3. Oleänsi magas föld

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Szomb. Feb. 28 2009, 14:51

*A sörényes sárkány szomjának oltását a lehető legrosszabb helyen végzi éppen. Bár senki nem láthatta, de a nap első sugarával egy agg mágus érkezett a tóhoz, s nem jó szándéktól vezérelve. Kezében fekete lószőrrel bevont iszákot tartott, melynek szájától sötét folyadék csordogált lefelé. A mágus eszement kacagásba kezdve tartotta az iszákot szájával lefelé a tó fölé. Bomlott elméjét tükröző tekintete simogatón kísérte figyelemmel a tóba ömlő sötétlő folyadékot, ami tulajdonképpen egy tébolyodott mágus agyszüleményeként kreált bájital volt. A víz a folyadékkal érintkezve pezsegni kezdett, s ez a pezsgés végig hullámzott a víztükör teljes felszínén. A mágus elhajította kiürült iszákját, egyenesen bele a tó közepébe. Feltűrte fekete köpenyének ujját, és tőrét előhúzva serkentette ki vérét, hogy az kövesse a folyadék példáját, s elvegyüljön a vízzel. A víz ettől egy pillanatra vérvörössé, majd éj feketévé vált. De rögtön eztán vissza is nyerte eredeti külsejét. A mágus pedig vihogva fordult sarkon, s csak az erre tévedt madarak hallhatták átkának okát. A tó átka pedig maga a téboly lett. Ki iszik annak vizéből, egy teljes napon át tébolyodottá válik, s nem kímélve se istent, se embert, főleg nem egyéb teremtményt, őrült indulattal esik neki minden útjába kerülőnek.
Persze az átok maga néhány nap után elillan a vízből, mi újra fogyaszthatóvá válik.*

Vendég

*Annyira még nem hagyta el a tavat, hogy ne észlelné az erőteljes szárnycsapásokat s a vele járó széllökéseket.Azonnal megtorpant s megfordult.Szerencséjére éppen egy nagyobb lobkoronájú fa alatt haladt el,ezért nem vette észre a sárkány jelenlétét.Mert hogy ő jött hűsíteni szomját az is biztos.A fa mögül kukkantott ki hogy szemügyre vegye a bestiát.Morcosan nézte hogy issza tele magát a tó vizéből. ~ Hogy fulladnál meg tőle,de isten átka! ~ gondolja keserűen s tovább nézi.Hirtelen elkapta a harag és a düh.Valamiért érezni vélte hogy barátjának eltünésének mögött e lény áll. Meggondolatlanul kilépett a fa mögül és kivonta kardját.Az acél összecsiszolódott,ahogy kihúzta hüvelyéből.Hosszú léptekkel indult el a bestia felé,miközben fogát csirogatva motyogta.*
- Most meghalsz te görcs!-*összevont,haragos tekintettel indult meg feléje.Erősen markolta harci kardját,mivel feltett szándéka volt kettéhasítani azt a dögöt.*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Szomb. Feb. 28 2009, 18:20

Nexus kissé mélyen nyomta fejét a vízbe, így orrába bele ment a víz. Prüszkölve, s krákogó hangot hallatva húzodott hátrébb. Amint megemelte fejét azt látta, hogy egy kétlábú tart felé.*
~Mi a... Már megint egy kétlábú? És még egy bökőt is hozott. Ez jó. Na, akkor játszunk egy kicsit! Test a test ellen...hehe. Persze, ha letennéd azt a piszkavasat a kezedből, én is nyugodtabb lennék. Már csak azért is, mert mint látható nincs páncélom... Nehéz is lenne az én méretemben találni.~
*Felmordulva adott hangot nem tetszésének, és lábait megvetve állt védekező állásba. Mert ugye támadni ő nem szokott. Csak állatra. De, ahogy állt ott, mintha homályosodni kezdett volna látása, és különös hangokat kezdett hallani, amik azt sustorogták agyában: - Ölj! Öld meg azt a szánalmas kétlábút! Öld meg! Most!*
~Öljek? Öljek! Ölni akarok! Gyűlölöm a kétlábúakat! Pusztulj te féreg!~
*És a sárkányon eluralkodott a téboly. Már nem volt ura cselekedeteinek. Most nem Nexus volt, inkább a gyilkolásra buzdító hangok volt most a sörényes sárkány. Tekintete sötéten csillogott, s egy őrült üvöltéssel rugaszkodott el a talajtól. Miközben elkerülte a férfi csapását, hatalmas karmait bele mélyesztette annak bal karjába, és néhány méteren át vonszolta. Aztán elengedte, hogy egy kört megtéve újabb támadásba lendüljön.*

Vendég

*Elszánt,gyűlöletes pillantással közeledett a sárkány felé,ki talán imáinak meghallgatása után csak félrenyelte a vizet. ~ Jobban jártál volna, ha így halsz meg! Fulladás...mily szép is lett volna...~ de nem így volt.A bestia gyanakodva nézte de őt nem tántorította el szándékát.Szemébe nézett,mi oly sötét volt mint a setét erdő legmélyebb pontja. Már testtartása se árulkodott semmi jóról,de a Seldë férfi ezt figyelmen kívül hagyta.Mint minden mást....mintha a perifériás látásköre megszűnt volna,most csak a sárkányt látta.Addig a pillanatig,míg egy üvöltés kíséretében fel nem emelkedett a talajról.Egyenesen rátámadt,így megkímélte a férfit,hogy megkerülje a tavat.Amint közeledett feléje megpillantotta kimeresztett éles karmait.Ösztönösen sújtásra emelte kardját, majd lecsapott a nagy semmire,mert a bestia szemfülesebb volt mint hitte s egy mozdulattal ki is tért útjából.Ám ő nem úszta meg...Ahogy lesújtott a sárkány karma a könyöke alatt a karján belevájódott a húsába. Eszméletlen üvöltés kíséretében vergődött a földön,míg az vonta magával.Alsó végtagja vérben úszott,ahogy tett vele egy kört,félő volt hogy könyökétől leszakad az alkarja.A fájdalom végigszántott testén,egészen a gerincéig,majd ott lassan kúszott fel az agyi központjába.*
- Te mocsok...-*sziszegte összeszorított foggal,csak ennyire volt képes miután ellökte magától a sárkány.A karján egy óriási lyuk éktelenkedett,melyből csordogált a vér.S akkor enyhén fogalmaztunk...Ruhája egyes részein piros foltok áztatta pecsétek voltak láthatók s a por,mi megragadt rajta ahogy a jóságos anyaföldön vonszolódott.Megpróbált felállni,de a vérveszteségtől nagyon szédült s gyengének érezte magát.De erőt adtak neki gondolatai.Amint felötlött benne,hogy eme bestia végezhetett a barátjával is a harag újra eluralkodott rajta a dühel párosítva,mi arra motiválta hogy ne adja fel egykönnyen...Épp kezébe,min csak horzsolódások voltak áttette a kardot.Jobb kezét enyhén elhagyta,ez testtartásán is látszott.
Megmarkolta a kardot és újra neki indult.Nem tudta már mit tesz...hisz simán egy tűzokádással szénné égethetné egész testét.De ő csak ment s ment,míg le nem sújtott újra...*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Szomb. Feb. 28 2009, 18:46

*Az átok őrülete bár csak a sárkány eszét vette el, de nem csak ő volt itt most az egyetlen tébolyodott. Mert úgy menetelt kíméletlen kitartással a selde harcos, mintha ő is eszét vesztette volna. De, ha továbbra sem tér észhez, akkor bizony gyors, és rút véget fog érni fiatal élete. A kék sörényű sem váratott magára, és a harcra invitálásra. Tébollyal szemében vetette magát a harcos felé. Alacsonyan repült, nagyon alacsonyan. Épp csak annyi távolságra a földtől, hogy szárnyi ne sérülhessenek a talaj érintésétől. Mindkét fél elszánt, ádáz gyűlölettel megtelt szívvel esik most egymásnak. De félő, hogy az egyértelmű vég hamar eljön egyikük számára.*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Szomb. Feb. 28 2009, 18:55

*Nexus újra megindította támadását. A férfi kezében lendülő kardot most nem térte ki. A suhintás pillanatában Nexus gyors harapással ragadta el a fegyvert, és letarolta testével ordító ellenfelét. Néhány méterrel arébb szállt csak le, és eresztette földre új szerzeményét, Lymar kardját. Futólag lepillantva vette csak észre, hogy a harcos, kardot markoló keze is ott van a kard markolatán. Aztán a vér szagától még inkább kedve támadt a vérengzésre. A még most is kínkeservesen ordítozó selde csuklója helyét szorongatta. Nexus támadó üvöltését hallatva indította meg utolsó, s egyben mindent eldöntő támadását. Karmait előre feszítve várta, hogy érezhesse, ahogy bele hatolnak ellenfele testébe. A halál ölelésének ígéretével közeledett.*
~Itt a vége!~

Vendég

*Ahogy mostani erősebbik,ám gyengébb karját lendítette azt hitte célba talál.De számításai és reflexei már oda voltak a jobb karját ért támadás után,s csak azt érezte hogy egy testrésze elválik eddigi helyéről s nyomába a csonkított alkarja marad.A selde ordítása betöltötte az egész térséget.Hangzása fájdalmas volt,ám nem az őt ért támadás miatt,hisz ez a sérülés,csonkítás már oly mértékben érzéketlenné tette testét,hogy csak az elesettség,a veszteség érzete szülötte eme hangképzést.Összerogyva terült el a földön,s kínlódva fogdosta csonkított kézhelyét.Ömlött a vér az alkarjából s a szédülés mi körbevette,táncba lendítette a látókörébe eső tájat.Lassan lélegezett....a férfi szíve is lelassult...érezte hogy itt a vég,ami egyre csak közeledett feléje.Hallása eltompult,érzékei odavesztek.Teste körül óriási vértócsa terült szét a poros földön.A férfi érezte hogy hamarosan eljön a vég.A földi életre gondolt,s eltűnt barátjára,kivel talán hamarosan újra találkozhat...*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Szomb. Feb. 28 2009, 19:32

*A kék sörényű sárkány karmain csöpögött a vér. A harcos már nem volt teljesen tudatánál, amikor a pengeéles karmok feltépték a mellkasát, kiszakítva több bordáját is. De az istenek úgy akarták, hogy a végső csapás fájdalmát már ne szenvedje el a férfi. Egy szempillantás alatt meghalt. Előbb még a világ ködös képét próbálta szemein keresztül elméjébe zárni, aztán meg már vége volt. Nem lélegzett, s nem is érzett többé fájdalmat. A sárkány, miután bevégezte átka által reá rótt feladatát, elégedett üvöltéssel kapott szárnyra. Még egyszer utoljára vissza nézett az alant heverő harcosra, aztán eltűnt a messzeségben. Csak az istenek tudhatják, hány életet olt még ki, míg az átok teljesen elmúlik fejéről. De, talán az égiek akaratából, az átokhozó szer hatása elmúltával nem is fog emlékezni erre a vérengzésre.
Az Oleänsi magas föld halálos némaságba temetkezett. Csak a tó tiszta tükrén játszottak a nap vidám sugarai.*

//Harapos Lymar, Evolyrani kalandjaid véget értek!//

Vendég

*Rain egy szép napon megunta a semmittevést Evolyran fővárosában, ezért elindult az első úton amit talált és csak ment ment és ment előre hűséges lován. Egyszer csak arra lett figyelmes hogy elhagyta a birodalmat... erre felé még nem járt. Emlékezett rá milyen táj terül el erre, nem más mint Vadon-földe, a hótündék otthona. Rain nem látott még hótündét, a kíváncsiság felébredt benne. Úgy döntött végül, ellovagol Orod Ingorba, és megnézi magának ezt a népet. Az út viszont hosszú, és nem sok élelmet hozott magával. 1 hét kellemes tempójú utazás után elfogyott az élelme, és kulacsa is kiürült mióta 1 napja feltöltötte egy közeli patakban. Gyomra éheset kordult. Leszállt hát a lováról hogy fogjon valamit ebédre, a jószágot pedig egy út mellett álló fához kötözte.*

*Csak vitt lábam...azt se tudtam hová, csak mentem és mentem de hogy hova az még kérdés volt...Egyszer csak elhagytam a birodalmat és valami ismeretlen helyre érkeztem. Kissé még bizonytalanul jártam errefelé így nem is bíztam semmiben és senkiben.
Ahogy az úton sétáltam egy lóra lettem figyelmes. Lassan elindultam az állat felé majd mikor odaértem kezemet megszagoltattam az állattal és megsimogattam a nyakát.*
-Gazdád hol hagytad?-
*kérdeztem egy kedves mosollyal mintha az állat értené mit is beszélek itt...*

Vendég

*Ahogy Rain épp egy termetes gyíkot próbált becserkészni, beszédre lett figyelmes abból az irányból ahol a lovát hagyta. Nem értette a szavakat, de hogy emberi hang volt azt tisztán hallotta. Féltette a jószágot, ezért erőltetett tempóban futott visszafelé (már amennyire egy páncélban lehetséges). A súlyos léptek tompa puffanással váltották egymást, és a páncél jellegzetesen ropogott a fiatal harcoson. Ahogy látótávolságba került a lova, látta hogy egy idegen alak simogatja. Nem bízott az idegenekben, ezért odakiáltott:*
-Hé te, el a kezekkel a nyergesemtől.

*Glorien sétálgat.Íja most is nála.Ez a hely megfelelő egy kis gyakorlásnak.Kinéz a messzeségbe egy kis fát és arra céloz.Látszólag senki sincs a közelben.Muszáj levezetnie a feszültséget, hiszen a tegnapi viselkedése kiborító volt.Igaz kibékültek, de így jobb neki, ha élhet a szenvedélyének.Aztán tart egy kis szünetet és leül a földre.Az elmúlt négy év és a gyerekszülés igazán jót tett neki.Formásabb lett és talán a gondolkodása is némileg megváltozott.Elmereng a múlton.Vannak nagyon szép emlékei.Viszont vannak személyek, akiket igazán elfeledett, de itt nem is kereste őket, hiszen abban a hitben van, hogy nem élték túl a nagy harcot.Így tűnődve néz a messzeségbe, ahol a madarak tánca igazán szép táji képet mutat a nézőnek.*

*Szürkehát fújtatva vitte hátán gazdáját. Nagyon nagy volt a meleg. Ezt Mitryas is érezte, aki a lovon ülve úgy vélte, menten elájul, ha nem érnek rögtön egy hűvösebb helyre. Így hát az egyik közelben lévő kis facsoport felé irányítja lovát, hogy megpihenhessenek kicsit. Mikor odaértek, leszállt Szürkehátról, megpaskolta a hátá, majd inni adott neki a kulacsából. Ezután maga is ivott egyet, természetesen másik kulacsból. A lovat kikötötte az egyik fához, majd leheveredett a tövébe. Beletúrt hajába, amiről csepegtek az izzadsgácseppek. Hideg levegőt próbált fújni magára, de nem sokat segített vele. Aztán teljesen nekidőlt a fa törzsének, s szétnézett. Úgy gondolta, hogy senkit sem fog itt látni ilyen nagy hőségben, de hát miért ne gyönyörködhetne legalább a tájban. Bár sokkal jobban szerette volna, ha kicsit borús az idő és a felhők eltakarják a napot. Így hát jobb kezét az ég felé nyújtotta, majd felhőket varázsolt az égboltra, a nap elé. Így már kellemesebb volt elviselni a melege, bára felhők mindössze csak illúziók voltak. Mégis, a myrte érzékei úgy hitték, valódi felhők vonultak az égető sugarak központja elé.
Mitryas ahogy ott hűsölt a fa alatt, újból szétnézett, s most megakadt valamin a szeme. Jobban mondva valakin. Ugyanis jól lehetett látni, hogy az ott egy nő volt. A mester csodálkozó szemei próbálták felismerni az alakot, de sehogysem sikerült neki. Elvégre azért igen csak messze voltak egymástól. Így hát Mitryas feltápászkodott, s felpattant Szürkehátra, eloldozta a kötelét, majd a nőhöz léptetett. Amint közelebb ért hozzá, rögtön felismerte, kivel is van dolga.*
-Glorien...
*Csúszott ki a száján. Majd leszállt szürkehátról, s köszöntötte a nőt.*
-Üdv, Glorien! Régen találkoztunk. Messziről alig ismertelek meg... Mi szél hozott erre? Azt hallottam, hogy...szóval, hogy nem élsz.
*Süttötte le szemeit egy pillanatra, majd újból felnézett a nőre. Kissé zavarban volt, mert hát legutóbbi elválásukkor nem gonolta egyikük sem, hogy ennyi ideig nem fognak találkozni.*

-Glorien kishíján elájul, amikor megszólították.Annyira elbambult.Nem gondolta volna, hogy valaki itt lesz.*
- Mitryas? Nahát...*Mondja elkerekedett szemmel és feláll.
- Te itt? *már meg is bánta a kérdést, aztán hallja a haláláról szóló mondatot és összeráncolja a szemöldökét.*
- Nagyszerű.Mindenki ezt tudta.Csak tudnám miért.Hát úgy ismersz mint, aki képes meghalni?*merázza a mutató ujját, mintha megszídná a férfit.*
- Hát történetesen nem haltam meg.Igaz sokmindent elviseltem, de nem.Csak regenerálódtam a szülőföldemen.*mondja mostmár mosolyogva.
- És világra hoztam a fiamat.*mostmár nagyobb mosollyal mondjua.*
-És te? Hogy vagy? Hiswával gondolom megvagy még.És hallottam a gyerekeitekről.Örülök..*teszi hozzá és bizonytalanul néz a férfira.Tulajdonképpen szívesen megölelné.Csak nem tudja, hogy szabad e.De hát egy ölelés az még nem rossz dolog, és nem tartozik a megcsalás fogalmába, így nem is tétovázik többet, megöleli Mitryast.Kicsit hosszabban, mint, ahogy tervezte.Hiába, a régi emlékek igazán összeköti a két fiatalt.*

*Kissé megilletődve nézett a nőre, s hallgatta rövid beszámolóját. Nagyon nagy meglepetés volt neki, hogy pont Gloriennel futott most össze.*
-Nos, mindenki ezt mondta. És hát, mivel nem láttalak egyik hajón sem, mikor elhajóztunk Álomfalváról...Bocsáss meg! Nem ltt volna szabad egy percig sem arra gondolnom, hogy te...szóval igen.
*Egy kicsit elhallgatott, a földet bámulta, majd karba tett kézzel felnézett és eleresztett egy halvány mosolyt a gyermek hallatán. Tudta, hogy milyen nagy boldogság az, hogyha valakinek gyermekei születnek. Hiszen szerencsére neki is megadatott ez a boldogság.*
-Ó, szóval gyermeket is szültél időközben. Gratulálok hozzá. Fiú vagy kislány? *Egy kicsit elgondolkozott.* -De mondd csak, ki az apja? Tudod, nem sok dologról vagyok informálva ilyen téren. Sok a munka mostanság.
*Beharapta felső ajkát, majd gondolataiban kezdett turkálni. Erősen gondolkozott, de egyelőre nem tudott felidézni egyetlen emléket sem, amiben egy férfira emlékezne...aki Gloriennek gyermeket nemzett. De aztán mikor a nő megölelte, elkerekedtek a szemei. Ismerős volt neki a helyzet. Volt már, amikor így ölelte őt Glorien. És akkor nem lett jó vége a dolognak. Különben is. Nem szeretne félreértést, bárki megláthatja őket. Így gyengéden eltolta magától a nőt, miközben ismét halvány mosolyt eresztett ffelé.*
-Ne haragudj, Tudod, rossz emlékek...Aldo-t nem felejtettem ám el. Gondolom, ő a gyermeked apja, így van?
*Most már kicsit bátrabban mosolygott, de még mindig feszült volt a váratlan találkozás miatt. No meg az ölelés is felkavarta benne az érzelmeket. Már nem mintha hirtelen lángra lobbant volna a szíve a nő iránt, csak előjöttek közös emlékeik. Mitryas nagyot sóhajtott, majd elűzte az emlékeket, s Glorienre tekintett.*
-Nos, amint látod, még élek. Igen, megvagyunk Hiswával. Nagyon boldogok vagyunk. És igen, jól hallottad ikreink vannak. Köszönöm.
*Egyik térdét berogyasztotta, majd körülnézett. Aztán Szürkehátat kikötötte az egyik közeli fához, majd így szólt Glorienhez.*
-Nem ülünk le valahova az egyik fa alá? Bár most felhő takarja az eget, mégiscsak kényelmesebb a földön ülve beszélgetni.
*Azzal lehuppant az egyik fa alá.*

*Glorien is lehuppant Mitryas mellé.*
- Talált süllyedt.Aldo az apja a kisfiam.*így egyszerre két kérdésre is adott választ.
- Ja, igen.Emlékszemmég, amikor behúzott neked.*kicsit el is neveti magát.Így utolag vicces a szituáció.
- De ettől már nem kell tartanod.Inkább én vagyok a hisztis mostanában.Tegnap is összevesztünk a rigójáim miatt.Tudod félreértettem egy Casve nevű lány szavait és nagy vita lett belőle.De kibékültünk és ez a lényeg.De még azért szégyellem magam miatta.*teszi gyorsan hozzá.*
- Na oldódj már fel egy kicsit.*mondja, hiszen látja Mitryas feszültségét.Oldalba is böki kicsit.*
- Új hely, új élet és a régi barátok új formában.*mondja mosolyogva és kihúzza magát.Valóban új forma.Sokkal jobb az alkja a lánynak, mint régebben.*

*Mereven előre nézve hallgatta Glorient. Kissé elhúzta a száját,mikor bebizonyosodott, hogy Aldo a gyermek apja. Mitryas tudta, hogy a férfi nem egy nagy jótevő meg ilyesmi. Bár nem ismerte igazán. Annyit tudott róla biztosan, hogy keményet tud ütni. De az is már régen volt. ~Talán azóta megváltozott. Legalábbis remélhetőleg.~ Ekkor számolt be Glorien arról, hogy mostanában ő a hisztisebb. Mitryas kicsit arréb húzta magát, ijedten nézve a nőre, majd elmosolyodott.*
-Ne aggódj, nem félek tőled. Legalábbis fizikailag nem tudnál nekem ártani. Lelkileg...na, az már más helyzet. Tudod, nem szeretném, ha holnaptól az a hír járna egész Evolyranban, hogy a Myrte Mester megcsalja feleségét egy másik tündével, aki ráadásul kapcsolatban él másvalakivel és még gyermeke is van.
*Mondta, majd ismét elmosolyodott.*
-Értelek. Hát, néha mi is "összeveszünk" Hiswával. Ez úgymond része a házasságunknak. Természetesen nem önszántuknkból vesztünk össze. De ez hosszú történet... *Majd egy kis rosszalló pillantást vetett a nőre.* -Ne aggódj, oldódok. Csak nem a levegőn.
*Azzal nevetett egy kicsit, majd ismét a nőre nézett, amikor az az új formáról beszélt. ~Nos, tény hogy mióta utoljára láttam, igen csak megváltozott. Sokkal jobb az alakja.~ Pár másodpercig a nőt nézte, de aztán máris kapcsolt, s elkapta a fejét egy kis pirulás kíséretében.*
-Bocsáss meg....Valóban jobban festesz, mint legutóbb láttalak. Ez örömteli hír. És mondd csak, miért jöttél ide ebben a melegben? Szerintem ez nem tündének való időjárás.
*Mondta, majd felnézett az égre illúziója már eltűnt, így a nap ismáét tűzni kezdett, s forró meleg lett tőle az egész vidéken.*

*Glorien bőszen bólogatott Mitryas beszámolója közben.*
- Nos az időjárás tényleg meleg, de te is tudod, hogy nem bírok egyhelyben ülni.Meg a tegnapi dolog miatt feszült is vagyok, így jobb ha kiadom a gőzt az íjászattal.És fel is mutatja az íját.*
- Amúgy meg hidegen hagynak a pletykák.A lényeg, hogy saját magunk és a párunk tudja, hogy mi hogy volt.És kész.A többi lényegtelen.*szögezi le.Észre veszi a kis pirulást.*
- Nos te is jól festesz, mint mindig.*mondja, de nem pirul el.Mostmár tényleg baráti a szándéka.Megint megböki Mitryast.*
- Bocs Nem hagyhattam ki.Olyan viccesen összerándulsz ilyenkor.*neveti el magát.*

*Mosolyogva bólintott. Előjöttek azok az emlékei, mikor Glorien egy íjat adott neki és tanította lőni vele. Mereven nézte a földet, miközben ezekre emlékezett vissza. Aztán egy oldalba bökés térítette vissza a jelenbe. Hirtelen üsszerándult, s Glorienre tekintett, aki nevetett rajta. Mitryas is elmosolyodott.*
-Nem vicces...egyáltalán nem. Tudod, hogy mennyire fáj? De enm böklek meg. Csak azért sem. Mé a végén böködőcsata lenne belőle. Azt meg nem szeretném. Az illúziók jobban mennek.
*Kacsintott a nőre, majd most már vidáman mosolyogva folytatta tovább a beszélgetést. Érezte, hogy a nő csak varátként akar közeledni hozzá, így már ő is teljesen feloldódott. Mosolyogva bökött szemével az íjra, majd így szólt.*
-Emlékszel, amikor nekem adtad az egyik íjadat? És amikor tanítottál vele lőni? Még mindig megvan az az íj...de lőni még nem nagyon tudok veele.
*Nyújtotta ki a nyelvét, majd kicsit arréb ugrott, nehogy ismét oldalba tudja bökni Glorien.*
-Nos, most nem sikerült. Még ha nem is akartad.
*Azzal nevetve visszaült a nő mellé, majd hátradöntötte fejét, s úgy szólt a tündéhez.*
-Megkérdezhetem, hogy nem szeretnétek-e összeházasodni Aldoval? Tudod, mi már Hiswával házasok vagyunk egy ideje. És nagyon boldogok vagyunk. Tényleg..nektek van közös házatok?
*Kérdezte mosolyogva, Myrlyára gondolva, ahol az ő "kis" családja lakik.*

- Nem is akartalak most megbökni.Na de mindegy.*Aztán visszaül a férfi és ő válaszol neki.*
- Én célozgattam Aldonak a házasságra.Egyenlőre nem kérte meg a kezem..Remélem egyszer majd megfogja.*néz eltűnődve.*
- Házunk sincs még.Először a házasság.Meg hát nem régen tértem vissza.Ráér még.*mondja és hirtelen észbe kap.*
- Jaj elfeledkeztem az időről.Lassannfelkel Galwor.Ő a fiam és sírni fog ha nem talál otthon.*Aztán gyorsan megböki a myrte mestert.Nagyont nevet rajta.*
- Hehe.Úgy kellet.Azért mert nem tudsz az íjjal még minidg bánni.Nos megyek is Szia.*köszön el is futólépésben indul a hajója felé.*

*Komolyan nézett előre, miközben Glorien válaszolt a kérdéseire. Értette, hogy Aldo nem akarja elkötelezni magát. Ugyanis amiket hallot róla itt Evolyranban...De hát azok csak pletykák és azok alapján nem lehet megítélni egy embert. Így hát Mitryas bólogatva jelezte, hogy érti a dolgot. Aztán mikor Glorien távozni képszül, kicsit váratlanul érinti. Épp kezdte már magát igazán jól érezni és erre a nő itt hagyja. ~Na de majd máskor.~ Legyint Mitryas, majd mosolyogva köszön el Glorientől, aki azért még utoljára oldalba bökte őt.*
-Viszlát Glorien! Vigyázz magadra és a kis családodra!
*Azzal mosolyogva oldozta el Szürkehát kötelét, majd felpattant rá és tovább indult a dolgára, ami az lett volna, hogy elvigyen egy üzenetet az emberekhez. Ugyanis nem volt szabad futáruk és Mitryas szívesen elvállalta a dolgot. Hiszen fontos üzenetről volt szó, amit nem lett volna szabd csak egy egyszerű futárra bízni. Így hát Szürkehát és a mester útnak indult, egy kis kitérőt téve Gloriennél, aztán szép lassan odaértek, s átadták az üzenetet, hogy rögtön utána haza is térjenek családjukhoz, akik már bizonyára hiányoltál őket.*

//Köszönöm szépen a játékot! Very Happy

//

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Kedd Aug. 25 2009, 17:09

*Dreamien sietve hagyta ott Orod Ingort. Dél felé veszi útját, arra viszi szíve. Ahogy ereszkedik le a hegyekből, lázasan kutatja maga előtt a nyomokat. Reméli, hogy egyikben ráismer kedvese édes lábnyomára. Lassan a havas vidéket felváltja a kellemesebb, aranysárga színű magasföld. Hónak itt már nyoma sincs. Lankás dombok, szélben lengedező fű mindenfelé. Nem törődik a természet szépségeivel. A fű nem mutatja a nyomokat. Meg-megtorpan. Sietése lassabb, de még mindig gyorsa haladássá alakul. Jó lenne már látni a célt. Látni az Idegent, vagy hitvesét. Lázas szemei néha mintha látni vélnék az apró alakot a távolban, de mindig kiderül, csak délibáb. Tudja, óvatosnak kell lennie. Ha csapdába sétál, az mindkettejük vége lehet. Az elmúlt hónapokban, otthona feldúlása óta még nem érezte ilyen közel magát ahhoz, hogy megtalálja Őt.
Túlságosan óvatlan. Egy prédát kereső sárkány könnyű áldozatnak vélhetné, hiszen nem törődik semmivel, csak lihegve gázol a fűben. Lassan elfogy az ereje. Meg kellene állnia. *
~ Nem állhatok meg. Most nem. Ki tudja, mikor érek megint ilyen közel.~
*Gondolja. Messze tekint, majd’ felbukik egy fűcsomóban. Szemével kétségbe esve kutat. Nem találja. Szívével érzi, hogy egyre távolabb és távolabb kerül tőle. Ló kellene. Azzal gyorsabban haladna. De hol talál ő lovat itt a préri közepén? Lábai lassan felmondják a szolgálatot, tüdeje zihálva kapkodja a levegőt. Nagyon hosszú utat tett meg. Órákat futott át a tájakon, le a hegyekről, át a dombokon, füvön. Nem csoda, hogy kimerült már. Kis tóhoz ér, vize tisztának tűnik. Lerogy partjára. Remegő lábakkal kúszik oda a vízhez. Merít belőle, majd sarkaira ülve hűsíti vele nyakát, arcát, tarkóját. Lábai remegése lassan elmúlik. Légzése is mind nyugodtabb. Szeméből azonban kétségbeesés süt. Nem érzi már közelinek. Nem érzi már magában oly jól szerelmét. Eltávolodott, csak az irányt érzi, merre kell majd tovább haladnia, ha újra erőre kap. Talán napok óta nem evett már, teste nem bírja az iramot tovább. Pihennie kell. Feltápászkodik, szemével az eget lesi, de nem lát szárnyakat. Nem lát sárkányt a közelben. Messze még a magasföld vége. Itt kell tábort ütnie. Letör néhány ágat a tó körüli fákról. Füvet szed fel. Távolabb megy a tótól, maga alá teríti egy alkalmas helyen a köpenyét, majd leheveredik és betakargatja magát előbb köpenyével, majd a füvel, végül az ágakkal. Így már nem több egy kis fűcsomónál, amin pár törött ág fekszik. A fáradtság hamar elnyomja, már nem látja a lenyugvó napot sem. Alszik szomorún, de bízva abban, ha egyszer majdnem sikerült, legközelebb talán nagyobb szerencséje lesz és sikerülni is fog…*

Tárgy: Re: 3. Oleänsi magas föld Szer. Aug. 26 2009, 16:49

*Mikor reggel kinyitja a szemét, először nem is tudja, hol van. Rövid idő kell hozzá, mire összeszedi gondolatait. Álmaiban távoli tájakon, boldog időkben járt. Hamar tudatára ébred. Hallgatózni kezd, de a csend veszi csak körül. Néhány madár hangját hallja. Óvatosan kikémlel köpenye és álcája alól, majd immár bátrabban emeli le magáról a fonnyadt ágakat és a füvet. Megmosdik a tó friss vizében. Valamelyest felébred. Feltölti kulacsát, iszik egy keveset, a reggelit nem kívánja. Felemelkedik a tó partjáról, botját megmarkolja és óvatosan, körbenézve elindul. Tudja, hova kell mennie. Lovat kell szereznie. Még egy ilyen hiba miatt nem akarja elveszíteni a lehetőségét annak, hogy visszaszerezze kedvesét. Lassan teljesen elhagyja a nap a horizontot és arany ragyogásába fonja a tájat. Dreamien ebből semmit sem lát. Egyedül van, csak gondolatai útitársai. Gondolatai, melyek nem vigasztalnak, csak lelkét gyötrik egyre, míg úton van Evolyran felé.*

*Dreamien hosszú út után tér vissza az Oleänsi magas földre. Már nem is tudja, hányadik alkalommal vág át rajta. Az előző alkalmakkor mindig a mágus után ment. Most azért jön ide, mert a hely kevésbé forgalmas. Aki teheti, messze elkerüli. Bár köztudomásúan ez a vidék a sárkányok vadászterülete, Tifar még egyszer sem találkozott velük. Egy alkalommal mintha látott volna már egyet messziről a felhők között, de az sem támadta meg. A nap már alacsonya áll. A Tolmen erdőben eltöltött hosszú idő után még a narancssárgás fényben fürdő vidéket is hunyorogva szemléli. Egy kis tónál megáll, leszáll lova hátáról és megpihen. Lovát megitatja. Úgy dönt, itt ver tábort. A tó körüli kis facsoport a sárkányok figyelő szemei elől jó rejteket nyújt nekik. Tüzet pedig pont azért nem gyújt, mert messzi távolból is ki lehet venni világosban a magasba kígyózó füstoszlopot, sötétben pedig a pislákoló tűz fényét. Előveszi tarisznyájából a szárított húst és egy kevés kenyeret. Kissé megszáradt már a hosszú úton, de azért jó étvággyal eszi mindkettőt. Odint most a biztonság kedvéért kiköti az egyik fához, nehogy a legelés közben eltávolodjon a fáktól és magára vonja egy sárkány, vagy valaki más figyelmét.*

* Hatalmas síkságra értek ki. Pár nap lovaglás és már nem is látták a várost. Habár a ló drágába fájt , mégiscsak venni kellett , ezzel csak gyorsabban haladnak. Akira már igencsak elfáradt a nyeregben. Nem bírta a hosszútávú lovaglásokat. Derekát Zan karolta át , fejét a hátátn pihentette. *
- Mindjárt este van.
- Megállhatnánk.
- Nosztalgiázni.
- Meg még más is szóba jöhet.....
* Egész úton csak beszélgettek , kicsit már lefáradt agyilag...*
- Nem hiszem hogy más is szóba jöhet....hulla vagyok...
- Alvás lesz és kész....
* Majd kicsit még el is pislantott a nyeregben. Zan figyelmeztető habgja ébresztette. Egy ember már volt a kiszemelt helyen ahol táborozni akartak. Még elég messze volt , Akira nem de társa már messziröl látta. Kicsit gondolkozott, majd halkan megszólalt.*
- Most tünj el.
- Tudni fogod ugyis ha baj van.
* Lassan közeledett az alak felé , mikor már ő is látótávolságra ért mintha rémlett volna az ember arca de nem tudta hova tenni. Lovával megállt egy kicsit távolabb . *
- Üdv utazó.
- Ezt a remek helyet választottam én is.
- Remélem nem zavarok ha itt akarok maradni.

*Dreamien épp befejezte vacsoráját. Odinra vetette tekintetét. A ló kissé nyugtalanul szimatolt a távolba. Ő is arra fordult. Először nem látott semmi érdemlegeset, de hamarosan kivett egy lovas alakot. Az egyre növekvő sötétben nem tudta beazonosítani. úgy tűnt, egyedül van. Biztos, ami biztos, kardját keze ügyébe helyezte a köpenye alatt, jobbjával pedig varázsbotját fogta meg szorosan. Az érkező megszólalt és helyet kért a fák között.*
~Hangja alapján nő az illető.~
- Nem zavarsz, szállj meg nyugodtan, ez a hely kettőnknek is elég nagy.
*Figyelte, ahogy a nő közelebb ér. Most már ki tudta venni, hogy elf, büszke tartásából arra következtetett, hogy harcos, bár a fáradtság jelei is láthatóak voltak.*
- Dreamien Tifar.
*Mutatkozott be.*

* Mikor már teljesen odaért akkor villant be az emlék. Ez az ember bámészkodott , majdnem egymásba botlottak.*
- Üdv.
- Akira vagyok.
* Majd miután látta , hogy nincs tűz elkezdett apró kis gallyak után kutatni , hátha lehetne valamiböl egy kis meleget csiholni. Este ugysem látszik a füst. Szépen levette a nyerget a lovárol meg pokrócot is hozott. A tarisznya is előkerült abbol meg a jobbnál jobb falatok. Miiután összerakott egy kisebb tüznek valót , a tűzszerszámmal próbálta kicsikarni a szikrákat. Hogy megtörje a csendet feltett pár szokásos kérdést.*
- Gondolom te is a városbol jössz.
- Mi járatban ezen a kietlen helyen?
- Erre nem sokan járnak.

*Dreamien figyelte, ahogy a nő rendezkedik.*
- Akira. Hm. Ismerek egy másik Akirát is. Egy embert.
*A tűzrakáshoz való készülődést figyelte tovább. Akira kérdésén gondolkodott.*
- Havas földébe tartok. Ez a vidék elég kietlen ahhoz, hogy nyugalmamban haladhassak.
Állítólag errefelé sárkányok vadásznak, ezért is ilyen kietlen a hely. Ez a vadászterületük.. Én ezért nem gyújtottam tüzet.
*Közben figyeli, ahogy a tűzszerszámmal vesződik újdonsült ismerőse. Valahogy nem akar belőle egyetlen szikra sem kipattanni.*
- És te hogy tévedtél erre a tájra? Jó messze van innen minden lakott környék.
No meg a jóféle csetepaték is.
*Teszi hozzá elgondolkodva, miközben Akira vesződését szemléli.*

* Miután kesreves próbálkozások után sem akart meggyulladni a tűz ezért inkább hagyta az egészet.
Nekiugrott a kajálásnak , közben halgatta Tifar szavait. Azért kicsit kellemetlen volt igy este a sötétben egy ismeretlennel de hát végülis nem volt mitöl félnie. Zan őrködik. Nem is sejtené senki , hogy alig pár lépésre van tőlük. Miután behabzsolta a fél tarisznyát lassan készülődött a lefekvéshez. Tifar is fáradt volt már ugyhogy lefeküdtek. Az este nyugodtan telt habár kicsit hideg volt. Reggel már teljesen lehült a levegő , párás volt a fű is meg köd is kezdett leereszkedni. A pokróc alatt jó meleg volt nem is akart kibújni alóla. Nameg Zan is ott volt alatta.*
- Neked nem kéne őrködnöd?
- Arrol nem is beszélve , hogy kora reggel van , most keltem , nyűgös vagyok , éhes vagyok , hideg van ugyhogy ...TARTSD NYUGODTAN A KEZEIDET !!
* Zan mézesmázos hangon kezdett beszélni , nem adta fel ilyen könnyen a dolgokat.*
- Figyelj..
- Rég nem találkoztunk..
- Hamarosan megint eltünök..
- Nameg itt van ez a jó kis köd...
- Nem jár erre a kutya sem...
- Kicsit lehetnél engedékenyebb...
- Naaa...a kedvemért naaa....
- Legalább nem fázol majd.../ kacsint /
* Majd Akira egy hirtelen mozdulattal rátekerte a pokrócot a fejére és elkezdte felnyergelni a lovát.
Még korábban halotta , hogy Tifar elmegy de inkább úgy tett mintha aludna. Utána visszaaludt. Valószínű akkor kapott egy alvótársat. Pár perc alatt kész is volt és ő is útnak indult.

/köszi a játékot !!/

*Tifar még beszélgetett kicsit Akirával. Miután a nőnek nem sikerült a tűzgyújtás, hamarosan megvacsorázott ő is és hamar lefeküdtek mindketten. Dreamien másnap reggel ködre és csípős levegőre ébredt. Halkan összeszedte a dolgait. Egyszer egy ág megreccsent alatta. Vissza is nézett Akirára, aki mintha mozdult volna egyet, de aludni látszott. Dreamien halkan felszerszámozta Odint és óvatosan elvezetve a fáktól elindult észak felé. Hamarosan már fel is ült a hátára, de óvatosan haladtak, mert a hajnalban leszálló köd elég sűrű volt ahhoz, hogy ne láthasson túl messzire. A nap már egészen magasan járt, mire a köd felszállni látszott, a levegő viszont egyáltalán nem melegedett. Odin lehelete is rendesen látszott. Északra tekintve már látni vélte Havas földe csúcsait és lassan de biztosan egyre fagyosabb volt a föld is. Nemsokára megjelentek az első zúzmarák a füvön, majd az első hófoltok, de még az uralkodó szín az Oleänsban megszokott aranybarna volt. Dél felé megálltak pihenni. Egy kis fagyos tó mellett szálltak le. A jég még elég vékony volt a tetején, így Dreamien mellé térdelve tőrével könnyen át tudta törni. Előbb Odinnak adott egy kis vizet, majd ő maga is újratöltötte kulacsát. Nekiállt enni a tegnapi száraz ételből. Most sem gyújtott tüzet, habár már fázósan húzta össze magán köpenyét.*
~Lassan ideje lenne átváltani a melegebb ruhákra.~
*Hamar át is cserélte őket, vékonyabb köpenyét pedig felkötötte a ló oldalára a nyeregre. Eszébe jutott a fehér elf, aki bár hidegen fogadta, mégis ajándékkal bocsátotta útjára Orod Ingorban.*
~Akkor is a kedves után mentem oda. Bár már az oldalamon lehetne!~ *Mély sóhajjal tekintett az égre. Magasan a felhők között egy sárkány szárnyalt lassú, de mégis kecses mozdulatokkal.*
~Ideje indulni.~
*Hamar fel is szállt Odin hátára. Fél szemét a hamar eltűnő alakra fordítva az égen folytatta útját Havas-földe irányába.*

//Köszönöm én is!//

» 1. Mágus föld kapuja - térkapu