4. Csipkefátyol-tisztás

-Oh, szóval mágus vagy!- *mondja mosolyogva a myrte.*
-Üdv honfitárs!-*hajol meg nevetve a myrte, majd koppint egyet botjával és egy kis szivárvány száguld tova a mágua feje fölött, megvilágitva a tisztást. A mirte elmosolyodik, majd megrázza a fejét.*
-Nem, nem evolyrani vagyok. Azt hiszem nem tartozom sehova. De talán most már elmondhatom magamról, hogy a myrték földjén otthon leszek -*fut át egy halvány mosoly myrte arcán. *
-Ha nem tartalak fel, akkor vele tartanék!- *biccent egyet Hyp és egy mosolyt is mellékel hozzá. Nem nevezhető valami komoly embernek a myrte, mindig van egy kis mosoly az arcán.*
~Ared is mágus. talán meglátogathanám az otthonában~*jut eszébe Hyp-nek és ismét egy lágy mosoly fut át az arcán.*
~majd meglátjuk~*gondolja.*

*Bólint mosolyogva majd kicsit felnevet*-HÁt mondjuk úgy hogy a Myrtekkel népem jó hagyományokat ápol elvégre mágia használók vagyunk*mondja komolyabb hangon*-Biztosan, legalábbis aki most itt él annak ez az otthona kérdéses hogy ez is marad e bár mostanába többen érkeznek mint mennek el. Valami megindult*mosolyodik el a mágus miközbe lassan körbe néz a területen*-Nem tartasz fel azért is mondtam hogy mehetünk eggyütt, meg legalább van valakivel közbe beszélgetni most már a határokon belül vagyunk nem hiszem hogy bármi váratlan érne minket*mondja bólintva a szavakra*

*A myrte elmosolyodik. A kis szivárvány még mindig ott lebeg a mágus felett. Hyp ismét koppint a botjával, mkire a szivárvány, mint valami fényes, varázslatos, csilogó por lehullik a földre közpéjük.*
-És szokták pajzsbűbájt használni, mikor utazil? -*érdeklődik a myrte mosolyogva, miközben a lovához lép, hogy induljanak arra, amerrea a mágus gondolja.*
-Persze itt már nincs veszély - legalábbis azt mondtad, én azért szeretek óvatos lenni - *jegyzi meg a myrte és várja, hogy a mágus is a lovához lépjen és felüljön rá. Akkor Hyp is követi.*

*Kicsit mosolyogva nézi a szivárványt miközbe a Myrte felé néz*-Nem rossz kis bűbáj látványos*mondja mosolyogva a kérdésre lágyan megrázza a fejét*-Nem használok bűbájokat álltalába erősebb mágikus erőterekkel védekezek ahogy a többiek *mondja bár nem bántja ezzel a bűbájokat csak neki más a harci stílusa ahogy a legtöbb mágusnak, közbe int eggyet a lónak aki oda is megy hozzá majd lassan felkapaszkodik rá*-Itt nincs pedig, mondjuk az óvatosság nagy úr csak nem kell túlzásba vinni egy kis veszély mindig kell nemde Myrte uram?*kérdezi egy kissebb mosollyal miközbe lassan megindul a lóval persze csak ha már a másik is felszállt a sajátjára*

*A myrte meglepődik.*
-Illúzió! Tudod, myrte vagyok!-*kacsint a mágusra, majd mikor ő is felszállt a lovára, Hyp is felszáll a sajátjára és a mágus után indul.*
-Mondd csak, nem vagyok még annyira tájékozott. Útba esik a tündérek földje? Van egy kedves ismerőső,m, akit meg szeretnék látogatni. Bár hogy a tündérek földjén belül hol lakik, azt nem igazán tudom. De azt mondta, hogy elég könnyen meg lehet találni a házát. El tudnál igazitani, hogy merre is keressem azt a földet? -*kérdezi a mágust Hyp, miközben lépésben haladnak egymás mellett.*

-Értem*mosolyodik el mondjuk látásból megállapította hogy az illető egy Myrte így csak mosolyogva indulnak el és hallgatja a férfit*
-Tündérföld a déli határon fekszik egy kis kitérő de el lehet oda jutni innen hamar akárcsak az északira*mondja komoly hangon*-Akkor elég tájékozott lehetsz itt barátok ügyébe *mondja komoly hangon*-Elméletbe innen délnek indulsz akkor pár óra lovaglás és oda érhetsz bár ehhez lehet kicsit tempósabbra kell fogni talán estére oda érhetsz úgy, mondjuk az északi sincs sokkal közelebb*mondja mosolyogva*

*A myrte kiváncsian és persze komolyan hallgatja az eligazitást. Elnéz dél felé. Nem lát mást, csak zöld erdőségeket és egy pár dombot. Majd visszafordul a mágushoz.*
-Nos, akkor azt hiszem én délnek indulok. Velem tartasz? -*kérdezi a mágust, bár biztos benne, hogy nem, hiszen ő északnak indul az otthona felé. A myrte persze nem sértődik meg, ha a mágus otthagyja. Nem kisgyerek, hogy kisérgetni kelljen. Sőt! Igazából jobb szeret egyedül utazni. Akkor nem szólnak bele, hogy merre menjen és hogy hol álljon meg.*
~estére odaérhetek. nos,Ared biztos ad egy szabad ágyat~*gondolja sé elmosolyodik. Mjad egy gonosz gondolat férkőzik be a fejébe.*
~ha ,máshol nem, alszok az ő ágyába... vele~*vigyorodik el a myrte. Majd észreveszi magát és a mágus felé fordul, várva a válaszát, hogy vele tart, vagy járja a saját útját.*

*Komolyan és méltóságteljesen húzza ki magát a lovon de arca mosolyog bár a hajába néha néha belekap a szél a férfit nem igen zavarja csupán nézi a Myrtet*-Egy darabig eggyütt megyünk de az én utam majd leágazik északnak, a népem már vár*mondja mosolyogva lehajtva a fejét *-De egy kis darabon még mehetünk egymás társaságába*-Azért vigyázz magadra mostanába bár itt elvileg veszélytelen de azért jobb ha figyelsz ki tudja*mondja biccentve persze még eggyütt mennek egymás mellett a lovakkal*-Amúgy mi dolgod a tündérföldön, csak ismerős vagy esetleg valami más dolgod is akad?

*Arra, hogy még egy darabon mehetnek együtt, a myrte elmosolyodik. Bólint egyet, majd előre néz, hogy merre is mennek. Nem igazán tudja, de a távolban egy kis ösvény bontakozik ki előttük, amire lassan rá is térnek. Egy poros kis földút. De biztosan arra vezet amerre menniük kell, mert a mágus ráforditja lovát az útra. Igy tesz Hyp is. Majd a kérdésre elmosolyodik.*
-Nos, igazából csak barátlátogatóba megyek. Bár hallottam, hogy a üntédreknek van egy különleges varázsporuk, ami jó bizonyos kelésekre és sebekre. Nem ártana beszereznem egy zacskóval, mert a betegségekre való poraim már kezdenek kifogyni - *magyarázza a myrte komolyan, majd a mágusra néz és felhúzza a szemöldökét.*
-A néped vár? Akkor te valami vezetőféle vagy? -*kérdez rá a gyanújára és előre fél a választól. Met ha esetleg ez a mágus valami hivatali főúr vagy ilyenek, akkor nem bánt valami illendően a myrte a mágussal.*

*Mosolyogva hallgatja a férfit miközbe lassan haladnak előrébb úgytűnik nem sietős de majd a vágta akkor fog úgyis megkezdődni amikor már ketté vállnak*-Értem, akkor valamiféle gyógyító is vagy?*kérdezi komoly hangon még nem is kérdezte hogy micsoda is a Myrte*-Ténleg mivel foglalkozol ?*teszi akkor már fel a kérdést, a felvont szemöldökre és a kérdésre csak egy lágy mosoly fut át az arcán miközbe válaszol is a kérdésre*-Amikor megérkeztünk mágus vezér voltam a tisztség még most is éll de szerintem a mágusok megvannak nélkülem is, nem vagyok olyan vezér*mondja mosolyogva majd felemeli a fejét*-Szerintem az utolsó nagyok álomfalván halltak én már csak az utód vagyok a mágusok élén, nemsokára nem lesz szükség vezetőre mert Evlyrani köüzponti hatalmak tartanak mindent akezükbe és jobb is így szerintem*feleli*

-Hogy mivel is foglakozom: nos, minden félével. DE igen, értek a gyógynövényekhez is-*msolyodik el a myrte.*
-DE persze inkább az illúziók az én szakterületem -*kacsint egyet.*
-Igazából afféle szórakoztató vagyok. Vándorszinész vagy hogy is mondjam. Az illúzióimból keresem a kenyerem -fogalmazzunk igy - *magyarázza a myrte. Mjad mikor hallja, hogy mégiscsak valami vezérféleséggel van dolgva, nyel egyet.*
~végül is mégsem akkora vezér, szóval nem volt tiszteletlen vagy ilyenek~*gondolja a myrte. Majd egy elágazáshoz érnek. Egy tábla jelzi a Tündérek földjét.*
-Nos, azt hiszem akkor itt elválnak útjaink -*mondja a myrte, majd biccent egyet.*
-Remélem találkozunk még. A mágia óvjon utadon! -*mosolyog a myrte, majd ismét biccent egyet és elvágtázik dél felé.*

//köszönöm a játékot, de sajnos mennem kell. jó utat a Nagy Úrnak! //

*Csak komolyan hallgatja a férfit majd mosolyogva bólint*-Jó válaszatás remélem hogy sikeres lesz a jövőd is*mondja mosolyogva majd lassan elérnek az elágazáshoz is és a férfi is a myrtre néz*-Nos akkor azt hiszem itt érnek végére az útjaink, még találkozunk biztosan és téged is óvjon. vigyázz magadra*mondja majd ezzel ő maga is elváktat csak észak felé*

\\Én is köszi Smile

\\

*Mostanába az emberek földjein tengeti a minden napjait vándorlovagunk. Most is egy útrol érkezett keletről, megfigyelés volt és most próbálja kipihenni az ott eltöltött kissé stresszes időszakot. A férfi lassan leszáll a lovárol majd végig sétáll a tisztáson és leül, páncélja maga mellett van ahogy a kardja is nem számít semmilyen támadásra , nyugodtan nyújtóztatja ki a végtagjait miközben lassan végig néz a tisztáson. Egyedül van, néha ilyenkor a legjobb idő a gondolkodásra a jövőről a múltról és sokminden másrol is*

*Glorien sétálgat magányosan. Galwort elvitte Aldo sétálni így most van egy kis szabad ideje.Aztán felfigyel egy alakra és közelebb megy.
- Szép jó napot! *köszön mosolyogva.*
- Kit tisztelhetek önben? *néz kedvesen.*
- A nevem Glorien.Még nem találkoztunk.*állapítja meg miután jól megnézte a férfit.*

*A férfi felfigyel a hanra kissé érdeklődően is figyel abba az irányba majd meglátja hogy egy tünde jött,*
-A nevem Darion Farlon*mutatkozik be komoly hangon miközbe lassan végig néz a mező egyes szegletein végül ismét a nőn köt ki a pillantása*-Még nem azt hiszem, bár nem is különös hiszen időm nagy részét távoli földeken töltöm*mondja komoly hangon, a férfi*-Örvendek a találkozásnak*

-Nocsak, nocsak.*kezd bele a beszélgetésbe.*
- Távoli földek? biztos izgalmas lehet. Én is nemrég tértem ide vissza.*mondja meg elgondolkozik.*
- Na de ez hosszú történet.Meséljen magáról.Van családja?*érdeklődik tovább.Majd leül ő is.*
- Egész szép ez a hely.*néz körül és kitűri haját az arcából.*
- Mindig itt élt? * néz rá Darionra sugárzó szemeivel.*

-Eléggé. Messze Dagorlad peremén teljesítek szolgálatot*válaszolja a férfi komor hangon. Kevés ember látta m,osolyogni lehet egy darabig nem is nagyon fogják, de nem nagyon érdekli ki tudja hangulat ember.*-Nincs mit mesélnem katona vagyok családom nincs arra megyek amerre szükség van a segítségre*válaszolj egy kicsit derültebb hangon*-Nem , csak néha térek ide de itt születtem mondjuk úgy fiatalabb korom egy részét itt töltöttem el

-Katona..*ismétli meg kicsit elcsukló hangon.Visszaemlékezett, amikor annak idején a fekete lovagok hívták így egymást.Amikor meghurcolta egy katona...
- Fiatalabb? Hiszen most sem öreg.Sőt.*néz rá mosolyogva.*
- Csináltam sütit, de nincs kivel megosztanom. Kér egy kicsit?*nyújtja át a férfinak. Finom epres.Aztán elnyújtózkodik.*
- Tudja én régen íjászkapitány voltam. Igazán szerettem.De most már más lett az életem.Bár az íjászkodást soha nem fogom megunni.*majd egy picit elneveti magát.*
- Hiába.Ez a szakmai ártalom.

-Mondhatjuk úgy is. Lassan már a negyvenet töltöm, 22 éve nem nagyon van letelepedésem sehol*mondja mosolyogva bár őt nem zavarja neki ez az életformálya benne van az is hogy meghallhat de lassan már kezd ez az érzés ellen immunins lenni*-Köszönöm elfogadom*mondja mosolyogva közben hallgatja a nőt kicsit elmosolyodik amikor hallja az ijászságot*-Amit az ember vagy tünde elkezd valamilyen szinten mindig megmarad benne, legalábbis én így hiszem*feleli*

-Ez pontosan így van.*bólint rá.*
- Hallott a fekete lovagról? *érdeklődik kicsit.*
- Igazán gyűlölöm őket.*majd a távolba néz.*
- Személyesen is találkoztam velük.*

*Nem nagyon mondt semmit inkább csak bólogat a kérdésre bólint hírből hallott róluk*-Valamennyit az ide érkezőktől de a hírek alapján Dagorlad még mindig veszélyesebb, és nagyobb is, mondjuk a szerencsénk hogy a főváros már évezredek óta biztosan áll a helyén*mondja komoly hangon ő is tanulmányozta a régi tekercseket hogy többet tudjon*-Az ellenséggel mindenki találkozik ez a mai világba már nem nagy dolog, százával pusztítjuk el őket de több jön helyettük mindig, örök körforgás*

*Kicsit elmélázik, aztán megrázza a fejét.*
- Azt hiszem már hazaértek a fiúk.Mennem kell.*majd fel is áll
- Akkor a viszont látásra.Örülök, hogy megismerhettem.*aztán még akar valamit mondani.*
- és bízom benne, hogy boldog élete lesz a továbbiakban.*Majd sarkon fordul és távozik.*

*Aysha a kis falutól repül hazafelé. De persze úgy látszik, hogy eltévedt, hiszen nem nagyon ismerős neki ez a hely. sőt. Egyre inkább ismeretlen. Na meg félelmetes. A kis leányzó remegni kezd, ahogy egy kisebb erdőbe ér. Nagyon sötét van bent, főleg, hogy megy le a Nap és ide be sem érnek a nap sugarai. Kezd hűvös is lenni. Aysha, miközben repül megborzong.*
~legalább valami meleg hely lenne...~*motyogja magában. Kissé félősen egy dal kezd dúdolgatni. Egy varázslatos dalt, ami bátorságot ad az embernek, illetve tündérnek.*
"Légy erős és vidám,
és az erő rád talál.
Nem kell pánik s félelem,
a sötétség itt nem terem.
Légy erős és vidám
és az erő rád talál."
Ahogy kimondja az utolsó szót, aranyos köd veszi körül, majd elmosolyodik. Már nem fél, a varázslat működött. Gyerekes izgatottság lesz rajta úrrá. Egy tisztásra érkezik, aminek köd van az alján, igy nem látni a földet.*
-Hmm. Érdekes...-*motyogja Aysha, majd lerepül a köd alá és a földre ér pici lába. Sima füvet érez levélcipőcskéi alatt. Szárnyát megrezegteti, mire a köd kissé eloszlik igy megláthatja a zöld füvet. Aysha csalódottan sóhajt egyet.*
-Semmi izgis. Oké, menjünk haza!-*motyogja és felreppen. Mjad eszébe jut, hogy nem igazán tudja, hogy hol van. Ismét úrra lesz rajta egy kis szorongás és megpróbál hazajutni.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 17:13

*Kissé eltévedt, amikor Aredhel Narmolanya Otthona felé igyekezett. Meg akarta köszönni a lánynak a sérülésére adott kenőcsöt. Megerőltette magát, még ajándékot is vett neki. Egy különleges zsírkőből készült kis mozsarat pillantott meg reggel a piacon, és amikr meglátta, abbana pillanatban elhatározta, hogy elviszi Aredhelnek. A jó hangulatának azonban rögötn vége lett, az első hasraesésnél. A sűrűn benőtt aljnövényzet és az az állandó köd megnehezítette a haladást, míg végül már tájékozódni sem tudott. Jó hangosan szitkozódott és a kardjával elkezdte aprítani maga körül az ágakat és a gazt. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a ködben meglátott egy figurát, vagy legalábbis egy embernek látszó alakot. Nagy örömmel vette az útját arrafelé, és már messziről kiabált neki. Aikor végre észrevette az alak Ivant, köszönteni akarta, de ebből a köszöntésből egy feltartott karral végrehajtott hasraesés sikeredett. Nem vette észre ugyanis az alattomosan növő liánszerű valamit, így amikor a lába beakadt, elvágódott.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 17:25

*Ared Nagy nehezen rászánta magát, hogy a Csipkefátyol-tisztásra menjen növényt szedni. A tisztás pár száz méterre van az Otthontól, de nagyon nehéz terep, a sűrű aljnövényzet és az ott állandóan megülő, sűrű szövésű csipkéhez hasonlító köd miatt. A Piros Hölgycsók nevű virágot kereste. Igaz, már nem virágzik, hiszen túljutott az év a leghosszabb napon, de a gyökeréből nagy erejű erősítő főzet és kedélyjavító készíthető. A levelei pedig megszárítva és összetörve a gyertyaviaszba keverhetőek; amikor valaki meggyújtja, a Hölgycsók illata pihekönnyűvé varázsolja a lelkét. Elégedetten dünnyögött magában, amikor messziről csörtetést hallott. Elképedve kapta fel a fejét az anyanyelvén szóló, igencsak mosdatlan káromkodás hallatán, és a ködben felderengett egy magas, erős alak, kivont karddal a kezében. A fickó is észrevette Aredet és a karddal integetve elindult felé. Ared megkövülten állt.*
~Hűha, ez itt most le akar kaszabolni. Nyilván apám egyik kéme, aki mégis a nyomomra akadt. Jó lesz magvédeni magam.~
*Villámgyorsan a farzsebe felé nyúlt, előhúzta a csúzliját és lövésre készen állva fordult a közeledő fenyegetés felé. Aztán csak tátott szájjal állt ott, és figyelte, amint a felé induló kardos fickó egy alacsonyan ívelt pályán földet ér. A kezében előreszegezett karddal esélye sem volt arra, hogy valamiben megkapaszkodjon. Óriási recsegés-ropogás közepette landolt a magas fűben, és egy pillanattal később egy óriási sértődött varangy ugrált ki onnan nagy vartyogás közepette. Amikor Ared meglátta a feltápászkodó alakot és az arcát, kitört belőle a nevetés.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 17:32

*Kínos volt, nagyon kínos. nagy nehezen feltápászkodott és szembe találta magát a szemérmetlenül röhögő Aredhellel. Egy pillanatig még magának is nevethetnékje támadt, de amikor látta, hogy a lány nem hagyja abba a nevetést, egyre inkább elöntötte a pulykaméreg. Halk szitokszó kíséretében a helyére lökte a kardját, megigazította az övét, és sötét arccal vonult Aredhel felé.* -Remélem, jól mulatsz, hölgyem. Meg se forduljon a fejedben, hogy mi miatt tévedtem erre. Vagy ki miatt. A lényeg, hogy jól szórakozz. Ne is törődj mással, csak nevess.- *Összevonta a szemöldökét és szúrósan nézett a nőre, aki még mindig nevetett.* ~Mondom, hogy őrült. Még a végén görcsöt kap nekem itt a nagy röhögésben aztán cipelhetem hazáig. Valamit tenni kéne. Talán egy kis víz segít.~ *Az övén függő kulacs felé kapott és a benne lévő vízzel arcon öntötte a görcsösen vonagló lányt.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 17:47

*Ared nagyon jót nevetett, látva Blackheart sértődött ábrázatát.*
~Ember, én életemben nem láttam ekkorát esni senkit még... Mondjuk Ivan a legnagyobb ember, akivel találkoztam eddig, de... ez oltári.~
*Egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést, mert még maga előtt látta a meglepett arccal a fűbe zuhanó férfit, hallotta a növények ropogását, és ahogy az a béka elugrált onnan...*
~Ez egész egyszerűen mesteri volt. heheheeeeeee~
*Nevetett és csak nevetett. Egészen addig, amíg Ivan el nem indult újra felé. Amikor megállt a férfi egy pillanatra, Ared érezte, hogy muszáj abbahagynia a röhögést. Sikerült is egy kis komolyságot magára erőltetnie. a lába elé nézett és az ajkait harapdálta egészen addig, míg úgy nem érezte, hogy ismét a férfire tud nézni. De amikor fölemelte a fejét és látta a férfi eséstől kibomlott hajában a gazszálakat, elemi erővel tört ki belőle ismét a nevetés.*
~Jahahaaaj, remélem, nem haragszik meg rám, de ez... egyszerűen nem bírom ki. hihihiiiiiiii~
*Végül már le kellett hunynia a szemét, hogy ismét el tudjon komolyodni. A nagy nevetgélés közben már az oldalát fogta, mert úgy érezte, hogy a rekeszizma egyszerűen kiaszakad a helyéről.*
-Ne haragudj, Ivan, de ez földöntúli teljesítmény volt, évek óta nem nevettem ilyen...-
*Nem tudta befejezni a mondatot. Az első pillanatban azt sem tudta, mi történik. Aztán ahogy megérezte az arcán a vizet, és konstatálta, hogy a férfi a kulacsából leöntötte, csak állt ott, és nem tudott egy szót se kinyögni. Ismét látta a férfi szemében azt a gúnyos, lekicsinylő villanást, és már nem volt kedve nevetni. A következő minutumban már dühöngött.*
~Engem még senki nem merészelt leönteni. Mi a fenét képzel ez magáról? Kiröhögteti magát és még neki áll feljebb, ha mulatnak rajta.~
*Kígyófürgeségű mozdulattal előkapta a zsebéből az első kezébe akadó valamit és a férfihoz vágta. Az érett paradicsom telibe találta Ivan Blackheart fensőbbségesen mosolygó arcát. A paradicsomlé vidáman csordogált az orráról és a paradicsomdarabkák lassan elindultak lefelé a szempilláin és a férfi fekete fürtjein. A látvány egyszerűen észbontó volt, és bár Ared félt a következményektől, nem bírta megállni nevetés nélkül. Ismét kirobbant belőle a kacagás.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 17:55

~Ez a szemtelenség tetőfoka. Kiröhög aztán mindenféle rohadt paradicsommal dobál. És nem átall utána még csak állni és tovább röhögni rajtam.~ *Ivan dühe az egekig ért.* ~Ez a kis félbolond mágus teljesen kikészít. Az ember ajándékot vesz neki, még el is vándorol utána a világ végére, eltéved, összeveri magát, és ez a köszönet. Na, megállj, te kis vihogó boszorkány, most az egyszer túl messzire mentél.~ * Gyorsan leszedte magáról a paradicsom darabjait és a lány után kapott. Csúszós ujjai közé került Aredhel köpenyének a sarka, megrántotta hát. Remélte, hogy az erős mozdulattól a földre kerül a nő, és akkor...* ~De mit is csinálok vele akkor, ha a kezem közé kapom? Megverem? neeem, megfojtom, mint egy rühes macskát. Hogy merészel ilyen csúfondárosan röhögni rajtam? Meg ez a büdös paradicsom! Utálom a paradicsomot!~ *Görcsösen markolta a köpeny végét, és még egy nagyot rántott rajta.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 18:03

*Ahogy a férfi egyre inkább mérges ábrázattal utána kapott, Ared is kapcsolt. A köpenyének a sarka sajnos Ivan kezébe került, aki jó erősen meg is rántotta.*
~Hinnye, ennek a fele se tréfa, ez még a végén itt helyben kibelez a kardjával. Vagy megfojt azzal a lapát kezeivel. Jobb lesz elfutni.~ *A rántás ereje akkora volt, hogy Ared egyik karja kicsúszott a ruhadarabból, így a következő húzásnál már egészen ki is tudott bújni, és lélekszakadva elkezdett rohanni az Otthon felé.*
~Csak addig bírjam tüdővel.... vigyázni kell, mert itt nagyon sok a buktató. hoppá!~
*Egy macska ügyességével ugrált, és futott, amilyen gyorsan csak a lába bírta. Menet közben még eszébe jutott a köpenye, de úgy gondolta, hogy inkább az vesszen, mint az élete.*
~Ez a vadbarom még képes és tényleg kinyír. Nem tudom, mit akadt ki egy kis nevetésen. Hosszú idő óta nem nevettem ilyen jót.~
*Sajnos ez a gondolat is csak arra volt jó, hogy nevetésre bírja, hiszen lelki szemei előtt újra megjelent Ivan, repülés közben.*

Tárgy: Re: 4. Csipkefátyol-tisztás Szomb. Aug. 01 2009, 18:11

~Ez olyan, mint a kígyó, állandóan kisiklik a kezeim közül.~ *A nekiiramodó nő láttán Ivan káromkodva fogta a kezében maradt köpenyt és Aredhel után vetette magát. Futás közben igyekezett kikerülni és átugrani az útjába kerülő akadályokat, de a lány egyre nagyobb előnyre tett szert.* ~Na igen, annak is megvan az előnye, ha kicsi valaki. Milyen könnyen átrepül a kidőlt fák felett!~ *Minden erejét összeszedte. Loholt a lány után, bőszen lobogtatva annak köpenyét. Egy ideig csak rohantak, aztán egy furcsa hang ütötte meg Ivan fülét. * ~Hát ez tényleg bolond! Hogy képes ez még futás közben is röhögni?! Ilyen nincs. Egy pillanatra lefékezett, amikor végre eljutott az agyáig a kép: a nő, ahogy kibomlott hajjal rohan, ugrál, az egyik kezében egy marék gazzal, és törvénytelenül röhög. Ő maga pedig valami szürke, lehetetlen slafrokkal a kezében száguld utána. Ivan is elkezdett nevetni, majd újra Aredhel után vetette magát. Közben kiértek az erdőből és a Kristálycsengő patak partján találták magukat. Balra Alcarinquë, jobbra pedig az Otthon.*