04. A sikátor

*Egy gyönyörű fehér bőrű nő lépett közelebb. Mosolya mindentudó mosoly volt. Elöbb végigmérte a fej nélükli tetemet, majd a gyilkosra szögezte nagy átható tekintetét. Rávillantotta fehér fogait, majd úgy szólalt meg, mint aki már mindent tud a jövevényről.*
-Láttalak munka közben. Igazán felemelő látvány a folyamat. Nincs nyom, senki se bukkanhat rád. Netán mágus lennél? Avagy dagorladi? Én is gyűlölöm a dartharokat, talán jobban is mint te. Tehát ilyenformán nem tud érdekelni mi, vagy ki vagy....
*Dús fekete haját meglobogtatta az esti szél. Piros ajkait beszéd közben is csücsörítve tartotta. Igazi női ideál volt. A bujaság minden elemével.*

Spoiler:

//Ejnye... Trisha nem Buja :P //
*Éppen baktatott tovább, amikor megjelent egy nő mögötte és megszólította. Sebzett megállt, de nem fordult meg azonnal.*
-Talán te is olyan vagy, mint az ott?-
*Ekkor fordult csak meg. A nő gyönyörű volt, felidézte benne a férfi régi szerelmét. De Sebzett összehúzta a szemöldökét és úgy folytatta.*
-Miből gondolod, hogy gyűlölöm a dartharokat? Nem ismersz. Ahogyan én sem téged. -
*Majd mikor a szél meglobogtatta a nő haját, egy pillanatra elérzékenyült a férfi. Így csendesebben, és szomorúbban kérdezte meg.*
-Ki vagy, és mit akarsz tőlem?

//de ő nem az fma-s Trish, ő az összes homunkli hehe, azért alakváltó. //

*A férfi megkérdezi amit ő is tud, hogy nem igaz. Nem azért állt le beszélgetni vele, hogy azt bizonygassa, hogy nem vámpír. Viszont beszédbe elegyedett, ez bíztató jel.*
~Hogy nem ismerlek? Te nem ismersz....csak ez a fele helytálló.
*Gúnyos mindentudó mosolya újra előjött, mielött beszédbe kezdett volna. Megváta amíg a férfi elmereng szépségében. Ez volt a terve. Ha egy gyönyörű nő áll itt, könnyebb a tárgyalás.*
-Ahh,-*Sóhajtott mintha terhes lenn eszámmára magyarázni.*-"Megbosszúllak isbar népe". Ezt mondtad az elöbb nem? Isbar pedig nem más keze által pusztult el, mint egy darthar szekta mosckos kezétől. Én segíthetek...
*Közelebb lépett. Lágyan, sejtelmes lépésekkel, mintha suhanna a férfi felé, és közel, naygon közel állt meg. Nem félt a pusztító bal kartól.*

//Jah... azt nem mondtad. Akkor most úgy néz ki, mint buja? És mikor jelenik meg Irigy képében? :P És pusztító jobb kar, nem?//

*Figyeli, ahogy a nő közeledik felé. Ő nem mozdul. Csak mereven nézi a nőt. A válaszra megint össze húzza a szemöldökét.*
-Nem illik másokat kihallgatni.-
*Majd a lehető legközelebb állt hozzá a nő. Sebzett kicsit zavarba jött, de igyekezte megkeményíteni magát. Kisebb szünet után megszólalt.*
-Ismerted Isbar népét?-
*Kérdezte csendesen..*
-Esetleg tudod, merre vannak a dartharok? Mondd meg!-
*Hirtelen megragadta a nő karját és mélyen, haragosan a szemébe nézett.*
-Azonnal mondd meg, hol vannak!-
*Mondta dühvel, de nem kiabálva, inkább csak gyilkosan csendes felháborodással.*

//Igen, most Buja, és oks akkor legyen jobb Very Happy

//

*Méllyen a szemébe néz a másiknak. Dühöt, fájdalmat és mindenek elött gyűlöletet olvas ki belőlle.*
-Talán nem vagyok illedelmes...
~na és?
*Ördögi mosolya magabiztosságot sugárzott. Olyan érzést kelthet az emberben, hogy a nő belelát a fejébe,. Mindent tud, és még annál is többet. Azt is tudja amit ő nem. A férfi Isbar után kérdez, válasza ugyancsak fenhéjázó mosolya. Az egyik szemöldökét feljebb vonja amolyan "MIért ne ismerném, hisz azért vagyok itt" modorban, de nem válaszolt semmit. A férfi kezdett kijönni a sodrábol, hangosaban tette föl a következő kérdést. Erre sem szólalt meg. Gondosan magába zárta az információt. Megragadják a karját, erre fészkelődni kezd.*
-Így nem illik bánni egy hölgyel.-*dobta vissza a labdát hírtelen. Aztán baljával a férfi homlokához ért, oda nyúlt ahol az X alakú seb közepe van.*
-Elöbb mond meg, hogy szólíthatlak, sebzett ember.
*Merthogy ember. Ilyen közelről már érezte volna a mágia áramlását.*

*Az "így nem illik bánni egy hölggyel" -nél legszívesebben még szorosabban fogta volna a nő karját és beleordított volna a fejébe. De az elterelte a témát. A nő érintése a homlokánál szinte égette. Nagyon... nagyon hasonlított arra a bizonyos nőre... Csendesen válaszolt.*
-Valóban... sebzett ember vagyok. Ezért nem is kell, hogy másképp szólíts. Nevezz Sebzettnek.-
*Mélyen a nő szemébe nézett. Kereste a válaszokat. Miért van itt? Ki ő, mi ő? Mit akar tőle? És miért hasonlít olyannyira arra a bizonyos nőre...? És vajon mi ez a magabiztosság? Talán tényleg többet tud? Nem találta a válaszokat, de nagyon kereste a nő szemében.*
-Most pedig válaszolj.-
*Jelentette ki ugyanolyan nyugodtan, de ellent mondást nem tűrőm.*

*Megkapta a választ. Diadalmasan lépett előrre, el a férfi mellett. Fekete hajkoronálya súrolta a férfi vállát. Aztán csábos mosollyal hátrafordúlt. Ugyanaz a biztonság, ami eddig.*
-Akkor jó Sebzett. Ne feledd kik az ellenségeid.
*Majd megfordúlt és átlépte a hullát, ám megtorpant. Habozni látszott, elmondjon-e valamit vagy se, de végül csak ennyit vetett oda.*
-Már elmondtam amiért ide jöttem. Ha kedvem támad többet megosztani veled felkereslek. Na pá...
*Egy búcsúcsókot dobott a levegőbe, és eltünt a sarkon. Kiérve a sikátroból elvegyült a nagy tömegben. Nem mint az a csábos nőszemély. Valaki más volt már akit Sebzett véletlenül sem ismerhetett. Köddé vált, nem maradt más, m int várni rá. Talán eljön mégegyszer.*

//köszi a játékot..hihi olyan érzésem van, hogy ennek lesz folytatása ^.^//

*Nem tetszett neki a válasz. Megharagudott a nőre. Még hogy el ne felejtse, kik az igazi ellensége. Nem felejti el, az biztos. Emiatt nem kell aggódnia a nőnek. De miért jelent meg? Hisz semmit nem tudott meg a férfitól, csak annyit, hogy Sebzettnek nevezi magát. Mi lehetett a célja a nőnek. Utána szólt.*
-Várj!-
*Majd utána is ment, de már nem látta sehol a nőt. Érdekes. Elég sokan mászkálnak éjnek évadján. Kissé dühösen, egyben értetlenül is befordul az utcába. Nem óhajtja újra átlépni a tetemet. *
~Arra kíváncsi vagyok, mikor lesz kedve többet elmondani. Addig is... Isbar... a te nevedben magam keresem meg a dartharokat...~
//Én köszönöm. Érzés? Milyen érzés? :P //

Tárgy: Re: 04. A sikátor Pént. Aug. 13 2010, 08:51

//Játék Aldoval Smile

//

*Nem véletlen tévedt ide. Az egy dolog, hogy megint nosztalgiázott egy kicsit és bejárta a várost, de most már itt van. A vámpírok fejével gondolkodva, biztos erre lehetnek. Bement ház a sikátorba. Arra gondolt, hogy ha nem Aldo jön, akkor megkéri a másik vámpírt, hogy hadd beszélhessen Aldoval. Ha az meg nem enged, na akkor azért volt értelme elhozni az egyik gyilkát. A háta mögött volt elrejtve a ruha alatt. Sétálgatott a sikátorban, nézelődött. Hamarosan sötét lesz. Sőt, már igencsak lenyugvóban van a nap... Az egész napját a Tolmen é a város nézegetésével töltötte el. Direkt. Estére akart ideérni. Mekkora szerencséje lenne, mennyivel könnyebb lenne, ha Aldo jönne erre. Semmi garancia nincs rá... de hátha mégis... Leült az út szélén kiálló kőbe, kicsit összegubbaszkodott, úgy várt. Szíve a torkában dobogott, de igyekezte leküzdeni magában a félelmet.*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Vas. Aug. 15 2010, 16:15

~Hmm…félelem, erőteljesen kalapáló szív, a sebesen áramló vér illata…ez valami isteni. Hehe, tehát ma megint a városban vacsorázunk...~
*Gyors léptekkel haladt a sikátor, azaz a leendő áldozat irányába, de, amint egyre közeledett, hirtelen valami megállásra kényszeríti. Mi volna más, mint ugyanaz a dolog, ami mozgásba hozta lábait, viszont, most, hogy már elég közel ért az illatforráshoz, szinte azonnal sikerült megállapítani, hogy ma kivel is lesz dolga. *
~Casve!~
*Szája széles mosolyra húzódik és belevetve magát a sikátor sötétjébe, nemsokára már ott is áll az útszéli kövön üldögélő „kislány” előtt.*
-Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim? Csak nem…várjunk csak…ó, ez az amnézia.…
*Teátrális kézmozdulattal simít végig homlokán, és végül emeli föl kezét a feje fölé, mint, aki megvilágosodott.*
-Á, igen, már emlékszem, a kis erdőben élő senki, aki tönkre akarta tenni a kapcsolatomat az élettársammal…khm…az akkori élettársammal. Hát nem meglepő?! Casve! Újra találkozunk! Hogy én mennyire örülök neked! El sem hiszed! Már oly rég vártam ezt a pillanatot!....
*Gonoszan mosolyogva tekint a lányra, aki játszi könnyedséggel kiolvashatja az éppen vele szemben álló alak szemeiből, hogy amire készül, az csak neki lesz játék…a „kislánynak” viszont halál….*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Vas. Aug. 15 2010, 17:17

*Megijedt, amikor Aldo megjelent előtte. Még inkább kalapált a szíve, de összehúzta a szemöldökét és erőt vett magán. Felállt. Miután Aldo befejezte nagy beszédét, Casve közelebb lépett hozzá és a lehető legkomolyabban mélyen nézett a férfi szemébe. Sajnálatot, szánalmat láthatott benne a férfi. Megszólalt kissé gyenge, de mégis határozott hangon.*
-Üdv, Aldo! Tudom, hogy nagyon örülsz nekem... és én örülök ennek. Tudom, hogy vártál rám... én is vártam rád.-
*Lehajtotta a fejét, csend következett. Majd elmosolyodott és ezzel a mosollyal az arcán tekintett vissza a férfira.*
-Miután vámpír lettél, már nem emlékeztél Glorienre. Most másképp van. Talán visszatértek az emlékeid?-
*Semmi gúny nem volt a kérdésben. Minden egyes mondat őszinte volt, és egy bizonyos szomorúságot hordoztak.*
-Aldo, te is tudod, hogy nem akartam tönkre tenni a kapcsolatodat vele. Csak beképzelted magadnak, de ez már úgy is mindegy.-
*Lemondón nézett a férfira, és mintha megnedvesedett volna a lány szeme. Sokkal halkabban szólalt meg.*
-Rád vártam itt. Gondoltad volna? Kéréssel fordulok hozzád.-
*Még közelebb lép a férfihoz, már közelebb nem is lehetne. Feltekint rá, és elfolyik az első könnycsepp.*
- Nem akartam ellened tenni semmi rosszat... mégis tettem. Sajnálom. Bocsánatot kérek. Ugyanakkor...-
*Nagyon mélyen néz a férfi szemébe. Szeretne benne találni valamit... bár fogalma sincs, mit.*
-Hmm... nem tudom, miért pont hozzád jöttem. Talán azért, mert téged tartalak a legnagyobb bűnömnek. Úgy érzem felelős vagyok azért, aki vagy. De talán ez hülyeség. De amiért is jöttem az az..., hogy megkérjelek..., ölj meg.-
*Ismét hatás szünet. A lány enyhén remegett, és mikor kimondta a lényeget, nagyon nehezen, de vett egy mély levegőt.*
~Miért pont hozzá jöttem? Soha nem haragudtam rá... soha...~
- Ne hibázz! Nem óhajtok a te fajtádból való lenni. Csak ölj meg. Úgy tudom... ne fáj annyira...-
*Még mindig Aldo szemébe néz, már több könny is legurult az arcán, de mozdulatlanul, ugyanakkor enyhe remegéssel várja, azt, ami majd következni fog.*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Kedd Aug. 17 2010, 15:58

-Hogy érted, hogy csak beképzeltem?! Tudod, mit teszek az ilyen pimasz lányokkal, mint te?...
*De költői kérdésére nem tudta megadni a választ sem szóban, sem tettben, mert Casve szavai eléggé meglepték ahhoz, hogy folytassa, amibe belekezdett. Egyelőre csak értetlenül nézett a hozzá közellépő lányhoz és kíváncsian várta, ugyan milyen kéréssel akar hozzá fordulni….Tőle aztán ne várjon semmit! Méghogy szívességet tegyen neki! Mégis mit gondol ez a buta liba, hogy szó nélkül teljesíteni fogja a kívánságát…a két szép szeméért? De várjunk csak, az egy könnycsepp lenne ott a szeme sarkában?...*
-Hogy mi?* Bámul teljes meglepettséggel rá…* Te most arra kérsz, hogy…
*Kezeit Casve karjaira teszi, miközben tekintetük még mindig ugyanazon a ponton pihen…egymás szemein.*
-Felfogtad mit kérsz, kislány? És egyáltalán jól meggondoltad a dolgot? Mégis mi vitt rá, hogy ezt kérjed tőlem? Nem tudom elhinni…
*Egyik kezével gyöngéden a lány könnytől ázott állához nyúl és hüvelykujjával elterel néhány lefolyó könnycseppet.*
-Amikor először találkoztunk, Casve, egy vidám, életerős, fiatal lányt ismertem meg benned, soha, soha nem hittem volna, hogy egyszer majd ezt fogod kérni tőlem…Látom benned a fájdalmat, az elveszettséget, de, hogy csak így, harc nélkül feladod? Elvégre az élet harc...és te azt kéred, hogy vessek véget a te harcodnak…Tudod mit?
-Bármennyire is kegyetlen és szívtelen embernek hittél, most bebizonyítom, hogy nagyot tévedtél irányomban…Nem teszem meg! Éspedig, nem azért, hogy tovább szenvedhess, hanem azért, mert mindig van más út, más választás, mint…*De várjunk csak, valóban ezeket a szavakat mondta, vagy csak elszórakoztunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha….Na, mindegy…inkább mutassuk a (véres) valóságot.:*
-...Elvégre az élet harc….és te, azt kéred tőlem, hogy vessek véget a te harcodnak…Tudod mit?: Ezer örömmel! Már amúgyis nagyon éhes vagyok…
*Azzal magához ragadva áldozatát, két karját köré fonta,(a biztonság kedvéért…nehogy meggondolja magát) és tűhegyes szemfogaival lyukat ütött Casve nyaki ütőerébe. Mialatt fogyasztotta az ízletes vacsoráját, volt ideje elgondolkozni pár dolgon.*
~Mégegy vámpírtámadás ezen a héten…hehe…kár, hogy ezt is álcáznom kell vagy elrejtenem a holttestet…Mennyire unom már az elföldelést…Mindig csak a munka….Talán ma lehetnénk kreatívabbak!~
*Csillan föl szeme, mikor egyik kezével megérzi a lány övén a gyilkot.*
-Jut eszembe…*ál meg az ivásban, újra szemkontaktust keresve a haldokló lánnyal.*
-A múltkor véletlenül nálam maradt a tőröd…Ideje visszakapnod!
*Előkapva a tőrt, melyet azóta is mindig magánál tartott, markolatig belevágta Casve hasába, majd egy utolsó csókot lehelve szájára, melyből lassan előbukkan a vér halálvörös színe, hagyja, hogy kezei közül kicsusszanva egy tompa eséssel a hideg földre kerüljön a százszorta hidegebb karokból.*
-Viszlát a pokolban, drágám!
*Mit sem törődve a lány további (még pár másodpercig tartó)sorsával magára hagyja a sikátorban, hadd végezze a dolgát…a halál.*
~Egy megvan…a többi sem menekülhet….~

//Köszönöm a játékot, ja, és ne felejtsétek megmenteni…//

Tárgy: Re: 04. A sikátor Kedd Aug. 17 2010, 19:38

*A sikátorban igen érdekes események történnek az est folyamán. Ez az Idő Urának, Nibelonnak is felkelti az érdeklődését. Mindig is szerette a szórakozást és figyelte az embereket, hogy mikor is avatkozhat közbe és mikor is szórakozhat egyet. Ahol Nibelon lakik, elég unalmas az élet és bizony mint mindenkinek, néha neki is szüksége van egy kis szórakozásra. De most nem a szórakozás vezérelte ide, ebbe az apró kis sikátorba, ahol egy ember küzd az életéért egy vámpír ellen. Habár az lány kérte halálát, Nibelon mégsem tudja ezt tétlenül ülve nézni és talán egy kis szórakozást is kicsikarhat a dologból. Habár most elsődleges céljának tekintette, hogy megmentse a lányt és megváltoztassa a felfogását és ne hagyja meghalni. *
~Nem. Még nem... Még dolgod van itt, Casve!~*gondolja Nibelon határozottan és a sikátorba jelenik meg. Egyenlőre láthatatlanul, fehér köpenye és csuklyája takarja az istenek elől, de a halandók, mint Casve és Aldo Barras, nem is láthatják meg, hiszen láthatatlan. A nőre vet egy pillantást, majd a távozni készülő vámpírra. Ciccegni kezd és megcsóválja a fejét. Egy határozott mozdulattal összecsapja a tenyerét, majd lehunyja a szemét. A tér és az idő egy pillanatra elmosódik, de ezt senki nem érezheti, még a Nibelontól pár méterre lévő halandók sem. Az isten hamarosan kinyitja a szemét. A sikátor most üres, de sötét és hamarosan egy árnyék jelenik meg a sikátor elején. Casve az, a hölgy, aki halni érkezett ide. Talán előre megbeszélt találkozó Aldoval? Végül is nem számít, a lényeg, hogy Nibelon visszaforgatta az Idő Kerekét oda, ahol a két halandó találkozik. Az istenség Casve-t figyeli, majd egy határozott mozdulattal meglebbenti fehér köpenyét és egy felveszi a lány számára legfontosabb, és halálvágyáért felelős ember alakját, Christopher MCCallum alakját. A lány, habár csak egy pillanatra ugyan, de megpillanthatja elhunyt kedvesét. Nibelon, Christopher alakjában lágyan elmosolyodik, majd kinyújtja a kezét a lány felé és egy szót suttog:*
-Szeretlek! *majd el is tűnik. Ismét megpördül és visszanyeri eredeti alakját. Aldo hamarosan megérkezik és a párbeszéd kezdetét veszi. Kérdés, hogy ugyanúgy folytatódik-e, ahogy eddig...*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Kedd Aug. 17 2010, 22:15

*Szívéig hatolt a mondata a férfinak. Csak úgy feladja...*
~Csak úgy feladom? Muszáj...~
*Ahogy a nyaki ütőerét felvágta a két szemfog, Casve előtt lepergett az élete. Érezte, ahogy az erő elhagyja. Ez milyen szép halál. Homályosodik előtte a kép, és végül elalszik. De nem. Valami váratlan dolog történik. Aldo befejezi az ivászatot, majd a lány szemébe néz, és Casve is az övébe. Majd hirtelen kikerekedtek a lány szemei, ugyanakkor pupillája hirtelen összeszűkült. Erre nem számított. Összerogyott és már feküdt is a földön egyedül, haláli magányosságban. Fogta a hasát, a hátán feküdt és a csillagos eget nézte. Nem pislogott, már nem is látott semmit, csak magát a megsemmisülést.*
~Képes a saját tőrömmel megölni? Nem baj... megyek hozzád Chris...~
*Majd lassabb, és lassabb a szívverése...

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

*Ül a kövön és várja azt, akitől a megváltást várja. A halál számára az egyedüli megváltás. Miért pont Aldot várja? Tartozik neki. Amiért majdnem tönkretette a kapcsolatát Gloriennel. Nagy reményekkel vár, amikor hirtelen egy nem várt dolog jelent meg előtte. Casve hirtelen felállt, és a furcsa alak felé közelített.*
-Chris!!-
*Kiáltott fel... De a felé nyúló kar, és gazdája egyszeriben eltűnik.*
-Chris...-
*Suttogta a lány, akit sokként érte a találkozás. Láthatta őt. Láthatta. Ez volt az álma, hogy bár még egyszer láthatná szerelmét. Nem voltak illúziói, tudta, hogy szerelme meghalt. Főleg, hogy csak pillanatra láthatta őt, ez volt a bizonyíték, hogy csak a szelleme jelent meg neki. De vajon miért? És miért csak ennyit mondott: szeretlek. Casve térdre rogyott és zokogni kezdett.*
-Meg kell tennem!! Utánad kell mennem! Nem tudok nélküled élni!!! Miattad hagytam el újra a családom! Miattad jöttem ide! Miattad hagytam el azt, akit másodikként a legjobba szeretek, a bátyámat! Érted! Te meg itt hagytál! Itt hagytál! ITT HAGYTÁL!!!-
*Már kiabált a sötétben, a sikátorban kísértetiesen visszhangzott a hangja. A lány a kezébe temette az arcát.*

//Akartam mondani, hogy én köszönöm a játékot, de Nibelonka másképp rendelkezett. Very Happy

Gyere csak vissza Aldokám!!! Nem menekülsz te tőlem ilyen könnyen! Hahhaaaaa!!//

//Módosítottam a hsz-edet, mert a vonal széthúzta a fórumot! Caius voltam//

Tárgy: Re: 04. A sikátor Szer. Aug. 18 2010, 09:56

//Nem hagyhatok egy ilyen leányzót meghalni. //

*Nibelon, az Idők Ura, az Órák Istene ismét kicsit tanácstalanul áll a sikátorban. Terve, mely szerint Casve, a leányzó, ki halni készül megváltoztatja a döntését, nem igazán sikerült. Legalábbis nem teljes mértékben. Ha Casve észreveheti, az idő megállt, hiszen Nibelon úgy akarta. Ismét összeérinti a tenyerét, és az Idő valóban megáll. Aldo Barras, és az össze többi nép és halandó a földön, most nem mozdul, kivéve Casve-t. //Ne haragudj Aldo, most egy kicsit kettesben játszunk a leányzóval. De csak eddig a hsz-ig //. A lány tanácstalannak tűnhet, de az, hogy nem mozdul az Idő se, és a Föld se, azt nem veheti észre. A sikátor amúgy is igen elhagyatott helyen van, nem sok ember jár-kel erre, így fel sem tűnhet a lánynak, hogy most - jelen pillanatban - senki sem jár-kel. Csak ő mozog, kiabál, zokog és a földre rogy. Nibelonnak szinte összefacsarodik a szíve - már ha lenne neki, de az Isteneknek nincs szívük - így tartja egy mondás. Nibelon most mégis cefetül érzi magát, hiszen csak rontott a helyzeten. De ekkor Casve szóba hozza a családját is, így Nibelonnak újabb ötlete támad. Ismét összecsapja a tenyerét és visszapörgeti az időt oda, mikor Casve rátalált bátyjára és mikor otthon volt és otthon töltötte a csodálatos perceket. A hely nem változik és Casve sem mozdul el, de a fejében visszajátszódnak a csodálatos emlékek, amik most lehet, hogy fájdalmasnak tűnnek, de nem tudja megállni az emlékek áradatát, hiszen nem ő idézte elő, hanem Nibelon. Hatalmas erőfeszítés ez az Isten részéről, de hát Isten és ez a dolga - na meg kicsit a szórakozása is.Az utolsó kép, mely a leányzó elméjében villódzik, szomorú, összetört szüleinek arca, kik figyelik, lányuk hogy hagyja el őket megint. Nibelon lassan Casve-hoz sétál - még mindig láthatatlanul - és megszólal. Nem mellette, inkább a fejében.*
-A szüleid várnak haza, Casve Sword!*csak ennyit mond és nagyon reméli, hogy immár lesz hatása ennek az egésznek. Egy ideig még vár, majd ismét összeérinti a tenyerét és az Idő ismét elindul, valahogy a sikátor szélénél Aldo alakja jelenik meg.*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Szer. Aug. 18 2010, 13:51

*Casve csak zokog. És fogalma sincs hogy, de csak úgy megjelentek azok az emlékek, amelyek kedvesek számára, ugyanis az otthon töltött kellemes időre emlékszik most. Sírása abbamarad, mert emlékei eluralják és mondhatni értetlenül térdel. Vajon mi történik vele? Tényleg megőrült volna? Előbb Chris szellemét látja, most meg nem szabadul az emlékektől. Az utolsó kép a búcsúzkodás.*
~Ne nézzetek így rám, anyu! Megértettetek engem!! Egyedül Clive nem!!~
*Megint sírva fakadt. Majd hangot hallott a fejében. Olyan idegen volt, mégis a szívéig hatolt. Valami olyasmi volt számára ez, mintha lámpát gyújtottak volna fel az agyában. Megvilágosodott. Könnyei hirtelen felszáradtak, de szemei pirosak voltak a sírástól.*
~Most haza kellene mennem? Mégis hogy nézne az ki?! Elhagyom őket, majd visszatérek, mert nem jött be, amit akartam? Clive hogy fog rám nézni? Meg fog vetni. Gyűlölni fog... De... a szüleim... Hogy viselnék el azt, ha újra hallanának lányuk halálhíréről? Eddig legalább úgy tudták, hogy boldogan fogok élni a szerelmemmel, de ha meghalok, biztosan meg fogják tudni, és ők ebbe bele fognak pusztulni. Talán mégis ártanék azzal másnak, ha meghalok? Azt hittem, mindenkinek jobb, ha távozom. Annak a bunkó Caiusnak sem kell óvnia többet... de anya... és apa...~
*Vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta. Előre nézett és meglátta Aldo-t. Most mit tegyen? Halálra van ítélve, hisz itt van az, aki gyűlöli, és tudta, hogy ha újra találkoznak, egyikőjüknek pusztulnia kell. De Casve nem akarja megölni. Hisz épp azért jött, hogy Aldoval jót tegyen. Elég fura lenne, ha végül megölné. Nem gyűlöli a férfit. Saját magát gyűlöli, mert nagyot hibázott. Most mit tegyen? Megilletődve feláll és nézi kisírt szemekkel a halál hozót, akiben ekkor még a megváltást látta, most meg a kárhozatot.*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Szer. Aug. 18 2010, 17:22

-Nocsak, nocsak, kit nem látnak szemeim? Csak nem…várjunk csak…ó, ez az amnézia…
*Teátrális kézmozdulattal simít végig homlokán, és végül emeli föl kezét a feje fölé, mint, aki megvilágosodott.*
-Á, igen, már emlékszem, a kis erdőben élő senki, aki tönkre akarta tenni a kapcsolatomat az élettársammal…khm…az akkori élettársammal. Hát nem meglepő, Casve! Újra találkozunk! Hogy én mennyire örülök neked! El sem hiszed! Már oly rég vártam ezt a pillanatot!....
*Gonoszan mosolyogva tekint a lányra, aki játszi könnyedséggel kiolvashatja a vele szemben álló alak szemeiből, hogy amire készül, az csak neki lesz játék…a „kislánynak” viszont halál….*
-Utolsó kívánság?
*Minden lépéssel egyre közelebb kerül az áldozathoz és annak hófehér nyakához...Mondhatni, semmi sincs ami megállíthatja.*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Szer. Aug. 18 2010, 19:56

*A férfi megjelent, megszólalt, Casve pedig zavartan hátralépett egyet, de mégsem fogta menekülőre. Komolyan, tiszta szemekkel Aldo szemébe nézett.*
-Aldo... igazából én akartam veled találkozni... volt... amire meg akartalak volna... mindegy. Szóval, csak szeretnék bocsánatot kérni. Sajnálom, nem akartam olyan dolgokat mondani, ami tönkreteheti a kapcsolatodat Gloriennel. Később megtudtam, hogy kibékültetek és megbeszéltétek a dolgot. Tényleg, hogy van Glorien? És a kisfiad? Igen, tudok róla. Csak ugye utána vámpírrá változtál, jött az amnézia, engem is elfeledtél, én meg voltam olyan bolond, hogy ki akartam veled békülni, ezért elmondtam neked mindent... és... ööö...-
*A beszéd elején akadozott, majd úgy belelkesült, hogy nem is vett közben levegőt, de a végén megint megakadt. Megint hátralépett egy lépést.*
-Utolsó kívánság?-
*Zavartan körbenézett. Majd újra a férfi szemébe nézett.*
-Tudod, csak annyit kérnék, hogy... bocsáss meg! Kérlek, nem akartam rosszat. Szeretnék veled barátságban lenni.-
*Megint lépett egyet hátra, de most háta beleütközött a falba. Könyörgőn nézett a férfira, de aztán elkomorult az arca és lehajtotta a fejét és szomorún szólalt meg.*
-Azért jöttem ide, hogy megkérjelek... ölj meg.-
*Felkapta a fejét és lelkes beszédbe kezdett megint.*
-De valahogy.. ahogy rád vártam, rájöttem, hogy mégsem halhatok meg.A szüleimnek szüksége van rám...-
*Megint elakadt a szava... egyszerűen nem tudta, mit tegyen. Nem akart most már meghalni, de tudta, ha nem tesz valamit, akkor meghal. De Aldo-t nem akarta bántani. Valami végigfutott az agyán. Talán mégis van egy utolsó mentőöv, ha a férfi a nyakához közelítene. De reméli, erre nem lesz szükség, a szavai is elegek lesznek. De ha az, ami végigvonult az agyán, az sem jön be, akkor van még egy lehetőség. Csak várjuk ki a férfi reakcióját.*
~Aldo, ne légy bolond! Engedj el! Miért vagy ilyen, amikor csak a sármos mosolyoddal elérhetnél azt, amit akarsz... neked ennél több kell. Miért vagy ilyen?~

//Köszönöm Nibelon, olyan kedves vagy, hogy nem akarod, hogy meghaljak. :P Most meg eleredt az ujjam, nem bírtam megállítani. Very Happy

//

Tárgy: Re: 04. A sikátor Szer. Aug. 18 2010, 20:12

*Aldo természetesen nem késik és hamarosan meg is jelenik a sikátor végénél. Casve közben sírni kezd és eszébe jut, hogy bizony nem akar meghalni. Nibelon, az Idő Ura büszke magára, hiszen elérte a célját. Most már csak a vámpírt kell megállítania, ami isteni erejével szinte gyerekjátéknak tűnik és talán még szórakozni is fog. Aldo persze közel sétál Casve-hoz és már az utolsó kívánságot kérdezi. Nibelon ekkor lép közbe. Fehér köpenyét megsuhogtatva jelenik meg Casve mögött úgy, hogy a lány ne, de Aldo láthassa.*
-És a Te utolsó kívánságod, vámpír? *szólal meg Nibelon, de hangja halk, magabiztos és csak Aldo hallhatja. Ha a férfi megijed, Casve csak az ijedt arcát láthatja, magát Nibelon-t nem. Az istenség ismét összeteszi tenyereit és egy burkot varázsol a két halandó köré. Tisztán látható a kis burok, de egyenlőre csak Aldo számára. És a burkon belül megáll az idő. Egy lágy szellő suhan végig a sikátoron, de mikor az idő megáll az apró falevél, mely bekerült a kis burokba, az is megáll, nem fújja tovább a szél, habár a sikátor végén látható, ahogy az apróbb fák és bokrok hajladoznak. Ezt Casve is észreveheti, de Nibelon nem feltételezi, hogy a Halál Küszöbén Casve a kis faleveleket figyelné a lábuk mellett. Aldo annál inkább, hiszen ő vámpír létére is érezheti, hogy az Idő megáll körülöttük. De csak körülöttük. A Végtelenségig van idejük, kérdés, hogy Aldo hogyan dönt...*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Pént. Aug. 20 2010, 15:57

-Glorienről és a fiamról nem tudok semmit és azt sem akarom, hogy ők tudjanak rólam. De nem azért jöttem, hogy róluk csevegjünk, drágám. Valóban? Azt akartad, hogy megöljelek? Hát ennyire unod már az életet?
*Mikor Casve folytatni kezdte azzal, hogy mégsem szeretne meghalni, szája félmosolyra húzódott.*
-Késő bánat, különben sincs a szüleidnek szüksége rád, hidd el, talán már el is felejtettek. De én, itt vagyok és nagyon is szükségem van rád, a nyakadra, a véredre! Ígérem nem fog fájni, csak pár perc és többé nincs szenvedés, nincs sírás…
*Már hajolna a falhoz szorított lány nyakához, de ekkor valami nagyon furcsa történik. Egy idegen alak jelenik meg egyszerre közte és a zsákmánya között, sőt a kérdés, melyet hozzá intéz, nos eléggé megzavarja a vámpír nyugalmát, hogy hátráljon egy kissé…persze csak egy lépést. Magabiztos és egyben gonosz mosolya rögvest lehervad arcáról, s az összeráncolt szemöldökök meg a kitágult pupilla mind a meglepettség(maradjunk a meglepettségnél, megijedni nem szokásom:P) jeleit tükrözik arcáról.*
-Hogy mi? Te meg ki a fene vagy és hogy kerülsz…*De nem folytatja a rajta keresztül vonuló nyugtalanság hulláma által keltett szavait, hanem inkább felvéve újra magabiztos arculatát gondolkodás nélkül átvált a védekező pozicióból offenzívába. Persze egyelőre csak szavakkal támad:*
-Nos, talán az, hogy ne zavarjanak meg hozzád hasonló fura alakok vacsora közben! Ha majd társaságra vágyom, újra megjelenhetsz, de addig is takarodj a pokolba! Világos?
*Aztán az öklével is: Hátralendíti bal vállát majd minden erejét összeszedve az ismeretlen orrát veszi célba, de amint hozzáér kezét olyan forróság önti el, hogy szinte már meggyúlni érzi.*
-Áááá, véres pokol! Ezt hogy csinál….tad.* Amint sajgó felpillant kezéről újra valami furcsát vél érzékelni, amit eddig nem vett észre.*
-Mi ez a burok?
~Na ne, mintha megállította volna az időt a burkon belül. Ez…ez lehetetlen!~
*Egyre nehezebben tudja magára erőltetni a magabiztos és semmitől sem félő nagy Aldo Barras arcát, önkénytelenül is tesz még egy lépést hátrafelé, de lába megütközik a burok falában...*
-Mond, miféle játékot űzöl velem?

Tárgy: Re: 04. A sikátor Pént. Aug. 20 2010, 17:30

*Szavaira úgy reagált a férfi, ahogyan az várható is volt. Éppen felkészült az A) tervre, de úgy tűnik nem kellett bevetnie. Szemei kikerekedtek a csodálkozástól. Természetesen Casve nem látta azt a furcsa alakot, de nem gondolt arra, hogy Aldo megőrült. Először azt hitte, a lánynak beszél. De aztán hamar rájött, hogy valaki harmadik személy van ott, akit ő nem lát.*
~Ki lehet az? Én miért nem látom, és Aldo mért látja őt? Vajon köze van a furcsaságokhoz, amiket átéltem pár perce? Mi folyik itt?!~
*Persze ugyanakkor hálás volt annak a valaminek, hogy elkerülhette a lány azt a bizonyos rosszat. e most mit tegyen a lány? Vajon távoznia kellene? Nem. Akkor állandóan attól kellene félnie, hogy Aldo meg akarja ölni. Jobb lenne vele tisztázni a dolgokat. Bár nem úgy tűnik, hogy hajlana rá a férfi. De Casve még vár. Majd majdnem kapott a homlokába egy jobbegyenest. Hátrálni próbált, de ugye ott volt a fal. De nem az történt, amire várt. Összehúzta a szemöldökét és úgy figyelte a fejleményeket. Aztán nem bírta tovább.*
-Aldo, kihez beszélsz?-

Tárgy: Re: 04. A sikátor Pént. Aug. 20 2010, 18:57

*Nibelon megjelenik a burkon belül, Casve és Aldo között és egy kérdést tesz fel a vámpírnak. Testtartása, hangja és tekintete is magabiztos és látszódik rajta, hogy felsőbbrendű még a vámpírnál is, nem hogy a lánynál. Szinte érződik a hatalmas erő, amit magából ont és a tiszteletadás szinte kötelezővé válik a közelében. Érződik rajta, hogy Isten - a javából. Észreveszi Aldo magabiztosságának megcsappanását, de nem használja ki. Egy egyszerű kérdést tett fel és tudta, hogy Aldo egy pillanatra megáll. Tudta, hogy megzavarodik és hogy Casve-nak lesz ideje elmenekülni a férfi elől. Aldo egy pár kérdést tesz el, mire Nibelon arca megváltozik: most először, ahogy Aldo meglátta. Magabiztos mosoly lesz úrrá rajta, de a tekintete nem lenéző és gőgös, egyszerűen csak nézi a férfit és látszik az arcán, hogy gondolkozik. Felsőbb rendűen szól a férfihoz, habár hangja nem lenéző, csak tudatja Aldoval, jobb lesz vigyázni vele.*
-Nem az a fontos, hogy ki vagyok és hogy kerülök ide. Apróságok, melyekre nincs szükséged. A válaszokat anélkül is megkapod, hogy felelnék a kérdésedre *válaszol Nibelon. Hangja halk, mégis határozott. Casve nem hallhatja a hangját és még nem is láthatja. Egyenlőre. A pofátlan válaszra sem rezzen meg Nibelon arckifejezése, csak elkomorodik és a mosoly lehervad az arcáról. Mikor Aldo megüti próbálja, a férfi kezét megégeti Nibelon teste és olyan érzés, mint tényleg tűzbe nyúlna. Át tudna nyúlni az istenség testén, de nem teszi, hiszen égeti a kezét Nibelon teste. Hamarosan Aldo a burkot is észreveszi, mire Nibelon ismét egy picit elmosolyodik.*
-Időt adtam a lánynak. De nézd! *szól Nibelon ismét határozott, ámbár kissé kedvesebb hangon és a lány mellé sétál. Kezét Casve fejéhez érinti és lehunyja a szemét. Hatalmas változás történik a lányon, habár ő nem érzi. Nibelon visszapörgeti az időt, de csak Casve változik. Pár másodperc múlva Aldo előtt egy 2 éves kislány áll. Szeme hatalmasra nyílik a tág döbbenettől, haja össze van kötve, kezei között pedig egy aprócska babát tart. De nem mozdul. Mintha megfagyott volna. Casve látja, hogy mi történik, Nibelon-t is látja és Aldo-t is, de nem érzi, hogy mi történt vele. Nem tud mozdulni és beszélni sem, csak külső szemlélője a dolgoknak.*
-Tudnál bántani egy ilyen csöppséget? Hát ennyire megszilárdult a szíved, Aldo?*szólal meg kisvártatva Nibelon, majd lassan Casve mellé sétál és megfogja a lány szabad kezét. A kislány testét egy aranyos fény öleli körbe, mintha valamiféle aura lenne...*

Tárgy: Re: 04. A sikátor Hétf. Aug. 23 2010, 15:00

*A váratlan megjelenés, a burok, az idő megállítása, az égető test, most meg, amit Casveval tett, több, mint elég alapot képeznek Aldo azon bizonyosságához, hogy az erőviszonyok nem épp egyenlőek, sőt talán az élete is veszélyben van…talán. De, ha elfajulnának a dolgok, akkor sem fog kétségbeesni, nem, ő nem az a fajta, aki csak úgy belenyugszik sorsába és harc nélkül feladja.*
-Casve, Casve te nem látod őt?
*Na, de kicsit talán elkésett a kérdéssel, a vele szemben álló parányi lányka nagy szemekkel mered rá, mint, aki szintén válaszra várna, viszont a szája és egész teste mozdulatlan.*
~Remek! A vacsora elmarad, „már csak” ki kell jussak ebből a slamasztikából…~
*Továbbra is nézi döbbenten a Casven történő átalakulás következményeit, míg végül az idegen hangja rázza fel elmélyültségéből.*
-A szívem? Ha ismernél, tudnád, hogy nekem nincs szívem! Már nagyon-nagyon hosszú ideje. És, hogy tudnám-e bántani ezt a kis….illúziódat?...Nos…én a te helyedben nem kérdezném ezt…
*Újból rápillant a kislányra, kinek testét valami titokzatos fény veszi körül, majd jobb kezét övére helyezve, előhúzza az „ajándékba kapott” tőrt .*
-Ha végzek vele, visszamész oda, ahonnan jöttél: a pokolba? Vagy továbbra is az illúzióiddal akarsz idegesíteni?
*Tesz egy lépést az amúgy is közel álló lány felé, leguggol hozzá és a tőr hegyét az álla alá helyezi. Már csak egy kis döfés kell felfele….De nem, egyelőre nem teszi meg. Ahogy a mozdulatlan Casve üveges szemeibe néz, lassacskán mintha az előbbi szavait életre kelni látná…
~Valóban nincs szíved? Valóban! Vagy csak úgy érzed, hogy nincs, s talán mégis van! Nem nincs! Nincs! Azért mondod ezt, mert nem hallod dobogni, vagy már azelőtt nem volt szíved? Mikor Gloriennel és a fiaddal voltál együtt már akkor sem volt? Pontosan, már akkor sem! És még azelőtt? Azelőtt?...~
*Szemeit nem tudja levenni a kislány szemeiről, valósággal odatapad tekintete a másik megfagyott tekintetére. Közben a vita, ott mélyen belül, még mindig folytatódik.*
~….Úgysem tudod megtenni, mert emlékeztet rá! Amikor ő kétéves volt, te hol voltál? Épp elveszítetted a szívedet? Vagy eldobtad magadtól az érzéseiddel együtt? Jó ötlet volt? Az álomfalvi csata után eljönni onnan Glorien nélkül, -de hisz azt hittem, a másik hajóval jön…az a zűrzavar a pusztulás után- Persze, hogy azt hitted! Utána meg, több évig kerested. Talán akkor temettél el mindent jó mélyen, magadba? Kizártad a fájdalmat, de vele együtt minden mást is, ami ott volt. Mindent a sötétségbe temettél. És, mikor visszajött? Persze, hogy nem tudtál többé boldog lenni vele, sőt a fiaddal sem, azaz a családoddal!…hiszen, ha nincs fájdalom nincs más érzelem sem…és te erre az alapra építkeztél….Na, szépen vagyunk! Viszont most talán jó lenne dönteni: tovább temetkezel a sötétségbe vagy végre beengedsz egy kis fényt is a lelkedbe….már, ha még az is megvan….-Hogy megvan-e? A szívem jéghideg, ebből nem következik az, hogy a lelkiismeretemre már rég nem hallgatok? Takarodj a fejemből! Megteszem és kész!-~
*Ujjai görcsösen ráfeszülnek a tőr markolatára, gondolatban már rég meg is tette azt a bizonyos végzetes mozdulatot, de itt az illúziók által terhelt valóságban valahogy nem engedelmeskednek izmai akaratának…vagy mégis?*
~Koncentrálj Aldo, nem nagy dolog, mutasd meg, hogy nem félsz….nem félsz megtenni!~
*Szemhéjait ez idő alatt lecsukja, de nem, így sem megy. Inkább nyitott szemmel…*
~Igen, most menni fog!~
*És a tőrt lejjebb eresztve ütné is nagy erővel bele a lány fejébe, de, az utolsó pillanatban, mintha az élettelen szemek megtelnének élettel és Casve egyet pillantana…*
-Elég volt!
*Ejti ki a tőrt kezéből és felállva guggoló helyzetéből a burok falát kezdi el ökölcsapásaival terhelni.*
-Nem, nem és nem! Nem tudom megtenni! Most boldog vagy, mond?!
*Miközben háttal állva az istenségnek és Casvének ütlegeli a falat, újabb fénytenger árasztja el a sikátort egy pillanat erejéig.*

*Éppen válaszolna Aldonak, de nem tud megszólalni. Mintha felülről nézné a történteket.*
~Így néztem volna ki kicsi koromban?~
*Gyermeteg gondolat, de a döbbenettől nem tudott nagyobb horderejű kérdéseket feltenni magában. Ne is felülről nézi az eseményeket, hisz látja Aldo kínlódását, látja a szemét. De saját magát is látja. Magában könnyekre fakad, meghatódik a jelenettől. Meglátja a furcsaságok okozóját is. Egy különleges alak. Vajon miért teszi ezt Casvéért? Miért nem hagyja meghalni?*
~Ha képes eltűnni, akkor biztos képes más alakot is felvenni. Chris... nem a szellemed volt. Csak ő. De ki ő?~
*Aldón meg nem tudott kiigazodni. Jól van. A kislányt képtelen bántani. De a kicsivel idősebbet miért tudja? Nem követett el akkora bűnt a lány, hogy ezért meg kelljen halnia.*

*Nibelon még mindig Casve mellett áll és apró kis burokban tartja a lányt. Látja, hogy Aldo még nem adta fel azt, hogy megöli Casve-t és bizony vissza is felesel az istenségnek, aki viszont csak mosolyog a dologra és vár. Tudja, hogy már megnyerte Aldo szívét és talán ki is olvasztotta valamicskét. Tudja, hogy a férfi nem tud ellenállni ennek az apró kis csöppségnek, hiszen a fiára emlékezteti. És tudja Aldo múltját is. A vámpír tőrével közelebb megy Casve-hoz és Nibelon pontosan tudja, hogy mit vacillál a férfi magában. Pontosan tudja, hogy mit gondol és hogy mi is játszódik le benne. Casve közben nem mozdul és nem is szólal meg, csak külső szemlélője a dolognak. Mikor Aldo meggyengül és kiejti kezéből a tőrt, a falhoz megy háttal. Nibelon ott hagyja a kis Casve-t, aki elájul és hamarosan normális alakjában visszatér, de nem emlékszik semmire. Semmire, csak arra hogy Chris halott. Az istenség apró gondolatot ültetett el a fejében és kitörölte a barlangban tett látogatása ótani emlékeit. Az istenség nem tudja, hogy ez jó dolog-e, de egy próbát megér, hiszen a lány szerelme halála miatt szenvedett. Most már nem fog, hiszen tudja, hogy Chris meghalt, nem jön vissza soha. De hogy hogyan mikor és miért azt nem tudja. Aldo a falat ütögeti. Nibelon lassan odasétál - vagy lebeg? - hozzá, majd megfogja a vállát. Érintése most nem tüze,si nkább jeges, mint vámpír társai érintése.*
-Keresd meg a feleséged és a gyermeked és kezdj új életet, Aldo! Ne jegesítsd megint a szívedet! *mondja halkan az istenség. A sikátor zeng Nibelon hangjától és Casve csak akkor hallhatja, ha visszanyerte az emlékezetét.*
-Most pedig menj és hagyd ezt a lányt! *szólal meg ismét Nibelon, majd Casve felé int. Bízik a vámpírban, de azért a leányzót visszavarázsolja Chris és Celestin barlangjában, Aldo-t pedig engedi, had menjen az útjára. Megvárja, míg a lány eltűnik, és hamarosan ő is visszaváltozik láthatatlanná. Még egy darabig figyeli Aldo-t, majd végül őt is útjára engedi...*

//Köszi a játékot fiatalok! //