02. Vezérek Háza

//Vezérek - időntúli játék//

Drakont négy Felderítő kísérte Evolyran határáig a légtérben. Amikor már az első házak fölé értek, Drakon intésére a sárkányok biccentettek egymásnak, s szétváltak, a négy égtáj felé folytatva útjukat. Fekete Daronar rezzenéstelenül hasította tovább az eget a város aprónak látszó házai felett, ahogyan a társainak nem köszönt az imént, úgy a lovasának sem jelzett, hogy rögtön megérkeznek. Hatalmas testével beledőlt egy leszálló áramlatba. Szárnyai csak az utolsó percben mozdultak ismét. Farkával is irányította a leszállást.
A boltíves kapun belül, a lépcsősor alján szállt le a hadúr. Teste tetőtől talpig fekete bőrben a repülés viszontagságai miatt, ezüstös vért csillant a vállain s mellkasán, fekete köpenye földig ért.
Valamit mondott Daronarnak, aki azonnal kitárta a szárnyát és egy kiáltással már fel is röppent. Amíg a lépcsőn megtette az utat Theodor, ő felette kőrözött. Aki a közelükben volt, nem kerülhette el a sötét árnyékot. Még a nagy ház innenső ablakait is betakarta, olyan alacsonyan szállt, s mintha felhő takarná a napot. A tekintetek a rettenetes fekete sárkánytól nehezen váltak el. Evolyranban nem, Dagorladból annál inkább csak feketékről hallottak. A birodalomban nagyon kevesen tudták, annál többen találgattak, hogyan került Drakonhoz Daronar.
Végül felért a hosszú lépcsőn a mágus. Ott csak felemelte a kezét s a feketeség nem látható magasságokba emelkedett, hogy ne zavarja tovább a város békés népét.
Drakon a nagy kapuhoz lépett, s betaszította azt, már feloldották a varázslatot. Majd rögtön be is csukta maga mögött. Egyenesen a nagy terembe ment. Arra számított, hogy ő érkezik elsőnek. A kapunál legelésző ló, ami csak a sárkány leszállásakor ugrott meg, nem kerülte el a figyelmét. Pányva nélkül sem tartott a gazdája attól, hogy elkóborol.
Régről ismerte itt a járást, az ajtóban megtorpant egy pillanatra. Időszerűnek látta a találkozót, de a kérdés még nyitva áll előtte, vajon a többi vezér milyennek látja a jelen helyzetet. Egyáltalán mennyire látnak rá. Rég várta már, hogy a sárkánylovasok vezére átlásson az érdekeken is túlra. De nem gondolta feltétlenül, hogy ő lesz az. Sosem akart ekkora hatalmat, de ma olyan dolgok vannak készülőben, melyek miatt nem adhatja ki a kezéből az irányítást.
Azon emberek arckifejezésével lépett be végül, akik tudnak valami nagy titkot, s súlyát maguk cipelik.
Odabent már volt egy férfi. Könnyen felismerte. Drakon halvány mosolyt engedett meg az ishtar felé. Csakis neki szól, máris tudta, mást nem fog megtisztelni vele, csak a dicső múltú, ifjú mágusvezért.
- Üdvözöllek Dreamien Tifar! Még sosem találkoztunk. Ezt a csorbát éppen ideje kiküszöbölni.

Zaphyra a kék szárnyait suhogtatva közeledett az elhagyottnak tűnő házhoz.
Mosolyogva visszafordult a barátnőihez, mikor meglátta, hogy az egyik ablak nyitva van. Nem szólt terviről, csak irányt változtatott és igyekezett nem elveszteni a csevegés fonalát. Végül is ezernyi fontos dolog van az életben, jelenleg az nem tartozott közéjük, hogy megtalálta a bejáratot.
Pedig jókedvű társaság egészen odáig tartott csak, míg meg nem érkeztek. Hirtelen hőköltek hátra a levegőben, ahogy szinte a semmiből ugrott eléjük a nagy, fekete kandúr. Ijedten csapkodták a szárnyaikat, hogy lerázzák a hívatlan rajongót, de az makacsul követte őket a párkány széléről. Ha bármelyikük megközelítette a ház falát, türelmetlenül kapott utánuk, alig úszták meg ezeket a találkozásokat élve.
-Illa, nem tudnád őt lerázni rólunk? Valahogy meg kéne nyugtatni. -fordult ismét hátra a leggyönyörűbb tündér az egyik társához.
-Nem. Próbálom folyamatosan, de a medál a nyakában blokkolhatja a bűbájt.
-Valamit ki kell találnunk, mert nem akarok elkésni a találkozóról. -lihegte a kis szürke valda.
*Legalább háromszor megkerülték a házat a kimerült kis teremtmények, mire taktikát változtattak. Úgy tűnik, képtelenek gyorsabban repülni és fáradni is hamarabb kifulladnak, mint ez a macska. Inkább megállapodtak abban, hogy elcsalják a vezérek házától és majd tesznek egy kört, mire újra ide érnek. Így a közeli utcákba vették az irányt, ahol pár járókelő a segítségükre próbált lenni és hangos „Sicc”-cel elijeszteni az üldözőjüket, ám az emberek nem bizonyultak elég fürgének az elkapásához, a félelmetes cica pedig végig a nyomukban volt, nem is zavartatta magát, hogy rászóltak.
A hajsza az egyik hatalmas épületnél ért végett, ahol két katona között hirtelen befordulva változtattak mind a négyen irányt.
-Jó napot, kisasszony! -mondta az ajtónálló, majd egy házi macskát a lábával megtolt finoman, hogy ne legyen lába alatt- Fiam! -mondta az oda szaladó 12 év körüli legénynek- Vidd el és játssz vele kicsit! -folytatta a kezébe felvéve az állatot és oda nyújtva a tanuló bakának.
-Köszönöm! Épp rohanok. -válaszolta a legelbűvölőbb nép vezetője. És mindezt megerősítve be is vágta a kísérete utolsó tagja maguk mögött az egyik szoba ajtaját. Nem sokáig időztek oda bent, szinte azonnal kirepültek a palota egyik ablakán. Végre újra a megbeszélés színhelye felé vehették az irányt.
Mire oda értek, az imént nyitva lévő ablak már zárva volt, így a kémény fölött körözve tanakodtak.
-Nem gondolod, hogy túl veszélyes? -kérdezte Liliom az úrnőtől.
-Egyáltalán nem. Ha óvatosan haladunk lefelé, még piszkosak sem leszünk. Csak arra vigyázzatok, hogy ne érjünk hozzá a falhoz!
*Ezzel megkezdte a leereszkedést a mélybe, melyet pár pillanat múlva egy huppanó test hangja követett az egyik helyiség kandallójában. Az előtte elfojtott halk sikoly miatt a kísérői aggódva gyűltek a rés köré.
-Nem esett bajod?
-Legyetek üdvözölve! -mondta örömmel teli hangon a hamuból kikászálódó azoknak a jelenlévőknek, akik ha még nem hallottak Evolyran harmadik valda csoportjáról, a fekete tündérekről, most a megbeszélésen értesülhetnek róla- Mielőtt elkezdenénk a nagyobb dolgok megvitatását lenne egy javaslatom. Ki kéne bővíteni ezt a házat. Tudom, hogy a kémek elleni védelem nagyon fontos... -biccentett oda Theodornak- ,de csinálhatnánk rá még egy bejáratot. Egy kényelmesebbet, és amit biztosan el tudunk látni a kellő óvintézkedésekkel.
*Ahogy leporolta kicsit a szárnyait már látszottak is alatta a világító foltok, melyek újra fényt kapva fokozatosan elhalványultak.
-Myramyr! -a kecses kacsóját végig húzta a feje búbjától a cipőjéig, hogy a varázs ige hatására teljesen megtisztuljon az imént őt belepő koromtól, hogy teljes fényében hallgassa a válaszokat.

Drakon elégedetten nyugtázza, hogy Tifar férfiasan, de nem csak illően, hanem nyitottan is fogadja őt. tekintete és testtartása egyenes férfiúra enged következtetni, ami megerősíti Drakon híreit a mágusvezér személyéről. Amint kezet ráznak, máris felvetül a sárkánylovasokkal szembeni megújult figyelem kérdése.
- Az elismerésed Evolyran népeinek reményteli elvárását közvetíti felém. Magam is úgy vélem, bőven időszerű volt már a vezetőváltás Elroanban. Felderítőim jelentései a Birodalmon innen és túlról is ezt erősítik meg, de most itt nem részletezném.Örvendenék, ha nem kellene meggyőzzelek erről!
Nem is mond többet, ehelyett a kandalló felé fordul. Éles fülei még érkezése előtt jelzik a csacsogó, locsogó tündérúrnő érkezését, aki a megszokott fényesség és béke helyett kormosan és enyhén morcosan érkezik a kéményből. Meghökkenésében akaratlan félmosolyban kibukkan a foga fehérje az aprónép felé. A korholás csak fokozza a hatást, pedig terveivel nem egyezik a mosoly a vezérek felé. Drakon mindig is híresebb volt a szigoráról és következetességéről, mint a kedvességéről, vagy mosolyáról. Mégse sikerül elfojtania, ehelyett széles karmozdulattal szól a kis hölgyhöz:
- Te is légy üdvözölve, Zaphira Úrhölgy! Szerintem az egyenesen a kéményen keresztül való járás éppen hogy kedvez a kémkedésnek, persze kérdés, hogy melyik oldal tehetsége ez. Csatlakozom Tifar mágushoz, és annyit jegyeznék meg kissé korholó szavaidra, hogy a kényelmesebb bejáratokat, mi egyszerűbb módszerekkel óvjuk.
A merenhy úrnő látványos bűbája után hirtelen fogyott el a mosoly az arcáról, amint belépett az emberek búskomor, és láthatóan valahol belül, mélyen egészen máshol járó vezére.
Hivatalos üdvözlés és kézfogás közben csak ennyit jegyez meg a parancsnok, minden figyelem felkeltés nélkül, akár magának:
- Szeretnélek jobban megismerni Antonius fejedelem! Részemről örvendek a találkozásnak!- Szeme semmit sem árul el, míg fürkészőn tekint a férfiéba, addig fogva a kezét, hogy észrevétlen maradjon, ahogy olvasni próbál benne, mint egy könyvben.
Aztán a belépő gyönyörű elfen elidőzve még inkább összeszűkül a szeme. Ahogy lassan lépked, azon a híren gondolkodik el, hogy talán köze van a herceg gyilkosához, akit talán közelről ismer. Ha így van, vajon politikai indíték, vagy egyéb indulatok és érdekek rejtőznek-e emögött? Vajon fedezi-e?
~ Egyszer minden titokra fény derül~ ezért elhessegeti a gondolatot. A mosoly viszont már megsemmisült a kék pillantásban. A köszöntése hivatalos, az asszonyi szépség sem érintheti meg mélyen a páncélon át. Boka csattintás, és biccentés, ahogy közelebb lép, annyira, amennyire a folyton nyüzsgő Zaphirához nehezen lehet:
- Neked is ragyogó napot, Glorien úrnő! Szívből örülök! Theodor Drakon parancsnok vagyok Elroanból.
Ha Glorien a hivatalosságot a hölgyeknél szokásos, nőies kézcsókkal is megtoldaná, csak ki kell nyújtania a kezét.
A sóhajjal érkező myrte mestert is láthatóan lenyűgözi az elf szépség és tiszta ártatlanság kisugárzása. Itt a régi ismeretség el is vonja a többi társaságtól az érkezőt, így alkalomadtán Drakon elsőnek lép a férfi elé, bemutatkozni és köszönteni.
Ha túl esnek ezen, várakozással tekint körbe az összegyűlteken. Szeretett birodalma aktív vezetői közül kik tartják valóban fontosnak a közvetlen kommunikációt és a személyes találkozást, egyáltalán az Evolyrant érintő témák felvetését, ha mégoly kényesek is.
Elégedettnek részben volt mondható, eme nagy hatalmú népek vezetőit látva.
Az isthar védő varázslata után leplezetlen kíváncsisággal és türelmet mímelve fordult a többiekhez, szája sarkában a mindig bujkáló mosoly lazított valamit a katonás viselkedésén:
- Akkor hölgyeim és uraim, akár bele is vághatnánk! csak el ne kapkodjuk, ha már ilyen nehezen valósul meg a találkozásunk.

A kék szárnyú tündér szemeit az ajtóra függesztette, mialatt a sárkánylovasok kapitánya és a mágus vezér megoldotta sikeresen az általa felvetett nehéz helyzetet. Mintha oda sem figyelt volna közben és szavaik elmentek volna a füle mellett, pedig nagyon is figyelt. És várt, hogy valaki belépjen és elterelődjön a figyelem arra a valakire.
Amikor Antonius belépett kedvesen mosolygott rá és szinte ki tudott volna ugrani a bőréből örömében. Nem is rejtette véka alá az ide-oda repkedő úrnő, megállt a levegőben előtte szárnyait csapkodva és úgy nyújtott kezet.
-Szia! Zaphyra vagyok. Azt hiszem, épp szomszédok vagyunk. Nagyon örvendtem.
*Miközben üdvözölte picit jobbra-balra libegett a levegőben és csak akkor marad abba teljesen a mozgása, ha Fehértorony várának ura megrázza a kis kezét. Közel mellmagasságban csapkod, így az érkezőnek fejjel lefelé kell néznie, ám ami még szokatlan lehet, hogy nem csak arra vigyázzon, hogy a másik keze jóval kisebb, de mereven tartja rézsútosan lefelé. A mozdulatban még gyakorlatlan lány nincs felkészülve, hogy rossz tartása miatt nem csuklóból fogja megrázni a másik kezét, hanem vállból mozgatja a karját.
Nem ez az egyedüli meglepetés, amivel szembesülnek a terembe lévők. Miután a ceremoniális bemutatkozásnak vége, hatalmasat fúj a kis valda, mintha valami hatalmas izgalom múlna el benne, viszont a kifújt levegő aranyló tündérport hoz Antonius szemébe, mely még félúton semmivé foszlik. Remélte újdonsült barátnője, hogy ezzel a kis csínnyel sikerült egy kis vidámságot csalnia a gondterheltnek tűnő férfi arcára.
Ha valaki tekintetét nem ragadja meg a következő érkező, akkor a sheldék urának háta mögött rejtőző tündér arcán egy groteszk fintort lát átsuhanni, mielőtt újra kikukkantana a hatalmas test mögül. Csak a bölcs istenek tudják talán, hogy mi lehet az oka ennek a tünékeny felhőnek.
Utána viszont már meg sem látszott rajta. Önfeledten integetett a tündék vezetőjének, hiszen igaz, a nők tartsanak össze.
-Szia Glorien!
*Hamarosan megérkezett az utolsó meghívott. Az illuzionista varázslatokban jártas nép legkiválóbbika úgy tűnik, szintén nagy súlyokkal a vállán érkezett. A Merenhy egyik kezével az állát simogatva, másikkal a könyökét megtámasztva fel s alá a levegőben az emberek vezetője körül körözve, a maga szerény képességeihez mérten igyekezett komoly tekintettel. Majd mikor az egykori szerelmesek üdvözlete befejeződött jócskán eltávolodott tőle és Mitryashoz fordulva így szólt:
-Helló! Zaphyra vagyok, Lillen és Flow utódja. -nem tudta, milyen sűrűséggel érik el a szövetségeseket az ő ünnepeik híre. Elég zártan élnek és talán nem értesült mindenki, hogy az istenek szeszélyéből az első fiú vezetőjük után még egy évig újra megkapta tőlük a fénytündér a megtisztelő posztot, mielőtt az idei furcsa tópari alkalmon őrá nem került a választás. Így a biztonság kedvéért mindkettejük nevét megemlítette.
-Remélem, jól ki fogunk jönni. -mondta vagy öt lépés távolságból mindig a myrthé felé nézve. Az állát piszkáló jobbja most kézfogásra nyúlt, miközben baljával továbbra is a könyökét támasztotta. Így ha elfogadja a kézfogást, az apró termetű úrnő válla is igen látványosan mozog fel-le, jelezvén, hogy még mindig nem fejtette meg eme mozdulat eleganciáját.
Ez után a mágusok vezére megtette a maga óvintézkedését, miközben Drakon is már várta, hogy bele vethessék magukat a feladataikba. A maga részéről is így gondolkodott, bár valamiért az az érzése támadt, a jelen lévők még nem is vették észre azt a szörnyű veszélyt, mellyel meg kell küzdeniük minél hamarabb, egy percig sem tétlenkedhetnek. Országuk, Evolyran Szövetsége forog veszélyben.

Zaphyra fellelkesült, mikor a dolgok közepébe vágása felvetődött, és a sheldék fejedelmének háta mögül kirepülve már jelentkezett is annak rendje, s módja szerint. Neki igen fontos témája van, ám fedezéke jóval hamarabb kapcsolt és jelentkezés nélkül felhozta azt, mely -utóbb úgy tűnik- mások számára sokkal fontosabb, mint a Birodalom rendje számára oly fontos téma. Nevesül a vámpír kérdést.
-Vámpírok márpedig nincsenek! -mondta halkan, s rázta meg a fejét jobbra-balra a merenhy, de úgy tűnik, hogy nem sokan figyelnek rá.
A mágiátlan kérdésére azonnal a társaság másik hölgy tagja ragadja a szót, s látva a valda, hogy mennyire figyelmen kívül hagyták a jelentkezését, inkább lentebb engedi a kezét és a körmét rágcsálja türelmetlenségében, hogy ő is szóhoz jusson.
Glorien felvetésére a téma visszavonhatatlanul napirenden maradt. A mester felelősségre vonására pedig ismét hevesen kezdte rázni a buksiját. Már közel a csillár magasságában járhatott, de így sem tudott tekintéllyel a többiek fölé nőni, de ujjait harapva fejével jelezte, hogy ő bizony egy percig nem titkolta el szövetségese elől, hogy a vámpírok nem léteznek. Ezeket csak pár rakoncátlan idősebb vámpír találta ki, hogy ijesztgesse a fiatalabb, tapasztalatlanabb társait.
-Nem titkoltuk el. -mondta nagyon vékony hangon, szinte csak magának- De ha végeztünk ezzel a témával...
*Várta, hogy félbe hagyott mondata felkelti-e az érdeklődését valakinek. Sok népnek kitűnő a hallása és talán amellett, hogy mindenki igyekszik a másik kárára megragadni a szót, majd csak feltűnik valakinek. És akkor végre újra figyelnek rá.

A dolgok egyszerű folyásánál fogva fel is merült az első téma, mely rögtön megosztotta a társaságot. Belsőjéből ismét türelmet s béketűrést merítve csendesen végigvárta, míg ki hevesen, ki tényszerűen reagált a vámpírtémára. Arca meg-megfeszült közben, jelezvén, hogy gondolatai cikáznak a homloka mögött.
Amikor idejét érezte, így szólt:
- A vámpírok nem is olyan kicsiny csoportjáról érkeztek hozzám is jelentések. Amelyeket megosztani itt most nem kívánok.
Megvárta, míg mindenki biztosan rá figyel, csak akkor mondta el a véleményét:
- Azok alapján a véres jelentések alapján Evolyran érdekét abban látom, ha egy se marad közülük. Lehetnek bármilyen kiváló harcosok, az ösztöneik, az önfenntartásuk nehezen engedi kordában tartani életvitelüket. Ez az oka, amiért népeink közötti szövetséget elképzelni nem tudok. A másik dolog, ha létre is jött volna, vagy lehetőség nyílna kipróbálni, még nagyobb veszélyt látok ebben az erejüket és ügyességüket tekintve, ami bizonytalanná tesz, képesek lennénk-e kellő befolyást gyakorolni rájuk.
Kis szünetet tartott, határozott tekintete végigsiklott az egybegyűltek arcán. Zaphyráé és a myrtéé mintha teljes megdöbbenést mutattak volna, melyet elrejteni nem tudtak, vagy nem akartak. Ennyire újdonság volt talán számukra.
Persze, meglehet, hogy Theodor emberismerete téved.
Zaphyra valami másról akart szólni.
Remélte, a lelkesedés az elf úrnő részéről alábbhagy, ezért képes lett volna horror történeteket is megosztani, de nem állt szándékában. Megítélni egy fajt egyetlen képviselője alapján sem lehet. Tifar és Antónius szemét sokáig fürkészte leplezetlenül.
- Célszerűnek tartom kiküldeni lovasaimat, hogy meggyőződhessünk, valóban eltűnt-e a vámpírnemzetség. Ha kívánjátok, azonnal intézkedem, a sárkányom, Fekete Daronar a jelemre vár.
Az ablak felé pillantott, nem gondolva bele, milyen hatással lenne bárkire egy tűzokádó fekete megjelenése. A legtöbben szörnyetegnek tartották, még olyanok is, akiknek az életét mentette meg. Neki az egyetlen elfogadható társa volt és mit sem foglalkozott a mondással, hogy "embert barátjáról".