Hát itt volt. Igaz, nem az volt élete leghőbb vágya, hogy a myrték földjén állítsa meg lovát és meredjen a távolba, hol minden bizonnyal hosszú időt fog még eltölteni, ám jelen helyzetet is kénytelen elfogadni, mert az úrnő erre utasította.
Szóval a helyzet az volt, hogy miint beteszi elfek finom anyagából készített csizmájában a lábát a mester orra elé, onnan számítva hivatalosan is diplomáciai küldetése veszi kezdetét.
Diplomácia... Már a szó sem jellemezhető Hiswa véres múltjára. Nos igen... Egy gyilkos nem épp a diplomatikusságáról ismert. Persze ha leszámítjuk azt a tényt, hogy diplomatikusan nem adta tudtára senkinek se kisebb, sem pedig nagyobb üzelmeit, már ha tekinthetünk üzelmekként a bérgyilkosságokra.
Múlt végül ide vagy oda, most fabatkát sem számított, hiszen egy teljesen eltérő életmód küszöbén várakozott hátasán ülve.
Mert várakozott de, hogy mire, azt maga sem tudta volna megmondani. Talán egy hirtelen érkező hírvivőre, hogy mégsem kell a mestert szolgálnia? Hát ez a hír nem érkezett meg sem egy percen belül, sem negyed óra múltán. Pedig türelmesen ácsorgott ott, csak lova kezdte kifelé már kínjában a földet patájának türelmetlen kapálásával.
Negyed óra múltán végül mégis megindította Ében nevű, fényes, fekete szőrű lovát az elf.
Még legalább két órányi, unalomtól fárasztó kajtatásnak néz elébe mire majd elér a myrte kastélyához. Mert oda kell mennie, ezt kapta utasításul, vagy akár mondhatnánk úgy is, hogy útra valóul Paladyr úrnőtől.
A kastély, ahol megint kénytelen lesz szembe nézni azzal a myrtével, mely oly idegesítően viselkedett vele a téli bálon.
- Na, akkor jöjjön aminek jönnie kell...
Ennyit jegyzett meg félhangosan, mire csak Ében elégedett prüszkölése volt a válasz, meg a tájon gyengéden lengedező széltől zizegő falevelek neszezései.
//
