3. Oleänsi magas föld

*Lucio járja a kopár pusztaságot. Bátor dolog idemerészkedni, de egyben ostobaság is. Sárkány bármikor előkerülhet ezen a területen, hisz zsákmányaikat többnyire itt vadásszák. Lucio minden neszre kapkodja a fejét. Kardjának markolatához közel tartja kezét, hátha hamar ki kell rántani. A táj lenyűgöző látvány. Már egy lejtőn tart lefele. Egy fa tövében húzza meg magát és piheni ki a fáradalmakat. Közben álmodozik szerelméről, de figyelme nem lankad most sem.*

Kopár pusztaság. Mindenhol, amerre a szem ellát. Igaz, nem lát sehol sárkányt... Igaz, egyetlen egyet szívesen látna. Az az egy nem enné meg.
Hirtelen felindulásból mielőtt eljött volna otthonról a fehér, pántos ruháját vette fel. Ilyen kedve volt. Most persze issza a levét, mert a szél rezzenéseit ez is követi, még szerencse, hogy csak fújdogál.
De most sem hazudtolta meg önmagát. Most sem jött el otthonról fegyver nélkül. Mind a két csizma belsejében lévő tokba tőrt csúsztatott, s a könyékig érő kesztyűben is van egy-egy apróbb méretű. Egy sárkányt ugyan nem ijeszt el vele, de...
Egy embert talán. Aki ott ül a fa tövében tőle alig 3 méterre. Hogy történhetett, hogy észre sem vette?! Az nem lehet, hogy megint ennyire elbambult volna... *

*Lucio lépések hangjára figyel fel. Egy nő az. Felé közeledett, de mintha észre se venné a férfit. Lucio nem látott nála fegyvert, de nem bíz semmit a véletlenre.*
- Állj! Ki vagy? -kérdi gyanakvóan.
*A férfi felkel a fa tövéből és a lányt bámulja. Lágy szellő rezgeti meg a lombokat és a gyér füvet. A nap erőteljesen süt. Lucio és a lány hajával játszik a kósza szél.*
- Az én nevem Lucio Rashan! -mutatkozik be.
- Mit keresel itt? -kérdi.

* Hoppá. Közel sem a legbarátságosabb fogadtatás. Persze, nem köszönt. De mázlijára a férfi megnyugszik. Így felé nyújtja a kezét.*
- Hello Lucio. Seyla vagyok. Bocs, hogy rádijesztettem. Csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. Csak járni szerettem volna egyet a környéken. És te? Teszem azt, ha valami titkos küldetés... -*kuncog*

- Bocsáss meg a gorombaságom miatt, de manapság nem sok emberben lehet megbízni. Én még sosem jártam itt és egyszer meg kell nézni. -mondja, hátha kitudja engesztelni.
*Lucio a jobb kezét a tarkójára helyezi, majd rövid iő múlva leengedi és egy bárgyú vigyort elenged.*
-Te ide valósi vagy?

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Hétf. Nov. 16 2009, 19:59

*Testét, s gondolatait lassan áztatták a langyos eső cseppek ezrei. Halvány zafírkék szemeit lehunyta, s fejét felemelve élvezte, ahogy a víz folyamatosan folydogál lefelé a szeme mellett, a szája sarkába, s végül lecsurog pikkelyes állán. Mélyet szippantott a száraz, nyirkos levegőbe, melyben az eső illata frissen áramlott a környék egész területén. Remélte, hogy majd minden rendbe jön, ha lefoglalja magát, s az örökös gondolkozásról talán elterelheti ez majd a figyelmét. Egy ideig hatott is a helyzet rá, de ahogy ott állt azon a kiálló sziklapárkányon, szárnyait kissé szétterítve, elkapta az érzés, ami már hetek óta gyötri lelkét, s a hetek helyett mintha évek teltek volna el számára. Egy heves érzés fogta el, ahogy önfeledten újra a lányra gondolt, a lányra, akit képes volt szeretni, s most a hiánya mindennél jobban marcangolta a magányos sárkányt. Szemeit kinyitotta, s egy lépéssel előrébb lépett, mert a borús, szürke felhők lassan elenyésztek, s helyette Akira képe villant fel előtte. A szikla párkány szélét markolta egyik mellső lábával, száját kissé kinyitotta, majd nem törődve a világgal hangosan elbődült, hogy mindenki halja meg fájdalmának keserves kínzását. Hosszan ordított, melybe az eső cseppek is beleremegtek, fejét még magasabbra emelve, körülötte a cseppek kissé eltávolodtak ordításának erejétől, de persze ő mindezt nem látta, hiszen szemei csukva voltak, s arca most keservesnek hatott volna bárki élő számára. Majd miután lassan elhalkult, egy ideig még vízhangzott a környék, s a mögötte álló hegyorom között hatalmas hangja. A felhőkre bámult, szája még kissé mindig tátva maradt, kereste, kutatta a lányt. Hihetetlen micsodaérzések alakultak ki a sárkányban egy olyan kétlábú iránt, akit ötszáz év elteltével látott csupán először, s néhány alkalom adatott meg számára, hogy jobban megismerje.
Hátrébb lépett, s most mindkét mellső lába egymás mellett volt, fejét lassan leemelte, tekintetét az alatta elterülő erdőre helyezte, közben ívelt nyakát begörbítette. Nem is tudta, mit kéne tennie most: kivárni az időt, hogy újra eljöjjön a lány, s visszatérjen Evolyran megnyugvást hozó tájaira, vagy most rögtön induljon, s megkeresse Akirát, áttörve a dagorladiak védfalait. Nem is tudja, hogy most döntés elé állt, pedig így van. Kapcsolatot nem teremthetnek egymással, mert a távolság már rég elválasztotta mentális tudatukat egymástól. Így csupán a folyamatosan felmerülő kérdés maradt számára: megkeresse Akirát?*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Vas. Jan. 03 2010, 23:57

*A lovas lassan halad lefelé. Havas-földéből indult. Eltemetett ott valakit. Nagy reményekkel érkezett a fagyos világba, azt remélte, új kezdet várja ott, de csak a sötét halálra lelt rá.
Már régen maga mögött hagyta a befagyott tavat, benne a lány testével, maga mögött a kis kunyhót, melyet már nem mardosnak a lángok, melyekkel ő borította be, hogy nyoma sem maradjon annak, amire úgy vágyott.
Nem fázik.
Nem fázott a havasokban sem, melegítette az ital, melynek eldobált üres üvegei jelzik útját egészen erre az üres, sivár vidékre. Nem fél, bár sárkányok járta vidék ez. Nem fél, mert nem érez életében olyat, mit félthetne.
A lovast nem hatják meg az aranyszínben pompázó füves síkságok, az elszórtan meglevő cserjések, fások, sem a napsütés, mely ezer ággal csiklandozza arcát. Csuklyáját arcába húzza.
Mágus a lovas. Varázsbotját keresztben a nyergen nyugtatja maga előtt, jobb kezében a kantár, bal kezében az újabb, már majdnem üres üveg. Sötét tekintete nem látszik ki, borostás álla látszik csak, meg cserepes szája vonala. Csücskében a keserűség és a gyűlölet mély ráncokat hagyott.
Lelkében az ürességet, melyet a halál hagyott, felváltja az önsajnálat, majd a gyűlölet, mikor újra talál magának okot, hogy éljen.
Okot, melyet egy másik mágusban lel meg, kire ráfoghatja élete minden baját. Ez az ok, amit gyűlöl, ami sötétséggel árasztja el a darthar amúgy sem túl meleg szívét.
Időnként, két korty között csak úgy maga elé sziszegi a nevét a másik mágusnak. Ismételgeti, ízlelgeti, minden gyűlöletét ebbe az egy szóba sűríti bele.*
- Tifar....

*Sokáig feküdt a félig kiszáradt, rögös talajon. Hosszú, barna köpenye megtette most hatását, s igen jól beolvasztotta a lovast a környezetébe.
Ám hiába a kimondottan járőri célra kifejlesztett ruházat, ha az az alattomos dög még mindig ott kólincál a feje fölött.
Az égen egy hatalmas sárkány körözött, s nem úgy tűnt mintha egyhamar odébb méltóztatna állni.*
~Fenébe... A szagomat érezheti még mindig.~
*Amennyire csak tudta, annyira húzta be a nyakát. A szél bántóan rángatta rajta köpenyét, s már-már úgy érezte, a tavaszi földben megmaradt hideg mind a testébe vándorol. Időnként már a hideg is kirázta. Aztán jött az a bosszantó facsaró érzés. Amitől mindig olyan baromira kell tüsszenteni. Gyors, észrevétlen mozdulattal nyomta mutató ujját az orra alá. Éppen időben. Már majdnem eltüsszentette magát. Némi szipogás után végre megnyugodott orrürege.*
~Egek... Kínos volna, ha egy kis megfáznás vinne sírba. Mert most szó szerint sírba vinne... Na meg egy sárkány bendőjébe.~
*Fejét lassan fordította egyik oldal után a másik oldalra. Sehol senkit nem látott közeledni. Még csak egy sárkányt sem.*
- Hol vannak ilyenkor a többiek?
*Halk suttogása elég volt ahhoz, hogy az az átkozott szél eljuttassa az "eledel" hangját sárkányunk hiperérzékeny füleibe. Egy éles üvöltés és Avaia úgy pattant föl a földről, mintha ezer ördög üldözné. A sárkány zuhanórepülésbe kezdett. A sárkánylovas minden erejét bevetve futott az életéért.
Az égi veszedelem kitátotta pofáját, s hatalmas fogai között lassú növekedésnek indult egy izzó gomolyag. Avaia egy pillantással megállapította a közelgő támadás mikéntjét. Gyors tempóban futott a már nem is olyan távoli víz fölé. Idejövet látta azt a tavat a magasból, és nem tűnt túlságosan bizalomgerjesztőnek. De, ez most nem izgatta. A célnak nagyon is megfelelt. Hát futott eszeveszett tempóval tovább.*
- Sikerülnie kell!
*Sikította a szavakat miközben teljes sebességgel elrugaszkodott a tó fölötti kiszögellésről. Lábai, kezei a levegőt kaszálták, ahogy egy darabon magatehetetlenül repült a víztömeg fölött. Az üvéltés elérte őt. Avaia vísítva húzta magát össze a levegőben míg végre zuhanni kezdett a tóba. Hatalmasat csattant a sárkány fogsor mögötte de, szerencsére a puszta levegőt tudta csupán harapni. A következő pillanatban a sárkánylovas lány becsapódott a vízbe. Hullámok csaptak össze a feje fölött, s egy szempillantás alatt elsötétült szemei előtt a világ. Eleinte azt hitte, eszméletét vesztette de, aztán rájött, hogy ez a retkes, iszapos tó olyan sötét, mint a csillagok nélküli éjszakai égbolt. Lassan visszanyerte lélekjelenlétét, s mivel levegője is véges volt, hát evickélni kezdett fölfelé a sűrűnek tűnő vízben.*

*Épp azon volt, hogy lekászálódjon lováról. Ez igencsak nehéz műveletnek bizonyult, mivel a kantár valahogy Draen kezére tekeredett, s így nem igazán volt képes fél méternél távolabb kerülni a ló fejétől. Így le sem tudott szállni, lévén, hogy a ló vagy másfél-két méter magas volt. Az elf igencsak szerencsétlen mozdulatok közepette próbált szabadulni a kantár szorításából. De az csak még jobban a kezére tekeredett. Végül megelégelte a dolgot, s elővette varázspálcáját. A magasba lendítette, majd a kantárra bökött vele, s közben elmormolt egy varázsigét. A kantár egy szempillantás alatt elszakadt, s eleresztette az elf karját. Az megbkönnyebbülten szállt le hát a lováról. Kikötözte egy már kizöldellt fához, amin néhány virág is látható volt. A ló egyből le is harapott egyet a közül a pár rózsaszínes árnyalatú virágból, s jóízűen rágcsálni kezdte. Draen vigyorogva rázta a fejét.*
-Ne edd meg az összeset, mert megfájdul a hasad! Különben is kell majd pár darab azokból a virágokból...
*A szakadt kantárra tévedt tenkintete. Elhúzta a száját, majd legyintett egyet.*
-Majd ráérek ezzel bajlódni, ha már indulok! Addig is jobb lesz, ha mihamarabb összeszedem azokat a növényeket, amikért jöttem.
*Megfogta hát a kis kosarat, amit ilyenkor mindig magával hurcolt, s megindult az egyik füvesebb rész felé. Szemeivel végigpásztázta az egész terepet, de úgy tűnt, nincs itt semmiféle gyógynövény vagy más olyasmi, amit felhasználhat az éppen készülő főzetéhez. Magában csúnyán szitkozódott. Nem gondolta volna, hogy ilyenkor még nem lesz itt semmiféle használható. Hiszen az előző években -mint azt a többi szakmabélitől hallotta- mindig itt termett a legelőször használható gyógyfű és egyéb ilyesfajta növény. Most viszont semmi.*
~Ez csodás, mondhatom! Jobb lett volna, ha nem hallgatok azokra a vén kuruzslókra! Most talán már legalább félig lenne ez a kosár itt a kezemben, ha a saját fejem után megyek. De mindegy. Még nincs túl késő ellovagolni a szomszédos füves területre, ahol talán nagyobb szerencsével járhatok...~
*De ekkor egy hatalmas nagy üvöltést hallott. És nem akárhonnan ám! Nem...pontosan az égről jött ez a hang. Draen felnézett, s addigra elkeredett szemei csak még inkább kerekebbek lettek. Szemei előtt ugyanis egy hatalmas sárkány leledzett az égen. Hirtelenjében azt sem tudta, hova szaladjon. Végül úgy fél perccel a sárkány észlelését követően megmozdult lova irányába. De közben más is történt. Egy hatalmas sikítást hallott maga mellett nem messze. Fejét abba az irányba fordítva még éppen láthatta a lányt, amint egy hatalmas ugrást követően egy óriásit csobban. Méghozzá egy tóban. Draen összehúzta a szemöldökét.*
~Itt? Egy tó? Hm...talán mégis lesz itt valami nekem való. De jobb lesz, ha előbb a sárkány elől bújok el...~
*Ekkor eszébe jutott lova. Csak remélni tudta, hogy szerencsétlen jószág nem fog majd a sárkány uzsonnájául szolgálni. Bár inkább a ló, mint ő. Mindenesetre körülnézett, s egy közeli helyhez futott, ahol embermagasságú fű nőtt. Ott lefeküdt a fűbe, s várta, hogy a sárkány elhúzza a csíkot. Remélte, hogy nem lesz ma senkiből sem sárkányeledel. Még a lányból sem, aki éppen próbált a felszínre jutni a víz alól. Draen pontosan látta az egész műveletet. S mikor a hölgy a felszínre ért, a méregkeverő kinyújtotta a karját felé.*
-Gyere, bújj ide a fűbe! Itt talán nem tud elkapni... Gyere már, siess!
*Sürgette a lányt kétségbeesetten.*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Kedd Feb. 15 2011, 15:41

* Meglehetősen vidám hangulatban lovagolja (mit lovagolja, sárkányolja!) meg a csalóka légáramlatokat, ahogy egyre alacsonyabbra ereszkedik alá az égből. Ugyanakkor hangtalanul suhan, kitárt szárnyait alig-alig mozdítja. Már elmúltak azok a fióka idők-amikor még alig tudta megtartani magát, minden egyes levegőben töltött másodpercért ádáz küzdelmet kellett vívnia a szárnyaival. Közben egy sárkány-kínrímet dúdolgat magában:
A sárkányok, akár a járgányok
Akkorák.
A sárkányok akár a kancsók
Van torkuk.
De míg e kettőben az ember sört talál
A sárkány inkább szarvashúst zabál!
Abban a pillanatban meglát egy szabadon kószáló őzikét a nyílt terepen.
~Ó, szegény pára, csak nem elkóboroltál anyucitól...?
Sárkánypofája gúnyos mosolyra görbül, berántja szárnyait s nyílegyenesen a föld felé zuhan. Már csak száz méter... ötvenöt... negyvenkettő... harminckilenc... huszonhárom...
~Hogyaza...
Villámgyorsan elzúg hatalmas testével a föld felett (az utolsó pillanatban) kis híján feldöntve a feket6e leopárdot, mely éppen azzal volt elfoglalva, hogy végérvényesen elválassza az őzikét az életet jelentő levegőtől.
De nem haragudott rá. Neki is ennie kellett valamit. Ugyan őt is simán elkaphatta volna (és akkor dupla lakomája lenne) de akkor egyrészt elcsapta volna a hasát (és befellegzett volna a szép vonalainak, amit már egy jó ideje tart) másrészt elvből nem vadászik ragadozókra. Amit tiszteletben lehet tartani azt tiszteletben tartja, na!
Ideje valami kaja után nézni.
"De vigyázz vitéz, mert jön a sárkány!
Negyven foga van neki,
És szőr helyett száz tüske nőtt a hátán.
És eljön, hogy megküzdjön veled,
Ámde hisztivel őt le nem győzheted.
Mert ő a hiszti ellen be van oltva.
(A jobb szeme meg ki van tolva.)
Hatalmas mancsával megragad
Úgy, hogy kipottyan a maradék tejfogad.
Jól vigyázz hát, mert nagyon erős,
Rossz a természete is, mert verekedős. "

» 1. Mágus föld kapuja - térkapu