6. Otthon - Ared háza

Légy türelmes és az élet tálcán fogja eléd hozni a lehetőséget. Sok mesterem volt, többen vallották ezt a filozófiát és most úgy tűnt, hogy nagyon is igazuk van. Két hete követtem a nőt, aki elhappota az orrom elől a tekercset és most otthagyta a házában, védtelenül.
Még ma is bosszant ami történt, de az sose lehet az ember elég elővigyázatos. Egy temetőbe vezetett az informátorom, egy mágikus tárgy nyomában. Nem volt mágus, de talán mégis volt valaki az ősei között, mert a mágiát megérezte, ezért is bíztam meg benne, sokszor vezetett már értékes kincs nyomára. Felkészültem, majd beléptem a sírba, hogy hamarosan egy kupac élőhalott támadjon rám. Pech. Éppen végeztem velük, amikor hangokat hallottam, elrejtőztem, hogy előnyöm legyen, ha ellenség. De nem az volt, hanem egy ártatlan és a Sólymok sosem ölnek ártatlant. Zsoldosok vagyunk, vissza akarjuk fizetni amit kaptunk a rendtől, de nem vagyunk rablógyilkosok. A nő elvitte a tekercset, én pedig nem tehettem semmit. Most azonban itt volt a lehetőség, hogy visszaszerezzem, anélkül, hogy ártanék neki.
Követtem, amíg kellőképp távol ért ahhoz, hogy biztos lehessek, nem fog visszaérni egyhamar. Visszasiettem a házhoz, majd reménykedve, hogy nem varázsló, amit valószínűnek tartottam már csak a hely miatt is, majd benyitottam. Semmi. Se tűzgolyó a hátamba, sem életre kelő szobrok, úgy néz ki tiszta a terep.
A tekercs csak úgy otthagyva az asztalon, szinte érzem az ujjaimon a mágiát, ahogy kigöngyölöm. Az ábrák a szélén félreérthetetlenek, sárkányok sziluettje, viszont az írásjelek is furcsán ismerősek, bár nem tudom elolvasni. De nincs idő gondolkozni. Elő a másik pergamen és a tinta, nekiállok, hogy lemásoljam. El akarom vinni az eredetit, viszont nem akarok túl feltűnő lenni. Nekem is egyszerűbb a dolgom, ha nem keresik a nyomomat. Időről időre felpillantok, hallgatózok, de a munka hosszú én pedig nem akarok elmenni, amíg nem végeztem, tudni akarom, hogy mi van ezen a darab papíron, amire két hetet vártam.

Az oldalak gyorsan telnek, de nem olyan gyorsan mint szeretném. Az ismeretlen szöveg megnehezíti a dolgom, nem tudom hogy minek van jelentése és minek nincs, kénytelen vagyok mindent lemásolni. Már nem sok hiányzik, amikor meghallom a hangot, amit az utóbbi két hétben megszoktam. Üdvözöl otthonában. Na ennél kevés dolog lephetett volna jobban meg. Viszont ha nem tervez, hogy elbánik a betolakodóval, akkor nyugodtan befejezhetem. Ha esetleg sietve kellene távozni. Épp befejezem a rajzot és megfújom a tintát, hogy hamarabb száradjon, amikor nyílik az ajtó. Tudom ki fog belépni, ahogy felnézek rá semmi változást nem látok a külsejében. Elég régóta figyelem ahhoz, hogy apróbb változások is feltűnjenek. Érdekes, hogy a kinézetét és a szokásait ennyire ismerem, de a nevét nem tudom valakinek. Máskor ha valakire ráállítanak, hogy figyeljem meg legalább a nevét el szokták mondani.
A szavai elgondolkoztatnak. Egyrészt nagyon naiv és idealista valaki lehet, ha tényleg tárva-nyitva tartja az ajtaját. Másrészt valószínűleg akkor nincs is túl sok értéke, hogy félnie kellene a kirablástól vagy olyan gyorsan vissza tudja szerezni a vagyonát, hogy nem zavarja, ha előröl kell kezdenie mindent. És kíváncsi a nevemre. Ez az, ami szokatlan. Általában nem a nevem érdekli az embereket, hanem a képességeim. Vajon elmondhatom neki? Jobb szeretek névtelen maradni, úgy még kevesebb támadható pontot hagyok. De Aredhel nem vette sértésnek, hogy „betörtem” a házába és itt talált, amikor hazaért. Ennyit talán megérdemel. Azt viszont nem kell tudnia, hogy miért érdekel a tekercs.
- Tristan vagyok, hallottam, hogy felbukkant a környéken egy érdekes pergamen és a nyomába indultam, érdeklenek a régi történetek. Kérlek bocsáss meg, hogy tudtod nélkül beléptem a házadba, nem tudtam, mikor érsz haza és sajnos nincs időm napokat várni.
Miközben beszélek lassan felgöngyölöm a másolatot. Jobban szerettem volna az eredetit elvinni, de most nem tudom őket kicserélni és ha kell még visszatérhetek érte.
- Megkérdezhetem, hogy hogyan került a tulajdonába ez a remekmű?

Úgy tűnik Aredhel rögtön elfogadja a bocsánatkérést, miután bemutatkoztam úgy kezel mint egy vendéget, egy régen látott barátot, aki beugrott egy gyors látogatásra. Vizet rak fel forrni, viszont engem nem kínál hellyel, úgyhogy úgy döntök inkább állva maradok. A tekercshez lépek inkább és azt tanulmányozom, miközben a történetét hallgatom. Elég jól leírja a körülményeket, kis híján mosolyra is húzom a számat, hiszen én voltam, aki legyőzte az élőhalottakat, akik a tekercset védelmezték. Általában a mágikus tárgyak hatására képesek felkelni a halott testek, így ha valaki egy kriptában csontvázakkal és zombikkal találkozik, legalább arra számíthat, hogy valami van ott. Közben a nő behozza a teát és engem is megkínál vele. Nem akarok udvariatlan lenni, elveszem az egyik csuprot, majd folytatom a fel-alá járkálást. Bár kevés esélyem van rájönni a tekercs titkára valami nem hagy nyugodni. Közben a történet véget ér és a tintáról esik néhány szó. Ezen már tényleg elmosolyodok. A Sólymok mindig a legjobb eszközökkel dolgoznak, ez is csak a beszállítók kiválóságát bizonyítja. Nem akarja feltenni a kérdést, hogy miért ennyire fontos nekem a tekercs, hogy egy idegen házába is „betörök” érte, de jól tudom hogy kíváncsi. Nekem pedig meg kell ragadnom az alkalmat ,hogy az álcámat biztosítsam.
- Mondjuk úgy, hogy műgyűjtő vagyok. Szenvedélyesen érdekelnek a régi tárgyak, arra tettem fel az életemet, hogy minél többet megismerjek. Bámulatos, hogy mennyi tudás van körülöttünk, amiről nem is tudunk.
A violatinta üt szöget a fejembe. A saját tekercsen fölé lépek és átfutom az ábrákat. Tudom, hogy vakmerő és ostoba tettre vállalkozok, de kíváncsi vagyok és bízok magamban. Lassan arany fényben kezd úszni a kezem, ahogy megidézem a varázserőmet. Nem adok neki formát, csak összegyűjtöm, majd megérintem a papírt és hagyom hogy a különleges tintába foglaltjelek formázzák meg. Egy pillanatig mintha semmi sem történne, majd a fény felfut az alkaromig és egy villanással eltűnik. Kis ideig csillagokat látok, majd ahogy visszanyerem a szemem fényét meglátom a varázslat nyomát. Olyan mint valami tetoválás, egészen a kézfejemtől az alkaromig, de arany színű. Egy sárkányt formáz, hihetetlenül valósághűen. Megmozgatom az ujjaim, de semmi nem történik.
-Érdekes…

A kérdésre elvigyorodok. Így, hogy nem jártam csúful a kísérletemmel már megkönnyebbültem. Egy pillanatra bennem volt a félsz, hogy magamra szabadítok valami ősi varázslatot, amiben igazam is lett, de könnyen megúsztam. A fejem még mindig a sárkány felé fordítva felnézek Aredhelre.
- A többség nem lenne erre képes. A legtöbb hasonló fazon varázstalan ember, azért gyűjtenek össze mindent, hogy kicsit kiemelkedjenek a többi ember közül. Mert irigyek az eflekre és a varázslókra. De egyébként ők is beszámíthatatlanok.
A nő reakciói és viselkedése mellé is elkellene némi magyarázat, de én is előbb cselekedtem és csak utána magyaráztam volna, ha szükség lett volna rá, de erre nem került sor. Most én is várok, hátha kiderül mit akar Aredhel és ha nem akkor is lesz lehetősége megmagyarázni. Amikor ellenőrzésről beszél megvonom a vállam. Nem láttam még ilyen varázslatot, a felrepülő apró sárkány és még kisebb lovasa sem mindennapi látvány, de a nő hamarosan magyarázatot ad. Ők lennének az elsők. Többet vártam volna. A sárkány semmiben sem különbözött tucatnyi ma élő fajtársától és az elf harcosban sem láttam semmi különlegeset. Érdekes hogy pont rám került a jegy, amikor a nő láthatóan sokkal többre tartotta őket. Persze én voltam ilyen meggondolatlan, hogy aktiváljam a tekercset. Arra, hogy reméli nem éreztem semmi kellemetlent csak lassan megrázom a fejem miközben elfogadom a felajánlott helyet és elgondolkozva leülök. A tekercset Dreamien Tifarnak akarta megmutatni és bár a mágusok vezére tényleg nagy tudású nem erre specializálódott. Persze ez nem zárja ki, hogy tud valami okosat mondani. Én viszont most nem akarom az időmet azzal húzni, hogy mindenféle mágusok után szaladgálok. Sokkal jobban érdekelt a sárkány. Milyen volt a természete? Mi volt az erőssége? Jót vagy rosszat jelent, hogy megjelöltek? Hátradőlök a székben és összefűzöm az ujjaimat.
- És mondd csak Aredhel, mit tudsz erről az Unílahról? Honnan tudhatnék meg többet róla?

//bocsi kicsit kifogytam az ötletekből//