2. Liantassë lankása

*Az esti őrjárattal Antonius nagyúr is körüljárta a vidéket, mivel ma nem akadt túl sok dolga a várban. Bár volt egy kis papírmunka, meg egy-két fontosabb teendő, de napnyugtáig végzett velük és mosolygó arccal vezette lovasait esti őrjáratra. Nem volt túl hideg, csak egy kis szél kerekedett keletről magával hozva néhány esőfelhőt. Az úr és lovasai Liantassë lankására érve felgyorsították tempójukat és miután meggyőződtek róla, hogy minden rendben van a környéken, sietve visszaindultak a Fehértorony-kastélyba. Közben már halk dörej visszhangzott a tájon, és kis cseppekben megeredt az eső.*

*Egyik tarka virágtól a másikig szállva szippantotta be mélyen az édes illatot. Még a földre is leszállt, hogy kedvére eljátszadozzon a virágokkal. Egyszercsak lábai alatt remegni kezdett a föld. Nehéz paták dübörgése hatolt érzékeny füleibe. Óvatosan a szirmok közé bújva lesett ki a hangok irányába. Lovasokat látott közeledni. Méghozzá veszett tempóban. Az élükön pedig ki más is feszített volna, mint Antonius nagyúr. Flow szája huncut mosolyra húzódott. Főleg akkor, amikor eszébe jutott első találkozásuk. Akkor a seldë úr lepkehálóval akarta becserkészni a valda úrnőt. Persze nem tudhatta, hogy ő Flow úrnő, és azt sem, hogy azért egy egyszerű lepkeháló vajmi kevés az elfogásához. Már csak azért is, mert az úrnő nem épp pillangó méretű... mivel épp akkora, mint egy sasmadár. Ebből aztán vicces találkozás, és fogócska lett. Ezene merengett az úrnő, míg a lovasok egyre közeledtek felé.*
- Szép napot a kedves seldë uraknak! Már, ha lesznek szívesek nem eltiporni egy apró valda hölgyet...
*Szavait már úgy intézte hozzájuk, hogy velük egy magasságba röppenve lavírozott a levegőben a lovasok körül kacagva keringve.*

*Épp tértek volna le a Fehértorony-vára felé vezető útra, amikor a virágok közt Antonius nagyúr mozgást vélt felfedezni. Lovasainak intett, hogy lassítsanak, ő maga meg előre ment, hogy megtudja, miféle szerzet akadt útjukba. Szemöldökét összehúzta, egy pillanatig arra gondolt, hogy egy kém az illető, de ezt a gondolatot hamar elhessegtette fejéből, ahogyan megtekintette az ismerőst: Flow úrnőt. Visszagondolva első találkozásukra, széles mosoly jelent meg arcán *
-Ah, Flow úrnő, micsoda meglepetés! Mi szél hozta erre, kegyedet? Veszélyes lehet, napnyugtakor egyedül járkálni, még a seldék földjén is.
*Természetesen nem gondolta komolyan, amit mondott, de szeretett ,,csibészkedni ’’ az úrnővel. *

*Az úrnő csapott néhány gyors kört a seldë úr körül, itt-ott megborzolva a férfi hosszú, szőke haját. Egy tincset még sikerült is meghúznia picikét. Ugyan biztos volt abban, hogy ez valójában nem járt fájdalommal a lovasnak, de akkor is úgy élvezte, hogy bosszanthatja ezzel. Mert tudta, a nagyúr könnyen dühíthető ám. Főleg a trükkös kis valdák csínytevéseitől szokott füstölögni. És ő mennyire szeretett föl-le repdesni az őket hajkurászó férfi kezei elől. Hiába... valda volt, és a valdák mindig is csínytevő népség volt. A nagyúr meg könnyű célpont, melyet előszeretettel vettek célba népének ide tévedő tagjai.*
- Antonius uram... Még mindig nem jegyezted meg azzal a kedves szőke kobakoddal, hogy én repülni szoktam, nem járkálni?
*Vékony hangocskáján felkacagott, és énekelgetve repült át a ló hasa alatt, megcsiklandozva annak lábait. A ló prüszkölve ficánkolt egy sort, gazdája legnagyobb bosszúságára. Flow aztán a ló tomporára szállt, leült, és viccesen keresztbe tett lábaira támasztott könyökére téve állát, incselkedő pillantásokkal méregette a nyeregben ülő uraságot.*

*Amint a valda körözni kezdett Antonius körül, a nagyúr próbálta megőrizni nyugalmát, de nem nagyon ment neki, főleg, amikor érezte, hogy a hajával kezdett játszani az úrnő. Kezével próbálta finoman elhessegtetni, de az úrnő szemmel láthatóan élvezte, hogy Antoniust dühítheti. Amikor végre megállapodott a ’kis csínytevő’ a ló tomporán, a selde vezér felé fordította fejét és válaszolt a kötekedőnek:*
- Valóban, igazad van…részben. A valdák repülve közlekednek, de attól még ott van nekik is a két apró lábuk, s nem árt néha azokat is használni…..Tudod úrnő, egy repülő valdát könnyen össze lehet téveszteni egy repdeső lepkével…Aztán meg mégsem mindegy, hogy melyik kerül a lepkehálóba.
*Ravasz mosollyal fejezte be mondatát, majd várta, hogy mit reagál erre Flow úrnő.*

*Csodálkozást színlelve röppent fel a hátas tomporáról, és bal kezét kinyújtva a nagyúrra mutatott, miközben sikkantással egybekötve megszólalt.*
- Ahaaa!... Tudtam, hogy szándékos volt az a háló.... Hiába is tagadnád.
*Csípóre tett kézzel libbent a férfi elé, és egy gyors lebbenéssel meggyőződött arról, hogy az említett "fegyver" nincs Antoniusnál. Aztán az uraság fejével azonos magasságban feltartotta mutatóújját, és tiltólag ingatni kezdte.*
- Nem olyan könnyű ám túl járni egy valda eszén kedves nagyúr. *Kellemes hangján duruzsolt valami kis énekecskét, s közben kerengeni kezdett a férfi körül.*

*A hirtelen jött sikkantásra felhúzta szemöldökét és visszahőkölt, majd követni kezdte fejével, hogy lássa, hová száll az úrnő. Egy pillanatig azt hitte, hogy Flow megharagudott rá és távozni készül, de aztán látta, hogy az úrnő újból szemei előtt lebeg.*
-Kedves úrnő, hiszen ismerhetnél már. Hogyan is képzeled, hogy én, rádtámadnék szándékosan és egy lepkehálóval próbálnálak befogni?...A lepkeháló túl kicsi hozzá(d)...
*Tette hozzá halkan, de nem bánta volna azt sem, ha a valda meghallja, úgyis csak bosszantani kívánta őt. Az ének, melyet Flow úrnő közben duruzsolni kezdett, elnyerte a nagyúr tetszését, viszont a valda körbe-körbe repkedése kezdte kicsit irritálni Antoniust, érezte, hgoy kezd szédülni.*
-Biztosan nem könnyű túl járni egy valda eszén, de nem lehetetlen. *magyarázta az úrnőnek, míg az körülötte keringett* Én azt mondom, ne bízzátok el túlságosan magatokat....igaz, hogy a valda népség nagyon csalafinta nép, de ki mondta, hogy például egy ravasz seldë nem járna túl az eszeteken?
*Szemével újra követni kezdte a körbe-körbe szálldosó valdát, de mielőtt az félreérthette volna a seldë fejedelem utóbbi mondatát, Antonius újra szólt:*
-Persze ezt nem kihívásnak szántam, csak szólok, hogy azért meg kell nézni, hogy kiket gyanúsítanak meg egyes valdák ártatlanul.

*A gyanúsítás szó hallatán az úrnő szemei riadtságot színlelve elkerekedtek, de csak hamar vissza nyerték eredeti formájukat. Kezével bele túrt nyakán átvetett kis táskájába, és kotorászott benne egy ideig. Aztán egy apró papírtekercset húzott elő, minek szélét megfogva jól megrázta, míg az hosszú listaként le nem tekeredett egészen a földig. Flow vigyorgott egy sort, miközben a férfi döbbenettől megnyúlt arcát nézte.*
- Nos... Akármennyire is nézem egy valda sem tett ezirányú panaszt. Mármint, nem látom, hogy bárki is meggyanusított volna téged. *Megvillantva legpimaszabb mosolyát gyorsítja föl kissé szárnyainak csapkodását, hogy leperegjen róluk minden esőcsepp, és persze ezek a nagyúron kössenek ki.*
- Oupsz! *kapta ijedten, de kuncogva szájához kezét* - Annyira sajnálom Antonius nagyúr... Merő véletlen volt csupán.

*Nem tudta mire vélni a papírtekercs elővevését és kinyitását, de mikor meghallotta a valda pimasz szavait, maga sem tudta megállni egy kis nevetés nélkül. Ám, hamar felhagyott a nevetéssel, amint arcában érezte az érkező vízmennyiséget. Bár nem volt sok, mi a nyakába zúdult a valda szárnyairól, de egy reggeli mosakodással felért. Kezeivel gyorsan letörölte arcáról, majd szemeiből a vizet aztán megszólalt.*
-Na persze...véletlen....merő véletlen
*Próbált szigorú szemekkel nézni az őt megviccelő valdára, de a mosolyt nem tudta eltüntetni arcáról.*
-Azért jó lenne vigyázni kedves úrnő, hogy a jövőben ne forduljanak elő hasonló véletlenek...
*Mondatát nem folytatta tovább, mert eszébe jutottak a hátul várakozó lovasai, kik nem is olyan távol állva tőlük tanúi voltak az előbbi kis 'véletlen' helyzetnek.
Antonius hátra fordult és intett lovasainak, kiknek arcán az alkonyati sötétben is meglátta a vigyorgást.*
-Ti! Menjetek előre a várba, hamarosan én is megyek.
*Megvárta míg elhaladnak mellette és Flow úrnő mellett, aztán a valdához fordult.*
-Kár, hogy sötétedik...és még az eső is eleredt. Pedig hidd el, szívesen bosszantottalak volna még kedves úrnő, de ha csak nem kívánsz velem tartani a várba, akkor most sajnos el kell váljunk.
*Flow szemeibe nézett aztán egy kis nevetés kíséretében megindult a várba vezető úton. Ez a valda mindig megtudta nevettetni és ha szomorú is volt, mindig jókedvre derítette Antonius nagyurat. *
-Viszlát!
*Intett neki vissza, majd felgyorsította lova tempóját, hogy beérje vele az esti őrjáratot.*

*Csupán dallamos kacaja hangzott fel köszönés gyanánt, és már tova is suhant az egyre hevesebben hulló esőben. Néha egészen a virágokig ereszkedett, és kezeivel vízpermetet felverve száguldott keresztül a lankákon saját népének földje felé haladva.*

*Az előző ballépését már el is felejtve ereszkedett lefelé a tarka virágokkal borított lankásra. A hevesebb széllökéseket kihasználva lendült odébb a levegőben, hogy jobbnak érezze helyezkedését. szemei folyamatosan a tájat fürkészték. Fogalma sem volt róla, épp melyik fajnak a földje fölött röpköd, de nem is izgatta. Ma még nem evett, és most ha törik, ha szakad, akkor is vacsizni fog. Mert ha már az ebéd kifújt, legalább a vacsorát ne szalassza el. Különben kénytelen lenne könnyebb préda után nézni. Bár, a virágok közt témfergő kecskék sem tűntek nehéz esetnek. De nála ezt sosem lehet tudni. Már mint, hogy mikor csinál újabb baklövést. Most sokkal elővigyázatosabban közelítette meg az állatokat. Azok meg ártatlanúl legelészve tömték magukba a sárkány számára csak körítésként emlegetett növényeket. A másodperc töredékéig tartott az egész művelet. Nexus karmos lábaival nem egy, hanem azonnal két kecskét ragad meg. A többi szanaszét szalad az erdőségek irányába. Kétszer csap le kék sörényű feje, és vacsorája immár elő is készítve. Friss, de már nem mozog. Habzsolva tömi magába, szinte egyben lenyelve őket. Egy jóleső büfögés, és Nexus élvezettel hasal el a virágok közt. Még nyalogatja körmeiről a vért, de szeme ösztönösen a rá leselkedő veszélyt kémleli. Mert hiába ilyen szép nagyra nőtt, azért vannak nála akár tízszer nagyobb sárkányok is erre.*

* A vár ügyeit elintézve kis délutáni sétára ment lovával Liantassë-lankását véve úticélul. Lassú tempóban ügetett a széles réten, friss levegőt szívva tüdejébe, mialatt gondolatai el-el kalandoztak mindenfele. Nem figyelt az útra, lovára bízta, merre viszi az, közben gazdája a messzi hegyek és erdők fele pillantott, egészen a horizont végéig. Langyos szellő lengte körül, Antonius meg csak meredt üres szemekkel a messzeségbe, gondolataiba temetkezve, míg lovának hirtelen meg nem torpanása jelzé, hogy valaki, vagy valami van a közelben. A seldë fejedelem alaposan körülnézett, de nem látott semmi gyanúsat, mi felkelthette volna figyelmét. Lova oldalába bökött sarkantyújával, hogy menjenek tovább, de a ló nem mozdult. Megmakacsolta magát, akár egy konok szamár.*
~Mi történik itt~
*Felhúzta szemöldökét, lovát még egyszer megpróbálta indulásra ösztönözni, de mivel az meg sem mozdult, Antonius leszállt lováról és egy közeli fára felkapaszkodva körülnézett a környéken. Tekintete hamar megakadt valamin, ami pár száz méterrel odébb a magas fűben hevert. A nagyúr szemei elkerekedtek, mély lélegzetet vett, majd újra arra a lény felé nézett és csak nézett, de nem hitt szemének.*
~Egy sörényes sárkány itt? Az én földemen? Alaposan móresre tanítom, hogy elmenjen a kedve az a seldëk földjének látogatásától? Még a végén idekap és rászokik a jószágokra. Na majd én intézkedem ez ügyben!~
*Egy gyors ugrással leszállt a fáról és felkapaszkodott lovára, majd rántva egyet a gyeplőn, megfordult és a vár fele vette az irányt. Tett pár lépést lovával, de egy hirtelen ötlettől vezérelve megállította azt és leszállt róla.*
~Minek csődítsem ide katonáimat, amikor én is el tudok vele bánni? Amint láttam, épp alszik, a fűben szundikál. Meglepem őt és egy kardcsapással elválasztom fejét a testétől. Jól fog mutatni trófeáim közt.~
*Halk, óvatos léptekkel megindult a fűben a sárkány felé, kardja markolatát szorosan megmarkolva*.

*Már jó ideje azzal van elfoglalva, hogy orrával bökdösi az előtte heverő csontdarabokat. Élvezte új játéktalálmányát. Gyomrában viszont kezdenek zavaros dolgok történni. Némi öklendezés után, sikerül bent tartania a vacsorát.*
~Nini, a kaja visszamászna? Na maradj csak odalenn!~
*Bár a kecskéket széttépve juttatta bendőjébe, nem esett nehezére, hogy elképzelje, ahogy azok felháborodásuknak hangot adva megpróbálnának kimászni. Élénk fantáziája volt, nem vitás. De, még milyen élénk. De ideje nincs belemerülni gondolataiba, mert a szél egy állat szagát hozza el érzékeny orrába. Lusta lévén ahhoz, hogy orrát levegőbe emelje, földön heverő fején orrlyukait kitágítva szívja be mélyen a levegőt. Persze a szagokkal együtt.*
~Rendelt itt valaki desszertet? Vagy ez a ház adománya lesz? Mert nem hinném, hogy alkalmas lennék egy lovas versenyre. Ha rászállok úgy is csak összecsuklik... De, annak a seldënek bírom a szagát ám... Kár, hogy nem szeretem a kétlábúak húsát. De a pacit elvinném néhány körre. Egy életre szóló élményben részesíteném.~
*Nem mozdul még ekkor sem. Mi több, teszi az alvót, de szemeit résnyire nyitva tartva figyeli a felé közeledő nagyurat. Már majdnem ott van előtte, de még mindig hagyja közeledni. Már kezét tartó kardja emelkedni kezd. De ekkor Nexus szemei felpattannak.*
~Halihóóó... ~ *A tüdejében benn tartott levegőjét ekkor mind egy szálig kipréseli magából, és ez akkora huzatot teremt, hogy a férfi hanyatt esik. Nexus fektéből röppen föl, és a következő, amit az úr lát az, hogy lovát pilleként fölkapja, és gyors emelkedés közben távolodik a tett színhelyéről.*
~Kösz a házhoz szállítást... Majd terjesztem vendég szertetedet a többiek közt!~
*Kellemes lengedezéssel repül el eléggé messzire a férfitól, ahhoz, hogy még ha rohan is megehesse a lovat, még mielőtt a dühös lovas oda érhetne hozzá.*

*Egyre közelebb ér a sárkányhoz. Amikor már egy lépés távolság van köztük, a nagyúr megáll és megfigyeli a látszólag alvó sárkányt.*
~Szép példány. Szépen fog mutatni a feje a szobám falán.~
*Kardját fölemeli feje fölé és készül a végzetes csapásra, de ekkor váratlan esemény következik be. Antonius csak annyit lát, hogy a sárkány szemei felpattannak, aztán már a kék eget pillantja meg. Annyira váratlanul történt a sárkány erőteljes mozdulata, és a légáramlat, mit Antoniusra fúj, hogy a nagyúr szinte felfogni sem tudja a történteket, csak azt érzi, hogy a földön hever.*
~Mi a?~
*Kardját, mely nem messze tőle landolt, gyorsan kezeibe veszi és a sárkány fele fordul, de annak már csak hűlt helyét látja. Feltápászkodik a földről és a nagy termetű szörny után néz, mi már elég messzire haladt, de még látni lehet, amint karmaiban visz valamiféle állatot. Antonius nagyúr mérgelődve megindul a lova fele, hogy elindulhasson haza, de amikor abba az irányba néz, ahol még az előbb lova legelt, hirtelen megtorpan. Körbehordozza tekintetét mindenfelé, de lovát nem találja, ekkor homlokára csap tenyerével és leesik neki, hogy a sárkány mit vitt el a karmaiban.*
-A lovam! Hé, te dög, a lovamat kérem vissza! Teee!
*Izmos lábával dönget egyet a földön, aztán amikor kiadta a dühét magából megindul gyalogszerrel a kastélya fele. Lassan halad, de reméli, hogy az esti őrjáratot eléri. Amikor elér a lankás azon részére, ahol az őrjárat szokott elhaladni, leül egy kidőlt fa törzsére az út szélén és fejét tenyerébe hajtva vár. Közben feljön a hold, a táj sötétbe burkolózik. A nagyúr lassan feláll ülőhelyéről és még egyszer körültekintve a tájon megindul hazafele. Az őrjárat már elhaladt, mielőtt ő ideért volna, éjfélre fog járni, mire hazaér.*

*Repülés közben jól mulatott magában a hoppon maradt harcos kiabálásán. Fejét hátra fordítva nézte a férfi dühöngését. Ez a látvány még jobban mulattatta.*
~Vajon mit tenne, ha vissza adnám neki?~ *Kissé megrázta karmai fogságában lógó zsákmányát, de annak feje, és végtagjai élettelenül lifegett a rázástól.* ~Hát... rá ülni még rá tudna...~
*És ha képes lenne kacagni, akkor most majd megszakadna a nevetéstől. Csak nézte, nézte a férfit, majd amikor már tényleg eléggé távolinak gondolta, akkor leszállt, és neki állt esti lakomájának eltüntetésének. Mikor az utolsó falat húst is lenyelte, újra szélesre tárta szárnyait, és magasan az esti felhők fölé szállva folytatta útját. Igaz, még maga sem tudta hova is szeretne eljutni, de azon volt, hogy egy jó területet találjon magának, ami bőséges a vadállományban.*

//Nagyúr... Köszönöm a vacsit... 8) //