07. Hyatsë-hágó

Tárgy: Re: 07. Hyatsë-hágó Szomb. Feb. 21 2009, 22:52

*Kuncogva hallgatta a lány szavait. Tudta, hogy csak viccelődik Hiswa, de mégsem hagyhatta, hogy kisétáljon az illúzióból. Így előbukkant hirtelen, s egyetlen kézmozdulattal átrendezte a szobát, s most ott volt az ágy Hiswa előtt. Talán túl közel is. Mitryas remélte, hogy ráesik a lány, s majd ő újból karjai közé zárhatja. Ennek érdekében a tünde mögé lopódzott, s kissé meg is lökte, hogy elessen..és pont az ágyra. Eközben ő gyorsan odafutott, s ráugrott, még mielőtt a tünde is rázuhant volna. Ekkor viszont elkapta, s nem kímélte. Csókjaival teljesen ellepte a lányt, hogy az alig bírt mozdulni. A mester mosolyogva nyújtotta magasba a kezeit, majd egy hangos taps után eltűnt az ágy , s ők lehuppantak a padlőra. De meglepően nem volt hideg..ellenkezőleg. Határozottan meleg volt. Mitryas ravaszan elmosolyodott, majd így szólt a lányhoz.*
-Szerintem csak most jöttem bele igazán...de ha neked az őrök kellenek...akkor nincs mit tenni. Majd itt nevelheted a gyerekeidet az új apjukkal...vagy apjaikkal...
*Az utolsó szavakat jól megnyomta, aztán hátára feküdt, s a lányt is magával húzta. Mosolyogva nézett a szemeibe. Tudta, hogy Hiswa szereti ezt a helyzetet. Azért is maradt így. Hagyta magát, hogy a lány vele maradjon. De persze nem is ment volna el, ezt jól tudta mindkettő. De nem árt a biztonság.*
-Nos, hogy döntesz...te vagy a főnök! Most már nincs semmi csíny vagy illúzió..ígérem...azt teszel, amihez kedved tartja...nem akadályozlak meg semmiben sem.......
*Azzal kinyújtotta kezét, s úgy tekintett végig a tökéletes testen és a domborodó hason. Valóban látszott már, hogy csak napok kérdése, s megszületnek a gyermekek. Ez ismét boldogsággal öntötte el a myrte szívét, s szélesen mosolyogva várt a válaszra.*

Tárgy: Re: 07. Hyatsë-hágó Szomb. Feb. 21 2009, 23:15

*Gondolta, hogy nem fog ő messzire jutni a mestertől. Az azért meglepte, hogy hirtelen ott volt előtte az ágy, és ő lazán landolt is rajta. Persze a myrtével együtt. Arra már helytelenítve ingatta fejét, hogy a padlón találták magukat. Még akkor is, ha olyan helyzetben voltak, amit ő kifejezetten szeretett. Kezeivel gyengéden, de annál érzékibben kezdte masszírozni Mitryas mellkasát, és időnként, persze merő véletlenségből, önállósult keze az érzékeny hasra is elkalandozott. Hiswa ilyenkor ártatlan szemekkel pislogott a mesterre, és vissza terelte szökevény kezét föntebbi helyére. Még egy félénk mosolyt is sikerült arcára varázsolnia.*
- Azt modod, én vagyok a főnök? És nincs több illúzió... és szabadon választhatok ilyen sok helyes Myrte közül? Húúú... Ez meglehetősen nehéz döntés lesz... De lássuk, mi szól melletted, és mellettük.
*Azzal lassan ajkaira hajolt, és néhány hosszú pillanatig gyengéden csókolgatta a mester forró ajkait, majd változtatott a dolgon. Felváltva kezdte el kóstolgatni mézédes csókjaival hol az alsó, hol a felső ajkait, s közben hangosan mérlegelte is a dolgokat.*
- Nos, a te csókjaid észveszejtőek... De ők többen vannak... Viszont te egymagad is olyanokat művelsz velem, amire ők még ketten sem igen lennének képesek...
*Kezével végig simította Mitryas hasát, s újabb csók közben suttogott neki tovább.*
- Az is melletted szól, hogy a te érintésedet nem lennének képesek helyettesíteni... egy pillanatra sem.
*Végül kaján vigyorral arcán felült kedvesén.*
- Három null a javadra szerelmem... Tehát veled maradok. A gyerekeidnek meg nem lenne senki olyan jó apjuk, mint te. Az igazi apjuk... És nem is kellene más helyetted... soha.
*Azzal lassan újra szájon csókolta, és rá is dőlt a férfira. Kezdte érezni a testét uralni igyekvő fáradtságot.*
- De, ha kiszórakoztad magad, akkor aludni is fogunk... Igaz drága myrte mester uram?
*És szánakozón pislogott szerelmére.*

Tárgy: Re: 07. Hyatsë-hágó Szomb. Feb. 21 2009, 23:28

*Kíváncsian figyelte, miket tesz vele a lány. Csak mosolygott, de nem szólt semmit sem. Élvezte a helyzetet. És a "próba" igen csak érdekesnek bizonyult. Tetszett neki az az érvelősdi. Megfogta a lány kezét, amjd így szólt.*
-Reméltem is, hogy válaszod ez lesz. Hisz ha más szavakra találtak volna füleim, talán olyat tettem volna, mi senkinek sem lett volna jó. Tudod, hogy veszélyes is tudok lenni...És hát vigyáznom kell, nehogy valami nagy bajt okozzak. De szerencsére most ettől nem kell tartanunk.
*Tetszettek neki kedvese szavai, csak még próbált rajtuk forgatni egy kicsit, ami nem sikerült. Így hát mézédes csókojaik közepette így szólt.*
-Természetesen aludni is fogunk. Hamarabb, mint gondolnád. El kell raktározzuk magunkat holnapra. De holnap nem kíméljük majd egymást!
*Mondta kacagva, azzal felült, s segített felállni Hiswának, majd ő is feltápászkodott...volna. De ehelyett csettintett egyet, s az ágy már Hiswa alatt is volt. Mitryas mosolyogva kelt fel most már ténylegesen, s befeküdt kedvese mellé. A vékony takarót magukra húzta azért, nehogy a hideg szellő miatt még betegek legyenek a végén. Mosolyogva nézte a tündét, amjd egy idő után halkan megszólalt.*
-Valóban itt az ideje az alvásnak. Nem tesz jót, ha túlhajszoljuk magunkat. Majd holnap előbb belekezdünk a dologba...rendben? De most jó éjszakát....szeretlek!
*Azzal hosszasan, s forrón megcsókolta a lányt, aztán átkarolta, és lehunyta szemeit. Még beletelt egy kis időbe, mire elaludt. De addigra szerelme már régen bóbiskolt. A mester pont erre várt. Egy darabig hallgatta a kedvese szuszogását, s arra aludt el. Álmai boldogságot tükröztek. Nagyon szép álmok voltak. A legszebbek, amiket valaha álmodott...*

*Kacagva engedte le íját, amikor a mellette álló myrte nyila el sem indult a cél felé, hanem lepottyant a földre. A férfi megigazította sisakját, mintha az zavart volna bele a koncentrálásba, és kaján vigyorral képén sandított az épp rajta mulató éjtündére.*
- Szándékos volt... Nem akartam már a felénél megnyerni a versenyt. *mondta a férfi vicces képet vágva.*
- Hát persze... Magam sem találtam volna jobb kifogást.
*Hiswa kacsintott az őrre, miközben felajzotta íját, s célba vette vele a húsz lépésnyire álló céltáblát. Bár az csak egy sebtiben összetákolt alkotás volt, de a célnak megfelelt.*
- Ó, jaj... Vajon a céltáblát találom el, vagy azt a szegény járőrt? *tréfálkozott mielőtt kilőtte nyilát*
*A nyíl sebesen szelte a levegőt, s közben a nő tettetett aggodalomtól vezérelve takarta el szemeit.*
- Nézni se bírom...
*De amikor a fájdalmas kiáltás elmaradt a céltábla mögött elhaladó járőrtől, akkor a tünde sikkantva ugrált egy kicsit. Aztán diszkrét köhécseléssel vette komolyabbra ábrázatát, és elégedetten intett a céltáblából kiálló nyíl felé.*
- Szerencséd volt Hiswa, nem vitás... *közölte a myrte, s újra célra tartott.*

*Az erődben rostokolt. A legtetejéről figyelte a Däsyron-folyó torkolatát. Szépnek találta nagyon, csak már egészen unta, hogy itt kell maradjon fent, amíg az a myrte, kinek itt lenne a helye, éppen Hiswával, a kedvesével játszadozik. Jobban mondva célba lő. Vagy próbál..nem lehet pontosan megmondani. Ez persze mind a myrtére értetendő. Mitryas meg itt ül fent és nézi őket, vagy éppen a folyót. A többi myrte őr mind lentebbi szinten őrködött, így még csak beszélgetőtársa sem volt. Már az arca is majd'szétfolyott, ahogy rátámaszkodva figyelte az éppen lőni készülő tündét. ~Jaj, bárcsak ott lehetnék....annyira hiányzik...pedig itt van a közelemben. És mégis mily távol.~ Álmélkodott, majd felkelve kinézett az egyre lejjeb menő napra. Pá pillanat múlva jutott csak el tudatáig. ~Hát már vége az őrködési időmnek!~ Azzal leviharzott a lépcsőkön. Majdnem fel is lökte az egyik myrtét, aki akkor járt éppena lépcsők felé. Mitryas úgy futott, mint akit üldöznek. Aztán végül felszállt egy kis illúziófelhőcskére, ami elvitte Hiswához és a másik myrtéhez.*
-Szia szívem! Nagyon hiányoztál! De most lejárt az őrködési időm....
*Azzal a myrtéhez fordult.*
-Lassan fel kellene menned elfoglalni a helyedet....Kérlek!
*Kacsintott egyet a myrtére, majd megvárta, míg a myrte elsétál szépen lassan és hallótávolságon kívülre ér. Ekkor elkapta kedvesét és szenvedélyesen megcsókolta.*
-Már azt hittem, hogy nem bírom ki nélküled! Jj, de jó, hogy végre lejöhettem onnan..nélküled leuntam magamat...
*Száján széles mosoly ült, ami nem nagyon akart lankadni. Nagyon boldog volt, hogy újból kedvesével lehet.*

- Ugyan... Az egyetlen szerencsém az, hogy épp téged találtalak itt. *halkan kuncogva figyelte a férfi karját, ahogy megfeszülnek izmai, amint felajzotta íját.* - Nem akarom megzavarni a koncentrációdat, de szerintem kissé lefelé tartod az íjat.
*Ravaszkás vigyorral várta, hátha fentebb emeli az őr fegyverét.*
~Még egy picikét, és akkor már nyertem is...~
*Gondolatban biztatta az őrt, de az nem akaródzott emelni tartásán. Ezért kénytelen volt egyéb módszereket bevetni ellene. Úgy tűnt, elgondolkodva merült el a táj szépségében, de a nyíl ellövése előtti utolsó pillanatban, hirtelen megszólalt.*
- A nyulat le ne lődd!
*A férfi keze megmozdult fölfelé a váratlan hangerőtől, s így az így a tökéletes elhibázottság útján haladt, míg bele nem fúródott a földbe a tábla előtt.*
- Győztem... Győztem!
*A tünde üdvrivalgását az szakította félbe, hogy meglátta közeledni kedvesét. Szinte azonnal bevágta az ártatlan arcot, amikor szerelme melléjük ért.*
- Szia kedves... Végre... Azt hittem, gyökeret eresztettél már odafönt.
*Persze egy pillanatig sem gondolta komolyan amit mondott, s erről igen csak jól árulkodott simlis pillantása, és mosolygó szemei.*
- Köszönöm a játékot Hiswa... De legközelebb nem hagyom, hogy lóvá tegyél. Sziasztok! *mondta nevetve az őr, aztán már távozott is, hogy elfoglalja őrhelyét.*
*Aztán már Mitryas csókját érezte ajkain. Amikor elengedte, kedvesen mosolyogva pislogott a férfira.*
- Valóban hiányozhattam neked. Legalábbis a csókod azt mondta. *egy macska simulékonyságával bújt a mesterhez* - Akkor végre indulhatunk haza?

*Mosolyogva bólintott, s felkapta Hiswát.*
-Annyira örülök, hogy már jobban vagyok! Így már mindjárt más a helyzet! De azért még nem árt, ha néha pihengetek egy kicsit, igaz? Mert azért eléggé legyengültem akkor....de most most van és most boldogság van! Mert végre mehetünk haza! JAj,a nnyira szeretlek!
*Azzal ismét megcsókolta a tündét, s egy kis illúzióhintót varázsolt eléjük. Mosolyogva fordította oda kedvesét is és magyarázni kezdett neki.*
-Nos, én arra gondoltam, hogy...szóval az lesz majd a hintónk az eslküvő napján....ami mellékesen már egész gyorsan közeleg. Ha mindenki úgy akarja, akkor egybe is kelhetünk a jövő hét folyamán. Persze, ha ezt te nem érzed gyorsnak. Bár, ha engem kérdezel, nem az.
*Kacsintott, még egy ideig hagyta, hogy kedvese csodálhassa a hintót, azzal eltüntette, s kedveséhez bújva így szólt.*
-Kapaszkodj....
*Azzal elrugaszkodott a földtől, s a magasba ugrott. Miközben zuhanni kezdtek, füttyentett egyet, s egy szép paripa máris ott termett alattuk. Pont a lóra estek, ami szerencsére nem rogyott meg a hirtelen teher alatt. Bírta a strapát. Már régóta Mitryas tulajdonában volt. Csak úgy végtattak, mint a szél. Hajuk lobogott, mintha vihar szee tépázná. De mindez nem zavarta őket. Csak mentek és mentek a lóval. De aztán az állat megtorpant, s ők pedig mejdnem lepottyantak róla. Mityras rosszallóan így szólt.*
-Mi történt? Miért álltál meg?
*Bár ezek a szavak inkább voltak gyengédek, mint rosszallóak....A ló csak rázta a fejét, kapart, s nyerített. Mitryas sóhajtott egy nagyot, s így szólt.*
-Azt hiszem, ma már nem vele megyünk haza. Nem tudom még, mi a baja, de tudom, hogy innen tovább nem fog menni. Lehetséges, hogy megismerkedett egy kancával...Te mit gondolsz, szívem?
*Azzal kedvese köré fonta karjait, majd forró csokot adott neki.*

*Szenvedélyesen viszonozta szerelme csókját, aki egyszer csak félbe szakította ezt a csodás érzést keltő élményt, és megfordította a tündét.*
- Ez... Ez elmondhatatlanul szép Mitryas. *Kezével simított végiga finom mintázaton ami a hintó oldalát díszítette. Ujjai megálltak simítás közben, amikor a mester szóba hozta az esküvőt. Arca sugárzott a boldogságtól, amikor a férfira pillantott.* - Jövő héten el fogsz venni? Tényleg elveszel? Én... most... nagyon boldog vagyok ettől Mitryas.
*Érezte arcának hevülését, s ebből tudta, hogy már megint elpirult zavarában. De még mielőtt észbe kaphatott volna, a myrte már hozzá is bújt, s gyengéden, de határozottan tartotta karjai közt. Hiswa érezte a férfi testéből áradó erőt, s ennek nagyon örült. Örült, mert ez a gyógyulás fokozatos gyorsulását árulta el neki. De aztán csak annyit hallott, hogy:*
- Kapaszkodj!
*És mielőtt a myrtét megkérdezhette miért is kellene neki kapaszkodnia, már fönt is voltak a levegőben, aztán landoltak a mester csodaszép lován. Hiswánál csupán egy pillanatig tartott a meglepődés, hiszen már igen jól hozzá szokott a myrték varázslataihoz, amiket nagyon gyakran használtak. Hiswa szorosabban bújt a myrtéhez a bántó széltől, de hamarosan megálltak, és Mitryas lesegítette őt a lóról, majd ő is leszállt.*
- Én azt gondolom, hogy holnap nem kap repetát, ha már rákényszerít minket a sétára.
*Persze csöppet sem volt mérges a lóra, és bazsalyogva fordult a férfihoz.*
- Kár, hogy nincs még egy lovad talonban... Most nem kellene órákig gyalogolnunk. *ravaszkásan felcsillanó szemekkel nézett a férfira* - Bár azt is kinézem belőled, hogy szándékosan alakítottad így a dolgot.

*Kaján vigyor jelent meg az arcán. Persze nem ő idézte elő a lónál ezt a megállást, azért megpróbálta kihasználni.*
-Nos, én nem szándékosan tettem így. Vagyis a ló....szóval nem volt előre megtervezve. De ha már így alakult.....akkor gyalog megyünk....vagy inkább vigyelek a kezemben?
*Mosolygott, azzal ott is termett a lány mellet, hogy felkapja. Miután ezt az akcióját befejezte, még mindig mosolyogva mondta.*
-Figyelj....ha akarod, akár még hintóval is mehetnénk...de az úgy nem érdekes szerintem....gyalogolni sokkal jobban szeretek. És azért a házunk nincs "annyira" messze. Szóval...hogyan döntesz?
*Eközben odament a lóhoz, s a fülébe súgott valamit. Ezt persze Hiswa is hallhatta, hiszen ott volt amester kezei között. A szavak pedig ezek voltak: "Nyugodj meg...menj csak szépen, amerre akarsz. De visszagyere, mert különben nem talállak meg és akkor nagyon fogsz nekemhiányozni." Ezután odafordult kedveséhez, s egy forró csók után így szólt.*
-De te akkor is sokkal jobban hiányzol, mint ő! Te nagyonnagyonnagyonnagyonnagyon szoktál hiányozni! De tényleg!
*Azzal nevetve indult meg egy közeli fához, s leülve a tövében Hiswát az ölébe ültette. Onnan nézték a lemenő napot.*
-Hát nem gyönyörű?...........Persze a te szépségeddel nem vetekedhet!
*Még egy csókot adott a tündének, majd szorosan hozzábújva úgy tett, mintha Hiswa az anyja lenne, ő pedig a kisfia...Bohóckodott össze-vissza. Nagyon jó volt a kedve, s úgy tűnt, nem akar elmúlni. Persze hamar befejezte eme tevékenységét, s elővette a "normális" Mitryast. Lassan csókolgatni kezdte kedvese nyakát, majd egyre lejjebb tévedt....*

*Megmosolyogta a mester kedveskedését a lovához.*
- Mehetünk gyalog... Sosem volt problémám a gyaloglással.
*Aztán lassan elsétáltak az egyik fához, és leültek alatta. A myrte szorosan magához húzva tartotta a tündét. Hiswa elgondolkodva kísérte figyelemmel egy darabig a nap útját.*
- Nincs igazad Mitryas... A nappal senki sem vetekedhet. *mondta mosolyogva, s egy pillanatra se vette le szemét a vörösbe fordult égbolton vándorló égitestről*
*Aztán a myrte hirtelen bohóckodása húzta vissza gondolataiból, s ő jót nevetve próbálta rendre utasítani a pimasz myrtét. De utána a mester arca komollyá vált, és forró csók kíséretében vonta még inkább magához a tündét. Testét gyengéden érintették a mester ujjai, s gyakorlott fürgeséggel csusszantak be ruhája alá. A tünde testén kis remegés futott végig, ahogy megérezte a myrte vágyakozó csókját a nyakán. Szemhéjai lassan lecsukódtak, és sóhajtva adta át magát szerelme érintéseinek, csókjainak.*

*Boldogan vette tudomásul, hogy kedvese nem ellenkezik. Így hamar körülnézett, majd mikor nem látott senkit sem a közelben, s a nap is már majdnem teljesen lement, visszafordult Hiswához, s folytatta, amit az előbb elkezdett. Óvatosan lehúzta kedveséről a ruháját, majd saját magát is megszabadította az "akadályoktól". Szinte azonnal ott terett szerelme felett, s bolondos csókolgatásba kezdett. Először Hiswa hasát járta be csókjaival, amjd egyre feljebb menve elérkezett a kebleihez, is....Ezután Hiswa ajkaira tévedtek övéi, s vad csatába kezdtek. Mitryas eközben magához szorította Hiswa csípőjét így fogságban tartva őt. Mosolyogva csókolt tovább, s vágyaik fokozása rdekében simogatni kezdte kedvese domborulatait. Ravasz mosoly kíséretében még egy kicsit váratta azt a kirobbanó érzést, amit a következő másodpercekben átéltek. Eljutottak a gyönyörök legfelsőbb fokára, mint már oly sokszor, de Mitryas itt még nem állt meg, még tovább fokozta a vágyaikat, mígnem egyszer csak bágyadtan össze nem rogytak. Óvatosan átkarolta kedvesét, s mosolyogva csókolgatta.*
-Azt hiszem, hogy új helyet fedeztünk fel....Hogy mi milyen ügyesek vagyunk....De most majd lassan elmehetnénk haza..későre jár és a kicsik biztosan hiányolnak minket.
*Még egy kicsit azért lustálkodott, s csókolgatta Hiswát. Nem akaródzott neki felkelni, pediog tudta, hoyg bármikor megláthatják őket. Vagy mégsem? Nem. Ugyanis egy ügyes kis illúzióval még elrejtette magukat, mikor leültek. ÍGy szerencsére most is rejtve vannak az idegen szemek elől...*

*Behunyt szemmel feküdt még egy darabig a mester karjai között, és igyekezett megőrizni magában a szenvedélyük keltette érzéseket, mik még most is ott kavarogtak a tündében. Karját szorosabban fonta Mitryas nyaka köré, s csukott szemmel is csodás pontossággal vonta magához egy újabb, édes csók erejéig. Aztán lassan el is engedte, s szemit kinyitva nézett az őt fürkésző fekete szempárba.*
- Valóban későre jár... Menjünk haza. Még mielőtt az ideiglenes dada elmenekül az ikrektől.
*Pajkos mosoly játszott szája szélén, amikor felálltak, és elindultak otthonukba. Összebújva haladtak az egyre sötétülő tájon, de hamarosan meglátták a myrte város fényeit.*

//Köszönöm a játékot... Smile

//

*Lábujjhegyre állva támaszkodott kezeivel a torony legfelső szintjét körülölelő korláton. Önfeledt, lelkes mosollyal bámulta a sok-sok színben csillogó tengervizet. Nézte, ahogy a hatalmas, fodros hullámok gigászi erővel csapkodják a torony támpilléreit, melyek a myrték varázslatának köszönhetően talán soha nem fognak még csak meggyengülni sem. Főleg nem tönkremenni. Igyekezett egy kicsit jobban keresztül hajolni a korláton, ami kissé nehézkesen, de sikerült neki. Hiába... A myrték sokkal magasabb termetűek tőle. Hiszen ő csak egy elf. De, hogy annak is miféle kevert típusa... Nos arról fogalma sem volt mai napig sem. Csak azt tudta, hogy külsőleg nem úgy fest, mint a többi éjtünde. De ez már évszázadok óta nem foglalkoztatta. De talán, ha egyszer találkozik majd egy ugyanilyen, hófehér fürtöket viselő elffel... Akkor talán újra elgondolkodik származásán.
Gondolataiba mélyedve figyelte továbbra is a magasra felcsapó tarajokat, melyek már-már a torony alját kezdték nyaldosni.*
- Sosem fogok rájönni, milyen varázslattal változtattátok meg a tenger ide eljutó hullámait Mitryas... *mondta, túlkiabálva a tornyot ostromló hullámok, fémen megtörő hangját*

*Lován vágtatott a hágó felé. Szorosan kapaszkodott a sörénybe, nehogy leessen a nagy sebesség mellett. ~Hiswa. Most végre megvagy! Végre van időm rád, és még ilyenkor is loholnom kell utánad, hogy veled lehessek egy kicsit? Hisz már oly rég voltunk együtt...Meg sem tudom mondani, milyen rég.~ Egy kis könnycsepp hullt alá a mester szeméből, majd még gyorsabb tempóra késztette lovát. Már alig várta, hogy kedvesével lehessen. Hogy érinthesse arcát, csókolhassa száját, simíthassa gyönyörű haját. Egész teste arra vágyott, hogy Hiswával lehessen. Mikor megpillantotta a hatalmas építményt, hirtelen láthatatlanná változtatta magát, s úgy lovagolt tovább. ~Ha már jövök,akkor meglepetés legyek!~ Mosolyodott el, majd még jobban előredőlt úgy, hogy annál jobban már nem is lehetett. Csak úgy süvítették a szelet. Eközben néhány hangfoszlányt hallott meg, ami valószínűleg Hiswa hangja lehetett De nem tudta kivenni, hogy mit mond. Mindenesetre már alig várta, hogy ott lehessen. Még beletelt jó pár percbe, míg odaért a hatalmas építmény lábához. Ott lovát kikötötte, de láthatatlanul hagyta. Ő maga pedig szintén láthatatlanul fellopózott a lépcsőkön, s kedvese mögött megállt, majd várt egy kicsit. ~Végre itt lehetek vele...~ De ekkor Hiswa megszólította. Mitryas mosolyogva vált láthatóvá, majd átkarolta, s megcsókolta kedvesét.*
-Sejtettem, hogy észre fogsz venni! Nagyon figyelmes vagy, édesem! Szeretlek!
*Mosolyogva csókolta meg újra és újra feleségét. Nagyon boldog volt, hogy együtt lehetnek és végre pihenhet is egy kicsit. Mert az az idő, amit Hiswával töltött az mindig pihenésnek számított nála.*
-És....elárulod, mi jót terveztél mára?

//Időntúli...//

*Egy röpke pillanat erejéig átengedte magát annak a csodás érzésnek, amit Mitryas karjai közt érez minden egyes alkalommal. De azután kissé vonakodva szabadította ki magát kedvese kezei közül. Tekintetében valami különös, s érthetetlen fény csillogott. Mintha a nő vonakodna valami miatt.*
- Tulajdonképpen azért is ide jöttem most, mert tudtam, hogy utánam fogsz indulni, s amiről beszélni szeretnék veled, azt nem akarom olyan helyen, ahol minden kanyarban figyelmes fülek hallgatják.
*Kissé zavarodott, s talán aggodalmas pillantását most újra a tenger felé fordította, amit aztán teljes testével is követett. Kezei most viszont görcsösen kapaszkodtak a korlátba. S Hiswa csak állt ott szótlanul, mintha erőt kellene gyűjtenie valamihez.*

*Mitryas érezte, hogy valami nincs rendben. Hiswa egyértelműen kiküszködte magát a mester kezei közül. És tekintetén is látszott, hogy valami aggasztja. Valami rossz dolog. ~Mi lehet a baja? Remélem, nem én csináltam valami nagyon rosszat. Az szörnyű lenne. Én semmivel, soha nem bántanám meg Őt. Szeretem....és ez sosem fog elmúlni. Érzem legbelül, hogy ő életem szerelme. És azt is, hogy valami baja van. Bár erre nem volt nehéz következtetni.~ És ekkor megszólalt Hiswa. Hangjából lehetett hallani, hogy kissé fél és aggódik. Mitryas ezt nem tudta mire vélni. Ráadásul ehhez még egy újabb aggodalommal teli tekintet párosult. És ekkor elfordult. Hiswa először csak a fejével, de aztán az egész testével elfordult Mitryas-tól. A mester értetlneül nézett maga elé, Hiswa hátát bámulta. ~Nem értem. Valami olyat fog elmondani, amiről nagyon nehéz beszámolnia. Érzem. De mégis mi lehet az?~ Morfondírozott. Szíve elkezdett hevesebben verni. Félt. Félt, hogy valami nagy baj történt és ő enek a okozója. Vagy más, de a lényeg ugyanaz. Nagy baj van. Mitryas rátette keeit Hiswa vállaira, majd a fülébe súgott.*
-Életem....mi a baj? Mi olyan nagy baj, hogy nem tudod rögtön elmondani? Meghallgatlak. Csak mondd el....Kérlek. Szeretlek édesem. Mint drága, szerető férjed és szerelmesed, szívesen meghallgatlak téged, bármilyen dologról is lehet szó. Szóval...mesélj nekem, szerelmem.
*Majd egy puszit adott kedvese arcára, s kezeit átfonta a nő dereka körül. Hozzábújt Hiswához, s lehunbyta szemeit. Maga elé idézte azokat az együtt töltött órákat, amiket még házasságuk előtt, a megismerkedésükkor töltöttek el. Jó pár eseményen nevetett is a mester. Persze csak magában. Aztán áttért azokra az együtt töltött időkre, mikor már összeházasodtak. És észre is vett egy változást. Sokkal kevesebbet foglalkozott Hiswáva, mióta ő a felesége lett és megszülte gyermekeket. A mester ezen elgondolkozott. ~Hm. Talán ez lehet a baj. Hiányol engem?~ Azzal halkan beszélni kezdett.*
-Édesem...gondokodtam a dolgokon. Az bánt, hogy keveset vagyok a családommal? Mert ha igen, el kell mondanom, hogy engem is nagyon bánt. Én szeretnék veletek lenni. De a munka....tudod, hogy sok mostanában. Viszont nemsokára fordulópont következik be és nem lesz egy fikarcnyi dolgom se. Akkor minden szabadidőmet veletek fogom eltölteni, ígérem! Szeretlek, Hiswa! És a gyerekeket is szeretem. Tiszta szívemből!
*Majd megpróbált egy csókot lopni kedvesétől. Ez úgy-ahogy sikerúlt is, de érezte, hogy kedvese vonakodva adta csak meg. Ez ismét kételyt keltett a férjben. Aggódó tekintettel várta, hogy kedvese megszólaljon.*

~A fenébe... Mégis, hogyan mondhatnám el könnyedén azt, hogy... Drágám... Megöltem a kapitányodat. Méghozzá a saját két kezemmel... Vagyis egy kézzel.... Ja! És még pár tucat harcosoddal is laza csuklómozdulattal végeztem... Így mégsem adhatom neked elő Mitryas.~
*Nehézkes sóhaj szakadt ki mellkasából, amikor megérezte férje ölelését. Lehunyt szemekkel terelte figyelmét a férfiból kisugárzó erőbe. Mindig is érezte a myrtében lappangó hatalmas erőket. És ez valahogy segítségére is volt akkoriban, amikor még küzdött Arel Beowoulf-al, és önmagával. Már első találkozásuk pillanatában, amikor ott állt szemtől szemben a mesterrel a myrte házának ajtajában, már ott megérezte a benne rejlő lehetőségeket. Még csak varázslat sem kellett volna neki ahhoz, hogy megállapítsa, a férfi szinte felfoghatatlan erők birtokában van.*
~És még csak fel sem fogta igazán... Még csak nem is tudja, mennyire nagy is a hatalma...~
*Lassan a derekára fonódott kezekre helyezte kezeit, majd szép lassan szembe fordult szerelmével. Jobb kezével végig simított a férfi arcán, azután lassú, érzelmes csókot adott a myrtének. Végül a csóknak vége lett, s az elf kissé elhúzódott férjétől.*
- Mitryas! Nem rólad van szó... Eddig nem mertem elmondani, de már nem bírom tovább magamban tartani... Jogod van tudi róla. Lévén, hogy téged nagyon is közvetlenül érint...
*Itt elhallgatott, s zavart pillantást vetett a myrtére, s próbálta összeszedni gondolatait.*

*Meghökkenve hallgatta Hiswa szavait. Még mindig nem tudta, miről is van szó. De azt a teóriát elvetette már, hogy kevés az ideje rájuk. ~Ez is próbléma, de most másról szeretne beszélni. Csak tudnám, hogy miről! Mi tröténhetett? Nem értem...~ Meleg mosolyt küldött Hiswa felé, majd így szólt.*
-Édesem, mondd csak el, hogy mi bánt. Szívesen hallgatlak meg és segytek orvosolni a problémát. Már ha lehet persze. Mondd csak bátran! Hiswa...
*Mondta ravasz mosollyal. Tudta, hogy ide nemigazán illik most a mosoly, de ennyivel is próbálta oldani a feszültséget. ~Nem tudom, tényleg, hogy mi lehet ennyire szörnyű. És vajon mióta titkolja? Nagyon sok kérdés vana fejemben és egyikre sem tudok válaszolni. Nagyon kellemetlen így. De kibírom, míg elmondja, miről is van szó.~ Mondta magában, majd mély levegőt vett, s lassan kifújta. Látszott rajta, hogy ő is fél valamelyest, s nagyon izgul már, mi is lehet a dolog.
Közben végignézett kedvesén. Újra elfogta a vágy Hiswa iránt, s most legszívesebben már az ágyban lett volna kedvesével. Már el is képzelte a dolgot, s majdnem illúzióval elő is vetítette, mikor észbe kapott. Megrázta a fejét, bár már késő volt. Hirtelen arra gondolt, hogy Hiswa talán megcsalta valakivel... ~Végül is..a jelek erről is árulkodhatnak...hisz régen voltunk már úgy együtt. Talán...talán véletlen volt az egész és nagyon bánja.~ De ekkor belényilallt valami. ~Jaj, miket gondolok! Biztosan nem tenne ilyet! Csak a képzeletem játszik velem....fránya képzelet. Miért van ilyen sok képzelőerőm?~ Kérdezte magától. Egy kicst összezavarodott, de aztán megnyugodott, s kedvese szemeibe nézett. Hosszasan bámulta a csodás szemeket. Szíve ellágyult, s már hallani sem akart semmiről sem, csak jól akarta érezni magát a feleségével. De megemberelte magát, s így szólt.*
-Hallgatlak, szerelmem...

*Fejét felemelte, mivel eddig kissé lehajtotta azt, mert sehogy sem sikerült neki a myrte szemébe nézni.*
~Az istenek legyenek irgalmasak hozzám... a tetteimért~
*Száján alig látható halvány mosoly suhant át, ahogy szerelme sötét szemeibe pillantott. Mindig is ellágyult, ha a feketén csillogó szempárba nézett. Volt a férfiban valami... Valami furcsa, és erős kisugárzás, ami úgy vonzotta magához a nőt, mint pillangót a tűz fénye. A mester szemeiben a vágy is ott csillogott. Ezt is észrevette Hiswa. Aztán erről eszébe jutott, hogy pillanatokon belül mindent fog érezni iránta a férfi, csak vágyat nem. Amint kimondja, mit tett. Hát vett egy mély levegőt, s kimondta az első mondatot, ami éppen az eszébe jutott.*
- Én öltem meg a kapitányodat Mitryas... És a saját két kezemmel végeztem még több tucat myrtével is... Azon a napon.... amikor az ikreket elvittem tőled.
~Hát elmondtam... És életem végéig bánhatom majd a pillanatot, amikor elhagyták az ajkaimat ezek az átkozott szavak.... Minden egyes átkozott szót...~
*Érezte, ahogy szíve egyre hevesebben dobog mellkasában. Majd fejét lehajtva várta, mit fog kezdeni a mester a hallottakkal.*
- Tudom, hogy ezek megbocsájthatatlan dolgok.... De tudnod kell, hogy sajnálom... Nagyon sajnálom, amiket elkövettem a néped ellen.
~Félek.... Életemben már harmadjára rettegek. Először akkor féltem ennyire, amikor azt hittem újra visszautasít ott a tóparton... Aztán akkor, amikor az ellen kellett küzdenem, hogy megöljem őt... És most... De ez felér az első kettővel együtt véve.~

*Mitryas türelmetlenül várta, hogy mit fog mondani kedvese. Mikor Hiswa már nyitotta a száját, a mester magában bíztatta, hogy mondja csak, mondja már el. És elmondta. A myrte megdermedt. Csak állt ott és a nő szemeibe nézett. Arca döbbenetet mutatott. Hiszen az is volt. Döbbent volt Mitryas. Szóhoz sem tudott jutni. Ott állt és képtelen volt egyetlen szót is kipréselni magából. Győzködte magát legbelül, hogy ez nm igaz. ~Nem! Ez..ez szemenszedett hazugság! Hiswa..nem tenne ilyet! Vagy mégis? Nem...biztosan nem! Ő...én....a myrtéim....jaj, miért pont most kellett elmondania? Bár érthető, hogy nyomta a szívét. De..épp, mikor jó hírt közöltem volna vele. Erre meg....Nem értem...NEM ÉRTEM!~ Össze volt zavarodva. Még mindig nem szólt egy szót sem, de már kinyitotta száját, hogy mondjon valamit. De aztán meggondolta az egészet.
~Megölte....Hallottad, nem? Ha ő mondja, akkor biztosan így van. Hidd el neki! Hidd el!~
~De nem! Ő nem tenne ilyet! Ő nem...ő szeret engem..és a myrtéket is! És nem bántaná őket!~
~Nos, én csak őt ismétlem. Ő mondta, nem én találtam ki, hogy megölte. De én hiszek neki. Hisz mikor hazudott neked?~
~Nos, valóban nem szokott hazudni...de igaz. Most miért hazudna. Akkor...szóval..valóban megölte őket? Képes volt ilyet tenni?~
~Hát persze.....a bizalmadba férkőzött és most irtani akarja a népedet! Ne feledd, hogy gyilkos volt...talán még mindig az és te vagy a célpont!~
~Lehetséges.....de..ő..szeret! Már rég túllépett a múltján....de mi van, ha tényleg csak átvert? Én..már nem tudom, mit gondoljak....~
~Küldd el! Küldd el! NIncs helye már köztetek..alattomos gyilkos! Küldd el! Küldd el...Küldd el...~
Visszhangzott a fejében. Hatalmas harcot vívott saját elméjével. Ez beletelt jó pár percbe, de végül döntött. A fájdalom túl nagy volt, s az elméje is túl meggyőző volt. Mitryas fekete szemei szikrákat kezdtekl el szórni. Ökölbe szorította kezeit, s így szólt.*
-Sajnálod? TE sajnálod? Megölted! Érted? MEGÖLTED! Mindet! Hogy képzelted ezt? Én..én azt hittem, hogy szeretsz minket! Erre meg mit csinálsz? Megölsz egy csomó myrtét! Nem is tudom, hogy miért kellene megbocsátanom. Hiába akarok, nem megy. Egyszerűen nem megy. Én sajnálom, hogy nem tudok megbocsátani...Azért vannak határok....és...ez már túllépte mindet! *Nagy levegőt vett, majd így szólt.* -Menj el! Kérlek, hagyj békén! Hagyd el ezt a földet! Itt már nem látunk szívesen....menj, amerre szeretnél...csak menj innen. Már csak keserűséget tudsz okozni....menj!
*Készen volt arra is, hogy akár arrébb taszajtsa kedvesét. Nagyon mérges volt. Kikelt önmagából. Már nem az a régi, kedves Mitryas volt.*

*Minden egyes szó, mi a mester száját elhagyta, láthatatlan tőrként hasított a lány szívébe. Érezte, szemei kezdenek elhomályosulni... És akkor kimondta azt.... Azt az átokverte mondatot, hogy menjen el... Ettől még a levegő is elakadt nála egy pillanatra.*
~Én nem így akartam... Én nem hittem, hogy ezt mondja.... Hiszen mindig azt mondtad, hogy szeretsz.... Hát mégsem bocsájtasz meg?....~
*Nem akart ő sírni. Ennek ellenére érezhette, ahogy előbb egy-egy, majd még több könnycsepp gurul végig arcán. Szájában érezte már könnyeinek keserű, sós ízét. A myrte tekintetéből áradt felé a harag, és a megvetés. A szavai is épp így csengtek még most is fülében. De azért még egy tapodtat se mozdult előle. Azért annyira nem ijeszti meg őt még egy mester sem. Életében mindössze kétszer futamodott meg. Mindkét alkalommal ezen myrte elől. Először akkor, amikor visszautasította. Aztán akkor, mikor megpróbált elmenekülni a félelmei miatt a tónál. Most.. Harmadik alkalommal nem fog megfutamodni a myrte előtt! Könnyei lassan elapadtak, ahogy eluralkodott rajta a csalódottság érzése. Mert csalódott. Csalódott a myrte állítólagos "nagy" szerelmében.*
- A gyerekeimmel együtt megyek csak! Ezt még te sem akadályozhatod meg! *szemei résnyire szűkültek, s lassan olyan közel hajolt a myrtéhez, hogy egy papírlap is csak nagy nehézségek árán fért volna el arcuk között* - Hát ez a híresen nagy, és mély szerelme a hatalmas Mitryas Hythamorysnak!
*Aztán sarkon fordult, és háttal állva beszélt tovább a férfihoz.*
- Megesküdtél... hogy örökre... hogy örökre szeretni fogsz... *és most örült csak igazán, hogy háttal állt, mert könnyei újra végig folytak arcán miközben beszélt* - Igaza volt Carmenak... Nincs helyem egy myrte mellett.
*Egy pillantást se vetne hátra, úgy rohanna el a férfi közeléből. Attól a férfitól, akit még most is fontosabbnak érzett a saját életénél. De már nem bír sokáig a közelében maradni.*
- Még ma reggel elhagyom a myrték földjét... A te akaratod szerint. *egy újabb könnycsepp gördült arcán, ahogy belegondolt, hova is menjen most, hiszen nem volt semmije... Csak az elfek városában találhat némi nyugalomra. Ott mindig van helye egy elfnek. Még akkor is, ha történetesen egy gyilkosról van szó.* - A gyerekeimmel együtt...

*Mitryas még mindig éktelenül mérges volt. Főleg, amikor Hiswa sírni kezdett. Legszívesebben megmondta volna neki, hogy előbb gondolkodott volna el azon, hogy mit tesz a myrtékkel. De mégsem tette, mert szíve legmélyén ő is sírt, hogy ekképp kell cselekednie. Szíve kissé meg is lágyult a nő könnyei láttán, de hamarosan ismét keménnyé vált. Szúros szemekkel nézett ő is a másik szemeibe.*
-Még hogy a gyerekeiddel! Az én gyerekeim is! És mivel nagyrészt myrték, nála kell maradjanak! Tőled nem fogják megtanulni az illúziótudomány rejtelmeit! Nálam kell, hogy maradjanak! Még ha ez annyira fáj is neked....
*Itt megállt a beszédben. Arra gondolt, hogya kicsik vajon hogy fogják megélni mindezt. Mindezt a sok,nehéz dolgot. Valamelyik szülőjüktől meg kell, hogy váljanak. Mitryas tudta, hogy most neki van igaza, és egyelőre nagyobb is az esélye arra, hogy nála maradjaak a gyermekek. De most más is az eszébe jutott. Mivel Hiswa elfordult és tovább beszélt. Amiket mondott, mélyen belehatoltak a mester szívébe. ~De hiszen é szeretlek még most is.....csak....ez...valahogy ezt nem tudom megbocsátani...én...muszáj elküldenem téged. Ősi myrte törvény ez....~ Nagyot sóhajtott, s kicsit eresztett a dühéből. Lágyabb hangján szólalt meg, de még mindig érezni lehetett belüőle a dühöt.*
-Még te csalódtál? És én mit mondjak? Hisz megölted őket. Még mindig szeretlek, de nem tudom elviselni azt, hogy megölted őket....ez egy ősi myrte törvény. Bárki öl myrtét, annak távoznia kell a földünkről....sajnálom.....de ezt egyelőre nem áll hatalmamban megváltoztatni...és nem is akarom. Szeretlek, de mégis azt kívánom, bárcsak máshol lennél most..messze innen. Nagyon mélyen megbántottál azzal, amit tettél.
*Tovább hallgatta Hiswát, majd bólintott egyet. ~Helyes. Menj csak el! Vissza se gyere....vissza se gyere....~ Még várt egy kicsit, mielőtt ezt hangosan kimondta volna. De ekkor HIswa a gyerekeket ismét felhozta. Mitryas ismét mérgesebb lett, s ökölbe szorított kézzel ment közelebb a nőhöz.*
-Idefigyelj, Hiswa! Alkut ajánlok! Az egyik gyermeket magaddal viheted, de a másik marad nálam! Így talán meg tudunk egyezni...mert azt nem hagynám, hogy mindkettőt elszakítsd tőlem! Vidd Thalion-t.....ő úgyis jobban szeret téged, mint engem! Menjünk is most rögtön....Hogy mihamarabb távozhassatok, ha neked így jó....Gyerünk!
*Azzal elkapta Hiswa karját, s magával húzta. Elindult lefelé a lépcsőn. Mikor leértek, felült a lovára, s megvárta Hiswát is. Mélyen a szemébe nézett, majd így szólt.*
-Induljunk már! Nem kívánok sok időt tölteni egy gyilkossal....
*Mondta, majd megsarkazta lovát, s elindult otthonuk felé. Még maga sem tudta, hogy mekkora baklövést is követ el azzal, hogy kedvesét elküldi innen, az otthonából.*

*Még szólni, vagy ellenkezni is elfelejtett, amikor a myrte magával rángatta a torony lépcsőihez, aztán le egészen a lovakig. Agya csak akörül a bizonyos myrte törvény körül forgott, hogy aki myrtét öl, annak el kell hagynia e földet. Aztán megállt lova, Ében mellett. Oldalról a myrtére pillantott, aki egészen idáig bántón, a lelkét is égető szavakkal beszélt hozzá. Még akkor sem mozdult meg, amikor a mester elindult otthonuk felé.*
~Otthon.... Miért nem öltél meg Arel, amikor lehetőséged volt rá? Átkozott légy a kegyelmedért Arel Beowoulf!~
*Kezével óvatosan megérintette Ében nyakát. A ló hálásan, s örömmel teli nyerítéssel jelezte, mennyire juól esik neki ez.*
- Most szépen haza mész Ében... A mester tulajdona vagy... Az ő lovai között a helyed.
*Elhúzódott, s a ló farára csapott erősen. Ében egy nyerítés kíséretében elviharzott a myrte után. Hiswa vetett még egy utolsó pillantást utána. Aztán fejét kissé oldalra döntve, könnyáztatta szemekkel suttogott maga elé.*
- Egy gyilkos sosem lehet boldog...
*Majd elfordult, és gyalog indult az ellenkező irányba. Szemei homályán keresztül nézett előre, bár nem valami sokat látott. De azért haladt, s egészen az erdő széléig ment. Ott megállt az egyik széles törzsű tölgy alatt. Bal kezét a fának támasztotta, fejét lehajtotta. A nap sugarai szomorkásan csillantak meg a lehulló könnycseppeken.*
~Ugyan mit taníthatnék Én a gyerekeinknek? Ugyan mit? Hiszen csak megvetendő gyilkos vagyok, akinek már régen halottnak kellene lennie...~
*És ettől a tudattól zokogásban tört ki. Másik tenyerét is a fatörzsnek támasztotta, de aztán lassan térdre rogyott, s a fának dőlve sírt tovább.*
- Istenek! Miért nem vagytok képesek annyira szánni, hogy véget vessetek nyomorult életemnek?!
*De tudta, hogy erre úgy sem kap választ, hát visszaborult fának támasztott kezeire, és csöndesen sírt tovább. Pedig menni akart ő... Minél gyorsabban el a myrték földjéről... és minél messzebb. De lábai nem engedelmeskedtek, lelkének pedig még a legeldugottabb része is azért üvöltött, hogy valaki vessen véget az életének. De egy teremtett lélek sem akaródzott feltűnni, aki hajlandó lett volna megszabadítani teherré vált életétől.*

*Mitryas már vágtatott lovával, mikor észrevette, hogy Hiswa sehol sincs. ~Hol lehet? Már megint mit talált ki? Mit csinál vajon? Nem igaz, hogy még most is csak hátráltat...~ Ekkor elhúzott mellettük Ében. Mitryas megállította lovát. Ében után kiáltott. A ló készségesen megállt, s megfordult, majd elindult a mester felé, aki közben füttyentett is egyet, hogy jöjjön vissza a ló. Mityras visszanézett a hágó felé, s szemével Hiswát kereste, de nem lelte. ~Hova mehetett? Nem lehet igaz! Muszáj megkeresnem, mert a végén valami marhaságot csinál!~ Azzal megfordította lovát, indult is volna, de eszébe jutott, hogy Ében is itt van. Így hát leszállt lováról, Ébenhez sétált, s kikötötte az egyik közeli fához. Megsimogatta a lovat, s így szólt.*
-Maradj itt, Ében. Igyekszem visszahozni a gazdádat. Hiszen te már Hiswáé vagy, akármit is gondol.
*Még utoljára megpaskolta az állat hátát, majd lovára ugrott, s megsarkazta. Csak úgy süvített fülébe a szél, olyan gyorsan haladtak. A mester kis bűntudatot érzett. ~Nem igaz....biztosan annyira durva voltam, hogy most úgy magára vette a dolgot, hogy mindent megtenne, csak ne lehessen itt. Még csak a ygermekek semkellenek neki...pedig az előbb értük könyörgött....~ Azzal haladt tovább, s a terepet pásztázta. Nem látott semmi mozgást sem. ~Pedig itt kell legyen valahol! Nem juthatott nagyon messzire!~ Gondolta, majd tovább vágtatott. Még mindig semmi. ~Nem lehet igaz! Hol van már?~ Mitryas egyre jobban kezdett aggódni. Érezte, hogy legbelül valami elkezd neki fájni. Aggódott Hiswáért. Már mindenféle rémségeket képzelt maga elé. ~Nem! Nem lehet igaz! Hol vagy már?~ Azzal elkiáltotta magát.*
-Hiswa! Hol vagy! Hiswa! Gyere elő, akárhol is vagy!
*Azzal továbbment lovával. Még egy jó ideig mentek, aztán megpihentek. A mester már alig bírt a lovon ülni. De nem akarta feladni. Tovább akart menni és keresni Hiswát. De ekkor hirtelen valami hangot hallott. Mintha sírt volna valaki. És valóban. Mitryas hamar észrevette a tőle pár méterre zokogó tündét Leszállt lováról, s Hiswához sietett. Lehajolt hozzá, majd mélyen a szemébe nézett.*
-Hiswa....kérlek, velem kell jönnöd. Mindenkinek jobb lesz így....nem is azt mondtam, hoyg örökre kell távoznod.....talán egy kis időre kellene csak elmenned.....kérlek, ne sírj. Tudod, hogy azt nem bírom. Mert én is elszomorodok...na, gyere kérlek.
*Hangja lágy és kedves volt. Semmi gonoszság vagy méreg nem volt benne. Ez természetes volt, hiszen csak szerette Hiswát. Megtörölte a lány arcát, s a hónalja alá nyúlt, és felsegítette.*
-Figyelj....eljössz a házba, és ott kapsz mindent...mindent, ami szükséges egy hosszabb "kiránduláshoz". Ébent is megkapod. Hiszen ő már hozzád tartozik. Kérlek, gyere....
*Elengedte Hiswát, de az összerogyott és tovább sírt. Mitryas-t ismét manipulálta a tudatalattija, s ennek hatására ismét mérgesen szólt Hiswához.*
-Idefigyelj.....ha most azonnal nem jössz velem, esküszöm, hogy myrtéket küldök ide, akik majd kiteszik innen a szűrödet.....de úgy ám, hogy sose találj vissza ide! Szóval gyere! Most azonnal! Ében vár rád! Gyere már!
*Az utolsó mondatot úgy kiáltotta. Még maga is elcsodálkozott ezen a ciselkedésen.
~Mit csinálok? Hisz énszeretm Hiswát!~
~De ne feledd, mit tett! Megölte a myrtéket!~
~Igen, de.....igazad van. Büntetést érdemel...~
Ismét elborult az agya, s talpra ráncigálta a tündét, akinek már a felismerhetetlenségig eltorzult az arca a sírástól.*

//Fagy//

//Olvad//

*Minden egyes szava éles tőrként hatolt a nő lelkébe. A myrtében most nem érzett semmi könyörületet, s még úgy sem szerelmet... Kissé remegtek ujjai, mikor szemeit megdörzsölte velük, hogy lásson végre könnyeitől. Aztán tekintetét a mesterre emelte.*
- Nem megyek veled sehova! *hangja halkan, s teljesen megtörten csengett* - Hagyj magamra Mitryas!
*Azzal kiráncigálta karját a myrte szorításából, mert már az is sok volt neki, hogy csak úgy talpra ráncigálja őt valaki. Pláne, ha az a valaki a férje. Legalábbis még az hivatalosan. Hiszen arról nem beszélt a myrte, hogy felbontja a házasságukat. Majd vissza tért borús gondolatai közül, s a mester fekete szemeibe fúrta elgyötört tekintetét.*
- Bocsánatot kérek tőled mindenért... Minden egyes dologért... Azért, hogy valaha is rád mertem gondolni.... Azért, hogy beléd szerettem, és legfőképpen azért, hogy valaha is a szemed elé kerültem. Sajnálom, hogy nem haltam meg abban a pillanatban, amikor emlékezni kezdtem a myrték megölésére...
*Lehajtotta fejét, s úgy suttogta tovább.*
- Gyűlölöm magam, amiért egyáltalán még veszek levegőt.... Gyűlölöm Carme úrnőt.... Gyűlölöm mindazt a szörnyűséget, amit tettem. De legjobban azt a pillanatot gyűlölöm, amikor megakadályoztad Arelt abban, hogy megöljön engem. Ott, akkor meg kellett volna halnom... Akkor most azok a myrték is élnének...
*Felemelte fejét, s úgy folytatta.*
- Két olyan dolog van csak az egész életemben, ami ér valamit. Az egyik te vagy.... a másik a gyerekek... *szemi ismét könnybe kezdtek lábadni, de a nő lehajtotta fejét* - Elmegyek a földedről örökre... És lemondok a gyermekeimről.... a gyermekeidről... Egy gyilkos sosem lehet boldog... és még úgy sem nyújthat semmi értékeset nekik... Nem lett volna szabad túlélnem Carme pusztulását... Úgy mindenkinek jobb lenne.
*Kissé eltávolodott a férfitól, és még egyszer megszólalt, azt is éppen induló félben.*
- Elhagyom a myrték földjét örökre... Ahogy te akartad... Talán az istenek irgalmasak lesznek, és végeznek velem, még mielőtt elérnék az elfekhez. Ég veled Mitryas Hythamorys!
*És futásnak eredt be az erdőbe. Nem érdekelte, mennyire kaszabolják össze a szúrós ágak, már nem.*
~Minél messzebb innen... Minél messzebb....~
*És hangtalanul zokogott tovább.*

//Fagy//

//Olvad//

*A mester rezzenéstelen arccal hallgatta Hiswát. Hallotta a hangján, hogy már nagyon elege van ebből az egészből, és hogy nem akarja tovább húzni a dolgot. Mitryas is így volt ezzel. Minél hamarabb szeretett volna túllenni ezen az egészen. Legbeleül azért neki is fájt. Hiszen élete szerelmét készül elküldeni magától és gyermekeiktől. Hiswa szavai még jobban növelték szívében a fájdalmat. Bűntudata egyre nagyobá vált, s már-már meggondolta magát a döntésről. De aztán a myrték ismételt említése megint csak elvakította és előjött a rosszabbik énje. Miután Hiswa befejezte a beszédét, Mitryas szúrós szemekkel nézett rá, majd így szólt.*
-Bocsánatot kérsz mindezekért? Hogyan gondoltad te ezt? Beléd látok! Látom, hogy egyáltalán nem bánod ezeket a dolgokat, csak úgy teszel! Miért próbálsz meg olyan gyűlölködőnek tűnni? Átlátok rajtad....De nem is érdekel már az egész! Menj csak....nem küldök utánad senkit! Látom rajtad, hogy úgysem fogod sokáig húzni! Ha meg mégis, akkor biztosan valaki megment...mondjuk a szőke herceged! Ki tudja?! Menj csak, ne is lássalak többé! Teljes szívemből gyűlöllek téged! És átkozom azt a napot, mikor eljöttél hozzám és bájaiddal elcsavartad a fejemet, hogy irányíthass és tönkretehesd az életemet! Gyűlöllek, Hiswa! Tűnj a szemem elől!
*Az utolsó mondatokat már üvöltve mondta, mert közben Hiswa elindult az erdőbe. Mitryas még látta, aminmt botladozva futt el. Messzire, hogy ne kelljen hallania a mester üvöltését és szitkait. Látta, ahogyan a növényeg, és ágak felhasítják a tünde hófehér bőrét, látta, ahogy hófehér haját bemocskolja a kosz, a sár és a vér keveréke. Mitryas már nem azt a Hiswát látta benne, akit szeret, hanem egy torzszülöttet, aki bármi áron megpróbál elmenekülni előle és a haragja elől. ~Menjen csak....remélem, jó sokáig fog szenvedni! Talán a Dagorladiak rátalálnak és ellenséges harcost faragnak belőle. Talán egy ork rátalál, s asszonyává teszi..engem már az sem érdekelne. És az sem, ha visszatérne, hogy gyermekeit követelje, mert akkor biztosan végeznék vele. Azonnal, amint Thalion és Alya közelében látnám őt!~ Köpött egyet a földre,majd hátat fordított az erdőnek, s elindult lova felé. De gondolt egyet, s megfordult, majd így kiáltott.*
-Légy átkozott Hiswa! Nem szeretlek Téged! Légy átkozott!
*A madarak mind elszálltak a fákról, a mókusok bebújtak üregeikbe, a rókák, medvék, szarvasok és minden állat albújt a mester elől. Ekkor különös dolog történt. Mitryas ahogy közelített a lova felé, egyre sötétebb színt vett fel. A ló először csak nyerített egyet, de aztán annak láttán, hogy a mester színe teljesen feketévé válik, két hátsó lábára állt, s mellső lábaival fejberúgta a myrtét. Ezután elszaladt vissza Myrlya irányába...
Mitryas elvesztette az eszméletét. Ott hevert a porban. Eközben sötét esőfelhők jelentek meg az égbolton, s nagy villámlások és dörgések közepette elkezdett szakadni az eső. A mester még mindig eszméletlenül hevert a földön. A por lassa sárrá változott, s szétterült a fekete myrte egész testén. Mitryas már csak önmaga árnyéka volt. Nyoma sem volt nyájasságának, kedvességének, s kis bizonytalanságának. Nem. Arcán még így, eszméletlenül is lehetett látni a merő gonoszságot, ami átvette a hatalmat elméje fölött. Éppen ezért vált feketévé. Mert a gonosz bekebelezte őt.
A történelem során nem sok myrte változott valódi fekete myrtévé. De akik átváltoztak, azok rettenetes dolgokat vittek végbe. Például ott van Trydamé úrnő. Ő volt a sorban a tizenharmadik myrte mester és egyben az első fekete myrte is. Midőn mesterré nevezték ki, elragadta a hatalomvágy és hadjáratot indíttatott volna a myrtékkel, hogy leigázzák az egész világot. De myrtéi nem engedelmeskedtek neki, mert látták rajta, hogy a gonosz átvette elméje felett a hatalmat. Őrült hajszába kezdtek ellene, mikor megszökött a palotájából. De az úrnő könnyen kijátszotta legtöbbjüket, s meg is ölte. Mikor megölte az első myrtét, hirtelen rosszullét fogta el. Egy fél percig tántorgott, majd hirtelen jobban lett. Ekkor megpillantotta, hogy kezei, lábai, s mindene feketévé vált. Hirtelen megrémült, de aztán gonosz vigyor ült ki arcára. Felnézett, s a myrték, kik látták, azt vették észre, hogy szeme is feketévé változott. De oly feketévé, amely feketénél nincs sötétebb az egész világon. Az úrnőt végül saját testőrei gyilkolták meg egy ügyes cselt bevetve.
Minden egyes fekete myrte így végezte. Mind. Egytől egyig. Kérdés, hogy Mitryas mester hogyan végzi majd: Mint elődei vagy rendhagyó lesz és valami újat fog tenni, ami még eddig sohasem történt meg? A választ senki sem tudja még. De annyi biztos, hogy a mester hatalmas erő birtokosa és hogyha ezt fekete mágivál párosítja, iszonyú dolgokra lesz képes....*

//Fagy//

*Mitryas lassacskán ébredezett. Fájt a feje, s csak szakaszosan emlékezett a történtekre. Annyi világos volt számára, hogy Hiswa elment és őt pedig a lova rúgta fejbe. De miért is? Erre hamar választ kapott. Ahogy feltápászkodott a földről, megpillantotta kezeit. Azok szurokfeketék voltak. ~Mi történt? Nagyon megrúghattál, Szürkeht...~ Mondta, majd lesöpörte magáról a koszt egy kisebb varázslat segítségével. De ez is csak megdöbbenést okozott neki. Az egész teste csupa fekete volt. Más szín nem látszott rajta. A mester mélyen elgondolkozott a történteken. ~Miért vagyok fekete mindenhol? Nem érte.....m.~ Ekkor bevillant neki. ~Fekete......fekete myrte lett belőlem!~ Ez iszonyú hír volt számára. A Nap hétágra sütött, de ő úgy érezte magát, mintha egy óriási vihar tombolna körülötte. Szíve, mint egy kifacsart szivacs. ~De nem értem. Miért és hogyan?~ És ahogy egyre jobban erőlködött, annál hamarabb tértek vissza emlékei. A kapitány..Hiswa....megölte. ~Igen! Hiswa megölte a kapitányomat és még jó pár myrtét! Igen....és ki kell küldenem az őröket...vagyis nem! Majd elpusztul magától...~ Azzal legyintett egyet, s megindult, hogy megkeresse lovát. Ismét az a Mitryas volt, akit a jó Szürkehát fejbe rúgott. Ismét a gonosz uralta a mester elméjét, s minden egyes rossz cselekedet most ott keringett a fejében. Egy darabig azzal foglalkozott, hogy megtalálja a lovat, ami nem volt könnyű, de végül sikerült neki. Viszont az már más gond volt, hogy a ló ismét meg akarta őt támadni. Viszont a mester most cselesebb volt. Hirtelen felemelte kezeit nyugtatólag hatva a róla, majd egy szempillantás alatt újra a régi színeiben pompázott. Szürkehát csodálkozva tekintett Mitryas-ra. Nem tudta mire vélni ezt a hirtelen változást. De mivel azt látta, hogy gazdája újra a régi, így felengedte a hátára. A mester hamar fel is pattant, s azon nyomban elvágtatott Myrlyába.*

//Nos... Kedvesem, úgy áll a dolog, hogy most utoljára játszok úgy, hogy a fórum vezetőségének dolgozom...
De ha már így alakult, akkor jó, ha szorosra húzod a szíjadat, mert tutkó, hogy keményen lenyomlak, ha nem vigyázol... Wink

//

//Harci próba! A sebesülések off sebek lesznek!//

*A kései nap utolsó sugarai épp csak átbukdácsoltak a tenger távoli horizontján, amikor Hiswa egy kacsintás kíséretében megforgatta kezében tartott kardját. Vele szemben olyan személy állt, akire legvadabb álmaiban sem gondolt volna senki. Egy myrte, ki nevezetesen maga a mester volt. Mitryas állt hát szemben azzal a nővel, kit az életénél is jobban szeretett. A mester kezében is egy kard volt, melynek pengéjén még utoljára megcsillant a lenyugvó nap fénye.*

- Szóval... Úgy gondolod, hogy mindketten kijöttünk a formánkból?

*Hiswa hangja meglehetősen vidáman csengett a helyzet lehetetlensége ellenére is. hiszen ki hallott már olyat, hogy valaki vidáman esik majd neki egy szerettének. Az ezutániakat már úgy mondta, hogy egy határozott suhintás kíséretében támadásba lendült.*

- Igaz, hogy csak ex fejvadász vagyok... De sosem engedném meg magamnak, hogy eltunyuljak...

*Az ezüstös pengék hangos csendüléssel csaptak össze. Hiswa határozott, s precízem kiszámított mozdulatsorral folytatta támadását.
Egymás után kétszer támadta a férfit, még mielőtt az támadhatott volna.*

The member 'Hiswa Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 2 4szerk

--------------------------------

#2 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 2 3szerk

*Vigyorogva nézett kedvesére. Mindkettejük kezében csodaszép kard nyugodott. A mesterén még meg is csillant az éppen lenyugvó nap utolsó pár sugara mely még a hágót, s a környékét érintette. Mitryas várt. Nem akart ő rátámadni kedvesére. Azt olyan udvariatlannak tartotta volna. Legalábbis ha ő kezdte volna. De így már más a helyzet. Ugyanis Hiswa épp ebben a minutumban indította meg támadását.*
-Hát kezdődjék a harc...
*Vigyorogva figyelte, ahogy kedvese kardja összetalálkozott az övével. A mester fegyvere némileg rövidebb, ámde szélesebb volt.
Az első támadást sikeresen ki is védte, viszont a második támadás kissé váratlanul érte, így a tünde sikeresen megvágta a mester bal alkarját. Miután egy halk "au"-t hallatott, ő maga is támadást indított. Mindezt persze egy trükkös illúzióval fűszerezte meg. Először kezével suhintott egyet a levegőbe, minek hatására kardja mérete nagyobb lett, s nem ezüstösen, hanem szivárványszínben pompázott a pengéje. Mitryas vigyorogva nézett kedvesére, majd támadás közben így szólt.*
-Ha megsebesítelek, ugye nem büntetsz meg annyira? Hmm?
*Közben kardjával a nő hajlékony teste felé szúrt, majd hirtelen visszahúzta a kardot, hogy védekezőállásban tartva azt lökjön egyet kedvesén, hogy kibillentse őt egyensúlyából. Ezután újabb támadást indított, de ezúttal csak a kard markolatának bütykével csapott kedvese lába felé.*