09. Fehér Vadkan fogadó

*Ameddig Armint lement Cecília feltápászkodott és odasétált az ablakhoz.Kezét egy pillanatra a függöny alatt átnyújtotta de már húzta is vissza. Csúnyán megégett. *~A nap már magasan jár. Már csak egy kis ideid kell kibírnom és mehetek...~*Lenyalogatta vérét és kezét átfogta a másikkal. Visszadőlt az ágyba, pont mielőtt a fiú belépett. Kezét eltakarta, hülyeség volt így megnézni mennyi is lehet az idő...A nap súlyosabb sebeket hagy rajta. Direkt úgy feküdt, hogy kézfeje ne legyen látható, arcán se látszott a fájdalom. Megtanulta leplezni, vagy már meg se érezni. Elmosolyodott a fiú kedvességén, sajna ő azok közé tartozott akik még a vizet se isszák meg..De nem akarta nagyon megbántani.*
- Köszönöm szépen Armin, most nem kérek.*Mondta becsukott szemekkel, szája szegletében egy megbúvó mosollyal. Hallotta a fiú gyomrának korgását, majd azt mikor hozzálát az ennivalóhoz. Mikor befejezte visszaült az ágyra, Cecília egy kicsit arrébb ment, hogy kényelmesebben tudjon ülni.*
- Tényleg? Hogy elszaladt az idő...*Mondta csendesen, becsukott szemekkel, mosolyogva. Még mindig nem aludt, valószínűleg nem is fog. Egyszerűen csak a szemeit pihentette.*

*És most a balszerencse áradata temette maga alá a kis vámpírt...Nem elég az, hogy Armin kiszúrta a függöny alakjának változását..Nem! Még a keze is összevérezte az ágyneműt...Arról nem is beszélve, hogy a fiú látta a gyors gyógyulást mégis...Nevetett. Cecília először azt hitte, hogy hirtelen sokkot miatt elment az esze de rájött, hogy tényleg mókásnak tartja. Felült és elmosolyodott.*
-Az biztos...De nem kell aggódnod! Ha akrnám se tudnám megölni magam...*Megkönnyebbülten elmsolyodott, hogy elsőre ilyen simán kijött a dologból, bár még számított a puhatolódzó kérdésekre.*
- És nincs a lismáton az érfelvagdosás! Nézd meg, ez ereim közelébe sincs a seb! *A fiú arca elé dugta a kezét amin a seb már szinte tényleg teljesen begyógyult.*

*Büszkén nézett Arminra. Úgy tűnt nem ilyesztete meg ez az egész, ennek még külö9n nagyon örült.*
- Ez genetikai dolog egy csipetnyi mágiával! *Mondta és játkosan kacsintott egyet. Lábát keresztbe tette és már begyógyult kezét térdén pihentette. Mikor megszólalz hangja kimért volt de arcára széles mosoly ült ki. Ő se vette már komolyan a dolgot.*
- Igen, igazad van. Minden vagyok csak ember nem, bár szerintem ez nem olyan nagy probléma. És, hogy miért sebezte meg magam? A válasz egész egyszerű: Napfény érte a bőrömet.*Mostmár arca is komoly lett, szemei egy pillanatra égni kezdtek de el is aludtak. Armin mostmár minden részletet tud, csak rajta áll, hogy össze tudja e- raki a kirakóst vagy sem. *~A rejtvény minden darabja a kezedben van, hát old meg!~*Gonosz mosoly telepedett meg most az arcán, és kíváncsian várta a választ.*

*Látszólag Armin nem bírta összerakni a darabokat...Viszont Cecília nem mondhatta ki, rávezethette a megoldásra de nem mondhatta ki..*~Gondolkozz már, nem lehetsz ilyen mafla! Gyerünk már! El sem hiszem..Most azért könyörgök, hogy valaki leleplezzen? Nem vagyok normális...~*Beletúrt hosszú hófehér hajába és mérgesen nézett a fiúra.*
- Gondolkozz! Én nem árulom el, neked kell rájönnöd! *Mondta morgolódva, kezeit összefonta maga előtt és várta a választ...Azt az egy szót, amitől annyi ember retteg és fél. Már tényleg elege volt, türelmetlen természetének köszönhetően már nem bírta tovább. Szemei vörösen lángolni kezdet, két szemfoga előbújt de nem mozdult. Még mindig az ágyon ült keresztbe font lábakkal, összefont karokkal. *
-Na, így már rémlik valami? *Kérdezte mérgesen. *

*Armin eléggé elmerült gondolataiban. Cecília arcára kiült az aggodalom. Talán mégse volt olyan jó ötlet feladni a fiúnak a kis "rejtvényét". Akkor viszont már késő volt...Rájött és minden érdekes cselekedete magyarázatot talált. Ijedten nézett rá, de miután meghallotta a reakciót csak nevetni tudott. Könnye is kicsordult annyira kacagott, majd szép lassan sikerült abba hagynia. *
- Jó jó, bocsánat! *Szemfogai újra elbújtak, szemei már nem lángoltak. *- Komolyan, elképesztő vagy...Te vagy az első ember aki így reagál arra, hogy vámpír vagyok. Látod, te ezért vagy különleges! Ezért hagylak életben!*Újra nevetni kezdett, de a nevetése most sokkal hamarabb elhalt mint előbb.*
- Valami olyasmi.

*Armin viselkedése tényleg meglepte a lányt, de azért tetszett neki. Az ilyen reagálás sokkal jobb mintha valaki fejvesztve sikítozva menekülne, vagy épp a torkának esne...*
- Nem Te lennél az első...*Nevetgélt vidáman. A művésznős dologra még inkább kacagni kezdett, viszont mint tudott újra normálisan beszélni meg szólalt.*
-Azért ne szállj el magadtól! Én másképp látom a világot és az embereket mint a többi vámpír. *Elmosolyodott, és a következő kérdésen kezdett gondolkozni. Fura volt, hogy valaki azt mondja neki: "mesélj magadról". Értelmes válaszokat akart adni nem csak dadogni valamit. Nagy levegőt vett és belekezdett.*
- Így van, én szabályozom mikor látszódjanak a fogaim, bár ha már igazán éhezek maguktól is előjönnek. Tudod, igazság szerint már az is nagy hiba volt, hogy elmondtam. Többet sajna nem mesélhetek.*Kedvesen és picit bűnbánóan elmosolyodott, közben kisodort egy kósza tincset a fiú arcából.*
-Hé, ne nézz így rám! Nálam ez nem jön be!

*Cecília újra összefonta maga előtt a karját és szemrehányóan, de azért mosolyogva nézett a fiúra.*
- Elnézést kérek!Nem tehetek róla, hogy egy két lábon járó bódítószer vagyok...*Kicsit nevetett, majd mosolyogva hallgatta a fiút.*- Jó, hogy ilyen vagy Armin. De azért legszörnyűbb tetteimet hagyjuk...Hidd el nekem, igenis szörnyetegnek tartanál ha elmesélném őket...*Egy kicsit elrengett ezeken a borzalmas tetteken majd arra jutott, hogy nem ez a legalkalmasabb idő a nosztalgiára.*
- Hmm...Elég okos ember a Te nagybátyád!*Mondta mosolyogva, bár a fiú következő mondatán komolyan meglepődött. Armin több meglepetést okozott neki egy nap alatt mint mások hosszú évek folytán.*
- Kivételes? Miért lennék Én kivételes? *Kérdezte kíváncsian, mosollyal arcán.*

*Már órák óta csak nevetett, remekül érezte magát.*
- Ó, szóval "összeszűröm veled a levem". Micsoda egy pimasz halandó vagy te!*Mozdulataival és hanglejtésével egy dívát utánozott majd elnevette magát és kiesett a szerepből. Ez után a kis jelenet után már egy fokkal komolyabb lett ő is és figyelmesen hallgatta a fiút.*
- Szóval szerinted Én vagyok különleges, de szerintem meg Te. Micsoda különleges, vagy inkább különös páros vagyunk mi.*Játékosan megcsóválta fejét majd belenézett Armin két szép kék szemébe és elmosolyodott.*
- Hát olyan húsz-huszonöt körül lehetek. Igazság szerint a 17. születésnapom óta nem számolom az éveket.*Az újabb indok hallatán még szélesebb lett a mosolya.*
- Köszönöm..Örülök, hogy valamivel sikerült "megfogjalak". Így legalább nem fogsz elfelejteni...*Tekintete a padló irányába hajlott és szomorkásan felsóhajtott.*
-Tudod, szerintem az a legrosszabb ha valaki elfelejt...Ezért nem szoktam inni azokból akikben látok valamit...Valami különlegességet, amiért megéri összeismerkednem velük. Ha iszok valakinek a véréből és életben hagyom az a valaki elfelejt, csak két kis seb mutatja, hogy találkozott velem..*Kis szünetet tartott, tekintete Arminét kereste és meg is találta.*- De azok a sebek is beforranak egyszer.

*Új környezet és új emberek, az elmúlt két nap elég eseménydús volt, egyszer a könyvét kelet reparálni, utána meg egy patak tett neki keresztbe. De mind a kettőt megoldotta, és talán egy kis pihenés félle sem árthat most, ezért is tért be ide. Egy üres asztalt keres és helyet foglal a kiszemelt asztalnál. Nem rendel még semmit, csupán maszkja alól nézi a társaságot, varázsbotját maga mellé állította és jobbjával tartja.*

*Cecília levágott egy gyors grimaszt arra amit Arnom mondott a nagymama korúságról...*
-Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak de nem, nem igazán vagyok nagymama korú. És bármennyire is próbálkozhatsz ezzel nem lehet kihozni a sodromból! Tudod, Én örökké ilyen leszek. Soha nem fogom megtudni mik azok a ráncok, vagy ízületi gondok! *Büszkén elvigyorodott, majd úgy tűnt a fiú elgondolkozott valamin. Nem szólt semmin, csak kíváncsian fürkészte a tekintetét és próbálta megsaccolni, vajon mire gondolhat. Sajna nem jött be a dolog.*
- Hááát, igen. *Zavartan a földre nézett.* - Ha túlságosan magunkra tereljük a figyelmet vadászból préda lesz. Mivel a legtöbbünknek tetszik az örök élet, így próbálunk nem meghalni...

*Cecil bólintott arra amit Armin mondott.*
-Így igaz, de nem bánom. Most még élvezem az életem, és ha eljön az idő mikor megunom..Hát akkor tudom hogyan végezzek magammal.*Elmosolyodott, majd hirtelen felkapta a fejét és kérdőn nézett Arminra.*
-Miről beszélsz? Vagy inkább kiről? Valami családtag, esetleg a barátnőd? *Kérdezte végtelen kíváncsisággal szemében. *- Én is elmondtam a titkomat! Most te jössz!*Arcifejezése kíváncsiból morcosra váltott és értetlenül várta a választ. Miközben várt eltűnődött egy furcsa érzésen. Mikor belegondolt, hogy Arminnak barátnője lehet a mellkasába egy rossz érzés telepedett meg. Féltékenység lenne? De hisz neki ott van Richard...*~Ez biztos csak a határtalan önzőségem oka. Jobb ha nem is foglalkozok dologgal.~

*Mostmár nem értett semmit...Kérdő nézett Arminra és próbált rájönni a válaszra...sajna nem sikerült.*
- Én teljesen nyugodt vagyok, de nem értek semmit....*Miután kapott egy rövid kis magyarázatot csak még értetlenebb lett...A dolgok nem akartak összeállni a fejében, és egyik tipp sem bizonyult valósnak. Végül arra jutott, hogy inkább nem is gondolkozik a dolgon. Ha kitalál valamit és végül kiderül az igazság valószínüleg csak koppani fog, amit utált. Azt szerette, hogy ha mindig mindenben igaza van, ha valamire pedig nem tudja a választ nem rágódik a dolgon. Így vagy úgy, de végül úgy is kideríti a dolgokat, előtte nem maradnak titkok...*
-Öhm, oké. Legyen ahogy akarod.*Sóhalytott egyet, és kicsit megcsóválta a fejét.* - Te se vagy piskóta, az biztos!

*Mosolyogva hallgatta ahogy Armin arról a nőszemélyről beszélt, akit Cecíliának hamarosan alkalma lesz megismerni. Igaz, pontosan nem értette a dolgot de hamarosan úgyis összeáll a neki szánt kirakós. A vizes dologra is csak vigyorogni tudott, két szemfoga előtűnt majd gyorsan vissza a rejtekébe.*
- Igyad csak, nekem tényleg nincs nagy szükségem rá.*Hátradőlt és a plafont kezdte bámulni. Ő nem érezte se a meleget, se a hideget igazán. Tekintete a fiúra tévedt, egy kicsit piros volt az arca, bezzeg az övé. Hófehér és jéghideg. Hát igen, ez az ára az örök fiatalságnak, bár ez a része még nem is olyan rossz...Sőt, kimondottan jó. Nem fagy szét miközben télen az áldozatai után bóklászik, és nem sül meg az ilyen szobákban. Szögezzük le, ez a része a vámpírságnak tök jó! Meg az is, hogy úgy mászkál a háztetőkön és egyéb helyeken mint a macska, vagy talán még annál is jobban. Persze azért a hátrányok is megvoltak. Nos, a kicsi vámpír épp ezen morfondírozott, gondolataiból viszont felébresztette a lentről jövő zaj. Kíváncsisága mindig is nagy volt így se szó se beszéd felpattant és kirohant a szobából...Ez nem volt túlzottan jó döntés.*

*Cecília villámgyorsasággal futott le a lépcsőn de mikor leért hirtelen megtorpant. Teljesen lemerevedett és csak csodálkozva nézett maga elé. Az előbb még oly jókedvű férfiak a földön hevertek, a fogadós mélyen a pult mögé bújt, a kiszolgálók behúzódtak a sarokba. Halál félelem járta át az egész fogadót, és ami a legfurcsább, hogy az okozójának se híre se hamva. A fiatal vámpír lázas tekintettel kutatta ki lehet de, viszont egy fenyegető alakot se látott a következő pillanatban pedig...Nekivágták a falhoz....Torkánál fogva nekiszorították a falhoz, kezeit lefogták. A pasas, aki valószínűleg ennek a pusztításnak az okozója...Hát ő csak vigyorgott, nagy büszkén ronda fogait mutogatva. Cecil csak mereven, kifejezéstelen arccal bámulta, még szemei se villantak fel, fogai egy percre se tűntek elő. A férfi aki egyébként hosszú kabátot és ronda nagy kalapot viselt, továbbra is csak vigyorgott mint egy jól lakott napközis. *~Wáú, mi ez valami ősember? Ez már szánalmas...~

*Tehát, épp a kínzási módszerei között válogatott amikor Armin olyat tett amit nem igazán kellett volna...Teljesen megfeledkezett arról, hogy a fiú milyen vakmerő, sőt talán még arról is, hogy itt van...Sajna nem ért el ezzel se túl sokat. Fajtársa még ugyanolyan erővel szorította, bár a tekintetét elcsalta a lánykáról. Ez kapóra jött, lábaival amik a föld felett helyezkedtek el, egy jó nagyot rúgott. A férfi hátraesett, közben természetesen elengedte a másik vámpírt. Cecília gonoszul elvigyorodott, szemei vörösen lángolni kezdtek, fogai fenyegetően előbukkantak. Kezeit ökölbe szorította és már feltűnően visszafogott hangon megszólalt.*
- Te mégis, hogy képzelted ezt?*Fajtársa erre felugrott és most Armin felé vetette magát. Na, ebben a pillanatban telt be a pohár, viszont nem mozdult. Túl kockázatos volt. Ugrásra készen, lángoló szemekkel várta a férfi következő lépését, és közben a sajátján gondolkozott. *
- Nyugi Armin, ne tegyél semmi meggondolatlant. *Mondta csendesen, és egy pillanatra még el is mosolyodott, majd tekintete újra komollyá vált mikor a másik lángoló szemeibe kellett belenéznie.*