ugrál a tömegben. De utána eszébe villant, hogy lehet csak elakadt és így igyekszik az érkező segítségét kérni, hogy valahogyan leküzdhesse azt a pár métert még.
-Nem hallja! Közelebb kell menned. Nem hallja. -ordibálta neki, mielőtt rá nem jött, hogy ez ilyen távolságból legalább annyira haszontalan elképzelés volt- Maradjatok csendben! Így nem hallja.
*Azt hihetnénk, hogy ez után az következik, hogy rájött eme másik ötletének is a haszontalanságára, de nem így történt. Hirtelen mindenki elhallgatott. Nem tudni, hogy a vörös boszorkány kérése miatt, vagy a mennydörgésnél is hangosabb robajra, ami a hegyek felől jött. De hosszú pillanatokra néma csend lett a téren. Utána az ég felé törő füstcsíkokból fénylő pontok váltak ki és terültek szét minden felé. Gyönyörű látvány volt a hatalmas fekete-narancssárga csillagszóró.
Az ébredés az a pillanat volt, mikor az első izzó kövek becsapódtak. A vándor mágustól pár méterre is agyon csapott egy nézőt. Azonnal felkapta a feje fölé a bőr táskáját és annak fedezékében rohant lélekszakadva.
~Biztonságos helyre kell jutnom. Biztonságos helyre kell jutnom.
*Így a tömeg sodrásában megpillantott a tér szélén egy hangulatos kis kávézót. Épp pár ember összekapkodta a kint lévő asztalokat, poharakat. Ami a kezük ügyébe került.
-Engedjetek be! Mágus vagyok. Engedjetek be! -léptei kopogása a járda macskakövén hamarabb értek el az ajtóhoz, mint az utolsó vendég. Gyorsan berohant a házba és körbe nézett. Egy ajtó úgy tűnt tán a pincébe fog vinni. Máskor valószínűleg kulcsra lenne zárva, de most tárva nyitva volt. A boszorkány is gyorsan lesietett rajta, egy tucat rettegő szempárral találkozva lent.
Még át sem gondolta igazán, csak tette gondolkodás nélkül, amit bármely vészhelyzetben tenne, hogy hamarosan lángolni fog ennek a háznak a teteje. A lejárat előtt visszafordulva szeme elé tárult a látvány, ahogy az első hamufelhő majdnem teljesen elsötétítette az eget, csak néhány fénylő „meteor” süvít át az égen. Ez a vulkáni por hamarosan földet ér és gomolygó fekete ködbe burkolja a várost.

- Hű ha... - bámulta a myrthe is a látványt a tömeggel együtt.
Szürke, füstös háttéren izzó narancs-vörös darabkák, lélegzetelállító. De messze nincs ahoz a döbbenethez képest, ami akkor jön, ha az egyik darab fültövön csapja az embert. A kitörő pánik rosszabb volt, mint elötte a sárkány felé haladás. A nép taposta egymást, volt akit a lezuhogó kő, másokat a saját társa ütött agyon. Lokina úgy érezte, még a tér közepén maradni is biztonságosabb a kőzáporban, mint fedezéket keresni a tömeggel együtt.
Egyszercsak abbamaradt körülötte a tűzeső. Felnézett és látta, hogy a lovas motyorog valamit. Felkapta Lokinát a sárkány hátára, majd megpróbált a tömegben is rendet tenni, mindenkit biztonságba terelni.
Végül inkább felszállt a kőtörmelék és füstfelhő fölé. Fentről mégszebb egy vulkán kitörése, de borzalmas tudni, hogy áldozatai voltak, lesznek. Kicsivel messzebb egy tisztább mezőn leszálltak.
- Segítenünk kell nekik, nem maradhatnak úgy, volt egy ötletem, de az nem kivitelezhető, el fogja őket önteni a láva, agyontapossák egymást, tenni kell valamit, van köztük barátom is, nem maradhatnak így, ugye van ötleted, egyáltalán hogy kerülsz ide, mindegy segíteni kell... - Hadarta el a myrte egy szuszra.

Helena a pincében ijedten nézte a tizenkét illúziók nélküli illuzionistát. Legalább annyira rettegve néztek ők is vissza.
Mindenki igyekezett legalább fél kézzel egy boros hordóba kapaszkodni, no nem azért, mintha ki akarták volna inni a házigazdát a vagyonából, egyszerűen csak nem tudták elképzelni, mikor jöhet egy mindent elsöprő földrengés vagy mik is szoktak lenni egy ilyen kitörésnél. Talán sokkal nyugodtabb volt a tudat számukra eddig, hogy várhatóan kitör és mindent és mindenkit elemészt a tűz, mint most... hogy még élnek és láthatóan van még pár órájuk legalább, amit nem tudják, mire is kéne használni.
De talán nincs is... Fogalmazódhatott meg párak fejében, miközben a kint tomboló Pokol hangjait hallgatták. Majd egy idő után minden elhalkult. Kísérteties csend támadt.
-Vége? -kérdezte a vörös hajú démonológus.
-Nem biztos. Jobb, ha ide bent maradunk és megvárjuk, míg szólnak, hogy kimehetünk. -válaszolt egy hang a sarokból.
-Francokat! Ha csak egy kis időre szünetel, én leléptem innen. -barna szemei haragos nézéséből mély megvetés árulkodott. Gyűlölte a felkészületlenséget.
*Ezzel lassan kiment ott, ahol bejött. Illetve kiment volna, ha az egyik férfi nem állja útját.
-Nyughass! Nem tudjuk, mi van odakint. Ha kinyitod az ajtót, lehet megölsz mindannyiunkat!
-Ostoba! -próbálta odébb lökni az útból- Hogy ölnélek már meg? Mi okozhat azonnali halált egy ajtón túl?
-Nem tudjuk, mi vár ránk ott. Jobb nem bolygatni.
-Ha mérges gázok lennének, az beszivárog a réseken. A láva hője átégeti a falakat is. Kb. tök mindegy, hogy mi vár ránk oda kint, ha az halálos, nem tartóztathatjuk fel örökké egy szépre gyalult fával.
*Ezzel végre sikerült meggyőznie, hogy kiengedje. Vagy csak úgy gondolta, hogy had menjen a halálba, majd becsukja mögötte az ajtót. Nem így történt.
Ahogy a varázslónő kilesett és elkezdett felfelé sétálni a lépcsőn, úgy az egyik vendég a nyomában lopakodott. Úgy settenkedtek, mintha lopni jöttek volna fel a rablók barlangjából. Lélegzetet is alig mertek venni, minden idegszálukkal az apró zajokra figyeltek, amik elárulhatják a készülő veszedelmet.
Ahogy felértek, körbe néztek és Hell megszólalt.
-Tűz van! Ég a ház. Tűz van!
*Erre a tulaj kettesével szedve a lépcsőt rohant fel. Meg akarta szervezni a kávézója tűzoltását, de az egykori papnő határozott mozdulattal nyújt a pult mögé, hogy elvegyen egy fáklyát és azt meggyújtva sétált ki az utcára. A többiek mind feljöttek már, nem szívesen várták volna meg, míg rájuk ég a ház.
Mágikus szavakat mormolt, hogy egy imamaith jelenjen meg. A nem régen még zsúfolásig telt piactéren, ahol most csak felborogatott, néhol lángoló szekerek, vérben ázott hullák találhatóak szerte szét egy két lábú démon jelent meg. Ráncos bőre takarta még a mellső végtagok helyén terebélyesedő szárnyait is. Hátán nyereg, a fogas pelikán csőrében pedig kengyel. Vörös szemei gonoszul néztek körbe, nem került sokba, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy nem szeretne itt lenni, ahová megidézője szólította. A hegy sapkája már vöröslött a lávától, a meredek oldalon komótosan ereszkedik le a Halál.
Igazából nem vöröslött, a hegy teteje már sehol sem volt. Valami megszüntette. A megmaradt rész tetejét borította el a felszínre törő magma.
-Menjünk innen! -pattant fel a hátára a kezében tartott fáklyával, majd oda fordult a mindig a sarkában sündörgő bakfisra nézett- Szedj össze minél több myrthét! Az egyikőtöknek volt egy jó ötlete a kitörés előtt. Egy város falat kell építenünk, hogy elterelje az útját. -mutatott a vulkán irányába- Én is segítek, amiben csak tudok.
-Egy városfalat? -kérdezett vissza meglepődve.
-Igen. Egy városfalat. Illúzióból vagy a két kezetekkel. Ha nem végzünk, mire az elér minket, akkor mindenki elpusztul. Szedj össze mindenkit, akit tudsz és gyertek utánam!
*A kocsmáros még mindig az értékeit próbálta menteni, hasztalan küzdve a lángokkal. Ha lent maradtak volna, még nem is tudná, hogy élete munkáját milyen veszély fenyegeti. És úgy viselkedik, mintha fel sem fogná, hogy az életét milyen veszély fenyegeti.
Az imamaith hátán a házak teteje felett szárnyalt Helena. Némelyik a kávézóhoz hasonlóan lángra kapott a tűzesőtől. Amikor elérte az utolsót, kicsit lentebb ereszkedtek, hogy ismét csak varázserejéhez forduljon segítségül.
-Lehellë cotrum. -ahogy a kezei között a táskájából elővett marék földet pörgette, a talajra érve négy rofl jelent meg. Az ötödik megidézésére már nem volt elég ereje, hiszen a szintén föld démon szárnyasát is még ebben a világban akarja tartani. Így az csökkenti az eme varázslattal segítségül hívható szolgákat.
-Építsetek falat! Úgy serénykedjetek, mintha csak az életetek múlna rajta! Ha a lángoló föld elér titeket, akkor itt pusztultok ti is. -szemei szigorúan nézte, tudta jól, hogy ezek a szelíd teremtmények rettegnek attól, hogy csatában vagy egy vadállat támadása közben utolsó szalmaszálként kapaszkodnak beléjük, olyan lehetetlen dolgokat kérve, mint például építsenek egy hidat a szakadék fölött, amin át elfuthatnak az ellenség elől.
Nem csodatévők, hiszen ilyenkor az előnyben lévő ellen első lépése, hogy lemészárolja őket gond nélkül. De tény, nem lebecsülendő, hogy a saját világuk eme szorgos és békés lényei képesek ezen a létsíkon is akár egy hegyet áthordani öten a manifesztációjuk ideje alatt, ami 3-4 óra. Ki jósolhatná meg, hogy ez elég lesz-e nekik, míg a föld folyékony mélysége elérkezik a városhoz, hogy letarolja azt?
A parancsolójuk egész biztos, nem fog jóslatokba bocsátkozni. Épp igyekszik újra magasba emelkedni és elhagyni ezt a katasztrófa sújtotta területet, ha nem zavarta meg közben valami. A rofloknak sokszor szükségük van közvetlen irányításra, némelyik felfogása olyan nehéz, hogy a legegyszerűbb dolgokat nem tudják összerakni maguktól. De akadnak ritka értelmes példányok is, melyek majdnem képesek maguktól dolgozni.

Lokina visszarepült a sárkánylovassal, akit elég sokat kellett győzködni a helyes döntésről. Visszatérve elég nagy fejetlenség fogadta őket, mintha nem lenne az akciónak vezetője. Még pont az elrepülni készülő mágus után tudott szólni:
- Hé, te meg hova készülsz?