3. A Rathanor-dzsungel

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Pént. Feb. 11 2011, 23:43

*Dardanosz látja, amint a nyílvessző hatástalan Dylanre, de hatásos a tünde lányra.*
~Ennyit az evolyraniról. Egyetlen kilőtt nyílvessző volt a teljes ellenállásra…~
*A dagorladi még mindig csak áll a botjára támaszkodva és úgy figyeli, amint egymás után pusztítja el a lényeit a hadúr.
Nem volt már komolyabb támadásra ereje, tudja is, hogy nincs egy súlycsoportban Dylannel.
A hadúr meg is jelenik mögötte, miután kinyilvánította véleményét a kis démonfajzatokról és el is pusztította őket.
A kard és a támadás is túl gyors, hogy Ehtar hárítani tudja, de történik valami. A fegyver bottá változik, s bár így is megüti a dagorladit, nem öli meg, csupán mivel a nyaka felé indult, ott is csapódik be.
A mágus köhögve rogy a földre, hogy aztán mikor végre kissé összeszedi magát meg is próbáljon botjára támaszkodva felállni.
Még épp látja, amint a bot átalakul egy fényes, fehér sárkánnyá.
Döbbenetét nem tudja és nem is akarja leplezni. Ez hát a hadúr titka volt, s ez egyben erejének egyik forrása is.
Dardanosz ezt jól megjegyzi, hiszen később talán még haszna lehet belőle, hiszen már egyre biztosabb benne, hogy a hadúr szíve ingatag.
Látja a dulakodást és a küzdelmet a sárkány és Dylan között, hallja a szavakat és a kiáltásokat, de esze ágában sincs közbeavatkozni.
Úgy dönt, kivárja a végét.
Bár nincs rálátása, azért van sejtése arról, hogy mi is a vége neki, s jól is sejti.
A kő előbb a hadúr kezébe, onnan a sárkány szájába, onnan pedig a dzsungel avarára hull.
Hívogatón csillog a darthar felé, s szinte érezni véli, ahogy hívja. Ő nem foghatja meg, nem érhet hozzá.
Ő nem, de vajon…?*
~Meg kell próbálnom!~
*Végre ismét lábán áll, viszont már nagyon gyenge. Sokat veszített erejéből, s nem biztos benne, hogy képes a varázslat végrehajtására.
Kört rajzol a földbe botjával, s el is kiáltja a szót.
Azonban nem történik semmi.
Újra megpróbálja, megfeszítve minden erejét.*
- Moradheryë!
*Most sikerül. Halálkaput nyit, s az örvénylő sötétségből egy haláldémon testetlen árnya jelenik meg, majd a fellegből ölt is félig testet. Immáron teljes a démon és parancsra vár.*
- Vedd fel azt a követ és rágd szét, pusztítsd el!
*Tudja, hogy a démonnak nincs lelke, talán rá így nem hat a kő. Miközben figyeli, amint a démon opálos szemeivel a célpont felé fordul, s örvénylő mozgással el is indul arra, maga a földre csúszik, még midig botjára támaszkodva.*

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Hétf. Feb. 14 2011, 16:04

*Fatima eleresztett egy gyenge mosolyt, amikor a hadúr csak úgy egyszerűen elpusztította a manókat. Nini... manók. Milyen ismerősek! Nemde? //gonosz vigyor// De hát mint akkor, most is könnyedén elbánt velük a nagyúr. Az mellékes, hogy akkor a nő megmentette a férfi életét. Most nem kell félteni a férfit. Ő akar lenni a világ ura? Legyen. Talán még meg is érdemelné. Tehát egy fáradt mosollyal követte az eseményeket. Hirtelen Dylan megjelent a darthar mögött.*
~Már vége.~
*Gondolta magában a nő, de nem. Úgy tűnik, eljött hát az a várva várt csoda. A bot életre kelt. Saját akarata van. A mágus nem lelte halálát a nagy ütésben, és Fatima ezért hálás volt a botnak. Mármint a benne lakozónak. Várakozva, feszülten kikerekedtek a szemei, s nézte, most mi lesz. Azt már el is felejtette az elf, hogy éppen meghalni készül. Pont most? Még csak az hiányzik! Ezt még látnia kell!! Igen, eljött a várva várt csoda. Hatalmas villódzás után megjelent Axis, a fehér sárkány. Dylan jó oldala. De valami meglepő dolog történt. A sárkány rátámadt saját lovasára? A társára? Természetesen hallotta minden kiáltozását a férfinak, bár nem ismerte a nyelvet. De annyira... furcsa volt. A hadúr üvöltözése... valahogy lehetett tudni, mit mondhat. Fatima szíve a torkában dobogott, sírás fojtogatta, de nem értette, miért érzékenyült el ennyire. Vajon, aki a halálán van az érzékenyebb abban a pillanatában? De nem sírt, semmi nem történt, csak hallgatta tovább a "beszélgetést". Majd jött egy látomás. Ami még Fatimát is megdöbbentette. Nem értette, miért látja mindezeket, miért láthatja. Mit akar ezzel elérni Axis? Vajon mire akarja használni a nőt? Hisz ő fáradt. Érzi, mindjárt elájul, mert ereje vészesen fogyott. De a látomástól kikerekedtek a szemei. A sötét hadúr már ifjú korában győzni akart. Valami arra ösztönözte, hogy az övéhez nyúljon és megragadja a mágiával teli tőrt.*
~Miért ilyen nehéz legyőzni a sötétséget? Miért?~
*És ekkor már nem tudott parancsolni a testének, eleresztett egy könnycseppet, ami sietve futott végig arcán. Még pár idegen szó elhangzott, majd a sárkány elengedte a hadurat, s a kő már repült is elfele. Fatima még látta, hogy Dylan összerogy. Azonban most a darthar is cselekedni kezdett. Megjelent egy démon, ami már haladt is a kő felé. Fatima nem tudott tovább gondolkodni. A látottak és a tudat, hogy most van itt az ideje elpusztítani a követ, az valami természet feletti erőt adott neki. Nagy nehezen felállt. Előhúzta hát a tőrt.*
~Nem garancia, hogy a sötét démonra nem hat a kő. Nem hibázhatunk többet! Vessünk véget neki.~
*Hatalmas csatakiáltással, mivel ez erőt adott neki, mondhatni száguldozott a kő felé. A démonnal majdnem egyszerre értek oda. De a nő a természet feletti erőnek köszönhetően kicsivel hamarabb odaért. Nem gondolkodott tovább. Megragadta. Azonnal érezte a sötét erőt, ami beáradt testébe. Reflexből már használta is. A démon felé fordult, s már el is fonnyasztotta. De nem felejtette el, miért jött. Tudta, hogy teste ellenkezni fog. De el kell pusztítani a követ. Ott volt jobb kezében a tőr, balban meg marokkal szorította a követ.*
~Tiéd a hatalom! Élj vele!!~
~Ne gondolkodj sokat, mert az a sötétségnek kedvez! Most tedd meg!!! Most!!!~
*Üvöltözött magával a gondolataiban. Letérdelt, hogy egy sziklára tegye a követ. De nem tudta elengedni. Ökle a sziklán nyugodott s remegett. Így egy megoldás maradt. A megmaradt akaraterejével szétnyitotta a tenyerét rányomva a sziklára. Hatalmasat üvöltött, hogy az erőt adjon neki, és túlordítsa a sötét gondolatokat.*
-Dögölj meg!!!-
*S a jobbkezében lévő tőrt tiszta erejéből belevágta a bal kezébe. Ezzel átszúrva a követ is. A nő ordított is hozzá, hisz most egy nagy lyuk tátong a tenyerében. A mágikus erővel rendelkező tőr úgy tűnik elegendő volt arra, hogy áthatoljon a sötétséggel teli kövön. Ahogy átdöfte, hirtelen sötétlilás fény ömlött sugárban mindenfelé a kőből. Köd is keletkezett és körbeölelte a nőt. De a kőből áradó fény lassan tisztult, egyre világosabb lett, végül teljesen kifehéredett, ami felemésztette a sötét ködöt. Majd elmúlt a fény, a kő áttetsző lett, s elvesztette minden erejét. Nem volt több egy kavicsnál. Fatima pedig lassan eleresztette a tőrt, de már nem tudott semmi többet sem tenni. Összecsuklott, s elájult. Ömlött a vér az oldalából és a tenyeréből is. Még a fejéből is, ami akkor sérült meg, amikor anno Dylan elrepítette messzire. Talán meghal. De ami az életnél is fontosabb, az az, hogy a sötétség legyőzetett. *

//Am... az nem ebben a játékban van az a valaki. Smile

//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Kedd Feb. 15 2011, 15:21

//"...a sötétség legyőzetett." Milyen szépen mondtad!...gondoltam, azért kérdeztem meg, hehe, csak nem azt hitted, hogy magamra gondolok???//

*Félájultan ült a sziklának támaszkodva. Botját mé mindig jobb kezében szorongatta...talán el sem tudná engedni. Egyik lábát félig felhúzta, úgy néz ki a nagy harc közepette elég sok helyen sérült meg, és most jön ki a fájdalom. Ám kimutatni egy pillanatra sem tette. Ült némán, előrre bámulva, mint egy szobor. Haja csapzott, arcáról patakokban folyt le a verejték. Összességében nem vallt rá, hogy így kimerüljön, mintha minden erejét elvesztette volna a kő használata közben. Talán ez a magyarázata Endonia gyengeségének is, hisz ő már jóval régebben bukkant rá a sötét ékkőre. Dylan ugyan csak pár órája vette magához, de nem kevéssé viselte meg... és erre is csak most, miután már nincs a birtokában jött rá. Nem hatalom, inkább puszító becsapás ami történt velük.*
-"Dögölj meg!"-*Csattant fel valaki mérgesen. Nem, határozottan nem őrá mondták. Viszont, olyan ismerős a hangja. Ekkor tisztult kissé meg a világ. Épp látta ahogy Fatima elpusztítja a hőn áhított tárgyat a saját keze árán. Megnyilalt a szíve...elpocsékolni. Ez jutott eszébe legelősszőr,de aztán, fájdaom vegyült az érzés mellé, és heves indulat fogta el a nő lehanyatlását látván. Csak az járt az eszében, hogy NEM. A fehér sárkány közben a darthar dagorladi kémet pécézte ki magának. Nem viselkedett támadólag, sőt épp ellenkezőleg. Kiváncsiskodott Ethar személye iránt. A kérdés csak az, hogy ezt a másik mennyire bírja. Hatalmas testével pillanatok alatt a közelében volt és vakító fehér pikkelyeit Ethar közvetlen közelről csodálhatta meg, miközben a bestia orrával meg-meg bökte, ráfúlyt netalán gyengéden arrébb lökte kicsikét, csakhogy jobban szemügyre vehesse.Ám vigyázni kell a dagorladinak a sárkánnyal mert nem véletlen, hogy ott van, egy rossz lépést könnyen megbánhat. Dylan se nem látott, se nem hallott. Amilyen gyorsan csak tudott felállt, és Fatima felé indúlt, majd mivel elég messze voltak egymástól, amint megtalálta az egyensúlyát futásnak eredt. Persze ezzel gyorsan el is veszítette a z egyensúllyát, lévén, hogy ő sem mentes a sérülésektől. közben meg egyre az járt a fejében, hogy NEM!, nem! Hogy mi nem? Erre majd később jön rá őmaga is. Odaérve lerogyott a nő mellé. A hátára fektette, majd a szíve fölé hajolt, hogy megbizonyosodjon az állapotáról.*
~Lélegzik!
*Ezek után olyan mozdulatokkal helyzte a kezét az elf felé, mintha a saját élete lenne a tét. De nem jutott eszébe semmilyen varázsige. Kétségbeesett másodperceken kersztül csak a tenyerét tartotta a nő sebéhez. Aztán elkezdte mondani ami elősszőr eszébe jutott.*
-Tiszta tó tükre vár.
Fejed hajsd, szívből járj!
Büszke ifjú, ha sebed fáj,
Csak mond: Álomvilág a valóság!
*Gyermekkora egyetlen emléke, még édesanyja szavalta ha megsérült. Azokban az időkben azonban Álomfalván mindig működött. Egyből meggyógyult, most viszont nem történt semmi. Hiába az ősi varázslat, álomfalva legtöbb igéi csak akkor működnek, ha a varázsló, mágus igazán akarja azt. Edward nem tehetett semmit...azt sem értette miért pont ez jutott az eszébe, pedig annyi mindent tanult sérülések meggyógytására, és most egy sem jut az aeszébe. Tehetetlen dühében felemelte a nőt, hátha történik valami.*
-Fatima! Hallasz?
*Axis még mindig a dagorladi mustrálta, mintha semmi nem zajlott volna le mögötte, de úgy néz ki azt akarja, hogy a Ethar is így tegyen, mivel ha próbálkozék is, a sárkány gyengéden viszanyomta eredeti helyére. Kis kedvenc kutyuli akiről talán már el is felejtkezdtek a részvevők, annyiszor elpáholták már, viszont még nem halt meg, és új, azaz új volt gazdit találta meg magának, mindenki nagy örömére. Utolsó megfeszített erejével egy hatalmasat ugrott pont a gazdi ölébe, csakhogy közben nyitva felejtette a száját. Dylannek választania kellett. Vagy kitér, és megmenekül, vagy Fatima elött marad, hogy ne őt kapja el a fenevad. A lehető leggyorsabban döntött, még csak meg sem gondolta. Felállt és mivel a jobb karját használni nem tudta, a bal karjával állította meg a kutyát. Nekihátráltak egy fának. Mindketten annyira le voltak gyengülve, hogy támadni már nem volt erejük, azonban valameilykük itt meghall. A hadúr is fal fehér volt már, és a sok vérveszteség akár a véget is jelentheti. Ellenben a kutyuli fél oldala cafatokban lógott rólla, de a másik oldal sem maradt épp. Teljesen összeégett, már csak arra volt ereje, hogy zárva tartsa a pofáját. Edward nem törődött a karján lógó döggel, ám egyetlen lépést sem tudott tenni.*
-Fatima! Fatimaa! Kellj fel, hallod? Hallasz engem?
~Nem! Ő nem hallhat meg! Most nem! Nem, miattam nem!
-Fatima! Kérlek, nyisd ki a szemed!
*Teljesen mindegy volt, hogy ő sincs a megfelelő helyzetben, vagy hogy ez a kis kaland talán az utolsó. Most azzal sem foglalkozott, ez mennyire szánalmas lenne.... csak egy volt a lényeg, hogy az elötte fekvő tünde, kinyissa a szemeit.*

//Gondolom nem azzal fogod folytatni, itt a vége fuss el vége, Fatima találkozik Thalionnal odaát, muhahahaha, kedves Fatimám! ^.^//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Kedd Feb. 15 2011, 23:54

*Ehtar még látja, amint a tünde feltápászkodik, s nem törődve sebeivel elindul kezében egy tőrrel. Fáradtság ide, vagy oda, azért még fel tudja ismerni a varázserővel bíró tőröket, s látja azt is, ahogy a követ megkaparintva az evolyrani el is pusztítja a démont. Hallja az evolyrani kiáltását.
Nem figyel tovább, mert miközben a tünde megsemmisíti a követ, Dylan szellemsárkánya már épp előtte áll.
A dagorladi eléggé kimerült, s esze ágában sincs még harcba bocsátkozni sem a sárkánnyal, sem pedig Dylannel.
A fehérség a szeme előtt kitakarja az előtt történő dolgokat, s úgy dönt, ha a sárkány nem támad, ő magam sem fog.
Most egy számít csak, miután a kő már nem jelent veszélyt.
Ez pedig a túlélés, s hogy folytathassa és végrehajthassa a küldetést, melyet rá bíztak.
Nem fog közbeavatkozni. A tünde felőle meg is halhat, eggyel kevesebb csupán hazája ellenségei közül, Dylan sem érdekli most.
Eloyah műve megmenekült, Dagorlad mellett nem támad új veszély.
A sárkány ugyan figyeli, de ha akarta volna, már támadott volna.
Nem érdekli, legalább kipiheni magát a földön.
Dardanosz szemei a sárkányéba mélyednek.*

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Csüt. Feb. 17 2011, 15:29

*Ájultában olyan sötét volt az agyában, mintha mindent lekapcsoltak volna. Sötét volt a fejében és gondolkodni sem tudott. Azonban mégis magánál volt. Tudta, hogy sötét van és tudta, hogy nem tud gondolkodni. Ez félelmetes volt. //Ilyet átéltem, szal nem csak kitaláltam. Wink

// Fatima nem ismerhette azt a verset, amit Dylan mondott ki rá. Ő nem Álomfalvi, csak egy évig élt ott, nem nagyon ismerte meg az egyszerű emberek kultúráját ott. Nem hallotta a verset, de mintha mégis értené. Valamit neki mondanak, de nem hallja, s ez kétségbeejtő volt. Hallani akarta, hogy ki, és mit mond neki. Majd megjelent az első gondolat a fejében.*
~Nyisd ki a szemed!~
*Kinyitni? Azt miért kell? Még mindig sötétség, majd újabb gondolatok.*
~Fatima hallasz?~
~-Fatima! Fatimaa! Kelj fel, hallod? Hallasz engem?~
*Nem értette, a gondolatai miért zaklatják oly annyira. Ő pihenni szeretne már. Aludni. Hagyják már békén!*
~Fatima! Kérlek, nyisd ki a szemed!~
*Ekkor tudatosult benne, hogy ezek nem az ő gondolatai. Valaki vele kiabál. Na de minek? Miért nem hagyják már aludni?! De ha meg nem teszi a kérést, addig zaklatni fogják. Így... nagyon nehezen... de felnyitotta a szemeit. A földön feküdt a hátán, mellette a tőr. Fejét sem tudta fordítani, csak a szemével sandított arra, amerről a hangot hallotta. Dylan állt ott egy elég érdekes helyzetben. Ott áll egy fának dőlve, mindjárt összeesik olyan fáradt, de a jobb karja cafatokban, bal karja meg egy sült kutya szájában. És csak ott állnak, egyik sem mozdul. Fatima Dylanre néz, mondhatni kérdőn összehúzza a szemöldökét.*
~Te meg mire vársz?! Nyírd már ki azt a dögöt!~
*Ezt gondolta, de megszólalni nem tudott. De megpróbálta tekintetével jelezni, hogy mit vár el a férfitól. Valamit azonban tenni akart. Jobb keze magatehetetlenül feküdt teste mellett, de egy pillanatra megmoccant. Ott volt előtte a tőr, és azt gyengén megbökte. Dylan felé "sodorta".*
~Végezz már vele végre!~
*Úgy nézett a férfira, s közben megjelent egy apró düh a szemében, ezzel jelezve, hogy leírja magát a férfi az elf előtt, ha feladja a küzdelmet.*

//Felmerült bennem, hogy talán magadra gondolsz, de aztán gondoltam, hogy biztos tudod, kire gondolok. Very Happy

Jah és tudtam, hogy tetszeni fog a kifejezés, azért írtam. Smile

//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Pént. Feb. 18 2011, 23:19

~Felébredt!
*Annyira megkönnyebbült, hogy hírtelen fájni kezdett ami eddig az adrenalin miatt nem. Előre fordította a fejét, és lehunyta a szemét. Nem tudta megállítani a reszketést. A kutya agyarai közt, úgy hatott, mintha darabokra akarna esni, akár egy rossz szekér, de Dylan csak öszeszorította a fogát, és még mielött cselekedett volna, felsóhajtott.*
-Yukatta!-//Hála az istenőnek...nyersen, mivel női formábanvan, asszem, de érsd: Hála istennek!//
*Erre az éjelf melegséget érezhetett a sebeinél. A varázslat elindúlt, s lassan begyógyúltak a súlyos sérülések. Aztán felnyílt a régi kéken szikrázó szem. Most nem váltott sárkány színűre, csak olyan vvolt mint alapjában, de olyan erős is. A teste lehet kezdi elérni a határait, ám az ereje nem hagyja. A szemei talán kevésbé látható Fatima számára, de nem loyan hideg mint általában. Nyugalom, és furcsa békesség áradt belőlle. Ránézett ezekkel a szemekkel a kutyára és bal karjával a fárhoz csapta melyre eddig rá volt szorítva. Azonnal nyekkent egyett, s ki is múlt, ám a szája zárva maradt. Dylannek rosz jobb kezével kellett, hogy megmarkolja a botot, és azzal feszítenie szét a kutya pofáját. Fájdalmas volt, de hangtalanul üvöltött. Axis eddig Ethart szórakoztatta, ám ahogy megszólallt a lovasa, sarkon fordúlt és Fatimáékhoz ment. Dylan is a lány elé térdelt és kisajtolt magából egy mosolyt.*
-Fel tudsz állni? Ha gondolod elvihetünk egy darabon Axissal, a lovak úgy is megbokrosodtak.
*Nahát, mintha nem is ő lenne. Magától felkínált valakinek egy ilyen gesztust? Mi trötént itt? Mindkét karja csupa vér, és pokoli fájdalom megmozdítania is, de ha a lány igent mondott, ez semmit sem jelentett a férfi számára. Tudatosan emelte fel a karjait, és habár darabos volt a mozgása, szépen feltette a lányt a szellemsárkány hátára, majd ő maga is mellé ült. Nem szólt a dagorladihoz, nem is fordúlt arra. Talán mondott volna valamit, ha nem pont Fatima lenne itt harmadiknak, de így az is kimaradt.*

//Na vajon? Very Happy

jah és bocs, nem volt időm a helyesírásellenőrzésre....öhm, részemről a küldeés ennyi, de játszunk még, a játéknak még, így nem lehet befejezni, na meg Fat is reagálhat másképp mint ahogy én írtam Very Happy

, de jó volt, részemről a szerencse, hogy megismerhettelek Ethar, még találkozunk!//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Szomb. Feb. 19 2011, 21:04

*Távol áll ahhoz, hogy lássa, amint Fatima lassan magához tér, és távol ahhoz is, hogy bevatkozhasson Dylan harcába. Emellett a fehér sárkány egészen szépen ki is takarja előle a képet, így sztoikus nyugalommal ücsörög a földön, és szemez a sárkánnyal.
Még látja, amint a hadúr idegen szavára a sárkány nemes egyszerűséggel sarkon fordul és visszatér Dylanhez.*
~Szépen vagyunk, mondhatom…~
*Nagy nehezen feltápászkodik. Neki nincs már itt több dolga itt. Amiért küldték, elvégeztetett, még ha nem is épp ő végezte el. Dagorladot ez az erő már nem fenyegeti, neki pedig immáron a küldetésére kell gondolnia.
Igen, a Darkmen-féle küldetésre.
Botjára támaszkodva áll meg és néz a két tündére, meg a sárkányra.*
- Örültem a szerencsének!
*Ezzel sarkon is fordul és kissé ugyan lomha mozgással el is indul vissza, a dzsungelba.
Út közben azon gondolkodik, mit fog írni a jelentésébe, melyet talán maga Eloyan is olvas ni fog.*

//Köszi a játékot!//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Vas. Feb. 20 2011, 14:12

*Amikor a férfi visszanézett rá, Fatima megkönnyebbülést látott az arcán. Majd valami elindult a testében. Hirtelen gyógyulni kezdett, de nem tudta, mi lehet az oka. Elálltak a vérzései, sőt a hús és bőr is egészen jól beforrt a súlyos sérüléseknél. Amit a férfi meg nem nagyon tudhatott, az a nő repedt bordái. De most azok is begyógyultak. Ekkor felült a nő, és úgy nézte tovább az eseményeket. Látta a férfi szikrázó kék szemeit, de ahhoz valóban távolabb volt, hogy olvasson belőle bármit is. Majd hirtelen a kutya a fához lett csapva. És végre meg is halt.*
~Ez is egy jó megoldás.~
*Gondolta, és el is mosolyodott. Majd a férfi a sérült kezével próbálta kiszabadítani a másikat. Ekkor odaért a sárkány is. Fatima biccentett felé, majd Dylan letérdelt hozzá. Az éjtünde végighallgatta a férfi aggódó felajánlását, majd a nő biccentett.*
-Azt hiszem, fel tudok állni.-
*Majd próbálkozott is és - Dylan segítségével vagy anélkül - nagy nehezen felállt. Most az újabb dilemma jött. Üljön fel a sárkányra? Fogadja el a felajánlást? Egy darabig még mereven állt, és gondolkodott. Tudta, hogy most már a férfi rosszabb állapotban van, mint a nő. Ezért nem neki lenne szüksége támogatásra, de belül valami azt suttogja az éjtündének, hogy menjen bele a felajánlásba. Tudja, hogy ez a férfiaknak fontos. Mármint az, hogy a nőkön segíthessenek. Bár Fatimát nem igen szokták ezek a dolgok, illemek, törvényszerűségek érdekelni, de most valahogy más volt az egész. Máskor csak rázna egyet a fején, szelíden elmosolyodna és azt mondaná, mindent köszön, majd távozna. De most fel kell ülnie a sárkányra. Eleve, nem volt még ilyen élménye. Itt az idő ezt is megélni. Így a hadúr segítségével felmászik a sárkányra, majd még mielőtt elindulnának, a darthar még odaáll hozzájuk és elköszön. Fatima biccent egyet neki.*
- Úgy szintén!-
*Majd amikor Dylan is felült, elindultak. Kis szünet után Fatima Dylanhez fordult.*
- Te jól vagy? Nagyon megsérültél.-
*Mondta komolyan a férfinak. Nem akarja felhozni, hogy a kő mégis mit művelt a férfival, és az is fura lenne, ha szó kerülne a látomásra. Nem biztos abban, hogy Dylan tud arról, hogy Fatima látta azt, és ezért talán nem is volna gond, ha nem tudná meg soha. Azonban ha nem tudja, akkor biztos Axis mutatta meg a nőnek. Ezt viszont nem értette, miért tette a sárkány. Néha lenézett a mélységbe, néha lehunyta a szemeit és élvezte a repülést. Ő sosem akart sárkánylovas lenni, most sem akar, így tudja, hogy ez az első, és nagy valószínűséggel az utolsó lehetősége is, hogy sárkányon utazzon. Így kiélvezi a pillanatot.*

//Én is köszönöm szépen nagyon a játékot! Mindannyiótoknak köszönöm, hogy részt vettetek benne! Izgalmas volt, nagyon. Smile

Gondolom Dylan, mi még folytatjuk egy pöppet! Smile

//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Hétf. Feb. 21 2011, 08:29

//Ethar ez még neked is szól...ha már ilyen szépen elköszöntél Very Happy

//

*Elfogadta, s ennek megfelelőlen fel is segítette. Elöbb, hogy talpra állhasson, utóbb, hogy a sárkányra ülhessen, majd ő maga is felüllt a lány mögé. Alattuk a sűrű fény mattabb lett, ahogy a sárkányhoz értek, így biztosítván, hogy nem esnek le. Valaki más, akit Axis nem enged fel, meg sem tudná érinteni. Ekkor jött a dagorladi, s Dylannek fel kellett ocsúdnia, s lennéznie a nem kívánt személyre. Fölényesen, mint felettes a katonára nézett lefelé a kolosszus magasából, majd elfordította a fejét egyetlen szó nélkül. Ki nem állhatta Darkment, de a talpnyalóit még jobban utálta. Viszont nem állhata meg, hogy utánna ne szóljon, de szigorúan csak szellemi síkon. Úgy ahogy Aryánál is tette, és a fekete sereg uránál is megkereste a dagorladi elméjét és ott szólallt meg hideg, érzés nélküli hangján.*
~Gondolom részletes beszámolót fogsz írni erről. Üzenem Eloyahnak, hogy üdvözlöm.
*Nem kis cinikusság vegyült a hangjába, de választ nem várt, Fatimához fordúlt, hogy figyelmesztesse a felszállásra.*
-Dőlj előrre, és kapaszkodj erőssen.
*Majd Axis egy oriási lendülettel elrugaszkodott a földről. Az ott maradt darthar dagorladi csak a porfelhőt nyelhette utánnuk. Egy kis ideig csönd honolt az erdőben. Csak egymás lélegzését hallhatták, majd Fatima feltett egy igen egyszerű, s valju k be, nem is olyan váratlan kérdést. Dylan elmosolyodott. Hangtalanul és csak egy kicsit, az ő módján. Na igen, nem mondaná senki, hogy jól van az ő helyében.*
-Nem, de nem kell agódnod, rendbe jövök.
*Félig hálásan beszélt a kérdésért, de nagyjában a mondat másodiik feléből inkább a régi cinikus énje beszélt. Mintha azt akarná mondani, hogy ugyan csak az illendőség kedvéért kérdezted. Eddig a lány hátát fürkészte, de valahogy most az ég vonzóbank tűnt, a választ várva. Majd ő kérdezett egy furcsát.*
-Azt a férfit, akit legelőszőr kerestél...megtaláltad már?

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Hétf. Feb. 21 2011, 14:15

*Dylan még ellátta pár tanáccsal, majd végre nagy lendülettel felszálltak. A kisebb csend utáni kérdésre kapott válaszra Fatima egy pillanatra elmosolyodott. Majd komolyan válaszolt.*
-Nem aggódom. Tudom, hogy rendbe jössz.-
*Mondta monoton.*
~Te mindig rendbe jössz. ~
*Ezután jött még egy kis csend. Kicsit furcsa volt Fatima számára, hogy szorosan mögötte ült a férfi. Bár zavaró volt, mégis jól esett neki, mert melegítette a hátát. S hiába gyógyultak be a sebek, sok vért veszített, így fázott egy kicsit. Ekkor egy különös és annál kétségbeejtőbb kérdés jött a háta mögül. Reflexből kicsit oldalra fordította a fejét, hogy vajon jól értette-e a kérdést, de sajnos igen, nincs baj a hallásával. Kicsit lehajtotta a fejét és csak egy hatásszünet után felelt jéghidegen. De ez a hangnem épp hogy azt bizonyította, nagyon aggódik.*
-Nem.
*Majd csend, amit végül Fatima old fel.*
-És te? Mindenki keres valamit. Te megtaláltad? Emlékszel az első találkozásunkra majd egy éve a mocsárban? Úgy váltunk el, hogy te szerencsét kívántál Talyon megtalálásához. Én meg a te keresésed megtalálásához. Íme. Eltelt egy kerek esztendő. Te megtaláltad?-
*Kérdezte majdnem suttogva, kissé titokzatosan. A végén félig elfordította a fejét, hogy legalább a körvonalait lássa a férfinak.*

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Kedd Feb. 22 2011, 21:07

*Mély levegőt vett a kérdést hallván. Nem szeret a viselt dolgairól beszélni, de mit tudhat erről a lány. Eszébe jutottak azok a napok amikor azt a lányt kajtatta. A zöld szeme, szikrázó kardja....bámulatos fegyvert az egyszer fix. Aztán eszébe jutott a halucináció is a mocsárban. Erre majdhogy elnevette magát, még érezhette is a viszafolytott nevetést Fatima.*
-Nem. Ha megtaláltam volna, most nem lennék itt.
*Nem úgy fogalmazott, hogy "nem itt lennék", hanem, hogy "nem lennék itt", kissé sejettve, hogy nem egy szívbéli barátot keres. Alattuk szélsebesen száguldottak a mérföldek, lassan meg is mutatkoztak Evolyran lankásabb lejtői. Dylan előrre mutatott jobb kezével, hogy felhívja rá a lány figyelmét. Nem volt túl szép a megtépázott kar, de a másik is hasonlóan festene.*
-Az ott már biztonságos lesz. Pár óra és elérsz a Galothas patakhoz,odáig viszünk.
Onnan észak-nyugatra egyenesen a fővárosba találsz, de közben több város is keresztezi az utadat.
Remélem innen már elbboldugulsz...
...Én itt maradok.

//Kiváncsi vok mit szólsz ehhez. Very Happy

....de mondjuk sejtem.//

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Kedd Feb. 22 2011, 21:52

//Tudod... én nem azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit is válaszoljak... hanem... A LOVAMAT OTT HAGYTAM A DZSUNGELBEN! XD Komoly... hogy hagyhatta ott Fatima?! Most mit csináljak? Ilyen szarvas hibát! Very Happy

Hé... a sárkányodon nincs még egy kis hely? lol!

//

*Valóban kicsit elmereng azon, hogy mit is jelenthetnek Dylan szavai, de ami biztos most már, hogy tényleg keres valamit. Kisebb csend következett, majd a hadúr kinyújtotta megcsócsált karját, és a vidékre mutatott. Fatima arra tekintett, majd biccentett. Szerette volna tudni, hogy mi a férfi terve, hogy ő miért nem megy tovább, vagy hova akar menni, mi lesz most, meggyógyul-e. Mármint azt tudta, hogy meggyógyul, hisz számos alkalomszor visszatért a halálból a férfi, de hogy mikor gyógyul meg, azt is tudni akarta. Remélte, minél hamarabb. Olyan vészjóslók voltak a sárkányúr szavai, de maga a hangulat, az atmoszféra is, így kicsit szomorkás volt a nő hangulata. Bár egy ilyen kemény küzdelem után nem csoda. Megkönnyebbült, hogy Dylan kijózanodott, és már nem a követ kajtatja. Tehát szívesen megkérdezte volna a kérdéseit, amik felmerültek benne, de tudta, hogy nem sok köze van hozzá. Ha a férfi helyében lenne, számára is kínos lenne. Ki tudja, miféle titkokat rejteget a lelke mélyén? Amikre nem lehet csak úgy rákérdezni. De egy valamiben már biztos volt. Megbízhat benne, mert a kiutat keresi a sötétségből. Így, ha Dylan furcsán viselkedik majd valamikor, talán félreérthetőn, ő eredeti jó szándékában mindig is bízni fog. Vagy ha a férfiban nem is, de Axisban igen. Hosszabb ideig csend volt, majd csendesen megszólalt a nő.*
- Én boldogulok. Miattam nem kell aggódnod. Remélem, te is boldogulni fogsz, de nem azért mondom, mert aggódnék, mert hogy sérült vagy. Az nálad nem számít. Én csak abban reménykedem, hogy majd boldogulni fogsz abban, hogy végül... az eredeti célodat... eléred majd. -
*És itt most a sötétségből szabadulásra célzott, de talán a férfi nem jöhet rá, hisz ő nem tud arról, Hogy Fatima látta a látomást. Még megkérdezné, hogy mégis hogy gyógyult meg, hisz nem emlékszik a varázsszövegre, amit Dylan mondott felette, de úgy döntött, ezt a kérdést inkább a következő találkozásukra hagyja. Mert találkozni fognak még. Ebben biztos volt. Az élet, a sors, vagy az istenek, vagy egyszerűen csak a véletlen kiválasztotta kettőjüket, hogy ők mindig bajtársak legyenek a harcokban. S ha kell, Fatima ki fog tartani mellette. De ha kell... le fogja lőni a nyilával. Ebben is biztos volt. Még azt is megkérdezte volna a férfitól, hogy "nem haragszol rám, amiért meg akartalak ölni?" De nem teheti fel. Ez mégis milyen naiv kérdés? Még maga Fatima is tudja, hogy erre nem tudna felelni a férfi. Mert ilyennel kapcsolatban nincsenek érzések, nincsenek szavak, amikkel meg lehetne fogalmazni azt a zavart, ami az ember elméjében és lelkében lejátszódik. Az emlékek is már olyan távoliak. Nem rég, még egymásba döfték a nyilat, és meg akarták ölni egymást. Most meg együtt utaznak egy sárkányon, közel ülve egymáshoz, békében. Mennyire bonyolult az élet. Lassan ereszkednek le, közel a végállomás.*

//Fatimával én már csak ilyen vagyok... állandóan filozofálok. Smile

De szólj ha zavar! Úgy sem változom meg.// Laughing

Tárgy: Re: 3. A Rathanor-dzsungel Csüt. Feb. 24 2011, 14:57

//nem, sőt tetszik a filozofálgatásod, összeillik Dylan mufurc gondolataival.//

*Hosszab ideig csend következett kettejük közt. Ismét csak a szárnysuhogás, és a szél halk sűvítése hallatszott. Gyorsan repült az idő, beszélgetésük közben észre sem vették, hogy máris ereszkednek a föld felé. Mikor a lány megszólallt, előbb síri nyugodsággal hallgatta végig, majd egy pillanatnyi szünet után kissé rászkódni kezdett a nő háta mögött. Egyszeriben olyan furcsa szitu állt elő, vagy talán érezte, hogy rájött arra a nő, de egyszerűen lehet azért, mert csak iszonyatosan fáradt volt, hangos nevetésbe kezdett. Hosszú percekig le sem tudott állni. Csak nevetett, még a sárkány pikkelyeit is elengete jókedvében, hogy könnyebben vihorászhasson. Aztán megérkeztek. Még mielött bármit is mondhatott volna a nagy kolosszus nem kis súllyát letette a földre. A talaj felnyögött alatta, s még meg kellett várniuk, míg a por leülepszik. Közben már higadtabban folytatta a beszélgetést.*
-"Nálam nem számít" a sérülés?! Örülök neki, hogy így látod!
*Lehuppant a földe, s minden átmenet nélkül levette a lányt is sérült karjaival. Közben élénken folytatta a csevegést.*
-Nem tudom mire gondolsz, "eredeti célt" említve. Titokzatos egy nő vagy te!
*Ezt mondta, de - talán szándékosan is- (már hogy ne, mikor olyan könnyen tudja elrejteni az érzéseit), az arca arról árulkodott, hogy nagyon is tudja miről van szó. Fatima látta amit Axis mutatott a férfinak., hogy mennyit mutatott azt nem tudja, de valamennyit biztosan. Cinkosan nézett a nő szemébe, arra kérve ezzel, hogy menjen bele ebbe az átlátszó paródiába. Nem akar rólla beszélni, és ne is pedzegesse. ...Úgysem a lány problémája. Ezzel fordúlt is volna meg, de a tavolból ideges nyerítés hangja ütötte meg a fülét. Megállt, vártak, mi lehet az ott. Kisvártatva azonban megjelent az ében fekete ló, s hogy meglátta azt az embert aki rátámadott a gazdájára, s az egész csata kimenetele tőlle van, nekirontott. Edward szilárdan állt a lábán, s úgy várta be a dühöngő állatot. Baljával megszorította a gyeplőt, mire a ló felágaskodott, de csak nem eresztették szabadon, így le kellett állnia. Viszont fújtatott, rúgott nem engedett a közelébe senkit. Dylan magához húzta a kantárnál fogva, és mivel nem sikerült elég közel kerülnie, hangosan mondta a bűvös szavakat.*
-Ni van mala le, avá nár kaura. //Ne félj, nem bántalak.//
*Tünde nyelven szóllott az állathoz, és megzavarodba bár, de amaz le is nyugodott. Tudta, hogy ha ezen a nyelven szólnak hozzá, igazat beszélnek, és a férfi most igazat mondott. A tündék nyelvén nem lehet hazudni. Dylan számára ez a mondat furcsán, idegenül hangzott, de elvégre az anyanyelve. Nem számít, hogy kiskorátlól fogva egyszer sem használta. Fatimának is tudnia kell a jelentést, de főleg a következményt... a férfi rá nézett, nem a lóra, mintha egyszerre mindkettejöknek mondaná, vagy inkább csak a lánynak. Miután sikeresen lenyugodott a ló, odavezette Fatimához.*
-Szerencsés lány vagy te. Ha jól tudom ez a ló a tied.
*Majd hírtelen elfordúlt, s Axissal együtt eltűntek az égen.*
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Egy nagy fa mellett pihent. Mellette pedig Axis. Mereven nézte lovasát. Dylan habár megengedte, hogy meggyógyítsa a bal karját, a jobbat nem.
"Semmi esetre se!" Hangzottak fel a szavak a sárkány emlékeiben. Csak nézte a meggyötört arcot, és csak szánni tudta. Magának keresi a bajt, s végül bele is megy, hollott lenne kiút.*
//useri fordítás ^^//
~Miért hagyod elüszkösödni?
-Nem hagyom.-*hangzott a hadúr halk felelete. Axis várt, még folytatni fogja...*
-...csak érezni akarom, ahogy begyógyul. Lassan...
~Orvoshoz kell menned.
-Fogok is!... Hmm, Axis, mi van ma veled? Nem sürűn beszélsz így színről színre velem.
~És nem is veszem fel az alakom sűrűn.
-Na igen...
~Miatta csinálod.
*Erre felkapta a fejét, és olyan arcot vágott, mint akit tetten értek egy hazugságon.*
~Ugyan már, te is tudod, hogy tudom.-*halvovány mosoly jelent meg a hadúr arcán. Axis folytatta.*
~Akkor vagy ilyen, ha rólla van szó. Ilyenkor nem számít más...
*Edward sóhajtott egyett, de feleni nem tudott, hiába nyitotta szóra a száját.*

//Nah, írjál azért, szeretném elolvasni, mit gondol Dylanről Fat az őrült röhögése után Very Happy

. És köszi a játékot.
Jah, a lovat meg elintéztem ^^, és nem fért volna fel, nem utasszállító a sárkányom, hehh.//

//Nem is akartam, hogy felférjen. :P Elég furán nézett volna ki Very Happy

//

*A nagy filozofálásából az ébresztette fel a nőt, hogy mögötte röhög Dylan.*
~Ennek meg mi baja?~
*Rögtön ez a gúnyos kérdés ugrott bele a fejébe, de nem tett semmit, inkább csak továbbgondolkodott.*
~Ilyen nevetségesek volnának a szavaim?~
*Majdnem felháborodott, de tisztában volt azzal, hogy a férfi nagyon fáradt lehet, és ez IDEGILEG kimeríthette. Az is lehet, hogy azon röhög, hogy a nő azt mondta, nem számít, van-e sérülése. Fatima remélte, nem értette félre a hadúr, és nem úgy gondolja, hogy nem érdekli őt a férfi egészségi állapota. Mert igenis érdekli. De hisz a sárkányúrban, tudja, hogy pár nap múlva már meg sem látszanak majd a sérülések. Végül leszállnak, Dylan lehuppan a földre, és lesegíti a nőt is. Közben elmondja gondolatait. Fatima mikor leér a földre, mereven néz a férfira.*
~Mégis mi bajod ezzel a kijelentéssel?~
*Kérdezte, de csak gondolatban. A folytatás meg is lepte a nőt.*
~"Nem tudom mire gondolsz, "eredeti célt" említve. Titokzatos egy nő vagy te!" Milyen szánalmas hárítás!~
*Azonban vette az adást, látta a férfi arcán, hogy jelezni szeretne. Tudja, hogy a nő tudja. És azt is tudja, hogy most már a nő is tudja, ráadásul a nő azt is tudja, hogy többet nem kellene felhoznia a témát. Ráadásul cinkosan néz a nő szemébe jelezve, hogy menjen bele a "játékba". Fatima veszi az adást, de nincs sok kedve szórakozni. Azonban a férfi kedvéért mégis elereszt egy gonosz vigyort.*
-Tudom.
*Ennyi volt a felelete a kijelentésre, de a tekintetben volt egy ilyen is hogy: "te szemét! Ezt még visszakapod!" Bár fogalma sem volt, miért nézett így, és miért gondolta ezt. Mert közben megértette a férfit is. Hisz nincs hozzá köze, az ő magánügye, ő sem akarna erről beszélni a helyében. Így erre rádöbbenve, hogy nem viselkedett megértőn a férfival, el is fordult. De szerencsére elmúlt a kínos csönd, mert megérkezett az ében fekete kanca. Még a nagy csata közepén küldte el Fatima, hogy ne essék baja. Bár a ló nem vacillált sokat, de most mégis örül, hogy nem veszítette el "hűséges" hátasát. De most úgy tűnik, be akarja pótolni, amit elmulasztott. Képes lenne most rátámadni Dylanre. Fatima legszívesebben elmosolyodott volna, de mégsem rándult az ajka. Már arra gondolt, Dylan elé áll, hogy a ló ne támadjon rá, de amikor rátekintett a férfira, látott benne valamit, így inkább kíváncsi volt, mi lesz. A férfi lenyugtatta a lovat. Tünde nyelven. Fatima most igen, elcsodálkozott. Hálásan nézett a férfi szemébe. Ez, hogy a megdönthetetlen nyelven szólt, az azt jelenti, hogy soha, de soha nem bánthatja a lovat. Tehát hálásan, mélyen a férfi szemébe nézett, amikor az hozzávezette a lovat. És igen, a férfi is neki beszélt most már. *
~Lány? Szerencsés lány?~
*Legszívesebben megsértődött volna, de nem tudott. Átvette a kantárt, és még biccenteni is elfelejtett, csak a férfit nézte hálásan és majdhogynem bocsánatkérőn. Az meg felugrott Axisra és már el is szálltak a magasban. Fatima még utánuk nézett egy darabig elmerengve, majd a lovára nézett, megsimogatta az orrát, felszállt rá, és vágtatott tovább hazafelé. Az biztos, hogy a csatában és az azutáni eseményeket sosem fogja elfelejteni. *

//Én is köszönöm a játékot! Érdekes volt. Smile

//

» 3. Rathanor -A dzsungel