3. Norlän bányái

A sziget nyugati oldalán, hova hajó még sosem jutott el, de a parton megközelíthető helyen nyíltak meg a birodalom kincstárát gazdagító arany-, és ezüst bányák. De sok más olyan ásványt is felszínre hoznak a bányászok, melyek segítségével folyamatosan fejleszthetik fegyvereiket. Azonban a bánya mélyén, a járatok mélyítésekor történt egy baleset, melyben sokan oda vesztek. A járatok mélyen a sziget gyomrába haladtak, de valami más is rejlik odalenn az ásványokon kívül. Valami, ami arra késztette az embereket, elfeket, mágusokat, s myrtéket egyaránt, hogy mindörökre lezárják a járatok azon részét, hol talán valami nem is evilági termtményt zavartak föl évezredes álmából. A járatokat többé nem mélyítették, s mára csupán néhány részében folyik még bányászat, melynek termelékenysége teljes mértékben kielégíti a birodalom elvárásait.
A bányába több kapun át lehet lejutni, de vigyázzon az, ki túl mélyre keveredik, hiszen könnyen életfogytiglani bolyongásra kárhoztathatja magát, ha eltéved. Még rosszabb esetben, ha át jut a lezárt kapun is, a sziget rémséges teremtményével találhatja szembe magát, melyet az itteniek csak a sziget démonának hívnak!

*Hideg, nyirkos, és legfőképp éjfekete falak veszik körbe az éjtündét, ki lassan kezd magához térni. A némaságon kívül nincs más társa. A napok múló képei csupán homályos foltokban maradtak meg elméjében. Annak is csak azon részében, mely még ellenáll a tudatát módosító mágiának, mely folyamatosan körül veszi. Maga sem tudja, mióta van ebben a barlang szerű képződményben, hová még egy kósza napsugár sem képes leszökni. Amit lát, azt csak éjtünde szemei érzékenységének köszönheti. Amikor a nő megmozdul, súlyos láncok csörrennek meg mik rabságban tartják őt. Ezt már első ébredésekor észlelte is. Most is érzi a nyakát, s bal lábát hidegen szorongató fémek kéretlen súlyát. Ráadásul a folytonos hallucinációk sem kímélik, melyek régi ismerősök képében igyekeznek megtörni tudatát, hogy engedelmes szolgává degradálja a lányt. S ez lassan, de biztosan bekövetkezik. Ami azt illeti, már csak órák kérdése, s a földön fekvő elf már nem az lesz, ki érkezésekor volt. Tekintetében már most kezd újra lángra kapni az általa oly gyűlöletes lény: a fejvadász.*

*Az egész átkozott helyen nem volt olyan dolog, ami ne zavarta volna már olyan szinten, hogy legszívesebben lerombolta volna az egész barlangot. Ha az volt egyáltalán a hely, ahol most éppen kezdett feltápászkodni. Láncait kitapintva dobta odébb, s minden egyes lélegzetével csak nőtt dühe, mit már maga sem tudott, ki ellen is kéne, hogy irányuljon. Hiszen egy teremtett lélek sem volt itt. Hiswa lassan felállt, s tekintetét a sötétségbe fúrta, mely a holtak némaságával bámult vissza rá.*
- Miért nem mutatod meg végre magad?!
*Kiáltása sokáig bolyongott a rideg falak között mire végre elcsöndesedett újra a helyiség. A tünde bántón fogta közben a füleit, míg végre újra csönd telepedett rá. De aztán újra hangos kiabálásba kezdett.*
- Mi a fenét akarsz tőlem? És miért vannak rajtam ezek a láncok?
~És egyáltalán én mit keresek itt, és hol van a családom?...~
*Gondolatai lassan összekuszálódtak.*
~A családom... a testvéreim... Arel... vagy mégsem?... Miért nem emlékszem arra, hogyan kerültem ide?~
- Engedj szabadon, és szavamat adom, hogy nem térek vissza a többiekkel, hogy bosszút állhassak!
*Már maga sem tudta, milyen többiekről is beszél, de rémlett neki, hogy Arelre, és a család többi tagjára gondolhat csak. Szemei továbbra is a sötétséget fürkészték, hátha meglát valami mozgást.*

*Az elf nő várakozása nem hiábavaló. Lassan körvanalazódik ki előtte egy sötét alak kontúrja. Ha kicsit megerőlteti a szemeit, felismerheti benne mesterét, Arel Beowoulfot, a fejvadászt.*
- Nocsak... A kis lázadó mégis vissza tér közénk? *kérdezte kaján vigyorral képén a férfi* - Hát mégis kell a család? És hová lettek azon nagyra törő terveid, hogy leszámolj velem?
*Aztán a férfi csak nevet, és nevet a lányra. Gúnyos hangja betölti a teret.*
- Ne harcolj ellenem Hiswa! Mellettem nőttél fel. A legjobb vadászt faragtam belőled kicsikém. Hát légy hálás azért, hogy most újra velem tarthatsz egy vadászatra.
*Arel ravaszkás képét közelebb tolva nyújtja felé a kezét, várva a nő beleegyezésére.*
- Jöjj velem VADÁSZ!
*Ez volt az utolsó szó, mit a tünde még éber tudattal hallott, de rögtön az elhangzása után megszűnt saját akarata, s szemeiből kihúnyt a fény, mely saját akaratának tükreként csillogott eddig benne. Hiswa tudata megtört, s kezét engedelmesen nyújtja Arelnek. A két kéz egymásba kulcsolódik, majd hangos kacaj hallatszik valahonnan a sötétség mélyéből. Egy női sziluett válik láthatóvá a fokozatosan kivilágosodó helyiségben. A nő annak a szobornak a pontos hasonmása, mely előtt a tünde napokkal ezelőtt eszméletlenül porba hullott. Carme úrnő kacagása járta be most bántón a bánya minden zegzugát, hogy aztán elhaljon a hideg falakon belül.*
- Jöjj velem vadász! *mondta most ő maga, de ezuttal a lehető legkomolyabban* - Jöjj, és öld meg az árulót!
*Az utolsó szavaknál megérinti a lány kézfejét, minek következtében egy alak bontakozik ki szemei előtt. Az kit el kell pusztítania: Mitryas Hythamorys, a myrte mester.*
- Meghal az áruló! *ennyit mondott Hiswa, aztán az úrnővel együtt elillantak a helyiségből, s a láncok gazdátlanul hullottak földre*

*A barlang sötétjében egy alak kuporgott a fal tövében. Lassú mozdulatai ellenére is idegtépően csörrentek meg láncai, melyek rabságban tartották. Az alak a földön térdelt, s mélyen előre volt hajolva. Csupán láncai akadályozták meg abban, hogy orra bukjon. Aztán újra erőt vett magán, és megmozdult. Ettől a mozdulattól, földet súroló fehér hajzuhataga átsiklott vállain. Már maga sem tudta, mennyi idő is telhetett el, mióta láncra verték ezen a borzalmas helyen. Pedig próbálta számon tartani a napokat, de az örökös sötétség miatt már rég nem tudta követni az idő múlását. A nő elkeseredetten rántott egyet láncán, mely nyakánál, és csuklóinál fogva tartotta őt vissza a szabadságtól.
Egy elf volt az, méghozzá Hiswa, kinek halála csak Carme úrnő igen erős illúziója volt, hogy ezzel taszítsa elkeseredésbe a myrte mestert.
Hiswa újra megrántotta láncát, de a hirtelen rántással semmit sem ért el. A barlang egy távolabbi pontján ekkor pillantott meg némi kis mozgást. Aztán már ott is állt előtte Carme úrnő, ki különös módon, mintha gyöngysorokat nézegetett volna a kezében. De aztán rájött, hogy csak képzelete játszik vele, mivel a gyöngysorok valójában aranyló láncok voltak. S nem ékszernek való láncok. Sokkal inkább használhatók azok raboknál.*

*Hiswa közömbös arcot vágva emelte tekintetét a fölé tornyosuló női alakra. Már egy ideje tisztában volt azzal, hogy férje megölésére akarta ez a nő rávenni. De nem volt a világon olyan hallucinogén méreg mely ennyire becsaphatta volna a tünde szívét. Már az első próbálkozás után hasztalannak érezte az úrnő a további próbálkozásokat. Ezért is vette föl oly sokszor az előtte térdelő lány külsejét. Mert csak így hitethette el a myrtével, hogy Hiswa irányítható. De ezzel sem érte el célját teljesen, így Hiswa képében elragadta annak gyermekeit, ki annyira útjában volt címének visszaszerzésében. Ráadásul tudta jól, hogy az ikrek felhasználásával már nem is lesz szüksége a tünde elméjének befolyásolására, hiszen az magától is harcba fog szállni szerelmével, hogy gyermekeik életben maradhassanak.*
- Itt az idő Hiswa... Öld meg, és szavamat adom, hogy nem esik bántódása a gyerekeidnek. *mondta az úrnő gonosz pillantással bámulva a nő gyűlölködő tekintetébe.*

*A kastélyban történt dolgok nagyon meglepték. Még csak gondolni sem gondolta volna, hogy az az egész csak egy illúzió. És még Carme kis csapdájába is belesétált. Hiswa iránti szerelme túl nagy volt ahhoz, hogy előbb gondolkozzon el azon, hogy illúzió-e, amit lát, mikor kedvese ég előtte. ~Bedőltem. Ostoba vagyok. Tudhattam volna, hogy csak egy illúzió az. És mégis. Gyenge vagyok. Meg sem érdemlem a mesteri címet! Túl érzékeny vagyok!~ Szörnyen érezte magát. A barlangban ráadásul hideg is volt, s ez rásegített még haragjára, s fájdalmára. Mind testileg, mind lelkileg fájt mindene. Ha valaki összezavaodhat úgy, hogy teljesen bedilizik, akkor Mitryas már súrolta ezt az állapotot. A barlang falának támaszkodva emésztette magát a történteken. És csak teltek a percek, az órák....És mitryas még mindig ott támaszkodott. Sírt, zokogott. Egyszerűen nem tudta magát összeszedni. Egyfolytában csak az járt a fejében, hogy hogyan is dőlhetett be mindennek. Sajnos nem tudta magát meggyőzni aannak a kijelentésnek az ellenkezőjéről, hogy ő nem alkalmas a Myrte mester címre. De aztán furcsa dolog történt. Egyszer csak megjelent a myrte szemei előtt kedvese arcképe. Aztán a felsőteste, s lejjeb, egyre lejeb. Végül már ott állt előtte teljes egészében Hiswa. Mindez persze csak illúzió volt. Viszont a mester azon csodálkozott el, hogy nem ő maga, a saját akaratából jelenítette meg, hanem csak úgy szimplán megjelent előtte a tünde. A mester kezdett is magához térni, ahogy az erős, ámde szép vonásokat bámulta kedvese arcán. Kezdett belé visszatérni az erő, a bátorság. ~Nem hagyhatom magam! Carme pont ezt akarja! Hogy adjam fel! De nem adom meg neki ezt az örömöt, de nem ám! Mégis hogy merészel így viselkedni és így beszélni a mesterrel, miután ő elment és cserbenhagyott mindenkit? Itt az ideje, hogy végre leszámoljak vele. Muszáj lesz eltűntetnem az útból vagy különben még nagy galibákat okozhat késpbb. Bár nekem ennél nagyobb csapás már nem is lehetne a mostani helyzet...Muszáj kitartanom! Szeretlek, Hiswa! És meg foglak menteni a gonosz karmai közül! És persze titeket is, Alya és Thalion! Csak várjatok türelmesen. Megyek már.~ Azzal újult erővel indult meg a barlang belseje felé. Érezte, ahogy újult ereje, bátorsága keresztüláramlik testén, s minden kis porcikájába eljut. Ilyen erősnek és harcra késznek még sosem érezte magát. Csak úgy izzott körülötte a levegő. Kezeit ökölbe szorította, s hangosan elkiáltotta magát.*
-Hol vagy Carme? Gyere elő, ha mersz! Szerinted ki a gyávább kettőnk közül? Az, aki egyedül próbálja megmenteni a családját, vagy az, aki egy egész sereggel indul ellene és még most is rejtőzik és illúziókkal játszadozik ahelyett, hogy kiállna a másikkal szemtől szembe???
*A mester nagyon fel volt bőszülve. Úgy érezte, bármire képes lenne most a családja életéért. És tudta, hogy ezzel Carme is tisztában van. ~Nem lesz könnyű. Biztosan bevet még pár trükköt. De most már nem tud semmivel sem átverni! Ismerem a trükkjeit. Hiszen tőle tanultam mindent! És talán most eljön az az idő is, mikor a tanítvány legyőzi mesterét...~ Magabiztosan haladt egyre beljebb a hangokat zörejeket követve. Tudta, hogy hamarosan el fog jönni maga Carme úrnő, hogy leszámolhasson vele, Mitryas-szal. ~Csakhogy ez nem fog neki sikerülni!~*

*Őrült tempóban viharzott végig a kacskaringós útvesztőkön. A myrte hangját nem sokára meg is hallotta. Kezében egy íjat tartott, s csupán egyetlen nyílvesszőt szorongatott vele együtt. Ennyit kapott. Egyetlen nyilat, mely éppen elegendő egyetlen személy megöléséhez. Az úrnő ezeket mondta neki: "Egyetlen nyíl az ára az életüknek. Csupán egy nyíl."
És Hiswa most úgy futott a járatokban, mintha isten tudja, miféle kórság hajtaná. Az egyik élesebb kanyarnál majdnem bele is rohant a falba, de az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie az ütközést. Ott megállt, s a falnak támasztotta mindkét tenyerét. Feje előre billent, s lassú könnycseppek gördültek végig arca mindkét oldalán.*
~ Miért kellett megismernem? Miért? Ha Álomfalvára nem teszem a lábam, akkor most nem kellene itt lennünk... egyikünknek sem. És nem lennék arra kényszerülve, hogy az ellen harcoljak, akit az életemnél is jobban szeretek. A sajátomnál... igen... De Alya... és Thalion... Tehetetlen vagyok... Légy átkozott Carme! Te, és az átkozott címetek is... az az isten verte mesteri cím!~
*Ujjai görcsösen kapaszkodtak a rugalmas íjba, majd a nő erőt vett magán, s nagy sóhaj kíséretében fölegyenesedett. Szemeiből már nem potyogtak a könnycseppek, csupán enyhe pirosságuk árulkodott arról, hogy az elf sírt az előbb. Aztán újra meghallotta férje hangját, és elszánt lépésekkel indult el felé. Mert közelről jött már a hangja. Nagyon közelről, s Hiswa tudta, a következő járatban már szembe találkoznak. És így is volt. Az éjtünde csöndes, ruganyos léptekkel lépett ki a kanyarban, s pillantásával gyorsan felmérte kedvese állapotát. Észrevétlen halvány mosoly árnya suhant át szép arcán, mikor látta, hogy Mitryas épségben van még. De komorságot eröltetett magára, s úgy szólította meg szerelmét.*
- Feleslegesen kiabálsz... Nem fog ide jönni.
*Hangja oly szomorúan csengett, mintha a világnak lenne vége, s azt siratná el bensőjében. De mást egyelőre nem mondott. Megállt a myrtével szemben, s íját szorongatva tartotta még lent a földbe szúrva.*

*Dühe kicsit sem hagyott alább, mióta itt kacskaringózott a járatokban. Sőt, még talán nőtt is, mert mérges volt, amiért Carme nem volt képes előbújni rejtekéből. És ekkor a mester léptek hangját vélte hallani a közvetlen közeléből. Elkiáltotta hát magát.*
-Mindig csak mást küldesz magad helyett, de te nem mered bevállalni a velem való küzdelmet! Te félsz tőlem, Carme!
*Ekkor értek egymással szembe a másikkal. Mitryas legnagyobb megdöbbenésére Hiswa volt az. Ez tökéletesen megzavarta volna normális esetben, de most már tudta, hogy mindennel vigyáznia kell. Végigmérte az előtte állot, akinek a kezében ott volt az íja. A myrte csak nézte és nézte. Nem látott semmi érzelmet sem kiülni a tünde arácra. Vagyis talán egy kis komorságot. Igen, az egyérteleműen látható volt a tünde arcán. Minden stimmelt. ~Ő valóban Hiswa,vagy csak ismételten Carme szórakozik velem? Ezt nem tudhatom, úgyhogy jobb, ha vigyázok és odafigyelek. Nem szabad elreagadtatni magamat.~ Ekkor megszólalt az előtt álló, s Mitryas csak nézte, s csak egy fél perccel később szólalt meg.*
-Persze, hogy nem fog idejönni. Ha mrá egyszer itt van előttem, nem igaz?
*Közben azon gondolkodott, mivel is tudhatnéá meg a legegyszerűbben, hogy az előtte álló csak illúzió, vagy valóban a kedvese. ~Azt hiszem, fel kellene tennem neki egy olyan kérdést,amiről csak én és ő tudhat, senki más. Bár az is benne van a pakliban, hogy valamilyen úton-módon hozzájutottak Hiswa emlékeihez és tudnak mindenről. De akkor is meg kell próbáljam...~ Határozta el magában,majd a nő reakcióit figyelve ismét megszólalt.*
-Édesem, ha valóban te vagy az, akkor emlékezned kell arra az estére, amikor jól elagyabugyáltam Aldo Barras-t, amiért behúzott nekem ott a réten? Ugye emlékszel?
*~Na, ha most beugrik a verembe és igent mond, akkor ő Carme és azonnal végzek vele. Viszont, ha rájön, hogy ez nem is történt meg soha, akkor biztosan Hiswa az. Ez működni fog..hiszek benne...~ Azzal harcra készen állva nézett mereven a tünde szemeibe. Nagyon úgy tűnt, hogy itt valaki támadni fog, de egyelőre semmi sem történt, a két szembenálló csak kóstolgatta egymást. Bár a mester reménykedett abban, hogy most valóban kedvese áll előtte.*

*Némi csalódottsággal tekintetében emelte föl íját, majd ajzotta föl azt. A nyíl hegye pontosan a myrte szívére irányult. De a tünde nem lőtt. Állt ott, emésztgetve a hallottakat, s végül megszólalt.*
- Aldo... Nem hagyná szó nélkül ezt az állításodat!
*Ujjai teljes erővel feszítették meg a húrt.*
- Tudom, hogy képes vagy megkülönböztetni engem egy illúziótól... ha valóban akarod. Máskülönben hogyan is birtokolhatnád azt az átkozott mesteri címet?! *hosszasan hallgatott* - Azt akarja, hogy öljelek meg... Csak így hagyja meg a gyerekek életét. De tudom, hogy hazudik... Végezni fog velük is, mert a te véred csörgedezik az ereikben... a myrte mester vére. És annyira még én sem vagyok vak, hogy ne tűnjön fel nekem az a túlzott mágikus erő, amit már most birtokolnak. Nem úgy, mint a legtöbb myrte. Nem hagyna esélyt arra, hogy a nyomdokaidba lépve letaszítsák őt a "trónjáról".
*Néhány könnycsepp legördült újra az arcán, de továbbra is rezzenéstelen kézzel tartotta célra fegyverét.*
- Ha most azt mondod, hogy meg tudod védeni tőle a gyerekeinket, akkor... akkor hinni fogok neked. És hinni fogok benned... mert ez az egyetlen esélyük a túlélésre. *várakozó pillantással fürkészte kedvese arcvonásait* - De meg kell értened, ha leengedem a fegyvert... arról tudomást fog szerezni. De, ha én veszem el az életedet, akkor magam is halott leszek. Ha testileg nem is, de a lelkem bele pusztul. És én egyébként sem tehetek ez ellen az őrült ellen semmit. Én nem vagyok myrte... és nem vagyok mester...

*Feszülten figyelte, ahogyan a nő felajzza az íját és egyenesen a szívét célozza meg vele. ~Nos, azt hiszem, hogyha most nem cselekszek okosan, akkor még nagy bajt keverhetek. Nagyon nagy bajt...~ A tünde szavai tőrként hatoltak a szívébe,s nem kevésbé az, hogy rá célzott. Most már bizonyos volt, hogy Hiswa áll előtte, de ez így most még jobban fájt Mitryas-nak, mintha valaki épp most szúrna keresztül rajta egy kardot. Tudta, hogy a nőnek teljes mértékben igaza van. És hiába is próbált volna a mester magyarázkodni, nem tudta volna ezt kimagyarázni. Így hát mélyen elgondolkozott, miközben a vele szemben állót kémlelte. ~Igaza van. Teljes mértékben. Egy nagyon pontos tervre lesz szükségem és sok bátorságra meg óriási nagy elszántságra. És őgy érzem, ez mind megvan bennem. Muszáj lesz megmentenem a kicsiket és Hiswát. Nem hagyhatom, hogy meghaljanak. Nem...~ Azzal leeresztette kezeit, s úgy beszélt Hiswához.*
-Nos, tény, hogy normális esetben meg tudnálak titeket különböztetni. De nemrég bedőltem ennek a liba az illúziójának is. Mert túlságosan is előtérbe helyeztem az érzelmeimet. S így nem láttam át az illúzióján...sajnálom!
*Hajtotta le a fejét, de nem hagyta abba a beszédet, csupán egy kis szünetet tartott.*
-Értek mindent. Tisztában vagyok Carme szándékaival....és már meg is van a tervem. Bízz bennem! Menni fog. Ígérem, hogy biztonságban kijuttok mindhárman innen! És tudom, hogy nem vagy sem myrte, sem mester. Nem, te a szerelmem vagy, aki mindent kibír és nagyon erős. Képes bármire a szeretteiért. De most nem rajtad, hanem rajtam van a sor. Kérlek, ebből próbálj meg valahogy kimaradni! Viszont azt nem mondhatom, hogy ne gyere velem, hiszen nem tudnál hova menni...és szeretném, ha látnád, mit terveltem ki. Ugye velem tartasz, Hiswa?
*Kezét Hiswa felé nyújtotta, miközben kérlelő szemekkel nézett felesége szemeibe. Azok kis félelmet, ámde még több bátorságot sugároztak és csak még jobban növelték a myrte erejét, mint eddig bármi. Mitryas szinte duzzadt az erőtől. Ahhoz kétség sem fért, hogy ezzel az erővel képes lenne legyőzni Carme-t. Viszont a kérdés az, hogy képes lesz-e ezt megtenni. ~Képes leszek rá..képes....a szeretteimért bármit megteszek.~*
-Akár az életem árán is kijuttatlak innen titeket és megölöm ezt a csitrit! Szeretlek, édesem!
*Azzal magához húzta Hiswát, s forrón, hosszasan megcsókolta. Ez még több önbozalmat adott neki. Annyira jóérzés volt csókolni feleségét. Már majdnem el is feledte, milyen is. De most emlékei felfrisültek, érzékei még jobban kifinomultak. De muszáj volt elengednie kedvesét, akármennyire is szerette volna kényeztetni mindkettőjüket. Még egy utolsó mondat gyanánt a "nagy csatába" indulás előtt így szólt.*
-Te mindig is idebent leszel...örökkön örökké.....
*Azzal lassan megindult kedvesét kérve, hogy vezesse el az úrnőhöz. Mitryas remélte, hogy Hiswa képes visszatalálni Carme-hoz. Hosszú percek teltek el a kacskarins utakbejárása közben. Hosszú, kemény percek....*

*Mitryas csókja heves érzelmeket váltott ki belőle, melyek furcsa egyvelegét alkották a félelem, a szerelem, a vágy, a bizalom, és a kétségbeesés érzeteinek. Keze elerőtlenedve engedte le íját, s a nyíl hangtalanul hullott földre, ahogy hatalmába kerítették a férfihoz fűződő érzelmei. Az elf szemeiből patakzani kezdett a könny, mely szinte égetőn folyt le arcán, útja közben érintve a myrte arcát is. Aztán a mester gyengéden eltolta magától, és beszélni kezdett hozzá. Hiswa képtelennek érezte magát a válaszolásra, s csupán igenlő bólintással fejezte ki egyetértését miközben kezei segedelmével megszabadult arcát átforrósító könnyeitől.
Azután engedelmesen megindult a bányajáratban. Szótlanul haladt kedvese mellett. A csigalassúsággal múló percek óráknak tűntek mindkettőjüknek mire végre az elf lány megállt az egyik kanyar előtt. Gondterhelt arccal fordult párjához.*
- Ez a járat egy olyan terembe vezet, melynek nincs más kijárata. Ha egyszer belépsz, többé nem fogsz könnyen kijutni. Carme úrnő sok átkot bocsátott a helyiségre, hogy bevédje magát a támadásokkal szemben. Hidd el, tudom, miről beszélek... Eleinte megpróbáltam megölni őt, de folyton azokba az undorító talpnyalóiba ütköztem. Nem értek az illúzió mágiához, de egyértelmű volt számomra, hogy azt használt a távol tartásomra. Mióta Thaliont, és Alyat elfogta... Azóta egy lépést sem mertem tenni felé. Folyton maga mellett tartotta az ikreket, amikor maga elé hurcoltatott.
*Kis ideig csöndben szemlélte Mitryas elszánt arcát, majd egyik kezét lassan férje arcához emelte, végig simította jólesően meleg bőrét, majd keze lesiklott egészen a mellkasáig. Tekintetével végig követte kezének mozgását, s végül újra a sötét szemekbe nézett, s kissé kipirulva szólalt meg újra, de most sokkal halkabban.*
- Bocsáss meg kedves... Csak szerettelek volna megérinteni még egyszer mielőtt bemegyünk oda... *most viszont nem érdekelte az arcát elöntő pír, hiszen nem tudhatta, hogy nem-e ez lesz az utolsó lehetősége Mitryas megérintésére* - Bármi is történjék odabent, azt akarom, hogy csak a gyerekeinkkel törődj Mitryas! Nem számít semmi más. Bármit is használjon föl ellened, akkor se téveszd szem elől a legfontosabbat... a gyerekeket.
~Ha kell magam is oda veszek... ha azon fog múlni az életetek... boldogan...~
*Kezét kissé vonakodva bár, de visszahúzta. Aztán előre fordult, s megindult a kanyarban, hogy utána beléphessen végre arra az átkozott helyre, hol egész családja léte fog eldőlni.*

*Végezetül, mikor elérték azt a helyet, ahonnan gyakorlatilag már nem volt visszaút, a tünde megfordult, s kis beszédet intézett férjéhez. Mitryas figyelmesen hallgatta Hiswát. Minden egyes fontos információt megjegyzett. Szívét nehéznek érezte. Tudta, hogy nem lesz könnyű neki. És talán kedvesének is máshol kéne most lennie. ~Ha Hiswa velem van, azzal csak könnyebben tud zsarolni. De bízok abban, hogy a drága feleségem bebizonyítja, hogy igen is ki lehet játszani az illúziót is. Annyira aggódok miatta még így is! De meg kell nyugodnom...bár tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Sőt, talán nem is tudok megnyugodni...~ A mester már-már maga is könnyezve hallgatta felesége utolsó hozzá intézett szavait, mielőtt beléptek volna abba a bizonyos terembe. Hiswán is látszott, hogy fél. Mitryas megemberelte hát magát, s ismét összeszedte minden erejét.*
-Értelek, szerelmem! De nekem hárman vagytok fontosak, nem ketten! Mindhármótok épségben ki fog jutni innen és kész! Nincs vita. Szeretlek...
*Azzal még egy utolsó csókot adott kedvesének, mi valóban hosszúra sikeredett. Valahogy egyáltalán nem akaródzott a myrtének elengedni kedvesét. Csak állt ott és magához szorította a tündét. De sajnos ennek is vége kellett, hogy szakadjon. A mester elengedte kedvesét, s nagy levegőt véve megindult utána. A kanyar, ami abba a terembe vezetett, igen hosszúnak tűnt. Mitryast már nagyon kínozták a lassan eltelő másodpercek, percek. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga. Carme nagyon erős illúziómágus. De mégis muszáj lesz legyőznie. ~Képes vagyok rá. A családom érdekében bármire....~ Azzal Hiswa elé lépve belépett abba a bizonyos helyiségbe. Készen állt egy esetleges támadás hárítására, de erre semmi szüksége nem volt. Egyelőre senkit sem látott a teremben, amit furcsállott is. De aztán rájött, hogy valószínűleg illúzióval rejtette el magát és csatlósait Carme. Mitryas nem fáradozott ennek a megtörésével. Csak utoljára kedvesére nézett bíztatón, majd hangosan így szólt.*
-Carme! Gyere és bújj elő! Eljöttem hát hozzád, hogy megvívjunk egymással. Csak te és én. Mit szólsz hozzá?

*A myrte mester hangja jó ideig visszhangzott az üreges járatokban mire végre elhalt, de választ egyelőre nem kapott. A bánya belső terme látszólag kongott az ürességtől. De ez csak a látszat volt, mint azt a mester is gondolta. A terem több pontján egyszerre jelentek meg a Hythamorys házból már jól ismert vérengző fenevadak. Torz képükből vérben forgó szemek meredtek a myrtére, és a mögötte lépkedő elfre. Némelyikük agresszív vicsorgással mordult föl a feléjük nézőkre. De Carme úrnő továbbra sem fedte föl magát az érkezők előtt. Azonban hangja hideg csengésként csapódott le a barlang falain, amikor megszólalt.*
- Ha máshol, és más körülmények közt volnánk, még romantikusnak is hangozna ez a te, és én dolog "MESTER". *kacagása fület irritálóan dübörgött keresztül a helyiségen, majd némi hallgatás után újra megszólalt Carme* - Helyesen cselekedtél te lány... És most vezesd elém rangom bitorlóját! Hadd nézzek hát szembe vele, hogy ne gondoljon gyávának...
*Az úrnő elhallgatott, s a szörnyek lassan két oszlopba válva adtak utat maguk között. Közben folyamatosan acsarkodtak a férfi, s a nő felé pislogva.*

*Sóhajtva emelte újra kedvesére fegyverét. Bocsánat kérő pillantást vetett rá, majd fegyverével intve jelezte neki, hogy induljon el. Nehéz szívvel cselekedte ezt a lány, de nem volt választása. Nem, amíg a gyerekei ennek az őrült nőnek a kezében vannak. Bár pillanatnyilag nem láthatta őket sehol, biztos volt benne, hogy elég egyetlen rossz mozdulat, s az úrnő végez gyermekeikkel. Férje zavarodott tekintét kerülve szólalt meg.*
- Hallottad az úrnőt... Indulj Mitryas! Nincs értelme az időhúzásnak.
*Csak lopva pillantott a férfira, kinek életét fontosabbnak tartotta a sajátjáétól. De most nem róla, nem Hiswáról volt szó, hanem Alyáról, és Thalionról. Igazából a tünde abban is bízott, hogy a férfi kitalál valamit... Sőt. Talán még arra is vetemedik életében először, hogy megöljön egy myrtét. Mert tudta azt is Hiswa, hogy Mitryas soha nem ontotta ki egyetlen fajtájabeli vérét sem.*
~Az istenek legyenek hozzánk irgalmasak kedvesem... Legfőképpen a kicsikhez...~
*És csöndesen ballagott a férfi mögött, s közben egy pillanatra sem engedte le fegyverét.*

*Ahogy szép lassan megjelentek azok a szörnyek, Mitryas már előre nevetett magában. Csak rázta a fejét és nevetett. ~Ez nem lehet igaz. Valóban ennyire fél tőlem, hogy még egy egész hadsereget is rendel ide, nehogy véletlenül hiba csússzon a tervébe. Ezt a kishitűséget. Ebből is látszik, hogy tart attól, hogy tönkreteszem az egész kis tervét. És egyre inkább úgy látom, hogy így is lesz.~ Mosolyodott el egy pillanatra, majd az úrnő szavait hallgatva felszegte fejét. Ezeken is csak mosolygott magában, de nem szólt semmit sem. Kissé ijedt képet vágott, mikor Hiswa ráfogta az íjat. Persze tudta ő, mi a helyzet. Csupán azt szerette volna, ha Carme egy kicist elbízza magát. Ez volt tervének az alappillére. És úgy tűnt, hogy működik is eddig. Pár pillanatig habozott, de kedvese kérésére szép lassan megindult a kis folyosó mentén, aminek a falai a szörnyek voltak. Carme még nem igazán jelent meg előttük, ami csak tovább bátorította a mestert. A kard kissé kényelmetlen helyen volt, de ez volt most a mester legkisebb gondja. Aggódott gyermekei életéért és nem kevésbé feleségéért is. ~Csak minden menjen úgy, ahogy elterveztem. Akkor bizony kétség kívül miénk lesz az előny és abból könnyen tudok győzni, mint egy nagyobb hátrányból. Csak kapd be a horgot...~ Mondta magában Mitryas, majd ekképp szólt.*
-Nicsak, Carme! Mily szép kis embereket gyűjtöttél csatlósaidnak! Régen láttam ilyen szép szerzeteket. Be kell vallanom, hogy nagyon tetszetősek. Viszont nekem úgy rémlik, hogy ők rosszfiók. Viszont téged nem rossznak ismertelek meg. Bár azóta változtak a dolgok. És egyre inkább te is gonosszá válsz a szememben. És megnyugtatlak, hogy nem csak az enyémben.
*Sóhajtott egy nagyot, majd folytatta.*
-Kellenek neked ezek a szörnyszülöttek, vagy esetleg képes vagy egyszer arra is, hogy szemtől szembe megküzdj velem mindennemű segítség nélkül?
*Ekkor Hiswa kissé közelebb ment Mitryas-hoz, így a nyíl egyenesen szúrta a myrte hátát. ~Ez az. Jól csinálod, édesem. Csak így tovább.~ Azzal tovább haladt Carme felé, akit még mindig nem látott.*

*A mester kihívó szavai talán úgy tűnhet, süket fülekre találtak, de néhány igen hosszú perc múlva, a terem közepén megjelent Carme úrnő. A myrte nő egy általa létre hozott, díszes trónuson ülve szemlélte eddig az eseményeket. Unott képet vágva könyökölt a trón karfáján. Lábai lazán átvetve a másik karfán, s még lóbálta is őket, hogy jobban érződjön érdektelensége. Azonban tekintete koránt sem erről tanúskodott. Carme végül ajkait lebiggyesztve, s némi fintorgás kíséretében emelte vissza lábait, s helyezkedett el normálisan az ülőalkalmatosságon.*
- Egyet értek tanítványom. Legyen hát úgy, ahogy kérted... Szemtől szemben... Csak te és én...
*A nő egyetlen csettintésére elillant az összes szörnyszülött a teremből. Ugyanakkor az elf nő is eltűnt onnan. Carme úrnő kárörvendőn nevetve nézett a myrtére, majd újra megszólalt.*
- Te akartad... Csak te, és én... Hát úgy lett, ahogy kérted.
*Őrületesen vad kacagása végig visszhangzott a folyosókon, egészen addig a hatalmas, sötét, nyírkos barlangrészig, hol korábban az elfet fogva tartották. S most újra ott volt a nő, körülötte az úrnő szörnyeivel, kik vicsorogva közelítettek felé.
A párocska el lett szakítva egymástól, s ki-ki kénytelen megvívni a maga harcát. De vigyázat! Az úrnő erős, s a szolgái vadak. Egyetlen hibás döntés a halálba vezethet most.*

*Egy pillanatra csaknem pánik uralkodott el rajta, amint fölfedezte kedvese, s az egész terem eltűnését. Aztán szemei hamarosan hozzá szoktak a gyenge fényhez, mely a helyet uralta, hol kénytelen lesz szembe szállni a szörnyetegekkel.*
~Nem vesződhetek velük sokáig. Meg kell keresnem a gyerekeket, és ki kell vinnem innen őket. Különben mind itt veszünk.~
*Gyorsan felmérte helyzetét, s némi esély latolgatás után már támadásba is lendült. Bár csak egyetlen nyila volt, de annak most kifejezetten nagy hasznát vette. Talán az az ork még csak észre sem vette a felé kilőtt nyilat, s az máris leterítette őt. Hiswa pedig villámgyorsan fölötte termett, s kitépte karmai közül a szönyszülött kardját, majd gyors megfordítás, és hátra döfés közepette a hátulról rá rontó mellkasába szúrta azt. A következő pillanatban már a mellbe szúrt, meglepett ábrázatú lény mögött volt, s kihúzta övjéből annak hosszú tőrét, s egy mozdulattal földre kényszerítette a behemótot. A többi ork szerzet ordítva kísérte figyelemmel a történteket, de először csak egy-két példány vette magának a bátorságot, hogy megközelítse az immár karddal, és tőrrel felfegyverkezett, igen csak harcias elfet.*
- Told ide a rusnya képedet! Had végezzek veled minél hamarabb...
*Az elfnő tekintetéből immár a kíméletlen vadász nézett az orkokra. S Hiswa nem is időzött tovább, neki ugrott a következő prédának.*

3. Norlän bányái KUF3kell_www.kepfeltoltes.hu_

3. Norlän bányái KUF3kell_www.kepfeltoltes.hu_

*Ahogy megjelent szemei előtt Carme, úgy fintorodott el egyből. ~Még kényelembe is helyezte magát. Talán arra vágyott, hogy a szörnyek végeznek velem? Ó, nem! Biztosan ő akar megölni, a saját keze által. A szörnyek valószínűleg csak biztosítják, hogy ne szökhessek el.~ De ebben tévednie kellett. Ugyanis kérése szerint a nő eltüntette a szörnyeket. Viszont velük együtt Hiswát is. Mitryas kissé megijedt. ~Vajon hová tüntethette?~ Eközben szép lassan közelített Carme felé. Jól végigmérte a nőt. Az ugyanolyan volt, mint mikor a mester utoljára látta őt. Így hát éppen ugyanolyan vonzó is természetesen. Mitryas persze ez nem igazán érdekelte. Hidegen hagyta minden efféle dolog. Viszont most kénytelen volt egy kicsit megjátszani magát a győzelme érdekében. Lassan felsétált a trónus tetejére, majd megállt a nőtől pár centiméterre. Arcuk nagyon közel volt egymáshoz. Mitryas kajánul elmosolyodott, majd így szólt.*
-Végre eltűntek ezek a semmirekellők és a tünde is.....Carme, te még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy, mint mikor tanítottál. Már akkor is szerettelek téged....és ez igazából most sincs másképp. Tudom, hogy mit akarsz. És én arra gondoltam, hogy akár ketten, együtt is lehetnénk a myrték irányítói. Hiswát szépen elintézzük, s új frigyre lépve veled egy erős párost alkothatnánk. És ki tudja? Talán még többet is elérhetnénk, mint gondolnánk. Mit szólsz az ajánlatomhoz, "kedves"?
*Mitryas kissé habozott, de aztán még közelebb ment a nőhöz. Ajkaik majdhogynem összeértek, s a férfi kezei Carme derekát fogták. Mitryas ennek ellenére nem csókolt. Arra várt, hogy ezt Carme tegye meg. Ugyanis, ha Carme megcsókolja őt, máris Mitryas karmai között van. Viszont, ha ellöki magától, akkor más, keményebb eszközökhöz kell nyúlnia a mesternek. Mindkét változat eléggé kockázatos volt, de muszáj volt némi kis áldozatot tenni a családja érdekében. Mitryas mélyen nézett Carme szemeibe a válaszra várva.*

*Mitryas meglehetősen szokatlan, s nem várt módon vette kezébe a helyzet megoldását. A férfi túl közel volt a nőhöz, kit úgy tűnt habozásra késztet a hirtelen jött ajánlat. Egy röpke pillanat erejéig még el is játszott a kettős uralom gondolatával.*
- Közös uralkodás? Két mester a myrték élén? Meglepően érdekes gondolat...
*Gondolatmenete végén lassan előrébb hajolt, s ajkaikat már csak néhány milliméter választotta el. A nő valóban vágyta is volna az említett lehetőséget, de nem volt ő egy ostoba csitri, hogy bedőljön az effajta trükköknek. Szája gonosz mosolyra húzódott,*
- De nem érdekel! *s a következő pillanatban fénylő kard jelent meg kezében, mellyel már le is sújtott a myrtére. De a mester, kiváló reflexeinek köszönhetően képes a penge elkerülésére. Sőt... Ha nem hezitál, akkor még arra is képes lehet, hogy a támadás kivédésével egyidőben ő is támadjon. Hiszen ellensége éppen az orra előtt ül.

Eközben Hiswa irgalmatlan elszántsággal tizedeli az orkokat. Azok viszont sokan vannak, s az elf is megsérül pár helyen. Igaz, nem súlyosan, de sebesülései akkor is hátráltatják a harcban. Talán ideje volna eltekintenie a további tusakodástól, és inkább gyermekei keresésére indulni.*

*Percekkel később már további két ork feküdt üveges tekintettel a kövön. Hiswa fájón szorította bal tenyerét combja felső részére. Ujjai között lassan csordult ki vére, melyet az előbb megölt ork buzogánya okozott. De már az említett fegyver is néma csöndben hevert a hideg, kemény talajon. A tünde kissé zihálva nézett végig a szinte alig fogyatkozó ellenségen. Fehér haja ziláltan keretezte kissé maszatos arcát, melyen az orkok vérén kívűl sajátja is megtalálható volt. Arcbőrét jól láthatóan felkarcolta egy tőr, de nem foglalkozott vele a nő, hiszen csupán felszíni sérülés, mely magától is nyom nélkül eltűnik majd, ha begyógyult. Bár, ha ezt a napot túléli, akkor talán össze szed még magában annyi erőt, hogy meggyógyítsa magát. Na meg persze férjét is, ha netán megsérülne.*
~Istenek! Ne hagyjátok, hogy baja essen! Se neki, se a kicsiknek...~
*Újra támadott, de ezúttal csupán azért, hogy keresztül verekedje magát az orkokon, s viharos gyorsasággal eltűnjön a labirintusra emlékeztető barlangi járatokban. Futott mint a nyúl. Hátra sem pillantott. Nem volt értelme, hiszen tisztában volt azzal, hogy az orkok nem képesek felvenni az ő tempóját. Mert nem csak nagyok, és ostobák, hanem még lomhák is. Legalábbis egy elfhez mérten azok.*
- Alya! Thalion!
*Hiswa kiáltása végig rohant a járatokon. A nő remélte, kap is választ rá. Talán a gyerekei meghallják, és reagálnak rá.*

*Úgy tűnt, hogy talán sikerült annyira "jó" ajánlatot tenni, hogy Carme belemegy, de aztán Mitryas-nak végül védekeznie kellett. Az energiapajzs ügyesen kivédte a kard ütését, s a mester sem habozott. Egy remek illúzió képében egy tőrt szúrt Carme mellkasába. Természetesen ez még nem okozott sebet a nőnek, de legalább egy kicsit lefoglalta, amíg Mitryas a következő támadást kivitelezte. Egy kicsit hátrébb lépett, majd egy jól irányzott kézmozdulattal megvágta Carme arcát egy kis tőrrel, amit derekánál tartogatott eddig. Viszont most el kellett dobnia, mert a másik kiverte a kezéből. A mester leugrott a trónról, s odalentről kiáltott fel.*
-Érthető. Viszont akkor gyere, és vívj meg velem! Az a trón egyelőre egyikünknek sem kell.
*Megvárta, míg az említett tárgy eltűnik. Carme előtte lendolt a földön pár méterrel. Közben Mitryas próbálta csatára koncentrálni, ami egyre nehezebben ment, mert nagyon halkan, de meghallotta kedvese kiáltását, amint az ikreket szólongatja. ~Jaj, ne! Remélem, nem esett bajuk!~ Azzal ökölbe szorította kezét, s Carme felé kinyújtva egy kötelet küldött felé, ami rátekeredett a nőre. Eközben a földre dobbantott, ami elkezdett omladozni, s egy jókora szakadék keletkezett, ami egyre csak haladt a másik felé. ~Ha nem vigyázol, akkor akár bele is eshetsz...~ Nevetett Mitryas. A szakadék valóban igazi volt. A férfi arrébb is állt, így ő maga nem esett bele. Viszont kérdéses, hogy a kötelek által lefogott Carme mennyire messze tud elugrani így vagy épp milyen gyorsak a reflexei. Ha elég ügyes, akár az illúziót is megtörheti. Ezzel a mester is tisztában volt és számított erre. Éppen ezért teremtő képességénél fogva létrehozott egy jókora dárdát, amit Carme felé dobott. Reménykedett benne, hogy sikerül eltalálnia vele a nőt. Bár kétséghez sem fér, hogy Mitryas nem nagyon értett eme fegyverekhez, mint a kétkezi harchoz sem, így elég nagy az esélye annak is, hogy nem talál a dárda. ~Csak sikerüljön...jobb, ha az elekjén elintézem, mielőtt jobban felbőszülne, mert akkor már maga sem tudja, hogy mit cselekszik.....De addig le kell foglalnom, míg Hiswa ki nem menekül a gyerekekkel együtt. És mivel nem tudom ennek az időpontját, így minél tovább kell feltartsam...vagy netán meg kell ölnöm Carme-t.~ Mityras elfintorodott már a gondolattól is. Viszont tudta, hogyha nincs más, akkor mindenképpen muszáj lesz megölnie a nőt.*

*Carme úrnő dühös pillantással konstatálta, hogy a myrtének sikerült ennyi támadást egyszerre kivitelezni ellene. De ez kevés egy mester legyőzéséhez. Az úrnő arcát ravaszkás vigyor festette át, s egy mozdulatot sem tett. A barlang talaja beomlott alatta, s kötelei szorosan fogva tartották a nőt, de ő csak állt ott a szakadék fölött, mintha csak kötélen egyensúlyozna. A levegőben lebegő, rabnak látszó nő valahogy mégis iszonyatosan félelmetes látványt nyújtott. Egy futó pillantással is meg lehetett állapítani róla, hogy részéről még csak most jön a java! Mitryasra emelte hamiskás tekintetét, majd kimért hangon megszólalt.*
- Többre számítottam egy olyan alaktól, aki a mester címet orozta el magának. De csalódnom kellett Mitryas. Nem vagy te ellenfél...
*Utolsó szavait szinte itták a falak, s még csak visszhang sem keletkezett. A következő pillanatban az úrnőt körülölelő kötél mozgolódni kezdett, majd a kötélből kivált egy, majd még további öt fej. Kígyó fejek voltak, melyek pofája tátva volt, s tűhegyes, óriási fogaikat kivillantva siklottak a férfi felé. Félelmetesen gyorsan mozogtak a megelevenedett kígyók. Egy közönséges myrte könnyen nézhetné őket hatásos illúziónak, de a mester, ha nagyon szemfüles, felfedezheti, hogy ezek megidézve lettek. Ami sokkal veszedelmesebbé teszi őket.*
- Itt a vége Mitryas!
*A nő hangja érzéketlen ridegséggel csattant fel, amint a kígyók elérték a myrtét. Ugyanebben a pillanatban az úrnő a mester felé hajította fénylő kardját, mely röptében óriás sassá alakulva, rikoltva támadt a férfira. A mesteren múlik, hogy hogyan hárítja a támadást, s valamint az, hogy mit tesz eztán. Az úrnő pillanatnyilag tétlen magabiztossággal szemléli műveit.*

*Mitryas sajnos könnyen befolyásolható volt. Azok a mondatok, amik az úrnő száját hagyták el, nagyonfelmérgesítették. Csak úgy fortyogott a férfiban a méreg. ~Honnan veszi azt, hogy ez volt minden, amit tudok? Talán mindjárt azzal kezdjük a harcot, ami a legerősebb fegyverünk???~ Kérdezte magában, de hangosan nem szólt egy szót sem, hanem inkább igyekezett kivédeni az őt érő támadásokat, mik lényegesebben hatásosabbaknak tűntek, mint övéi. Ez el is csüggesztette valamilyen szinte Mitryas-t, de gyermekeire és Hiswára gondolván mindjárt sokkalta erősebbnek érezte magát. A kígyók láttán csupán megvonta a vállát. ~Csupán enyi? Ezekkel könnyen végzek.~ Azzal egy kisebb csapat mongúz jelent meg a mester előtt, akik azonnal támadásba is lendültek. Jó páran elpusztultak közülük, de a kígyók mind megsemmisültek. Eközben a Mitryas felé tartó sas a mester arcába kapott. A férfi próbált szabadulni a akarmoló lábaktól, amik viszont nem akartak tágítani tőle. A myrte arca már vörösen "izzott" a vértől, mi lefolyott rajta, de a sas csak egyre karmolta és karmolta. ~Most mi tegyek? Végem van, ha nem végez a madárral! És közben ki tudja, mivel támad Carme...~ A mester nagy gondban volt ezúttal. De összeszedte magát és megfogta a madár egyik szárnyát, majd csavarintott rajta. Az hangos rikoltás közepette hullott a földre. Ezután Mitryas megtörte az illúziót, így ismét egy kard feküdt előtte a földön.*
-Nehogy azt hidd, hogy csak ennyire vagyok képes. Tudod, sokkal másabb lettem, mióta utoljára láttál....
*Ekkor eltűnt, s egy pillanattal később Carme előtt termett, majd egy kaján mosoly kíséretében beleszúrta Carme testébe a kardot, ami az imént még sasként támadta Mitryast. A mester remélte, hogy ezzel egy komolyabb sérülést sikerült okoznia Carme-nak. Mélyen a nő szemébe nézett, s még meg is forgatta egyszer a kardot a testében. ~Ha ezzel még nem is öltem meg, talán elég súlyos sebet szereztem neki, hogy legyőzhessem.~ Elmélkedett Mitryas, miközben kihúzta Carme saját kardját a nő testéből.*

*A kard mélyen behatolt a nő testében. Carme úrnő felsikoltott. Sikolya oly irdatlan volt, hogy akik a bányában voltak, a fájdalomtól össze görnyedtek. Még az orkok is a földön vonaglottak a fájdalmas görcsöktől, mit a hang váltott ki belőlük. Hiswa füleit befogva, térdre rogyva, némán tűrte a fájdalmat. A myrte mester viszont közelebb volt hozzá, mint bárki más, így ő szenvedi el a legnagyobb fájdalmakat. Percek telnek el mire a sikoly kezd elcsendesedni.
Ekkor azonban váratlan dolgok történtek. A terem elhomályosult, majd lassacskán a myrtének igen csak ismerős tér vette át helyét. Eleinte csak foltokban látszott, de végül teljességében kirajzolódott szemei előtt a már jól ismert hely: saját szobájuk. Viszont, ami eztán jutott el tudatáig, az már biztosan sokkolta a mestert. Nem volt többé Carme, nem volt többé trón, se barlang. Helyüket az a szoba vette át, melyben annyi éjszakát eltölthetett már szerelmével, s gyermekeivel. A legrosszabbra csak ezek után figyelt fel. A trón helyén immár egy szék volt, s a benne ülő nő sem Carme úrnő volt... Hiswa ült ott, értetlen pillantást váltva kedvesével, s szemeiből lecsorgó könnyei között szólalt meg.*
- Miért Mitryas?
*Több hang nem jött ki a torkán. Az elf feje előre bukott, majd teste is követte, s a myrte karjaiba zuhant. A szoba végéből síró hangok hallatszottak. A zokogó ikrek rémült tekintetét láthatta a mester, ha a hang irányába pillantott. Az elf élettelen testéből lassan csordogált a vér, a halál vörös színére festve a puha szőnyeget.*

*A mester szemei előtt egy tökéletes illúzió jelent meg, mely ki tudja mennyire lesz rá hatással. Minden esetre az úrnő mestere az illúzióknak, de talán a tanítvány egyszer felül múlhatja tanítóját. A valóság az volt, hogy az úrnő súlyos sérülést szenvedett el a myrte támadásától, hiszen nem hitte róla, hogy képes volna saját fajtájának ártani. Legalábbis ilyen szinten. De tévedett. Viszont maradék erejét latba vetve vetítette a myrte szemei elé az otthoni jelenetet.*

*A hang, amit Carme hallatott, nagyon irritáló hatású volt. Mi több, fájdalmasan hatott mindenki fülére. Óriási volt a mester fájdalma is, s a földre kényszerülten vonaglott, karját elejtett, miközben a környezete kezdett megváltozni. A sikoly lassacskán alábbhagyott és átadta a helyét a csöndnek. Mitryas lassan feltápászkodott térdeléséből, s körültekintett. Amit látott,megdöbbentette. Ismét otthonában volt. Az otthonában, amit gyakorlatilag porig romboltak Carme szörnyei. Vagy mégsem? Mitryas nagyon meg volt zavarodva. Bele is telt egy kis időbe, mirre felfedezte az egyik fotelben csücsülő Hiswát, aki könnyezve nyögött ki egy kérdést. Az tövig hatolt a mester szívében. Értetlenül nézte, ahogy a nő lassacskán elengedi magát, s eszméletét vesztve félrrebillen a feje. Mitryas habozás nélkül odafutott hozzá, s hozzábújt. Kitapintotta a pulzusát, de nem érzett semmit sem. ~Ez..ez..nem lehet! Nem halhat meg!~ Eközben az ikrek is keserves sírásba kezdtek. Mitryas kedvesére pillantva habozott egy kicsit, majd egy halk bocsánatkérés közepette odaszaladt gyermekeihez. Azok még keservesebben kezdtek sírni, s elkezdték ütni, verni apjukat. Nem tudták, mit gondoljanak most, de mivel Mitryas "megölte" Hiswát, így el akarták pusztítani apjukat, aki talán gonosz lett, ahogy a kicsik vélhették. A férfi már könnyezett annak láttán, hogy saját gyermekei akarnak végezni vele. De nem védekezett, csak hagyta magát. ~Talán így a jobb..ha ők most eltesznek láb alól. Hiszen én..én...megöltem Hiswát...Az egyetlen szerelmemet....ez nem lehet igaz..ez...ez...ez nem lehet valóság!~ Sírva tépte ki magát Alya és Thalion ütéseiből, s illúzióiból, hogy ismét kedveséhez szaladjon. A látvány szörnyű volt. Hiswa vére teljesen vörösre festette a szőnyeget a többi berendezési tárggyal egyetemben. Mitryas csak állt ott és nézte a sok vért és kedvese élettelen testét. Az ikrek eközben már mejdnem odaértek, s támadtak újra, de ekkor a mester szörnyen nagyot kiáltott.*
-Carme!
*Kezeit ökölbe szorította, s iszonyatos haragra gerjedve kezdte el ütni a ház falát. Az lassan berepedezett a többivel egyetemben. Mitryas nem állt meg. Tüzet hozva létre a szobában, felégette azt. Aztán hirtelen lefagyasztotta, aminek hatására minden, amit csak látott üveg módjára szilánkokra tört. Óriási erők keltek életre. Mitryas körülnézett, s látta, hogy ismét abban a barlangban van, ahol eddig is harcolt Carme-val. ~Szóval sikerült megtörnöm az illúziót...~ Sóhajtott fel, majd szemeivel emgkereste Carme-t. Az ott feküdt pár méterre Mitryas-tól a földön. A vér csak úgy csordogált testéből. A férfi szép lassan közelebb sétált hozzá, majd lenézve rá ekképp szólt.*
-Carme......te bolond. Miért? Miért tetted ezt? Látod, hogy mi lett a vége.....haldokolsz. Én nem akartam ezt tenni veled, de kénytelen voltam. *Lehajtotta a fejét.* -Pedig oly jó mesterem voltál! De azóta elragadott a sötétség....nagy veszteség vagy te a myrték népének, hisz kiváló illúziómágus vagy. De a te napod leáldozott. Nagyon sajnálom...... Ég veled, Carme Hersilié!
*Azzal megjelent Mitryas kezében Carme kardja. A mester szép lassan felemelte, majd egy kis habozás után lecsapott a karddal. Érezte arcán a vért. Szeméből egy kis könycsepp hullott régi, szeretett mesterére.*

*A myrte mester habozás nélkül végzett az úrnővel. Azonban más módja nem is lett volna a túlélésre. Carme úrnő még utoljára felé nyújtotta karját, s elhaló hangon megszólalt.*
- Kiérdemelted a rangod Mitryas Hythamorys. Méltán választottak meg a myrték mesterüknek.
*Talán ezek a szavak voltak életének végső szakaszában az egyetlen őszinte, és ép elméről árulkodó szavai. Karja földre hullt, s az úrnőből kiszállt az élet. Az orkok is szerte foszlottak halála pillanatában, kik időközben beérték az elf nőt, s éppen lesújtottak a gyermekeit óvón magához szorító nőre. Mert Hiswa rájuk lelt, de az orkok is rájuk. Sziporkázva, csillogva váltak enyészetté az illúzió által életre hívott szörnyek, s az éjtünde megkönnyebbült sóhajjal ölelhette továbbra is magához gyermekeit. A barlangra sírí csönd telepedett. Az éjtünde felvette a gyerekeket, s kiment velük a bánya kacskaringós járataiból. Odakint a friss nyári szellőben letette őket, és aggódó pillantásokat vetve a bejáratokra, várta mikor tűnik föl Mitryas az egyikben.*

//Gratula nagyúr a rangod megvédéséhez! //

*A könnycsepp fénylőn csillogott, s teljes egészében bevonta a nő testét. Mitryas a kezeit Carme teste fölött végighúzta, így egy üvegkoporsó keletkezett a test körül. Természetesen a test már nem volt sem véres, sem sebes. A varázslat ugyanolyanná tette, mintha aludna. A koporsó csodaszép volt. Mitryas megcsodálta, majd minden erejét latba vetve nyitott egy teleportkaput, majd a koporsót átlebegtetve rajta maga is átlépett. Sinya Tuilë egyik szentélyében voltak. Pontosan Carme úrnőében. Mitryas a koporsót a szobor elé igazította. Aztán megállt előtte, fejet hajtott, majd a még nyitott kapun visszatért a barlangba. Ott eltüntette a vérnyomokat egy egyszerű varázslattal, s elindult kifelé. Beletelt egy kis időbe, mire kiigazodott a járatok labirintusszerűségén. Pár nyomot találván azokat követte, mert látta, hogy azok csakis egy tünde nyomai lehetnek. ~Tehát sikeresen kijutottak...~ Vonta le a következtetést, mikor megpillantotta a szabadból beszűrődő fényt. Kiérvén a hirtelen nagy világosságtól egy pillanatra megvakult, de aztán már egyre jobban kezdett látni. Így megláthatta kedvesét és két gyermekét éppen vele szemben. A mester megtörölte véres arcát, majd habozás nélkül odaszaladt szeretett családjához. Úgy ölelte és csókolta őket, mintha legalább ezer éve nem látta volna őket. Nagyon örült. Nagy öröm járta át egész testét, hogy végre biztonságban tudhatta mindannyiójuk életét.*
-Jaj, Alya! Annyira aggódtam! És érted is, Thalion! Nagyon szeretlek titeket, kicsikéim!
*Agyonpuszilgatta az ikreket. Szegénykék még levegőt is alig kaphattak. Aztán Mitryas Hiswhoz fordult, s tüzes szenvedéllyel csókolta, amíg csak bírták levegő bélkül. Ezután mélyen felesége szemébe nézett.*
-Annyira féltettelek titeket! És téged sem kevésbé, mint a gyerekeket! Nagyon szeretlek, drágám! És büszke vagyok rád, hogy sikerült kihoznos a gyerekeket! Annyira, de annyira örülök! Viszont most jobb lesz, ha indulunk haza.
*Az utolsó mondatot már mindenkinek címezve felált, s ismét nyitott egy teleportkaput. A túloldalán egy kis házikó volt látható. Mitryas halványan elmosolyodott, majd megfogta kedvese, majd az ikrek kezét is. Rájuk mosolyogva mondta.*
-Myrlya-t porig rombolták. Egy ideig ebben a kis házikóban kell leknunk, míg újja nem építem házunkat. Ne aggódjatok, a látszat ellenére nagyon is tágas belülről. Én építettem az ilyen esetekre. De most már elég a fecsegésből. Azzal felkapta az ikreket, és Hiswával az oldalán átlépték a teleportkapu határát. Hirtelen ott találták magukat a ház előtt. A kapu bezárult, s a mester boldogan vezette be családját a kis házikóba, ami belülről valóban sokkalta nagyobb volt, mint azt gondolhatták volna. A Hythamorys-család ismét együtt volt és mind boldogok voltak, hogy együtt lehetnek.
Carme úrnő szelleme pedig épp ekkor szállt fel a túlvilágba, hogy végre békére lelhessen...*

//Köszönök szépen mindent! Nagyon klassz játék volt! lol!

//

*A bánya bejáratának tetején ült, lábait lóbálva. Kezében néhány apró kavicsot tartott, amiket odabentről hozott.*
~Ennek sem volt semmi értelme. Nem jutottam előrébb. Pedig tudom, hogy itt valami más is történt velem, csak még mindig nem emlékszem rá...~
*Elgyötört tekintettel nézte, amint az egyik kavics landol a sűrű bozótosban. Aztán egy újabbat is utána küldött. S ezt így csinálta mindaddig míg el ki nem fogyott a munícióból.*
~Talán, ha még alaposabban körbenézek odalent...~
*A gondolatot cselekedet követte, s a lány fürgén lemászott a meredek építményről, majd eltűnt az egyik bejárat mögötti sötétségben. Odalentre még a napfény sem akart lemerészkedni, de Hiswa ment, mert mennie kellett.*

*A mester pár óra alatt már a kikötőben is volt. És hogy mekkora szerencséje volt! Hiszen éppen akkor indult egy hajó Norlän szigetére. ~Nos, ezt éppen elcsíptem...~ Az út közben sem emlékezett semmire sem. Akárhogy erőltette, nem akartak előjönni az emlékek. Pedig tudta, hogy valami történt ott a szigeten. Az egy dolog, hogy erre nem emlékezett, viszont azt sem tudta, hogy miért megy most a szigetre. Ez nagyon nyugtalanította, de nem tudott mit tenni ellene. Mérgelődve mászkált a fedélzeten. Szürkehátat a kikötőben hagyta. Szegény ló nem is bánta, mert nagyon elfáradt. Mitryas csak figyelte a tengert, majd a legénységet, ahogy pakolgat a fedélzeten. Ekkor hirtelen megszólította valaki a háta mögött. A mester egy szempillantás alatt megdordult. Az az alak állt előtte, aki a hajó kapitányának vallotta magát. Mitryas jóval magasabb volt nála, így nem félt tőle. Nagy, fekete szemeivel nézett a kiapitányra, aki szótlanul valamit szorongatott a kezében. De aztán toporogni kezdett, s nagy nehezen megszólalt.*
-Uram, maga lenne Mitryas, a myrte nép Mestere?
*A mester bólintott egyet.*
-Sok jót hallottam már magáról, uram!
*Azzal meghajolt a myrte előtt. Mitryas csak rázta a fejét,de nem szólt rá a kapitányra, csak tovább nézett rá azokkal a hatalmas nagy, fekete szemeivel. Eég ijesztőnek hatott, s ezért a kapitány kicsit gyorsított a tempón.*
-Itt van ez a gyűrű. Ezt még a maga kedves felessége, Hiswa tünde hagyta el. Ő nem fogadta el, mert azt mondta, hogy nem tartozik már hozzá..vagyis, hogy nincs joga hozzá. Gondoltam, magának adom, hisz a maga tulajdona lehet.
*A kapitány átadta a gyűrűt, majd meghúzva magát meghajolt, s elvonult a kabinjába. A mester kicsit elgondolkozott, hogy az a gyűrű hogyan is kerülhetett a kapitányhoz. ~Szóval akkor Hiswa is erre járt...~ Vonta le a következtetést. A gyűrűt szorongatva haladt tovább. Szívében egy kis pont fájni és szúrni kezdett. A mester emlékei kezdtek előtörni. Az,a mikor eljegyezték egymást. A gyermekek születése...és még sok más dolog, amit Hiswával közöséen élt át. Még Carme úrnő megölése is. ~Szóval ez történt a szigeten. Megöltem Carme-t. Végre tudok emlékezni!~ Mondta, majd diadalittas mosolyát már csak az duzzaszthatta, hogy időközben megérkeztek Norlän szigetére. Mitryas megköszönte a fuvart,s két kis aranytallért csúsztatott a kapitány zsebébe. Ezután elköszönt, s útnak indult a barlang felé, ahol megölte az úrnőt. ~Talán Hiswa is ott lesz....és magam végezhetek vele...ahogy megölte a kapitányomat.~ Azzal eszelős tekintettel haladt tovább...*

*Halkan lépdelt a sötét, nyírkos járatokban. Időnként megállt, s a falnak támaszkodva összeszedte magát, hogy legyen bátorsága tovább haladni. Olyan sötétség uralta a bányát, ami még az ő edzett éjtünde szemeit is igen csak próbára tették. Az egyik kanyarban megtorpant, mert hallott valamit. Mocorgás hallatszott a közelben. Nem látott semmit. Aztán érezte, hogy valami hengeresre nehezedik lába, Éktelen vírnyákolás, s egy macska sötét sziluettje inalt el fájó nyivákolással. Hiswa még fel is sikított rémületében, amikor a macska kirántotta farkát a lába alól. De villámgyorsan tapasztotta be tenyerével saját száját. Sosem tudni, miféle fajzatok lapulhtnak meg idelent.* Hát síri csöndben haladt tovább. Majd egyzser csak ismerős helyre ért el. Egy koszos, hideg kőfalhoz lépett, amiről súlyos láncok lógtak le. Szíve vadabbulk kezdett verni, amikor ujjai a rideg fémet tapintoták.*
- Hát valóban itt voltam...
*Még lelke is beleremegett, amikor eszébe jutott, hogy az elrablása végén, már szinte jártányi ereje sem volt. De aztán mégis valahogy sikerült annyira összekapnia magát, hogy túlélje azokat a napokat...*

» 1. Norlän kapuja - térkapu