3. Apró tanya

*Ha az ishtar meleg fürdőre vágyik, pihenésre, hogy rendezhesse gondolatait és kifújhassa magát a fárasztó út után, csalódnia kell.
Közelebb érve látja a falusiak komor, fakó arcát. Aggodalom tükröződik rajtuk. Nem kicsi.
Sóhajtva teszi félre pihenési terveit és hátasát tovább vezetve egyből az elöljáró elé vezetteti magát, aki a falu főterén tartózkodik az ott magasodó épületben.
A falu vezetője zömök ember, piros arcán megfeszül a bőr, élénk szemei olyasféle emberről vallanak, akinek gyors az észjárása és erős az akarata.
Knordként mutatkozik be az érkezőnek. Keresetlen egyszerűséggel, kertelés nélkül kezd mondandójába.
Bő két hete jelentek meg az első rágcsálók. A falu a seldëk fő élelem termelője. Ellátja egész Fehértorony várát, de bőven jut gazdag terméséből még más tájakra is. Az itteniek büszkék szakértelmükre. Vannak módszereik a kártevők ellen is, eddig úgy tudták, hogy magtáruk is biztonságos, egér, patkány azon még át nem rágta magát.
De most megjelentek a rágcsálók és felfalnak mindent, megrágják a termést és használhatatlanná teszik azt.
Persze a helyiek felállították csapdáikat, kitették mérgeiket, és szabadon engedték kutyáikat, macskáikat, de semmi hatása nem volt.
A kártevők továbbra is vég nélkül szaporodnak és pusztítanak. Ez pedig nem jó hír, mert közeleg a tél és gondok lesznek, ha a termés tönkremegy.
Tifar érti a problémát. A termés elvesztése az egész emberi uradalomra hozhat akár éhínséget is.*
- Mutassátok meg a magtárat!
*Míg a hatalmas épület felé haladnak, van ideje szemügyre venni a falut. A házak és az utcák tiszták és rendezettek. Nincsenek kimondottan feldíszítve, de egyszerű, természetes faragások, és helyi, a természetből nyert motívumok díszelegnek rajtuk.*

*Az Öreg magtár hatalmas épülete szintén a falu főterén magasodik. Valamivel a falu háza mögött. Jól megközelíthető és egyben jól védhető helyen is.
Knord megy elől, ő vezeti az ishtart a bejárathoz. A magtárt két vaskos tölgyfa kapu zárja. Lánccal és vastag reteszekkel biztosítva a nehéz bejutást. Két markos férfi emeli le a láncokat, és a reteszeket, miután Knord a rajta lévő zárakat kinyitotta a nyakában lévő kulccsal. Mikor feltárulnak a kapuk, Tifar szeme előtt tornyosul Apró tanya teljes idei termése. Gabonák, kukorica félék, gyümölcsök tömkelege. A magtár hűvös falai megőrzik ezeket épségben egész télen és még tavasszal is.
Beljebb lépve lába alatt megroppan valami. Lenéz és félig rágott kukorica, morzsált búza és rozs, megrágott, sérült gyümölcsök borítják a padlót. Knord szomorúan néz körbe. Szeme már megszokta a látványt, de mindez Dreamiennek még új. A magtár árnyasabb részeiben mozgást észlel, kaparászások, csipogások és recsegések hallhatók. Miután szeme megszokja a sötétséget, patkányok sokaságát látja azokban a sarkokban, ahová nem jut el az ajtón beszüremlő fény.
Az ishtar megelégelve a dolgot körbepillant, majd mikor látja, hogy a nincs felette éghető, jobbról balra tenyerében egy kört rajzol.*
- Fruteluna!
*Egy egyre növekvő izzó tűzgömb szökik fel a feje fölé és borítja be fényével az egész magtárat. A fény szempillantás alatt beférkőzik a leghátsó sarokba is kiszorítva onnan a sötétséget. A patkányok mind egyfelé sereglenek visongva, egymást taposva. A hirtelen jött fényesség űzi ki őket az egész nagy helyiségből.
Dreamien és Knord tekintetükkel követik a menekülő állatokat. Az egyik kupac rozs mélyére vetik magukat. Knord nyomban embereket hívat, akik ellapátolják onnan a gabonát. Hamarosan ott tátong egy lyuk a padlón. A kőlapok, melyek fedik az egész magtár alját kitörve alulról. Elhullott patkányok tetemei fekszenek körülötte, és benne is. Véres, törött lábaik mutatják, micsoda munka volt nekik áttörni a vastag padlózatot.*
- Sötétség teremtményei…
*Szól a fényhozó fáradtan, miközben Knord egy apró méretű kutyát hozat, mely a legjobb patkányfogó az egész faluban. Le is engedik a résbe, ám hiába várják vissza, az állatnak nyomát sem látják. Az emberek csendben álldogállnak a lyuk mellett, végül a vezető utasítja őket, hogy fedjék be a nyílást. Amilyen mélyen tudják, feltöltik földdel a lyukat, majd kőlapot hozatnak és azzal fedik le újra a lyukat.*

*Dreamien hátradől a széken. Végre túl van egy forró fürdőn és ehetett is valamit vacsorára. Gondolatai azonban vissza-visszatérnek a magtárban látottakhoz. Sejti, hogy nincs még vége.
Hamarosan Knord hívatja is. A földműves, kit érte küldött, riadt tekintettel siet előtte a magtárhoz. Ajtaja ismét kitárva. A lyuk újra ott tátong a terem közepén és mindenhol hallani a rágcsálók motoszkálását. Ott áll a vezető is, fejét vakargatva néz az ishtarra, szemében szemrehányással. Látszik, hogy többet várt a mágustól.
Tifar körbenéz. A körülötte állókat kiküldi a magtár köré. Fáradt már, nincs kedve magyarázkodni az embereknek.
Varázsbotját nekitámasztja a falnak maga mögött. Ráfúj bal tenyerére.*
- Lucis!
*Hangzik halkan a varázsige. Megismétli a másiktenyerével is. Két keze felett két aprócska fénygömb világít. Elmarkolja mindkettőt kezeivel, (nem fél, tudja, hogy a fénygömbök létrehozójukat nem égetik meg) két zárt öklét pedig összefogja és megcsókolja mindkettőt.*
- Sil Onóna…Sil Onóna…fénylő ikrek, el ne hagyjátok egymást!
*Kinézi az egyik sarkot, ahol még ki tudja venni az egyik patkányt. Épp egy almán lakmározik.
Az ishtar jobb kezét meglendíti, és a patkányra hajítja az egyik fénygömböt, míg a másikat az első után. Szállnak a vidám kis gömbök, az első azon nyomban beleég, de tovább világít a patkányon, amely szörnyűségesen visítva menekül le a föld alá. Nyomában azonban a föld felett ott lebeg a másik kis gömb, láthatóan jelezve, merre is fut a patkány. Épp a bejárat felé. Knord még időben kapja félre fejét a száguldó fénygömb elől.
Dreamien gyorsan végrehajtja a délutáni varázslatot is, amivel a többi kártevő is követi társát a föld mélyére.
Az ishtar lélekszakadva rohan ki a térre. Szemével a pislákoló fénypontot keresve abban reménykedik, hogy a másik hordozója elég ideig él az oldalában égő gömbbel ahhoz, hogy elvezesse oda, ahol reményei szerint megoldhatja a problémát.*
- Merre ment???
*Fordul a körülötte állókhoz. Mire azok egyöntetűen egy irány mutatnak neki. Fel is fedezi a fényt, ahogy távolodik. Gyalog iramodik meg utána. Teljes erőből fut kifelé a faluból, ahol már jobban látja, hogy merre kell mennie. A falu lakosai lemaradva követik, ki-ki lapátot, csákányt, vagy épp olyan szerszámot ragadva, ami a kezébe akadt.*

*Tifar lihegve áll meg egy fákkal körbevett réten. Botjára támaszkodik, miközben az egy helyben lebegő kis fénygömböt nézi. A mező alól tompán apró lények zaja hallatszik. Kis lyukakból, fűcsomók közül gonoszan villogó apró szempárok figyelik.
Az égre felpillantva megállapítja, hogy ismét esni fog. Felhők takarják el a holdat és a csillagokat, még sötétebbé téve az éjszakát. Meg-megmorajlik az ég.
Reméli, hogy maradt annyi ereje még, hogy egy utolsó varázst végrehajtson.
Légzése lassan megnyugszik, lábai remegése is enyhül. Megemeli botját és a csúcsán lévő hegyikristállyal két kört rajzol jobbra, két kört balra.*
- Flamma liqua!
*Feje felett vöröslő, növekvő felleg lebeg. Az ishtar szemeit erőlteti, de nem lát semmi lényegeset a fénygömbön kívül, hát arra int, mire a felleg megindul. Dörögve-morogva áll meg a mező közepén és hirtelen szikrák pattognak ki belőle, izzó zsarátnok hullik alá. Hamarosan égő rágcsálók százai gomolyognak elő mindenhonnan. A füst, a tűz kiűzi őket vackaikból. Akik lent maradnak, ott fulladnak meg, akik feljönnek, a lángok martalékává válnak.
Dreamien maga is iszonyodva nézi a jelenetet.*
~Mit tettem?! Hiszen élőlények ők is…részei a természetnek, mit úgy tisztelek. Bár lett volna más megoldás…!~
*Az első falusiak ekkor érnek oda. Már messziről látni a tüzes felleget. A fák, a rét is lángba borul. Dreamien viszont a lángok közepette egy letűzött valamire figyel fel a mező közepén. Annak nem árt a tűz.*

*Beveszi magát a lángok közé, miközben a falusiak igyekeznek gátat vetni a terjedő tűznek. A zsarátnok már nem hull, a felleg is szétoszlik, ahogy Dreamiennek elfogy az ereje, nem is tartja fent tovább.
Eleget gyilkolt már. Oktalan, ám azért ártatlan állatokat, mert csak természetüket követik…de vajon tényleg így van?
A valami, ami a mező közepén áll egy földbe szúrt bot, rajta faragásokkal. Közeledve hozzá érzi a sötét erőt, mely belőle árad.*
~Átok ez…átok…~
*Közelebb érve hozzá kihúzza Calassët hüvelyéből és lesújt a botra. A kard átmetszi azt, ám az átok nem törik meg. A bot töve a földben maradt.
A fényhozó kardját visszacsúsztatja hüvelyébe. Körbenéz. Tudja már hogyan törheti meg az átkot. Tudja azt is, hogy ez veszélyes. A tüzek lassan kialszanak a réten, nincs már minek égnie, csak a fákon lángolnak a közben megszáradó levelek még.
Lehajol. Kezével lassan, óvatosan nyúl a bothoz. Nem történik semmi, míg hozzá nem ér. Szorosan elmarkolja a csonkot, mely még kiáll a földből.*
- Istenek, most segítsetek!
*Meghúzza felfelé. Érzi, ahogy a nem túl mélyre szúrt fa lassan csúszik kifelé a földből.
Hirtelen, mintha megmozdulna a föld, pedig csak benne mozdul valami. Fejében lökéshullám-szerű érzés terjed egy szempillantás alatt. Megrándul és élettelenül rogy le a földre, míg markából kihull az átkozott eszköz.
A falusiak lassan az eszméletlen mágus köré gyűlnek, elered az eső, hogy eloltsa a még pislogó lángokat. Az emberek csak állnak és nézik a pusztítást, melyet az ishtar művelt.
Tudják, a rét majd újra kihajt, a fák is kirügyeznek tavasszal és látva az elhullott patkányokat sejtik, hogy egy darabig nem lesz gondjuk velük.
Az eső közben felhőszakadássá alakul és végül Knordnak jut eszébe, hogy a mágust felnyalábolják és bevigyék a faluba.*

*Reggel van. Nap süt be az ablakon és kellemes melegével simogatja az ishtar arcát. Lassan megmozdulnak pillái. Felnéz, ám nyomban be is hunyja szemét.
A fény bántja. Irtózatos fejfájás gyötri. Megfogná koponyáját, de kötés díszeleg rajta. Az asszonyság, aki belép, azonnal ki is megy az ajtón Tifar nem kis örömére. Élvezi a csendet, mit csak a fákon csicsergő madarak törnek meg dalukkal.
Nem sokára Knord jön és a falu előkelői.
Dreamien nyög egyet. Egy darabig még el bírta volna viselni a nyugalmat.
Örömmel újságolják neki, hogy egy darab rágcsáló nem jött fel azóta a magtárban. Sejti, hogy mikor megtörte az átkot, vele együtt megszűnt a patkányok utánpótlása is. Az átok. Volt még egy átok a boton, az ellen, aki az elsőt meg akarná törni. Gondolhatta volna Dreamien, de abban a pillanatban nem jutott eszébe. Örül, hogy él.
Homlokán felrepedt a bőr, erre a sebre tették a kötést.
Eltelik még két nap. A helyiek nagyon hálásak Tifarnak meg is akarnák fizetni a szolgálatait, de aranyat nem fogad el. Így aztán ételekből állítanak neki össze egy csomagot.
Lassan elmúlik a fejfájás, ám a mágusnak akad még egy kis dolga. A rétre megy. A patkányok tetemei még ott vannak, a falusiak nem foglalkoznak velük. Hoz magával ásót és lapátot. Varázsbotját egy fának támasztja, majd tenyerébe köp és ásni kezd. Beesteledik, mire végez. Csinos ki földhányás emelkedik a rét közepén és egyetlen állat teteme sem látható már.
Jóleső fáradtsággal tér vissza alkalmi szállására. Este még nekilát egy levélnek, melyet Kegyetlen Lianának fog majd reggel elküldeni.
Abbéli meggyőződését közli vele, hogy Dagorlad szemet vethetett az emberek uradalmára.
Valószínűleg ezért átkozták meg a földet és a benne élő rágcsálókat, hogy elpusztítva az élelmiszer tartalékaikat meggyengítsék a seldëket. Nagyon logikusnak tűnik minden, hiszen az éhség sújtotta nép ereje megcsappant volna.
A bajt ugyan elhárította, de a támadás ettől még bekövetkezhet.
A mágus éjszakája már nyugodt és a reggelre is vidáman ébred, hiszen hamarosan újra a családjával lesz. Miután útjára bocsájtja levelét egy galambbal Fehértorony vára felé, maga is elbúcsúzik Apró tanya lakóitól és Odin hátán jó kedvűen üget ki a faluból, hogy egy hosszú út után újra Ninquëvel és Nírával lehessen.*

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Kedd Aug. 03 2010, 17:00

//Mágusok 4. szintlépő feladata - 1. feladat - Rágcsálók//

*Jason és Caius tűnik fel egy kisebb földúton kanyarogva. Hazafelé tart a páros, hiszen elvégezték a feladatukat. De úgy tűnik, hogy elég rossz irányba haladnak, legalábbis baromira nem ismerős ez a táj.*
- Te tudod, hol vagyunk? - *szól Caius a lovához, aki csak egy halk nyerítéssel adja gazdája tudtára, hogy bizony ő is régen elvesztette a fonalat. Caius is csalódottan kopogtatja meg a kis kulacsot Jason nyergén. Már több mint 2 napja úton vannak és fogytán az élelem is és az ivóvíz is. Caius kezd csüggedni, de ahogy sétálnak a földúton, a távolban egy kisebb falut pillantanak meg. Caius megörül és valószínű Jason is, mert heves vágtába kezd, amit Caius is élvez. Hamarosan el is érik a kis falut és a szélső házakból, néhány ablakból ki is bújik pár fej. Caius beljebb lovagol és el is éri a kis falu közepét, ami egy apró kútból áll. Az idő már elég szeles, közeledik a szél, ezért Caiuson is rajta van a köpenye. Leszáll Jason-ről és a kúthoz sétál. Belenéz és meg is látja, ahogy a vizen megcsillan a nap fénye. Egy piros köpenyes férfi közeledik feléjük – papnak néz ki és Caius meg is látja nem messze a templomot. A férfi megáll, majd meghajol előtte.*
- Üdvözlet Kedves Utazó! - *köszönti Caius-t a pap, mire a férfi csak biccent egyet és a kútra néz.*
- Felhúznál nekünk egy vödör vizet? Két napja vagyunk úton és megfogyatkozott az ivóvízkészletünk - *jelenti ki Caius és mélyen a pap szemébe néz. A papon látszódik, hogy megbotránkozik, de érzi, hogy a férfi mágus és reménykedik, hogy talán segíthet a falu baján, így a kúthoz sétál és húzni kezdi felfelé a teli vödröt.*
- Cserébe mi is kérnénk valamit. Érzem, hogy mágus vagy és van egy kis problémája a falunak… *kezdi a férfi, de Caius villámló tekintete elhallgattatja az öreget. A pap kérdőn néz Caius-ra, aki csak csendet int a szemével és közelebb lép.*
- Errefelé nem nagyon szívlelik a mágusokat, így tartsd titokba. De megpróbálok segíteni. Mi a baj? *magyarázza meg Caius az előbbi leintését és kérdőn néz a papra, aki hamarosan lerakja a földre a vizes vödröt. Caius leszereli a kulacsot a nyeregről, majd teletölti, iszik, majd Jason elé tolja a vizet, aki szintén inni kezd. Caius közben a papot hallgatja, aki beszélni kezd:*
- Valami oknál fogva folyton elszaporodnak a rágcsálók a magtárban. Feleszik az összes élelmünket. Hatalmas méretűek, vörös szemekkel és hatalmas fogakkal. Valamint mintha valami védő burok védené őket, nem árt nekik se tűz, se víz. Biztos vagyok benne, hogy valami varázslat van a dologban. Megtennéd, hogy megnézed? Hátha meg tudod szüntetni a varázst *magyarázza el a pap a dolgot, mire Caius csak hümmög egyet. Jason-re néz, aki felitta az összes vizet.*
- Valaki lássa el a lovamat, és vezess a magtárhoz - *jelenti ki szinte parancsoló hangon Caius. Látszik rajta, hogy mennyire lenézi ezt a kis papot, aki egyszerű ember egy piciny faluban. És az is látszik, hogy a pap mennyire nagyra tartja Caius-t, hiszen ő mágus és bizonyára sokat látott már életében. Egy fiatal fiú érkezik és elvezeti Jason-t egy közeli istállóhoz. Jason eleinte kicsit ellenáll, de mikor Caius rászól és megveregeti a ló nyakát, engedelmesen követni kezdi a fiatal srácot. Caius pedig a pap után sétál a hatalmas magházba. Ahogy belépnek, Caius egyből meglátja a rengeteg kiszakadt zsákot és a szétszóródott kukoricát, búzát és lisztet, amik a földön kötöttek ki. *
- Talán fel kéne égetni az egészet… - *jegyzi meg unottan Caius, habár tudja, hogy ez nem megoldás, hiszen akkor ugyanúgy elpusztul az összes élelem, mintha a rágcsálók ennék meg. Caius meg is pillantja az egyik rágcsálót és meg is érzi a fekete mágiát. A papot kicsukva sétál be a magtárba. Egy apró piros gömböt idéz meg. Összeteszi két tenyerét, majd kimond egy apró, érthetetlen szót. Egy kereső fénygömböt hoz létre, mely megkeresi a fő varázslatot a teremben. A gömb útra kel és az egyik zsák mögött villódzni kezd. Caius egy kisebb tűzgömböt idézve meg a kezében sétál oda a zsák mögé és egy hatalmas patkányt pillant meg. Egy árnypatkány, ezt egyből látja az áttetsző testéből és vörös szeméből. A kereső gömböt be is szívja a patkány teste, de amikor Caius felé tartja a tűzgömböt, a patkány megijed, a szeméhez kap és rohanni kezd. Caius felmérgesül és egy apró tűzcsapdát idéz meg és a patkány után dobja. Ahogy a kis tűzgömb utoléri a patkányt, egy ketrecet hoz létre a patkány körül, aki – mivel árnyból van – hamarosan el is tűnik, csak pár füst száll fel a levegőbe. Ahogy a fő patkány megsemmisül, egy csomó másik, gonosz teremtett patkány is megsemmisül és el is tűnik, kisebb port hagyva maguk után. És a normális, állati egerek maradnak meg, amikből van egy pár, de azokat már nem védi semmi. Caius megdörzsöli a kezeit, majd lassú léptekkel kisétál a magtárból. A pap a kezét dörzsölgetve, izgatottan várta már a férfit.*
- El van intézve. Akik maradtak, azok normális egerek, egy kis méreggel meg lehet őket ölni. A zsákokat pedig ajánlom, hogy foltozzátok be - *jelenti ki kissé unottan Caius, majd arra néz, amerre a lovát vezették el.*
- Van itt valami fogadó? Lepihennék… - *jegyzi mg Caius, mire a pap szégyenlősen megcsóválja a fejét.*
- Itt nincs, de 3 órányi lovaglásra van egy nagyobb falu, ott találsz egy csinos kis fogadót… - *magyarázza a pap, mire Caius bólint. Magához kéreti a lovát és búcsút intve vágtat el a másik kis falu felé.*

//időntúli, Ceci, Aldo//

*Mindig is szerette volna látni azt a falut, amit úgy hívnak, hogy Apró tanya. Vicces mennyire nem az, persze ezt kizárólag szubjektíven kell értelmezni. Lyllen is ezen agyalt mikor beérkezett. Besötétedett már, nagy utat tett meg, és fáradt is volt. Azonban ezzel a pici termetével emberek közé nemigen akart éjszaka bemerészkedni. A végén még szúnyognak nézik a részegek, és lecsapják. Kóvájgott a feje még a gondolatától is. Mennyire szörnyű és értelmetlen halál lenne. Végülis úgy döntött megkeresi a híres kút forását és amellett hajtja álomra a fejét. Talán oda nem járnak olyan egyének, akik mindenféle bogárnak nézhetik, elvégre egy forráshoz miért menne részeg ember?*

//NAh eddig írtam, akár a kútnál, akár út közben is találkozhatunk, rem. jó hely ez. //

*Elégedetten nyaltam le kezemről az utolsó vörösen izzó cseppecskét is. Igazság szerint csak bóklászni jöttem de titkon azért reméltem, hogy találok egy ostoba fajankót aki képes belém kötni. Talált süllyedt. Vállam fölött hátrapillantottam, a fiú 16-17 éves körüli lehetett, biztos sokan fogják azt gondolni, hogy kár volt érte...Bár, kitudja. Egy biztos, hatalmas szája volt és bunkó stílusa. Én pedig éhes voltam... A kút szélén üldögéltem, hosszú sötét szoknyámat lágyan meglibbentette az éjszakai szellő, fehér vállamra egy vörös kendőt terítettem. Nem fáztam, egy kicsit se, de az se lenne túl jó ha ez felkeltené az emberek érdeklődését. Hüvös volt, és ki az aki ilyenkor fűzős szoknyában szaladgál? Csak olyanok akik nem érzik a időjárás viszontagságait. Azok pedig elég kevesen vannak, azonnal témává válnék majd a pletykák futótűzként terjengenének, végül talán nem arra jönnének rá, hogy vámpír vagyok hanem az ágy alatt lapuló mumus. Erre a gondolatra félszegen elmosolyodtam. Az emberek és őrült gondolataik...Hirtelen viszont érdekes illat csapta meg orromat. Felkaptam a fejemet és a forrását kerestem. Meg is lett, egy apró kis tündér repült errefelé. Méghozzá nem is akárki.*~Nocsak, nocsak!~*Könyökömmel rátámaszkodtam a combomra és ráfektettem az államat a kezemre. Kíváncsi mosollyal vártam, hogy a jövevény odaérjen hozzám. *

//Aldo, egyetlenem! ; ) //

//Még mielőtt maga mögött hagyta volna Evolyrant//

*Hamarosan egy kisebb vámpír horda fog itt végigvonulni és meg sem áll Fehértorony váráig, egészen Antonius nagyúr küszöbéig. Ott aztán eldől a nagy emberfejedelem sorsa, és vele az egész népéé...Micsoda vérontást vihetnének végig a tanyákon keresztül, a várudvaron, hisz szép számban összegyűjtötte a csőcseléket, csak ha ész nélkül elkezdenek gyilkolni, akkor mire a kastélyhoz érnek, már annyira felhívják magukra a figyelmet, hogy bejutni sem lesz esélyük, nem hogy visszatérni. Ezért is mennek majd láthatatlanságba burkolózva a myrte varázslat segítségével…
Csak ne súgná folyton az ösztöne, hogy itt valamivel több van egy szimpla támadásnál. Nem akar szűnni a fejéből a gondolat, hogy testvére, Antos titkol valamit és van valami lényeges a háttérben, amiről ő nem tud. Vagy csak a mélyen tudatába vájódott tapasztalat mondatja vele, hogy saját testvérével sem tehet kivételt a bizalom kérdését illetően?... Viszont most ne ezen törjük a fejünket, nézzünk körül rendesen, derítsük fel a terepet és húzzunk el, mielőtt valaki meglát!
Amint épp elhagyná a tanya területét, ismerős illat csapja meg az orrát. Egészen arra fordul, melyről érezni véli az ismerőst majd habozás nélkül elindul abba az irányba. Lassan kivehetővé válnak egy kisebb domboldal körvonalai, és vele egy időben egy női alkat is kirajzolódik a semmiből. Mélyen beleszippant a hűvös éjszakai levegőbe, majd megbizonyosodva arról, hogy eme ismerős illat a lány felől jön, óvatosan közelebb settenkedik, és elbújik a legközelebbi fa mögé. Már-már megszólítaná az alakot, de egyszerre halk, egymást követő kopogásokra lesz figyelmes, és szinte érzi a dobogó hangokkal együtt áramló forróságot is: a vért! Tehát a nő egy halandó lenne? Hogy nem hallotta meg távolabbról a szívdobogását? És miért ilyen ismerős ez az illat? Egyáltalán tőle jön?
Kerülgeti távolabbról, megfigyeli minden irányból a domboldalnál álló lányt, de végül is csak arra jön rá, hogy az ismerős illat mellett ott van még egy, ami mintha ismerős lenne, de ebben nem igazán biztos. Szóval egy szív, két különböző illat. Talán úgy tudhatja meg, hogy mivel áll szemben, azaz még háttal, ha…mi is legyen…megvan, kilép a sötétből és megmutatja magát! Amint előrelépne, egyszerre egy éles női hang veri fel az éjszaka csöndjét, majd hallani, ahogy szóba elegyedik valakivel. Fura, de a magányosan ott álló lányon kívül senkit sem látnak szemei, hiába keresgél is a sötétben. Márpedig még valaminek, vagy valakinek ott kell lennie, hisz az illata is érezhető… De visszatérve a lányra, azaz a hangjára… mintha már hallotta volna valahol, ismernie kell őt valahonnan, csak nem tudja mihez kötni a múltjából.
Ekkor oda ér egy levegőben repdeső kis lény, a forrás mellett álló ismeretlenhez. *
~He? De hiszen én „ezt” ismerem… az a fránya kis tündér, akit kiszabadítottam és úgy hálálta meg, hogy egy mágussal megperzseltette a szemöldökömet…Na megállj, megbánod azt is, hogy a világra jöttél!... Csak tudnám ki az a lány amott. Annyira ismerősnek tűnik, mégis kétségeim vannak felőle… ~
*Szemei hirtelen felcsillannak a sötétben egy pillanatra.*
~Ha nem is ismerem még, ma este ígérem, hogy megfog. De mielőtt megvacsoráznék belőle, előtte hadd érezzük jól magunkat egy kicsit…~
*Egyelőre úgy döntött, hogy a fák mögött marad és onnan kémleli a két kiszemelt áldozatát, hátha közben beugrik, ki is az a lány…*

- Nocsak, nocsak, kiket vetett erre a halál...?
* Ez érdekes képlet. Adj össze egy icipici tündérkét, egy főnöki székben trónoló vámpír NŐT, egy hataloméhes faszit és "voilá"... Megoldás: nekem itt a helyen. Lehet, hogy én tényleg egyedül vagyok ezen a világon, égadta senkim sincs, de legalább soha nem unalmas... talán éppen azért, mert én tudom magamról. Meg kell tanulni ezzel együtt élni, nincs mese. Nekem pedig éppen elég időm lesz. Hol is tartottam?!
Ja igen, éppen karba tett kézzel, lazán támasztom a kéményt és nézek le az összegyűlt társaságra. Természetesen nem tudnak a jelenlétemről. Bocs főnök, de vámpírlétem gyengéje a kukkolás. Feddjetek meg érte.
Ha tudtok.
A kis tündérnek, ahogy Aldot elnézem, nem lesz sokáig szép napja. Nem mintha eddig olyan szép lehet neki, a mai világban. Könyörgöm, én nem tudom mit eszem másnap! Talán egy izmos köcsögöt? Vagy egy szőke szépfiút... netalántán egy szottyadt öreget?! Ami engem illet, inkább nem akarom tudni. Azt viszont nagyon is, mit keres ez a népes társaság éjnek évadján egy iciri-piciri falucskának iciri-piciri kutacskájánál egy régenvolt iciri-piciri főladyvel?! Ohh, Aldo nem izgat, gondolom, szokás szerint puccsot (szeretne). A Főnök viszont annál inkább... Megvallom őszintén, aggódok érte. Az utóbbi időben érzelgőssé vált.
Na de pörgessük fel a dolgokat. Engem ugyan észre nem vesznek, ha én nem akarom.(Bárki bármi mást mond, hazudik! De tényleg.) Ideje felkelteni az éberségüket.*
- Eltunyultatok, hapsikáim.
* Négy ujjamat az ajkamhoz illesztve éleset füttyentek, és a hang még útnak sem indul, én már ott sem vagyok. Egy vámpír fülét is megsüketítő füttyszó éppen akkor éri el a többi lényt, amikor én hangtalanul és levakarhatatlanul Aldo hátára pattanok.*
- Hiányoztam, édes? -*cirógatom meg körmeimmel az arcát*

//Ceci, Aldo..... (az Emailnees játék után, csak, hogy tudjam^^)//

*Ahogy így eldöntötte magában a helyes cselekedetek sorrendjét, vidáman közlekedett tovább, teljesen megfeledkezve minden eddigi kis gondjáról, problémáiról. Nem is sejtette mi is vár rá annál a bizonyos kis kútnál. Már majdnem elérte, mikor felsejlett egy hölgy alakja a holdvilágnál. Fáradt volt és mint ilyenkor mindig kissé óvatlan. Talán még örült is magában a váratlan "szerencséenek", nem kell egyedül töltenie az éjszakát. Épphogy csak abba nem gondolt bele, hogy ki az aki az éjszaka beálltakor itt dekkol egyes egyedül, főleg egy vékonyka hölgy létére. Hiába, csak egy pici tündér, mit is tudhat ő az emberek dolgairól. Azonban... még, mielött megszólította volna felrémlett benne az a bizonyos nap. Igen, ugyan nem ebben a formában, de ezt az arcot látta már. Pont ugyanilyen sápadtan, mintha beteg lenne, és akkor... vért akart. Megtorpant. Kitágult a pupillája, s ahogy elnézte a várakozó nőt idegesen kezdett el rezegni a szárnya.*
~Nem, vámpírok nem öregednek!... De,
de én őt láttam akkor.
*Hátrálni kezdett.*
~Láttam! És, a memóriám még nem hagyott cserben, ugyan nézhet ki öregebbnek, de engem nem csap be!
*Azzal uzsgyi megfordúlt és teljes sebességre kapcsolt. Közben figyelte a neszeket, nemcsak maga mögött, de mindenünnen. Ha egy van, talán többen is, végülis mit tudhatja ő, hogy egyedül vagy csapatosan szeretnek vadászni. A múltkor is volt vele egy félelmetes tag. Eddig még nem bukkant fel, maradjon is így. Az eslő leendő fához lapult. A szíve majd kiugrot a helyéről, de nem fog bepánikolni, azt már nem!*
~És én még a részegektől tartottam.
*Ekkor egy fülsiketítő füttyszó ütötte meg a fülét. Az ideje alatt szorosan kellett fognia ahhoz, hogy kibírja, sőt még utánna is hallani vélte távolról. Ahogy levette a kezét a füléről zsongott a feje. Mi volt ez? Jobb ha nme tudja meg, és eltűnik. Ennek nem lesz jó vége, nem lesz!*

//Ceci, mint user számítok rád, eliszkol a tündérke! :P... hmm, és ha jól látom társaságunk van Very Happy

helló, Seyla bef. mese elmarad mi?, ahm amúgy Alex is feltámadhatna, úgyis ő jött volna még anno az Akirásban.//

//Megoldom Lyll Wink

//

*Vendégek érkeztek, ez se lesz nyugodt éjszaka...Két fajtársam illata marta az orromat. *~Nem túl jó az időzítés, nem sokára a fiú is itt lesz...~*A kis tündérke eliszkolt, Aldo bokorban bujkáló pedofil bácsit játszik, Sey pedig mindig is szerette a hatásos belépőket, ami most elég fülsüketítőre sikerült. Megcsóváltam a fejem és felsóhajtottam*~Ezt az idióta bandát...És elméletileg mi vagyunk a vezérek...~* Hátrapillantottam rájuk és gonoszan elmosolyodtam, majd mielőtt még észbe kaptak volna már a tündérke mellett álltam. *
- Ne fél picuri, nem fog bántani senki!*Óvatosan megfogtam és a vállamra tettem, majd betakartam kendőmmel. Pár másodpercig csak álltam és fejtegettem, hogy lett Aldonak hirtelen két feje. Megint elvigyorodtam, és sajnos a pici lény szembesülhetett hosszú szemfogaimmal. Nyugtatásképp megsimogattam kicsi buksiját és szelíd hangon folytattam.*
- Ez az egész csak egy merő véletlen, emellett fél fogunkra se lennél elég. Múltkor is csak védelmezni próbáltunk azzal a nagy tuskóval, csak sajna félreértetted.*Mielőtt még befejeztem a mondatot lassú léptekkel elindultam társaim felé. A kútnál azonban megtorpantam és kezemmel inteni kezdjem feléjük.*
- Ne játsszátok már a mutogatós párost! Gyertek ide mindketten! Seyla, veled amúgy is beszélnem kellene, van egy fontos munkád...és a nyugdíjazásomról is beszélni kellene. *Játékosan kacsintottam egyet és újra megsimogattam a kis tündért. A macskám tuti féltékeny lenne ha látná, hogy egy más lényhez vagyok kedves...Ekkor egy harmadik vámpír illata csapta meg az orrom, bár csak egy pillanatra. Ez egyet jelenthetett, itt van a fiú...És épp ebben a minutumban szívének dobbanása kezdett el víz hangozni a fejemben. Illata mint a világ egyik legfinomabb virágé járta be a környéket. Szemeim elvörösödtek, és szinte fenyegetve fordultam újra a többiekhez. *
- Hagyjátok békén a gyereket, mindkettőtök jövője fog nem sokára tőle függeni!*Leraktam a picurit és halkan a fülébe súgtam, hogy várjon meg. Ha már itt van kapóra fog jönni.*- Emellett ő a fiam!*Néztem a fák közé újra, most már gyilkos szemekkel. Választ nem várva megfordultam és a hang irányába kezdtem futni, nem volt túl messze, épp csak fél mérföldnyire. Ha dobogna a szívem, biztos úgy kalapálna, hogy majd beleszakadna. Annyi munka és fáradtság végre kifizetődni látszik. És Istenem, milyen gyönyörű! Szebb mint gondoltam, még ember létére is! Kék szemében a hatalmas óceán egy darabja veszett el, gyönyörű fehér bőrére teljesen oda illett a sok kis szeplő, barna haja pedig kócosan állt, de még ez is szép volt benne. Már csak pár méter volt közöttünk. Érdeklődve tekintett felém, kicsit se tűnt úgy, hogy fél. Vajon haragszik rám ? Végül is elszakítottam az apjától. Bár azt hallottam megölte az anyját részegen, úgy tűnt ő is jobbnak látja, hogy elhozattam onnan. Margarettel azt beszéltük meg, hogy azt mondja, kell nekem ezért én szeretném fel nevelni. Úgy tűnik nem nagyon érdekli, hogy miért. Mintha egyből beletörődött volna. Biztos voltam benne, hogy társaim követni fognak, ezért résen voltam. Most már senkinek nem adom oda. Alan az enyém!*

*A nevem Alan, eddig az apámmal éltem, akitől magam is rettegtem. Megölte az anyámat aki az egyetlen támaszom volt. Mindig is tartott tőlem a többi ember, bár arra sose tudtam meg a választ, hogy miért. Most pedig, azt hiszem..Egy vámpír asszony karjaiba vagyok, és épp visz valahová. Inkább nem kérdeztem, nem érdekel, hogy mi lesz velem. Furcsának tűnhet, de tényleg. Bármi fog történni, csak jobb lehet még ha távoznom is kell erről a világról. Ott már csak Anya lesz, és senki más. *
- Egy cseppet se félj! Cecília úrnő vigyázni fog rád mostantól! Már rég kinézett magának, csak a megfelelő alkalmat várta! Ő a te megmentőd, higgy nekem! ~Cecília? Hallottam meséket arról, hogy a vámpírok egyik vezérét így hívják, de nem hittem el. Azt se, hogy léteznek vámpírok. Bár mindegy is nekem, ha megöl hát tegye. Apámnál se várt volna jobb sors. Még hogy felnevel, hiszem ha látom...Anyám is ezt ígérte most mégis...~*Egy könnycsepp szeretett volna a felszínre törni, de elnyomtam. Nem sírhatok, megígértem, hogy soha többé nem fogok! A nő ekkor hirtelen megállt, és letett.*
- Maradj itt! *Majd el is tűnt. Ekkor éreztem először, hogy félek. *
- Anya, lehet nemsokára...Megyek hozzád...*Egyenesen a földet bámultam, egy apró kis hangyát aki szorgosan visz egy magot. *~Annyira irigyelem! Ő hazamehet valahová, de én...~*Egy langyos szellő simogatta meg az arcom.~Pont mint Anya keze..~*Akaratlanul is fölnéztem. Egy nő állt előttem, hosszú hófehér haja, vékony teste és keskeny, porcelán babához hasonló arca volt. Annyira törékenynek tűnt.*~Esetleg...Talán..Ő az? ~ * Nem szóltam semmit, nem csináltam semmit. Csak álltam és néztem rá. Úgy tűnt mintha nem tudna betelni velem, szinte a szemével mosolygott. Ezt egyáltalán nem értettem.*~Biztos minden vámpír így nézhet az áldozatára...de akkor, miért nem ölt már meg? Vagy csak kiélvezi a pillanatot? Nem, nem sírhatok! Megígértem Anyának, hogy többet nem fogok! ~*Továbbra se történt semmi, csak álltunk és néztük egymást. *

*Ismerjük be, kicsit szórakozott tud lenni vámpír nagyurunk(akárcsak a user), de most, hogy nem ismerte meg felettes úrnőjét(kit akár követne a világ végére is…na jó, max. elszállítaná oda végérvényesen), nemcsak ez a tényező játszott közre, hanem, hogy eddig még soha nem látta ebben a formájában, amivel az istenek megajándékozták(persze, őt ajándékozzék, minket meg nyomorgatnak, próbára tesznek…).
Végül, bármennyire is rejtve akart maradni a kettő elől, felbukkant egy harmadik… és mindent elrontott. Az éles füttyszó előtt egy tizedmásodperccel már megcsapta orrát Vulfia kisasszony illata, de arra azért mégsem számított, hogy a nyakába ugrik. Mondani sem kell, hogy ~~mennyire megijedt~~, rögtön felülkerekedett a helyzeten és azzal a passzív mozdulattal, ahogy a (másik) felettesét a nyakába kapta, rögtön megragadta annak két combját és a háta mögött álló fának lökte, miközben ő megfordult és így szemtől szemben préselődhettek a fának…*
-Te meg mi a fenét művelsz, még a végén észrevesznek!
*Seyla válasza elég semmitmondó volt, mivel meglehet, hogy Aldo a kezével betapasztotta a hölgyemény száját, nehogy az előbbi mozdulatsorozatát véleményezze pár indulatszóval. Aztán lassan Aldo is észrevette magát és lassan elhúzta kezét a harapós területről…*
-Mond csak, ismered valahonnan a kút mellett álló nőt? Ha igen, tudni akarom, ki az!
*Mire ezeket kimondta, ismerős modorú hanglejtés, hangzott el a lány irányából. Aldo zavartan lökte el magát a fától és Seylától, majd mit sem törődve vele, elindult a lány irányába.*
~Ez nem lehet igaz! Ezt látnom kell!~
*Közben a kútnál álló lány tovább beszélt és Aldo fejében is kezdett tisztulni a köd. Persze csak egy időre. Mihelyt közelebb ért volna az általa vélt Ceciliához, az elkezdett szinte őrülten kiabálni valami fiúról és igen, újra összezavarodtak a dolgok…*
~Mi!? Milyen gyereket? Kinek a jövője? Kinek a fia???~
*Ez így egyszerre túl sok volt. Ott van Antos, a holnapra betervezett támadás, egy myrte, ki az ősi sárkánylovasok idejéből tér vissza, most meg feltűnik egy eddig sosem látott nő és szinte ugyanazokkal a jellemvonásokkal bír, mint Cecília, akit mellesleg el akar tenni láb alól! Ja, és, hogy még jobb legyen, egy közeledő fiút titulál mindnyájuk megváltójává…Ne is tetézzük azzal, hogy Seyla, úgy ugrott az előbb a nyakába, hogy még most is érzi a csigolyáin:P…de itt van valahol a kis tündérke is…legalábbis itt volt, már megint bujkál valahol, pedig, most, hogy Ceci magára hagyta, könnyű lenne felkapni és zsebre vágni…
És még ő akart árnyként osonva felderíteni, majd elhagyni a területet…*

* Ohh igen, számítottam Aldo reakciójára. Egyáltalán nem lepett meg, hogy gyorsan és (legfőképpen) agresszíven reagált. Jól van na, mindenkinek vannak mazochista hajlamai. Soha nem panaszkodtam, ha keménykednek velem. De amikor Szememmel ránéztem, ahogy a tenyerét rátapasztotta a számra, egy csöppnyi értelmet láthattam felcsillanni benne: rögtön el is kapta a kezét. Úgy tűnik, még egy "nagyfiú" is kétszer meggondolja kivel húz ujjat.
Mert a végén még le találom harapni.
És tudjátok mi lenne a legjobb a dologban? Még élvezném is.
Nos, én Aldo értetlen arcát látva tényleg majdnem elélveztem. Ezért megérte ma meghalni.
~Csak nem felborultak a terveid, kedves Aldo?!~ Senki sem vádolhat azzal, hogy nem vagyok kárörvendő. Az öröktudás mosolyával az arcomon és kecsesen ellépdelek a férfi mellett, egyenesen Cecília irányába.~
-Parancsára, lady...
* Szavaimat nem is Cecília, mind inkább Aldonak címzem, le nem véve a szeme az arcáról. Öregem, te le vagy maradva. Fényévekkel. Furcsa, a kis tündérke is szemtanúja a az egész jelenetnek, mégsem fordítok rá figyelmet. Ott van, és kész. De azért jó lenne rajta tartani a szememet, nehogy elszeleljen, vagy netalántán Aldo markába kerüljön. Mert akkor taccs neki. Szó szerint.
Annál inkább felkelti az érdeklődésemet a fiú. Nocsak, nocsak nem egy új játékszer? Nem, úgy tűnik, ez most tényleg komoly dolog. Egy másodperccel később már a főlady mögötti árnyak közül lépek elő teljes Seyla-nagyságban, és érdeklődéssel vegyes távolságtartással teszek egy kört a fiú körül, miközben Cecília mozdulatlanul mered a gyermekre. Én már viszsa is térek a másik oldalára, továbbra is a fiút falom a szememmel... hihetetlen, hogy ezt kell mondanom egy kisfiúról, de egyszerűen nem tudok betelni vele.
- A fiad...
Az ártatlan gyermeki bájjal. (Erre vágná rá rögtön megboldogult Gina nénikém: "Olyan Cuki!!!!")
De én csak előre lépve fél térdre ereszkedek a a gyermek előtt és egy bátorító mosollyal kinyújtom felé a kezemet, hogy felhúzzam az erdő mocskos talajáról.*
- És hogy nevezzelek, fiú?!
* Háttérinfó: aki ismer, tudja, hogy ez számomra csak egy költői kérdés volt. Aki ismer.*

// Lyl: 1.mese: csak megvárom, hogy letisztázódjanak a tények az oldallal kapcsolatban. 2. Alex: ha virtuálisan megdobsz egy linkkel, már állok is rendelkezésedre Wink

//

//Sey, hát akkor jó, majd megkeresem a helyet, am...milyen sokan lettünk! XD...//

*Hiába "futott", nem remélhette, hogy megmenekül. Talán nem is remélte, csak megszokásból indult el. Ez van. Mégis csak egy tündér, akinek semmi esélye a nagyok összetűzésében. Eliszkolt volna, csak hát az az ismerős arcú lány nyakon csípte, és zsebre vágta. Zsebre, pff. ... nincs választása. Aztán lekerült a kút mellé. Majd mikor már- már úgy hitte, hogy ennél rosszabb nem lehet, megjelent az a hatalmas, s egyáltalán nem bizalomgerjesztőn nézett le rá.*
~Meg akar ölni!
*Futott át az agyán a sejtés... nem is, inkább rémület, s ezzel egy időben a kiutat kereste tekintetével. Opsz, még egy alak. És ha minden igaz, az is vámpír, sőt, ő is megbámulja, amolyan "tudom, hogy ott vagy" tekintettel. Aztán mindannyian a felbukkant újabb lényre szegezik a tekintetüket. Szemlátomást nagy furcsaság lehet a kis kópé, mert elhűlve bámulják azok a félelmetes vámpírok. Még hogy nem fogja bántani senki. És hogy a múltkor is védelmezni próbálták!*
~Ezt nem veszem be! Meszet azért nem ettem! ...
*Most kéne eliszkolni, mikor a kis embergyerekkel foglalkoznak. Ekkor jött le neki is, hogy az a kis gyerek nem vámpír. De hát akkor mit keres itt? Cecília szavait nem hallotta a szíve kalapálásától, és a többiek reakcióiból is csak annyi jött le, hogy nem őt figyelik. Ennyi, .. de most, hirtelen sajnálni kezdte a gyereket. Vajon mit akarhatnak tőle? Rábámult, ám nem látott, nem láthatott rajta semmit, a fiú a földet nézte. De a vámpírok viselkedése sem a megszokott. Miért nem ugranak rá, és tépik szét? Aztán beugrott amit Cecília mondott neki. Talán tényleg nem akarják megölni... Nem, megrázta piciny buksiját, s eldöntötte, bármi is lesz a sorsa ennek a fiúnak, ő bele nem szólhat. Most pedig ideje lelépni.... Elővette az egyik tőrt, amit Emilanetől vett, azt szorongatva, és m agában felidézve a nagyító varázslatot újra és újra, kúszva próbált eltűnni a kíváncsi szemek elöl.*

*Gondoltam, hogy a többiek követni fognak, de nem tűnt úgy, hogy bántani akarja az emberpalántát. Seyla kezet nyújtott a fiúcskának, aki udvariasan válaszolt is neki. Eddigre már szóhoz jutottam én is. Megsimogattam a buksiját és büszkén elmosolyodtam. *
- Légy kedves az újdonsült unokaöcsédhez Sey! * Játékosan rákacsintottam a nőre közben gyorsan a fülébe súgtam*- Egy gyereknek sokat számít ha úgy érzi van családja, segíts nekem ebben! *Egész halkan beszéltem, hogy Alan még véletlenül se hallja meg. Remélem a kedvenc Ladymre minden szempontból támaszkodhatok, különben nehezebb lesz a tervemet megvalósítani. Óvatosan átfogtam a vállát és nézelődni kezdtem. Sehol se találtam a tündérkét, pedig erre az éjszakára őt szántam 'fiacskám' játszótársának amíg én 'komoly beszélgetésben' részesítem vezető társaimat. Végül megtaláltam a menekülni próbáló picurt. Letérdeltem a gyerekhez és rámutattam apró társára. *
- Nézd csak Alan! Látod azt a picuri fénylő emberkét? Szaladj oda hozzá, biztos szívesen játszana veled!*Senki ne gondolja azt, hogy már most felelőtlen szülő vagyok! Észrevettem a picuri tőrt de a tündéreket ismerve egyik se támadna meg egy védtelen gyereket. Bár talán a védtelen nem a legjobb kifejezés egy olyan fiúcskára akinek egy vámpír a pótanyja.
Alan arcán látszott, hogy furcsállja a kérést, ennek ellenére engedelmesen bólintott és Lyllenhez szaladt.*
- Milyen jó gyerek! *Szaladt ki a számon nagy elégedettségemben.*~Most viszont ideje munkához látni..~*Körbenéztem a tájon, nem messze négy követ véltem felfedezni. Oda libbentem az egyikhez és kényelmesen leültem, közben kezemmel társaimat invitáltam magam mellé.*
- Tudom, hogy nem olyan mint a kényelmes könyvtáram de a célnak megfelel.*Agyban gyorsan átfutottam mondandómat, mi az amit Aldo előtt el lehet mondani, mi az amit csak Seylának és végül mit kell mindkettőjük elől titkolni. Végül aztán mindent szépen rendszereztem a fejemben, magam előtt összefontam karjaimat és pár másodpercig tekintetüket figyelve csak vártam.*
- Azt hiszem az lenne a legjobb, ha a kérdéseitekkel kezdenénk. Ha valaki nem tud vagy ért valamit akkor azt megkérném, hogy most szólaljon meg vagy hallgasson mindörökre!

-Először is...*kapott a szón Aldo, miközben odasétált Cecilia *elé...Mióta öregednek a vámpírok öt évet néhány hét alatt? Vagy egy pillanat műve alatt történt? Eladtad a lelked az ördögnek? Bár azt kétlem. Azt régen elveszítetted. És a kis éhenkórász? A „FIAD”...Mégis mit akarsz vele kezdeni? Így akarod kimutatni, hogy ha már lelked nincs is, azért a szerető kis szíved még ott rejtőzik valahol mélyen? He?!
*Néha hátra-hátra pillantott a fiúra, önkénytelenül, és egyre többször...Mintha emlékeztette volna a kis emberi lény valakire. Valakire, aki régen oly nagyon a szívéhez volt nőve, és ma már ki tudja hol van Ő, a világ mely részére vitte a sors, él-e egyáltalán.
Szavai meg-megakadtak, ahogy tovább beszélt, kezdte rosszul érezni magát itt, a fiú közelében. Persze, próbálta nem mutatni, hogy valami ennyire felkorbácsolta belső nyugalmát.*
-Mindegy...Mindegy is...nem érdekel...Csak mondd el, amit akarsz és itt sem vagyok! Vannak fontosabb dolgaim is, mint itt cseverészni veletek!
*Szúrosan Cecilia szemei közé nézett, majd Seylára, aztán megfordult és pár pillanatig elnézte, ahogyan a kis tündér szórakoztatja az új jövevényt. Minél tovább nézte őket, annál jobban kezdte érezni, hogy a torkában egy kis gombóc kezd dagadni és csak nő, csak nő...ha egyszerű halandó lenne, már jó ideje nem kapna levegőt...
Mélyet sóhajtva tovább lépett néhány lépést és félvállal nekidőlt a legközelebbi fának. Innen is hallja majd Cecília szavait..csak fejezze be hamar, hogy végre hazamehessen. Bár otthon sem fog nyugalmat találni, ott van a testvére, meg az a csürhe banda, akikkel holnap készülnek „lerohanni” Fehértorony-várát...
Csak egy módon csillapíthatja gejzírként feltörő bánatát. Ma éjjel megöl valakit. Az majd lenyugtatja. Miközben erre gondolt, újra vetett egy pillantást a fiú és a tündér fele. Milyen kis törékenyek...*

//kisebb problémák a sor rendel de mind1 :p//

*Nemsokkal Cecília érkezése után, még két vámpír jött oda hozzánk. Most már nincs vissza út, de nem akarok elfutni. Egyikük se tűnt gonosznak, sőt...mind kedvesek voltak hozzám, vagyis inkább nem bántott egyik se. Az egyik idegen nő körözni kezdett, egy férfi megállt hátrébb, a fehér hajú- Cecília, még mindig csak nézett. Nem igazán volt ötletem, hogy mit mondhatnék számukra. Vámpírok...Gyilkos lények akik szánalom nélkül megölnek bárkit. Viszont ők mégse tűntek annyira rossznak...Tudom! Naiv vagyok! De akkor is...Cecília hibátlan arcán biztos kirajzolódnának a fáradtság ráncai ha ember lenne...A szemeiben látom. A másik nő különös volt, nem tűnt szomorúnak de valahogy mégis fura...A férfi arcán pedig egy pillanatra de szabályosan láttam a gyötrődést. Mintha én okoztam volna. *~Mit tettem?~*Nem tudtam rá választ pedig erősen gondolkoztam, közben újra érzéketlen szoborrá vált arca. Lényegében nem ilyennek képzelem a legnagyobb ragadozókat. Azt hittem rajtuk nem látszódhat fájdalom, hogy tényleg nincs semmilyen érzelmük. Most mégis egy pillanatra, mindegyik arcán láttam valamit. Anyukám szerint mindig is jó szemem volt az emberek lelkéhez, itt csak az a bökkenő, hogy ők nem emberek.
Érdeklődve néztem azt a vámpírt aki megkérdezte a nevem.Nem pontosan értettem szándékát a kérdéssel, azt hittem ők már mind ismernek... Határozott hangon válaszoltam.*
- A nevem Alan Winter, nagyon örvendek! -*Apám azt tanította, hogy soha ne lássák rajtam ha félek. Se a ragadozók, se a gonosz emberek, gondolom ez a vámpírokra is vonatkozik. A következő események hatására pedig végképp nem tudtam, hogy mit gondoljak. Cecília elküldött...játszani. Aminek amúgy örültem, mert a távolban lévő tündérke tényleg érdekesnek tűnt...csak nem igazán értem. Viszont ekkor már nem érdekelt. Kicsit fellélegeztem és odarohantam a fénylő ponthoz. *~Valóban egy tündérke, épp mint a mesékben! ~* Mikor közelebb értem már lassítottam, kezemet a hátamnál összekulcsoltam, és aprókat rúgtam egy letört ágba. Nem szólítottam meg a fiút, csak félszemmel néztem. A velem egy idős gyerekek mindig különcnek neveztek, mert én más vagyok mint ők. Azt hiszem, komolyabb. Ezért nem szerettek játszani velem, nagyon rossz érzés volt mikor elutasítottak. Azóta soha nem kérdezek meg senkit, hogy játszunk e...inkább mindig megvárom, hogy más szóljon hozzám. Ha pedig otthagy az elutasítás nem annyira fájdalmas.*

- Alan...
* Suttogtam. Noha nem azért, mert mindig is színpadias voltam, és most nem is ezért bámultam olyan áthatón a kiskölyök után, egy vastag faágon lógatva a lábamat, ahová egyébként egy pillanattal a srác elszaladása után ugrottam fel. Egyszerűen csak úgy éreztem, nem tudom levenni róla a szememet. Volt valami... az illatában, a ritmusában... valami különös. Persze, mondhatjátok, hogy hülye vagyok, és csak beképzelem magamnak. Már csak azért is megtehetnétek, mert Cecília felcsapott pótmamának, ergo a gyerek sem lehet teljesen százas. (nem mintha bárki is ebben a társaságban normális lenne) De én abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a fiú valami több. (Vagy csak a szemei ragadtak meg?! Ó, ha egy harmincassal idősebb lenne...) Mondom, alapból tudom, hogy valamiért különleges a gyerek, efelől őladysége nem hagyott kétséget. De az egész természetessége, embersége ellenére... éreztem, hogy többnek kell lennie...
Aztán vállat vonatm, és leszökkentem a tölgyfáról. Amit tudnom kell, úgy is megtudom. Információkat meg én is tudok szerezni.. mondjuk úgy, megvannak rá a módszereim. Nem hiába vagyok én a vadászok réme... mert teszek róla, hogy ne is tudják, hogy van mitől félniük.
Nagyvonalúan intek Cecíliának, hogy válaszoljon csak Aldonak. Mindenkinek vannak titkai, főleg ennek a manusnak, még ha nem is tudja, hogy tudnak róla... khm. Tehát megérdemli, hogy az én kérdéseimet ne az ő füle hallatára tegyem fel. Legyen csak ő az apapótló.. elvégre nem árt a gyereknek egy kis egészséges szociopata nevelés.
Elvégre természetfeletti lények lennénk, vagy mi a szösz.

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Szer. Nov. 02 2011, 18:54

*Meg nem állva, nem is lassítva vágtatott végig az erdőn, a pusztán. Egy tanya közepére érve húzta meg a kantárszíjat. Falada gyorsan lefékezett, és megállt. Nagy port hagyva maga után. Egy két ember aki az utcán volt köhintett egyet. Megpaskolta lovát és körbe pillantott.*
~Ez biztosan apró tanya.~
*Gondolta. Egy kedves, öreg bácsika csoszogott oda Emaline lovához. Megsimogatta az állatot és megszólította lovasát, Emaline -t.*
- Mi szél hozott erre ilyen sietősen?
- Nem is tudom. Talán a bánat, az hogy földönfutóvá váltam.. Őszintén szólva, nem tudom.
- Á. És mégis hogy lehet ön földönfutó?
- Banditák tehetnek róla. De mind ez már nem számít.
- Értem. Szállásra lenne szükséged igaz e?
- Igen.
- Gyere. Alhatsz nálam. Cserébe csak annyit kérek, hogy segíts nekem a munkában. Már megöregedtem, és nem bírom a munkát.
- Pontosan miben kellene segítenem?
- Gondoskodni kellene a tehenemről, gondozni kellene a kertet. Tudsz efféle munkát végezni?
- Hogyne, jó magam is ezt csináltam.
- Nagyszerű. Kövess.
*Emaline leszállt lova hátáról és követte az öreg embert. Az istállójában lenyergelte Faladát, megetette, megitatta. Beszélgetett az öreg emberrel.*
- Hogy szólíthatom?
- Szólíts csak öregnek. Itt mindenki így hív. És téged gyermekem, hogy hívnak?
- Emaline.
- Szép neved van. És mond csak meddig szándékozol itt maradni?
- Nem tudom. Ha nem vagyok a terhére akkor talán napokig, hetekig. Talán le is telepszem itt. De az is lehet, hogy már holnap elmegyek. Nem tudom.
- Sebaj. Van időd eldönteni. Addig maradsz ameddig jól végzed a dolgod és a hasznomra vagy.
- Értem.
*Estére megetette az istállóban a lovát és a tehenet. Vacsorát készített az öregnek és magának. Utána elmosogatott és lefeküdt aludni.*

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Csüt. Nov. 03 2011, 12:38

*Emaline egész éjjel nem aludt. A tegnapi napra gondolt, és arra mihez kezdjen most. Mikor a nap első sugarai megérintették arcát az ablakon át felkelt. Készített reggelit, és pár óra alatt megcsinálta egész napi munkáját. Apró tanya szélén álldogált és bámult a messzeségbe. Egyszer csak arra eszmélt, hogy az öreg megérinti a vállát. Hátra fordult mire az öreg 2 beszélgető ember felé biccentett. A Belhan - tengerről beszélgettek, arról hogy segíteni kellene ott. Emaline kapott az alkalmon. Felnyergelte lovát, elköszönt az öregtől és elvágtatott.*

/Kan Garoth az ősi kapu//Belhan kikötő - Keleti szeglet//Belhan - tenger Keleti szeglete/

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Pént. Nov. 04 2011, 14:16

// Nos, akkor…. kicsit megkavart Emailne, de már túl vagyok rajta, elolvastam! ^^//

*Óriási műgonddal indult neki a nem is olyan kevéske út-szakasznak. Földön csúszva meg pláne de nehezebb és hosszabb is megtenni, de tündérkénk elszántsága nem ismert határt, azaz amíg meg nem jelent a képben az ember. Egyből elöntötte a verejték, mintha zuhanyozott volna, még szerencse, hogy a víz általában lefelé folyik, így a szárny nem lehet nedves. Megdermedt, csillogó repülő alkalmatosságai megszűntek rezegni, s viselőjükkel együtt fordultak Alan felé, vontatott lassúsággal. Valahogy most a fiút is egynek vette a vámpírok közül. Nyelt egy nagyot s arra az elhatározásra jutott, hogy nem fog harc nélkül meghalni. Elvégre a tündérek vezére lenne vagy mi, még ha a szertartás félbe is szakadt, és ezzel érvénytelen is a dolog. Az az öreg isten ott a fában, biztos tudta mit akart. Nem lehet ilyen … ilyen gyáva alak. Rámeresztette őnagyságára rémült tekintetét. Hiszen ez a gyerek sem örül annak, hogy itt van, sőt nem is felnőtt, biztos félhet. Habár ezt konkrétan nem olvasta le, valahogy ez jutott az eszébe, csak úgy. Hirtelen. Megmarkolta a kis pengét, de nem vette elő, kis szerencsével nem is vette észre a fiú. Aztán megszólalt. Remegő, félelemmel teli, de dacos hangon.*
-Nne, .. ne közelíts! Veszé..vvveszélyes vagyok ám!
*A hangja úgy hatott, mint aki még saját magát sem győzte meg ezzel, s próbálja közben elhitetni magával, amit mond. Reszketve beszélt, s mind jobban erőlködött, a szárnyai annál jobban elárulták, hogy nagyon is fél, és nagy valószínűséggel kacsa az egész. De mégiscsak kacsa lenne az, amit mondott? Csak a félelem mondatja vele ezt a sok halandzsát? Csak egyszerűen rosszul blöfföl, vagy tényleg van valami a tarsolyában, amit csak azért nem vetett be eddig, mert tündér?*
-Te!-*Mutatott rá szabad kezével a fiúra.*- Miért hallgatsz rájuk? Ők emberevők! Gonosz vérszívók, akik ha nem most, hát majd legközelebb veszik el az életed!

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Hétf. Nov. 07 2011, 19:43

*Csak mosolyogni tudtam Aldo szavain. Tipikus. Szórakoztató. Nem is lett volna önmaga. Szemem sarkából azonban láttam, hogy a fiúcskát nézegeti.*~Na mi van vénember, csak nem emlékeztet a fiadra?~*Seyla pillantásai se voltak a szokásosak. Ha egy sima kis kölyökről lenne szó, biztos közömbös lenne. Ő is érzi, mindannyian érezzük. Alan olyan volt mint egy tépett szárnyú kis angyal aki leesett közénk. Elképzeltem milyen lesz felnőttként, gyönyörű és tökéletes, épp mint most. Viszont ez a gondolat szinte megfolyt, mert én nem láthatom akkor már...Nincs mit tenni, fejem felett az óra újra mozgásba lendült. Szinte már hallom a kattogását. Ha élnék most biztos kirázna a hideg...*
- Az Istenek adnak és vesznek drága Barras úr...Ezt te tudhatnád a legjobban. Arról pedig fogalmam sincs, hogy van e lelkem, bár abba, hogy szívem van nem kételkedek. *Majd játékosan a már rég nem mozduló szervemre mutogattam. *- Azonban ideje a tárgyra térni.*Jelentőség teljes pillantást mértem Seylára is, hogy tudatosuljon benne 'Ne nézd már mint egy pedofil, neked is beszélek!' *
- Egyik nap tájékoztattak arról, hogy több vámpír is nyomtalanul eltűnt, miután a vadászok kezei közé kerültek. Ez elég szokatlan, mert ha nem is mind, sokaknak sikerül megszöknie. Most azonban a felderítők és másoknak is nyomuk veszett. Addig vannak híreink róluk amíg el nem kezdték őket vallatni. Majd bizonyos idő elteltével mind köddé váltak. Viszont erről se tudtam meg sokkal többet, egy levélben tájékoztattak az eseményekről, mikor azonban fel akartam kutatni a küldőét-aki mellesleg egy közeli barátom- csak hűlt helyét találtam. Úgy döntöttem magam kezdek nyomozni. Elmentem hát a vadászok rejtek helyére. Hagytam magam elfogni, minél hamarabb meg akartam tudni mi történik a vallatás alatt és után. Majdnem saját bőrömön tapasztaltam az új fajta fegyverüket.*Ekkor Seylára méztem, remélem érti a hazugságomat, és felfogja, hogy minél hamarabb beszélnünk kell. * - Egy olyan mérget fejlesztettek ki amely nem engedi, hogy a szervezetünkben feloldódjon a vér, ezáltal nem tudunk regenerálódni és közel kerülhetünk az 'éhenhalás' állapotához is. Megjegyzem, nem jó érzés. Ha ez pedig nem lenne elég, szép lassan elkezdi belülről szétmarni a testünket, a belső szervektől kezdve egészen a bőrig. Mivel nincs esély a gyógyulásra a halál biztos, szenvedéssel együtt.*Most tartottam egy percnyi szünetet. Alant és a kis tündérkét néztem, majd a társaim arcát. Mikor láttam rajtuk, hogy sikerült felfogniuk, folytattam.*- Végül aztán sikerült megszöknöm, és azonnal ellenszer után kezdtem kutatni. Bármennyire is kerestem, nem találtam semmit. Azonban a véletlen összehozott egy nagyon öreg varázslóval. Ő elmesélte a méreg történetét. Sok száz évvel ezelőtt a vadászok már megalkották ezt, megtizedelték a vámpírokat. Azonban akkor sikerült megállítani őket, a fajtánk felégette az összes menedéket ami az övék volt, és mindenkit megöltek aki tudott a méregről. De bizonyára valakinek sikerült elrejtenie egy iratot ami hosszú időket vészelt át azért, hogy most újra támadhassanak vele. Ellenszer akkoriban se létezett.*Kicsit megköszörültem a torkomat, nem szeretek ennyit beszélni egy huzamban.*- A mágus elmondta nekem, hogy eleinte embereken kísérleteztek. Nagy részük természetesen meghalt, azonban volt pár akik valamilyen oknál fogva immúnisak voltak rá. A vérükben ott a hőn áhított ellenszer ami pedig tovább terjed az utódokban. Rengetek család meghalt, vagy messzire elmenekült. *Ekkor elcsíptem mindkettőjük pillantását és a fiú felé irányítottam. *
- Az édesanyja elődjei azonban valahogy megmenekültek és itt maradtak, azonban ő meghalt. Jelenleg Alan az egyetlen túlélő akiben ott az ellenszer. Ez számunkra jót jelent, bár nagy veszélyt is. Vigyáznunk kell rá, és bármi áron! Ha a vadászok megtudják létezését biztos el akarják majd pusztítani, arról nem beszélve, hogy a beteg vámpírok is a vérére áhítoznak. Szükségünk lesz rá, hogy a véréből kifejleszthessük az ellenanyagot. Nem akarom megölni, túl értékes ahhoz. Úgy szeretném felnevelni, hogy ne érezzen undort irántunk, sőt! Szeresse a vámpírokat és saját döntése alapján akarjon megmenteni minket. *Kicsit beletúrtam a hajamba. Azt hiszem mindent elmondtam amit kellett. *
- Szükségem lesz rátok, össze kell fognunk. A fiú nálam fog lakni, azonban most csak bennetek bízhatok. Ha szólok akkor azonnal jönnötök kell, és ha eltűnnék minden erőtökkel azon lenni, hogy Alannak semmi bántódása ne essen. Emellett ezt a titkot meg kell őriznünk, egyenlőre senki más nem tudhatja meg!*Végre mondandóm leges legvégére értem. Most már csak hallgattam, a véleményeket. Seyláról sejtettem, hogy belemegy, Aldo kérdéses. Mindig is szeszélyes volt, bár reményeim szerint most beleegyezik a játékba. Vagy legalábbis remélem...*

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Pént. Nov. 11 2011, 12:38

*Már a legelején rájöttem, hogy ez vicces játék lesz. A tündérke félt tőlem, vagy is inkább a vámpíroktól. Leguggoltam és úgy figyeltem ahogy kúszik-mászik az apró lény. Ez egy tökéletes alkalom volt arra, hogy tanulmányozhassam tetőtől-talpig. *~Olyan mint egy ember, csak sokkal kisebb. A szárnyai is aprók és vékonyak.~*Nem számítottam rá, hogy megszólal. Viszont mikor megtette kedvem lett volna nevetni, ehelyett komolyan figyeltem tovább. Majd miután elmondta 'félelmetes' mondókáját váratlanul mutatóujjammal 'kezet fogtam' vele.*
- Én pedig Alan Winter, nagyon örvendek!*Majd lehuppantam a földre és tovább tanulmányozgattam. Hátulról azonban hallottam a férfi mély, dühös hangját. Mintha ágyú szólt volna. Utána csend következett amit Cecília tört meg. Dallamos volt, mintha énekelne. Hirtelen egy könyv jutott eszembe. Egy háborúról szólt, ahol a férfiak a csatamezőn küzdöttek, asszonyaik pedig összegyűltek a kis városkák terein. Együtt énekeltek sírva, hogy a szeretteik épségben visszajussanak. A másik nőt nem hallottam, úgy tűnt nem szól bele egyenlőre a beszélgetésbe. Viszont éreztem egy pillantást ami mélyen belém fúródott, lassan hátranéztem de mielőtt összetalálkozhattam volna a szempár tulajdonosával a tündérke újra megszólalt. Gyorsan visszakaptam a fejem. Beletelt pár percbe amíg válaszolni tudtam. Nem azért mert meglepődtem a kérdésen, inkább csak én se tudtam a választ...*
- Én csak egyetlen gonosz lényt ismerek. Ő pedig az apám, és ember. Amióta megszülettem félek tőle, viszont tőlük nem. *Kicsit hátrasandítottam a még mindig tanácskozó vezérekre.*- Anyukám azt mondta mindig, hogy nem ítélhetünk első látásra. Mert akkor az anya farkas is gonosz aki csak védi az emberektől kölykeit, és a koldus is az aki csak élni akar ezért lop, az idősebb testvér is aki bosszúból megöl egy férfit-azt aki a húgának életét ontotta ki. *Lesütöttem a szememet.*-Nekem meghalt az anyukám, nincsenek barátaim, csak az apám maradt. Viszont ő valóban rossz és kegyetlen. Nem tudom mit akarnak kezdeni velem, nem bánom ha megölnek. Viszont ha tényleg úgy történne ahogy az a nő mondta, hogy ők velem lesznek...Akkor az is jó. Nem érdekel, hogy miért. *Kicsit elkezdtem hüppögni, most már tényleg nehéz volt visszatartani a könnyeimet. * - Bele untam abba, hogy mindig egyedül vagyok!*Végül lefolyt pár könnycsepp, azt hiszem egy időre az utolsók voltak.*

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Kedd Nov. 15 2011, 19:42

*Először elég szkeptikusan kezelte a helyzetet, valahogy nehezére esett elhinni, hogy a vámpírok úrnője csak úgy hagyja magát elfogni...persze, ha belegondolunk, biztosan jó móka lehetett utána széttépni azokat a vadászokat. Legalábbis ő, Aldo Barras biztosan nem lécelt volna le, amint kínálkozik az első alkalom. Szépen megtanította volna azoknak a „gonosztevőknek”, hogy vele nem érdemes packázni.
Közben hallani lehetett hátulról, ahogy épp a kis tündér oktatja a fiút, hogy valójában kik is a gonosz teremtmények, a szörnyetegek...hiába, neki már van tapasztalata ilyen téren, és nagy az esély rá, hogy hamarosan mégtöbb lesz.
„Majdnem saját bőrömön tapasztaltam az újfajta mérget”. E szavak hallatán önkénytelenül is mosolyra húzódott a szája, aztán, amint Cecilia tovább folytatta beszámólóját a méreg különböző hatásairól, mosolya egyre csak szélesedett. Igen, nagyon jól szórakozott.*
~ Ha beadták volna neki a mérget azzal megoldották volna az én egyik problémámat is. Már csak Seyla maradt volna az utamban, és, ha netán valami szerencsétlen véletlen folytán vele is történne valami, akkor tiszta az út a cél fele. Ha meg én lennék az evolyrani vámpírok fejedelme, akkor nem várnék addig, míg engem is elfognak, összegyűjteném mindenhonnan a csőcseléket és eltörölném a Fölsz színéről azt, aki az utamba áll. Egész birodalmakat dönthetnék meg, és uralkodnék minden és mindenki fölött. És...~
*Hirtelen félbeszakította e mesés gondolatmenetét a szeme előtt fellebbenő szó, egy aprócska szó, mely óriási sikerektől választ el minket: a majdnem...Mosolya rögvest eltűnt, és arckifejezése olyan komollyá változott, mintha gondolatban soha sem hódította volna meg a világot.
Aztán egyszerre füleit újra megütötték a fiú utolsó szavai, és többé már nem tudott volna mosolyogni, ha Cecilia százszor is kezdi elölről a kis kalandját a vadászokkal. Ezúttal szívéig hatoltak azon szavak, melyeket Alan most mondott a tündérnek.
A két nő előtt természetesen újra úgy tett, mintha nem értené a helyzet fontosságát és az egész kis história a fiú körül nem jelentene többet egy jól kiszínezett történetnél, de a lényeget, hogy a fiú értékes és vigyázni kell rá, azt felfogta rögtön.*
-Rám számíthatsz, ha a fiúról van szó. Ott leszek mindig a közelben, ha kellek és megvédem őt, akár az életem árán is…
*Még szép, hogy milyen cinikusan hangozhatott ez az ő szájából, és nem is várta a két hölgytől, hogy elhiggyék, amit hallottak, de ott mélyen, legbelül tudta, érezte, hogy ennyivel tartozik "valakinek"…

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Szer. Dec. 14 2011, 19:45

* Esküszöm, fogadni mertem volna, hogy tudom mi játszódik le Aldoban. Sőt, elég komoly téttel játszottam volna... oké, de elég a szerencsejátékból, ez itt a kőkemény valóság, ahol tettetnem kell a "hűdemeglepett" Seylát. Nem egyszerű, mondhatom, amikor olyan izgatott vagyok, hogy egy perc alatt körbefutnám a világot. Nem egyszer, nem százszor. A seggemen sem tudok megülni, felugrok egy fára s a vékony ágakon ide-oda lépkedve figyelem a reakciókat. Mármint nemcsak Aldoét, őladységét is, vajon hogy tetszik neki az amit lát rajtunk a beszéde után. Bevallom, nehezemre esett ide is figyelni, amikor a kisfiú beszéde is lekötötte a figyelmemet. Nem mintha itt nem hallanék új infókat, sőt! De akkor nem lennék jó vámpíranyuka ha nem viselném a szívemen a drágáim sorsát és ne tudnék az eltűnésekről, vagy Ceci leléceléséről. Mit gondoltok, ki adta ki neki a rejtekhely pontos koordinátáit?! Nem is a dédöregapám.*
- Szupi!
* Egy szökkenéssel Aldo mellett termek és fülig ér a szám.*
- Akkor elvihetem a kis srácot túrázni? Imádni fogja! Jajj ma chef, és azt sem mondhatod, hogy mellettem nem lesz biztonságban! Mindig is egy unokaöcsire vágytam!
* A férfi itt mellettem... ő egy más tészta lesz a kölyök életében. Aldonak van mit jóvátennie az életében, nem árt ha ápolgatja a lelkét, amíg még teheti... ha van neki... nekünk. Elvégre, nem tudhatja az ember hová kerül egyszer.
Ahogy azt Cecília is nagyon jól tudja... nézek mélyen a lady szemébe. Aldo persze ezen kiakadhat, vagy nem értheti, ugyanis lőtte kb. egy percig őt bámulhattam (nem mintha olyan szép lenne)... talán meg kellene magyarázni neki.
- Tudtam én, hogy cuki is tudsz lenni! -*bököm oldalba*

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Hétf. Jan. 30 2012, 13:24

//Csak felkukkantottam, és ha már... rátok dobok egy hszt, hadd legyen egy kis dolgotok nektek is! ^.^ Na milyen vagyok? //

*Ránéz a fiúra, elbambult sápadt képpel. Eddig inkább volt egy halványka lányka, mint egy délceg tündérfiú, nem beszélve a halottias megjelenéséről. De most, hogy érteni kezdi a szitut, és körülvonalazódni látszik, hogy nem bántják, legalább is egyelőre nincs okuk rá nagyobb bátorsághoz jut általa. Úgy néz ki a fiú meg egyáltalán nem osztozik a vámpírok eszméivel, és a róla alkotott elképzelése kezd megenyhülni. Sőt, mondhatni kezdi megsajnálni. Édesapja nem volt, a szó igazi értelmében. Valahol sorstársak is. neki sosem voltak szülei. Nem volt anyukája... lányt is csak Evolyranba érkezésekor látott meg először... és hát, leég nagy volt ahhoz, hogy kisujjal elnyomja. Nem valami melengető látvány. Családja ami volt ugyan, bántotta, kiközösítette. Igaz, hogy kicsit különc volt, de emiatt magányos is. Ez a fiú pedig most olyanokra lelt akik nem bántják. Szeretni akar valakit, és bennük megtalálni látja. Felreppent, szomorkás, fancsali képpel nézett a fiúra. Kis tőrét, egyiket a háromból, ott felejtette a földön, ahol szorongatta. Most az idegen fiút nézte, mind inkább bátorítón. Szavak nélkül súgta, hogy kitartás. Ne félj, neked is van valaki aki majd a legjobb barátod lesz, és aztán soha nem maradsz egyedül. Nem mondott semmit. Halkan, még a szárnyai susogása is alig-alig hallatszódtak, úgy röppent leheletnyi közel az arcához. Majd átölelte kedvesen, ahogy egy tündér szívből tesz mindent. Majd újból a szemébe nézett, és egész közel, megérintette a homlokát.*
-Elég forró a homlokod. Nem vagy lázas?
*Most ő volt az erősebb. Eltűnt róla mindennemű ijedség, reszketettség, mintha az előbbi Lyll nem is ő lett volna. Ha valaki másról van szó, a saját aggodalmai szertefoszlanak. Így volt ez most is.*

//Rem. nem haragusztok, majd még jelentkezem, alkalmas időben. Very Happy

//

Tárgy: Re: 3. Apró tanya Szer. Feb. 01 2012, 01:45

// no problem Lyll Wink

//

* Úgy tűnik jól alakulnak a dolgok. A függöny felgördülhet, kezdődhet az igazi játék! Védelmezni a fiút, megszerettetni vele a legkegyetlenebb ragadozókat úgy, hogy szüksége legyen rájuk, hogy csak az Ő társaságuk érdekelje, emellett mégse akarja, hogy egy legyen közülük. Nehéz feladat, de kivitelezhető. A végén pedig elengedni a kezét, hagy szárnyaljon sorsának béklyóját viselve magán. *
- Köszönöm mindkettőtöknek.*Hirtelen felpattantam, hogy végre odamehessek a kicsikémhez de valami fájdalmas érzés telepedett meg az oldalamon. Egy seb amit még a vadászoktól kaptam és nem gyógyult be.*~Fenébe a hirtelen mozdulatokkal! Felszakadt a seb, azt hiszem...~*Ez már egy vesztett ügy, a többiek megfogják érezni a vér szagát.*~ Innen már nehezen magyarázom ki magam Aldo előtt, talán mégis be kéne avatni.~* Sajnos nem jutottam a gondolat végére, kristály tisztán hallottam egy szót. 'Láz'. Egy szempillantás alatt Alan mellett termettem majd kezemet a homlokához tapasztottam. Tekintetem kicsit elsötétült, na igen, az 'anyai ösztönök'. Felkaptam és vállam fölött hátra szóltam Seylának. *
- A kirándulást későbbre kell halasztanotok, ennek a kisfiúnak most ágyban a helye.* Ugyan a seb fájt, de tompította az az édes varázs amit akkor éreztem mikor Alan piros kis arcát nézhettem. * - Sajnálom, túl sok minden történt ma, de egyet se aggódj. Most már hazamegyünk!*Elmosolyodtam majd tekintete, a tündérke felé irányult. *
- Tudom, elég gyors ez számodra is, de szeretnélek megbízni egy feladattal. Kérlek legyél ennek a fiúnak a dajkája, barátja, támasza. Cserébe mindent megadok neked amit csak szeretnél. *Mélyen a szemébe néztem.*- Nem fog bántani senki, megígérem.* Pár másodpercig szemeztem vele, végül sarkon fordultam. * - Ha döntöttél, tudod hol találsz, bár azt ajánlom siess. Most szükség lenne rád! * Tettem pár lépést megszokott emberi tempóban, közben szavaimat fajtársaimhoz intéztem. *
- Kérlek, gyertek ti is! Még lenne pár dolog amiről beszélni szeretnék veletek.*Majd szorosan magamhoz ölelve a fiúcskát elindultam egy vámpír sebességével hazafelé. *
//Folyt. Köv. a menedéknél Smile

//