Nardur - Nibelon sziklatemploma

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Vas. Feb. 10 2013, 18:43

Lovának patkója fülbántóan kopogott a kövön, ahogy beléptetett egészen a templom kapujáig.
Ott leszállt a nyeregből. Ez volt a legkevesebb, hiszen minimális tiszteletet azért illik megadni az isteneknek, ha már történetesen az egyik templomába készül belépni.
Lovának oldalán megerősítette a szíjakat melyek az oltárra szánt adományokat tartalmazták.
A lázadók érdekében jött el most, hogy a szívének legfontosabb istenséghez fohászkodjon.
Katonái közül kevesnek engedélyezte, hogy kíséretéül szegődjön. Összesen négyen tartottak vele. Ők pedig a templomhoz vezető úton vannak szétszórva, hogy vigyázzák az utat melyen vezérük fog visszatérni. Nem jönne jól most Lianának egy röpke találkozás Antonius vérebeivel.
Gondolatait lerázva lépett be a kapun. Lovát száron vezette maga mellet. Éber pillantása ösztönösen pásztázta körbe a templom ürességtől kongó belsejét.
Néhány szobor és egy oltár. Ezek voltak a fő alkotó elemek a berendezésnél. De nem is kellett nagyon más egy elhagyatottan, s minden más templomtól távol lévő, nehezen megközelíthető helyen. Nem hinné, hogy templom fosztogatók vetődnének el ide, hiszen úgy sem volna olyan hatalmas érték, mit innen megfújhatnának.
Liana végül az oltár előtt megállva leoldotta a ló faráról a csomagokat.
Elsőként egy az idő istenének nemes történetét elmesélő, kézi hímzésű terítőt vett elő. A díszes terítőt az oltárra helyezte miután azt leporolta az évek alatt összegyűlt kosztól. Majd előszedegette mindazt, mit a lázadók adományként és imájuk meghallgatásárt küldtek el vele. Került az oltárra a legfinomabb borokból, ropogósra sütött sonkából, nyúlból, bárányból, friss gyümölcsökből is.
A kipakolás végeztével az oltárra helyezett jó néhány gyertyát melyeket meg is gyújtott.
a poros kő ellenére letérdelt, kezeit imára kulcsolva lehunyta szemeit.
Eleinte nem is tudta hogyan is kellene hozzá fognia egy fohászhoz.
~Nibelon! Idő halhatatlan ura! Tudom, hogy még egy nyamvadt alkalommal sem imádkoztam hozzád... Ahogy más istenekhez sem nagyon... Mégis ha nem okoz nagy lelki törést, hallgasd meg amit általam kérnek tőled azok, kiket egy tébolyodott világba kényszerít uradalmuk irányítója.~
Hallott hirtelen valami motoszkálást. Erre felpattantak szemei, s keze ösztönösen kardja markolatára tapadt. De csak egy nyamvadt egér volt. Elengedte a markolatot, újra lehunyta szemeit és folytatta.
~ Tudom, hogy nem vagyok mintapéldánya a követőidnek mégis mindig úgy éreztem, hogy te vagy az az egyedüli istenség kit valamiért fontosnak tartok. Hogy miért, ne kérdezd. Fogalmam sincs az okáról. Neked hatalmadban áll változtati megtörtént és meg nem történt dolgokon. Te eltörölheted a már kialakult állapotokat vagy létre hozhatsz eltűnt korokat. Bármit, korlátlanul hiszen hatalmadban áll. Én, vagyis mi nem kérünk tőled mást csupán azt, hogy add meg nekünk a lehetőséget, hogy megváltoztassuk országunk jövőjét. Tudom, nem kérhetem azt, hogy állj ténylegesen ügyünk mellé, de csupán annyit hagy kérjünk, hogy az időt használd segítségünkre fel. Kérlek téged hatalmas isten, hallgass meg és segíts nekünk!~
Kicsit még térdelt ott az oltár előtt majd felkelt a földről és elindult a kijárathoz.

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Vas. Feb. 02 2014, 21:46

//Viszontlátás ~ Aldo//

Magányosan, ló nélkül érkezett. Egyértelműen magabiztos, megfontolt léptekkel indult el a templom bejáratához.
Az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodott a múlt dolgain, melyet oly könnyedén ragadtak el tőle az istenek. Ideje volt hát pontot tennie az ügyük végére.
Büntetésnek szánták, hát ő akkor is van olyan okos, hogy ezt saját javára fordítsa ezen a napon.
Pár lépés megtétele után mégis megtorpanásra késztették feltörő emlékei. Mindent veszejteni szándékozik most? Igen, adta meg a válasz mintegy önmagának. Mindent fölszámol saját emlékeiből, így megtörténhet az, mire már régóta vágyik: nyugalomra, belső nyugalomra találhat.
Neszt hallott hátulról mégsem állt meg újra. Határozott, egyenletes tempóban haladt célja felé.
Elméjében ott bujkált nem is oly régóta létező fia, ki az egyedüli értelmet szolgáltatta őrülteknek is rémálomszerű életében. Most mégis megtenni készül azt, mely minden feledéséhez hozzá tartozik, eképpen legkisebb fiáéhoz is. Az ikreiről és a mesterről már nem is beszélve, ámbár ezeken valahogy átrágta már magát lelki útvesztőjén.
Ideje hát tényleg visszahívni a múltat, régi énjének teljes egészében, hogy ezáltal képes legyen túlélni.

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Hétf. Feb. 03 2014, 17:21

*Nem találta helyét a birodalomban, mióta visszatértek. Hiába emlékszik az itteni életére, ha Glorien és a fia kimaradtak belőle, talán ők voltak azok akik kiszínezték az itten töltött éveket? Bár meg kell hagyni a vámpír lét sem volt rossz...S mégis feladta. Értük. Most meg hosszas töprengés után elhatározta, hogy újra cselekszik a család boldogságáért. Tudja, hogy meg kell tennie, és, hogy Nibelon tud segíteni visszaadni az emlékeit róluk. Már csak az a kérdés, hogy fog-e, így is már többször kérte a segítségét. S ha nem, hát nem marad más hátra, vissza kell mennie Lanuriára, ahol talán már körözik, mint gyilkost. Vissza Eroniára, a fehér sárkányok szigetére, annak a barlangnak a mélyébe, ahová kincskeresésük közben Balállal, elrejtette a mágikus tekercset egy jégkockába fagyasztva...
Egy fehér hajú elf sétált be jóval előtte a templomba, de nem szentelt túlságosan nagy figyelmet neki. El volt a maga bajával, ahogy az ideérkező is el lehetett. Benyitva, végigsétált a szobrok között, szinte az oltárig. Az elf már ott állt, éppen egy félresikló pillantást vetett rá. Lehet, nem kellett volna.*
~Hiswa!...~
*Kiáltották fel e nevet eddig szinte békésen hullámzó gondolatai. Aztán másodperpercek alatt özönlötték el az emlékek.*
~Carmellyé...Nem. A Tolmen-erdő. Igen, ott találkoztunk utoljára körülbelül másfél évvel ezelőtt. És ott volt még...nem emlékszem már, de ott volt még valaki...és azt is tudom, hogy nem jól végződött az egész találka.~
*Gondolta, megszólítja, de aztán másképp döntött.*
~Jobb ha, kimegyek és megvárom, amíg eltűnik. Most nem azért vagyok itt, hogy újra szememre hányja a múltbéli eseményeket.~

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Pént. Feb. 07 2014, 10:05

//Időntúli Aldoval//

Lassan körbehordozta tekintetét az oltárt övező helyiségben. Meglepően hűvösnek találta az összhatást ahhoz képest, hogy pedig Nibelon a maga valóságában mindennek mondható, csak hűvösnek nem. Nem ilyen külsőségre gondolt volna akkor, ha az idő szórakozást hajhászó urára gondol.
Elfekhez méltón érzékeny füleibe némi halovány nesz jutott el. Mindazonáltal lélek-kutász múltjának köszönhetően olyan érzés kerített hatalmába mintha igen csak régi ismerős közelébe került volna. Még nem tudta beazonosítani azt a fura egyveleget melyet a neszt előidéző váltott ki belőle érzelmi reakcióként, mégis nyugalmat árasztó hangon szólalt meg anélkül, hogy akár egyetlen pillantást is vetett volna hátra a zaj irányába.
- Felesleges rejtőznöd... Ez egy szent hely, hol még egy magamfajta elf sem vetemedne szentségtörésre.
Elsétált egészen az inkább csarnoknak, mint teremnek nevezhető szentély végébe, majd megállt és végre hátat fordított az oltárnak.
- Lépj elő, vagy rejtőzz tovább kedved szerint!

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Pént. Feb. 07 2014, 17:14

*Sarkon fordult hát és a kijárat felé igyekezett, de Hiswa szavai utolérték. A terem szélében az egymástól véletlenszerűen elhelyezett szobrok ép takarták őt az elf szemei elől. Gondolkodott egy pillanatig, hogy előlépjen-e, de aztán mégiscsak folytatta lépteit az ajtó fele. Azonban, mielőtt elérte volna azt, Hiswa újra utánaszólt.*
~Rejtőzik a fene. Én csak nem akarom, hogy...Na, mindegy.~
*A csarnok végébe érve, hátat fordított az ajtónak.*
-"Egy magadfajta elf sem vetemedne szentségtörésre"? Hogy érted azt, hogy egy magadfajta? Még mindig kínoz a múlt?
*Közben lépett egyre beljebb a templom közepe fele, ugyanakkor előre az oltár irányába.*
-Szervusz, Hiswa!

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Szomb. Feb. 08 2014, 18:06

//NRT//

A mágus hangja szinte a lelke legtitkosabb zugáig hatolt el. Már értette, miért is tűnt olyan gyanúsan ismerősnek a közeli jelenlét érzet.
Megfordulva igen csak haloványan de, mégis ott bújt ajkai szélén mosolya. Nem tudta, örüljön vagy inkább dühkitörést kapjon a férfi felbukkanásától. Végül a semlegesség megnyugtató oldalát választotta, hiszen mit is érne egy összecsapás, ha úgyis azért jött ide, hogy meg nem történtté tegyen mindent mi Mitryas megismerése óta történt.
Emlékezett pontosan arra is, hogy azelőtt - mielőtt még minden olyan ocsmány fordulatot vett mind az ő, mind a csatamágus életében - bizony igen csak komoly barátnak tartotta Aldot. Így aztán nem látott okot a harciaskodásra elvégül, ha minden úgy lesz, mint azt tervezte, akkor egy röpke órán belül nem marad irányába más, csupán a baráti érzések.
- Mivel itt vagy, gondolom te sem leltél még nyugalomra.
Tekintete a kissé furcsán megviseltnek tűnő arcot pásztázta mielőtt újra megszólalt.
- Nem áll szándékomban összecsapni veled... Értelmetlen erőpocsékolás volna mindkettőnk részéről, s amúgy is, mint azt említettem, ez egy istenségnek szentelt hely, hol még én sem vetemednék ilyesmire.
Békés szándéka jeleként hátat fordított neki, majd egy apró kis kegytárgyat, melyet eddig dekoltázsánál őrzött, most Nibelon oltárára helyezte.
- Kérnék tőled valamit Aldo Barras. *szembe fordult vele újra és csak így folytatta* - Mikor kilépek ennek a templomnak az ajtaján, kezelj úgy, mintha az elmúlt évek alatt egymásnak okozott sérelmek sosem történtek volna meg!
Fejét elfordítva sandán pillantott az oltárra.
~Mire innen távozok úgyis sosem történtté válik minden sérelmünk...~

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Szomb. Feb. 08 2014, 20:00

*Így van, ahogy Hiswa mondta, ő sem lelt nyugalomra. Vagyis de, az elmúlt év Lanurián, főleg, miután kitörölte emlékezetéből Glorient, egészen jól telt. Viszont miután régi kedvese újra felbukkant és belerángatta abba az őrültségbe, hogy egy hetet újra töltsenek együtt, amely aztán egy ember életébe került, na, az nem volt jó ötlet. Már bánja, az egészet. A menekülés ide, amely már az ő ötlete volt, meg csak rontott a helyzeten. Azóta már rögzült a tudatában, hogy van egy szerelme, egy fia itt Evolyranon, csak éppen nem emlékszik rájuk! A kínzó bűntudat miattuk nem hagyja nyugodni, tehát muszáj valamit tegyen...
Nem válaszolt Hiswa ez irányú megjegyzésére. Csupán előre sétált, aztán úgy tíz lépésnyi távolságra Hiswától, megállt. Mialatt Hiswa szavaival és gesztusaival jelezte békés szándékát, szintén nem szólt. Arcvonásai végig nem változtak, tekintete egyenesen az elf szemeibe meredt, amíg az meg nem fordult az oltár irányába.
Ekkor fejét lehajtva, rövid ideig maga elé révedt.*
~Én is...én is belefáradtam már a sehova nem vezető viaskodásainkba.~
*Hiswa szavaira kapta fel újra fejét, de az előbbivel ellentétben most igencsak meglepett arcot vágott.*
-Mit szeretnél kérni?...Tőlem?
*Egy pillanatra kirázta a hideg, ahogy így elnézte a kettejüket. Szinte nem is emlékszik, hogy mikor volt ilyen, hogy az első öt percben nem ugrottak egymás nyakának. És végig ez a túlságosan nyugodt, szinte már beletörődött, elfáradt hangvételű beszélgetés. Bizarr..*
-Nos, erről biztosíthatlak most is és a továbbiakban is, főleg, hogy a mai nap után meglehet, újra nem fogunk találkozni egy jó ideig. Talán évekig, talán soha már...
*Kisebb góc akadt meg a torkában, ahogy maga elé vetítette a képet, amint Nibelon segítsége hiányában újra vissza kell menjen arra a hósárkányokkal zsúfolt fagyott szigetre, ahol már múltkor is szinte otthagyta a fogát. Bár lehet most addig sem fog eljutni, talán már előtte elfogják a király emberei, akinek a fiát -Glorien udvarlóját- megölte. Márpedig meg kell kockáztatnia az utat, éppen a nagy veszély miatt érzi, hogy ez a helyes döntés, amit végre családja érdekében hozott meg.*
-Nos, akkor én kimegyek addig...Maradj csak nyugodtan, amíg jónak látod. Ma még van időm...
*Sarkon fordult, de mielőtt az ajtóhoz ért volna, felvillant a múltkori kép az utolsó találkozásukról a Tolmen-erdőben.*
-Ööö, még csak annyit, hogy...jól van a fiad?
*Kérdezte őszinte érdeklődéssel.*

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Vas. Feb. 09 2014, 11:27

//NRT Aldoval//

Az utolsó mondat hatására megütközve bámult az oltár fedlapjára.
- Arnor... Arnor Mirthal Hythamorys már csaknem a múlté.
Fájt hallania saját szavait, mégis muszáj volt kimondania ezeket az ocsmány szavakat. Legszívesebben vissza nyelte volna a kimondottakat, pedig tudta jól... Ezért jött most ide, s ha az idő halhatatlan ura kedvére tesz, akkor Arnor perceken belül meg nem történt múlttá lényegül át.
Igazság szerint hetekig tépelődött azon, miként is tarthatná maga mellett legkisebb gyermekét, ám esélyt azóta sem látott rá. Ha Nibelonnak olyan kedve lesz, akkor úgyis tesz némi csavart a dologba, amint azt szokta. S, hogy kimondja-e az istenségnek gyermekéről szóló óhaját? Nem. Nibelon egy isten, s az isteneknek nincs szükségük beszámolókra ahhoz, hogy ismerjék a halandók legmélyebb vágyait is.
- Mindenben az istenek jóindulatára vagyunk bízva. Én most főleg csak Nibelonra alapozhatok. *elhallgatott, letérdelt az oltár elé, s anélkül, hogy megfordult volna, hátra szólt a férfinak* - Most pedig hagyj magamra, kérlek!

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Hétf. Feb. 10 2014, 23:55

~..."már csaknem a múlté"...most akkor azért jött ide, hogy feladja minden emlékét a családjáról?...~
*Elgondolkodva lépett ki a szinte háromméteres templom ajtón. Együtt érzett a tündével, hiszen már ő is oly sokszor el kellett feledje családját, mikor akarva, mikor akaratán kívül. Együttérzett, de nem tudta oly mélységesen sajnálni mégsem, hiába is próbálta. Valahogy el volt azzal a gondolattal, hogy végül mindenkinek az adatik meg, ami jár, amit kiérdemel és ez alól ő sem, s Hiswa sem kivétel. Másfelől belegondolva, viszont amióta Hiswa elvesztette a családját, azóta biztosan csak szenvedett, most viszont ha Nibelon teljesíti kívánságát, megszabadul az emlékektől, s vele együtt a szenvedésektől. Akkor meg minek sajnálni?
Komor hangulatban dőlt neki kívülről a templom szürke falának. Karba tett kézzel pillantott fel a felhős égboltra, s egy nagyot sóhajtott. Vajon vissza kell mennie Lanuria földjére?*

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Pént. Feb. 14 2014, 17:06

//NRT Aldo & Nibelon//

Hallgatta ahogy Aldo távozik Nibelon terméből. Egy ideig mégsem kezdett semmibe. Mély sóhaj után végül csak ráhelyezte szívének oldalán tenyerét az oltár rideg, fehér márvány lapjára. Szemeit lecsukva hagyta, hagy ölelje körül elméjét a helyet uraló, nyugalmat árasztó energia.
Egy ideig mozdulatlan nyugalomban állt lehunyt szemhéjakkal. Egészen addig, míg végre meg nem hallotta a már untig ismert, jellegzetes pimaszságot árasztó hangot.

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Pént. Feb. 14 2014, 17:32

//Hiswa//

Kezdettől fogva jelen volt a templomban, már akkor is, amikor a két érkező - kiknek igen csak érdekes elképzelései voltak az eljövendőről - belépett a templom méretes ajtaján.
Eddig figyelmesen tanulmányozó tekintettel mustrálta a fejleményeket. Egy röpke pillanatig fel is csillant szeme, amikor kilátás nyílt egy kiadós csetepatéra. Természetesen fikarcnyit sem tolerálta volna, ha itt esnek egymás torkának. Súlyos büntetést vontak volna saját fejükre, ha nincsenek békülékeny hangulatban, elvégül mégis csak egy istenségnek szentelt oltár előtt voltak.
Haragját még az elf nő is megízlelhette volna, ámbár ő valahogy mindig is becsöppent az érdeklődési körének kellős közepébe. Vagy talán a többszörös élmény teli találkozásoknak köszönhetően de, mégis egy volt a lány a sok közül, kinek sorsa azért még érdekelte a halandók közül. Mellékesen megjegyezve a mágust sem tartotta kevésbé érdekesnek, na meg már hozzá is volt szerencséje, még ha a férfi nincs is ennek tudatában.
Erőteljes vágyat érzett Hiswa lelkének legmélyéből. Értette, ismerte még az önmaga elől eltitkolt vágyait is. Itt és most nem volt kedve a számos esetben pedig oly szórakoztató huzavonára, hogy halandókon levezethető játékszenvedélyét kiélhesse. Kedve sem volt fokozni a nő lelkiállapotának letargiába omlását. A magányosan álló nőt nézte mégis egy ideig, azután testet öltve megjelent közvetlenül vele szemközt, éppen az oltár túloldalán.
- Nem vagyok biztos abban, hogy valóban felfogtad azt, mivel is jár a kérésed Hiswa.
Mit neki köszönés, formalitás, udvariaskodás, inkább nemes egyszerűséggel előállt a tárggyal, mely a nőt hozzá vezette.
- Valóban készen állsz a nem létbe űzni legkisebb gyermeked?
Kétségei voltak a dolog kimenetele felől és ami azt illeti, nem is tartotta az istenek számára tetszetős kimenetelnek a feledést, a meg nem történtté tevést, hiszen Aldo rátapintott a lényegre mélyen szántó gondolataiban, mikor arra jutott, hogy ezen az úton megússza a szenvedést. Azt a szenvedést, mit az istenek róttak ki rá büntetésként. Habár hozzá tartozik az igazsághoz az az apróság is, hogy már Arnor Hythamorys születése óta az istenek engedékenyebbek lettek a nőt illetően, hiszen Nibelon kizárólagos hatáskörébe helyezték sorsának alakulását.
Azonban Nibelon túl elcsépelt egyszerűségnek tartotta visszafordítani az istenek átkát, hát inkább kivárt még idáig. Most azonban kénytelen lesz meghallgatni és lereagálni enbnek az elfnek a rimánkodását, pedig olyan isteni jól szórakozott olykor a nem várt fordulatokon, mióta a nőn kívül más nem emlékezett Hiswára, persze egészen addig, míg az érdekesség kedvéért el nem szórt egy kis emlékezés csírát néhány személy lényében. Az még érdekesebbé tette a lány kalandos útját, mely egészen ide vezetett.
- Figyelmeztetlek Hiswa, a döntésed az egész létezésre kihat. Ha eltörlöm valóban a múltad Mitryas-szal való találkozásodat is beleértve, az visszavonhatatlanul elvész. Többé egy istenség sem alkotja meg újra. Amit egyszer egy isten elpusztított, azt többé nem lehet visszahozni. Hát eképpen mondd ki kívánságod, s én meghallgatlak, mert halandók közt kivételesen sokat tettél kedvemre.
Elhallgatott, s nézte a hófehér hajjal keretezett arc smaragdzöld szemeit, melyek időközben már rászegeződtek.

//Aldo neked külön hszben írok ide mindjárt.//

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Pént. Feb. 14 2014, 18:13

//Aldo//

Nagyjából az idő tájt öltött alakot Aldo előtt, mikor az éppen a szürkés színbe süllyedt égboltot nézte.
Egyáltalán nem érzett semmi nem megszokottat amiatt, hogy egy időben egyszerre két helyen van jelen. Isten volt, egy isten pedig olyan mennyiségben és formában jelenik meg a halandók előtt amennyit, s amilyet éppen kellőnek talál. Most kéthelyűséget tartott fontosnak egyazon alakban mutatkozva.
- Ha úgy lesz, mint azt te magad szeretnéd, azzal talán megoldod a halmozott problémáid egy csekélyke részét, ám még utána is ott fognak a nyakadban lihegni a herceg vérebei a véred után sóvárogva.
Mielőtt Aldo megszólalhatott volna, gyorsan jelzett neki, hogy még nem fejezte be, majd folytatta mondani valóját.
- Miért jössz isteni segítségért, ha amúgy más terveid is akadnak a tarsolyodban? Meglehet, nem bízol abban, hogy megadatik neked, mit annyira vágysz... Én isten vagyok, bármit hatalmamban és módomban áll megadni, ha azt úgy akarom. A kérdés csak az, hogy vajon TE valójában mit is szeretnél? Nem az emlékek nélküli létedben, hanem abban, melyben okkal tettél az emlékeid ellen.
Egy kis ideig begondolkodva, összehúzott szemekkel nézegette a férfit.
- Segíteni csak te tudsz magadon, ám azt, hogy azt miképpen teszed, te döntöd el. Én annyit teszek azért az érdekedben, hogy adok egy egész napnyi időt neked arra, hogy alaposan átértékeld magadban a kérésed. Megkapod léted minden emlékét, hogy egyetlen nap erejéig teljesen tudatában legyél a dolgoknak, s a nap leszálltával újból eljövök hozzád, hogy megkérdezzem, akarod-e még a múltad, vagy megtartod jelenlegi életed emlékeit. Ez az ajánlatom. Fogadd el és nyersz egy napot, s ha mégsem élnél ajánlatommal, hát abban a pillanatban, hogy lelkedben megérzem a választ, azonnal visszaadom az emlékeidet. Ez utóbbinál azonban nem fogok segédkezet nyújtani ha történetesen mégsem lenne ínyedre az eredeti Aldo Barras emlékezete.

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Csüt. Feb. 20 2014, 19:53

//Nibelon és Aldo NRT//

Nibelon szavai úgy vágtak mélyen lelkébe, mint ahogy kés szántja keresztül könnyed mozzanattal a vajat. Tudatában volt ő annak, hogy mivel is jár mostani kérése. Annyi mindent vesztett már el mióta erre a világra született, hogy már maga sem tudja volt-e valaha olyan, mit sikerült megtartania. Hónapokon keresztül gondolkodott életének kilátástalan helyzetén, hát nem volt más lehetőség számára az istenek büntetése végett.
Legkisebb gyermekéért szíve már így is meghasadt elvesztésének a puszta gondolatától is, viszont életének ezen szakaszából nem maradhat a legkisebb emlékeztető sem, mely akár évszázadok múltán óhatatlanul is a feledni kívánt dolgok elé sodorná. Ha Arnor sincs, úgy soha nem fog fennállni a veszélye annak, hogy bármi is elvezethetné Mitryashoz. Ennek tudatában mélyesztette elszánt tekintetét Nibelon sokat látott szemeibe.
- Nem hiába valón tettem meg az utat hozzád. Töröld el a Hythamorysokkal átszőtt teljes múltam! *pillanatnyi hallgatás után még megszólalt* - Kérlek tedd gyorsan, hogy múljon végre a fájdalom, melyről csak én tudhatok!
Mély sóhajtással szakította el pillantását az istenségről. Szemei az oltár tetején függve várakoztak a mások számára láthatatlan emlékek szertefoszlására.
Érdekesnek tartotta azonban, hogy még ebben a pillanatban is éppen Aldo jutott eszébe, s az, hogy mire innen távozik - ha minden úgy lesz, ahogy azt Nibelon mondta - a csatamágus iránti ellenérzései is eltűnnek, hogy helyét régi és mély barátságuk érzete vehesse át. Ki tudja, talán lelke mélyén hiányzott is neki az érzés, hiszen oly sok mindenen mentek együtt keresztül, s volt, hogy kis híján fogukat is otthagyták egy-egy csatában egymást védve. Ki tudja? Talán éppen azon az úton lett volna jobb maradni, s nem elveszni a myrték világában.

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Csüt. Feb. 20 2014, 20:22

//Hiswa//

- Legyen döntésed szerint Hiswa!
Nibelon nem állt neki győzködni arról, mekkora hibát is követhet el, végül is neki teljesen mindegy, hogy a myrtével vagy nélküle létezik tovább az elf. Lényegében az új helyzet is megfelelő érdeklődést teremthet még számára is, hogy isteni lénye ne unja magát halomra.
Természetéből fakadóan azért senki ne várja el azt tőle, hogy ne tegyen apró kis csavart a dolgokba. Ez alkalommal valóban mindent megsemmisít a lány életében mely emlékek, események, sőt még a legmélyebb gondolatok is, amik bármelyik Hythamorys felé irányult volna, most örökre elvész, meg nem történtté avanzsál át. Viszont előtte azért kísérletet tesz arra, hogy a tőle telhető módon mégis kárpótolja az elf nőt az istenek átkának reá rakott borzalmai miatt.
Teste milliárdnyi fénylő szálon csatlakozott a tér és idő halandók szeme előtt máskor láthatatlan folyamához, hogy a korábban elvett emlékeket ismét Hiswa lényével egyesítse, s ezen tettét megismételte még a Hythamorysok birtokán is, hol maga a myrte mester is tartózkodott jelenleg.
Szemrebbenés gyorsaságával változott meg körülöttük a táj, hogy végül Mitryas háza előtt jelenjenek meg Hiswával. Nibelon pontosan tudta, a mester abban szobában van éppen, hol korábban ezzel az elf nővel élhette közös életüket.
Nibelon körül hirtelen mintha felizzott volna a világ, s ettől furcsa érzésként hatolhatott el a nő tudatába az érzés, mely azt ordította minden idegszálának, hogy odabent vannak az ikrei is.
Nibelon teste újra megszilárdulni látszott miközben a fények lassan eltűnve át adták helyüket a myrte környezetnek. A nap lassan vánszorogva kúszott fel a horizontra. Pirkadat volt. Egy új nap, melyet Nibelon fájdalomdíjként és egyben búcsú lehetőségeként kínált fel az elf számára.
- Ezt a napot azért kapod tőlem, hogy enyhítsem valamicskét a büntetést melyet mi, istenek mértünk rád Soreleynél. Ezen a napon minden múltad újra valósággá lett. Odabent mindent megtalálsz mit elveszítettetek a myrtével. Használd ki Hiswa!
Alakja lassan halványodni kezdett, s mikor elenyészett még hangját azért hallhatta a lány.
- Mikor a nap leszáll, újra eljövök, s minden múltad enyészetté válik míg világ a világ!

//Következő hszt a myrte házához írjátok Mitryas-szal! Majd még talizunk! Addig is használjátok ki az emlékezést! Smile

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Csüt. Feb. 20 2014, 22:31

//Nibelon//

*Le kellett volna boruljon az isten elé és úgy adjon hálát, az ajánlatáért, de Nibelon szavai ambivalens érzésekkel árasztották el.*
-Az eredeti Aldo Barras itt van előtted. Tudom ki vagyok, ki voltam és miket tettem a múltban. És tudok vele élni! A családom emléke törlődött ki az életemből egyedül és ha visszaadod mindezt, ahogy ígéred, tudom kezelni, hiszen ahhoz képest, hogy régebb miket leműveltem másokkal biztos vagyok benne, hogy őket fele annyira sem bánthattam. És éppen ezért kérlek, ha már segíteni akarsz, tedd az emlékeket vissza a fejembe örökre és ne játszadozz. Neked is kevesebb fáradtság...
*Kicsit elragadta a hév, most így mondandója végeztével tudatosult benne, hogy azért aki előtte áll, mégis csak egy isteni lény, s lehetett volna vele szemben egy csöppet alázatosabb. Hiába, hogy anno amikor Casve-t a lány kérésére szíven szúrta, megjelent az istenség és büntetés nélkül visszacsinált mindent, hiába, hogy pár évvel ezelőtt amikor ő maga idézte meg Nibelont, hogy vessen véget vámpír lététnek, ő segített. Lehet, most ebben az aprócska kérésben pont nem fog segíteni, ha nem jó kedvében találta.*

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Hétf. Feb. 24 2014, 09:55

//Aldo//

Nem szólt közbe, még véleményét is megtartotta magának a hallottakról. Türelmes figyelemmel hallgatta végig. Ám, hogy bármi is fáradtságot okozott volna neki, azt erős kétségekkel fogadta.
- Ti halandók, folyton meggondolatlanságokat műveltek, amire aztán nem átallotok tőlünk istenektől kérni megoldást.
Elhallgatva sandán figyelte a férfit, majd halkabbra véve hangját megint megszólalt.
- Esetedben azonban hajlamos vagyok sorozatosan kivételt tenni. Ez alkalommal mégis meghagynám neked a döntés és végrehajtás teljességét. Annyit persze megteszek az ügy érdekében, hogy eljuttatlak oda, hol lenned kellene a varázslat visszafordításához. Ott majd te magad megteheted, mit tőlem kérsz most.
Nem vacakolt tovább. Ismerte a mágus múltját, jelenét és még meg nem történt, bár megalapozott jövőjét egyaránt. Nem volt szüksége további beszédre, csak cselekedett.
Fénylő áradat vakította el a templom belsejét, s mire újfent láthatóvá váltak a szépen dekorált falak freskói, már Aldonak és Nibelonnak híre hamva sem volt előbbi helyükön.
Igazat megvallva Nibelon másik része továbbra is Hiswa társaságában volt még ekkor, s csupán második énje oldódott föl a világ láthatatlan energiái között.

//Aldo, Lanurian fogsz majd megjelenni, hol dolgod van éppen. Köszönöm a játékot! Még találkozunk! Very Happy

//

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Csüt. Feb. 27 2014, 18:56

*Tetszett neki az ötlet. Nem is gondolta, hogy az isten újra ennyire segítőkész lesz. Már készült is a nagy köszönettel, aztán gondolta, hogy befut majd Hiswához, hogy elbúcsúzzon tőle, majd haza a családhoz, de Nibelon másképpen akarta.
Fehér fényözön ömlött rájuk, Aldótól még hallatszott pár szófoszlány, de pillanatokon belül már Lanurián találta magát Sendel városában, a romok között.*

//Köszönöm a játékot!//

Tárgy: Re: Nardur - Nibelon sziklatemploma Csüt. Aug. 07 2014, 11:41

A kő hidegére kezdett tudatára ébredni. Eleinte azt hitte, talán az ablak maradt nyitva, s most ömlik be azon a hideg levegő. Aztán szempillái között végre meglátta a ridegen rámeredő falat, s rá kellett ébredni, hogy bizony egy kőpadlón hever. Arra azonban, hogy hogyan került ide, s ez az "ide" hol is lehet, hát nem tudta a választ. Fejében ezernyi tűszúrásként érezte a lüktető fájdalmat. Ezt különösnek tartotta, hiszen soha nem volt még másnapos lévén, hogy egyáltalán nem volt valami kicsapongó életű. A bérgyilkosság mibenlétét természetesen nem számította a kicsapongó életmódok közé.
Lassan tolta föl magát kezeivel, s csak most jutott el tudatáig, hogy eddig hason feküdt. Beletelt néhány másodpercbe mire végre lábra állt. Lassan körbenézett és még mindig fogalma sem volt, hol van. Utolsó emlékei azok voltak, hogy Ayameval viaskodik a hóban, s az elf úrnő félbeszakítja kis küzdelmüket. Erről végül beugrott már neki, hogy valamiféle diplomáciai megbízást kapott az úrnőtől, azonban azt, hogy miféle jellegű is az a megbízás... azt nem bírta felidézni koválygó elméjében.
Lassan, szinte kényszerítve lábait a mozgásra, kibaktatott a kőépítményből. Odakint megfordult, felnézett a monumentális domborművel ellátott homlokzatra, s végre rájött, hol is van.
~ Nibelon temploma? Mi a fenét kereshettem itt? ~
Némi töprengés után hátat fordított a rezzenéstelen homlokzatnak és elindult megkeresni lovát. Mert, hát nyílván volt annyi sütnivalója, hogy nem gyalog jött el idáig. Legalábbis remélte, hogy volt.
Úgy negyed órányi keresgélés, kószálás után végül megpillantott egy hollófekete, felnyergelt lovat. Az elf agyában bevillant egy név: Ében. Hát persze - jutott is eszébe ezután azonnal a ló neve.
Közeledve a hátashoz az kissé idegesen prüsszkölve meredt a nőre.
- Nyugalom ... Ében... igaz ez a neved? Ében...
Kezei gyengéden érintették a csillogóan fényes fekete szőrzetet, mitől a ló is megnyugodni látszott.
- Nincs semmi baj. Már emlékszem rád Ében.
Pár percnyi nyugtatás után nyeregbe szállt és nyugodt ügetéssel indult meg lefelé a templomtól.
Még mindig nem tudta, milyen célból is volt a templomban de, már eljutott odáig, hogy nem is igen érdekelte a dolog. Gyorsabb tempóra ösztökélte lovát. Vissza se nézett, nem is érdekelte mit hagyott a háta mögött.

» Nardur - A királyi város
» 13. Evolyran kapuja - térkapu