04. Linya Lussë Wilwarind

- Valóban korábban is elmondhattad volna. De, akár én is vehettem volna a bátorságot, hogy megtudakoljam a gondjaidat. Csak tudod, annyira mélyen hallgattál eddig ezekről a dolgokról, hogy azt hittem, én látom rosszul az egészet.
*Mélyet szippantott a rózsacsokorból, majd elhúzta orrát a mámorító illattal büszkélkedhető, illatos csokortól. Egy pillanatra talán még tüsszentés is csavarta az orrát a tömény ilattól, de ez végül elmúlt. A tünde vidám somolygással pislogott a mesterre, s közben fogalma sem volt arról az aprócska sárgálló porról, mi orra hegyén telepedett meg, mikor arcát a rózsaszirmok közé nyomta.*
- Talán merészelte valaki is kétségbe vonni azt, hogy gyerek is tudsz lenni? *kérdezte a nő pimasz hanghordozással, s mivel nagyon is vidám hangulatban volt, hát gondolta, tesz még rá egy lapáttal* - Csak ne fejlődj vissza egészen hátulgombolós korig, különben kiporolom a hátsódat myrte mester uram!
*És kacagva próbált kitérni a férfi felé nyúló kezei elől.*

-Nos, nem igazán....de még kétségbe vonhatja akárki. Ja,és ígérem, hogy nem, fejlődök vissza annyira! Bár neked engedném meg egyedül, hogy elverj.
*Kuncogott, majd elterült a fűben, s felnézett a virágokra. Eszébe jutott, hogy kedvese meg sem jegyezte, miféle virágok is ezek. ~Hm...biztos csak annyira örült nekem, hogy nem vette őket észre.~ Mondta magában, de azért sem hagyta annyiban, s tett egy kis utalást rájuk.*
-A témától kicsit eltérve.....Ami azt illeti, színes virágokkal fogadlak, te meg csak nem is mondasz erre semmit sem?
*Miközben Hiswa körülnézett, a mester egy pillanat alatt elkapta, s leterítette. Kaján vigyor ült ki arcára, majd így szólt.*
-Most megvagy édes. És én nem eresztelek, míg nem kapok egy nagyon nagyon nagyon hosszú csókot tőled. Nos, akarsz szabadulni, vagy kínozzalak?
*Nevetve haladt kicsit lejjebb kedvese testén, majd felhúzta a hasán a ruháját, majd ajkait ráhelyezte a finom bőrre, s fújni kezdte a levegőt. Ez vicces hangot adott ki és még ráadásul csiklandozhatta is a lányt, mert az azonnal nevetni kezdett. Mitryas felemelte tekintetét a tünde gyönyörű szemeibe. Éppen a két kidomborodó "hegy" felett nézett el. Persze, hogy azonnal feléledt benne a vágy, ami eddig sem szunnyadt már. De most muszáj volt elnyomnia, hiszen itt mégsem huncutkodhatnak.....mindenki szeme láttára. Bár már erre is volt példa egyszer. De az azért más volt. Errefelé többen járnak. Kicsik is. A mester ezt tudta jól, így hát kicsit gyorsított a "kínzáson".*
-Na, kapok akkor egy olyan csókot, vagy egészen hazáig kínozzalak? Mert otthon bizony van egy-két tervem mára! Persze a kicsik is benne lesznek....ez elsp felében.
*Kacsintott a mester Hiswára, azzal kényelmesen várta a csókot.*

*Már éppen valami igazán szemtelen megjegyzést mondott volna párjának, aki éppen akkor terítette le őt. A mester hirtelen akciójának következményeként Hiswa körül felröppentek a virágszirmok. Aztán lassan odébb táncoltatta őket a szél, és tette le mindet más-más helyre. Egy pár még a tündére, és a myrtére is került. A pillanatnyi csöndet Hiswa jóízű nevetése, és ficánkolásának zajai törték meg. Mitryas meg csak továbbra is "kínozta" őt azzal a csiklandósan bizsergető érzéssel, amit a hasához tapasztott ajkakon kiáramló levegő okozott. Aztán a férfi egy kicsit elszakadt a lány forró, bársonyos bőrétől, hogy a szemébe nézve beszélhessen hozzá.*
- Megadom magam! Megkapod azt a csókot... megkapod, csak hagyd abba Mitryas! *a végén szinte visongva mondta a szavakat, mivel a férfi folytatta módszeres kínzását, amint megkérdezte, hogy megkapja-e a kért csókot. Aztán már rá is tapadt égő ajkaira férje, s olyan hosszan csókolta a feleségét, hogy az már kezdte azt hinni, hogy talán órákig nem is fogja elengedni. Bár ezt sem bánta volna, hiszen szerelme karjai közt majd elolvadt a gyönyörűségtől. Élvezettel adta hát meg azt a kikövetelt csókot.*
- És miféle tervekről is beszéltél? Mármint a terved második felében? *kérdezte a hosszas csók után, kacéran körözve ujjaival a férfi hasfalán, melyhez a myrte ingje alatt vezetett az út.*

*Örömmel hallotta azokat a szavakat. Már alig várta azt a csókot. De Hiswa is így lehetett vele, hiszen azon nyomban rátapasztotta ajkait a férfiéra, amint az abbahagyta a csiklandozást. Miután teljesen kiélvezték a csók minden egyes másodpercét, Mitryas mosolyogva válaszolt az előtte feltett kérdésre.*
-Nos, most áruljam el? Nem lehetne titok? Bár úgyis tudod szerintem.
*Azzal megfogta kedvese kezét, s óvatosan kihúzta az inge alól. Közben bocsánatkérő pillantásokat vetett szerelmére, s így szólt.*
-Ezt majd akkor otthon. Rendben? Ugyanbis nem szeretném, ha éppenséggel valaki erre járna...ugyanis szeretik itt is nézni a naplementét, nem csak a Mylatrë-réten. Főlega gyerekek, akik ide emnekülnek a szülők elől egy kis romantikára.
*Egy másodpercig gondolkodott, majd vigyorogva megrázta a fejét.*
-De a mi gyerekeink még szerencsére otthon játszadoznak egyenlőre. Az a kor még odébb van, hogy. De hát rá is érnek. Hisz alig, hogy megszülettek. És már mégis milyen nagyok. Gyorsan telik az idő.
*Leszállt kedveséről eközben, s felsegítette, majd ismét egy hirtelen mozdulattal fekapta, aztán fütyült a két lónak, amik abban a pillanatban megindultak feléjük, és pontosan jó helyen meg is álltak. A mester felsegítette kedvesét a lórqa (nem mintha szüksége lett volna rá Hiswának), majd ő maga is felült a sajátjára.*
-Nos, szívem? Maradnál még egy kicsit lovagolni vagy menjünk haza és valósítsuk meg a tervünket?
*Kacsintott egyet, majd meg sem várva a választ elkezdett vágtatni. Aztán egyszer csak megfordult, s szembe a tündével kezdett a lóval haladni. Pontosan kedvese mellett áltt meg, s egy csókot adva neki így szólt.*
-Gyere szívem. Tudom, hogy nem akarsz most itt rostokolni, ha otthon jobb dolgok várnak rád.

*Még szép, hogy nem akart itt rostokolni, ha otthon sokkal érdekesebb dolgok várják. Ravszkás fény csillant a nő smaragd zöld szemeiben, mikor tekintetét szerelmére emelte.*
- Mitryas! Azt hiszem, sántít a lovam... Megnéznéd kedves, hogy meg van-e a bal mellső patkója?
*És olyan ártatlan pillantásokat igyekezett küldeni kedvesének, amilyenre csak képes volt. Ez láthatóan be is vált, mert a myrte csöppnyi habozás után leszállt lováról, s a tünde hátasához indult. Ebben a pillanatban Hiswa megugratta hátasát, és vágtázva maga mögött hagyta a myrtét. Azért annyira még megállt, s visszafordult felé, hogy kiabáljon neki egy kicsit.*
- Aztán el ne tévedj ott hátul édes!
*Tovább nem várt, mert azt látta, hogy a myrte villámgyorsan lóra pattan, és rohamos gyorsasággal közeledik feléje. Erre Hiswa felkacagott, és újra a lovától telhető leggyorsabb vágtára ösztönözte lovát. Bár tisztában volta azza, hogy a mester lovával még csak nem is lehet egy napon említeni az övét. Hallotta is az egyre közelebbről hangzó fújtatást maga mögött, ahogy a myrte lova minden izmát a végsőkig feszítve szelte a mezőt keresztül, egyre jobban beérve a tündét. Hiswa időnként hátra pillantott, és még gyorsabb tempóra bíztatta lovát. De tudta, hogy ezzel nem fog sokra jutni, hiszen az a mögötte száguldó ló sokkal gyorsabb az övétől. De azért megtett minden tőle telhetőt.*

*Kedvese olyan ártatlan szemekkel nézett rá, hogy a mester nem mondhatott nemet. Hiszen csaka feleségéről van szó. De miután szépen leszállt, hogy megnézze, mia gond, a tünde már ott sem volt. Miarkazta, s meg is indult vele. Olyan gyorsan szelték a mezőt keresztül, mint még soha máskor. A mester igazán utol szerette volna érni kedvesét.*
-Nehogy azt hidd, hogy eltévedek! A lovam majd kisegít, ha mégis így lenne! Így gyakorlatileg el sem fogok tévedni, ha úgy vesszük. Bár nem hiszem, hogy ne tudnálak követni. Túlságosan is felszarvaztál eme tetteddel.
*Kiáltotta a tünde után, majd még gyorsabb tempóra késztette a lovat. Egy ideig még vágtattak és próbálták utolérni a tündét és a lovát, de aztán egyik pillanatról amásikra ott termettek mellettük, s a mester csak integetett egyet kedvesének, aztán ekképp szólt.*
-Nos, megérkeztem, bár nem volt egyszerű utolérnem téeged. Fejlődtök a lovaddal. Ez jó hír. De most akkor vágtassunk haza, mielőtt Thalion és Alya ismét összeveszik azon, hogy ki ehesse a "finomabb" vacsorát. Pedig mindig ugyanazt kapják.
*Nevetett a mester, majd tartva Hiswa tempóját szépen lovaagolt mellette, mígnem lassacskán elérték Myrlyát, drága otthonukat.*

//Köszönöm szépen drága feleségem! lol!

//

*A Nap gyönyörűen süt az égen, bár pár felhő kúszik felé, hogy háttrébe szorítsa. De szerencsére ezt a Nap nem nagyon engedi. Kellemes az idő, nem az a tikkasztó nyári meleg. A kis tó most magányosan áll a helyén. Most lepkék sem szálldogálnak, mint ahogy máskor szoktak. Egy myrte tűnik fel a tóhoz vezető ösvényen. Hyp az. Úgy döntött, hogy szétnéz egy kicsit a myrték földjén. Ezt a kis ösvényt követve jutott el a kis tóhoz. Ahogy a látómezejébe kerül a tó és a kis vízesés, megáll. Körbenéz a kis réten, mai a tó mellett fekszik.*
~milyen kellemes hely. itt tök jókat lehet pihenni~*jegyzi meg magában Hyp, és el is mosolyodik. A varázsbotját az egyik fához támasztja, majd lassú léptekkel a tóhoz sétál és belenéz. Megpillantja saját magát benne - mily meglepő. Leguggol és belemártja a kezét a tiszta tóba. Elég hideg,, így merít egy kis vizet a tenyerébe és belekortyol. Igen finom, így biztos benne, hogy iható a vize. Ismételten feláll és ismét körbenéz. Nagyon tetszik neki a hely. Nem is érez veszélyt, minden teljesen nyugodt, ezért is merte letenni a varázsbotját. Persze nem is hinné, hogy valaki meg akarja támadni egy ilyen békés és nyugodt helyen. Na meg persze itt többnyire myrték vannak, és nem valószínű, hogy egymást meg akarják támadni. Hyp a botjához sétál, majd a fa adta árnyékba lefekszik a puha fűbe. Elfekszik, lábait szétrakj,a kezeit pedig a tarkója alá teszi. Becsukja a szemét és hallgatja a kis vízesés vidám csobogását, na meg a madarak kellemes énekét.*

*Aredhel Namolanya ámulva nézegette a kőkapukat, amelyek már akkor feltűntek neki, amikor kilépett az erdőből. Kényelmesen ballagott a selymes fűben, és jobbra balra tekintgetett szorgalmasan. Alighogy eladta a gyógyfüveit és kencéit a myrték falujának piacán, máris azon járt az esze, hogy talán itt találhatna valami újat, valami igazán jelentőset. Nos, igen. Ared mindig is a növények megszállotja volt és ha alkalom adódott rá, alaposan elmerül akár egy kicsi virág, akár egy szép alakú levél csodálatában. Ha pedig gyógyhatást is társítottak az említett növényhez, a lány képes volt hosszú percekig nézegetni, dédelgeti, még az egyszerű csalánt is. Ezen a helyen pedig számos, addig ismeretlen virággal ismerkedett meg. Óriási szürke köpönyege zsebe teli volt virágmaggal és hagymával, míg a karján lévő kis kosárkában szépen gyűlt a gomba és a különféle illatos fűszernövények mennyisége. Magában dúdolgatott, és egyszerűen élvezte, hogy a nap simogatja a bőrét.
Egy nagy tóhoz érkezve örömében aprót sikkantott és vidáman szaladt a partjára. Nem is számított más, minthogy minél előbb belemártsa a kezét a kristálytiszta vízbe, és megmossa az arcát. Felüdülve csobogott a vízben a kezeivel, és már éppen azon volt, hogy levegye a nagy szürke köpenyt, ami akadályozta a mozgásban, amikor oldalra nézva egy pár csizmatalpat pillantott meg.*
~Hűha, itt most azt hiszem, megzavartam valaki álmát... ez van, ha nem néz körül az ember lánya.~
*Hogy jóvátegye bárdolatlan tettét, óvatosan megközelítette a fűben fekvő alakot, és halkan ráköszönt.*
~Na, most alszik, vagy nem alszik?~

*Hyp lassan elaludt, de hála a tökéletes fülének, a léptek zajára felébredt. Na jó, segítettek neki a madarak csivitelései is. Igy kinyitja kék szemeit és felpillant. Majd megpillantja Ared-et, a hölgyet, akivel a minap találkozott a Fogadóba. Elmosolyodik, mikor a lány ráköszön.*
-Üdv! Ismét összefutottunk? -*kérdezi és titokzatosan a lányra mosolyog. Majd feltornázza magát ülő helyzetbe. Mivel kicsit illetlennek tartja magát, gyorsan felpattan és meghajol a lány előtt megtoldva a köszönését ezzel a kis kellemes gesztussal.*
- Mi járatban errefelé? -*kérdezi a myrte a lánytól mosolyogva. Majd a fához pillant, ahol a botja pihen. Még mindig megvan és a kristályon megcsillan a Nap lemenő sugarainak fénye, ami a vízesésen is tükröződik. Hyp elmosolyodik a látványon, mert teljesen lenyűgözte. Imádja a naplementét és szinte mindig kiül megnézni. Persze ha van ideje rá és van hozzá egy kellemes hely - na meg egy kis beszélgetőpartnernek is örül néhanapján. És úgy tűnik most akadt egy. A lány szemébe mélyeszti kék szemeit és várja a lány reagálását.*

-Ohh, Hypyno, nagyon örülök, hogy ismét látlak. Igazság szerint csak a csizmádra lettem figyelmes az előbb, nem akartam megzavarni a szunyókálásodat.-
*Kissé zavartan a férfi udvarias meghajlásától Ared elpirult, majd legyintett egyet.*
-Maradj csak, hiszen én törtem rád. Sőt, ha még egy kicsit zavarhatlak, akkor leülnék ide melléd, megnézni a naplementét.-
*Ared bízott abban, hogy a férfi nem fogja visszautasítani a kérését, ezért aztán letelepedett melléa fűbe, és a hátát a fa törzsének támasztotta.*
-Hazafelé tartok, de annyi szép virág van itt, hogy úgy döntöttem, teszek egy kis vargabetűt. Mire megérkezem az Otthonba, azt hiszem, azzal a lendülettel fordulhatok is vissza, annyi mindent szedtem össze.-
*Ismerte be kissé szégyellősen.*
-És te? Mi dolgod erre? Keresel valakit vagy valamit?-

*A myrte elmosolyodik a lány kijelentésére, miszerint örül neki. Ő is örül a lány jelenlétének. Nem csak azért, mert jó társaság, hanem mert a lány igazán kellemes megjelenésű és igen nagy hatással volt Hyp-re. *
- Én is örülök, hogy ismét összefutottunk. És nem zavartál meg. Amúgy meg... -*mondja a myrte és lenéz a csizmájára, majd elmosolyodik.*
-Ennyire nem a csizmám, hogy ilyen feltűnő? -*kérdezi és egyre nagyobb lesz a vigyora. Mikor Ared leül, Hyp is mellé telepszik. A puha fű még mindig tökéletes fekvő - és ülőhely, de már kissé hidegebb, mint délután volt, hiszen a Nap is lassan megy le és egyre hűvösebb is van. Hyp hallgatja a lányt, hogy mit is csinál errefelé.*
- Virágok? - *néz körbe Hyp és elmosolyodik, majd letép egy nagyobb, lila virágot, aminek a közepén egy sárga kis pont van. Igen jól illik egymáshoz a két szín és mintha csillogna, ahogy rásüt a napfény.*
- Nos igen. Van itt egy pár...-*motyogja a myrte és egy titokzatos mosollyal Ared felé nyújtja a virágot. *
-Hogy én mit csinálok erre? Nos, mivel nemrég érkeztem ide, úgy gondoltam, hogy körbejárom ezt a kis földet, hogy mi szép is van ererfelé. És azt hiszem találtam is egyet, kettőt...-*mondja titokzatos mosollyal és a vízesésre néz, majd a lányra és kék szemét Ared szemébe fúrja.*

*Ared egy pillanatra elmerül a kék szemekben, majd mosolyogva néz ő is a férfi csizmájára.*
-Igazából éppen a víz fölé hajoltam, amikor észrevettem a mozgást. Úgyhogy ha pontosítani akarnék, azt is mondhatnám, hogy a talpad volt a feltűnő.-
*Aprót nevetett, mert erről eszébe jutott, hogy úgy érezte magát akkor, mint akit valami csínyen kaptak.*
-Azt hittem, egyedül vagyok, és nagyon meglepett, hogy ilyen közel voltál, mégsem vettelek észre.-
*Óvatosan kihámozta a köpeny óriási zsebéből a legújabb szerzeményét.*
-Nézd csak, hegyikristály. Nem akkora, mint a tiéd, de ha valaki szépen megcsiszolja, ez is tud majd szikrát hányni... Figyelemreméltó köved van.-
*A bot végén a kő mintha izzott volna a lemenő nap aranyos-rőtes fényében.*
-A hegyikristály minden energiát mozgásba hoz, és a leggyógyítóbb kövek egyikeként tartják számon. Szerencsés vagy, hogy egy ilyen szép darabot találtál. Magad csiszoltad?-
*A nagy kérdezősködés közben pedig a pillantása a myrte kezében tartott virágra siklott.*
-Ez gyönyörű. Valami orchidea-féle lehet... még nem láttam ilyet.-

*Hyp vidáman hallgatja a lányt. Nagyon jó hangulata lett, bár igen éhes, hiszen egész délután aludt. Szégyenli is kicsit magát, de hát ez a kényelmes fű, a tökéletes tisztás, na meg a csodás hangok: a víz csobogása, és a természet. Elmosolyodik a gondolatra és ismét a vízesésre pillant egy pillanatra. Mikor Ared mesélni kezdi, hogy a talpát látta végül meg, Hyp elneveti magát.*
-Szóval a talpam nagy. Értem én! -*kacsint a lányra Hyp. Mikor Ared kiveszi a hegyikristályát a zsebéből, Hyp elmosolyodik. Valóban szép a kristály és azon is megcsillan a lemenő Nap fénye, ami már az utolsókat rúgja. Az ég alját lilásra festi, de fentebb már kék, illetve sötétkék színekben pompázik és lassan feljön az első csillag is. Hyp mosolya nem csorbul, és a kék szemében megcsillan a kristály. Aredra pillant, majd a varázsbotjára. Aztán elnéz a távolba. Emlékezik. Látszik rajta, hogy átjárja az emlék. Mosolya szélesebb lesz és áthatóbb. Szeme egy pillanatra lecsukódik, majd ismét kinyitja és Aredra néz. Kék szeme ismét csillog, de most semmi köze a fényekhez. *
-A hegyikristályt egy öreg mágustól kaptam, még mikor kisfiú voltam. A Szüleimet nem nagyon ismertem, 6 éves koromban meghaltak. Akkor beálltam egy öreg mágus mellé vándormágusnak. Akkor kaptam tőle. Nem tudom, hogy ki csiszolta, de gyönyörű és valóban igen hasznos kő -*meséli a myrte Ared-nak átható szemekkel és mosollyal az arcán.*

*Ared elmerült a lemenő nap utolsó sugarainak játékában. Mintha valaki színes tintával festette volna ragyogóra az eget. Annyira békés volt itt minden, hogy a lány egy pillanatra teljesen megfeledkezett magáról, és a térdére támasztott karjain nyugtatva a fejét csodálta a látványt. Kissé később bizonytalan pillantást vetett Hypynóra, mert hát ugye a myrték illúziómágusok, és a fényeknek ezt a pazar játékát Ared még nem látta.
Látva, hogy a férfi elmerült a gondolataiban, Ared is visszatért a bámészkodáshoz, egészen addig, míg Hyp hangja meg nem törte a csendet.*
-Szerencséd volt, hogy a mestered megtalált. gy kisgyereknek nagyon neház lehet egyedül. Az én édesanyám is elment, még kislány koromban, bár nekem voltak testvéreim és apám is megmaradt.-
*Kissé összehúzta a szemöldökét, amikor eszébe jutott az apja, majd egy hirtelen mozdulattal ismét a zsebébe túrt. Egés kis zsibvásárt pekolt ki. A kölönféle dobozkák és szütyők között aztán végre megtalálta a nagy igyekezettel keresett zsákot is. Kenyér volt benne és sajt.*
-Éhes vagy? Én nagyon.-
*Jelentette ki, aztán mélyen elpirult, hiszen eszébe jutott az első találkozásuk a férfival. Akkor is éppen éhen veszni készült. Végül, hogy zavarát leplezze, előszedett még pár körtét és szőlőt egy másik zsebből.*

*Hyp bólint egyet a "szerencséd van" mondatra, majd mikor Ared mesélni kezdi, hogy neki az édesanyja hagyta ott őket, a mosoly lehervad az arcáról.*
-Sajnálom... -*motyogja, mert nem igen tud mit mondani. Miközben gondolkozni kezd, hogy ilyenkor mit is lenne illendő mondani, Ared elővesz némi kenyeret és sajtot. Hyp akármennyire is sajnálja a lányt, nevetni kezd. *
-Én is éhes vagyok, de valami tartalmasabbra vágyom! Gyere!-*áll fel Hyp és a karját nyújtja a lánynak.*
-Meghívlak vacsorázni!-*kacsint a lányra a myrte és titokzatos mosolyt küld felé. Olyan ellenállhatatlan félét, így kétsége sincs afelől, hogy Ared követni fogja be a faluba, a Fogadóba.*
-A Kocsmáros miatt meg ne aggódj. Majd megnevelem!-*kacsint a lányra Hyp, majd magához veszi a varázsbotját és várja, hogy Ared belé karoljon. Mikor a lány mellé lép, ketten hagyják el a csodálatos tavat. *

//Köszi a játékot!//

*Arednek a vacsora említésére felcsillan a szeme, bár ezt a lelkesedést kissé korlátozza, amikor a fogadós is szóba került. Hyp meghívásának azonban nem tud ellenállni, hiszen érdekes társaságot lelt a myrtében, szerette volna jobban megismerni. Így aztán gyorsan összekapta a cókmókját és elindult a férfival a falu felé.

//köszi a játékot!//

//Olvad...//

*Mitryas mosolyogva kacsintott kedvesére. ~Hát igen...ez a hely örökre belopta magát a szívünkbe. Itt kértem meg Hiswa kezét. Milyen rég is volt már az! Talán újból el kellene jönni ide és eljátszani mgé egyszer az egészet!~ Gondolta. Ez a kis gondolat még egy nagy mosolyt is csalt az arcára. Csak úgy sugárzott belőle a boldogság. Érezte, hogy testének minden provikája örül, hogy itt lehet kedvesével...és egy kedves kislánnyal, Casve-val. Olyan iddilli volt ez a kép, amit most látott maga előtt, hogy alig akarta elhinni, mindez valóság. Márpedig az volt. És Mitryas valóban nagyon boldog volt mindettől. Olyannyira, hogy még egy kis illúzióhoz is támadt kedve. Méghozzá egy elég személyes illúzió volt az. Azt a jelenetet vetítette a kapuk alá, amikor megkérte Hiswa kezét. Még maga is elcsodálkozott, hogy az illúzió mennyire éles emlék létére. ~No igen...ez az esemény kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Mindig pontosan úgy fogok emlékezni rá, ahogy megtörtént.~ Lassan haladt már lovával. Szürkehát nagyogat prüszkült, majd megállt, s hagyta, hogy a mester leszálljon róla. Mitryas mosolyogva segítette le kedvesét, majd Casve-t a lóvukról.*
-Nos, itt is lennénk. *Azzal Casve-hoz fordult.* -Amit az előbb láttál az életem egyik legszebb eseménye volt. Amikor megkértem Hiswa kezét. Nem sok embernek szoktam megmutatni. De úgy véltem, te biztosan értékelnéd a dolgot. Ugye, édesem?
*Kérdezte Hiswától, aki ugyanolyan boldognak látszott, mint férje. Mitryas olyan szívesen ölelte volna át, s csókolta volna meg akár százszor is.....de tudta, hogy most nem szabad. Tekintettel kell lenniük arra, hogy most nem egyedülvannak és így nem romantikázhatnak. ~Majd talán legközelebb...és akkor senki sem zavarhat majd meg!~ Mondta magában a mester, majd Hiswáról elvéve szemét Casve-hoz szólt ismét.*
-Gyere csak közelebb. Nézd meg ezt a tavat. Hát nem csodás? Szerintem ez a hely talán a tó által lesz szebb bármely másik helynél. Legalábbis én így vélem. De mondd csak, láttál már ehhez fogható színeket, szépséget,mint ami itt van Linya Lussë Wilwarind-ban? És ne érts félre, nem dicsekedni szeretnék....csupán elkapott a hév. Nagyon kedvelem ezt a helyet. Az egyik kedvencem.
*Kissé elpirult, de hamar vissza is nyerte eredeti színét. Miközben casve a tavat kémlelte, Mitryas kicsit közelebb somfordált Hiswához és odasúgta neki.*
-Édesem....felelevenedtek bennem a múlt emlékei...arra gondoltam, hogy talán eljöhetnénk ide pár nap múlva...kettesben....
*Kacsintott egyet, majd mosolyogva Casve-ra tekintett, aki épp mondani szeretett volna valamit.*

*Élvezte a lovaglást. Élvezte a társaságot. Szép volt, az idő, a madarak csiripeltek. És a táj is nagyon szép volt. Kellemes útjuk volt. Egyszer csak egy illúzióra lett figyelmes. Azt látta, hogy Mitryas megkéri Hiswa kezét, amit később a nagyúr is elmesélt neki. *
~Hm... de jó nekik!~ *Ezt gondolta, bár ő még olyanon sosem gondolkodott, hogy ő neki is kellene egy pár. Ő eddig jól elvolt egymaga. Igazából most arra koncentrál, hogy minél több emberrel megismerkedjen. Szóval a látottakon elmosolyodott, majd megálltak és Mytrias lesegítette a lóról. Amint a földön volt körbenézett, nevetett és jó nagyokat szippantott a friss levegőből. Aztán a tóhoz futott.*
-Valóban csodálatos!! Hm...- Vidáman bele is lógatta a kezét. Most mérhetetlenül boldognak érezte magát. Majd felnézett és vidáman válaszolt.*
-Azt hiszem nekem is ez a hely lesz az egyik nagy kedvencem- *Majd kedvesen Mitryasra mosolygott.*
-Nem is csodálom, hogy ez az egyik kedvenc helyed.- *Majd rákacsintott Hiswára. Majd odafutott a virágokhoz, megszagolta őket, és egyéb növényeket is megfigyelt. Aztán meg látott egy hatalmas gyönyörű fát és mérhetetlen nagy vágyat érzett ahhoz, hogy annak a tetején csüngjön. Így nem sokat gondolkodva fogta magát és seperc alatt már fent is volt. Igen jó famászó volt. De talán ez el is várható attól, aki az egész életét az erdőben éli. Ott a magasban pedig lenézett és integetett a többieknek, közben jóízűen nevetett. Ugrált egyik ágról a másikra, akár egy mókus.*

*Hiswa őszinte mosollyal nézte, ahogy a lány eliramodik mellőlük, és feliszkol arra a hatalmas fára.*
~Régen én is hasonlóképpen ltem hozzá... Csak én nem saját örömömre ültem a fákon... Hanem, hogy az aktuális célpontot kifürkésszem, és végezzek vele... De mi mást is tett volna egy fejvadász, akinek a szíve helyén is csak egy kődarab volt... De az már a messze múltba hullott... Már nincs kő... csak az érzéseim... a szerelmem... a gyermekeim...~
*Lehengerlő mosolyát a férfira villantotta.*
- Mit gondolsz édesem? Szerinted rábízhatnánk időnként az ikreket? Én megbízok benne...
*A választ épp csak megvárta, s már el is lépett férjétől.*
- Kis fruska... azt hiszed, hogy csak te érezheted jól magad azon a fán?
*Kiabálta az ember lány után nevetve, s kacaja végig száguldott a tóparton, ahogy a fára felindult. Nagyon könnyedén, szinte súlytalannak tetsző mozdulatokkal suhant föl a fa legmagasabb ágára, s onnan integetett le a mesternek.*
- Mi az Mitryas? Csak nem megijedtél egy kis magasságtól?
*S incselkedőn pillantott férjére, s közben lehuppant Casve mellé.*
- Figyelj Casve... mindjárt kapok én tőle ezért... hihi
*S halkan kuncogv figyelte szerelmét.*

*Mosolyogva figyelte a fára felmászó Casve-t. Nagyon testzett neki, hoyg a lány ennyire örül ennek a helynek és hogy tetszik neki. És annak is nagyon örült, hogy felesége is jól érzi magát. Minden tökéletesnek látszott. És az os volt.*
-Igen, édesem, nyugodtan ráhagyhatjuk az ikreket. Én is megbízok benne. Kedves lányka.
*Azzal nevetve nézte, hogyan mászik fel kedvese a fára. Egy szempillantás alatt fent volt. Mitryas mindig is csidálta ezért. Olyan gyorsan tudott Hiswa fára mászni, mint ahogy Mitryas illúziót kelteni. Aztán mikor Hiswa lekianált férjéhet, Mitryas megrázta a fejét és így szólt.*
-Még hogy félek? Én? Egy ilyen "kis" fától? Na ne viccelj! Ezért most kapni fogsz....
*~....egy csókot~ Tette hozzá a mester magában. Ravasz mosolya ismét kiült arcára. Ilyenkor biztos lehetett benne az, aki látta, hogy a mester valami nagyon nagy csínyre készül. És ez így is volt. nem csoda, hoyg Thalion is ilyen nagy csínytevő! Volt kitől örökölnie. Tehát Mitryas felnézett Casve-ra és Hiswa-ra, majd egy szempillantás alatt eltüntette magát. Legalábbis a többiek ezt hihették. De nem így volt. Mitryas egy apró kis léggyé "változtatta magát". Persze valójában nem változott át, csak az ő alakja helyett egy legyet láthattak. Így futott oda a fához, s így kapaszkodott fel a fa koronájáb. Egy légy képét vetítve maga elé álca gyanánt. Aztán mikor felért. Elkezdett "legyeskedni" Hiswa körül, majd hirtelen megjelent előtte, s vadul megcsókolta.*
-Látod? Így jár, aki becsmérelni mer!
*Azzalé még jól meg is csiklandozta kedvesét a nyomatékosítás érdekében. Nevetésük messze elhallatszott. Sok állat felkapta a fejét, s a fa irányába nézett, de aztán tovább foglalatoskodtak előbbi tevékenységükkel. Mitryas mosolyogav huppant le a lányok közé, amjd így szólt.*
-Nos, mit szólnátok ahhoz, ha itt egy kis fakunyhó lenne? A fa lombokornájában? Hm? Ez lehetne e gyerkőcök kis kilátója......és a miánk is. Mit gondoltok?

*Csodálva figyelte, hogy Hiswa is milyen gyorsan és ügyesen felmászott a fa tetejére. A gyerekek gondoskodásáról hallva, csak szerényen mosolygott, nem mert hozzá szólni.*
~Köszönöm a megtiszteltetést!~ *Bár még ő maga sem tudta, hogy oldja meg ezt a lehet, hogy elég nehéz feladatot. Fogalma sincs milyenek a lurkók. De nem is ezzel foglalkozott, hanem kíváncsian várta, hogy reagál Mitryas felesége hívására. Közben ő is rámosolygott a mellé huppanó nőre.*
~Azt hiszem, ők igazán boldogok. Tudják, mi az élet, egymásra találtak. Van családjuk..., otthonuk... Hát igen! Na de nekem is van! Itt van nekem otthonnak az egész birodalom, és itt van családnak az összes itt élő nép. És itt van a nővérem, Hiswa és a bátyám, Mitryas!~ *Majd erre a gondolatra megint elmosolyodott. De el is csodálkozott, mert Mitryas eltűnt, mármint a helyén egy légy volt.*
-Fúj! Utálom a legyeket!- *Na jó. Ez egy kicsit őszinte volt. De hát tényleg utálta a legyeket.*
-A csótányokat is utálom! Meg a szúnyogokat! Meg a... molylepkéket!- *Szépen elmesélte miket utál, közben perce ez az undor ki is ült arcára. Majd hirtelen megjelent Mitryas. Casve elpirult a csókot látva. Majd ő is nevetett velük, mikor Mitryas megcsikizte Hiswát.*
-Fakuckó...? Hmm... jó ötlet!-*Válaszolt mosolyogva.*
~Fakuckó? Én mért nem építettem magamnak fakuckót? Mért nem telepedtem le egy barlangban? Miért vándorlok ide-oda?~ *Már majdnem elszomorodott azon, hogy nincs igazán otthona. De felvidámodott.*
~Sebaj! Szabad vagyok, mint a madár és szárnyalok!~ *Fel is ugrott egy vékonyabb rugalmas faágra, ami jól elkezdett alatta himbálózni. Casve egyszer lent volt, egyszer fent. Olyan volt, mint egy egyszemélyes libikóka. Nevetve játszott rajta.*

*Az első gondolata az volt, hogy még sosem látta Mitryast rovarrá alakulni. De ez a külsőség nem is lesz a kedvence. Halovány mosoly suhant át arcán, amikor férje megjelent előtte, s vidáman kacagva próbált kitérni a férfi csikolása elől. Majd némán megvárta, hogy mit reagál Casve a férfi fakuckós ajánlatára, s csak aztán szólalt meg.*
- Én is jó ötletnek tartom a faviskót... Thalion, és Alya boldogok lesznek, ha itt is rosszalkodhatnak.
*Halkan kuncogott, anikor Casve átmászott egy másik ágra, és lassú himbálózásba kezdett.*
- És ha már a gyerekeknél tartunk... Lassan ideje lesz visszaindulnunk, mielőtt még felébrednének, és felordítják az összes myrtét a környéken.
*Vetett egy sajnálkozó pillantást a többiekre. Gyorsan elrugaszkodott az ágtól, s néhány bámulatos ugrással már landolt is a földön.*
- Sokat lassultam az évek alatt... *ezt inkább csak magának jegyezte meg*
~Arel biztosan hülyére nevetné magát a régi, kedvenc fejvadásza lelassult reflexeit elnézve...~
*De ezen már csak mosolyogni tudott. Hiszen Arel Beowoulf jobb létre szenderült (már, ha van számára jobb hely), s többé már nem törhet Hiswa, vagy ne adj isten a családja életére. Közben a mesterre pillantott, s szerelemtől csillogó szemekkel nézte a föntről lefelé tartókat.*
- Drágám! Ha gondod van a mászással... segíthetek...
*Szemeiben a huncutság apró lángocskái sziporkáztak, s ez mindig is feltűnt a mesternek. Hát látta is a nő, hogy a férfi szólásra nyitra száját, s még szemöldökét is felhúzza, de mielőtt egy hangot is adhatott volna ki, gyorsan megelőzte a beszédbenh. Hiába... nem bírta megállni.*
- Esetleg Casve lesegíthet... hihi... Ha egyedül nem menne valami fényesen.
*Az is eszébe jutott, hogy, máskor ilyen helyzetben általában kettesben szoktak incselkedni egymással, s annak rendszerint meztelenség a vége, s a többire inkább nem is gondolt, hogy ne uralkodjanak el rajta vágyai. Hát kaján vigyorral arcán leste a férfit, és a lányt a faágak közt.*

*Úgy tűnt, hogy újdonsült ötlete elnyerte a két lány tetszését. Ennek nagyon örült, mert lelke legmélyén szeretett barkácsolgatni és építgetni. Nem véletlenül építette meg Myrlya-t sem egyedül! ~Jaj, Myrlya....de szép is! És menyire jó volt megépíteni! Nagyon nagyon jó élmény. Ez is örökre megmarad bennem.~ Mosolyodott el, majd kedvesére,s Casve-ra tekintett. A kis emberke úgy tűnt, hogy nagyon jól eljátszogat a faággal. Mitryas meg is mosolyogta ezt is, majd kedvesére tekintett.*
-Nos, a gyerkőcök. Hát, valóban lehetséges az, hogy rosszaságuknál fogva ordítani kzdenek. Bár már nem olyan kicsik, hogy ilyen olcsó kis csiínnyel éljenek. Szerintem ha már ébren vannak, valamit elvarázsolnak. Vagy nem is tudom. Valóban jobb, ha hazamegyünk és megnézzük, mit csinálnak. És talán a kuckó említése hallatán kicsit lenyugodnak. De ha mégsem, majd teszek arról, hogy lehiggadjanak!
*Lassan elindult, hogy lemásszon. De hirtelen felkapta a fejét eg yhalk kisdobbanásra. ~Mi volt ez?~ Kérdezte, de már meg is kapta a választ. Hiswa landolt éppen a földön. A mester elmosolyodott, s megrázta a fejét. ~Az én Hiswám.....össze se lehetne téveszteni senki mással.~ Azzal tovább mászott...volna. De kedves felesége ismételten cukkolni kezdte. Mitryas ezen felbuzdulva épp szólásra nyitotta a száját, mikor Hiswa közbeszólt. A mesternek már vörösödött is a feje. Persze nem a méregtől. Ő maga is nevetett azon, hogyan cukkolja őt felesége.*
-Még hogy Casve segít nekem lemészni? Nos, mutatok én neked valamit!
*Azzal megfordul, így a háta mögött volt most a fa. Hiswára tekintett, kacsintott egyet, majd elrugaszkodott és leugrott. Pár pillanattal később már a földön állt, igaz a térde kicsit megrogyott. De nem esett el és sikeresen földet ért bármi nemű sérülés nélkül. Diadalittas mosoly terült el arcán, majd így szólt.*
-Azt hiszem, hogy valaki nagyon alábecsüli a myrte mestert! Ha most ketten lennénk......
*Az utolsó mondatot már úgy mondta, hogy Casve ne hallja. Óriási vigyor ült ki arcára,majd Hiswára kacsintott. Vágya már egyre nagyobb volt és nehezen ment neki az önkontroll. De nagy nehezen nyugalmat erőltetett magára, s mosolyogva megvárta, míg Casve is leér, majd Szürkeháthoz sétált és felpattant rá.*
-Nos, azt hiszem, hogy indulhatunk is vissza. Ki tudja? Talán az ikrek már réges rég megkötözték a dadájukat!
*Nevetve várta meg, míg a többiek is felültek lovukra, majd elindult Myrlya felé....*

*A hazaútra gondolva nem szomorodott el. Már alig várta, hogy lássa a kicsiket. Mosolyogva figyelte ahogy Hiswa művészien landol a földön, és ahogy Mitryas követte.*
~Na persze! Most nagyra tartják magukat. Kicsit mintha Hiswa elfelejtette volna, hogy találkoztunk legelőször. Igen, a Tolmen erdőben a fáról elé ugrottam pár levegőben forgással. Sebaj! Megesik az ilyen.~ *De nem akarta, hogy most őt is megbámulják és megdicsérjék, hogy milyen fantasztikus módon száll le a fáról, pedig van pár módszere a landoláshoz, nem is kevés. De inkább lemászott a fa tövéig, és ott... (jó, hát csak nem bírta ki)... hármas hátrapördüléssel talajt is ért. Elmosolyodott, mart felült az ideiglenes lovára. Hát el is indultak szépen haza. Most kevesebbet szólalt meg Casve az úton. Inkább csak hallgatta a házaspár viccelődését, beszélgetését, és egy két poénon el is mosolyodott. Kicsit elfáradt a nagy ugrándozásban, de valahogy most megtalálta őt az önkontroll.*
~Hmm... kicsit gyerekesen viselkedtem. Hogy is várhatnám el, hogy egyedül hagyjanak a gyerekekkel, amikor még magamon sem tudok uralkodni?!~*Egy kicsit el is komorodott az arca.*
~Úgy érzem... valahol mélyen, belül... mintha az ismeretlen múltam várná el tőlem, hogy én rendesen viselkedjek. Illedelmesen. Úgy, mint egy nemes. Mint... egy nemes...~
*Hát nem véletlen érezte is. Hisz valóban, ahonnan származik, ott az egyik leggazdagabb, legnemesebb családba tartozik. Ő valójában egy igazi úri hölgy. Ühm... csak nem kéne az a kis amnézia...*

*Hiswa jókedvűen lovagolt férje oldalán, míg másik oldalán Casve galoppozott. Néha incselkedő megjegyzéseket tett férjének, s már látta is Mitryas pillantásán, hogy ezeknek hamarosan meg is lesz a következménye. Persze csupa olyan következmény, ami kifejezetten kedvükre való. Erre a gondolatra fülig szaladt a szája.*
- Nos, ha a dada túlélte... És miért ne élte volna túl? Akkor az ikrek nem lesznek büntiben, s így még Casvét is megismerhetik. Már, ha egyáltalán ébren vannak...
*Hiswa még emlékezett az éjszakai sétájukra. No igen... Ezt az egy kis apróságot nem is említette kedvesének, hogy ki ne akadjon tőle. Hiszen a nő éppen akkor ment ki a konyhába innivalóért, amikor a két gyerek megpróbált "láthatatlan" módban elosonni az ajtajuk előtt. De Hiswa fülei igen csak jól edzettek, s így azonnal le is lepleződtek az éjjeli csavargók. Hiszen még csak nem is hajnalodott, amikor anyjuk nyakon csípte őket. Némi nagyon halk dorgálás után ágyba is parancsolta őket. S láss csodát, még ők távoztak megsértődve, amiért anyjuk egy napi szobafogsággal fenyegette meg őket. Hiswa nem is jutott szóhoz a gyerekek bosszankodása láttán, de aztán csak halkan kuncogott rajtuk, amikor visszatért kedvese mellé. Nem is állt szándékában találgatni, hogy vajon kire is üthettek lázadó jellemükkel.*
- Mondd csak Casve! Volna kedved időnként vigyázni az ikreikre? Még aprólékok, de már sok borsot törtek a myrték orra alá... De, szerintem egy hozzád hasonlóan fiatal lány még biztosan le tudná őket foglalni. Nekem időnként az ispotályba kellene mennem, hogy van-e olyan sérült, akinek segíthetek... Mert gyógyító mágus vagyok. *kis mosolyt küldött a lány felé* - Mitryas pedig nagyon elfoglalt a népe dolgaival, s van, hogy haza sem tud jönni éjszakára. Ilyenkor szeretném, ha a gyerekeinkkel lennél. Biztosan jól szórakoznátok együtt.

//köv. akkor a házba... Smile

//

*Mitryas mosolyogva sétált kedvese társaságában. Nagyon boldog volt, hogy újra itthon lehet, a saját földjén. És ráadásul "ép ésszel" szaladgálhat. Hisz még pár napja elég furán viselkedett....még hogy furán! Egyenesen sötét és gonosz dolgokat művelt. Fekete myrtévé változott és még igazából ő sem mer visszaemlékezni a történtekre, nem hogy felesége. Pedig még egyszer-kétszer mindkettejüknek bevillanak képek. Ilyekor a mester vagy lehajtja a fejét és elpirul vagy megdermed és a messzeségbe bambul némán. Sokszor persze nevetés a vége. Hisz a mester elég humoros klépet tud vágni, ha elbambul. A pirulásáról nem is beszélve. Az körülbelül úgy néz ki, mintha Thalion pirulna el. Látszott, hogy a mester még kora ellenére igen csak gyerek. De persze csak áétvitt értelemben. Hisz ha valóban gyermek lenne, akkor most nagy bajban lenne a Myrte nép.
Tehát a mester és Hiswa kézenfogva sétált Linya felé a lemenő Nap sugaraiban fürödve. Mitryas hálát adott az isteneknek, hogy ismételten itt lehet és, hogy kedvese is mellette van. Szabad keze bent volt a zsebében. Valamit szorongatott már mióta elindultak otthonról. Természetesen lóval. Mitryas úgy vélte, hogy nem árt egy kis lovaglás. No nem mintha nem lovagolnának eleget, csak ha még mahaza szeretnének érni a naplemente után, akkor nem árt nekik lóval jönniük. De a lovakat már letették azóta. Kikötötték nem messze egy erdőtől, ami Linya szomszédságában van. Lassan már oda is értek a kapuk alá. Ekkor a mester megállította kedvesét és forrón megcsókolta.*
-Szeretlek Hiswa! Tudod, nagyon örülök, hogy ismételten minden a legnagyobb rendben! Bár nem tagadom, hogy Mylene miatt aggódom. Tudom, hogy milyen szeleburdi..és már hónapok óta nem láttuk. Talán....talán utána kellene küldenem egy kisebb csapatot. Bár...az biztos, hogy addig nem nyugodnék, mígnem elmehetnék utánuk...de enm akarlak itthagyni titeket. Most, hogy több a szabadidőm. Ezt mind rátok szeretném fordítani, életem....
*Szerelmesen bújt Hiswához, miközben bal keze még mindig a zsebében volt és láthatóan ökölbe votl szorítva. Volt ott benne valami, de a mester egyelőre még nem rukkolt vele elő. Úgy vélte, hogy még vár vele egy kicsit. Azzal mosolyogva adott még egy csókot feleségének.*

*Vidám mosolya le nem hervadt arcáról, ahogy férjével kézenfogva haladtak előre. Néha megálltak, s egy-két csók után folytatták csak útjukat. Hiswa időnként oldalra pislogott. Azt a bizonyos tavat nézegette fél szemmel, na meg azt a bizonyos sötét barlangnyílás féleséget, melyről már annyi mende-monda terjengett a myrték közt járva. Agya azonban gyakran kanyarodott el más dolgok felé. Ilyen dolog volt például a tetteinek ismertetése a myrték előtt. Ezt csak abban a pillanatban tartotta jó ötletnek, amikor a szigeten voltak a myrtével. De azóta már eltelt pár nap, és a tünde most azzal nem tudott megbírkózni, hogyan is mondja meg férjének, hogy meggondolta magát. Bár szíve szerint valóban szeretné elmondani a népének, és a bocsánatukat kérni ezekért... De a félelme nagyobb ettől a vallomásosditól, mint azt előre gondolta volna.*
~Talán hazafelé menet megkérdezem, hogy ő mit tanácsol nekem...~
*Ragyogó, s szerelmes tekintettel nézett szerelmére, amikor az megállította a kapuknál. Itta minden egyes szavát, hiszen jobban szerette, mint eddig bármikor. Már, ha lehet még az érzelmeit fokozni, ami nem valószínű. De van, hogy tenger erejű hullámokként söpörnek át rejta feltörő, és igen csak intenzív érzései, melyeket a mester iránt táplál. Ilyenkor aztán olyan képet vág, mintha a felhők tetején sétálgatna. De Mylene említése kicsit visszahozta a valóságba.*
- Igen... Mylene-ért én is aggódom. Régebben nem volt szokása ilyen sokáig távol maradni. Főleg úgy, hogy még életjelet sem ad magáról.
*Ahogy elhallgatott, érzéki, de egyben bíztató mosoly ült ki szép arcára, s férjéhez bújt, s kezeit összekulcsolta a myrte háta mögött.*
- De ugyanakkor hiszem azt, hogy Mylene képes megvédeni magát, ha bajba kerülne. Egyébként is... Azzal a máguslánnyal ment el nem? Formenyaval... Róla pedig elég sok izgalmas dolgot suttognak még Evolyranban is...
*Kacsintott férjére, majd folytatta.*
- Tudod... Kihasználtam fejvadászi múltamat, és kicsit utána jártam a dolgoknak azzal a mágussal kapcsolatban... *kis hatásszünet* - Gondoltad volna, hogy az a lány egy egész sereggel felvette a harcot a mesteréért? Azt mondják, hogy olyan hatalmas erőket hívott segítségükre, hogy még a mestere sem értette, hogyan volt rá képes... De ki tudja, mennyi ebből a mítosz, s mennyi a valóság... hihi
*Lassú csókkal kóstolgatta meg párszor a férfi alsó, majd felső ajkát.*
- És boldog vagyok... na meg a gyerekek is őrületesen oda vannak attól, hogy végre ilyen sokat lehetsz velünk. Már nagyon hiányzott a férjem... és a kicsiknek az apjuk.
*Újabb csók, aztán fejét a mellkasának döntötte. Így állt ott, ölelve szerelmét, s csak nézegette közben a sötét nyílást.*
- Édesem... Te elhiszed, hogy abban a barlangban van egy lány, aki magához csalja az odamerészkedőket?

*Csodálkozva hallgatta kedvesét. ~Még hogy Mylene azzal a mágusnővel ment el? Na szép..nekem erről egy szót sem szólt! Ennyit ér neki a bátyja, vagy micsoda? Azt hiszem, hogy ideje kicsit elbeszélgetnem vele, ha visszajön. Mióta Álomfalván elszökött arra küldetésre....azóta nagyon szeleburdi.~ Sóhajtott egy nagyot, majd kedvesére mosolygott és így szólt.*
-Értem. Hát, érdekes kis dolgokat hallasz te itt Evolyranban. Nem csoda...te mindenkiből ki tudsz szedni mindent.
*Azzal megcsókolta Hiswát. Hosszasan ölelte, miközben arra gondolt, hogy gyermekeik már milyen nagyok is. Pedig még csak éppen megszülettek. Legalábbis Mitryas-nak így tűnt. Mosolyogva idézte fel azt a napot, amikor is Hiswa életet adott gyermekeiknek. Ráadásul kettőnek! És ikrek. ~Thalion..Alya....~ Sóhajtott magában a mester. Nagyons zerette gyermekeit, s értük is bármit megtett volna, mint Hiswáért. Ők hármany voltak a mester midnene. No meg persze Myl, akiért jobban aggódott, mint azt kimutatta. Nemhiába, hiszen nagyon szoros a kapcsolat köztük. Mitryas majdhogynem az apja volt Mylene-nek az apja helyett, miután az a szörnyűséges dolog történt. Ezek az emlékképek is beszivárogtak most agyába. Még talán egy kisebb könnycsepp is legördült arcán. De aztán vett egy nagylevegőt és elűzte emlékeit. Pajkosan kedvese nyakához bújt szőke tincseivel. Mosolyogva válaszolt Hiswának.*
-Nos igen. Higgyétek el, hogy én is nagyon örülök nektek. Bár azt is tudom, hogy mióta bezártam a gyerkőcöket a házba, egy kicsit jobban félnek tőlem. De ez talán nem is baj. Jobb, mintha visszabeszélnének és nem fogadnának szót. Mert akkor hihetetlenül rossz apa lennék. Legalábbis annak tartanám magam. És ráadásul rossz férjnek is tartanám magam. Mert nem teljesíteném azt a kötelességemet, hogy neveljem a gyerekeket és törekedjek arra, hogy fogadjanak szót a szüleiknek és az idősebbeknek. No, de ne menjünk ilyen mélyen a feltételezés homályába. A lényeg, hogy az ikrek hallgatnak ránk, bár olykor szeretnek csínyt elkövetni, de midig tudják, hogy hol a határ. Úgyhogy mindezek alapján úgy vélem, jó szülők vagyunk. Legalábis te biztosan. Hisz legtöbbet te voltál velük. *Itt elhallgatott egy pillanatra.* -Tudod, olyan gyorsan szalad az idő. Hisz most születtek a gyerekek és máris tanítani kell őket egy csomó dologra. Én...furcsán érzem magam emiatt. Ne érts félre, nem rosszul..ez kelemesen furcsa érzés. Talán még mindig nem szoktam meg, hogy apa vagyok.
*Mosolyogva halgatott el végül, hogy szerelme meg tudja kérdezni, amit még szeretett volna. Mitryas kicsit meg is lepődött a kérdésen, mikor meghallotta. Nagy szemekkel nézett Hiswára. Aztán hirtelen elszakadt Hiswától, hogy kezeit maga elé emelje és egy hatalmas kört írjon le vele. Maga a kör függőlegesen állt Mitryas és Hiswa között. Ha odlalról nézte az ember, nem láthatott semmit sem. De ha szemből, akkor bizony teljes nagyságában lehetett látni. A mester odalépett kedvese mellé, majd átkarolta és így szólt.*
-Nos, édes...ha szeretnéd tudni, akkor gyere velem. Ide.....
*Mutatott a hatalmas, fekete korongra. De mivel látta, hoyg kedvese elég furcsa képet vág, így még hozzátette gyorsan.*
-Ez csak illúzió...az emlékem....mert egyszer voltam már odabent. Hogy megtudjam a választ a kérdésre....amit t is kérdeztél most tőlem. Szóval nem lehet semmi bajod. Csak gyere nyugodtan kedvesem...
*Azzal megfogta Hiswa kezét és behúzta maga után. Miután mindketten eltűntek a feketeségben, a korong eltűnt. A nagy semmi maardt utánuk.*

*Eleinte aggodalmas arcot vágva hallgatta kedvesét. Nem gondolta volna, hogy ennyire megviseli őt a sok, és hosszadalmas távollét.*
- Édesem. Te nagyszerű apa vagy... Ha én mondom, elhiheted, hiszen az anyjukként nekem is fontos, hogy megkapjanak mindet, amire csak szükségük van. És most végre megkapták az utolsó, de legfontosabb dolgot is... Téged... Az apjukat. Hiszen most nagy szükségük van rád... És nekem is...
*Hosszú csókot adott a férfinak, majd elhúzódott, s akkor a myrte szóba hozta barlangi élményeit. Ettől Hiswa döbbent képet vágva bámult rá. De kérdezni nem maradt ideje, mert a mester létre hozott egy fekete lyukat, amibe be is húzta magával a nőt. És nem volt ott más, mint a nagy, és végeláthatatlan semmi. De az csupa nagybetűvel. Hiswa karjait borzongatta a hideg, nyírkos levegő, ami ezt a feketeséget uralta.*
- Veszett hideg van itt Mitryas...
*Nyakát nyújtogatva próbálta kivenni, hol is vannak.*
~Na jó. Elméletileg ez csak Mitryas emlékeinek megelevendett változata... És ő azt mondta, hogy bement a barlangba... Tehát, ha minden igaz, akkor ez egy barlang volna... De akkor hol a fenében vannak a falak?~
*Kissé megrángatta a mester ingujját, hogy ráfigyeljen.*
- Édesem, nem akarlak sürgetni, de muszáj ilyen tök sötétben vaklálnunk?
*Mitryas válaszként csak elmosolyodott, majd kacsintott a tündére, s aztán mondhatni, hogy lőn világosság. Ami egyébként csak valami derengő kis fénypászma volt inkább.*
~Legközelebb viharlámpát hozok magammal... Sosem lehet tudni, mikor lyukadunk ki vaksötét helyeken hihi...~
- Köszönöm kedves...
*Mostmár vidáman lépdelt előre a folyosóra emlékeztető barlangi járatban. Tekintete folyton a barlang falait fürkészték. Neki valahogy természetellenesnek tűnt ez a hely. Aztán valami nem túl nagy, de erős kontúrral kirajzolódó akármit vett észre.*
- Mi lehet az? Talán egy ember? Vagy valami hasonló szerzet?
*De még ilyen távolból nem tudta kivenni, mi is az. Hát csöndesen lépkedett tovább, csak éppen besomfordált félig a férje mögé. Elvégül az ő emlékei, és csak tudja, mi vár rájuk.*

*Magában jót nevetett előre azon, amit mad látni fognak. De egyelőre egy szót sem szólt. Csak haladtak előre a vasötétben, mire Hiswa kért egy kis fényt. Erre Mitryas egy nagyon halvány kis valamit jelenített meg a kezében. Persze szándékosan, hisz nem akarta, hogy előre lelője a poént. Kedesére kacsintott, amjd tovább haladt előre, mikor is megpillantotta maga előtt azt a valamit,amitnek már ott is kellett volna lennie. Széles vigyor terült el az arcán, de ezt kedvese nem láthatta, mert a háta mögött haladt. Mitryas már majdhogynem hangosan nevetett, mikor Hiswa megkérdezte, hogy mi lehet az a valami ott előttük. A myrte természetesen mindent tudott, de nem szerette volna elárulni, mert úgy valóban nem lenne majd olyen vicces, mikor minden kiderül. Kicsit közelebb mentek az alakhoz, majd Mitryas mgtorpant Érezte, ahogy kedvese lágyan a hátának ütközik. A férfi hátrafordult, s mutatóujját a szája elé helyezve jelezte, hogy Hiswa maradjon csendben. Persze ő már alig bírta ki nevetést nélkül. Továbbindult, majd megállt az előtt az ismeretlen alak előtt, akit Hiswa láthatott az előbb. Hátrafordult kedveséhez, majd így szól suttogva.*
-Alszik. Úgyhogy tényleg maardjunk csendben, mert még a végén felébresztjük. És az..nos, nem lenne szerencsés.
*Azzal már kuncogva fordult előre, s várta a pillanatot, amikor az az alak ott előttük megmozdul. Hamarosan el is jött. Mitryas épp akkor tett egy mozdulatot felé. De hirtelen elhúzta a kezét, mint aki megijedt. Hiswa felé fordult, s olyan képet vágott, mint aki halálra rémült.*
-Édesem...azt hiszem, hogy mégis jobb lesz, ha most futunk...arra...kifelé a barlangból.
*Ezt már félhangosan mondta, maire az a valami még jobban kezdett mocorogni. Mitryas alig győzte sürgetni Hiswát, hogy induljon már. De végül sikerült mindketttejüknek elindulni. Közben a hátuk mögött az a valami olyan hangot hallatott, mintha egy oroszlán és egy keselyű hangját keresztezték volna. Aztán hatalmas szárnycsapások hallatszottak a hátuk mögül, s hallhatóan a magasba emelkedett valami. Mitryas most már rendes beszédhangon szólt kedveséhez.*
-Ha nem sietünk, akkor el fog kapni. Gyerünk! Fuss csak,a hogy bírsz!
*Közben a magasból, a barlang teteje felől madárvijjogás hallatszott, majd hirtelen felkapta valami a mestert. Hiswa egyedül maradt. Mitryas pedig hangtalanul eltűnt. Viszont a avijjogás ismét hallatszott, s Hiswát is felkapta az a valami, majd jó magasra repült vele, egészen a barlang tetejéig, majd egy óvatlan pillanatban "elejtette". Ekkor hirtelen világosság támadt és Hiswa a szabadban találhatta magát, Linyában. Mitryas is ott volt. Ott állt a földön heverő tünde előtt és a kezét nyújtotta.*
-Gyere édes...
*Azzal fehúzta a földről kedvesét, s rámosolyogott. Hosszas csókot nyomott ajkaira, majd halkan nevetve így szólt.*
-Ne haragudj, édes! Ez egy kicsit több volt, mint emlék. Egy kis illúzióval is rásegítettem. Bocsika...A lényeg az, hoyg egyszer bementem a barlangba, s legbelül egy hárpiávalakadtam össze. El is akart kapni, csakhogy az illúzióimmal túljártam az eszén. Így "megmenekültem". Tehát annyi volt csak az illúzió, hogy fel is kapott..mindkettőnket a hárpia. hisz gondolj csak bele...egy emlék nem kaphat el téged. És nem is reagálhat a hangodra...
*Nevetett fel, majd szorosan átölelte kedvesét. Tusta, hogy ezek utánmi vár rá, de szívesen eviselte volna most Hiswa kínzásait is. Csak nevetett ls ölelte kedvesét.*

» 9. Lusse