2. Nelorad - a vár

*Zárva volt a kijárat, de szerencsére mégsem olyan messze. Akira nem tett túl sok lépést és kedves személyi szúnyogja már meg is kezdte a vacsorát. Lüktetett a nyaka, de pillanatnyilag nem foglalkozhatott a fájdalommal. Zöld szeme dühösem izzot a sötétben. Idegesítő volt halvány zölden látni a világot, de meg kellett szoknia. Körözni kezdett a férfi körül, a legsebezhetőbb részt kereste közben feltünt, hogy nem látja az elöbb ejtett sebet. A férfi beszélni kezdett.*
-Csak várd ki a végét! Nem szoktam megszegni az ígéretemet!-*Nekirontott a férfinak. Öszötnösen a nyakát célozta meg. A nagyra nőt szúnyog ügyesen hárított, rádásul puszta kézzel. Most ő támadt. Akira alig tudta visszaverni a csapást. Erős kézel fogta a kardot, de kezdett gyengülni,ereje lassan folyt el a vérével együtt. Nagy harc kerekedett. Csapást csapás után mértek egymásra, de a "szörnyeteg" valahogy mindig meggyógyult, amíg ő sebeket kapott. Ezek már nem voltak olyan vészesek. Felületi, kis vérzéssel , hála fiatalkori kiképzésének, erejének, ügyességének és nem utolsó sorban gyorsaságának. Szerncsére volt olyan előrrelátó, hogy a kapuhoz terelje a csatát. Nem tudta még mihez kezdjen evvel, de tudta még jól jöhet. A megérzés be is igazolódott. Már csak percek kérdése volt mikor téveszt egy csapást, a férfi elkapta a nyakát, de arra már nem volt ideje, hogy kardját is kilökje a kezéből- (ezt csak a lány halála után tehtené meg maximum). Szóval a kard lapjával a két fél felé, közöttük helyezkedett el. A férfi a nyakát szorítja ő meg kétségbeesetten próbál kiutat keresni. Nem tudta megfordítani a pengét, mert azt a kezét is fogta a férfi, amiben tartotta. Egyetlen megoldás maradt különben itt a vége a kalandoknak,és az sem rajta múlt.Ennél jobban még nem kívánta, hogy működésbe lépjen apja kardja. Most mikor a legközelebb volt a penge a férfihoz, hírtelen a napnál is világosabban ragyogott fel, betöltve az egész térséget. Akira reflexszerüen behunyta volan a szemét, amikor észre vette, hogy zöld szemének nem árt a fény. Látta ahogy a férfi hátráll. A pillanatok műve volt az egész. Mihelyt elengedték a nyakát, fordult egyett, és rávágott a zárt ajtóra. Az mint egy engedelmes bárány, kettétört. A lány hátrált két lépést, és kirúgta. Ekkora újra sötét lett. Már kiinalt volna, de szöget ütött a fejábe a megfutamodás fogalama. Márpedig ő nem futamodik meg!*
~Nem, ez nem az! Kétszínű alak, mostmár tudom milyen vagy!
*és ogy nyomatékosítsa is, bekiálltott a szemét takarő férfihoz.*
-Alattomos kígyó, legközelebb megöllek, már tudom mi vagy!
*Felfutott a kastélyba, futtában minden függönyt széthúzott amit csak elért. Reggel volt már, hétágra sütött a nap. Kerített sebtében kötszereket, és kisietett a várból. Úgy hírlik errefelé van egy város. El kell érnie sötétedés elött. Bármi legyen is az ott lent, a fényt nem szereti.....

//köszi a játékot, jó kis kaland volt és elég fejtörést okoztál nekem ^^ te, Aldo, nem térnél át vegetáriánusnak? veszélytelenebb lenne...számodra is hihi//

//Akira és Aldo//
*A kislány sokáig bírta tartani a frontot, de aztán az ajtónál végre Aldonak sikerült elkapnia a nyakát.*
~Itt a vége…~
*Pokoli lassúsággal odahajolt a lány nyakához, hegyes szemfogai egyre közeledtek a felsebzett ütőér fele, hogy kiszívják belőle a maradék életet.*
-Sajnálom…
*Csak ennyit mondott, de azt sem gondolta komolyan, sőt még egy halk gonosz kacajt is hallatott a lány fülébe. De mostmár ennyi elég a játékból, ideje vacsorához látni…Fejét megemelte, és a nő nyakához akart kapni fogaival…de történt valami, amire nem számított…pech…Az ő és az áldozat teste között levő kard, egyszerre elkezdett világítani, akár a nap, sőt, még fényesebben. Aldo rögvest ellépett a lánytól, de az a mennyei(neki pokoli) fényesség teljesen elvette pár percig szeme világát, hiába távolodott tőle egyre messzebbre. Hiába, kénytelen volt szinte a folyosó másik végére visszahúzódni, miközben kezeit szemei elé tartotta…Védtelennek érezte magát, tudta, hogy a vacsorának nem kerülne sok erőfeszítésébe, hogy végezzen vele…Kezével elkezdett nadrágja övénél kutatni, míg végre rálelt arra, amire keresett, az egyetlen dolog, amivel megvédheti magát ilyen körülmények között…Egy tőr…a Casve tőrje…Nem gondolta, volna, hogy még hasznát veheti…Maga elé tartotta, miközben nagyon fülelt, hogy közeledik-e a lány ő felé. Nem, még nem közelít, vajon min járhat az esze most? Felülkerekedik-e bosszúvágya a szabadulási ösztönén…vagy végez vele és aztán keres kijáratot? De akárhogy is dönt, Aldo nem fogja hagyni csak úgy magát, hiába ez a nagy fényesség, hiába a varázslat, ő nem adja fel…ha kell harcol a végsőkig…De (szerencsére) nem kellett…A fénytenger beleveszett a sötétség óceánjába és teljesen elnyelte a feketeség a fényt, mintha soha nem született volna meg e tömlöc folyosóin. Aldonak feltűnt a változás, de kellett még egy kis idő, hogy szemei újra alkalmazkodjanak…közben egy nagy csattanás hallatszott, majd egy éles női hang szólalt meg.*
~Na, megállj boszorka, megöllek!~
*Homályosan, de kezdte látni a körülötte levő dolgokat, így egyenesen az ajtó fele rontott. Ekkor már Akira a kijárat fele tarthatott, ezért összeszedve minden erejét, felgyorsította lábait, és olyan sebességet ért el, amire halandó ember nem képes...másodpercek alatt feljutott a tömlöcökből, egészen a nagyfolyosóra, de itt muszáj volt megállnia…Nem mehetett tovább, a nap égető sugarai elárasztották a falakat, a folyosót, mindent… muszáj volt visszavonulnia egy sötét terembe…Pedig milyen közel volt…*
~Még találkozunk…és akkor majd azt kívánod, bárcsak sose születtél volna meg…~


//Én is köszönöm a játékot...legközelebb nem leszek ennyire irgalmas:P...Nem, azt hiszem, nem térek át...de ha kívánod, újra találkozhatunk és akkor érvelhetsz a dolog mellett...nyugi, nem foglak bántani...tudod: Bennem bízhatsz:P//

*Egy sötét sarokból nézte a nyalakodó párost. Már egy idelye figyelemmel kisérte őket, majd mikor látta, hogy a szoba felé tartanak gyorsan beosont. Nem volt ínyére nézni ezt a kettőt de a csínyért megérte. Mivel már az ágyon voltak és közeledtek ahoz a ponthoz amit Ceci nem kívánt végig nézni szépen odalopakodott az ágyhoz. Seyla észrevette és játékosan kacsintott egyet a kislány. Már tudták, hogy most mi következik. Ceci elővett egy madzagot aminek a végén egy kampó volt. Miközben a földhöz közel lapult, még 3at vett elő, mindegyiket beleakasztotta egy-egy lábba. Ezek a madzagok, különleges, erős anyagból készültek. Cecília átfogta és jól meghúzta az összeset és PUUUUFFFFF!!!.Az ágy lábai kitörtek, Cecília dőlt a röhögéstől, Seyla még épp időben elugrott Aldo meg...nos ő jól beverte kicsiny buciját. A kis vámpír a földön fetrengett a röhögéstől/bár eddig is ott volt/ Ez az egész előre el lett tervezve. Mikor beszélték, már akkor is mulatságosnak tűnt de így...Aldo nagy szemekkel les és azt se tudja, hogy mi történik.*
- Ez...ez...állati!*Hebegett majd megint kitört belőle a nevetés.*

*Aldo "kedvesen" fölsegítette egy eljuttatta a falig még mindig nevető Ceciliánkat. Érzett valami fájdalomnak nevezhetőt de a röhögés elvonta róla a figyelmet. Mikor fajtársa a nyaka után nyúlt, hát akkor kb már megnyugodott. A lány gyorsan kitért keze elől és egy pillantás alatt Seyla mellett termett. *
- Bocs, tudom nem így tervezted, sajna így jött ki.*Mondta halkan, bűnbánó szemekkel, majd megint Aldo felé fordult. Gonoszul mosolygott rá, szemei vörösen csillogtak.*
- Micsoda ostoba kérdés! Nem egyértelmű? Eljöttem, hogy mókásabbá tegyem a napodat. Igaz milyen kedves vagyok? *Leporolta ruháját, ami kicsit piszkos lett az előbbiek miatt majd farkasszemet nézett Aldoval.*
- Most őszintén, nem ez halál utáni életed legszebb napja? Vagyis inkább az lehetett volna....*Megint kuncogni kezdett de szemeit nem vette le a férfiról. Látszik rajta, hogy milyen dühös. Az lesz a legbiztosabb ha nem veszi le róla a tekintetét. *

*Kifejezéstelenül néz a férfira majd elvigyorodik.*
- Igazán kedves tőled Aldo de nem akarom ellopni a munkádat. *Kinézett az ajtón át a folyosóra, majd szép lassan az ágy egy viszonylag stabil részén leült. *-Bocsi de nem szeretnék lepirulni. Megvárom amég besötétedik ha nem gond.* Ránézett Seylára és megrántotta a vállát.*
- Én jól szórakoztam, sajnálom, hogy Te annyira nem.*Ásított egy nagyot majd tekintete másik fajtársára vándorolt. Ilyenkor általában aludni szokott...Mint a legtöbb vámpír bár azért megpróbált éber maradni. Tekintete egyik fajtársáról a másikra vándorolt, közben azon gondolkozott, hogy mit is csinál pontosan ha Barras megpróbálná kidobni a napra....Aminek meg van az esélye...Eszébe jutott a többi vámpír akikkel valaha együtt élt és keserű mosoly jelent meg szája szélében.*
- Milyen szánalmas, mind egy fajhoz tartozunk és mégis egymást fenyegetjük és bántjuk....*Kíváncsi lett volna, hogyha esetleg olyan dolog történik ami mindannyiukra fenyegetést jelent, összeállnának -e és együtt harcolnának az ellen a dolog ellen...Nem látott rá túl sok esélyt, habár....Kissé belemerült a gondolataiba de szemei még mindig ott cikáztak Aldo és Seyla között.*

*Aldo viselkedése csak megerősítette feltételezéseit.*~Ez a lökött az emlékeivel együtt a józan eszét is elvesztette.~*Ásított egy nagyot. Álmos volt már no meg éhes...Ideje volt már tovább állni.*
- Még, hogy a Te várad...*Kuncogott kicsit a dolgon, de a sértegetésekre nem felet semmit. Nevetgélése elhalt és már csak néha-néha fellángoló szemei mutatták épp milyen hangulatban van. Hosszasan beszívta a levegőt végül kifújta. Viszonylag sikerült magát megnyugtatnia, arcára széles mosoly került ki, hangja viszont hideg volt és megvetéssel teli.*
- Drága kiskirály! Nem ajánlom, hogy akár egy ujjal is hozzámérj, bár, hogy őszinte legyek csak tejárnál rosszul. A feljebb valóink nem igazán díjazzák ha egy vámpír bánt egy másikat, esetleg megöli..Ó, várjunk csak! Te erről nem tudhatsz semmit, hisz te csak egy béna kezdő vagy! Azt se tudod mit jelent vámpírnak lenni! Még a saját emlékeiddel se vagy tisztában! Hálásnak kéne lenned nekem, a teljes nevedet se tudtad addig amíg meg nem jelentem!*Nem emelte föl hangját, de minden egyes szavával gyilkolni tudott volna. Összeszorította fogait és csak bámult maga elé. Seyla mondatára se válaszolt, egyszerűen csak ránézett és szemeivel megpróbálta elmondani az ő véleményét. Sikerült e- vagy sem, nem igazán érdekelte. Nézte ahogy kimegy, sejtette, hogy tud valamit amit ő nem. Pár másodpercig még mozdulatlanul nézett utána, bőre most a szokottnál is fehérebb, szemei fakók, sóhajtása alig halható volt. Kicsit megdörzsölte szemeit, majd hirtelen felpattant. Odalibbent az ajtóhoz, de még mielőtt követhette volna a másikat, feltűnően kedvesen visszaszólt Aldonak.*- Örülök, hogy láttalak! Vigyázz magadra, pápáá! *Kilépett a szobából és a vámpírok gyorsaságával követni kezdte Seylát.*

*Tikina éppen hazafelé tartott mikor eszébe jutott,hogy ismerős neki ez a környék.~Hát persze,hisz itt lakik Beltázor../a férjem/..heh,benézek hozzá...*Gondolta,majd felnézett az egyik ablakra,ahol lám-lám éppen Beltázor ácsorgott.Felnézett Tikina az ablakra,és látta,hogy a férfi visszatekint rá,majd intett egyet.Azzal elindult be a várba.Tudta,hogy ezt a helyet vámpírok lakják,vagy inkább ami rosszabb még őrzik is.Persze miért s ne,hisz az ő területük,dehát azért egy ilyen vendéget,mint Tikina biztos "szívesen" fogadnak majd.Elindult be a várba,majd fel a lépcsőkön.....de hirtelen egy férfi alak tűnt fel előtte..~ki ez?...aztán felismerte~.ő volt az:Beltázor.Beltázor megállt Tiki előtt ránézett kicsit meredten,és kérdően,majd egy gyors mozdulattal karon ragadta a lányt,és kirohant vele Nelroad várából.Tikina rögtön észbe kapott és észre vette,hogy Beltázor miért csinálta ezt.*

*Tiki amint Belti megcsókolta,vissza csókolt,majd így felelt a férje kérdésére:
-Melhior jól van!*nyugodtan nézett rá férjére.*
-Remélem te is jól vagy?!*Kérdezte Tiki Beltit,mert látta,hogy kicsit nyugtalan Melhior miatt,de belenézett mélyen férje szemébe,és Tikina nyugodt tekintete látszólag megnyugtatta Beltazórt is.Majd egy nyugodt mozdulattal átölalte Beltit.Érezni akarta férjének közelségét,és így Tikina is megnyugodott,nem félt semmitől.Férje oldalán.Közelebb hajolt hozzá,majd ezt súgta a fülébe:
-Belti,nincs kedved sétálni?
-Szép ez az este,nem?Olyan nyugodt...és csendes!*Felnézett Beltazórra,aztán megfogta a kezét és csak nézte férje kíváncsian néző szemét!*

*Tikina,amint Beltazor megölelte,érezte milyen hideg a keze,de nem nagyon érdekelte,inkább az,hogy a férjével van,és sétálni indulnak.Amikor látta Tikina,hogy Belti felnéz a csillagos éjszakára,akkor a szája neki is mosolyra derült.Ezután nem ölelték egymást,mivel elindultak sétálni,hisz valamikor el kell indulniuk.Az éj sötét volt,és kicsit dermesztő,de Tiki bírta a hideget,meghát férje ráadta a kabátját.Így már biztosítva volt a megnem fázása Tiknek.~De jó,most már nem fázom,milyen jó meleg ez a kabát....*Gondolta Tiki,mivel a kabát tényleg elég "bundás" és meleg volt.A sötét éjszaka tele volt mindeféle különös hangokkal,a szél is belekapott Tiki hajába,élvezte...Aztán,amikor elindultak...végre..akkor Tiki megfogta Belti kezét,és így mentek..habár éppenséggel még nemtudták ,hogy hova is tartanak,csak úgy "neki vágtak"..Majd Tikina lágyan megszólalt:
-Belti?Te jól vagy?*Ránéz férjére,és kicsit megsorítja lezét,de nem szándékosan,csak hirtelen reakcióból.*
-Kicsit sápdtnak tűnsz...De én jól vagyok!*Válaszolt Tikina,meg persze kérdezett is,majd nézte Beltit és várja a válaszát.*

*Tiki ránézett Beltire,majd elmosolyodott.Aztán így felelt a kérdésekre:
-Hát,tudod Belti,nem rég jöttem otthonról,vagyis Evolyranból.
-És ,hogy Melhior jól van e?Persze,otthon van.Nem beteg,és a nagyi vigyáz rá.*Fejezte be Tikina a válaszait.Aztán megint megszólalt,mert még valamit hozzá akart tenni mondataihoz:
-Még valami...én is jól vagyok,meg a kicsi is!*Nos ezzel már tényleg befejezte mondanivalólyát Tiki.Nézte kékesen fénylő szemeivel a férjét,és várta a válaszát.*