05. Mylatrë-rét

Tárgy: 05. Mylatrë-rét Vas. Jan. 25 2009, 05:38

MYLATRË-RÉT

A Mylatrë-rét a myrték egyik kedvenc helye. Sokat heverésznek itt nap, mint nap a magas fűben, a gyönyörű virágok között és beszélgetik át egymással fölösleges idejüket.
A sokszínű rét a sokféle virágnak köszönheti pompáját. A myrték éppen ezért kedvelik: a sokszínűsége miatt. Hisz ők is elég sokszínűek és nem szeretik az egyhangúságot. A rét az év minden napján pompázik a virágoktól, sosincs itt tél, mindig kellemes meleg van.

A közeli tó, mely a rét mellett fekszik közvetlenül, az "Emlékezés-tava" névre hallgat. Ez a tó különleges varázzsal bír. Minden naplementekor, mikor az ég vörös és narancs színben pompázik, a tó vize felemelkedik és átformálódik egy különös hellyé, mely régen a myrték otthona volt. Carme földje és Álomfalva képe formálódik meg a vízből, s bárki megcsodálhatja a falu pompáját, aki csak idetéved eme csodás időpontban. A myrték népéből sokan járnak ide ebben az időpontban, hisz szívesen emlékeznek vissza régi otthonukra.

A távolban magasba meredő havas hegyvonulat az Arany-hegység. Itt dolgoztak régen a törpék, itt bányászták régen a tömérdek sok aranyat és még sok, egyéb ásványkincset. De sajnos a készlet hamar kifogyott, s a törpék jobbnak látták, ha eltávoznak innen. Bár néhány évvel később vissza akartak térni, de már nem tudtak. A bányát sajnálatra méltó módon lerombolta egy sárkány, akinek kilétét a mai napig sem tudják az evolyraniak. Egy biztos: a törpék nem véletlenül akarhattak visszajönni a bányába. Valami van még ott a mély tárnákban. Talán egyszer erre is fény derül...

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Vas. Feb. 15 2009, 22:32

*Lassú lépésekkel haladt az éjszakára össze zárt kelyhű mezei virágok között. Megállt, felnézett az ezüstös fényt árasztó korongra az égen, majd lehuppant a fűbe. Elgondolkodva forgatta kezén a gyűrűt. Valóban boldog volt, hogy a myrte feleségül kérte, de továbbra sem hagyták nyugodni aggályai. Bár, lehet, hogy minden nő ezt érzi ilyenkor? Vagy ő nem normális? Sóhajtva nézett érkezésének irányába. Mindenki aludt a sátrakban, melyeket a myrték felállítottak éjszakára. Mitryas is mélyen aludt. Hiswa meg nem tudott mit kezdeni magával, így magányos felfedező útra indult. Igaz, hogy nem épp ilyen fényviszonyok mellett szokás ezt tenni, de ő most érezte szükségét. Tekintetét lassan hordozta körbe a szinte végeláthatatlan réten.*
- Ez a hely valóban gyönyörű... De akkor sem Carme földje, és nem is Álomfalva.
*Csüggedten emelte szomorkás tekintetét a holdra.*
- És még úgy sem olyan, mint Terragula... Még a hold sem olyan mint ott.
*Viszont hosszú idő után most először ülhetett kint a szabadban anélkül, hogy attól kellene tartania, hogy valaki az életére tör. Ez nagyon is új otthona mellett szólt. De, azért az is eszébe jutott, hogy ez igazából nem is az ő otthona. A myrték otthona... És ő nem myrte, hanem éjtünde. Aztán az is eszébe ötlött, hogy jó lenne majd megnéznie egyszer a tündék új otthonát is. Még, ha nem is él ott. De, ő még akkor is csak tünde. Akkor is, ha hónapok óta myrték között él.
Tovább már nem is volt akkora kedve itt ücsörögni, hát lassan elindult visszafelé, bánatával, és aggodalmaival egyetemben.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Hétf. Feb. 16 2009, 07:56

*Fáradtan nyújtózott egyet, és miután sikerült elnyomnia ásítását, pislogva nézett a horizont fölé emelkedett napra. Aztán tekintete végig siklott a réten épp szirmaikat bontó tarka virágokon, s ettől a lenyűgöző látványtól fülig szaladt a szája. Eszébe jutott közben előző esti látogatása is, és már elképzelni sem tudta, hogy akkor mi üthetett belé, hogy olyan borús hangulata lett. Hiszen a tegnapi volt élete legszebb napja. Erről meg a myrte mester jutott eszébe. Szája sarka kissé megrezdült a derűtől, amikor a ma reggeli kisebb hajkurászásukra gondolt. Akkor bezzeg nem ásítozott. Bár, a myrte nem is hagyta elálmosodni. De itt most a lustán elnyúló árnyékok közt fekvő virágosréten kissé rátelepedett az álmosság. Biztos mert sokáig ücsörgött idekint. Az éjszakai látvány is lenyűgözte, ami itt fogadta, de ez a reggeli kivirulás páratlan volt. Ez a legcsodásabb rét, amit valaha is látott. Vidáman sétált el a tópartig. Ott mélyen behajolva megleste magát a víztükörben, s örömmel állapította meg, hogy egyáltalán nem is látszik rajta a kialvatlanság. Aztán vissza húzódott, és gömbölyű hasára téve kezét merengett el azon, vajon milyenek lesznek a gyerekeik.*
~Remélem, azért kicsit határozottabbak lesztek, mint apátok... Persze annyira ne legyetek majd azok, mint én...~
*Gondolatain félhangosan kuncogva figyelte a napsugarak táncát a tó tükrén.*

Vendég

*A tegnapi felfordulás az ő életét is megbolygatta. Nem is számolt azzal,hogy kapitánya a földjüktől ily távolt eső helyre osztja be,hogy vigyázza az újdonsült nép földjeit,biztonságát.Sosem látott még Myrtét...egészen tegnapig.Ámulatba esett,mi nála nagy szó,hisz ezeke a lények oly cifra kinézetűek voltak,hogy az egyhangú tájat is felvidították volna.Mágijájuk bámulatba ejtette,látott már illúziót,de amit ők tudnak az biztosan más célokra használják.
E reggelen a Mylatrë-rét káprázatos vidékén emelkedett ki magas,erős alakja.Szokatlanul sok virággal került kapcsolatba,mi ugyan nem zavarta,de a kopárabb fás vidékek sokkal jobban illettek hozzá.Régóta lépkedett e területen,éppen akkor ért a tóhoz mikor egy nő fölé hajolt.*
- Hé!!! Vigyázzon óvatosabban!-*gyorsította meg lépteit.*
- A végén még bele esik....-*lépett a nő mellé és megfogta könyökét.Bámulatosan magas tündenő volt,kivel még nem hozta össze a sors.Láthatólag más állapotban volt,így nem tudta mire vélni ezt a cselekedetet.*
- Persze tudom hogy egy kis víz nem árt....-*pillantott a nő szemébe.*
- Harapos Lymar vagyok.

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Hétf. Feb. 16 2009, 08:24

*Némán bámulta a víztükröt, és épp bentebb hajolt, hogy a partszegély tövében elúszó színes halakat megcsodálja, amikor erős kéz fogta meg könyökét, s elhúzta őt a víztől. ereiben még a vér is meghült. Nem tudta mire vélni a történteket, ráadásul még csak észre sem vette, hogy valaki megközelíti? Ez aggasztotta leginkább. Hát ennyire kijött a formából az alatt az iszonyú hosszú hajóút alatt? Hát, Arel ha még élne, biztos értéktelen fejvadásszá minősítené vissza. Ezen a gondolaton halovány mosoly kúszott előbb még döbbent arcára. Hátrapillantott a kéz tulajdonosára miközben lassan felállt. Bár ő maga nem tartozott a legmagasabb éjtündék közé, de így fölállva, a könyökét még mindig markoló férfi talán még alacsonyabb is volt tőle néhány centivel. Ez meg kifejezetten mulattatta.*
~Végre valaki, aki mellett nem érzek kisebbségi komplexust. Ennyi myrte után furcsa más nép tagjával szembe nézni.~
*Alaposan szemügyre vette állítólagos megmentőjét, és elismerő félmosollyal nézett aztán annak szemeibe.*
- Üdvözöllek ismeretlen... Méltányolom a fáradozásodat, amit az életem megóvásáért cselekedsz... De vissza kaphatnám most már a karomat?
*Lelkes vigyor tündökölt szép arcán miközben kacagott is egy kicsikét a férfi feledékenységén. Mert úgy tűnt neki, hogy "megmentője" elfelejtette elereszteni könyökét.*
- Egyébként Hiswa vagyok, az éjtündék népéből. Benned kit... na és mit tisztelhetek? Mert meg kell hagyni, nem igazán ismerem ki magam még az itteni népek között, hiszen csak tegnap érkeztem az Álomfalvaiak hajójával.
*Ahogy mondata végére ért, eszébe jutott, hogy azért ez nem teljesen így van, hiszen a myrtékkel érkezett, s nem a falusiakkal. De ezt nem tartotta fontos közölni valónak, hiszen még azt sem tudta, kicsoda, és mit akar a vele szemben álló férfi.*

Vendég

*Amint a nő felhívta rá figyelmét,hogy még mindig tartja a könyökét,engedett a szorításon,majd vonakodva,tartva attól hogy a nő valami butaságot szándékozik elkövetni elengedte a könyökét.Közel állt hozzá,ki tudja mire vetemedik.*
- Elnézését kérem,messziről elég furcsának tűntek szándékai,lehet félreértelmeztem az esetet.-*magyarázkodott a tündére pillantva. Végigmérte a nőt,persze csak diszkréten s hallgatta vidám kacagását.Ebből egyértelműen a tudomására jutott hogy mégsem az volt a szándéka,hogy a tóba vesse magát.*
- Harapos Lymar a becses nevem.Seldë harcos vagyok és a területeket felügyelem.Ma éjszaka és délelőtt eme föld jutott nekem.És nem hiába...-*jókedvűen,de mosolytalanul nézett a nőre.Nem mosolygott már ki tudja hány éve.Már egészen megszokta komorságát.
Amint meghallotta hogy tegnap érkezett felvonta szemöldökét.*
- A három hajón?-*persze,hát mi máson.*
- És hogy tetszik itten magácskának? Gyönyörű ez a vidák...-*pillantott a virágos rétre.*
- Miért nem a tündék területein ismerkedik az új otthonával?-*kíváncsiskodott.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Hétf. Feb. 16 2009, 09:13

*A férfi nevének halatán alig bírta bent tartani nevethetnékjét. Szemei huncut csillogása akkor is beszédes volt. Derűs pillantást vetett újra a férfira mielőtt megszólalt volna.*
- Ha lehet, akkor én eltekintenék a továbbiakban a "magácska" szó, és persze hason szőrű rokonai használatától a beszélgetésünkben... Persze csak ha nem leszek ezért megharapva.
*Elhallgatott, s a közelben támadt zajra oldalra kapta tekintetét. De csak két nyulat látott két irányba elrohanni. Valószínűleg a hangjuk ijesztette el őket.*
- Ez a táj lélegzet elállító. Egyébként igazából a myrték hajójával érkeztem. Velük élek majd új földjükön, és nem a tündékkel. Bár az már megfordult a fejemben, hogy azért jó lenne bepillantanom legalább a tündék új otthonába. Végülis magam is tünde vagyok... és nem myrte. Bár, gondolom, igen csak szembe tűnő a külső különbség a myrték és köztem.
*Egy újabb bájos mosoly, s lassan elnézve a rét távoli pontjára kérlelőn pillantott Limárra.*
- Gondot okozna neked, ha beszélgetés közben elsétálnánk a rét másik végébe? Mert szívesen venném, ha mesélnél nekem a népedről, és persze magadról is.
*Aztán eszébe jutott valami.*
- Mondd csak, neked van varázserőd? Csak mert nem látok nálad se pálcát, se botot.

Vendég

*Neki aztán mindegy volt,ha a nőt az boldogítja hogy mellőzi eme szót és társait,akkor a kedvében fog járni.*
- Rendben Hiswa. Csak egy rosszkor ellőt szófordulat volt.Egyébként is is jobban kedvelem a "normális" szavakkal történő társalgást.Csak tudod a kastélyba annyiféle képen ragozzák a nyelvünket,hogy akaratlanul is rám ragad.-*tekintete komoly maradt,mint a vakbél,mi éppen perforálódni készül. Talán mélyen kellene visszakeresni a múltjában azt,hogy miért lett ilyenné.Bár ő ezt már megszokta,s addig nem is zavarja amíg van kivel társalkodnia és vannak barátai.Más miatt semmiképpen nem fog megváltozni.*
- Rendben menjünk,legalább én is végzem a dolgom.-*felelte majd a nap irányába fordulva nekivágtak a végtelennek tűnő réten.Menet közben hallgatta a nőt,s rá kellett jönnie,hogy tulajdonképpen még mindig nem érti miért nem a tündék hajójával érkezett és miért nem földjükön telepedett le.*
- Értem...csak azt nem,azaz akkor nem is értem tisztán,hogy és akkor konkrétabban is feltehetném a kérdést,hogy miért nem a tündékkel érkeztél és miért nem náluk telepedtél le?-*pillantott kérdőn a nőre.*
- Persze csak ha nem vagyon indiszkrét....-*tette hozzá,nem akarta olyan dologba ütni a fejét,amibe nem engedik.Annak sosem volt jó vége...
A tünde kérésére sóhajtott.*
- Tulajdonképpen évszázadok óta érkeztünk eme földre. Furcsának tartottak minket,de végül is befogadtak.-*kezdte a mesét,ezeket ő is csak hallotta.*
- aztán egyre jobban hasznára voltunk a városnak.Állatokat tenyésztettünk,növényt termesztettünk és rengeteg szakmához adtuk fejünket.Az Evolyrainak persze ezt jó néven vették.Így maradgattunk...*nem tudta a nő mire gondol,rossz mesélő volt és unott napjai- mik őt persze kielégítették - biztosan nem szórakoztatók a tünde számára.*
- A kastélyban van az igazi élet! Nő s férfiak egyaránt küzdenek meg egymással,s tartanak nagy estéket!-*ezeket ő is kedvelte,szeretett kirúgni a hámból.Persze csak mértékkel.*
- Nem,varázstalan vagyok...csupán a harchoz értek,de azt is fegyverrel teszem. Talán te mágiatudó is vagy?-*kérdezte érdeklődve,hisz itt annyi féle dologhoz értettek az emberek hogy csuda volt számon tartani.*
- Van valami foglalkozásod vagy amihez leginkább értesz? Miért jöttetek el arról a földről?-*erre nagyon is kíváncsi volt,remélte hogy információt kap róla.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Hétf. Feb. 16 2009, 10:00

*Sorba tette fejecskéjében az elhangzott kérdéseket, hogy mindre válaszolhasson. Menet közben oldalról pislogva a harcosra hallgatta mondókáját. Érdekesnek tartotta, hogy itt is vannak varázstalanok. És még külsőleg is annyira hasonlít a férfi a Vortexiekre, hogy akár onnan is jöhetett volna. Hiswa érdeklődő figyelme egy percre sem lankadt.*
- Nos, nem indiszkrét a kérdésed Limar. Azért vagyok a myrtékkel, mert a myrte mester a kedvesem, s amint látod *ennél a résznél kezeivel gömbölyű hasára mutat* - már nem csak rólam van szó. Mitryas az apjuk, s nekem pedig mellette a helyem. Egyébként jól megvagyok a többi tünde nélkül is, mert világ életemben magamra voltam utalva. Bár rólam igen kevesen tudják, de vérfarkasok neveltek föl, akik nem ismerik a kötődés fogalmát. De ennyit a múltamról.
*Már csak azért sem akaródzott neki a családjáról mesélnie, mert nem volt valami jó érzés rájuk gondolnia. Olyankor még a testében majdnem teljesen kifejlett ikrek is vad rugkapálásba kezdtek. Talán a nyugtalanságát érzik meg mikor a családjára gondol. Így aztán a falura terelte inkább gondolatait.*
- Álomfalván és a tartományi városokban véres harcok folytak, és az ellenségnek az évtizedek, vagy még több idő alatt, sikerült titokban olyan sereget felállítania, mellyel szemben még a legnagyobb vezérek sem voltak képesek fölvenni a harcot. Legalábbis hosszú távon nem... A legfontosabb városaink sorra estek el, maguk alá temetve legtöbb harcosunkat is. Én nem harcoltam, mert ugye az én állapotomban nem szerencsés, ha belém áll egy nyílvessző. De magam is láttam az egyik városban a kegyetlen vérengzést, mi az ellen nyomában járt. Jó magam gyógyító vagyok, de még nekem is sok volt, amit ott tapasztaltam.
*Itt elhallgatott, és szemei borongóssá váltak. Eszébe jutott, hogy abban a városban majdnem elveszítette Mitryast. És ez még mai napig is kísértette rémálmaiban. Mert nem a brutalitás rázta meg legjobban, hanem az, amikor szerelme eszméletlenül dőlt karjaiba, s ő meg képtelen volt elvinni a veszélyes helyről a kimerültségtől. De az emléket gyorsan elhessegette, és szemeibe vissza is költözött a boldogság, amint a tegnapi lánykérésre gondolt inkább.*
- Hogy a falu elesett-e azt nem tudom. Olyan gyorsan, és váratlanul evakuálták az összes népet, hogy időm sem volt megtudni, hogyan is áll a falu a harcban. A hajók már jó előre fel voltak készítve erre az eshetőségre, de azt csak kevesen tudtuk, hogy konkrétan Evolyran földjét keressük. Így kerültünk ide. A többit meg már magad is láthattad.

Vendég

*Tény és való hogy most sok mindenről kapott információt arról a földről miről tegnap hallott életében először. Lelki szemei előtt látta ahogy küzdenek az életükért,mentik ami menthető,de mindhiába...Figyelte a lány reakcióit mit,beszéd közben mutatott a világ felé,akár tudott róla akár nem.Biztosan megviselték az események...ez még a legerősebb harcost is meggyengítette volna,pláne a nő állapotában.Nehezen talált szavakat, nem is tudta mit mondhatna.*
- Sajnálom mindazt ami ott történt. A háború kegyetlen s mindig vannak vesztesek.Tudom rossz ebbe a kategóriába tartozni,de mindennek van valami jelentősége...-*vélte a nőre tekintve.Szemében nagyot nőt az említettek után,akár egy igazi harcos Seldë nő.
Így most már értette miért is e földön telepedett le,mi szép a lánytól.*
- Szép dolognak tartom hogy a párodat választod és népét a sajátod helyett.De ilyen az élet valamit valamiért...-*érződött hangján hogy kedves és szórakozott,bár a hallottak után valahogy elment a kedve a szórakozástól.A nő mellett sétált miközben a távoli nap útját figyelte az égen,mi majdnem már a tetőfokon járt.*
- Amint látod minden jóra fordult.az Evolyraniak befogadtak titeket,mi nem is oly meglepő,és új életet kezdhettek. Szerencsések vagytok...-*halkult el szava,majd sóhajtott és megállt.*
- Sajnálom,de vissza kell térnem földemre és beszámolnom a kapitánynak utam folyamatáról.ez esetben csak egy félreértelmezett tünde tettről tudok említést tenni.-*szemei mókásan megcsillantak.*
- Hiswa! Örülök hogy elmesélte történetét,érkeztének okozóját! Remélem hamarosan találkozunk...igazán kellemes társaság volt.*ajkai egy pillanatra megrebbentek miközben bókolt,majd intett a nőnek és megkezdte útját a Fehér torony vára felé.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Hétf. Feb. 16 2009, 10:38

*Illedelmesen végig hallgatta ő is Limart, s közben mosolya végig ott játszott szája szegletében. Jól érezte magát a társaságában. Már olyan régen nem beszélgetett egy jót más nép tagjával, leszámítva persze a myrtéket, hogy már el is felejtette, milyen érdekesek is tudnak lenni az ilyen diskurálások. Csak azt sajnálta, hogy a harcosnak távoznia kell abba a bizonyos várba, amit az előbb említett. A Fehértorony-vára nevet jól eszébe véste, hogy alkalom adtán megnézhesse magának, hol is élnek azok a seldék. Elnézően mosolyogva állt meg a férfi mellett.*
- Valóban jóra fordultak a dolgok azzal, hogy befogadott minket Evolyran. És még olyan szerencsés is vagyok, hogy mindjárt a második napon megismerkedhettem egy nagyszerű harcossal. És ez persze te volnál Lymar. Azt viszont sajnálom, hogy vissza kell térned a várba, de én is bízom abban, hogy még találkozunk.
*Ajkai kissé szét nyíltak mosolygás közben, ami csak még vonzóbb látvánnyá varázsolta egyébként is szép külsejét, aztán udvariasan meghajtotta magát kissé.*
- Az istenek óvjanak téged Harapos Lymar!
*Megvárta míg Lymar eltűnik az egyik távoli dombocska mögött, majd ő is megfordult, s elindult a myrték rögtönzött táborának irányába. Bár tudta, hogy a visszaút is eltart még neki legalább egy órát, de akkor is megérte elkószálnia erre a csodás rétre. Út közben vidáman nézegette ahogy a szellő lágyan himbálja a virágokat jobbra, balra. Most már abban is biztos volt, hogy a tegnap esti kételyei többé nem fognak vissza térni. Hiszen tisztázta magában végre kavargó érzéseit, és biztosan tudta most már, hogy Mitryas sosem bánna úgy vele, mint farkas családja.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Kedd Feb. 24 2009, 21:39

*Délután volt, amire megérkezett, hiába hajszolta a kölcsönkapott lovat. Gyorsan meg akarta találni a növényt, hiszen igen nagy szükség volt rá. Igen nagy szerencséje volt, mert szinte egy fél órán belül megpillantotta az ezernyi színben pompázó virágos mező és az őt körülvevő erdő találkozásánál. Húsos, lándzsaszerű leveleit és jellegzetes alakját lehetetlen volt összetéveszteni bármivel is, tehát vígan nekilátott a szüretnek. Éles tőre segítségével óvatosan levágott 7 hosszú levelet, majd gondolt egyet és kiszedett a földből pár kisebb növényt is, gyökerestül. Biztonságba helyezte őket egy erre a célra hozott kosárban, majd visszaszaladt az addig pihenő lovához, és amilyen gyorsan csak bírt, ellovagolt Chattal irányába.*

*Alig egy órás séta után épségben megérkeztek a rétre mind a négyen. Szó, mi szó, Ared kissé elfáradt a nagy babacipelésben. Nem mintha annyira nehéz lett volna a kislány, hanem mert próbálta olyan óvatosan tartani, amennyire csak lehet. És persze az is kissé nehéz feladat volt, hogy menet közben maga elé is figyeljen, annyira lefoglalta a beszélgetés rég nem látott barátnőjével és a játék Alyával.*
- Hiswa, hihetetlenek a gyerekek, szinte egy pillanatra sem állnak meg. Nagyon édesek, de most már értem, miért vagy ilyen fáradt, ahogy mondtad.-
*Óvatosan letette a kislányt a fűre, és gyorsan leterített egy jó nagy takarót, majd leültek mindannyian.*

*Épp azon mesterkedett, hogy elkerülje kisfia kezeit, aki kacarászva igyekezett megkaparintani anyja egyik fehér hajtincsét. Már majdnem sikerült is neki, amikor Hiswa egy laza mozdulattal hátra sodorta a szökevény tincset. Thalion, nemtetszését kifejezendő, elsírta magát.*
- Na tessék, csak egyszer ne hagyj neki valamit, és máris eltörik nála a mécses. Persze ismerem én ezt a kis ravasz kölyköt... Azt hiszi, hogy majd engedem neki a végén.
*Vidáman felnevetett, s erre Thalion már el is hallgatott. Aztán elfoglalta magát saját kis kezecskéivel. Közben Ared megállt, hogy leterítse a plédet. Hiswa is letette a fiút, így most az ikrek egymást nyúzhatták egy kicsit. A két felnőtt addig nyugodtan előkészíthetett mindent. Került a pléd szélére élelem, köztük gyümölcs is, és persze az ikrek is rákerültek végül a plédre.*
- Végre... egy kis nyugalom. *lustán elnyújtózott a hatalmas pléden, amin akár hatan is elférnének* - Valóban nagyon édesek az ikrek, de tényleg alaposan lefárasztanak nap mint nap.
*Felkönyökölt a pléden, és Alya újjacskáit végigsimítva nézett fel az isthárra.*
- A család tudod nagyon szép dolog... Igaz, hogy még nem is vagyunk hivatalosan család, de nem sokára összeházasodunk. Amikor elértünk a myrték földjére, akkor Mitryas elvitt egy gyönyörű helyre, és... megkérte a kezem.

- Gratulálok! Ez a legjobb hír, amit az utóbbi időkben halottam... Hiswa, szívből örülök a boldogságotoknak. Látszik, hogy igaz és mly érzések fűznek benneteket egymáshoz.-
*Ared visszagondolt a gyerekek születésére. A myrte olyan izgatott volt és annyira féltette az övéit... Hiswa pedig bátran viselkedett, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon a párjának.*
- A házasság egy igen fontos ceremónia, bár nem helyettesítheti a szerelmet. Azt hiszem, az a legjobb szó erre, hogy felteszi a koronát a közös életre. A korona ékkövet pedig már megvannak.-
*Ared nagyot kacsintott a tündére, majd elkezdte csiklandozni a kislányt. Alya izgett mozgott, nevetett. A lány egyszer csak azt vette észre, hogy önfeledten hancúrozik a két gyerekkel, nagyokat nevetve.*

*Csöndes figyelemmel hallgatta Aredhel házasságról alkotott nézetét. Közben halvány mosoly derengett a tünde szép arcán.*
- Valóban... Az ékkövek már megvannak. *és jót kuncogott barátnőjén, ahogy teljesen átadta magát a gyerekekkel való küzdelemnek.
*Így hancúroztak egy ideig az alatt a meleg napsugarakban fürödve. Nem látta Hiswa szükségét annak, hogy árnyékos helyre vonuljanak, mert a nap sugarai nem bántón erősen tűztek most. Majd jóval később, amikor a nap is nagyobb utat tett meg már az égen, Hiswa felállt, és élvezettel nyújtózkodott.*
- Pompásan éreztem magam Aredhel. Így nem is olyan fársztó az egész, ha nem vagyok egyedül... Lassan indulnunk kéne haza...
*Közben Thalion elmászott anyja lábáig, és lelkesen kapaszkodva, és nevetgélve, gügyögve ráncigálta kis kezeivel az előtte álló ruhájának szegélyét. Hiswa lepillantott , majd villámgyorsan felkapta a fiút.*
- Nocsak... Nem vagyunk még fáradtak? *kérdezte egy puszi kíséretében* - De akkor is haza kell indulnunk lassan.
*Azzal vissza letette, és kezdtek összeszedelőzködni.*

*Ared is érezte a pihenés jótékony hatását, de ahogy közeledett az este, ő is szeretett volna visszavonulni.*
- Igazad van, lassan itt az idő a hazamenetelre, hiszen hosszú út áll előttünk. Meg aztán a gyerekeknek is enni, fürdeni kell. És szerintem lassan hazatér a párod is.-
*Összeszedegették a motyókat és feltápászkodtak a fűből. Ared szégyellősen mosolygott Hiswára.*
-Vihetem most Thaliont?-
*Amilyen gyönyörűségesen szépnek találta Alyát, annyira vonzotta a kisfiú csilingelő kacagása, hatalmas szemei és az állandó mozgásvágya.*

*Az éjtünde megértő mosollyal arcán adta át fiát barátnőjének. Ő pedig ölbe vette Alyat. Lassan mindent össze szedegettek, és elindultak a myrték sátrainak irányába.*
- Mondtad, hogy találkoztál a valdák úrnőjével... Én sajnos csak távolról láttam a valdákat, de nagyon szépeknek, lenyűgözőnek találtam őket. Milyenek egyébként? Na nem külsőleg, hanem az érdekel, hol élnek, és milyen a népük élete?
*Alya sokkal nyugodtabban hevert anyja karjában, mint azt bátyja szokta. A kislány lassan el is álmosodott, s ezt jól mutatta az is, hogy ujját szájába véve nagyokat pislogott. Hiswa hasonló tüneteket fedezett föl az egyébként még így is túl aktív Thalionon. Megkönnyebbült mosollyal nyugtázta, hogy valószinüleg nyugodt éjszakára számíthatnak majd kedvesével.*

*Ared kissé elpirulva válaszolt*
- Tudod, én csak az úrnővel beszéltem... De a városuk. Képzeld, egy tölgyesben van, és a fákon vannak a házaik. Éppen úgy, mint az én régi Otthonom...-
*Kissé szomorkásan mondta ezt, mert még mindig hiányzott neki a meghitt kis kuckója.*
- Van egy hatalmas fájuk, aminek a törzsén egy nagyon nagy óra van, de sajnos nem mondták meg, mit mér. Van az óra mellett egy bagoly is, na ő jópofa. Amikor az úrnőt kerestem, összeakadtunk. Olyan a szeme, mintha legalább ezer éves lenne, mint egy bölcs öreg mágusé.-
*Szórakozottan simogatta az éppen elszunnyadó Thalion hátát, majd halkabban folytatta.*
- Egyébként gyönyörűek. Pillangószerű szárnyaik vannak és hozzánk képest nagyon aprók. Igazi kis tündérkék. És a furcsa, hogy férfiakat nem láttam közöttük.-
* Lassan kiértek a rétről, és Ared észrevette, hogy a karjában tartott kisfiú édesen alszik. Halkan cuppogott álmában, s míg egyik kezével Ared haját fogta, a másikkal átölelte a lány nyakát.*

*Vidáman, de annál ravaszkásabban somolyogva lépkedett a myrte mellett. Karjában Alya pihent, míg Mitryas hozta Thaliont. Lassan, hunyorogva pislogott a delelő napkorongra, majd tekintetét újra a földre irányította. A rét azon részére érve, ahol az Emlékezés-tava volt, a tünde megállt, és türelmetlen igyekezettel terítette le a plédet. Ez a művelet nem is volt olyan egyszerű elsőre, mert egyik karján ott csücsült lányuk. de végül csak sikerült megbírkóznia a feladattal. Azután Alyat letette a plédre, és ellenállhatatlan pillantással méregetni kezdte kedvesét.*
- Nos? Ha letennéd Thaliont, és kitalálnál valamit, ami meggátolja őket az elkószálásban, akkor talán kicsit mi is pihenhetnénk.
*Persze tekintetének ravasz villanása árulkodhatott arról, hogy valamiben mesterkedik.*
- Vagy félsz velem kettesben maradni már? *közelebb slisszanva a férfihoz, kéjelgőn simult huzzá, és lassan körbe járta kedvesét*

*Thalion igen csak izgága volt az egész úton. Mitryas alig bírt vele. A kicsi Hythamorys-fiú össze vissza rúgkapálózott és nem egyszer ütötte meg apja mellkasát, de úgy, hoyg a mester majdnem eldobta a gyereket. Már-már azon volt, hogy leteszi a gyereket vagy átadja az anyjának. Mert biztos volt benne, hogy Thalion ügyködése csakis azért van, mert anyjához kívánkozik. Ez ki is derült hamarosan, mert a kisfiú belekezdett mondandójába. S közben anyja felé nyújtotta a kezét. Mitryas nem győzte neki elmagyarázni, hogy most Alya élvezheti anyja kényelmes kezeit. Mikor végre odaértak és Hiswa leterítette a plédet, Mitryas-nak nem is kellett volna szólnia, az rögtön letette a gyereket testvére mellé. Ezután a tündére tekintett, s ravasz mosollyal így szólt.*
-Szegény gyerekeket elhoztuk ide csak azért, mert te kettesben akarsz velem lenni! Otthon hagyhattuk volna őket Hyry-val vagy Areddel. Akárkivel. Biztosan elvállalták volna....de így is jó. Pillanat, drágám...
*Azzal a gyerekek felé fordult, s létrehozott egy kisebb falat illúzióval, amit a kicsik nem bírnak átmászni, de átlátnak rajta. Ez úgy tűnt, működni fog, így a mester egy-egy puszit adva az ikreknek kedvese felé fordult. Lassan közelített, majd szabályosan "letámadta". Egy forró csókot adott neki, majd így szólt.*
-Nos, mit szeretnél , édes? Rendelkezésedre állok és a gyerekek sem zavarnak most.

*Édesen mosolyogva bújt a férfihoz, de közben pillantása a gyerekeket figyelte. Aztán elhúzódott kedvesétől, és elgondolkodva simított végig arcán.*
- Különös... Tegnap valahogy nem tűntél ilyen beleegyezőnek, amikor a városotokról volt szó. Sőt... Ami azt illeti még meg is futamodtál kicsit tőlünk.
*Vigyorogva emlékezett vissza az említett eseményre, de közben már félre is siklott a mester kezei elől, mivel épp megkísérelte őt elfogni.*
- Látod, nem is kell ahhoz eltünnöm előled, hogy ne tudj elkapni engem...
*Egy kacsintással egybekötve mondta ezt, és pimasz ábrázattal állt meg egy lépésnyi távolságra a férfitól. Pislogott párat a kissé közeli tó irányába, aztán várta a férfi reakcióját pimaszságára.*
- Bár, nem is lenne sok esélyed az elfogásomra... ha én nem engedném. Mert bár nem értek az illúzió csatákhoz, de van amiben verhetetlen vagyok...
*Azt viszont nem árulta el, miben verhetetlen, had törje csak a fejét a mester. De azért sejtelmesen mosolygott közben.*

*Mosolya kicsit alábbhagyott az említésen. Nem akarta ezt flhozni, de úgy látszik, hogy Hiswa most kötözködős kedvében van. Mitryas persze nem ahgyta magát. Bár nem sikerült neki elkapnia kedvesét, azért ravasz mosollyal így szólt.*
-Látom, túl jó a kedved! Nem tudom, miben sántikálsz, de remélem, nem akarsz eltenni láb alól. Az kissé kellemetlen lenne.
*Nyújtotta ki a nyelvét, amjd a következő sikertelen kísérlete után Hiswa szemébe tekintett mélyen, majd mikor az a tó felé intett fejével, Mitryas a kicsikre pillantott. Azok jól elvoltak, nem zavartatták magukat. Így hát visszatekintett, majd bólintott.*
-Hát jó! Te akartad, hogy előjöjjön az a bizonyos Mitryas Hythamorys. Most vigyázz!
*Azzal egy szempillantás alatt a lány előtt termett, s szélesen mosolyogva egyre nyúló kezeivel körülfonta a láynt, s magához húzta szorosan.*
-Az illúzióim akármire jók. Nem tudsz te elmenekülni, még ha nem is hagyod magadat, akkor sem!
*Szenvedélyes csókváltások következtek, majd a mester elengedte kedvesét, s mosolyogva nézte, majd a tóra pillantott.*
-Mit szeretnél? Tán fürdeni? Az otthoni fürdő nem elég, ugye? Gondolhattam volna....de ha neked ez a nyilvános fürdő megfelel, akkor menj csak! Majd figyelem, nehogy kukkoljanak!
*Pár pillanatra elhallgatott, majd mosolyogva így szólt.*
-Vagy talán engem is odabent szeretnél tudni magad mellett? Kis ravasz...

- Eltenni láb alól? Hova gondolsz? Eszem ágában sincs... akkor magam maradnék a mini ördögeinkkel.
*mondta a tünde nevetve, majd megpróbált újra kislisszanni a férfi kezeiből, de most nem sikerült. Meglepetten pislogva bámult a fekete szemekbe, de a csókokat igen csak éberen sikerült viszonoznia. Aztán érezte a testét fogva tartó karok engedését. Pedig kifejezetten jól érezte magát kedvese fogságában.*
- Tudod, ha így bánsz minden foglyoddal, akkor kezdek aggódni... De, még nem látom ám, ki is az a nagy myrte mester. Ölelni, no meg csókolni azt tud... ez már bizonyított tény. De van még valami izgalmas dolog a tarsolyában, vagy csak ennyi telik tőle?
*Kacéran szökkent kicsit odébb, és a tó menti füves talajon egyensúlyozva lépett párat előre. Aztán megállt, és csábos pillantások kíséretében kezei ruhapántjaira vándoroltak.*
- Biztos vagy abban, hogy senki nem jár erre? *kérdezte miközben a pántokat letolta válláról, s ruhája könnyedén hullott a fűbe* - És képes vagy magamra hagyni?
*Szemei vágyakozón, de ugyanakkor ravaszkásan csillogtak, ahogy a mesterre nézett. Aztán csak állt ott lába körül ruhájával, amibe gyengéden bele-bele kapott a szél.*
- Vagy tényleg félsz tőlem?

*Nem értette, hogy mit akar ezzel a viselkedéssel kedvese, de nagyon furcsa volt, az biztos. Nem szokott ilyen lenni. De hát nem tudott mit tenni, muszáj volt belemennie a játékba. Lágyan megcsóválta a fejét, amjd így szólt.*
-Ne akard tudni, hogy mire képes a két kezem, ha illúzióval játszadozok.....
*Vágyakozón nézte kedvesét, amint a part felé sétálgat lassan, majd letolja magáról a ruháit. A myrte hirtelen körülnézett. ~Húhh....sehol senki! Szerencse!~ Azzal ravasz mosolyát vette elő, s így szólt.*
-Édes...egy szóval nem mondtam, hogy egyedül akarlak hagyni...Főleg nem itt.
*Már el is indult volna a tünde felé, de hirtelen hátrafordult, mert úgy hallotta, hogy sír az egyik kicsi...de tévedett nem sírt egyik sem. Így zavartan visszafordult Hiswához, majd így szólt.*
-Miért féklnék tőled? Szerelmem, te mit ettél, hogy ennyire össze-vissza beszélsz?
*Nem értette maga sem ezt az egészet. De közelebb ment Hiswához, hogy ő is elkezdje levetni ruháit.*
-Most aztán nagyon elememben vagyok....az lesz a egjobb, ha már beugrasz! Mert ha elkaplak, akkor neked véged lesz! Ugyanis muszáj lesz egy kicsit megnevelnem téged! Úgy tűnik, nem tanultad meg rendesen az illemet...egy mesterrel nem így kell bánni...
*Azzal levetette ő is a ruhát magáról, majd vágyakozón pillantott kedvese kiemelkedő domborulataira.*

- Óóó... Nem így kell bánni egy mesterrel? Kedves, nem tudhatom... nekem nem vagy a mesterem.
*Kuncogva lépett még párat, de mivel elég csúszós helyen állt, inkább nem ment tovább. Inkább a myrtére vetett pajkos pillantásokat.*
- És mégis, hogy akarsz megnevelni engem mester uram? Gyanítom, amit a fejedben forgatsz, az nem épp büntetés féle. Ráadásul, ahhoz előbb ide is kéne jönnie az úrnak. Nem beszélve arról, hogy azt úgysem várnám meg... Inkább elkezdenék szót fogadni, és beugranék a tóba. Ki tudja? Hátha nem olyan jó az úszótechnikád, mint a beszélőkéd.
*De aztán már azt látta, hogy a myrte hirtelen megindul felé. Nevetve figyelte, ahogy közeleg hozzá, majd egy gyors fordulat, és már bent is volt a vízben. jó úszó volt a lány, és eléggé sokáig bírta a víz alatt, ha úgy hozta szükség. Most azonban hamar feljött a víz színére, és a sziklaperem alá úszott, mely annak a helynek a közelében volt, ahol ő ugrott be.*

*Most már nagyon feltüzelte őt a lány. Alig bírt uralkodni magán, hogy ne vesse magát rá. De összeszorította a kezeit ökölbe, s higgadtan válaszolt. Még egy kis mosolyt is sikerült elővarázsolnia.*
-Édesem, majd akkor megtanítalak....Mellesleg honnan veszed te, hogy mik mik járnak a fejemben? Nem tudhatod, azt drágám!
*Ravaszan kacsintott egyet, majd tovább figyelte a lányt. Aztán gondolt egyet és elindult felé. ~Na lássuk, hogy mekkora a szája!~ De legnagyobb meglepetésére beugrott előtte a kedvese. Ezt még nem vette zokon, hiszen tud ő úszni. Csak az a kérdés, hogy annyira jól-e, mint Hiswa. Ő is belevetette magát a vízbe, ami kellemesen meleg volt, majd Hiswa után kutatott. Hamarosan rá is lelt nem messze egy sziklaperem alatt. Odaúszott hozzá, majd száját szájára tette, s megcsókolta.*
-Szerelmem, áruld már el, kérlek, hogy mit tervezel! Nagyon kíváncsi vagyok! És képes vagyok bármit megtenni azért, hogy megtudjam, miben is sántikálsz.
*Lehet, hogy ezt nem kellett volna kimondania? Most már késő. A lány bármit mondhat neki. Szinte muszáj lesz a mesternek megcsinálni. Jól csapdába zárta saját magát. De, hogy leplezze iejdtségét, Hiswa testéhez simult, s kicsit játszadozott. Kellemes párosítás volt ez. Egy kis melegvíz és Hiswa. Mintha a Mennyországban lenne. Vagyios mégsem, mert nem lehet tudni, hogy a tünde miben sántikál és ez zavarja a myrtét. De most már kénytelen elsz kivárni, míg kiderül, akármennyire is kíváncsiskodik.*

//Fagy :-(//

*//Olvad... Smile

//

*Hiswa halovány kis mosollyal nyugtázta kedvesének közeledtét. A fenyegető szavakon, melyek a mester száját hagyták el, csak jót nevetett magában. Figyelte, ahogy a myrte beugrik a tóba, aztán, amint felbukkan, már határozottan gyors tempóban indult el a tünde felé. A lány erre bentebb húzódott a víz fölé nyúló szirt alá, és onnan leste a közeledőt.*
- Ha rosszul gondolom, mi jár a fejedben.... Talán menekülőre kellene fognom a dolgot.
*De szavai ellenére sem mozdult az árnyékot nyújtó helyről. Aztán a myrte már meg is érkezett hozzá, s a fenyegetéseit nem beváltva adott a tündének hosszasan egy forró csókot. De rögtön ezután újra beszélni kezdett hozzá.*
- Valóban bármit megtennél? Vagy csak puszta szavakkal dobálózol?
*Szavai édes suttogásként jutottak el a férfi fülébe, s közben még érezhette is nyakán a meleg női ajkak érintését. Hiswa vonakodva, de mégis elhúzódott szerelmétől, és fürkészőn nézett fekete szemeibe. Szerelmesen mosolygott, miközben tenyerével végig simított a férfi arcán, majd kezét a mellkasán levezetve hagyta, hogy a vízbe hulljon. Némi csalódottság csilogott a lány smaragdzöld szemeiben, ahogy észre vette szerelme feszültségét. És ezt nem értette.*
~Hát tényleg nem bízol még bennem?~
*Gondolatainak arcára való kivetülését elkerülendő, fordította fejét balra, s csendben tanulmányozta a sziklaszirtet.*

*Csak nézett maga elé, s nem szólt semmit sem. Élvezte szerelme érintéseit, de valahogy nem jött szó a torkára. Aztán kedvesen mosolygott, mikor Hiswa végigsimított arcán, amjd mellkasán, s végre megszólalt.*
-Nem hinném, hogy csak a szavakkal dobálózok. Hiszen csak a szerelmemnek beszélek, és neki nem hazudnék!
*Azzal csókkal erősítette meg előző kijelentését. Most már magabiztosabb volt. Bizonyítani akart, hogy ő képes bármire, amiot kedvese kér tőle. Vagy legalbbis megpróbálja Hiswáért bármit megtenne. Tehát a lánynak csak kérnie kell. Vizes kezével a szőke hajába túrt, s kifújta a levegőt, majd az oldalra forduló Hiswa felé nyújtotta kezét, s állát megfogva visszafordította maga felé a lány arcát, s mélyen a szemébe nézett.*
-Szerelmem, valóban igazat beszélek! És kerlek, hogy mondj valamit, hogy csinálhassam!
*Kacsintott egyet, majd ismét forró csókot adott a tündének. Közben jobb kezével kedvese haját simította el arcából így még vizesebbé téve a már amúgy is vizes hajat. Jó pár percig gyönyörködött a gyönyörű hajzuhatagban és az arcvonásokban. A mestert szinte elvarázsolta ez a lány. Aztán a csendet megtörve Mitryas felemelte bal kezét és egy illúzió segítségével egy nagy szívet pottyantott ki kezei közül, majd széles mosollyal így szólt.*
-Nézd csak! Ez a tiéd! Tudod, a myrték és más népek is meg szokták ünnepelni a nőket egy bizonyos napon...és ez a nap ma van. Nem tudom, hogy nálatok, tündékbél így van-e, de nálunk igen. Ezen a napon ti, nők ajándékot kaptok a férfiaktól. És úgy gondoltam, hogy téged is megleplek. De eprsze ez még nem minden...csaka vízben nem akarom odaadni és összevizezni a többi ajándékodat!
*Mosolygott Hiswára, majd szépen lassan átnyújtotta a szívet, ami csokoládéból készült.*

*Kissé pironkodva fogadta a myrte váratlan ajándékát, de boldog volt a tudattól, hogy egyáltalán gondolt rá valaki ezen a napon. Igaz, azzal is tisztában volt, hogy az előtte lévő férfi minden egyes napján gondol rá. Méghozzá nem is keveset. Hálásan pillantott a gusztusos csoki remekműre, és elvéve azt a mestertől egy ügyes, és lendületes mozdulattal felhúzódott a szirtbe kapaszkodva, és letette a víztől tisztára mosott kőre. Majd visszatért kedveséhez, és szenvedélyes csókkal viszonozta az ajándékot. Pillanatnyilag nem volt módjában mással megajándékozni a férfit, mint önmagával. Bár kissé vizes ajándéknak tartotta magát, azért remélte, hogy ez egy csöppet sem fogja zavarni Mitryast. Karjait a nyaka köré fonva csókolta kívánatos ajkait, s közben víztakarta testét vágyakozón préselte a myrtéhez, kinek kezei élvezetes lassúsággal szánkáztak testének több pontján is. De a lány egyszer csak abba hagyta izgató cselekedeteit, és a mester vállára hajtva fejét szólalt meg.*
- Semmi komoly hátsó szándékom nem volt, amikor ide hoztalak. A vízbe is csak azért csaltalak be, mert erről a tóról szerettem volna beszélni. Tudod, míg te építkeztél a myrtéiddel, addig én sokat beszélgettem azokkal a myrtékkel, kiknek nem vettétek volna hasznát a munkátokban...
*Fejét felemelve fúrta tekintetét a férfiéba.*
- Hiányzik a népednek a régi otthonuk... Ezért arra gondoltam, hogy... mivel a minap megemlítetted, hogy képes vagy létre is hozni dolgokat... Arra gondoltam, hogy... hogy megkérlek, teremts ennél a tónál egy illúziót, ami felelevenítheti a népednek a régi otthonát... ha netán valamelyiket honvágy gyötörné...
*Kissé elvörösödött mire a végére ért, de csak sikerült elmondania neki, amit akart.*
- Én nem akartam, hogy rosszra gondolj azért, mert furcsán viselkedek... Csak nem tudtam, hogyan hozakodjak ezzel az egésszel elő.
*Aztán elhallgatott, és fejét lehajtva várta, mit fog az ostoba ötletéért kapni a mestertől. Hosszú fehér tincsei közben előre csúszva lógtak a vízbe, mely lágyan ringatta őket hol balra, hol jobbra.*