05. Mylatrë-rét

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 17:19

*Hypyno érzi, hogy Ared egyre közelebb csúszik hozzá és szorosabban öleli. Elmosolyodik.*
~No lám. tényleg hiányoztam neki. Ahogy ő is nekem~*gondolja mosolyogva és megsimitja a lány haját, ahogy Ared a fejét Hypyno mellkasához nyomja. Ahogy az ötletre fejet hajt, Hyp elmosolyodik.*
-Egy egész nap Veled. Csodálatos lesz! - *mosolyog és ad egy puszit a lány fejére. Érzi a lány hangulatváltozását és picit meg is ijed, de hallgatja a történetet. Mikor a lány a végére ér és kijelenti, hogy muszáj volt látnia Hyp-et, a férfi elmosolyodik. Megpuszilja a lány ujjait és mélyen a szemébe néz. Meg egyik kezével végigismit Ared arcán.*
-Ne félj! Meg tudom védeni magam! De örülök, hogy aggódtál értem. Ez azt jelenti, hogy szeretsz. Ahogy én is Téged! - *mosolyg Hyp, majd lehunyja a szemét és egy lágy puszit lehel a lány ajkaira.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 17:27

-Szeretlek.-
*Ared ezt csak úgy belesúgta Hypyno fülébe. Aztán hirtelen felült és szembe nézett a férfival.*
-Tudod, ezt nem fogom túl sokszor mondani, de... te vagy a legfontosabb... én meg kissé félszeg vagyok ilyen tekintetben, szóval... csak azt akartam, hogy tudd.-
*Bíborvörösen, akadozva beszél a lány, kissé nehezen megy neki, hogy az érzéseiről beszéljen.*
~Na, ebbe belegabalyodtam, mint macska a házicérnába. Remélem, azért megérti, mit akartam neki mondani.~
*Zavarában a férfi csizmáját kezdi el figyelmesen nézni. És persze arról eszébe jut, hogy valahogy mindig a csizmát pillantotta meg először Hypynóból. Elmosolyodik az emlékeken.*
-És te merre jártál, kedves? Amíg én a földet túrtam, te biztosan nagy utat tettél meg.-

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 17:32

*A rövidke kis mondaton elmosolyodik. Már épp kontrázna rá, hogy ő is a lányt, de Ared folytatja. Hypyno elmosolyodik, mert Ared arca szinte minden egyes szónál egyre vörösebb és vörösebb lesz. Jól áll a lánynak a pirulás. Hypyno megsimogatja a lány arcát.*
-Te is nagyon fontos vagy nekem. Életembe egyszer szerettem ennyire egy nőt, de annak a kapcsolatnak nem volt hosszú kapcsolata. De érzem, hogy Veled másképpen lesz! - *önti ki Hyp is a lekét és a mondat végét már szinte suttogja. Elmosolyodik, majd ismét egy puszit nyom Ared arcára.*
-Nos én voltam az emberknél és a mágusoknál. Próbáltam elkápráztatni őket az illúzióimmal. És bevallom elég nagy sikerem van! - *mondja büszkén Hyp és ki is húzza magát. Mjad elneveti magát.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 17:43

*Ared is nevet Hypynóval együtt, majd eszébe jut valami.*
-Mondd csak, van szükség gyógyfüvekre ott, ahol te laksz? Alaposan felpakoltam otthon, hátha kelendőek lesznek a dolgaim. Hoztam mindenféle fürdőolajat, meg kenőcsöt, és persze gyertyákat meg mézet is.-
*Napestig tudná sorolni a dolgokat, főleg, ha a gyógyfű-mániájáról esik szó, így aztán nehezen tudja abbahagyni. Végül persze az is eszébe jut, hogy Hypynónak is hozott valamit.*
-Neked is készítettem... nem nagy dolog, de talán tetszik.-
*Zavarban van, de azért előkeresi a zsebéből az apró kis zöld selyemzsákot.*
-Tettem bele szárított növényeket, virágokat. Csak az ágyad mellé vagy a párnád alá kell tenni és nyugodt álmot ad. Nagyon jó az illata...-
*Kissé bizonytalanul nyújtja a férfi felé a kis zsákot, és közben nagyon reméli, hogy tetszik neki. Ared minden tudását beleadta ebbe. kiválogatta azokat a növényeket, amelyek illatukkal könnyű, nyugodt és pihentető álmot biztosítanak.*
-És persze megint hoztam egy rakás barackot a faluból. Remélem, a szellemek nem bánják, mert ha mégis haragudnának érte, kíméletelen bosszúra számíthatok, annyi barackot és málnát hoztam el onnan. Hogy a körtékről már ne is beszéljünk.-

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 17:48

*Hypynot meglepi az ajánlat. Lázasan gondolkozni kezd, hogyan utasitja vissza a lányt anélkül, hogy az megsértődne. Hiszen nagyon szereti a lányt és nem akarja megbántani. Pedig tudja, hogy a gyógyfüvek neki nagyon fontosak. Hyp kissé zavartan elmosolyodik, majd Aredre pillant.*
-Öhm. Nem hiszem szükségem lenne bármire is, köszönöm, édes vagy - *simogatja meg a lány haját. De amikor Ared kijelenti, hogy neki is hozott velemit, a szeme kiváncsian csillogni kezd. Majd figyeli, hogy mit kutakodik Ared a zsebében és mikor előveszi aki s zöld tasakot, Hypyno elmosolyodik.*
-Mi ez? - *kérdezi, de miután kérdezett, Ared egyből magyarázni is kezd.*
-NAhát! Ez fantasztikus! - *lelkenedzik a myrte és meg is szagolja a zacskót, amin persze áthat a virágok és növények illata.*
-Tényleg olyan... kellemes és ... nyugtató - *mosolyodik el Hyp. Becsukja a szemét és egy pillanatra élvezi az illatot, majd mikor kinyitja ismét a szemét, ez ccsak úgy csillog.*
-Köszönöm Édesem! - *suttogja, majd egy lágy csókot lehel a lány ajkaira.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 17:54

*Ared boldog, hogy Hypynónak tetszik a kis "álomzsák", és már azt sem bánja, hogy a myrték nemigen élnek a gyógyfüvekkel.*
-Nem baj, akkor majd eladom a dolgaimat a városban vagy... ha már itt vagyok felétek... meg kellene keresnem Hiswát. Őrült régen láttam már. Azt hiszem, a gyerekek már rám sem ismernek; jó nagyok lehetnek... Mesélj a faludról, kérlek.-
*Várakozóan néz Hypynóra, mert sajnos nem sokat forgott eddig myrte körökben. Sőt, azt is lehet mondani, hogy az összes többi faluban és városban is csak addig volt, ameddig el nem intézte a dolgait.*
-Tudod, kíváncsi vagyok, milyen lehet olyan nyüzsgésben élni nap mint nap. Nálam az Otthon környékén többnyire csend van...-

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 18:01

*Hyp elmosolyodik és örül, hogy Ared nem sértődött meg a visszautasitáson, hiszen a világ minden kincséért sem bántotta volna meg a lányt.*
-Nos ez jó ötlet. HA gondolod, holnap reggel úgyis megyek bűvészkedni Evolyranba. Velem tarthatsz! - *kacsint a lányra vigyorogva Hypyno.*
-Persze miután jól bereggeliztünk a Fogadóba - *mosolyodik el.*
-Az igazat megvallva már most is kicsit éhes vagyok. Lassan ideje lenne vacsorázni - *dobja fel az ötletet. Hiszen úgyis a Fogadóban alszanak majd, miért ne mehetnének egyből oda. De a lány ekkor a faluról kérdez. Hyp elhúzza a száját.*
-Hát az igazat megvallva én sem sokat vagyok Carmellyéban. Többnyire csak aludni járok haza a Fogadóba. De amikor átmegyek a városon, valóban nagyon szép és nyüzsgős. Szeretem - *meséli mosolyogva a férfi Ared-nek.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 18:10

A vacsora említésére Ared gyomra hangosan korogni kezd.*
-Nos, igen. A fogadót ismerem, ott találkoztunk. Nem valami kedvesek, de a főztjük elsőrangú. Én is éhes vagyok.-
*Ared izgatottan összepakolja a motyóit.*
-Majd megnézem holnap az előadásod, ha lehet. Még sohasem láttam...-
~Remélem, megengedi. Kíváncsi vagyok, milyen az, amikor csakis önmagára és az illúzióira koncentrál.~
*Összerakta közben a tarisznyáját, és felpattant. Mókásan pukedlizett, ahogy gyerekkorában tanulta, majd nevetve nézett Hypynóra.*
-Nos, jó uram, és a részemről készen állok a sétára.-

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Aug. 28 2009, 18:14

*Hypyno elmosolyodik Majd felvonja a szemöldökét.*
-Na igen. De azóta már más a tulajdonos és nagyon kedvesek. Jól összebarátkoztam a Fogadóssal és a Fogadósnéval. Nagyon aranyosak. Hiszen mindig ott eszek és ott is lakom - *magyarázza a lánynak Hypyno, majd elmosolyodik. Hypyno is lassan feltápászkodik.*
-Az előadásomat? Nos rendben, de nincs ingyen! - *kacsint a lányra. Bár reméli, hogy Ared nem pénzzel akar neki majd fizetni. Ahogy pukedlizik, Hypyno is elmosolyodik és komoly arcot próbálva vágni bicent egyet a lánynak, majd a karját nyújtja Ared felé. Másik kezével felveszi a varázsbotját és várja, hogy Ared belé karoljon.*
-Mehetünk Hölgyem! - *mosolyodik el a myrte majd megindulnak a Fogadó felé.*

//Oda irj!//

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Vas. Aug. 30 2009, 19:15

*Kézenfogva sétált kedvesével. A lovaikat, Ébent és Szürkehgátat kicsit messzebb kötötték ki, a rét szélén. Mitryas boldogan sétált kedvese mellett, s kezüket enyhén hintáztatgatta. Közbena lemenni készülő napot nézte, aztánelvette a tekintetét, s kedvesére pillantott. Csak mosolyogtt és nem szólt egy szót sem. Egészen addig, míg kedvese pajkosanel nem mosolyodott.*
-Édesem, gyönyörű vagy! Még mindig...és hiszem, hogy örökké ilyen gyönyörű leszel. És azt is, hogy születendő gyermekünk és éppoly bájos lesz, mint te.
*Ekkor közelebb húzódott kedveséhez, egyik kezével átkarolta, a másikat a nő hasára tette, s rámosolygott. Síri csend honolt a tájon. Mitryas viszont hallani vélte, a kisgyermek szuszogását anyja hasában. Hiswára mosolygott, majd forró csókot adott neki. Hosszan csókolta. Úgy, mintha még sosem ízlelte volna a tünde mézédes ajkait. Boldog volt, hogy új Hythamorys fog születni. Bár ez még odébb volt, mágis olyannyira várta, s olyannyira izgatott volt, mint az ikrek születésénél. Gyengéden átölelte feleségét, s a fülébe súgva beszélt tovább.*
-Szeretlek Hiswa! És boldog vagyok, hogy Mylene összehozott minket. Elvégre ő volt a kerítőnőnk. Nemde?
*Nevetett fel halkan, csengő-bongó hangon. Így még talán sosem nevetett. Oly önfeledt nevetés volt ez, amilyen Hiswa és a gyermekek nevetése szokott lenni. A mester aztán eleresztette kedvesét, s tovább sétálva bámulta őt, s beszélt hozzá.*
-Féltelek szerelmem. Tudom, hogy meg tudod magad védeni, de a dagorladiak fenyegetése már túl nagy. Félek, hogy sajnos minket is hamar meg fognak találni. De Myrlya remek búvhely. Még jó pár védőbűbájjal fogom felszerelni, s úgy talán kellő védelmet nyújt számunkra. Bár még nem számíthatunk támadásra az ellen felől, de mindenre fel kell készülni. És én nem akarlak téged, titeket elveszíteni. Abba belehalnék. Ti vagytok mindenem. És nem akarom, hogy egy átkozott földért, a pusztításért veszítselek el titeket. Vagy épp fordítva. Szeretlek mindannyiótokat. Teljes szívemből, tiszta lelkemből...
*Azzal ismét gyengéd, szerelmes csókot lehelt kedvese ajkaira. Közben magához szorította, s sokáig nem eresztette.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Vas. Aug. 30 2009, 19:51

*A nap még hosszan nyújtózott horizont mögé bukni készülő sugaraival, s a közeli erdőséget aranyló fénybe vonta. A rét azon virágai melyek csak este ontják illatukat, most a sötétet maga után húzó napsugarak érintésétől, ezer színű szirmaikat kibontották, s lágyan ringtak vékonyka száraikon az esti szellőben. Az éjtünde gyengéden fonta férje derekár karjait, s arca oldalát a myrte mellkasának támasztva nézte az aranyló fényben rinfó virágokat. Illatukat mélyen tüdejébe szívta, s szorított kicsit ölelésén a mester szavaira.*
- A külsőm miatt sosem aggódtam. Az elfek bár öregszenek, testük nem követi az idő múlását. Így aztán, alig változunk az évezredek alatt édesem.
*Közben kissé fölfelé pillantott, hogy lássa a férfi csodás, fekete szemeit, amelyek már első találkozásukkor rabul ejtették.*
- A dagorladiak... Nos, ők egyelőre nem jutottak el myrte földre. *fejét elhúzta a férfitól, s gyengéden mosolyogva folytatta* - Nem félek tőlük. Magamat nem féltem... De a családomat annál inkább. Nekem csak ti vagytok. Ha te nem szeretsz belém, és nem ébresztel rá, hogy én is képes vagyok a szeretetre, és a szerelemre... Nem is volna már értelme a létezésemnek. De itt vagyunk mindketten, és szeretjük egymást, és nincs az a sötét erő, mely képes lenne eltörölni. Mert elpusztíthatnak világokat, s velük együtt talán minket is... de az érzéseink csak a mieink... S azokat nem tudják elvenni. Nem hagyom, hogy ostoba, téveszmében élő népségek elvegyenek tőlem! És puszta kézzel tépem ki a szívét annak az elvetemültnek, aki a gyerekeink közelébe merészkedik!
*Aztán újra a mellkasára hajtotta fejét. Az esti szellő finoman fodrozta ruhája szegélyét, s úgy álltak ott a rét kellős közepén, mint a szerelem nyugalmának, s biztonságának szobrai. Aztán újra megszólalt a nő.*
- A dagorladiak nem erősebbek a myrtéknél. Sosem lesznek képesek átjutni a hágón át. Nekem elhiheted, hiszen erre születtem... erreképeztek egy álló évszázadig... Hogy kipuhatoljam az ellenfél gyenge pontját. A myrték egyetlen gyenge pontja a földjeiket körülölelő népek gyengesége, vagy erőssége. De a határaitokat is bármikor képes volnál olyan erősé tenni, mint a hágót, s akkor ezerszer is meggondolnák a dagorladiak, hogy megpróbáljanak-e betörni a területeitekre.
*Kezei visszahúzódtak saját teste mellé, majd Hiswa vidáman pillantott föl férjére.Keze megfogta a myrte ujjait, s vissza tette hasára, hol egy újabb kis Hythamorys utód növekedett.*
- És miatta.. *utalt a szíve alatt hordott gyermekre* - És az ikrek miatt is muszáj a lehető legbiztosabbá tennünk a néped birtokait. Ha kell, kérj segítséget a népemtől, és a máguoktól is a cél érdekében... hogy a myrték határait megerősíthesd.

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Vas. Aug. 30 2009, 20:19

*Boldogan hallgatta kedvesét. Nagyon is kedvére való volt mindaz, amit kedvese mondott. Mosolyogva ölelte közben, s mindent jól átgondolt. Nagyon félt a dagorladi támadástól. És nem attól, hogy népe oda fog veszni, ha nem lesznek kellően elszátak. Nem. Értük korántsem aggódott annyira, mint családja miatt. És ez a rét, ez a csodás hely most kihozta belőle minden boldog érzését és félelmét egyaránt. De boldogsága, s szererlme oly nagy volt, hogy elnyomta a komorságot, a félelmeket. ~Remélem, hogy mi is így győzedelmeskedünk majd a dagorladiak felett.~ Sóhajtott egyet. Nagy teher volt a vállán népe vezetése. Legalábbis az ilyen időkben. De most ez sem tudta érdekelni. Csakis a szerelme és a családja. Más nem.*
-Édesem...nekik is meg kell védeniük saját magukat. De természetesen egymásnak is segít mindenki. Én ézem oly erősnek a szövetséget Evolyran népei között, hogy valóban összefogjunk a sötét erők ellen és együtt legyőzzük a gonoszt. De most ne firtassuk ezt a témát. Most nem érdekel semmi más, csakis te és a családunk. A mi drága, kis családunk.
*Ami persze nem is olyan kicsi. De Mitryas szerette ezt a kifejezést használni. Boldogan ölelte át ismét kedvesét, majd látván, hogy a nap egyre lejjebb megy, elmosolyodott és lehuppant a fűbe, kedvesét magával húzva. Hagyta, hogy Hiswa az ölében szépen elhelyezkedjen kényelmesen, majd hozzá bújhasson. Mosolyogva csókolta meg kedvesét, miközben előttük a nap épp lemenni készült. Már vagy a fele eltűnt a horizonton, de a másik fele tán még fényesebben világított, mint az egész. Az aranyló napsugarak megvilágították a két szerelmes körvanalait. Olybá tűnhetett messziről, mintha két árnyék ülne a fűben a nap előtt. Néhány állat össze is gyűlt a közeli erdő szélén lévő fákon, s fák alatt. Csodálkozva nézték a párt, amint csókolják és csókolják egymást. Néhány madárka boldog dalolásba kezdett, s ezt még pár más állat is erősítette. Közben a mester mosolyogva cirógatta kedvese haját, s arcát, miközben a lemenő napot nézték mindketten, síri csendben, a madárdalolást hallgatva. Majd mikor a madarak abbahagyták, a mester mosolyogva helyezte kezét ismét Hiswa hasára.*
-Szerelmem...mikor áruljuk el Alya-nak és Thalion-nak a nagy hírt? Kíváncsi vagyok, hogyan fognak rá reagálni. Bár ahogy ismerem őket, nagyon fognak örülni. Bár tény, hogy eleinte féltékenyek is lesznek a kicsire. De ez nem biztos...majd...majd kiderül idővel. És én már annyira de annyira várom azt az időt! Mikor végre trelje békében és boldogságban élhetünk és nem fog fenyegetni semmi veszély és együtt lehetünk örrökké és...szerethetjük egymást, ahogy csak akarjuk, amikor csak akarjuk, amennyire csak akarjuk...és még így tovább. Szeretlek Hiswa...te vagy az én életem...és sosem kívánok elszakadni tőled vagy a családunktól. A mi kis drága családunktól...Szeretlek.
*Sutotgta a nő fülébe, majd szerelmes cirógatások közepette kedvese fölé hajolt, s fejével lejjebb bukva csókolta meg kedvesét. Atán mosologva hagyta, hogy a tünde háttal nekidőlhessen és úgy engedhesse el magát. Nagyon kellemes érzés volt ez a mester számára. Boldog volt, hogy Hiswa a karjaiban pihenhet végre. Hiszen oly rég jártak már itt kettesben..és máshol is. Már az idejét sem tudják, hogy mikor volt ily zavartalan napjuk. De most végre ismét csak kettőjükről szól minden és az ő gyermekeikről. Ez hihetetlen nagy boldogságot okozott mindkettejüknek.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Vas. Aug. 30 2009, 20:51

*Hátát a myrtének támasztva hagyta, hogy a férfi szavai édesen simogassák még lelkét is. Halvány mosoly játszott ettől a lány száján. Már maga se tudta volna megmondani, mikor is tölthettek el így utoljára egy teljes délutánt. Úgy, hogy a világon senki, és semmi nem zavarhatja meg őket. Hiswa lehunyta szemeit, amikor a mester finom ujjai gyengéden simogatni kezdték hasát. Ez nagyon jó érzést ébresztett benne, s hagyta hogy ez az érzés magával is ragadja.*
- Szeretlek Mitryas! És nem hagyom, hogy bárki is eltiporja a családunkat! *ujjai érzéssel fonódtak férje ujjaira, s azok abbahgyaták hasának simogatását* - És örökké a tiéd leszek szerelmem... Csak a tiéd.
*Szemei a horizonton átbukó napra néztek. A tájra sötétség borult, de a csillagok, s az ezüstös fényű hold beragyogta a tájat.*
- Tudod, Alya, és Thalion ma egész nap azzal nyaggattak, hogy mikor visszük el őket újra a másik házunkba... Az elfek városába. Nem tudtam máshogy lezárni a témát mint azzal, hogy megígértem nekik, hogy a hét végét ott fogjuk tölteni.
*Kissé zavarban is volt ennek közlésekor, mert nem szokott férje tudta nélkül ígérgetni. Hiszen sosem tudni, mikor lesz valami halaszthatatlan dolga Mitryasnak.*
- Ne haragudj... Nem szeretnék felelőtlen ígéretekbe menekülni, de kénytelen voltam, különben még most is itt magyaráznának a füleimbe... És egy is elég, hát még kettő belőlük, ha ilyen kis ravasz ördögök, hogy tudják, mivel vegyenek le a lábamról.
*És olyan elbűvölően mosolygott a mesterre, hátha nem haragszik meg emiatt.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Vas. Aug. 30 2009, 21:13

*Szívét meelngető szavak hagyták el Hiswa száját. Bár a tünde mely szava nem simítja végig a férfi szívét?! Aztán a gyermekek is szóba kerültek ismét. A mester mosolyogva hallgatta, ahogy Hiswa elmesélte, hogy s mint történt az a bizonyos eset és az, hogy a gyermekeiknek megígérte azt a bizonyos dolgot. Mitryas már előre kuncogott magában. Aztán mikor felesége befejezte, a mester halkan kuncogva kezdett el beszélni.*
-Kedvesem...semmi baj nincsen. Ráérek. Most sokszor ráérek. És még többször fogok ráérni a következő héttől. *Elmosolyodott, majd egy hosszú csókot lehetlt Hiswa ajkaira.* -Mylene a napokban fog érkezni. Kaptam tőle levelet. Már nagyon várom. Tudod, iszonyúan hiányzik. Hisz már közel fél éve nem láttuk egymást. És hát csak az én kis drága húgom.
*Kedvese hasa előtt átfonta karjait, s úgy puszilgatta a tünde fejét, miközben gyengéd sugdolózásokkal kényeztette kedvesét. Aztán mosolyogva felfelé fordította egyik tenyerét, ami felett hirtelen a gyermekeik és Mylene egyik délutánja jelent meg illúzióként. Mylene éppen a földön hevert és a két kis gyerkőc pedig hol a haját húzta, hol a ruháját gabalyították össze szegénynek. De a myrtelány boldogan nevetett cak Alya-val és Thalion-nal együtt. Mideannyian nagyon boldogok votlak. Látszott az arcukon. Aztán az illúzió hirtelen eltűnt, s a mester mosolyogva csókolta meg kedesét.*
-Emlékszel? Ez volt az utolsó nap, mikor Mylene-t láttuk. A gyerekek nagyon odavoltak érte. És még odavannak most is. Néha szoktak kérdeződködni, hogy hol van Mylene néni. Én pedig csak azt tudtam nekik mondnai, hogy úton, hosszú úton. *Sóhajtott egy nagyot* -Jaj...remélem, hogy vigyázott magára a kis szeleburdi!...Viszont most jobb lesz, ha lassacskán hazaindulunk. Hiányolhatnak már az ikrek. És nekem is hjiányoznak. Ahogy neked is..érzem.
*Mosolyodott el, majd felsegítette kedvesét, aztán ő maga is felegyenesedett. Kézenfogva sétáltak el lovaikig. Mitryas egy fénygömbbel világította meg az utat. Aztán segített kedvesének Ébenre ülni, majd ő is felpattant Szürkehát hátára, s szép lassan, ügetésben megindultak Myrlya felé, hogy gyermekeikhez érhessenek végre. És nyugovóra térjen a Hythamorys-család öt tagja. A hatodik pedig épp most közeledett a myrték földje felé...*

//Köszönöm szépen a játékot Hiswa drágám! Smile

//

*Óriási batyuval a hátán bandukol ki a rétre. Az elhatározás már évek óta ért, de csak mostanra döntött úgy, hogy valóban megteszi. Így hát körülbelül két órával ezelőtt, öt év óta először kimerészkedik az ajtaján, de nem csak kilép a házból, de tovább is indul egyenesen a rétre. Az őt körülölelő tér egy pillanatra megrémíti, de a továbbiakban sem akar megszűnni. Fejét vállai közé húzva, lépdel. Időnként fel- feltekint a hatalmas égboltra, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen sok dolgot látnia. Ennek érdekében aktívan a földre mered, és csak motyogva kér bocsánatot, ha valakinek, vagy valaminek neki megy. Aztán végül, nagy sokára feltűnik neki, hogy már egy ideje virágok közt jár. Óvatosan, minden rosszra felkészülve felnéz, és elakad a lélegzete a virágtengert látva. Sok-sok éve már annak, hogy utoljára itt járt, de a rét épp olyan, mint emlékeiben. Most, hogy mindezt végiggondolta, ledobja a válláról a batyut a földre, és gyorsan felépíti a sátrát egy nagyobb nem átlátszó anyagdarabból, meg pár nagyobb ágból, és bebújik alá. Megkönnyebbülten felsóhajt, és reszketve a földre rogy. Mély levegőt vesz, majd elvigyorodik.* -Megcsináltam! Sikerült! Kint vagyok! *Ujjong halkan, miközben bebugyolálja magát hálózsákjába. Az elkövetkezendő napokat, ha minden jól megy itt fogja tölteni a sátorban eleget téve szomszédai noszogatásának, miszerint friss levegőt is kéne már szívnia. Persze néha ki fog nézni a sátor bejáratán, nehogy valami megtámadja észrevétlenül. Miután ezt eltervezi, a hátára fekszik, és élvezi a felé terülő sötét anyag, megnyugtatóan közeli látványát.*

//Időn túli Miznis Tend-el...//

*Határozottan úgy rémlett neki, hogy ő bizony már járt, azaz szálldosott errefelé. Méghozzá nem is egyszer.
Bár, mostanában olyan sok helyen fordult meg, hogy sosem tudni, mikor vetődik már megint egy ismert tájra.
Egyszer csak megtorpant a levegőben. Az apró aranyló porszemcsék pedig kavarogni kezdtek alatta, ahogy lehullottak verdeső szárnyairól.
Kezeiből napellenzőt formálva próbált minél nagyobb teret befogni látómezejébe. Nem mintha egyébként hét ágra tűzne a nap. Nem... Flow ezt a mozdulatsort inkább saját maga szórakoztatására tette.
Kis mélázgatás, aztán előrébb röppent. Majd hirtelen lentebb suhant, utána fölfelé. Egy kis cikázás következett miután végre elvette kezét a homlokától.*

- Csodálatos! Sehol egy tündér... És ami a legjobb! Sehol az a buta madár.

*A szavaiban emlegetett madár gondolatától még a feje is elvörösödött a méregtől. De hamar visszaváltott eredeti színére.
Tovább lebbent a felhőktől szűrt napfényben.
Már csaknem elsiklott valami szokatlan dolog fölött, amikor megint csak megtorpant. A magasból fürkészte tekintetével azt a furcsa izét, ami odalent, a rét kellős közepén lett összeeszkábálva. Ő bizony még nem látott olyan fura izékét, mint ami ott lent volt.
Már-már megindította a kíváncsisága, amikor gyanúsan ismerős búgó hang ütötte meg a fülét. Kissé hegyes füleit a hang irányába fordította.
Szemei elkerekedtek, és őrült cikázásba kezdett. Ide-oda repdesett.*

- Hova bújjak? Hova?...

*Villámcsapásként hasított belé a gondolat: Le... Abba az izébe!
Újabb megtorpanás, és töprengés, hogy vajon baj lesz-e ebből a beosonásból, de a következő vadgalamb hang meggyőző búgása máris repülésre késztette.
Zuhanó repülésben cikázott el a lenti sátorig. A földre szállva nyugtalan ugrabugrálással kezdett kutatni egy aprócska lyuk vagy rés után, amin keresztül bejuthat.
Végül sikerült meglelnie egy kis rést, amin betuszkolta magát.
A galamb immár láthatóvá is vált volna számára, ahogy a levegőben szálldosva keresgéli a bosszantó tündért de, Flow nem volt abban a helyzetben, hogy figyelemmel kísérje a szárnyas jószágot. Elfoglalta az az aprócska tény, hogy derekánál megakadt. Pedig mindig is olyan soványka volt, most mégsem bírta keresztül préselni magát azon a vacak kis résen.
A galamb kárörvendő búgásából egyértelművé vált számára, hogy bizony észrevette őt. Még egy kis rángatás...
Legalábbis próbálta kirángatni saját magát a lyuk túloldalára. A galamb meg zuhanórepülésben vette célba a kis tündért.
Flow még egy picit erőlködött, és zsupsz... végre kipottyant az izé belsejében. A galamb tehetetlen mászkálás közben kukucskált be bosszantója után.
Flow boldog ugarálásba kezdett, és kárörvendő, csúfondáros kacagással pofákat kezdett vágni a madárra. Még a nyelvét is kiöltötte a végén. Méghozzá jó hosszan, amennyire csak bírta csúfolódással. Aztán ugrálva forgott körbe magán. Végezeteül, s a madárnak utolsó kegyelemdöfésként farral bedőlt előtte, és csúfolódva ütögette meg sejhaját.*

- Ezt neked rusnya madár!

*És kacarászva járta el győzelmi táncát. Ez egyébként csak esztelen ugrálásból, és röpködésből állt. Épp a sátor tetejéhez közel szálldosott, amikor zajt hallott. Ráadásul odabentről. Egy szempillantás alatt elröppent a lehető legsötétebb sarkocskába, s onnan kukkolt kifelé, hogy mégis ki vagy mi mocoroghat idebenn, aki vagy ami a frászt hozta rá az előbb. Bár... Eszébe juthatott volna már az elején, hogy az ilyen izékben általában van is valaki... vagy valami...
Hát nagyokat pislogva leselkedett a zaj irányába.*

*Halk vihorászásra ébred, és először nem is érti mi történik körülötte. Aztán észrevesz valami mozgást a levegőben, ami csak egy dolgot jelenthet. Ijedt tekintettel felül, és elkezdi vizsgálgatni az anyagot. Hamarosan rá is lel a résre.* -Jaj ne! *Rémül meg.* -Bejön a tér! *Motyogja, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja betömni a rést. Miután végzett, gondosan ellenőrzi, még legalább háromszor, hogy teljesen résmentes e a frissen kialakított sötét helység, és csak utána kezdi el keresni a korábbi kacarászás forrását. Hamarosan meg is lát egy pár csillogó szemet, így hát összevonja szemöldökét, és megrovóan megrázza a "valamiminiizéamitmáregyszerkétszerlátottazéletbenazablakonát" felé.*
-Legalább kopoghattál volna. *Szidja a kis lényt.* -Nem jó érzés arra ébredni, hogy a tér bejön a lakodba, egy résen keresztül, még akkor sem, ha a lakod csak épp tegnap épült. Azért lak, mert a tér kint van, én meg bent vagyok. Amúgy Miz vagyok. Örvendek. *Nyújtja oda az ujját a másiknak, hogy kezet fogjanak egymással. A formaságok közben valami nem hagyja őt nyugodni, és lassan tudatosul is benne, hogy micsoda.* -Krrrkhm. *Hallatszik valahonnan a mellkasa alól.* -Krrrkhm! *Ismétlődik a hang egyre türelmetlenebbül.*
-Óh. A gyomrom. *Vigyorodik el szégyenlősen és megpaskolja kedvencét. A batyujába nyúl, és elővesz egy nagyobb karéj kenyeret, és majszolgatni kezdi. Aztán megállapodik a pillantása a tündéren, letör egy darabot az ételből és leteszi maga mellé, majd mint aki jól végezte dolgát, tovább csemegézik. Láthatóan nem zavarja, hogy semmilyen fényforrás nincs a sátorban, és a nap sem igazán akar átütni az anyagon. A sokéves egy helyben gubbasztás megteszi a maga hatását. Jóleső érzéssel nyugtázza, hogy már nem hallja a morgó hangot a hasa felől, így nekidől óvatosan a sátor egyik tartórúdjának, és kérdőn a tündérke felé néz.* -Nos? Gúnyolódni jöttél, vagy valami csodát látni? Egyiket sem fogadom szívesen. De persze ha ajándékot hoztál nekem, azt szeretem. Főleg a vicces ajándékokat. Mármint, ami nekem vicces, és nem neked. Úgy értem... Egyesek feletébb humorosnak találnák, ha lerobbanna felőlem a sátor teteje, és beszabadulna a tér. Ilyen ajándékra nem vágyom.

*Kisebb szívrohamok elmúltával sikerült is valahogy kivennie azt a hatalmas valakit a hálózsákban.*
- Bocsesz! *egy szempillantás alatt fel is röppent a sátor tetejéhez, amikor megbizonyosodott arról, hogy itt bizony senki nem tündér evő* - Én nem robbantok sátrakat... Becs szó!
*Az utolsó mondatnál a háta mögött keresztbe tette az ujjait (amolyan biztos, ami biztos alapon). Hátha mégis valahogyan romba dőlne miatta ez az izéke.*
- Flow vagyok...
*Bemutatkozása után fura hangok ütötték meg érzékeny füleit. Flow szája a füléig szaladt a széles vigyortól.*
- Kuruttyol a hasad... *gyors suhanás, aztán már ott is lebegett a myrte hasa fölött, mely időközben újra hangot adott éhségének. Flow pedig kacagni kezdett tőle.* - Olyan hangokat adsz ki, mintha lenyeltél volna egy varangyot... hihihi
*Majd elhalkult, és lecsüccsent a myrte hasára. Kényelmesen puha volt a tündérnek a hálózsák.Ujjai csodálkozva simítottak végig a számára eddig ismeretlen, és meglehetősen finom anyagon.*
- Nahát... A királynő palotájában sem volt ilyen finom anyag...
*Fejét oldalra billentve pislogott a még most is óriásnak tetsző alakra.*
- Te myrte vagy, igaz? *a választ meg sem várva folytatta mondandóját* - Ismerek pár myrtét. Még a mestert is ismerem, bár a feleségével többet diskuráltam már. Te is ismered őket? Mitryast és Hiswát?
*Hirtelen felröppent, aztán a myrte hasától negyven centire megállapodott, s úgy beszélt tovább nagy hadonászások közepette.*
- Ekkorka kis édi-bédi ikreik vannak... és... és... és izgis állatkákat tudnak varázsolni. *újra landolt a hason, majd térdeit a karjai közé húzta, s állát térdkalácsára tette* - De nem ugrik be most a nevük... Mindegy...
*Újra fölreppent, elrepült a résig, amin át érkezett, és a rés előtt leszállva kikukucskált. Rögvest megpillantotta a kint tébláboló galambot. Az is őt, s már csípte is volna a kis tündért. Flow azonban elugrott, és újabb örömtáncot lejtve csúfolta ki a madarat.*
- Buta tollas még mindig itt van... *és duzzogó képpel, s keresztbe font karral nézett a myrtére* - Még a végén kicsipkézi a szárnyaimat...

-De az vagyok. *Biccent, és elmosolyodik a hálózsák dicséretére. Szerinte legjobb esetben is csak átlagosnak nevezhető az anyaga, de nem bánja, ha valaki udvarol neki. Hallgatja a kissé szétszórt beszámolót, és igyekszik követni hogy ki, kivel, miért és hogyan.*
-Ismerem őket? Nos. Természetesen már hallottam róluk. Meg mintha már eljöttek volna egyszer hozzám, de úgy emlékszem elvárták volna, hogy nyissam ki az ajtót, és itt el is akadt a társalgás. Valamiért nem akartak az ablaküvegen át kiabálva beszélgetni velem. Furcsa. Pedig eddig senki nem panaszkodott miatta. *Vonogatja a vállát.* -Az ikrekről meg hallottam. A fél világ erről beszélgetett annak idején. Hhhhhh. *Vesz egy nagy levegőt. Szeret beszélni, csak ritkán van rá alkalma.*
-Amúgy, ha nem sértődsz meg, kissé fura egy olyan apróság szájából a kis szót hallani egy myrtre, mint amilyen te vagy. *Vigyorog. Aztán meglátja, amit eddig nem vett észre. A rést, amin Flow bejutott. Mikor a tündérke kinéz a résen, gyorsan végiggondolja a lehetőségeket, de nem tudja meghazudtolni önmagát. Kinyújtja a kezét, behúzza mutatóujját a hüvelykujja tövéhez, majd gyors mozdulattal kicsapja azt. Ennek következtében, ha minden igaz teli kapja az apróság hátsóját, és az apróság úgy száll ki a sátor likán, ahogy bejött. Vagyis, inkább sokkal nagyobb tempóban. Gyorsan elzárja a rést, majd teli torokból elkezd nevetni, de úgy, hogy még a könnye is kicsordul. A földön fetreng, és levegő után kapkod. Mivel nem figyelt a madaras beszámolóra, tökéletesnek érzi a mulatságot.*

*Győzelmi tánc ide vagy oda tündérkénk hátsóját telibe kapta a fricskázás, és szépen ívelt légvonalban hagyta el a sátrat. Röptében beleragadtak ujjai a szerencsétlen galamb nyaki tollazatába, ami egy hangos, és még attól is megrőkönyödöttebb nyekkenéssel kísérte légi útján Flowt.
Egy darabon összegabalyodva gurultak tovább. Végül mégis megállapodtak. Egy bokrocska ágacskáin akadtak fönn. A madár méltóságteljesnek nem mondható körülményekkel rángatta ki magát a tövisesnek bizonyult leszállópályáról. Flow fenékkel az égnek igyekezett szabaduló művészként kiszabadítani magát. Még egy rántás és a tündér vágott egy seggest a fűben. Kiterült egy pillanatra de, szinte azonnal fel is ült. Hajából tövisek lógtak mindenfelé, s ami a leglátványosabb volt rajta, az maga az arcszíne. Az említett testrésze ugyanis olyan vörös volt, hogy azt még egy pulyka is megirigyelné.
A galamb kicibált magából egy-két töviskét, de rögvest felborzolódott tollazata a nyakán, amint megpillantotta a kirobbanni készülő tündért. Riadtan reppent félre a felé masírozó aprólék elől, és nagy hangoskodással hagyta maga mögött a tisztást. Vissza se nézett Flowra, hiszen ezt az ábrázatát messziföldön ismerte már minden halandó.*
- Megpöccintett!... Engem... egy terektől bemajrézó kis illuzionista...
*Olyan látványos dohogással captatott visszafelé a sátorhoz, hogy az arra tévedő állatok is gyorsan irányt váltottak. Az úrnő pedig lépkedett tovább, s ahogy közeledett, úgy ült ki ajkaira csibészes mosolya.*
- Na majd most megkapod a magadét!
*Ezután felröppent, és a sátor csúcsára szállt. Pillekönnyű teste alatt még csak meg sem rezzent az a tákolmány. Onnan nézett szét, és egy kis csillogás láttán azonnal kiszélesedett a mosolya. Leoldotta oldaláról azt a kis bőrtokot, amiben a tündérport tartotta.*
- Ennyi elég is lesz. *egy félmaréknyit szórt csupán a tenyerébe, s utána kissé föntebb röppenve szétszórta maga körül. Az aranyló porszemcsék ragyogva borították be a sátrat és a körülötte lévő talajt.*
- Villám kezelés... Hogyan szeressük meg a világot... Flow módra!
Aztán, mint aki jól végezte dolgát, lecsüccsent a sátor tetejére. A térdein könyökölve, s halk dúdolászás közepette kezdett úgy csinálni kezeivel, mintha karmester volna.
Egy legyintés, és még egy... Majd a sátor - valószínüleg a benne lévő myrte sejtése nélkül - megemelkedett. Talajostól, fűcsomóstól, mindenestől a levegőben trónolt a sátor. Némi hezitálás után, na meg Flow karmesteri tevékenységének köszönhetően a tákolmány ellibegett a csillogás helyére, mely egy nagyobbacska tó volt. Flow legnagyobb örömére még egy aprócska kis szigetecske dudorodott ki a kellős közepén. Flow boldogan röptette át a víz fölött a sátort, mely a sziget fölött úgy méteres magasságban megtorpant. A tündér pedig felröppenve szemrevételezte a környéket.*
- Csodás... Tóra néző panoráma... Igaz, hogy csak lapjával férne el húsz myrte ezen a kis földecskén... De egy kellemes társaságú sátorozónak kitűnő hely a világ befogadására.
*Még néhány karmozdulat, s a sátor lehuppant a homokos talajra. Na ezt már biztosan észlelte a bentlakozó myrte. Flow eközben visszaröppent a sátor alján összehúzott "néhai" réshez. Odahajolva kezdett el kiabálni. Már amennyire egy tündér bír kiabálni.*
- Úszóleckét nem adok!
*Azzal elröppent... Föl a bárányfelhők takarásába, s onnan leste a további fejleményeket.*

*Miközben Flow ténykedik, Miz valóban nem vesz észre semmit. Épp azon ügyködik, hogy ne fulladjon meg a nevetéstől. Végül a könnyeit törölgetve ismét ülő helyzetbe tornássza magát, és elkezd agyalni azon, hogy vajon nem esett e baja a tündérkének. Ezébe jut, hogy talán ki kéne néznie, hogy jól van e, aztán félúton megáll a keze, amit a sátor ajtaja felé indított meg a tudatalattija. Még szerencse, hogy a tudata erősebb annál. Azért mégsem olyan gonosz. Kikiabál a sátron keresztül.*
-Hé! Apróság! Élsz még? *Mivel nem érkezik válasz kezdi magát kényelmetlenül érezni. Aztán a helyzet egyre kényelmetlenebbé válik, mikor valami puffan a közelben. El kell telnie egy kis időnek, mire tudatosul a myrtben, hogy éppen ő puffant egyet.* ~Mi lehetett ez?~ *Fut át az agyán.*
-Tündérke! Izé... *Hangja motyogásba fullad, míg azon agyal, hogy hogyan is hívják a leányzót.*
-Flu? Flóóó? Hogy is hívnak te micsoda! Gyere vissza de most rögtön! Úgyis tudom, hogy te csináltál valamit! *Elhallgat és töprengeni kezd, hogy mégis mit tehetne. Végül úgy dönt, hogy próbál valami figyelemfelkeltőt csinálni.*
-Jaj! Jajjj! Ááááá! Rühes madár! Mész innen? Tűnj el innen te madárka. De szép vagy... No! Hess! Hess! *Kiabálja, és biztos, ami biztos, itt-ott megütögeti a sátor anyagát, hogy úgy tűnjön tényleg mozgás van odabent. Még mindig jobban hangzik, hogy úgy tegyen, tényleg valami gond van, minthogy kikémleljen a sátor lapján. Esetleg pont azon a lyukon, amin távozott Flow. Időnként elhallgat, és csak csapkod, máskor kiabál is hozzá. Megint máskor pillanatnyi szüneteket tart, hogy előkészítse egyik illúzióját arra az esetre, ha a tündér esetleg mégis megpróbálna benézni valahol. Ez egyben egy remek módszer arra is, hogy felfedezzen egy esetléeges másik rést az anyagon, és gyorsan betömje azt.*

*Bosszantotta, hogy a myrte még mindig nem hajlandó kidugni az orrát.*
- Buta myrte! Így sosem jössz rá, hogy mibe keveredtél...
*Még egy kicsit várakozott, aztán végképp elveszítette türelmét, és uzsgyi, leszállt a sátor tetejére. Türelmetlen toporzékolás és némi lábdobolás után leröppent a "néhai" réshez.*
- Elbarikádozta magát... Ki hallott már ilyet?
*Már csaknem megkocogtatta a sátor oldalát, amikor meghallotta az éktelen sipákolást, és lármát. Ettől egy pillanatra védekezőn maga elé húzta karjait (mint, aki isten tudja miféle gonoszt akar távol tartani magától). Ettől igazán komikus látványt nyújthatott az arra tévedőnek.*
- Mi történik odabenn?
*Ez a kérdés sokkal inkább önmagának szólt, mint a myrtének. Flowt majd szétvetette a kíváncsiság, ahogy egyre erőteljesebbé vált a benti dulakodás hangja.*
- Ááááá!
*Ez meg egy kínlódó visítás volt a kis tündértől, s mivel türelme a végére ért, hát sebesen előkapott egy kis maréknyi tündérport.*
- Táncraperdül az ég is mostan... Csatlakozz hát te is gyorsan!*Halk szavait úgy ejtette ki, hogy közben finom permetként hullott ki karcsú ujjai közül az aranyló porszemcse.*
~Majd én megmentelek, te buta myrte...~
*Szavai elhalása után a sátor alja lassú hullámzásba kezdett, mintha lágy szellő fodrozná körbe-körbe. Majd Flow kezei emelkedni kezdtek, mire a sátoron körbe futkosó hullámzás is fölfelé kezdett araszolni az erős anyagon. Végül a tündér összecsapta két tenyerét. Milliárdnyinak tetsző aranyló csillogás szaladt ki az apró kezek közül. Ugyanekkor a sátor vad piruettet vágva libbent a levegőbe, de most az alját, s a földet odalent hagyta. Flow pedig mini ágyugolyóként lőtte ki magát a myrte irányába.
Mire eljutott a tudatáig, hogy csupán egy magányos de, igen csak döbbent arcú alak pislog rá az ex sátor valamikori közepéről, kinek még a keze is megállt a levegőben... Akkor már késő volt. De így is sikerült annyira meglepődnie Flownak, hogy nincs is odabent ellenséges madár, hogy ettől elvesztette az uralmat a sátor lobogó alakja fölött, s az úgy zuhant nyakukba, mint gigászi asztalterítő. A sátor alól így is csak egy bucka látszott ki normálisan. Minden bizonnyal az a bucka volt a myrte. Azonban volt még a környékén egy mocorgó kis izéke, ami folyamatosan csak puffogott ott magának a sötét lepel alatt. Ő meg Flow lehetett, amit nem is lett volna nehéz megállapítani, hiszen a kis tündér színes fényekben villantotta föl a maga kis buckáját, ahányszor csak zsörtölődni kezdett.*
- Hol vagy teee... Elbújtáj mi? *a sötétben semmit nem látott a testét körbe rohangáló színes fényszikrácskákon kívül. És ekkor valaminek nekiütközött. Jó erősen elmarta azt a valamit.* - Megvagy! Most móresre tanítalak! Kétvállra fektettelek, ugye?
*Kárörvendő vihogása abba is maradt, amint ráeszmélt, hogy az áldozata nem a myrte, hanem egy véznácska gyökér, ami valószínüleg a közeli fákhoz tartozik. Dühösen le is ejtette, ám annyit azért még hozzá fűzött a történtekhez:* - Te is megérdemelted!
*És paprika vörös fejjel bámult maga elé.*
- Hol vagy buta myrte?

*Eljött a várva várt pillanat, Flow a myrte közelébe ér. Egy pillanatra megdermed és int kettőt a kezével, mire a sátor alja elkezd hullámzani és egyszerre beszabadul a tér. Most már valóban üvölt, de teli torokból ám. Azt már rég elfelejtette, hogy ő meg akart valakit viccelni, hiszen most az élete volt a tét. Az élete, amit aljasan megtámadott a tér. Amint a sátor visszahull a fejére beletelik ugyan pár pillanatba, míg észleli, hogy minden rendben, de már nem ordít. A szíve is elkezd nyugodtabban verni, és ő vakon forgatja a fejét, hogy mégis mi történt. A kilógó lábfeje gyorsan eltűnik a sátorlap alatt, így már teljességgel a tündérre tud koncentrálni. Jobb kezét a magasba emeli, így már nem tapad az anyag a képére, vagyis lát. Először nem is tudja, hogy örüljön e ennek, hiszen a tündérke egy gyökérhez beszél.*
-Khm! *Krákog és nagyon vigyorognia kell, majd baljával int néhányat a háta mögött.*
-Én a helyedben nem néznék hátra. *Javasolja, és igyekszik nagyon ijedten nézni. Ha Flow hátra fordul, egy pillanatra azt hiheti, egy sirályszerű madár be akarja őt kapni. Persze az illúzió elég gyatrára sikerült, így miután a kezdeti döbbenet elmúlik, simán bárki rájöhet, hogy az csak egy feltépett kőbucka. Miz közben élvezettel figyeli a jelenetet, és biztos, ami biztos nyelvet ölt a felé forduló tündérre.*
-Ezt azért kaptad, mert bántottad szegény gyökér barátomat. Amúgy mondd csak. Mindig ilyen piros volt a fejed, vagy az imént égtél le a napon? *Érdeklődik vérlázítóan szemtelen vigyorral, és az ujjai közé csippenti a tündér ruháját. Közelebb húzza a szeméhez, és alaposan megnézi magának. Időnként forgat rajta egyet- kettőt, csak hogy minél alaposabban szemügyre tudja venni.*
-Bocs. *Szabadkozik.* -Még sosem láttam a fajtádat ilyen közelről. Csini a ruhád, bár nem illik a színedhez. *Gonoszkodik, majd nevetve elengedi a lényt.* -Rendben, rendben nem kell komolyan venni! Hé! Csak vicceltem! Nehogy megüssön a guta, mert akkor nekem kéne valahol sátron és házon kívül eltemetnelek,, azt meg remélem nem akarod. Bár odakint a virágok között bőven el tudnál vegyülni. *Kisujjal nyit egy rést a sátorlapon, hogy megmutassa melyik vörös virágra is gondolt, aztán döbbenten hőköl hátra.*
-Ez. Ez mi ez? Hogy kerültem én ide? A te hibád apróság! Hogy fogok én innen hazajutni? a sátor anyaga nem átázhatatlan! *Természetesen, ha a sátor teljes mértékben vízzáró lenne, az ő logikája szerint biztosan a sátorban maradna, és megpróbálna a víz fenekén átgyalogolni a túlpartra. Sajnos viszont ez így nem működik, így marad a pánik.*
-Te hoztál ide, te is vigyél vissza, de most rögtön! *Csattan fel, majd mikor Flow arcára néz, megenged magának egy kissé felfelé görbülő szájat a könyörgő szemek mellé.*
-Légyszíves?

*Már csaknem ölre ment volna azzal a buta gyökérrel, amikor meghallotta a krákogást. Motyorékolt valami bosszankodás félét miközben megfordult, ám amint ez megtörtént, már látta is azt a szörnyszülött sirályt, ami benyelni igyekezett. Reflexből fel is röppent, aminek az lett a következménye, hogy a feje nagyot koppant a sátor leplében, és visszahullott a földre.*
- Aúúú...
*Közben már hallotta is a myrtétől, hogy mivel is érdemelte ki ezt a kis illúziót. Ez rávilágított neki arra is, hogy bizony az előbbi madárka csupán varázslat volt.
Ettől még vörösebb szín kúszott arcocskájára. Pláne akkor milyen rákvörös lett az egész feje, amikor Miz lazán érdeklődött mostani színéről.*
- Teee!
*Szó bennakad nála, hiszen a myrte elcsípi ruhájánál fogva, és alaposan körbeforgatja, hogy szemügyre vegye a tündért. Flow meg hol ezzel, hol azzal a lábával ugrándozik, hogy ne billenjen ki egyensúlyából. Végül mégis szabadon eresztette az a buta myrte. Már azon volt, hogy valami csípős megjegyzést vág a fejéhez, amikor Miznis rájött a tündér csínytevésére, s meglátta, hol is vannak valójában.
Ó, azt a páni félelemben csillogó szempárt ahogy meglátta... Máris megbánta, hogy ilyen messzite ment a mókázással.*
- Bocsika... Az elején olyan viccesnek tűnt... De visszaviszlek a rétre.
*Újra előbukkant derekáról az a kis zacskó, miben az aranylón ragyogó porocska rejtőzött. Flow kiszórt belőle az ujjai közül, s dallamosan csilingelő hangján kezdett varázslatába.*
- Szél hordta, lerombolta... Tündér szárnyon keljünk útra!
*Aranyló kavargásba kezdett a tündérpor, beborítva az összedőlt sátrat, s a benne lévőket egyaránt. Vad szélrohamként ragadta magával a tündérvarázs a csöpp sátrat, s benne a myrtét Flow-val. Alig telt bele egy kis időbe, s máris újra szélcsend, s madárdal ereszkedett az immár újra épen álló sátorra.
Flow Kikukucskált a kissé megnyíló résen, s elégedett bólintással nyugtázta, hogy ugyanott vannak, ahonnan elindultak.
De ezzel még nem ért véget a dolog. Flow kínlódva fordította orcáját a myrte felé.*
- Bocsánat... Csak mókázni akartam...
*S ezt olyan bűnbánó pillantással mondta, hogy még egy jéghegy is szájat növesztene, csak azért, hogy elmondhassa neki, megbocsájtott.*
- Örülök, hogy épp egy ilyen jópofa myrtéhez estem be. Izgis, és fura vagy. *elgondolkodva nézett maga elé* - Bocsika az előbbiekért. Most visszatérek az enyéimhez.
*Néhány szárnycsapás, és már ott is volt a kicsinyke lyuknál, amin át érkezett. Már csaknem kimászott, amikor még hirtelen hátrafordult.*
- Ó, majd elfelejtettem! Ha a myrték földjén járok, biztosan felkereslek Miz! Páááá!
*És aranyló porszemcsék maradtak csak utána, amik néhány perc múltán úgyis elillannak, mintha sosem léteztek volna.
Flow gyors iramban vette az irányt a Ragyogó tölgyes felé.*

//Köszönöm szépen a játékot! Nagyon élveztem! //

*Becsukja a szemét, miközben visszaszállítják az eredeti földdarabra, ahol egy egész hetet szándékozott eltölteni. Úgy néz ki, ebből immáron semmi sem lesz. Flowra természetesen rámosolyog, és biztosítja afelől, hogy nem haragszik, és hogy örömmel látja majd a házánál, ha a tündérke vele az ablakon át társalogni. Ahogy egyedül marad, elkezd összecsomagolni. Felemeli a hálózsákját, és kirázza belőle a kavicsokat. Már épp elcsomagolná a hátizsákjába az anyagot, amikor megdermed, és visszanéz a kavicsokra, amiket ugyan elbűvölőnek talál, de még jobban örül nekik, mert eszébe juttatnak egy ötletet, hogy hogy ne kelljen többet sem téren lennie, sem a házában gubbasztva. Viszont ahhoz, hogy meg tudja csinálni, amit eltervezett kénytelen előbb hazamenni. A térben. Lehervad az épp készülő mosoly az arcáról, de sebaj. Amilyen gyorsan csak tudja ledönti a sátrát, és hazáig meg sem áll, hiába görcsöl be a nyaka, amit a vállai közé húzott, amennyire csak tudott.*

//Én is köszi. Jó kezdés volt itt. Wink

//

//Akkor én már ide írok.//

*A darthar nem sokat foglalkozik sem a Holddal, sem a csillagokkal. A tiszta ég azt jelenti számára, hogy a hajnal hideg lesz, s jól fel kell majd öltöznie éjszakára.
Arya közben észreveszi a rá szegeződő szempárt és odalép a mágushoz.
Barlon lenéz a lányra, annak szemei közé, majd tovább vándorol a tekintete.
Végül visszanéz a szemekbe, miközben a szavakat hallgatja.
Szinte érzi a lány melegét és az illatát is.
Nem mozdul ő sem. Csak szemei mozognak, még a légzése is ugyanolyan marad.*
- Nem aggódok. A bizalom az én életemben luxus. Csak kevesek nyerhetik el azt.
Nem akarok nyelvészkedni, ami történt megtörtént, mert úgy láttam jónak, s haragot sem akarok tartani.
Logikusan cselekedtem, hogy óvjam magunkat. Megtörtént, le lehet zárni.
Hogy te ölsz-e majd életet folyamán, a te dolgod, ahogy az is, hogy apáddal el tudsz-e bánni, de azt tudnod kell, hogy nem mindenki tud embert ölni. Belenézel a szemébe és látod a lelkét. Erő kell ahhoz, hogy kioltsd ezt a fényt, de erő kell ahhoz is, hogy később is szembe tudj nézni vele, mert akit megöltél, benned él tovább, s utolérhet gyenge pillanataidban.
*Hallgat egy cseppet, magában korholja magát, mert túl nyíltan beszélt. Nem szabad így kiadni magát, még egy tanítványnak sem. Tudja, mestere is túl nyílt volt, s megbízott az ifjú lélekfosztóban. Témát vált, csak hogy legalább maga előtt bizonyítsa, hogy még mindig elég keményszívű.*
- Ha nem állsz utamba, nem árulsz el, nem leszünk rosszban.
De ha mégis, óvjanak az istenek, mert én nem ismerek kegyelmet afelé, aki ellenségemmé válik.
*Elhallgat. Arya még mindig ott áll, s a darthar sem mozdul.
Szél mozgatja a rét csukott virágait és végigszalad a füvön. A darthar magában újra összehasonlítja a két nőt. Az élőt, ki előtte áll, s a holtat, kivel az életét is le akarta élni, s ki – mostmár ki lehet mondani – valahol a még benne élő jobbik felét hozta ki belőle.*

*Végighallgatja, csak azután szólal meg. *
-Nos... a lelkiismeretemmel majd csak megbirkózok... -
*Kicsit elnéz, elmereng, majd visszatekint a férfira.*
-Ez jó hír, de mit jelent, hogy nem állok az útjába? Ha úgy látom jónak, ne próbáljam megmenteni valaki más életét? Mert nem kell, hogy mindenben egyetértsünk. Sosem jó, ha tökéletesen egyformák a ...úgymond társak... ugyanis meghasonlhatnak egymással. A hasonlóság egy darabig működik aztán... jön a veszedelem. Szerintem nem baj, ha különbözünk. Talán lesznek még kis vitáink... de szerintem meg kell próbálnunk egy kicsit alkalmazkodnunk egymáshoz. Főleg nekem. De kérem önt... egy icipicit próbáljon meg ön is alkalmazkodni! Csak egy picit...-
*Még a kezével is mutatja azt a picit. Egy kicsit el is neveti magát. És úgymond "poénként" folytatja.*
-Ha meg éppen nálam nem akar ismerni kegyelmet, akkor ne aggódjon, mindent megteszek azért, hogy ne járjon sikerrel.-
*Mondja vidáman, még egyet kacsint is. Ezután sem mozdul. Kíváncsi, hogy egy kicsit zavarba jön-e a mágus a nő közelségétől, vagy megelégelve arrébb tolja és elmegy, vagy csak állnak... Mind ez képet is ad a mágus tulajdonságairól. De azt sem felejti el a lány, amit mondott Etele, "akit megöltél, benned él tovább, s utolérhet gyenge pillanataidban". Nos... talán ezért sem öl... mert tisztában van ezzel. Adam beszélt ezekről az érzésekről. Ugyanis az az ember sem ölt keveset. Arya talán ezt használhatja ki apja ellen. Mert biztos... akármilyen egy állat az apja, attól még van egy kis lelke. Ha sötét is, mint az éj, de attól az még lélek. Akárcsak Etelének.*

*Áll, és hallgatja Arya szavait. Nem mosolyodik el, mikor a lány felnevet, de merev arca egy pillanatra megenyhül.*
- Nem állsz utamba, hogy nem szállsz szembe velem. Nem ölök én sem meg mindenkit, de ha arról van szó, hogy mentsem az irhámat, akkor nem válogatok az eszközökben.
Nem lehetünk egyformák és nem is kell.
A kis viták pedig színesebbé teszik az életet.
*Nem kommentálja a lány utolsó mondatát. Minek is? Ha eljön az ideje úgysem szavaik küzdenek meg egymással, de most titkon valahol reméli, hogy harcában mellette marad a lány és inkább támogatja, mint ellene lesz.
Szemével elnéz a távolba, a rét széléig, ahol már az erdő kezdődik. Tudja, hogy most a myrték földjén járnak. Talán ez a kis nép még nem körözi, de azért nem akar itt maradni sokáig.
Már nem is emlékszik milyen egy helyben hosszabb ideig élni.
Nem is olyan régen még Havas-földéről álmodozott, ahol majd távol az evolyrani pribékektől, katonáktól, mágusoktól leélheti az életét egy lánnyal. Persze csak miután véghez vitte a bosszúját…de abban biztos, hogy Akira abban is mellette állt volna.
Egy pillanatra a fájdalom újra erőt vesz rajta, s hátrébb is lép, kezével önkéntelenül végigsimít a lány arcán.*

*Nem válaszol már a szavakra. Idegesíti ez a hozzáállás: "Nem ölök én sem meg mindenkit, de ha arról van szó, hogy mentsem az irhámat, akkor nem válogatok az eszközökben." Mintha ezt párszor már kifejtette volna. Annak viszont örül, hogy nem zavarják a férfit a viták. Azután ugye jön a "próbája". Először várt esemény következett. A hátrálás.*
~Na jellemző... kemény...~
*Majd jött a nem várt esemény. Az arcsimítás. Arya szemei kikerekedtek, de csak erre várt, valami kezdeményezésre. Utána jöhet ő. Nem vacillált. Megragadta a férfi nyakát és megcsókolta. Mármint a férfit /nem a nyakát :P / Lehet, hogy a férfi felébred és ellöki magától. De akkor sem hibáztathatja a lányt, hisz ő simogatta meg a lány arcát. Ha meg nem tanúsít ellenállást, akkor pedig szép estének néznek elébe. Akármi is lesz, Arya jól jár. Ugyanis már ezzel az arcsimítással is nyert. Bizonyíték arra, hogy ha nem is nagyon, de egy kicsit a jégszívűeknek is meg tudja olvasztani a szívét.*

*Pillanatnyi elgyengülés volt, melyet Akira váltott ki benne, s Aryán vezette le. Még látja, amint a holdfényben elkerekednek a lány szemei.
Igen, őt magát is meglepte hirtelen gyengesége, de már nincs mit tenni, főleg, hogy a meglepetések sora még nem ért véget.
A lány a még épp magán is meglepődött Etelét magához húzza és megcsókolja.
Etele fejében megmozdul valami és emlékezteti, hogy kis híján elváltak már útjaik is véleménykülönbségük miatt, emlékezteti arra is, hogy nem bízhat Aryában, mert könnyen lehet, hogy a legközelebbi alkalommal ellene fordul.
A darthar első mozdulata az, hogy kezével nekifeszül a nyakába csimpaszkodó lány mellkasának, hogy eltolja magától. Mégis, bár fizikai erejével könnyedén ellökhetné a könnyű és törékeny testet, nem teszi.
Helyette átkarolja ő is és visszacsókol neki. Másik kezével elengedi varázsbotját is, hogy két kézzel karolhassa a lányt.
A bot tompa puffanással vágódik el a rét virágai között.
A magány nagy úr, és a darthar Akira óta nem érzett senkit ilyen közel magához. Arya pedig már találkozásuk óta megmozgatta a fantáziáját.
Nem gondol most Tifarra, nem gondol a leöltekre és Akira emléke is kicsit háttérbe szorul.
A darthar enged a csábításnak és magához szorítja a lányt, miközben tovább csókolja.*