VÁROS

/Lokina/

Helena abban a rózsaszín kivágásos ruhájában sétált Heir városában, amit annak idején még Waladre egyik templomából lopott egyenruhája volt. Már csak távoli emlék maradt, amikor még paplovag és templomi őr volt.
A boszorkány a város piacán sétált. A nyüzsgő tömegben keresett valamit. Nem tudta még pontosan mi az, de azért utazott ilyen távoli országba, mert azt hallotta, hogy itt sokan egy legendás gyűrűvel lassítják le öregedésüket. Az aranyban ragyogó fekete gyémánt története vonzotta, mint lepkét az éjszaka meggyújtott fáklya fénye. Bár ismerte a mágusok receptjét, ami megállítja az idő múlását teste felett egy időre, de a szerzett zsold legnagyobb része mindig a drága alapanyagok beszerzésére megy el. Kíváncsi volt, hogy egyszeri nagy beruházással képes-e venni egy olyan ékszert, ami meghosszabbítja a hatását.
A sok ételt áruló után végre egy szöveteket áruló bódéhoz ért. Talán kijutott abból a részből a forgatagnak, ahová a helyiek az ebéd elkészítéséhez jönnek vásárolni. Érdeklődve lépett közelebb, hátha a nézelődés közben meglát egy ékszerest.

Lokina a szokásos napi sétáját végezte a piac körül. A zöld-arany-fekete ruháját vette fel, mint minden nap, mikor úgy érzi, az egy jó nap lesz. A megszokott körút után betért a piacra, hátha talál valami érdekest, esetleg őt találja érdekesnek valaki...
Pár perc után azonban megunta. Mindenhol ugyanazokat árulták semmi érdekesség, semmi egzotikus.
Az egyik sor végén a ruhás-szövetes bódék mellett talált egy nagyobb üresen hagyott területet.
~ Micsoda pazarlás ennyi helyet üresen hagyni. És egyetlen ékserészt se láttam kijönni.
Gyorsan csinált egy ékszerész standot.

Helena ahogy nézegette unottan a türkiz, azúrkék és a szivárvány megannyi színeiben pompázó szöveteket hirtelen egy ékszerész standot látott a szeme sarkából.
~Hmmm... épp eljöttem mellette, de nem vettem észre. Talán ez az a varázsló, akitől az oly nagyon áhított gyűrűt meg tudom venni?
*Ezzel oda lépett az eladó standjához és tüntetően hátra tett kézzel szemlélgette az árut. Ne gondolja egyből, hogy vásárolni jött, úgy tett, mintha csak futólag végig nézné és megy is rögtön tovább új kalandok és érdekességek útján.
-Van valami különlegesség, amit ajánl egy távoli ország szülöttének?

/A karakter nem mindent tud, amit a usere. Sokan szeretnek gondolatot olvasni, nálad nem ez történt, csak szólok, hogy én meg szeretem megnehezíteni a játékostársaimnak, hogy elmondják a karaktereim számára a pontos helyzetet. Gyakran félre értenek dolgokat, főleg Vogon.
Gyakran használunk karaktereknek egyéni színezését, amivel kiemeled a saját karaktered mondatait, gondolatait./

-Szép napot! Az enyém csodás, nagy a forgalom, mindent igyekeznek elkapkodni. Képzelje, az előző vevőm még a csizmáját is itthagyta, hogy megkaphassa a bőrszépítő karperecet. Most nincs nálam több, de nézze, ilyen mint ez a csuklómon.
Megmutatta az emlegetett darabot, hátha nagyobb hatást ér el vele, mint csak elmesélve. Nem felejtette el hátrarázni a haját, hogy a nyakláncok is egésezn véletlen kivillanjanak.
- Nézze ezt a gyönyörű smaragdos nyakéket! Mit szóla egy szép rubinos hajcsathoz? Menne a ruhájához. Nem is drága. Különleges képessége ugyan nincs, de van egy hasonló, ami csillogóvá teszi a haját.
Csacsogott össze-vissza, próbált lukat beszélni az első odatévedő hasába.

A boszorkány figyelmesen szemlélte Lokinát és hallgatta, hogy miket mond. Felébredt benne a gyanú.
~Hmmm... El tudtam volna képzelni, hogy egy mágus egy varázsszóval kicsomagoltatja a bódéját, ami egy csettintésre újra összeáll zsákba, de ha itt ma hatalmas forgalom volt, akkor én hogyan mentem el mellette? És miért csak a nőn lévő ékszereket mutogatja? Olyan, mintha nem is akarná, hogy hozzá érjek a pulthoz...
*Óvatosan elkezdett nyúlni az asztal felé, nem hitte, hogy csak az „ékszerész” felirat tűnt volna fel az előbb neki a szemében a ruhaanyagok nézegetése közben... Közeledett a keze az illúzióhoz, kíváncsi volt, mi fog történni.
-Tudja, engem a fekete szín jobban feldob. Valami arany és fekete kéne. Ruhában, kalapban, ékszerben. Nem is tudom... még nem gondoltam ki.

-Fekete és arany? Jó az ízlése. Akárcsak nekem. Van itt egy gránitköves koronám, nem túl divatos, de a trollok ezt szeretik, tőlük szereztem. Vagy esetleg egy ében hajcsat? Van egy gűrűm is, nekem túl nagy, de sokan szeretik a gigantikus ékszereket. Tessék, fogja csak meg.
Kínálta fel a gyűrűt a vevőnek.
~ Csak nehogy a többit akarja! Ne a többit akarja! Ne a többit akarja! ~ Fohászkodott.

Helena felpillantott Lokina szemében, ahogy a trollok ékszereiről mesélt.
~Azok az ostoba jószágok értenek bármihez az evésen kívül? Milyen lehet egy troll gyűrű vagy egy korona... Hallottam már, hogy megrögzötten gyűjtik a barlangjukban a kincseiket, de eddig nem hittem benne, hogy túl érdekesek lennének.
*Már-már meg akarta nézni, de a gyűrű felkeltette az érdeklődését. Valami furcsaság volt, ami eluralkodott az eladóval kapcsolatban benne, de túl közel járt az áhított kincshez.
Kezébe vette és kíváncsian forgatta, miközben újra visszapillantott Lokinára.
-Van varázs hatalma?

Lokina egy ideig csak pislogott és tátogott, számított kérdésekre. Mikor hihetetlen sztorikkal áll elő mindig kérdezgetnek, ez mégis hirtelen érte. Inkább olyasmikre készült, mint "Honnan van?", "Mennyibe kerül?". Elkezdett kutatni az agyában egy régi mese után amit hihetően elő tudna adni. De ilyenkor persze semmi nem jut eszébe...
- Hogyne lenne, a trollok a különleges ékszereket kedvelik, ez is a barlangjukban volt.El nem tudja képzelni mire képes!
~ Az a gond hogy én sem tudom elképzelni. ~ Tette hozzá gondolatban ~ Muszáj gyorsan kitalálnom valamit! Mondjuk elmehetnék ... nem jut eszembe... még sosem égtem ekkorát! Remélem beveszi a varázserőt.

A darthar szeme melegen sugárzik már az első mondattól kezdve, de gondosan lent tartja a gyűrűn. Kezd összekeveredni, hogy csak a korona volt-e a trollé vagy a gyűrű is ezek szerint... Minden esetre minél többet meg kell tudnia anélkül, hogy az eladó rájönne, hogy az ide hajózása egyetlen célja mi volt.
-Meséljen még! Nagyon érdekel a története. És hogy mit tud. Tudja... én mágus vagyok és mindig izgalommal hallgatom a varázstárgyak tudományát. Még ha én nem készítettem ilyet.
*Remélte, népe felfedése megkíméli attól, hogy túl drágán akarja megvágni őt a vele szemben lévő. És attól is, hogy az igazinál jóval nagyobb hatalmat tulajdonítson az árunak.

- Ó, hát ha mágus, biztosan ismeri a mesét a fekete gyémántról!
Reménykedett, hogy ismeri a mesét, mert ő nem sokra emlékezett belőle.
- Gondolom mágusként többet tudna mesélni nekem róla, mint én magának. - tért ki a válasz elől, végig magabiztosan a vevő szemébe. - Nem is értem, hogyan szerezhettek meg egy ilyen csodát a trollok, de biztosan erre is válasszal tud szolgálni. - Próbálta megfordítani a kérdező-válaszadó szerepeket.
Nem sok maradt már a varázsból, ami a standot tartotta össze, gyorsan meg kell szabadulni a vevőtől, gyűrűvel együtt.

A démonológus elég gyanakodva figyelte a boltos hadoválását. Egyre jobban az volt az érzése, hogy itt az egész storyval nem stimmel valami. Nagyon messze él innen, így ő sem ismeri túl alaposan a gyűrű rejtelmeit, de ha egy eladó a trollokra hivatkozik beszerzési forrásként és azt sem tudja megmondani pontosan, hogyan került oda és hogyan került ki...
Megérintette az asztalt, mire az szerte foszlott.
-Á! Egy mókás ki myrthé. Mondhattad volna hamarabb is. Én tényleg egy mágikus gyűrűért jöttem, amit úgy hallottam, itt elég sokan hordanak. De másfelé szinte ismeretlen. Aranyban fekete gyémánt kő, talán pont mint ez. Nem tudom, csak elbeszélés szintjén hallottam. És állítólag megnöveli az életet. -mosolygott, mert tudta, hogy egy illuzionistát számon kérni a tréfáiért olyan lényegre törő, mint egy surranót megfeddni a „kölcsön vett” tárgyaiért. Inkább segíthet keresni egy igazi ékszerészt ebben a nagy tömegben.
-Nem tudod, hogy merre szoktak lenni az efféle eladók?

~ Hogyaza... ejnyebejyne... annyi a játéknak... legközelebb butábbat kell keresni.
Mérgelődött Lokina, de hamar elfelejtette bosszúságát. Ilyeneken nem szokott sokat bosszankodni, mindennapos, hogy átlátnak rajta, ahogy az is, hogy szereti becsapni a felé tévedőket. Most inkább az elveszett bevétel zavarta egy kicsit. Ezzel a gyűrűvel mást megkopaszthatott volna, még úgy is hogy csak egy gyerek bizsuja volt. Tőle könnyű volt elvenni, csak egy labdát kért érte. Meg is kapta pár percre, amíg utol nem érte. Addigra a gyűrje szőrén-szálán eltűnt, a lehetőséget látó Lokinával együtt.
- Ilyen eladót rég nem láttam erre. Az utolsó egy bácsi volt, de ő elköltözött. Talán nézd meg a folyó felé, ott még szoktak furcsaságok lenni.
~ De mennyire hogy furcsaság... Ott laknak a szemfényvesztők. ~ Vigyorgott magában.

A vándor kétkedően nézett a másik nőre. De úgy érezte, nincs vesztenivalója.
- Ilyen eladót rég nem láttam erre. Az utolsó egy bácsi volt, de ő elköltözött. Talán nézd meg a folyó felé, ott még szoktak furcsaságok lenni.
-Menjünk! A szlúp, amivel jöttem a mólónál vár. Felhajózunk a folyón és megkeressük azt a vénembert. Biztos hallottak róla másfelé is, ahová az útja sodorta.
*Helena határozott volt és nem törődött a kapitánynak járó fizetséggel. Ha elhozta a tengeren át, biztosan részt fog venni az új föld felfedezésében és talál itt elég kereskedni valót. Majd segít neki, de hamar szólni kell, hogy ne hazafelé vásároljon, hanem érdeklődjön utána, mik kelendőek beljebb.
Ezzel már meg is indult újra a halszagú standok között, hogy mihamarabb megtalálja barátját. Remélte, hogy a mythé követi őt.

~ A kiváncsiság nagy úr, nameg ki tudja mit hoz még a nap. ~ gondolta Lokina ~ úgy is olyan határozott, mintha hiányoznék neki, ha nem megyek.
Elindult a mágus után a piacon keresztül a folyó felé. Menet közben hallgatta az árusok kiabálását és nézte a kínálatokat, hogy rájöjjön mit rontott el, mitől lehetett átlátni rajta.

A vörös hajú boszorkány nem sokat törődött társa kétségeivel. Úgy gondolta, szerencséje volt ma az illúziónál, mint mélyebb indokokat keresett volna. Ők nem tudnak káprázatot teremteni fele olyan jól se, mint a myrthék. Ahogy ez a faj vele született sajátja, úgy az ő népe néhány tagja születésétől fogva uralja és manipulálja az időjárást és az élettelen környezetet. Mások a fényt vagy az árnyékot. Sok olyan képesség van, ami nem tartozik a mágiaismeret általános tárgyai közé.
Ő viszont nem tud vizet fakasztani a semmiből vagy a levegőt tornádóvá formálni, avagy viharokat elcsendesíteni. Hosszú vándorlása során sokszor reménykedve gondolt ezekre. De ő egy régi kaland miatt, mikor a patak partján egy démonnak köszönhette, hogy visszaszerezte a vízbe esett botját fordult a lények idézése felé.
Ahogy megpillantotta a hajót varázsszavak hangzottak el a szájából.
-Ortyä mynä
Egy közeli kutya fekália megmozdult a szavak hallatára és egyre nagyobb alakot öltött. Végül egy kisebb ember méreteit érte el a megjelenő iszapdémon, aki átjáróként használta az ürüléket.
-Hívtál? -kérdezte a másik létsíkról ide érkezett lény.
-Igen. Látod ott azt a hajót? Menj azonnal és szólj nekik, hogy hamarosan útra indulunk a szárazföld belseje felé. A folyót fogjuk követni.
*Szavai elhangzása után elrohant a szolgája. Az átjövetele körülményei ellenére mágikus burok tartja az orrfacsaró bűzt testében, csak azok érzik, akik ártó szándékkal vannak a közelben. Az ilyen alacsony szintű lényeket előszeretettel szólítja a legapróbb munkára is, ha már olthatatlan igény kínozza, hogy az életét kényelmesebbé tegye egy kis parancsolgatással. Ők pedig szinte mindig készek végre hajtani.

- Fújj!! - Fintorodott el Lokina, a megidézést látva - ilyen erő nem is kéne. Amúgy is tudok ilyesmit.
Ezzel elkezdett egy kis koboldszerű lény alakot ölteni az utcán mellettük. Mintha ködből szilárdult volna meg.
~ Mennyivel szebb létrejövés. ~ gondolta az illúziójáról ~ De még nem az igazi.
A lénynek hirtelen óriási hegyes fülei lettek, amiket vidáman cibált a szél.
~ Na még egy kicsit...
A kobold nagy lábfejeket növesztett, amekkorára már nem lehet cipőt kapni, így csak egy rongyos papucsszerű dolog fityegett rajta.
~Hmm, még oda azt...
A lénynek apró kék gombszemei lettek, a fejéről kinőtt pár hajszál, bőre pedig zöldes árnyalatot öltött.
- Na most szólj az otthoniaknak, hogy későn érek haza! - úgy csinált mintha szóban kéne parancsolnia egy illúziónak.
A lény el is indult, de pár lépés után egy kislány megölelgette.
- Jaj, de aranyos vagy!
Ettől persze semmivé foszlott.
~ Majdnem olyan használható mint egy démon.
Közben követte a mágust, bízva abban, hogy tudja mit csinál.

A fekete mágus figyelmét nem kerülte el az első hang, amivel elárulta a myrthé, hogy hátsó szándékai is vannak vele kapcsolatban. Szolidan felkuncogott a kobold megjelenésére és hirtelen eltűnésére. Érzékeltette barátnőjével, hogy értékeli a humort. De nem feledkezett meg arról, hogy óvatos legyen.
Hamarosan elérték a hajót és a kis egyárbocos kapitánya mosolyogva fogadta őket. Sajnos az orra nem bírta elviselni a csatornára emlékeztető bűzt, ezért a hírhozót elég gyorsan lekergette a fedélzetről, ahová a két mágikus teremtmény fellépett hamarosan.
-Szép jó napot, kapitány! Hamarabb találkozunk, mint hittem. Küldtem egy szolgát előre, hogy jelezze, a folyón akarok feljutni, hogy egy öreg ékszerészt megtaláljak.
-Igen. -bólintott- Megkaptam az üzenetet. Hamarosan bepakolunk és útnak indulunk. Már csak azok a ládák maradtak hátra. -mutatott egy akkora rakásra, ami kis túlzással vetekedett a kis hajócska méreteivel. Valahogy az volt az érzése a dartharnak, hogy nem ússza meg ingyen hajókázással és pakolás nélkül...

Lokina csendben figyelte a rakodókat.El tudott képzelni jóképűbb legénységet, de a célnak megfeleltek ezek az izomagyak is. Mikor az utolsó hordó is felkerült a hajóra, egy matróz lenézett a dokkra, de nem azt láta amire számított. Mintha nem fogyott, hanem nőtt volna a halom. Nem tudta hova tenni a jelenséget. Gyorsan visszaküldte hát az embereit. Egyikük megpróbálta felemelni az egyik hordót, de csak a levegőt ölelte meg.
- Mért kell ilyen népekkel szövetkeznie, kapitány!? - háborodott fel.
Az illúzionista ugyan célját nem érte el teljesen, de legalább egy kis időt nyert vele.