06. Gyógyfű bolt

*Hogy Casve ellenkezni fog, gondolta, de hogy tőrrel jön őellene...hiszen nem tudja, hogy vámpír...megtudná ölni Aldot? Nos, Aldo egy jó ideig nem tudta felfogni, hogy hogy tehetett ilyet egy ártatlannak tűnő, tisztalelkű lány. Gyorsan kikapta a tőrt nyakából, de nem dobta el, elrakta...szép emlék, egy baráttól. Mire a tőrt övébe tűzte, sebhelye is teljesen eltűnt. Szemben állt az ajtóval, nézte egy rövid ideig, majd eltűnt az éjszakában.*
~Talán rájött, hogy vámpír vagyok...~

//Köszönöm a játékot//

*Cecília óvatosan belpett a boltba. Mivel a szaglása is kitünő imádott ilyen helyekre műszkálni. Megállt és jól beleszagolt a levegőbe. Rengeteg finom növény illatát érezte, bár voltak amik csípték az orrát. Egy apró mosolyal száján sétálgatott és közben szaglászott ide-oda. Hirtelen egy halandó szagát érezte, valószínüleg az eladóét, és egy barátjának illatát is felismerte. Gyorsan odasietett az illat forrásához.*
- Tikina, szia!*Köszöntötte vidáman. Látta a kezén a kötést és kíváncsian méregette.*
- Megsérültél? Mi történt? Valaki megtámadott? *Az utolsó mondat után egy pillanatra mérgesen fellángoltak a szemei majd erőt vett magán és megnyugodott. Az eladónő szerencsére nem látta a pillanatnyi "fellángolását". mivel pont elfordult. Mire visszanézett Ceci egy édes aranyos kislánynak tűnt aki aggódva nézett a másik ügyfelére.*
- Üdvözlöm, segíthetek valamiben?
- Nem, köszönöm.*Mondta csillingelő hangon, majd továbbra is Tiki kezét vizsgálgatta.*

*Miközben hallgatta a történetet teste megfeszült, kezeit ökölbe szorította. Már-már annyira, hogy körmeivel felsértette a saját bőrét,arca viszont kifejezéstelenül hidegen nézett vissza barátjára.*~Ennyire megszaporodtak volna? És ilyen meggondolatlanul cselekszenek? Ez nem jó...~*Elfintorodott majd arca megenyhült.*
- Örülök, hogy ennyivel megúsztad.Sokkal rosszabb is lehetett volna, többet ne mászkálj éjszaka egyedül, érted?!!*Az eladó eközben elment és ők ketten maradtak. Mikor barátja a sebet mutatta Ceci az orra elé kapta kezét. Nagy akaraterővel rendelkezik de a seb még akkor is friss volt és tisztán lehetett érezni a vér szagát, a gyógynövények ellenére is. Kicsit elfordult majd egy nagyot sóhajtott.*
- El...fogom...kapni...és megölöm..*Mondta közben szeme megint lángolni kezdett. Dühös volt..nagyon...Aki a barátait bántja nem úszhatja meg szárazon, még akkor se ha a fajtársa!*

*Cecília már azon a szinten volt, hogy most rögtön megkeresi azokat a férgeket, vagy egyszerűen csak felborít pár polcot. Szerencsére barátja szavai időben felébresztették. Kissé riadtan nézett vissza rá, ő sem értette pontosan miért borult így el az agya ilyen hirtelen.*~Ejnye Cecília, mi a fene bajod van? Ez nem vall rád...~*Egy jó nagyot sóhajtott, és megpróbált lenyugodni. Persze ez nem sikerült mivel Tikina egy jó nagyot kiáltott. Cecília automatikusan a növények között kezdett kutakodni. Jól tudta milyen fájdalmas lehet ha valakit megtámad egy vámpír, és a sok év alatt azt is sikerült kitapasztalnia, hogy mi tudja legjobban enyhíteni a fájdalmat. Miközben keresgélt a boltos Tiki mellett termett és megpróbálta lenyugtatni.*
-Ez az! Megvan!*Kiáltott fel diadalmas mosollyal száján a lányka majd visszaszaladt barátjához. Letépte a növényke leveleit majd addig dörzsölgette még egy ilyen trutyis, pépes valami nem lett belőle. Óvatosan rákente Tikina sebére majd a szemébe nézett.*
- Ne aggódj, ez biztos hatni fog. A mesterem tanította réges- régen ezt nekem.*Megkönnyebbülten elmosolyodott majd várta a reakciót.*

*Sóhajtott egy nagyot és a növényeket fürkészte. A köszönetre nem mondott semmit csak halványan elmosolyodott, majd tekintetét újra barátja felé fordította.*
-Nincs szükségem segítségre. Lefogadom, hogy egy béna kis fiatal volt...Még egy halandóval se tudott elbánni, szánalmas....*Ezeket nem azért mondta, hogy megsértse barátját, inkább úgy nevezném, hogy hangosabban gondolkodott a kelleténél. A kis mosolyból büszke vigyor lett, szemfogai elővillantak.*
- Hátrakötött kezekkel is elbánnék vele. Semmi esélye ellenem!*Tiki megpróbálta kicsit visszafogni de akkor már késő volt...Cecília teljesen belelkesült. Mostanában nem történt vele semmi izgalmas, Aldot szívatni is már elég unalmas volt így természetes, hogy kapott a lehetőségre.*
- Keressük meg és intézzük el! Nem úszhatja meg ennyivel! Biztos még érezni a szagát, mennyünk! Indulás! *Elfeledte, hogy szegény barátja megsebesült, csak arra tudott gondolni, hogy végre jól behúzhat valakinek.*

*Már neki is iramodtak és elkezdték keresni "újdonsült barátjukat". Cecíliának le kellett lassítania, szegény Tikina ugyanis nem nagyon bírja egy vámpír tempóját...Mikor megérkeztek arra a helyre ahol az eset történt Ceci jól beleszagolt a levegőbe. Nem voltak messze a gyógyfüves boltól, még érezni lehetett a növények illatát és még valamit...vér....Tikina vére. A kislány szemei lángolni kezdtek, két szemfoga előtűnt. Csendesen felmordult és barátját közelebb húzta magához.*
- Még itt van a közelben, de nagyon gyenge. Éhezik. *Tekintete amit eddig ide-oda kapott most megállt egy helyen. Körös körül fa vette őket körbe, Ceci viszont úgy állt ott, mintha csak egy lenne. Egyetlen egy, ami pórul járt fajtársát rejti. Szánalmat érzett szerencsétlen iránt, viszont ez már nem megvető szánalom volt...*
-Szegénykém, nagyon kétségbeesett. Olyan fiatal még...Hallom ahogy sírdogál.*Egy mosoly suhant át az arcán majd lépett egyet előre.*- hallgasd csak jól Tikina, és te is meghallhatod.
*Pár percig némán állt és fülelt. Tisztán hallotta a másik vámpír szipogását, sőt még azt is ahogy könnyei lefolynak arcán. *
-Szerintem csak pár hetes lehet, max egy hónapos. Valószínűleg nem akart neked ártani csak az éhség...*Arca hirtelen kifejezéstelen lett és lépett még egyet előre. Kezét kinyújtotta, hangja magabiztosan és nyugodtan csengett.*
- Ne félj ifjú fajtársam! Nem foglak bántani, csak gyere szépen elő!*Újabb csend következett majd mozgolódás hallatszott. A mögül a bizonyos fa mögül pedig egy kisfiú lépett elő. *

*Látszott kis fajtársán, hogy Tikina sok kérdése miatt megijedt. Nem kétséges, ő nemcsak testileg gyermek még. Szegényke hátrálni kezdett, de Cecília valami fura dolog miatt, amit fajtársa iránti kötödésnek neveznék odaugrott hozzá és megfogta az egyik kezét. A kisfiú pityeregni kezdett és odabújt a lányhoz. Egy darabig hagyta, hogy sírdogáljon a vállán, közben egyszer-egyszer morcosan pillantott barátnőjére.*
- Ő még csak egy kisgyerek, ne bánj így vele! *Válaszolta Tikina kérdésére. Najó, nem konkrétan a kérdésre válaszolt de ha egy kisfiú sír a válladon akkor csak nem lököd el magadtól és mondod azt: Ja Tényleg! Kis is vagy Te? Miután a gyerek kezdett megnyugodni szép lassan nekikezdett a vallatásnak.*
- Mond kicsim, hogy hívnak?*Óvatosan és nyugodt kedves hangon kérdezte. Semmi esetre sem akarta, hogy megint sírjon.*
- Nem tudom....nem emlékszem..~Micsoda?!!!! Na ez király....Nem emlékszik....Áh, mit ártottam én? Miért büntettek engem ilyen ügyekkel? Lehetett volna egy kifejlett vámpír is...azt legalább simán elintézhettem volna...viszont egy gyerek..aki ilyen aranyos szemekkel néz rám....NEE! Ezt NEM BÍROM!! ~*Egy pillanatra arcát kezeibe temette majd mosolyogva, mintha semmi gond se lenne felnézett.*
- Értem. És mond, semmire se emlékszel? Nincs egy halovány emlékfoszlányod se? *A kisfiú megrázta apró buksiját, majd Tikinára mutatott.*
- Az az első emlékem, hogy nagyon éhes vagyok, és valamiért bántani akarom őt. És tudod, még most is ezt érzem...*Cecília összehúzta szemöldökeit végül megsimogatta a kisfiú arcát.* -Nem szabad!

*Elmosolyodott. Örült neki, hogy barátnője viszonylag megbékélt a fiúval.*
- Köszönöm szépen!*Rikkantota a kisgyerek majd vidáman elindult, aztán hirtelen meg is torpant.*- Hova is megyünk pontosan?*Cecília kicsit nevetett majd utánament, és vállára helyezte kezét. *
- Szimatolj bele a levegőbe, merre érzed a legtöbb embert és az étel szagát? *A fiúcska megismételte azt amit Ceci mondott majd csillogó szemekkel a város felé mutatott.*
- Arra, arra! *Kiabálta a ficsúka és vidáman ugrándozott. A másik vámpír egy nagyot sóhalytott és mosolyogva nézte.*
- Kicsit olyan mint Én annak idelyén.*Mondta Tikiának csendesen, majd ő is a város felé mutatott.*- Na, indulás, én is kezdek éhes lenni, és ahogy a gyomrod korgásából ítélem meg, Te is.*Kicsit kuncogott és lépett pár lépést a heves ugrabugráló fiúcska után.*

/Caius /

*Korán reggel kelt fel, mert ma kell leszállítania a gyógyfüveket. Sajnos teendői miatt, és mert történt egy s más dolog vele nem rég, még nem tudta begyűjteni őket. Így még napfelkelte előtt kelt fel, és indult neki az erdőnek.
Az erdő csendes volt, és még minden aludt. A fű igazán harmatos volt. Csendben osont ki a rétre, ahol füveket szokott szedni. Ahogy kiért a sűrűből szarvasokat pillantott meg, akik békésen legelésztek a réten. A tehén mellett ott legelészett a borjú, és vidáman ugrabugrált édesanya körül. A bika egy magasabb pontról tartotta szemmel a tájat. Eleniel nem figyelt oda, és egy óvatlan mozdulattal kisebb zajt okozott, ami végett vetett ennek a csodás látványnak. A bika riasztott, és elmentek mindannyian. Szomorúan nézett utánuk, mert nem minden napi látvány, de most hogy vége szakadt a látványosságnak neki indult, hogy beszerezze, amiért jött. Szinte a fél délelőtt kint töltötte, mire megtalálta mind azt, amit keres.
Fáradtan indult el Evolyran városába. Már a nap lefelé hajlott az égbolton mire odaért. Szerencséjére a bolt még nyitva volt. Nem nagy szállítmány, amit hozott, és gyakori növények, de ő csak ezeket ismeri fel legjobban. A ritkákkal nem igazán boldogul. Még akkor ígérte meg ezt a szállítmány az üzlet tulajdonosnak, amikor nem rég kisegítette őt a kertjében, ahol is a növények igen betegek voltak, de Eleniel gyorsan helyre hozta őket.
Oda adta a boltosnak az árut, aki eltűnt vele hátul valahol. Eli addig nézelődött az üzletben. Valami megragadta a tekintetét, és elindult felé, hogy szemügyre vegye, amikor is véletlenül neki ment valakinek.*
- Elnézést. – *mondta a férfinak, majd tovább indult, mintha mi sem történt volna.*

< Caius >

*Miután neki ment a férfinak elnézést kért, és mintha mi sem történt volna tovább ment. Nem igen hallotta mit mondanak neki, valami nagyon lekötötte a figyelmét. Ráadásul nem érti, hogy hol lehet már az üzletvezető. Lassan lemegy a nap, és neki még haza is kell érnie.
Tovább ment ahhoz a dologhoz, amit kinézett. Érdekes egy virág volt, és még soha nem látott ilyet, szerette volna közelebbről is szemügyre venni. Természetesen nem ért hozzá.
De megint csak nem figyelt oda, és neki ment egy nagyobb cserépnek minek következtében a mellette lévő eldőlt, egyenest a lábára. Felszisszent, mert kicsit sem volt könnyű az a cserép virág. *
- Hogy az a….. – *mondta volna, de rájött, hogy nincs egyedül. *
*Lehajolt, hogy felállítsa a virágot, de így a feje felé került a másiknak a levele, amibe sikeresen bele akadt a haja. Nem érti mi van ma vele, reggel az erdőben az óvatlan mozdulat, most meg ez. Nem szokott ő szerencsétlenkedni, épp ellenkezőleg. Még szerencse, hogy út közben nem támadta meg semmi sem.
Óvatosan megfordult. Fogalma sem volt arról, hogy észre vették e egyáltalán mi történik. Lehet, hogy már röhögnek a háta mögött rajta, hogy mit összeszerencsétlenkedik. *
- Segítene, kérem! – *szólt oda annak a férfinak, akinek az előbb véletlenül neki ment.
Tényleg nem érti mi van vele. Soha nem volt még ennyi ballépése egy nap. *

< Caius >

*Reménykedve nézett a férfira, hogy hátha segít neki. Próbálta saját magát kiszabadítani, de csak rosszabb lett a helyzet. Egyre inkább belegabalyodott a haja a nővény leveleibe.
Maga sem érti mit szerencsétlenkedik itt össze – vissza, ő tényleg nem ilyen. Gondolatban már biztos volt abban, hogy aki látja, annak gondolja, de most nem meri az ellenkezőjét bizonyítani, mert fél, hogy megint csak galibát okozna. Bizonyára csak egy rossz nap, aminek hamarosan vége lesz. *
- Köszönöm. – *válaszol a segítőjének. *
- Mást nem szeretnék, vagy is még is, segítenél elmenni egy székig, mert a másik cserép a lábamra esett.
*Reménykedve nézett az idegenre fel, hogy segít neki arrább menni. Eléggé fájt a lába, nem is érti miből lehetett az a cserép. *
- Eleniel vagyok. - mutatkozott be az ismeretlen segítőjének egy mosoly kíséretében.
*Közben a boltos is elő került egy pillanatra. Meg látta, hogy mi történt, vagy is csak azt, hogy nem áll az egyik lábán, meg, hogy hol áll. Azzal megint eltűnt hátul, hogy mindjárt hozz valamit a lábamra. Csak értetlenül nézett utána. *
- Nem értem mi van ma velem. – *mondta csak úgy. *