04. Linya Lussë Wilwarind

*Amikor Mitryas azt mutatta, hogy maradjon csöndben, akkor még majdhogy nem levegőt sem vett a meglepettségtől. Aztán az a sötét kontúr mozogni kezdett. Nem igazán látta, mi is az, mert a férfi villámgyorsan elfordította onnan, és kezdte húzni magával el onnan.*
- De mi a...
*És már futott is a myrtével. A különös vijjogás teljesen idegen hang volt számára. Egyetlen általa ismert élőlényhez sem tudta párosítani. Olyan volt, mintha egy elmebeteg mágus keresztezett volna egy oroszlánt, valamilyen egzotikus madárfélével. Tiszta agyrém volna. Ő legalábbis ezt gondolta. De ekkor érezte, hogy mitryas keze kicsúszik ujjai közül, és egy pillanat alatt félelem szállt szívébe. Megállt, és rémülten nézett, s csak nézett a sötétségbe. Mert már az a halvány kis fénypászma sem volt persze sehol. Éppen akkor, amikor a lánynak a legnagyobb szükség volna rá, hogy lásson is valamit.*
- Mitryas!
*Többre nem maradt ideje, mert újra jött az a rettenetes hang, de mielőtt futni kezdhetett volna érezte, ahogy a levegőbe emelkedik. Rövidke, és nem túl hangos sikkantás, és bumm, már lent hevert a fűben. éppen ott, ahonnan elindultak, s egyenesen férje vigyori képébe bámult.*
- Egy hárpiával foggatál meg?
*Összeszűkített, ám de pajkos szemekkel nézett férje szemeibe, s lassan viszonozta a csókot. Azután a csók abbamaradt, de az elf nem távolodott el ajkaitól. Egy leheletnyi távolságban tartotta csupán meleg ajkait, s úgy szólalt meg halk, kissé vészjósló hangon.*
- Édesem... A hárpiának köszönhetően nyertél egy házisárkányt...
*S egy szempillantás alatt kiterítette a mestert, s a magas fűben, tarka virágokkal körülölelt myrtére telepedve szólalt meg újból.*
- Nem is tudom, hogyan kéne megbüntetnem ezért a galád tettedért Mitryas Hythamorys... *úgy tet, mintha nagy erőfeszítésbe kerülne, hogy valami hatásos módszer az eszébe jusson, aztán szemöldöke magasra szökött, s úgy nézett a férjére, mintha éppen most világosodott volna meg elméje* - Már tudom is. Nem érhetsz hozzám... kerek két percig...
*S hogy szemléltesse, mennyire is nehéz kibírnia majd ezt, hát a még most is nevetgélő myrte karjait lefogta, majd lehajolt, és kínzó lassúsággal kezdte azokon a helyeken csókolgatni, s harapdálni a férfit, melyek a legérzékenyebb pontjai voltak. Ajkai égető lassúsággal lopakodtak végig ajkain, nyakán, majd föl a föleihez, a fülcimpáján, majd füle mögé is belopózott. Azután újra a nyak jött, s csak haladt egyre lentebb amíg csak a myrte inge engedte. Közben egyik keze eleresztette a karját, s ujjai besurrantak a myrte nadrágjába. Kaján mosoly költözött arcára ekkor.*
- Ó... Úgy tűnik, rosszabbul bírod, mint gondoltam...*és halkan kuncogott is kicsit, a férfi vágyainak egyértelmű jelét érezve kezével. De utána hirtelen fölállt, és szűk pillák között bámulta szerelmét.*
- Na, akkor indulhatunk is haza... A büntetés további részét nem itt kapod meg...*s még kacsintott is egyet rá*

*Mosolyogva hallgatta kedvesét, aki egészen mókásnak mondható dolgokról beszélt. A fűbe döntés még meg is lepte. De nevetve hallgatta tovább, mit is mond Hiswa. Amikor a büntetés részéhez értek, a myrte elgfondolkodott azon, miket is kaphat büntetésül. Hirtelen rémült arcot vágott, majd kaján vigyor csúszott arcára. Aztán mikor Hiswa kihirdette az ítéletet, a myrte nagy, kerek szemekkel nézett rá. Nem szólt semmit, de magában jót mulatott a dolgon. ~Két percig? Az semmiség...kibírom...viszont utána nem menekülsz!~ De ekkor valami olyasmi tö9rtént, amirea mester nem számított. Kedvese elég...ööö...mondjuk azt, hogy elég hivalkodón viselkedett. A mester alig bírta ki, hogy ne érjen hozzá kedveséhez. De a cél érdekében egy kis illúzióval leláncolta kezeit. Persze hamar el is tűntette a láncokat, viszont addigra már épp leszállt róla kedvese. ~Pont, mikor már elkaptam volna..jókor időzít.~ Azzal pironkodva felállt a fűből, s leporolta ruháját. Ismét nagy, fekete szemekkel pillantot kedvesére, aki ma már sokadszorra lepte meg a myrtét. Mitryas megrázta a feját, majd így szólt a földet bámula.*
-Ó, nem nem! Még nem emgyünk sehová A legfontosabb dolgot nem szeretném kihagyni. Amiért valójában idejöttünk.
*Itt egy kicsit hallgatott, majd a zsebébe nyúlt. De ott nem volt semmi sem. Eszeveszettül kezdett elturkálni a zsebében, de sehol sem talált semmitsem. És még csak lukas sem volt. Ekkor jött rá, hogy a jobb zsebében turkál, pedig a bal oldalra tette be azt a tárgyat. Így hát még pirosabbá vált arccal, bal kezét a zsebébe tette, majd keresni kezdte azt a bizonyos valamit. Semmi. Kétségbeesetten forgatta ki zsebeit, de sehol sem lelte azt, amit keresett. ~Hova tehettem..vagyis..hova eshetett? Hisz eleget futottunk és játszadoztunk. könnyen lehet, hogyvalhol itt esett ki a zsebemből.~ Mutogatott ide meg oda. Most elég szétrszórtan látszhatott. Pedig nem szándékozott az lenni. De hát így sikerült neki. Szerencsétlen még meg is botlott egy kiálló gyökérben és egy jókorát zakózott a földön. Persze egyből felállt, s úgy tett, mintha mi sem történt volna, de hallotta, hogy kedvese jókat kuncog magában rajta. Még maga Mitryas is elmooslyodott, mikor elképzelte, milyennek láthatta Hiswa az esését. Igen. Ekkor jutott eszébe, hogy neki egy Hiswája is van itt, aki biztosan türelmetlenül várakozik rá. Immáron teljesen vörös fejjel indult vissza kedveséhez, miközben ezeket a szavakat mondta.*
-Ööööö...bocsika! Csak...elhagytam valami fontosat....és....anélkül nem menne a dolog....hova tűnhetett?
*Az utóbbi kérdést már magának címezte. A fejét vakargatva indult meg, hogy tovább keresse az apró kis tárgyat. De semmire sem jutott. Jó pár percig csendben keresgélt. Közben arra gondolt, hogy Hiswa biztosan halálra unja magát. Így hát nagyokat sóhajtva kedvese elé sétált, s széttárt karokkal így szólt.*
-Ne haragudj! De aza dolog tényleg szükséges..nagyon fontos....és most kellene. Valahol elhagyhattam, de...
*Ekkor megpillantotta a csillogó-villogó valamit. Egy másodperc sem kellett neki, s lehajolt érte, majd a markába zárta. Idétlen mosoly ült ki arcára, majd pironkodva így szólt.*
-Nos, úgy tűnik, mégis megvan..itt...az öklömben....ilyen kis..picike.
*A mester hihetetlenül zavarban volt. Pedig oka aztán nem volt rá. De hát nem tudott mit tenni. Pironkodva hebegett habogott össze-vissza, de végül összeszedte magát, s inkább elhallgatott. Csendben állt ott Hiswával szemben, a kis tárgyat az öklében tartogatva.*

//Fagy... :-( //

//Olvad... Smile

//

*Vigyorogva nézte férje zavarodottságát.*
~Vajon mi olyan fontos neki, hogy nem mehetünk el innen nélküle?~
*De aztán hamarosan rá kellett döbbennie, hogy bármi is volt az, amit a myrte elveszített, az most újra megvan, és szerelme markában lapul. Hiswa kíváncsi pillantásokkal nézett hol a férfi kezére, hol fekete szemeibe.*
-Nos, úgy tűnik, mégis megvan..itt...az öklömben....ilyen kis..picike. *mondta a myrte méghozzá igen csak zavarban*
- És el is árulod nekem, mi volna az, ami olyan kicsi, hogy elfér a tenyeredben?
*Lassan a mesterhez sétált, s olyan közel állt meg előtte, hogy ajkaik majdnem érték egymást. S láss csodát, a tünde ki is használta az alkalmat, s egy hosszú, forró csókot lopott a mestertől. Aztán vidáman mosolyogva, s félre billentett fejjel nézte szerelmét. Egészen addig míg meg nem szólalt.*
- Nos Mitryas? Elárulod, miért jöttünk ide, vagy én szedjem ki belőled, a magam kis módszereivel.
*S a szerelmi kínzás biztos ígérete csillogott szemeiben, hacsak végre el nem árulja a férfi, mit is akar itt.*

*Élvezettel csókolta kedvesét, majd mikor azt a "kínzást" látta Hiswa szemeiben, úgy gondolta, hagyja magát kínozni. Ezért így szólt.*
-Nos, megmutathatnám...és elárulhatnám. De nekem a kínzás is megfelel. De csak akkor, ha te vagy a kínzó.
*Kaján vigyor ült ki arcára. Az idegességnek és zavartságnak má nyoma sem volt. Mitryas megnyugodott, amint ismételten magánál tudhatta azt a kis valamit. Most is látszódhatott rajta, hogy mennyire magabiztos. Egyenesen állt ott kedvese előtt, s kaján vigyorral az arcán szorította ökklébe azt a valamit és várta, hogy eljöjjön végre a kínzás ideje. De úgy tűnt, hogy Hiswa mégsem szándékozik most rögtön megkínozni őt. Így hát a mester lebiggyesztett ajkakkal tekintett rá, majd közelebb vonta magához.*
-Ha nem kínzol, akkor kénytelen vagyok meggondolni magamat és megmutatni, mi is lapul a kezemben. Viszont ezért muszáj lesz valami kis fizetséget adnod. Például hahazaértünk...a hálószobába remekül el tudunk "beszélgetni" arról, hogy mivel is fizesd meg nekem ki ezt.
*Csak nevetett, aztán egy szenvedélyes csókváltás után Mitryas előrenyújtotta az öklét, amiben a tárgyacska lapult mát jó ideje. Viszont még nemnyitotta ki öklét,hanem mereven Hiswa szemébe nézett,mintha várna valamire. De a tünde nem érthette a mestert most, mert egészen értetlenül tekintett Mitryas-ra. Így a férfi fejét csóválva, közben mosolyogva így szólt.*
-Kedvesem...kérlek, hunyd le a szemedet.
*Azzal miután a tünde eleget tett Mitryas kérésének, a férfi letérdelt a nő előtt. Szabad kezével megfogta a nő jobb kezét, s maga elé emelte. Ekkor kinyitotta bal kezét, ami eddig ökölbe volt szorítva. Egy gyűrű hevert a myrte tenyerén. Eközben Hiswa már kukucskálhatott, mert Mitryas halk kunvogást hallott a nőből előtörni. De nem foglalkozott veel, hanem óvatosan felvette a gyűrűt, s ráhúzta Hiswa ujjára. Ekkor felállt, s csókkal tapasztotta be Hiswa száját, mielőtt az bármit is szólhatott volna. Aztán midőn vége szakadt a szerelmes csóknak, a mester így szólt.*
-Most vedd úgy édesem, hogy ismét megkértem a kezedet. Ez a gyűrű illúzióvarázslattal készült. Magam készítettem. Beletel egy kis időbe, mire sikerült pontosan olyanra készítenem, amilyenre szerettem volna. Nézd csak....Ha megforgatod egyszer, s az egyik családtagodra gondolsz, megjeleníti előtted őt, hogy sose felejthesd el, ha távol is vagy éppen. Bárkire gondolsz, azt a gyűrű illúzióval eléd varázsolja. Próbáld csak ki szerelmem!

*Szemeit kissé összébb szűkítette, amikor a myrte magához húzta őt, és kifejezte csalódóttságát, amiért elmarad a kínzás. Persze az ezután elhagzottaktól ravasz mosoly derengett az elf nő arcán, pláne akkor, amikor a férfi elárulta, hogy hol is kellene majd neki "megfizetnie" ezt a kis meglepetést.*
- Az attól függ, hogy mit kapok... Annak megfelelő fizetségben részesülsz kedves.
*De ekkor már jött is a felszólítás arra, hogy hunyja le szemeit, s ő így is tett. Persze csak egy darabig. Mert amint megérezte, hogy a myrte mintha sokkal lentebb került volna tőle magasságilag, akkor résnyire azért mégis kinyitotta egyik szemét, és lesett egy picikét a pillái alól. Meg is látta azonnal azt a szép gyűrűt, amit a mester igyekezett éppen az ujjára húzni. Kicsit kuncogott is az ismerős helyzeten, hiszen itt kérte meg a férfi a kezét, és még mi mindent csináltak itt először. Na meg olyan dolgok is akadtak szép számmal, amiket már nagyon is sokadjára műveltek itt. Ennek gondolatára Hiswa ajkai elkeskenyedtek a szélessé váló mosolytól. Végül szemét kinyitva csodálta meg a szeme elé emelt kezét ékesítő aprócska tárgyat.*
- Nagyon szép gyűrű Mitryas. Csodálatos.. * egy futó csókot is adott szerelmének, miközben az elmagyarázta neki, mikre is használható ez a gyűrű. Erre csillogó szemekkel nézett párja fekete szemeibe.* - Köszönöm szerelmem. A legbecsesebb ajándék ez nekem, amit valaha is kaptam. Mert te magad csináltad édesem.
*És hálás csókban forrt össze ajkuk. Percekig így is maradtak, de végül az elf elszakadt a mester forró szájától, és nyakát karjaival átölelve hajtotta fejét a férfi vállára. Hosszú fehér haját lágyan fujdogálta a nyári szél, s néha még arca elé is keveredett egy-egy kósza tincs, de most ez sem érdekelte. Csak ölelte a férfit, mintha ezen múlna további életük.*
- Szeretlek... Köszönöm...

*Mosolyogva ölelte kedvesét. Nagyon boldog volt, hogy kedvese örül az ajándékának. Olyannyira, hogy majdhogynem kiugrott a bőréből. Már a mester, nem pedig Hiswa. De a tünde is bizonyosan nagyon örült. Mitryas a nő haját simogatva fejére döntötte fejét, s szorosan ölelte magához a nőt. Hosszú percekig álltak itt egymást ölelve, átadva magukat a szerelmüknek. Mitryas úgy érezte, hogy valóban képes lenne bármire Hiswáért. Bármire. Még ha az az is lenne, hogy meg kell halnia. Szerelme mérhetetlen volt minden emberi, mágus, elf, tündér, myrte és az összes többi nép mértékeivel mérve. Miután hosszas, szerelmes ölelésüknek vége szakadt, Mitryas felemelte kedvesét, s úgy csókolta meg szenvedélyes csókkal.*
-Szeretlek Hiswa és örökké szeretni foglak. És hihetetlenül boldog vagyok, hogy Mylene még annak idején bemutatott minket egymásnak. Ha az az este nem történik meg,akkor talán sosem találunk egymásra szerelmem. De hagyjuk is a mélázgatást, nem ez következett be, hanem egy sokkal csodálatosabb dolog. És ez a fontos. Nagyon szeretlek...örökre neked adtam a szívemet...örökre Hiswa.
*Azzal még egy forró csokot loptak egymástól, majd a myrte megindult szép lassan a lovak felé. Beletelt pár percbe, mire odaértek. De Mitryas egyszer sem botlott meg vagy érezte nehéznek kedvesét. Mosolyogva lopott tőle még egy csókot majd, letette és felsegítette Ébenre. Mitryas maga pedig ezután felugrott Szürkehátra, majd kedvese mellé léptetett a lóval.*
-Szerelmem, azt hiszem a legjobb az lesz, hogyha most hazamegyünk. A gyerekek hiányolhatnak már minket...Viszont este mikor alszanak..akkor remélem, hogy megkapom a fizetségemet.
*Vigyorodott el, majd megsarkazta lovát, s útnak indult vele. Mosolyogva várta be kedvesét, hogy együtt, egymás meleltt tehessék meg az utat Myrlyába. Sziluettjük lassacskán eltűnt Linya határában, s a Nap is kezdett már lassan elbújni, hogy átadja az uralmat a Holdnak és a csillagoknak.*

//Köszönöm szépen a játékot! Very Happy

//

Tárgy: Re: 04. Linya Lussë Wilwarind Csüt. Aug. 27 2009, 18:52

*Az idő már kezd egy kicsit lehűlni, igy Hypyno egy sárgás pirosas köpönyeget teritett a vállára, úgy indult sétálni. A Nap is kezdett lefelé vánszorogni a horizont alá, igy pirosasra kezdte festeni az égboltot. Hypyno nem igazán tudta, hogy merre sétálgasson, de úgy döntött, hogy a kis tóhoz jön. Ezt a helyet mindig is szerette, tetszett neki ez a hely. Igy lábai, talán tudatosan, talán tudatlanul ide hozták. Amikor feleszmélt, hogy hol is van, elmosolyodott.*
~Nahát!~*csodálkozott el. Mjad körbenézett. Ilyenkor már nem sok pillangó szállt ide.oda a tó körül, de igy is, ezek az állatok nélkül is gyönyörű volt. Az ezernyi szines virág kárpótolta a pillangókat. Persze ha ők ott voltak, még szebb volt a tó vidéke. Hypyno körbenézett, majd letépett egy lila virágocskát. Megszagolta és ismét elmosolyodott. A tó széléhez lépett és megállt. Csak néztea a virágokat, a tavat és a három ives kőépületet. Persze ha lehet ezeket épületnek nevezni. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve leült a tó szélére, majd beledobta a virágot a tóba és nézte, hogyan hajókázik a viz felszinén a kis lila virág.*

Tárgy: Re: 04. Linya Lussë Wilwarind Csüt. Aug. 27 2009, 19:18

*Ha nem figyel oda a tünde, olyan helyekre kerül melyekre nem is gondolna, még álmában sem. S Ned'rila nem törődik igazán azzal, ami körülötte történik. Gondol egyet, s elindult, ahogy most is tette. De most tudta, hova fog érni. Hallotta, hogy a myrték otthona gyönyörű vidék, akárcsak a tündék városai, s erdői. Kiváncsi volt rá. Egyben megnézné a különbségeket, s a két nép közötti szépségeket is. De a kancáját most Evolyranban hagyta. Futva érkezett erre a területre. Megkellett már kicsit dolgoztatnia magát, s fürgeségét fenntartani. A tündék alapjában fürgék, kecsesek, de Ned'rila a sok lovaglástól hozzá szokott a nyeregben üléshez. Persze, ez nem rontotta a talajon való mozgását. Csak ő érezte így. Megérkezett egy hatalmas tó partjára, épp nap lemente előtt, ami első benyomásra fantasztikus képnek hatott számára. A Nap hatalmas tüzes labda ként fénylett a tó fölött. Nézte volna még sokáig, s így is tervezte, de most nagyon szomjas volt. Még tünde léte ellenére is, ez az út pár napos volt, és kimerítette. Enni nem evett, és vize is csak kevés maradt. De most frissre volt szüksége. Oda futott a tó partjához, s leguggolt a sekély vízbe, majd két tenyerébe lassan vizet merített. Sokáig kortyolgatta a vizet, majd elővette kulacsát, s lassan elkezdte megtölteni vízzel.*

Tárgy: Re: 04. Linya Lussë Wilwarind Csüt. Aug. 27 2009, 19:27

*Hypyno a tó partján ülve nézte a virágot. Majd lépteket hallott. Egy hölgyet pillantott meg a tó partjánál. Ivott. Majd a kulacsát töltötte meg. A kis, lila virág még mindig a tó felszinén úszott. Hyp elmosolyodott, majd észrevétlenül megfogta a botját. Úgy látszik a tünde még nem vette észre. Merthogy tisztán látszott, hogy a lány egy tünde. Lehnyta a szemét, majd varázsbotjával kettőt koppantott a földre és a viz fölé tartotta a botot. Ezt igyekezetett minél kevésbé feltűnőbb módon megtenni, hogy a lány ne vegye idő előtt észre. A kis virág felizzot lila fénnyel, majd eltűnt a viz felszinéről. Ahogy a lány kulacsa a vizhez ért, a virág varázslatos fénnyel körülvéve kinőtt a vizből és a lány felé fordul megmutatva gyönyörű szirmait. Hyp örült, hogy az illúziója sikerült és várta a lány reakcióját.*

Tárgy: Re: 04. Linya Lussë Wilwarind Csüt. Aug. 27 2009, 19:44

*Miután a kulacs megtelt, Ned'rila tovább ivott a tenyeréből. Rengeteg víz volt, így nem érdemes a kulacs tartalmát fogyasztani. És jól esett neki itt gugolni a langyos vízben. Szemét becsukta, miközben ivott, majd mikor kinyitotta előtte virágok kezdtek a vízből elő törni. De milyen gyönyörűek. A tünde hagyta, had csurogjon vissza a víz a tóba, s csak csodálta az egyre sűrűsödő virágokat a vízben. Főleg a lila árnyalatait vélte felismerni, de volt köztük egy-egy eltérő színű is. Legszívesebben leszakított volna egyet, hogy megcsodálja, de nem tette. Hiszen a tündék nem bántják a növényeket, és az állatokat. Helyette lehajolt, közel az egyik virágocskához, s megszemlélte kis szirmait, melyek olyan finoman illeszkedtek egymáshoz, rajtuk pedig vékony kis erecskék futottak végig. Megszimatolta, s édes illatot árasztott. A tünde rögtön ellágyult, még annak ellenére is, hogy általában eléggé feszeng. Csak egy-két dolog tudja belőle kiváltani a nyugalom érzését. Mint például most ez a virág halmaz. Még nem fejezte be teljesen a növését. Élvezettel tekintett rájuk. Majd valamire felfigyelt. Fülét kissé megmozdított a hang irányába, de nem nézett oda. Majd oda kapta a fejét, ahonnan a neszezést hallotta.*

Tárgy: Re: 04. Linya Lussë Wilwarind Csüt. Aug. 27 2009, 19:50

*Hypyno látja, hogy a lány meglepődik és közel is hajol az egyik virághoz. Elmosolyodik, de azt is észreveszi, hogy Ned'rila nem szakitja le a virágot.*
1Hát persze. Tünde. Azt hiszi igazi~*gondolja és megcsóválja a fejé.t Mikor Ned'rila odakapja a fejét, lassan feláll. Nem akarja megijeszteni a lányt.*
-Szia! Hypyno vagyok. És letéphetsz egyet. Csak illúzió. Pár perc múlva tovatűnnek - *magyarázza mosolyogva a lánynak, majd odasétál hozzá. Reméli, hogy nem ijesztette meg. Bár ezt kétli, hiszen a tündéknek nagyon jó a hallásuk és a látásuk, igy biztosan észrevette már előbb is a lány, csak teljes figyelmét a virágok kötötték le. Hypyno Ned'rila mellé sétál és letép egy szál vrágot, majd a lánynak nyújtja egy mosoly kiséretében.*

Tárgy: Re: 04. Linya Lussë Wilwarind Csüt. Aug. 27 2009, 20:10

*Előtte egy furcsa alak áll. Ismerős vonásai voltak, hasonló mint a tündéké, és egyben a tündéreké. Szépnek lehetett nevezni. De még ennek ellenére is, meg tudta benne látni, hogy egy férfi. Még hozzá, egy myrte. Még sosem találkozott myrtékkel. Ez érdekes volt, még tünde léte ellenére is. Az ismeretlen bemutatkozott, majd lehajolt, s letépett egyet a virágok sokaságából. Ned'rila mindvégig figyelte a mozdulatait, majd felnézett rá, s végül felállt lassan. Óvatosan elvette a virágot, nem mintha félne, csupán nem akarta kitépni a kezéből. Közelebbről is láthatta a myrte arcát. Csak ugyan lágy volt, még is meg lehetett benne találni a férfit. Szemei szinte mosolyogtak, akárcsak szája.*
- Üdvözletem, kedves myrte. - *Bicentett egyet, majd folytatta.*
- Az én nevem, Ned'rila Olveti. - *Mondta lágyan. Nem állt szándékában ellenségeskedni most, főleg, hogy a myrte ilyen szép élményekkel köszöntötte. De akárki tette volna, azzal most nem lenne ellenséges.*
- Még ha csupán illúzió is, köszönöm. Ritkán fogadnak ilyen kincsekkel. - *Egy ideig a myrtét nézte, majd vissza pillantott a világokra, amik egyre kevesebben kezdtek lenni. Az az egy még mindig ott volt az ujjai között. Ránézett a myrtére*
- Ne haragúdj kedves... Hypyno. De azért jöttem, hogy megcsodáljam népeteknek kultúráját. Pár napra szeretnék megszállni erre felé. Lehetséges lenne? Reményeim szerint maradásom nem okoz gondot nektek. - *Kedvesen beszélt, majd kiváncsian remélte, nem zavar erre felé egy tünde.*

Tárgy: 5. csoda Szer. Dec. 29 2010, 23:42

*LINYA LUSSË WILWARIND magányos leánya csoda lévén kerülhet a világra.
Fogsága volt eddig sötét barlang mélye, hová senki be nem tévedt.
Megsínylett leányka, szabad lélekké válva térhet meg a túlvilágra.
Magányosság barlangját sziklák kebelezik be, hogy többé veszélyt ne jelenthessen.*

» 9. Lusse