05. Mylatrë-rét

*Már-már azt hitte ellöki a férfi, ugyanis érezte a kezét, mely taszításra kész. De úgy tűnik a férfiak mind egyformák, ami egyáltalán nem zavarja a lányt. Lehet, hogy Etele egy a sok közül, de érez valami egyedit iránta. Akárcsak másoknál. Minden egyes férfiban szeretett, kívánt valami mást, valamit, ami egyedül csak annak az embernek van. Az egyéniséget. Mindegyiket különösen szerette. Sosem tartotta őket tárgynak, eszköznek. Így van ez most Etelével is. Valamit adni akar a férfinak. Talán megsajnálta volna? Csak nehogy rájöjjön erre a mágus. Arya meg szeretné vigasztalni, nem akarja, hogy magányos legyen a férfi, ugyanis Eteléből csak úgy árad a magány. Aryát pedig mindig is megfogták a magányosok. Segíteni kell rajtuk. Gyógyítani kell a lelküket. Így minden gyógyítókészségét beleadta a csókjaiba sok-sok szenvedéllyel együtt. A bot puffanásakor megremegett a szíve. Lelkesebb lett és mondhatni elvesztette a fejét. Már ő is rég volt férfival. ... majd egy hónapja.... Azóta nem tudott igazából senkivel se lenni, amióta Blazerrel volt. A gyűrű miatt. Ó de hol van most az a gyűrű?! Nagyon mélyen, nagyon mélyen a tarisznya alján. Kezével már le is segíti a férfiról a ruhát. *

*Már nem törődik kétségeivel, hiszen csak a pillanat számít. A magány feledteti vele belé rögzült óvatosságát, tartózkodását a másiktól. Arra itt volt a mai nap, s itt lehet még a holnapi is, de az este és a pillanat a jelen és a valóság.
Nem érzi, hogy Arya rossz lenne, vagy jó, nem érez mást csak izgalmat, s a kétség, a kiismerhetetlenség, a gyengeség és a nőiesség teszi oly vonzóvá szépsége mellett ezt a hölgyeményt a mágus szemében.
Amikor ruhái egymás után hullanak a rétre, ő maga sem marad el a vetkőztetésben, s ahogy feltárulnak előtte Arya bájai, úgy néz végig rajta kedvtelve, mielőtt magához ölelve a korábban leterített köpenyre fekszenek mindketten.
Etele elfeledi az éjt, elfelejti a csendet, csak kettőjük légzését hallgatja, miközben belenéz Arya csillogó szemeibe.
Keze lassan halad a lány csípőjén, míg szája Arya száját keresi, s mikor megtalálja össze is forr vele.
Etele csókjai, érintései elborítják a lányt, s amíg a darthar lassan, mégis tőle szokatlanul gyengéden már csak azzal törődik, hogy mindketten minél örömtelibb perceket éljenek át, a rét felett vándorló széles arcú Hold és a szikrázó csillagok sejtelmesen kacsintanak össze, ahogy lenéznek az alant a Mylatrë-rét virágai között megbújó párra.*

*Amikor a férfi a szemébe néz, ő is. Igyekszik őszinte lenni, nem akar semmi olyat tenni, ami elbizonytalanítaná Etelét. Egy apró hiba, és az egésznek vége, de talán rosszabb lenne a kapcsolatuk, mint előtte. Nem hibázhat. Viszonozza a csókokat, ő is kikapcsol az agyában minden mást, ami elterelné a figyelmét. Nem akar mást látni maga előtt, csak a mágust. Se a darthart, se a sérültet, se a gonoszt... hanem Etelét magát. Ezért, beinduló agyát le is állítja. Nem gondolhat ilyesmire, hogy hé kislány, tudod te kivel hálsz? Ezzel most nem foglalkozhat. A csillagok és a Hold az egyetlen tanúi az éjszakában a történteknek. Talán még pár tücsök az, akik szerenádod ciripelnek a szeretőknek. Jó idő múlva a kissé hidegebb éjszakában, felhevült testtel fekszik a lány a férfi mellkasán és kezével simogatja őt. Nem tudja, hogy a férfi alszik-e, de nem is érdekli. Jól érezte magát, és úgy érezte, a férfi is. És csak ez számít. Már nem is álmos. Nem akar aludni. Csak nézni akarja a férfi arcát egész éjszaka. Reméli, ő alszik, hogy tényleg zavartalanul nézhesse. Vajon ezekben a pillanatokban megbízik benne a férfi. Most foghatná a tőrét és elvághatná Etele torkát? Talán igen, de nem akarja... csak nézi az arcát... mosolyogva. De mi lesz holnap? Mintha mi se történt volna? Vagy ridegebb lesz? Netalán gyengédebb? Alig várta, hogy már másnap legyen, de még ki akarta az éjszaka hátralevő részét is maximálisan élvezni a férfi bámulásával és karjaiban fekvésével.*

//Lehet felőlem másnap reggel... vagy ha tervezel még valamit az éjszakára, akkor csak szólj! lol!

//

*Nyugodtan fekszik, szemei csukva, de nem alszik. Csendben élvezi, ahogy Arya forró teste hozzá simul, és finom kezei simogatják a bőrét.
Elégedett. Az átélt események kellemes hatása alatt van még most is. Arya igen szép pillanatokat szerzett neki, s ezért hálás is valahol.
Még nem gondol a holnapra, mert a lány kezei újabb izgalommal töltik el, s szemeit kinyitva újra magához húzz a lányt.
Az éjszaka még tartogatott némi kis meglepetést, s most, hogy újra felfedezi Aryát, megismétlik az előbbi kellemes pillanatokat. Jóllakottan, elégedetten és mosolyogva alszik aztán el, mellkasán, karjaiban érzi a lányt melegét.*

*A felkelő nap simogatja arcát. Orra megtelik a lány és a nyíló virágok illatával, s ahogy körülöttük megélénkül az élet, úgy ébrednek fel lassan ők is. Rápillant Aryára, de nincsenek szavai. Egyenlőre még fogalma sincs, hogy álljon Aryához az éjszaka után. Gondolatai is csak lassan indulnak meg, és ahogy ébred, úgy a nappali fény más hangulatot kelt, mint az éjszakai halvány-ezüst, mely szemtanújuk volt.*
- Jó reggelt.

*A férfi mozgolódására rátekint és ő sem szól addig, amíg a mágus nem köszön. Elmosolyodik.*
-Jó reggelt!-
*Még ránéz Etelére, majd felül. Feláll, előkotorja a ruháját onnan, ahova dobta az éjszaka. Nem nehéz felöltöznie, hisz nincs sok cucca. A köpenyét is magára vette.Fázik. Már az este érezte, hogy kezd a hiánya erősödni a fű után, ezért is fázik. De az éjszaka hideg volt, és mondhatni semmi nem volt rajta, a hátát egész éjjel a sötét ég takarta. Tehát ezért is fázott. Etelére nézett és várta, hogy történjék valami. Nem mert szólni. Nem is tudta, mit mondhatna. Ezért a nemrég felkelt Nap felé tekintett és nézte annak sugarát.*
~Most vajon mi lesz? Vajon mire gondol? Csak élt az alkalommal, vagy nyertem egy kis bizalmat tőle? A mai nap folyamán meglátjuk.~
* Majd végül mégis megszólalt a férfira tekintve.*
-Merre tovább?
*Lehajolt tarisznyájához és a nyakába vette. Útra készen állt. Vagy ha esznek előtte valamit, abban is benne van. Bár nem volt éhes.*

*Nem mozdul. Gyönyörködik Arya formás testében, míg felöltözködik – ami nem is tart túl soká, mivel szinte csak pár ruhadarabról van szó - és magában, kimondatlanul elégedett.
Elégedett, mind az elmúlt éjszakával, mind pedig a tervvel, melyet Tifar ellen eszelt ki.
Mikor Arya felöltözve a nap felé fordul, lassan, kissé öregesebben feltápászkodik ő is. Kezdődő pocakját behúzza, bár nem nagy jelentősége van, hogy mennyire enged hiúságának.
Végül a lány megszólítja.
A darthar el is feledkezett róla, hogy Arya dagorladi és nem idevalósi, így nem biztos, hogy úgy ismeri a Birodalmat, mint ő és így nem is tudja, még ha tud tájékozódni, hogy merre tartanak.
Megenged magának egy mosolyt a szép éjszaka emlékére is és úgy válaszol.*
- A mágusok honába, Minäril Calathba. Meg kell találnom Tifart.
Útközben szerzünk botot is.
*Kerüli, hogy az éjszakáról beszéljen. Még nem tette helyre magában a történteket és át akarja gondolni a dolgokat.
Szeme minden esetre Aryára szegeződik, amíg lehajol és felveszi a tarisznyáját.
Közben persze ő maga is magára kapja holmijait és mutatva az utat a réten el is indul, hogy a lehető leghamarabb elhagyják a myrték országát.*

*Öltözködés közben érzékelte, hogy Etele figyeli, ezen csak mosolygott. Tehát amikor kérdezett és a mágus válaszolt, Arya komolyan biccentett. Már várt a botra. Arra volt kíváncsi, hogy a mágus bottal lehet-e bot harcot vívni. Ugyanis erre is tökéletesen kiképezték. Mondhatni ez megy neki a legjobban. Csak az a baj, hogy a kristály elrontja az egyensúlyt. Hát akkor valami nehezéket tesz a bot másik végére és így kiegyenlítődik. Mert sosem baj, ha egy fegyvert több mindenre lehet használni. Tehát elindultak Tifart keresni. Etele mutatta az utat. Arya nem akart teljesen csendben maradni, csak hát nem tudta, hogyan szólítsa meg a férfit. Magázni... ezek után már fura lenne. De ugyanakkor ő a mestere... és tegnap még meg akarta fojtani őt a darthar. Tehát eléggé furcsa érzések keringenek benne. Nem akar hibázni, nem akar semmit sem elrontani. Így inkább marad az előbb bevált személytelen mondatokban, vagy éppen kipróbálja a többesszám első személyt. Csak nagy ívben el akarja kerülni a tegeződést és a magázódást is. Így kissé bizonytalanul megszólal.*
- A városban veszünk botot? Majd én kiválaszthatom, melyik legyen?-
*Néz kissé félénken a dartharra. Mondjuk elég gyenge kérdések, de nem szeretné, ha a tegnap este miatt egész nap nem is beszélgetnének.*

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Dec. 26 2014, 11:35

//Boszorkányok 3. szintű feladata: 2. feladat – A járvány... 2. hsz//

Kerek egész órája már, hogy elindult Chattalból, s már legalább fél órája bolyong ezen az agyon színezett virágú réten, s teljesen olyan érzéssel magábon, hogy ha így folytatja, kifut az időből.
Nos, ebben az esetben nem is venné a fáradtságot sem arra, hogy visszatérjen arra az ember lakta településre. Hiszen értelme egy szál sem volna. Ha nem ér oda időben, akkor kihalt, szellemjárta régió válik abból a helyből. Nem elfek, így aztán a szíve sem fog annyira vérezni miatta. Amúgy is kételkedett abban, hogy létezhet egyáltalán bármi, ami miatt akár lelkiismeretfurdalást érezne egy röpke pillanatra is.
Gondolataiba merülve kószált a myrték leghíresebb mezején.
Újabb negyed óra múlva mégis meglepődve torpant meg, s lábát levegőben tartva - mivel csaknem sikerült eltaposnia egy érdekes virágot - vett egy mély levegőt, s sóhajtva tette le lábát a növény mellé. Egy tenyérnyi hely, csupán ennyi területet borított be az aprócska virágcsomó. Láthatóan futónövényről van szó, mely egy miniatűr bokrot képezve hagyta a szélnek, hogy finoman borzolja narancssárga szírmu szirmokkal borított kelyheit.
Lehajolt és egy határozott mozdulattal tövestől kitépte a földből a teljes csomóját a kis növénykének.
- Egy megvan, már csak a másik adalék kell.
Ezeket a szavakat nem is annyira magának címezte, inkább lovának, mivel éppen Ében szemeibe bámulva tudatta ezt a hírt. A fekete mén csak fejét rázogatva, föl-le hajtogatva baktatott az újra meginduló után. Némi prüszkélés miatt rá is nézett a lány.
- Nyugi Ében! Ha végeztünk elviszlek egy különleges helyre ezen a földön... A myrte-k földje mind közül a legváltozatosabb. Na meg lovak is vannak rajta szép számmal...
Kedves, lágy hangját nyerítéssel nyugtázta a ló. Időközben Hiswa újra megállt.

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Dec. 26 2014, 14:43

Az eget kezdte kémlelni. Furcsa érzete támadt a tarka virágok millióival borított rét közepén állva. Fura de, mégis olyan érzése támadt mintha valaki figyelné őt. Szétnézett újra, és egy fürkész alaposságával, mégsem látott senkit se közel, se távol.
Kezdett melege is lenni. Rutinos gyorsasággal szabadult meg köpenyétől, melyet lova nyergén keresztül vetett, majd vékony, selymes anyagú, alakját kimondotta megmutató egyrészes, boka alá érő ruhájában, melynek egy picurkát még áttetsző is volt anyaga, folytatta a keresgélét. Hosszú fehér tincseit szabadon lobogtatta a fel-feltámadó langyos szellő.
Furcsamód ezen a tájon nem emlékeztette semmi az emberi területek hideg évszakára. Elvégül itt, ahol ő most járkált éppenséggel, hogy meleg idő volt. Mintha kora nyári nap felénél járna.
Igazából mégsem lepődött meg a dolgon. A tapasztaltabbak nem lepődnek meg semmin egy olyan területen, mely azon néphez tartozik, melynek tagjainak születésük pillanatában illúziómágia csordogál ereikben. Itt hát nem illő fennakadni azon, ha valamivel odébb még metsző hideg van, s erre a földre lépve akár nyári meleg fogadja az érkezőt. Ezen nem volt érdemes megütközni.
Elhessegetve tudatából a fura érzést, hogy talán nincs is egyedül folytatta a keresgélést.
Talán még további negyed órácskát töltött ezze a foglalatossággal, mikor végre megpillantotta a rét egy távolibb pontján virítani azt a jellegzetesen sárga-kék cirkás sziromtumultust, melyet annyira keresett. Gyorsan letépte a kellő mennyiséget, hogy arányaiban megfelelő adag ellenszert tudjon kreálni, majd Ébenre ült.
- Pompás! Már csak a tengervíz maradt hátra.
Megint érezte azt a furcsaságot... mintha valaki figyelné. Viszont már nem igazán érdekelte a dolog, hiszen sürgős dolga volt még a tengernél, aztán meg egy rakás emberbe életet kell még lehelnie. Persze csak átvitt értelemben.
Megindította Ébent érkezésüknek irányába, hogy mihamarabb elérhessen a Belhan tengerhez.

//Kövi hsz a Belhan tengerhez megy... Very Happy

//

Tárgy: Re: 05. Mylatrë-rét Pént. Dec. 26 2014, 15:34

//Bocsi Hiswa, nem hagyhattam ki a lehetőséget. Very Happy

//

Szokásos déli lovaglást tervezett magának most is, ahogy mindig. Most mégis sikeresen eltért az egész a megszokottól. Maga se tudja miért, vagy miféle késztetés hatására, mégis úgy gondolta, hogy ez alkalommal a rétre üget ki.
Az egyik dombtetőre felkaptatva nézett szét, mikor meglátta a fehér hajú elfet a virágok között mászkálva. Világos volt, hogy konkrét céllal érkezett, mit most a virágok közt keresett.
Emlékezett rá korábbról. Ez az a fehér hajú, aki a kastélyban sikeresen meglógott előle.
- Ki hitte volna?
Halk szavakként csúszott ki száján a megjegyzés. Rögvest ezután a láthatatlanság illúzióját használta önmagán, hogy anélkül szemlélődhessen, hogy a lenti (meglehetősen csinos darabnak mondható) elf lány észre venné őt.
- Pompás! Már csak a tengervíz maradt hátra.
Az leányzó hangja megnyugtató bársonyossággal, simogatón csengett a tarkálló virágok között.
Mitryas legszívesebben megkérte volna, hogy beszélgessenek arról a legutóbbi csetepatéjukról, amit jobb volna talán a hátuk mögé hajítva elfeledni.
Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy ezzel a nővel szívesen ejtene meg némi közös programot és nem éppen a harcra gondolt. Mégsem fedte fel előtte önmagát. Eszébe is jutott egy myrte hely, hol gyakran megfordult már. Biztos volt abban, hogy egy elfet is lenyűgözne az a myrte alkotás, ami végül is egy fedett, mesterséges kert volt, gigantikus parkkal övezve. Úgyis természetmániás népség az elf, így gondolta.
Arra kapott észbe, hogy a megfigyelt nőszemély sebesen vágtázik el előtte.
~ Még mit nem! ~
Egy apró madár. Éppen ez jutott eszébe, ezért azt alkotott meg illúziómágiájával. Egy féltenyérnyi apróságot, mely csivitelve emelte magasba élénk sárga tollazatú testét. Feltűnő jel a vérvörös csík volt a nyaka körül. Még a csőre is sárga volt. A hangja meg épp olyan dallamosan csengő, mint a legszebb hangú énekesmadaraknak.
Utasítás nélkül is tudta a dolgát: szélsebesen repült az elf lovas nyomában.
Csak akkor szólalt meg hangosan a mester, amikor a nő halló és látó távolságon kívülre került.
- Még találkozunk fehér hajú.
Megfordította lovát és haza lovagolt.

//Hiswa, a madaram mindig a közeledben lesz. Észre is veheted nyugodtan. Hamarosan találkozunk. Smile

//