07. Hyatsë-hágó

The member 'Mitryas Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 6szerk

--------------------------------

#2 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 1szerk

--------------------------------

#3 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 1szerk

--------------------------------

#4 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 4szerk

*Hiswa apró vigyort engedett meg magának a férfi karján kiserkenő vér láttán. Távolról sem volt nevezhető súlyos sérülésnek az a kis vágás, hiszen alig serkent ki egy kis vére a myrtének.*

- A következő sérülésed begyűjtése után becs szó, hogy magam foglak leápolni...

*Célzatos kacsintást eresztett meg a myrte felé, ki már támadásba is lendült.
Hiswa, valószínüleg cszpán ruganyos testének, és elfekhez méltó fürgeségének köszönhette, hogy bámulatos kecsességgel kerülte el a férfi kezdetlegesnek tetsző támadásait.
Éppen ezért kissé csalódott képpel, és némileg lebiggyesztett ajkakkal bámult férjére pár lépés távolságból.*

- Nem szép dolog gúnyt űzni egy nőből kedves mester... pláne akkor nem, ha történetesen az a hites felesége.

*Ajkain rögtön eztán elbűvölő mosoly suhant át, s már ott is volt szép fejecskéjében a következő ötlet.*

- Nem bánom... Váltsunk hát stratégiát...

*Ebben a pillanatban szemeiben furcsa tűz gyúlt, amit a férfi már igen csak jól ismerhetett, hiszen az ilyen tekintetek után rendre megbotránkoztató dolgok szoktak következni az elfnél.*

- Lássuk, mit kezd az úr a következő helyzettel!

*Egy rutinosnak tetsző mozzanat, s a fekete, selymes anyag, mely eleddig a kecses női bájakat rejtette, most szinte hangtalan suhogással libbent a nő bokái köré. Hiswa kissé félrebillentett fejjel szemlélte művét, mivel egy suhintásának köszönhetően került földre ruhája, miután sikeresen elmetszette a ruha pántjait.*

- Upsz.... kissé elvétettem az irányt....

The member 'Hiswa Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 6szerk

--------------------------------

#2 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 5szerk

*Már épp belemelegedett volna, s kezdte azt érezni, hogy igazán harcolni akar kedvese ellen (persze nem komolyan, hanem csak úgy játékosan), mikor az meglepően nem támadott rá. Legalábbis nem a várt módon. A mester kidülledt szemekkel nézte, ahogy a tünde ott áll előtte anyaszült meztelen. Na ez volt az a pillanat, mikor teljesen leblokkolt. Ha most bárki is megpróbálkozott volna azzal, hogy megölje a mestert, annak nagy valószínűáséggel sikerült volna a művelet, ugyanis Mitryas vagy tizenöt másodpercig csak állt ott, nagy, kerek szemekkl, s nagyra tátott szájjal. Nem mintha még nem látta volna meztelenül kedvesté, de hát igazánb nem gondolta volna, hogy pont itt, egy ilyen "zsúfolt" helyen, harc közben fogja levetni ruháit a nő. Ezzel a húzással egy kis időre sikerült kizökenteni a myrtét a harc menetéből.*
-Öhm...hűűű!
*Mást nem tudott mondani. A következő pillanatban szó nélkül cselekedett, s ő maga is eltűntette a ruháit. Így már ketten álltak ott meztelenül, egymásal szemben. Persze a mester időközben egy illúzióval "bevédte" magukat, hogy idegen szemek ne láthassák azt, ami a "meztelen valóság".*
-Nos kedves? Tudod, így sokkal kényelmesebb harcolni. Így valahogy szabadabbnak érzem magam. És ráadásul két kardon is van...
*Kacsintott az elfre, majd a "kissé" pajzán kijelentést követően kardját felemelte a magasba, majd eldobta azt egyenesen a tünde felé, majd behajlította térdeit, s elrugaszkodott a földtől, hogy Hiswa felé ugorván a másik "kardjával" is támadást indítson. Természetesen a második művelettel sebezni nemigen tudott, de sikerült "megbökni" kedvese ágyéka táját. Vigyorogva nézett a nő szemébe. Arcuk vagy fél centire volt egymástól.*
-Nos, erre mit lép a kisasszony?

The member 'Mitryas Hythamorys' has done the following action : Dices roll

'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 2szerk

*Szó ami szó, nincs mit tagadni, hát egyöntetűen azt kell mondani, hogy az elf szemei immár a myrte előző szem elkerekedési manőverét hajtották végre. S hogy még kínosabban érezze magát, hát még igen pajzán módon is provokálva lett.
Hiswa fehér haját azonban magabiztosan fújdogálta a szél, s így vajmi kevés látszódott arcából, mely mostanra tökéletesen felöltötte az ilyen helyzethez kijáró, vörös arc színt.*

- Nem tanítottak meg arra, hogy hölgyeket nem illik zavarba hozni?

*Kábultsága oly gyorsan múlt el, mint ahogyan jött. Egy szempillantás alatt kislisszant a férfi túlságosan is közelinek tűnő "fegyverei" közeléből, s fordulás közben már támadta is párját.
Előbb csupán kardjának éles pengéjét lendítette a myrte bal combja felé, s amint keze megtette egy fél kör ívét, már rúgott is a mester felé, hátha sikerül eltalálnia, s az egyensúlyából kibillentve jobb pozícióba kerülnie.*

The member 'Hiswa Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 6szerk

--------------------------------

#2 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 6szerk

--------------------------------

#3 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 5szerk

Sajnálatos módon a mester túlságosan is elbízta magát. Talán túl magabiztos lett, miután a második kardjával is olyan pozícióba került, amivel igen nagy "előnyt" szerezhetett volna. De nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt ő gondolta. Kedvese zavara hamar a múlté lett, s ismét támadásba lendült. No, és ez érte oly váratlanul őt, mint ahogy ő szeretett volna támadni a nő ellen. Az első kardvágás a combját érte. Ez már kissé mélyebb volt, mint az előző seb a karján, de még ez sem volt vészes. A rúgástól pedig kissé megszédült, desikerült még megtámaszkodnia, így nem esett el. Összeszűkült szemekkl nézett Hiswára.*
-Szóval így állunk? Képes vagy rátámadni a meztelen férjedre? Nem szép dolog! Azt hiszem, hogy ennek megvonás lesz a vége... Készülj fel arra, hogy ebben a hónapban utoljára látsz így engem, meztelenül!
*Vigyori arca elárulta, hogy most valami turpisságra készül. És igen. Nem hazudtolta meg tekintetét. Felkapta kardját, ami nem messze állt ki a földből a tünde mellett. Ahogy kihúzta onna, fordult is és már Hiswa felé suhintott vele, miközben jobb lábát kicsivel a föld felett ellendítve megpróbálta elgáncsolni ellenfelét.*
-Hopsz! Elfelejtettem, hogy ruha nélkül vagyok!
*Aztán elkezdett saját magán nevetni. Ugyanis a látvány olyannyira vicces volt, hogy még egy folyton morcos ember is elnevette volna magát. A mester bal lába behajlítva, arra támaszkodott. Jobb lába pedig kinyújtva maga mellé. És hát a két lába között fegyvere pedig...öhm. Szóval igencsak humoros helyzetbe hozta magát. De talán még jól kivághatja magát belőle, ha közben sikerült kigáncsolni kedvesét.*

The member 'Mitryas Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 3szerk

--------------------------------

#2 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 2szerk

--------------------------------

#3 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 6szerk

*No, ez a meglepetések napja, gondolta a nő, amikor látta, milyen könnyedén vitte be találatait a myrtének. Kissé meglepte a dolog, hiszen többre számított a myrték mesterétől. Még akkor is, ha jelen pillanatban nem épp a megszokott harci stílusba kényszerültek. De, hát panaszra mégsem nyithatja száját az, kinek az egész abszurd helyzet köszönhető.*
- Ebben a hónapban? *sanda vigyorral nézett a férfira, hiszen nem bolond ő, s tudta, hogy az emlegetett hónapnak bizony néhány órácska múltán vége is lesz.*
*Már csaknem sikerült valami csipkelődőt kipréselnie a száján, amikor meglátta a némileg viccesen mutató férfit, ahogy megszerzi fegyverét, de aztán hirtelen érezte, amint kicsúszikl lába alól a talaj. Eleinte arra gondolt, hogy ő volt túl lassú, vagy csupán kevésbé húzódott el a myrte rúgása elől, és azért került földre. De furcsa mód mégis inkább amolyan légiesnek érezte magát.*
~Most bevertem a fejem, vagy sikerült megvágnia?~
*Kérdésére hamarosan választ is kapott, amikor bal tenyere az eléggé sajgó combjára tévedt. Érezte az ujjai között lecsorgó forróságot.
Aztán kissé zavarosan de, mégis sikerült meglátnia a fölé hajoló myrtét. Reflexből felé is suhintott kardjával, s a következő pillanatban már hátrébb is csusszant.*
- A fenébe! *hangosan felszisszent, amikor felült, és ösztönösen fájó részéhez kapott, ami jelen esetben a feje volt*
~Nagyszerű... Hát ezért volt olyan tompa minden... Bevertem a fejem...~ *gondolatai közepette nézte meg az ujjaira tapadt vért, mely előzőleg még fején lehetett.*

//Nos, ideje ki is írnom, hogy eleddig mennyi életpontot is veszítettem. No, mivel 7 szinttel vagy fölöttem, akkor az minden sikeres támadásod után -7 pont lesz részemre.
Tehát elvileg az életpontomból nekem 7 pontot le kellene most vonnom... De offban vunk. Smile

//

The member 'Hiswa Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 3szerk

--------------------------------

#2 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 1szerk

*Most az egyszer mellé állt (vagy ült?) a szerencse, ugyanis sikeres találata után még a gáncsolás is összejött neki. Bár durvábbra sikeredett a dolog, mint azt akarta. Na nem mintha valami irdatlan nagy sérüléseket szerzett volna Hiswa, de azért igencsak megüthette a fejét. A myrte egy pillanatra még el is gondolkozott azon, hogy befejezzék-e mára. De végül csak elvigyorodott, s szokásos hangján felnevetett. Ezután kardját a kezében tartva a nőelé szökkent, hogy a kezein megtámaszkodva a hátára döntse a nőt. Két keze a nő testének egyik, s másik oldala mellett volt. Egyikben ott pihent a penge, ami az imént sebezte meg a tündét. Mitryas most ismét más fegyverrel "támadott". Kuncogva csókolgatta végig a még kissé szédülő tünde fedetlen felsőtestét. Végül egy forró csókot követően felugrott, s ruhákat varázsolt magukra.*
-Azt hiszem, hogy így lesz fer. Nem szeretném, ha a harcból a végére valami más sülne ki.
*Felnézett az égre, majd megrázta a fejét, s visszatekintett a földön heverő elf nőre.*
-Nem. Ha jobban belegondolok, azt szeretném. Csak ne itt. Nem szeretném, ha az illúzióm hatása esetleg idejekorán elmúlna.
*Kacsintott kedvesére. Tisztességesen megvárta, amíg az feltápászkodik. Viszont amint Hiswa újra megámaszkodott lábain, már támadott is. Először a kard élével suhintott kedvese felsőteste irányába, majd hirtelen megfordulván az életlen felével csapott a nő lába felé. Azt remélte, hogy majd ő gyógyíthatja be az esetlegesen általa okozott sebeket.*

//Ha kedvesem jól számolta (márpedig semmi kétség efelől), akkor 3 életpontot veszítettem eleddig. De ez -a kedvesemet ismerve- még változhat. Very Happy

//

The member 'Mitryas Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 5szerk

--------------------------------

#2 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 6szerk

--------------------------------

#3 'SEBZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 4szerk

*Az a néhány csók hamar észhez is térítette. Kissé megtántorodott, ahogy talpra küzdötte magát.
Végül egy utolsó tapintás a tarkóján, és megnyugodva vette tudomásul, hogy nem fog itt, helyben elvérezni attól a kis sebesüléstől a fején. A lába azonban nagyon is sajgott. Majd sóhajtott egy rövidkét, ahogy végig nézett a testét fedő ruházaton. Minden rendben is lett volna vele, ha nem éppen kék színű. Abból is a sötétebb fajta. Az egyetlen színárnyalatot, melyet ki nem állhat, sikerült eltalálnia párjának. Egyértelműen szándékosnak tekintette a dolgot.*
- Megható szavak ezek egy olyan myrte szájából, aki éppen miszlikbe készül aprítani...
*Természetesen nem hitte, hogy a férje miszlikbe szabdalná. Még szép, hogy nem, hiszen egy nap alatt belepusztulna abba, hogy Hiswa nélkül kell az ágyába feküdnie. Már éppen halovány moslyra kezdett húzódni szája a nőnek, amikor a férfi újból támadásba lendült. Váratlan élmény volt ez újra a nőnek.
Ez a mostani vágás a másik lábát érte. Már csaknem elfeledte az elf, hogy miféle kínokat is kell átélnie annak, kinek alaposan húsába vágott egy penge. Hát még akkor, ha az a penge történetesen több helyen is megízlelhette őt. Olyan érzés volt számára, mintha élve kezdenék felkoncolni. Vagy mintha eleven állapotban kezdenék megnyúzni. Hiába... Olyan távolinak tűntek most neki fejvadász emlékei, mintha csak egy korábbi életében történtek volna vele azok az őrületes dolgok.
A következő pillanatban egy ütést is érzett valahol a testén, aztán úgy zuhant a földre, mint egy zsák krumpli.*
~Fel kell adnom? Ennyi volt? De hát mire is számíthattam volna a myrték mesterétől? Hiszen képességileg messze fölöttem áll....~
*Gondolataiba feledkezve nézett a szemhéjai sötétjébe, miközben alig hallható hangon kezdte elhagyni száját pár szó.*
- Feladom.... Győztél... Feladom...

//Nos kedves, azt hiszem ez 2x7 pontomba került... Sad

//

The member 'Hiswa Hythamorys' has done the following action : Dices roll

#1 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 1szerk

--------------------------------

#2 'VÉDEKEZÉS' :
07. Hyatsë-hágó - Page 3 3szerk

*Mostanra már egyértelművé vált mindkettejük számára, hogy amester fog győzni. Utolsó két támadása is igencsak nagy fájdalmat okozhatott a tündének. A myrte még meg is lepődött azon, hogy ily könnyedén "hagyta magát", s megsebezte kedvesét. Bár azt is tudta, hogy pillanatok, vagy pár perc alatt képes meggyógyítani a sajgó sebeket. De mindennek ellenére aggódott Hiswa miatt. Miután a földön heverő elfre tekintett, kardját a földre dobta, s a szeretett feleségéhez sietett. Kissé elszontyolodva nézte az általa okozott sebeket. Hiswa igencsak nagy fájdalmat érezhetett a két nagyobb sebnek köszönhetően. Mitryas a fejét fogta.*
-Mit tettem! Bocsáss meg szerelmem! Biztosan nagyon fáj... Meggyógyítalak seperc alatt. Csak...csak várj még egy pillanatot.
*Megpróbálta összeszedni minden gondolatát, tudását, hogy felkészülhessen a sebek begyógyítására. Bár nem volt gyógyító, mégis igencsak különleges érzékkel rendelkezett, aminek köszönhetően volt némi kis tudása, amit sokszor szokott is hasznosítani. Miközben előkaparászta a megfelelő gondolatokat, s igéket, kedvesét csókolta. Forrón, szenvedéllyel telin csókolta Hiswát. Ajkai bejárták a nő egész testét. A sebeit is végigcsókolta óvatosan. Csókjai után a sérülések mintha nem is lettek volna, egy szempillantás aladt behegedtek, majd eltűntek. A mester maga is csodálkozott ezen, de most különösebben nem foglalkozott vele. Inkább kedvese feje fölé hajolt, majd szerelmesen kóstolgatni kezdte kedvese ajkait. Egy kis idő múlva elszaakdván Hiswa ajkaitól a jobb karjára támaszkodott. Úgy nézte kedvesét. A gyönyörűszép arcát, a hófehér haját, a sima bőrét... A mester végigsimított a tökéletes arcon, majd ismét csókot lehelt felesége szájára.*
-Szeretlek Hiswám! Teljes szívemből szeretlek! Kérlek, bocsáss meg a sebek miatt, amiket okoztam. Nem akartam, hogy ennyire fájjon... Szeretlek!
*Azzal felült, s magához húzta a nőt. Szorosan ölelte magához. Közben a két fegyvert egy szempillantás alatt eltűntette egyetlen kézmozdulattal. Miután már hideg szél kezdett el fújni, a myrte óvatosan feltápászkodott, majd kedvesét is felsegítette. Mosolyogva fogta meg a kezét, majd így, kézenfogva sétáltak ki a mester "illúziópajzsából". Így már minden ottlévő a valóságot láthatta, nem pedig egy illúziót. Mitryas boldogan intett az őröknek, akik odahozták nekik Ébent és Szürkehátat. Ezután elköszöntek a többi myrtétől, majd felszálltak a nyeregbe, s ketten elindultak otthonuk felé, hogy megpihenjenek és hogy a mester kiengesztelhesse Hiswát.*

//Köszönöm szépen a játékot, Kedvesem! lol!

Jó éjszakát! Smile

Az összesítést majd holnap írom meg az új harcrendszerről. Ma már kicsit késő van hozzá. Wink

//

//4. szintlépő 2/2 //

*Nehéz esős nap volt. Jól megázott mire egy tűrhetőbb barlang felé vehette az útját. Nincs nagy kiterjedése, és elég nedvesnek látszott kintről, de mindenesetre szárazabb, mint kint állni a zuhéban. Beérve gyorsan ledobta a köpenyt és hátrasimította a haját. Több órába telt mire egy tűrhető kis tüzecskét összevarázsolt magának vizes ágakból és a köpeny széléből. Vérzett a szíve miatta, de enélkül nem működött volna. A szövetet még varázslattal is könnyebb kiszárítani, mint a fák rostjaiból kiszedni a vizet. Végül a kis tüzecske melegében gubbasztva nézett ki a semmibe. Szakadtatlanul ömlött ma az eső. Az ember azt sem tudta, nappal van-e vagy éjszaka, annyira sűrű felhő takarta az égboltot. Lent a mélyben a megáradt folyó zúgása hallatszott fel, kicsit balra egy nagy erdő nehezedett rá a tájra. Jól megnézte magának mielött bement volna a menedékbe. Ha eláll az eső, majd arra megy tovább. Így könnyen beérhet Carmellyé védett városába. Hírtelen hátulról egy halk suttogás hatolt felé. Lassan egészen a fülében szólalt meg a kis dallamocska. Persze zavarta a dolog, így hátra ment megnézni ki lehet az, de nem talált semmit. Hideg is volt beljebb, ő meg fázott veszettül. Már csak azért nem ment vissza a kis tüze melegéhez, mert szeret a dolgok végére járni. Ám a kis dallamocska egyre hangosabbá vált, és végül mindenünnen lehetett hallani. Valahogy meg is változott. Mire észrevette, hogy ez mágikus dallam már késő volt. Talán ezért sem ment vissza, és maradt a hang vonzásában. Megmerevenedve bámult előre. Valahogy simogató volt a melódia a maga módján. Furcsa mód, mégis inkább félelmet érzett, mint amit a dallam suttogott. Eszébe jutott a találkozása azzal a vámpírral. Gyönyörű volt, a szemei voltak az egyetlen, ami nem illet bele az összhangba. A szemei vérszomjat árultak el, mégsem tudott megmozdulni. Megbabonázta és nem eresztette, de...valahogy ez mégis másmilyen. Most jóleső érzés kerekedik felül az érzékein, pedig világosan látja, hogy el kéne menekülni. Nem megy! A hang tulajdonosa lassan alakot öltött, három lány, három szemkápráztató csoda formájában. Hangjuk szinte megérintette a fiú arcát anélkül, hogy ők maguk hozzá értek volna. Edward szájtátva, kerekre tágult szemmel meredt rájuk.*
-Ki...kik...?
*De nem tudta folytatni a mondatot. Az egyik jelenés hírtelen vészesen közel került hozzá. Egészen közel, csak a szemét látta. Gyönyörű zöld szemek. Csillogása, mint a folyónak, mikor megtörik a fényben. Olyan gondolatok jöttek elő Ed fejében, mint az hogy ez a lány nemesek, nem is, Istenek leszármazottja, és ő, egy szegény halandó megtisztelve érezheti magát, hogy láthatja. Egyáltalán nem vall rá az ilyen. Ráförmedne bárkire, aki akármiben gátolni, visszatartani akarná. Mégis mi ütött belé? A lány selymes hangon , szinte énekelve szólalt meg.*
-Bátor ifjú!
*A mágus nem tudott szóhoz jutni, hang nem jött ki a torkán, de úgy látszik szükség sem volt rá, mert erre a többiek is odarepültek és nevetve csengő hangon bíztatták, hogy jöjjön beljebb. Közben a ruháját méltatták, meg dicsérgették minden szabad percükben. Elárasztották a kedvességükkel, és nevetésük betöltötte a levegőt. Edward úgy érezte, hogy lélegezni is csak csöndben szabad, nehogy valamit elszalasszon a lányok mondandójából. Tátott szájjal követte őket, de a kétely, hogy mégis kik ezek, benne maradt. Úgy néz ki észre is vették, és szóvá tették a tündéri lények.*
-Talán valami gond támadt? Egyet se félts, most már nálunk vagy, nem eshet bántódásod!
*Az egyikük elhozta még a piros köpenyét is. Bent aztán jó meleg volt és a tündérek beültették egy nagy kőből faragott trónba. Ed szinte elveszett benne, de felettébb kényelmesnek találta, és lassan elveszett az a kis kétely is, ami eddig még benne volt.*
-Olyan szép a hajad! Megengeded, hogy kibontsuk?
*Választ sem várva már le is szedték a fonatot. Ed pedig mint egy gyerek nézett a nagy felnőttekre, hagyva had tegyék, amit akarnak.*
-Aranyszőke hajat még nem láttam!
-Nézd a szeme is olyan színű!-*lelkendezett az egyikük.*- így látszik a legjobban!
*Mondta büszkén, miközben igazgatta a beszéd tárgyát.*
-Nahát, te fázol!-*Kiáltotta az egyikük. Valahogy beszéd közben sem halkult az ének, amíg az egyik beszélt, a mási kettő folytatta a dallamot. Az, amelyik ezt a fontos dolgot észrevette, tüstént el kezdte leszedni a fiúról a nehéz kabátkát. Mostanra már rászáradt valamennyire, de szó, ami szó, a kis mágus tényleg reszketett. Elkezdték dörzsölni, s közben furcsa ígéreteket tettek neki. Talán normálisan átlátott volna rajta, de így minden egyes szó elevenen élt benne, és hitte, hogy megtörténhet.*
-Ezután már nem kell többet harcolnod!
-Így van, és az öcséd is szabad lehet!-*Honnan tudják ezt? Belelátnak az elméjébe? Az emlékei közt vannak? Mit csinálnak? De mindez most nem érdekelte. Arra gondolt, hogy minden olyan lehet, mint régen.*
-Mi mindent megadunk neked!
-Jaj de érdekes a kezed!-*szólt az egyikük, amikor észrevette az automailt.
-Szegényke! Biztos sok mindent megjárhattál.
-Ne aggódj, ezután minden jóra fordul.
*Teljesen elnyúlt a nagy trónon. Úgy érezte nem is tehet mást. Jó is volt így, felejteni, nem csinálni semmit. Olyan békés most. Bárcsak így maradna örökre. Ez járt a fejében. Bárcsak örökre így maradna minden és mikor ez megfogalmazódott benne, válasz képen mintha tudnák ezek a csodás tünemények a gondolatát, rámosolyogtak. Az egyikük felé hajolt, míg a többiek énekeltek. Közel, nagyon közel. Már érezte a leheletét a lánynak. Majd még közelebb jött a fényes arc hozzá, végül gyengéden ajkai az övéhez értek. Ed feljebb egyenesedett, kerekre nyíltak a szemei, de tehetetlen volt. A csók hosszú és forró volt. Szinte megette a lány, ám annyira jóleső volt. Nedves és meleg. Majd lassan elnehezültek a szemhéllyai, és mindene olyan nehézzé vált. Már mozdulni sem volt kedve. A tünemény lénye átjárta a testét, és mikor az ajkaik újra különváltak, ő úgy maradt. Mozdulatlanul. Csak a lány alakját látta maga előtt. Szája félig nyitva maradt. A szirének most már egymás közt vitatták meg a fiút.*
-Így olyan aranyos.
-Ő lesz a gyűjteményünk királya!-*lelkendezett az egyikük.*
~Mi történik velem? Nem mozdulnak a tagjaim! Mi ez?!-*Közben a dallamocska végig a fejében motoszkált. Megrémült, biztos volt benne, hogy meg fog halni. Egyszer csak beugrott egy név...annak az istennőnek a neve, amit apja naplójában olvasott.*
~Heiltassä istennő...segíts!
*Elődszőr semmi sem változott, de lassan kezdett kitisztulni a feje. Végül újra normálisan tudta venni a levegőt. A szirének észre sem vették a változást. Túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy minél szebben énekeljenek a kis királyuknak. Edward mikor újra érezni kezdte a kezeit, felugrott, és kiüvölötte, hogy:*
-Még élek!
*A legközelebbi szirén ijedtében hátraesett, Ed pedig nagyban szívta magába az éltető oxigént. Rámutatott mindegyikre.*
-Tudom kik vagytok!
*Még ködös volt minden de már tudta, hogy szirénekkel van dolga.*
-Mi történt, miért nem aludt el???-*ijedt meg egyikük.*
-Csak semmi pánik. Megesik az ilyen. Biztos elhalkult a varázsdallam a végére, de könnyen kiküszöbölhetjük a csorbát.
*Mondatát befejezve már indult is a mágusfiú elé a legbátrabb, de Edward nem hagyta magát.*
-Ne közelíts!-*Összecsapta kezét, és rátéve a kőtronra abból vagy egy 2 méter vastagságú kar formálódott ki. Minden erejét beleadta. Az ököl egyenest a szirének törékeny testét célozta meg, amazok látva, hogy nincs esélyük sikoltozva eltűntek a párával. Ed egy pillanatra elterült a földön.*
~Eltúloztam volna?...Mindegy, el kell mennem innen minél előbb.
*Furcsa mód előbb a kabátja érdekelte, de aztán rohanásba kezdett. Kint még mindig zuhogott az eső, de most már cseppet sem érdekelte. Átvágott a hágón. Beérve az erdőben sok kis karcolást szerzett, hála az eszetlen rohanásnak. Végül már nem bírta tovább. Este volt már, ő pedig kimerült. A nedves talajon találta a nap sárosan, véresen... eszméletlenül.*

//Szintlépő elfogadva!
Dreamien Tifar//

*Gyönyörű volt a napfelkelte. Arya egy fa tetején ülve nézte a Nap ébredését. Még éjszaka indult el Tifaréktól, hogy itt, ezen a helyen láthassa. Még sosem járt erre. Ő pedig olyan, hogy szeret mindenhova menni, amerre csak teheti. A Nap bevilágított az erdőbe is. Arya mosolyogva nézett le a rengetegre, majd megakadt valamin a szeme. Lemászott a fáról, majd odasétált. Hason feküdt, eszméletlenül egy szőkeség. Arya hátára fordította, majd gonoszan elmosolyodott. Elővett egy mosolyfüvet, majd azt kezdte el szívni.*
~Meg vagyok áldva a szerencsétlenekkel. Először Etele, és most te, fiú!~
*Már találkoztak, régen, Evolyranban egy sikátorban... Kivette a szájából a füvet, majd gonosz vigyorral megszólalt.*
-Edward Elric! Az alkimista. höh...-
*Felhúzta a szemöldökét. Igen csak érdekes dolgot vélt felfedezni. Még gonoszabb vigyor került arcára.*
~Automail. Ejnye... a kisgyerek nagy pácban.~
-Nah, gyere, te gyerek!-
*Felültette, majd egy fa törzséhez húzta, hogy neki támaszthassa.*
-Hahó! Kis csákó!
*Gyengéden pofozgatni kezdte. Remélte felébred hamarosan. Végignézett a srácon. Most egészen másképp nézett ki. Kiengedett haj, csupasz felső test. Békés, ugyanakkor magányos arc. Igazi férfi ült előtte eszméletét vesztve. Ráadásul nem semmi pasi. A nedves fűben térdelt a lány, köpenye rajta, de csuklyája nem. Hátán ott volt a fehér varázsbot mely végén a fehér kristály is különösen ragyogott a napsütésben. Szemei feketén világítottak és figyelte a fiút, mikor ébred. Kezével a földnek támaszkodott, ujjai között füstölt a mosolyfű.*

*Vak sötétség borult rá, s csak nagy nehezen szabadult meg tőlle. Mikor kinyitotta a szemét már nem a földön feküdt és egy idegen térdelt elötte. Csak ennyit érzékelt a külvilágból, semmi nem jutott eszébe. Semmi az ég világon, ám ahogy a "kis csákó" szószerkezet elhangzott, megvillant a szeme. Szeretett volna felugrani, és bárki legyen is elötte jól megmondani neki a magáét, de csak annyi tellett tőlle, hogy:
-Elmegyek!
*Nekidőlve a fának szép fokozatosan felállt, és mikor két lábon volt lépett egyett...aztán mégegyett. A harmadiknál viszont egy furcsa hang ütötte meg a fülét, a feje pedig tompán nyillalni kezdett. Meg akarta nézni, hogy mi az, de még el sem érte a sajgó részt, újjabb reccsenés hallatszott, de most már konkrétan a karja felöl, majd a fémkar elengedte magát. Ennyi, ... nem mozdúlt többé. Ed azt sem tudta hova legyen...most mi lesz?... de itt még nem állt meg a baj sorozat. A következő pillanatban az egész gyerek egyszerűen öszecsuklott, mint mikor egy rosszúl öszeszerelt gép szétesik darabjaira. Ennek már a fele sem tréfa! Közben a sajgás oka is megmutatkozott. Feltehetően a trolloktól szerzett mély seb nyílt fel az éjszaka. Vizes, félig alvadt vér folyt le az arcára.*
~Nem...NEM!
*Nem mehet el.*

*Felébredt a fiú. Arya felhúzta a szemöldökét. Flállt, és hátra lépett egyet, hogy Ed elférjen.*
~a menni akar, hát menjen.~
*Nem akadályozhatja. Bár látta rajta, nem jut messzire. Valami reccsenést Arya is hall. Az automailre néz, mely erőtlenül lógott. Edward összeesett. Arya odakapott és a karjában feküdt az erőtlen test. Fejéből vér folyt, nem volt szép látvány. Bár ez a lányt abszolút nem zavarta. Leült, a fiú feje az ölében volt. Elővette tarisznyáját és kotorászni kezdett. Egy rongy darabot vett elő, meg gézt. Volt nála egy kis üvegcse szesz is, de mivel régi seb nyílt fel, nem gondolta, hogy fertőtleníteni kellene. Csak ártana vele. Bekötötte a fiú fejét, majd csak nézte. Majd beszélni kezdett hozzá, nem tudhatta, hallja-e a fiú.*
-Rég találkoztunk. Elmentél az utadra. Itt kötöttél ki?-
*Csak költői kérdés volt. Nem tudta, mit tehetne. Vajon vigye egy biztonságos helyre? Vagy várja meg, míg újra felkel? Vigye Tifarákhoz? Inkább csak vár.

*Nehéz lett az egész teste, nem érezte a még épp végtagjait sem. Amikor a lány megfogta, hogy ellássa a sebét, annyira váratlanul érte, hogy összerázkódott. Fázott is, ami nem is csoda, hiszen kétszer is megázott. Félájultan hadonászott teljesen céltalanul. Olyan érzése volt, hogy bár tudván tudta, hogy a feltartott kar az övé, mégsem érezte annak. Kezdett félrebeszélni.*
-Nem...haza akarok menni!...de...nincs hova....
*Ezután a tenyerét kezdet mustrálni. Amennyire lehet, nem törődve Arya foglalatoskodásával jobb felé fordúlt, hogy szemügyre vehesse az automailt is.*
-Ez nem lesz így jó!...hol a kezem?
*Teljesen elkeseredve mondta ki az előzőeket. Párszor megpróbált felüllni, de nem jutott vele semmire. Aztán hagyta.*
-Te is... onnan jösz? A barlangból?
*Össze vissza beszélt értelmetlenül.*
-Nem! Haza kell mennem!!!!! Engedj!
*Hírtelen minden átmenet nélkül kiabálni kezdett és félre sodorta a lány kezét, már amennyire tudta, de most sem sikerült felállnia, csak a fejét fájdítatta tovább.*

*Igyekezett nem foglalkozni a hadonászással, persze figyelt minden szóra, amit mond a fiú. Majd kapott egy kérdést. Fejét fordítgatta, körbenézett. Majd a távolban meglátott egy barlangot. Visszafordult és úgy felelt.*
-Nem. Nem onnan jöttem.-
~Milyen kár. Valószínűleg veszedelem lehet ott. Nem mehetünk oda. Viszont itt sem maradhatunk.~
*Másik oldalról jött, mint a fiú, tudta, hogy arra is van egy kisebb barlangféle, bár az inkább egy lyuk. Elsodorta Edward a lány kezét.*
-Ejnye! Nyughass már!-
*Az égre tekintett. Szürke felhők közeledtek. Ismét esni óhajt. Arya érezte, hogy a beteg reszket. Láza volt, ugyanakkor fázott.*
~Ha egész éjszaka itt feküdt ájultan, akkor nagyon megázott. Még akkor is esett, mikor elindultam Tifaréktól.~
-Na gyere! Nem akarok megázni.-
*Felállt, és a fiút is felsegítette. De mivel az tehetetlen volt, ezért a nyakába vette. Nem volt könnyű, mivel Arya nem az a vaskos erős csajszi, bár azért el bírta a terhet. A nem nagy terhet, hisz egy kis srácról van szó. //smile... de nem írok smilet, mert megint rám szólnak// Élettelenül lógott minden végtagja Edwárdnak, Arya nagy nehezen haladt csak vele.*
-Idefigyelj! Mindjárt nagy vihar lesz, beviszlek egy barlangba.-
*Haladnak, haladnak. Már el is kapta őket az eső. Sőt a szél is. Eljött a vihar.*
~Franc! Így nem haladok. Lerakta a fiút, majd a karjánál fogva húzta maga háta mögött, már már rohant vele. Végre elérték a barlangot. Begurította Edwardot, az eső szakadt. Arya is megázott. Levette a köpenyét, és Edwárd feje alá tette. Kinézett a barlang szájából. Hatalmas szél, villámlás, majdnem vízszintesen szakadó eső. A fák jajgattak. Mindketten megáztak. Arya a tarisznyájából elővett egy rongyot. Azzal próbálta szárazra törölni a félájultat. Ezzel együtt az alvadt vért is lemosta az arcáról. Majd kilógatta a rongyot, az jó vizes lett, majd a fiú lázas homlokára tette.*
~Mi vagyok én? Nővérke? Nekem jutnak az idióta dartharok!!~
*Igen. Arya tudta Edwárdról, hogy az, hisz a mágusok ezt megérzik egymásról. Most megint csak ült és figyelt, várt. A vihar végére, Edward felkelésére. Figyelte a fiút, aki sáros, karcos és fáradt volt. Jól megnézte az automailt is. Dagorladban nem volt jellemző. Bár látott már ilyet. Látszott, hogy nem dagorladi munka, sokkal nemesebb, tisztább.*

*A lány hangja egyre távolabbrol szólt hozzá, és csak szófoszlányokat értett. Mikor Arya felvette egy pillanatra elé tárult a lány szőkésbarna haja, és hófehér arca. Most az eső elött amikor borússá vált az idő és szürkéssé, sejtelmessé tette a tájat, olyannak hatott mint a barlangbeli szirének. Jól megbámulta a lányt nagy szemeivel, de sajnos tehetetlen volt, .... pont mint akkor. Ez eszébe is jutott.*
-Elviszel a saját barlangodba, hogy feláldozhass?!
-Én...én ...-*Azt akarta mondani, hogy nem hagyja magát, de ez nem tette volna meg a hatását, inkább valami erősebbel próbálkozott, habár szemmel láthatólag sokat kellett gondolkoznia érte.*-...tudok gyilkolni!
*Aztán lecsuklott a feje*
~Ez nem is igaz!
*Öszerázkódott a gondolatra is, hogy bántsa a nőt. Egész végig amíg a barlanghoz nem értek süketen, némán hagyta hogy vigyék. Úgy nézett ki, mintha nem tudná mit történik körülötte, és ez valamellyest igaz is volt. Bent még jobban fázott. A nyírkos kő nem tett jót, és magasabbra szökött a láz. A hideg rongyot meg sem érezte, de szakadatlanul beszélt. Nem a lánynak, most már csak úgy magába, hangosan.*
-Belépek! ... belépek ha addig élek is!...
-Nem tartozol ide... nem....
-Al!... ne hagyj itt!... mindjárt jövök, csak...támadte gy kis gond... ne menj el...
-Al!...anyu....ne anyu! ..bocsásss meg! ....sajnálom......
-Bocsáss meg...neeem, nincs visszaút!...NEM! Én ezt nem akarom!.. soha nem is....
-Már mindegy... minden mindegy...sajnálom....sajnálom...csak....
-miattad tettem...anyuci...-*könnyek gurultak le lázas arcon.*-nem tudtalak megmenteni...
*Szabálytalanul, össze vissza vette a levegőt, és abból az lett, hogy néha meg kellett állnia levegőért a beszédben. Égette a láz, és fájdalom.... Bal karján a darthar rend tetoválása világlott ki lázas bőrén. Hírtelen odanyúlt, és minden erejét össeszedve kaparni kezdte. Teljesen világos volt, hogy le akarja szedni, de hát ez lehetetlen. Közben pedig olyanokat kiabált, hogy "ő nem lesz darthar", meg "nem oda való".*
-Nem akarom. NEM AKAROOOM!!!!
-Segíts...
*A nagy tusakodás teljesen kimerítette. Maga elé meredve, üveges ssemekkel nézte a plafont, de a megváltó álom még ne jöt el.*

*Az első kérdésre nem tudta megállni, hogy ne nevessen.*
-Feláldozni? Erre nem is gondoltam, de ha már mondod... ne aggódj. Csak segítek.-
~De hogy minek, azt nem tudom. Mindig belebotlok a szerencsétlenekbe...!!!~
*Megint nevetnie kellett.*
-Igazán? De jó neked.-
~Bár én is tudnék... áhh... csak egy valakit akarok megölni. Apám! Mindent megbosszulok, amit velem é Adammel tettél!!! Tönkre tetted az életem! Bár van, amit neked köszönhetek, de... a gyűlöletem kell, hogy vezéreljen. Nem hagyhatom annyiban a dolgot.~
*Ezután érek be a barlangba. A lány vigyázott a fiúra, közben hallgatta lázálmát. Egészen megható volt. Ha nem is sikerült könnyeket csalnia a lány szemébe, Edward könnye megtette a hatását. Arya szeme mintha elfátyolosodott volna. De nem. Közel sem sírásról, sőt még könnyezésről sincs szó. Ekkor a fiú kaparni kezdte a tetoválást. Arya lefogta a kezét.*
-Ne tegyél kárt magadban!-
*Szólt rá parancsolón. De felállt és a barlang szájához ment egészen a széléig. A vihart nézte. Nem akart a fiúra gondolni. Remélte, hamarosan mindennek vége, és visszamehet ahonnan jött.*
~Nem hagyhatom, hogy bármi is meghasson. Erősnek kell lennem. E törékeny testben erős lélek van. Nem adhatom fel. Vezérel egy cél. Csak azért élek. Csak azért. Különben már... halott lennék. Nincs értelme az életemnek, egyedül a bosszú. Rajta kívül még te lettél volna... Adam... de a halálod erősítette bennem az egyetlen célt. És végrehajtom. Nem érted, magamért. De ebben te is segítesz nekem. Az erőd téged elhagyott, de belém szállt. Az enyém. Így a te és én erőmmel együttvéve sikeres leszek a bosszúmban. S ha kell, meghalok. Úgy akarok meghalni, hogy a bosszúmat teljesítem. Ezt kell tennem... Ezt akarom...~
*A gondolatra elsötétült a szeme. Összehúzta a szemöldökét és egy gonosz vigyor is megjelent a szája szegletében. *

*Hideg szél fújt odakinn, s ez megérződött a kis méllyedés belsején is. Arya lefogta, hogy ne tegyen kárt magában, ő pedig engedelmeskedni látszott. Fátyolos szemmel meredt a semmibe és a szíve kalapálását hallgatta. Most egy kis időre visszatért az öntudata. Viszont a legkisebb mozgás is nagy fájdalommal járt. Ezt mindjárt meg is tapasztalta, mikor ránehezedve bal karjára fel akart ülni. Az erőtlen kar megcsuklott, és visszazuhant. Nagyott koppant még a feje is, de meg sem nyikkant. Csak bámult maga elé, és a szíve zavaros dobogását hallotta. Inkább érezte mint tudta, hogy egy barlangban van, és hogy valaki, van még idebent. Azon, hogy hogy jutott ide, még csak meg sem próbált gondolkozni. Nem mintha nem érdekelte volna, egyszerűen annyira kimerült, hogy nem ment. Méllyeket lélegzett nagyjából azonos időközönként, ámbár hosszú kihagyásokkal. Lelassulni látszott minden. Végül mégis hacsak egy kis időre, de győzedelemeskedni látszott a lázon. Tisztán, már nem a lázálomból, jött a hangja.*
-Ki vagy te?
*Meg sem próbált a kérdezett felé nézni. Úgy maradt ahogy volt.*
-Köszönöm...-*Jött a kérdés után rögtön. Elhagyatottnak érezte magát és szerencsétlennek, de a tudat, hogy nem hagyták sorsára..., még akkor is megnyugtató, ha tudta, hogy ezt már csak emberségből is megteszik. Ha meg nem azért, megvan a maguk oka rá, nem ő miatta tették. Mégis, meg akarta köszönni, mindegy miért tette a lány amit tett. De a láz.... nem hagyta magát. Visszatért, és újjult erővel ostromolta meg az erőtlen testet. A fiú minden izma megfeszült, majd öszerázkódott. A szája szélén kiserkent a vér, ahogy ráharapott. Megmaradt épp kezét ökölbe szorította. Mindezek felett reszketett. Rázta a hideg veszettül.*
-Tünde lány... fffázom...nem tudnál...
*Beszéd közben elhalkult a hangja és a végét már nem lehetett érteni. Végül csak a vaccogást lehetett hallani. Hogy miért nézte tündének? Talán a hófehér bőre miatt, meg a lenge ruhája is az elfekre emlékezteti az embert. De nem is nézhette meg igazán Aryát.*

*Oda se nézett, amikor Edward fel akart ülni. Tudta, hogy a következő hang egy puffanás lesz. Csak a vihart nézte. Majd meghallotta a józanul feltett kérdést és köszönést. Ekkor rápillantott a betegre, de utána megint kifele bámult.*
-Nincs mit köszönni.
*Kisebb szünet után folytatta.*
-Arya vagyok.
*Úgy tűnik nem nagyon fogta fel a fiú, vagy csak nem emlékezett, mert tündelánynak szólította. A lány most már megfordult és a reszketőre tekintett most már szánalommal. Nem volt nála több rongy, csak a köpeny, de az már a fiú feje alatt volt.*
-Csak ennyit tudok érted tenni.-
*Letérdelt, majd vigyázva ráfeküdt, hogy a testével melegítse. Átkarolta Edwárdot, feje a mellkasán nyugodott. Közben fejével a fiú fejéhez fordult és a szemét nézte. Kezével az arcát simogatta.*
-Mindjárt jobb lesz.-
*Arya nem csak azért volt a férfiakkal, hogy magának tegyen jót. Mindig is volt egy olyan hite, hogy ezzel boldoggá teszi a másikat. és ez fontos volt számára. Örömöt akart adni a férfiaknak. Hogy elfelejtsék a fájdalmukat. De Edward még csak kisfiú volt. Bár nem lehetett több 2 év közöttük, de azért Arya nem egy perverz. Mondjuk nehezére esett nem arra gondolni. Hisz most egészen másképpen nézet ki a fiú, mint első találkozáskor. Simogatta az arcát és a mellkasát a fiúnak. Érezte, hogy már nem reszket annyira.*

*Olyan ismerős név volt a számára, de sohagyan sem jutott eszébe ki lehet ő és honnan ismeri. Mikor mellé ért a lány, hűvös érzés futotta át, majd Arya átölelte. Kissé megmerevenedett. Kínos volt az egész, elősszőr nem érezte jól magát, de... idővel furcsa mód megnyugtató lett. Ott feküdtek a hideg kövön egymás mellett, vizesen,... lázasan. Most még melegebbnek érezte magát, habár lehet, hogy csak érzékvesztés, lassacskán lecsukódtak a szemei, és elnyomta az álom. Hogy fog erre visszagondolni később...biztos nem dicsekszik el vele mindenkinek...*

*Edwárd lenyugodott. Sőt. Elaludt.*
~Végre! Pff... milyen jó neki, hogy aludhat.~
*Ő is lehunyta a szemét, de természetesen nem tudott aludni. Ugyanakkor le tud menni alfa állapotba, hogy teljesen kikapcsol magában mindent, és csak a pihenésre koncentrál. Ha meg Ed felébred, azt majd úgy is érzékelni fogja. Órák teltek el így. A vihar is lassan lecsendesedett. De Arya nem szállt le a fiúról. Annyira rég, annyira rég ölelt át férfit. Ez most jól esett neki. És nem akarta, hogy vége legyen a pillanatnak. Az utolsó férfi Etele volt. És ő is a végén megtörte a lelkét, szóval jöhetne végre valami jó is. Egészen addig fekszik a fiún, amíg fel nem kel.*

*Madarak csiripelésére ébredt. Kint szemerkélt még az eső, de lassacskán győzedelmeskednni látszott a nap ereje. Megtöri a felhők nagy tömegét sugaraival, és eljutt a földre is, felmelegítve a hideg talajt. Mozdulatalanul feküdt és nem emlékezett a tegnap estére, azaz, hogy addig nem amíg fészkelődni nem kezdett, mert hideg volt még most is a barlang köve.*
~Ez meg ki?
-Óó.ó.ó.ó.ó.ó.óóóóó, ez csak valami félreértés!....
*Egészen megrémült. Mi történhetett vele? Egyáltalán nem emlékszik erre a lányra.*
~Részeg lettem volna és...? Az csak nem! Még életemben nem voltam részeg, és arra sem emlékszem, hogy ittam volna.
-Auf, a fejem!
*Kipihentebben már volt ereje mindenféle marhaságon filozni. Fel is ült óvatosan, meg ne bántsa az alvó idegent. Mert hát nagyon úgy tűnt, hogy alszik, habár nem vette szemügyre nagyon. Egynlőre nem tudta hova tenni az ügyet. Egyáltalán történt valami? De éledezni látszik a lány is. Gyorsan le is rohanta a kérdéseivel, azonban... mit is mondjon egy lengén öltözött, fehér köpenyes hófehér gyönyörű lánynak, mert felettébb szépnek találta, de ez csak tovább rontotta a helyzetet, mivel történetesen közben kiderült, hogy félmeztelen.*
-Ez...ez csak a látszat!-*Mentegetőzött.*-Az igazság az, hogy nem emlékszem rád.
~Mondjuk semmire sem emlékszem igazán.
-Arra emlékszem, hogy bementem egy barlangba...aztán a szirénekre.....
~Utánna meg elájultam kint az erdőben.....de ezt jobb ha nem tudja!
-És egy tündére...de....sajnálom, de ki vagy te?
*Míg beszélt a lányra nézett, csak mikor nagyon törte a fejét, akkor nézett félre. Miután befejezte megint a földet bámulta, valahogy nem állt össze a kép.*
-Óóhh, olyan ködös minden!
*Megrázta a fejét, mintha erre eszébe jutna a tegnap este tröténtek, de csak nem. Ám az akciónak meg lett a következménye, megsajdult a már többször is bekötött fő. Még volt láza valamennyi, ha Arya véletlenül megnézné érezhető lenne, hogy csak részben ment le, de ez nem is csoda, hiszen semmiféle orvosi ellátást nem kapott, és csúnnyán felnyílt a seb. Edward a kezébe temette az arcát, és úgy maradt percekig. Mikor levette, Arya rettentő ijedtséget vehetett észre rajta. Lassan a jobb karjához nyúlt és maga elé tette.*
-Nem mozdúl... azt hiszem, ha nem is emlékszem, már értem...
*Mindezt a lánynak címezve, de csak maga elé, azaz hogy az automailre bámulva mondta, félhangosan.*
~Hogy jutok így haza? Se a lábam nem mozog, se a karom...

*Mozgolódásra lett figyelmes. Feltápászkodott egy kicsit és nézte, mi történik. Majd a fiú ijedt szemét nézte, majd arra figyelt, mit mond. Arya hátrált, arrébb ült le a barlangban.*
~Nem emlékszik rám. Még a sikátorból sem?~
*Felhúzza a szemöldökét, úgy hallgatja tovább. Már-már mulatságosnak találja a helyzetet. *
~Szirének? Így már érthető. Még jó, hogy nem oda mentem.~
*Felnevetett.*
-Haha! Én vagyok az a tünde. Emlékszem, hogy kábultan így szólítottál, de nem. Én Arya vagyok. Már találkoztunk Evolyranban egy sikátorban. Te vagy Edward Elric, az alkimista, akinek a nevétől félnem kellett volna.-
*Mondja kissé csipkelődve. Meglátta, hogy a fiúnak fáj a feje.*
~Nem is tudom, miért nem használtam varázslatot. Talán nem szoktam meg. Csak magamon próbáltam ki. Talán rajta is segítene.~
*Majd Edward ijedt fejet vágott. A lány elkomolyodott.*
-Mi nem mozdul?-
*De mondhatni költői kérdés volt, mert már rá is jött. Közelebb kúszott a fiúhoz.*
-Ezekhez az automailekhez nem értek. De talán a fejedre mondhatok egy varázslatot. Kicsit felrepedt a seb, gyorsabban gyógyul, ha mondok rá egy vividust.-
*Nem is várt tovább. Óvatosan levette a fiú fejéről a kötést. A sebre tette a kezét.*
-Vividus-
*Mondta lágyan. Majd a fiúra nézett.*
-Mit csináljak veled? Mondd meg...-
*Sóhajtott is egyet.*